2010. október 23., szombat

Szandra Burke's life 38 rész

Másnap reggel a nap meleg fényére keltem fel, ahogy a szememet készült kiszúrni az erejével.

- Aj – nyöszörögtem, ahogy a szemem elé emeltem a kezem.
Lassan feltápászkodva másztam el a függönyig, amit egy rántással behúztam és
visszabújva a takaró alá, pihentem még egy kicsit.

*********
Fél óra pluszpihenés után, a szemeimet törölgetve felültem az ágyon és a telefonért nyújtózkodva megnéztem az órát, ami épp a fél 11-et ütötte. Egyelőre még nem igazán volt kedvem kimászni az ágyból, de Taylorra gondolva, betartom az ígéretem és még a stúdió előtt benézek hozzá. Ezért erőt véve magamon, felálltam és a fogadásra gondolva, ellépdeltem a gardróbomhoz, ahonnan mosolyogva kiválasztottam egy farmer sortot és egy egyszerű fehér atlétát. Mától kezdetét veszi a harcolás Taylor ellen. Mivel régebben mindig azt hajtogatta, hogy szereti a lábaimat, ezért egyből a lábamra fejtem a hangsúlyt. Felvettem, aztán a fürdőbe lépve elvégeztem a szokásos dolgokat. Fogat mostam, megmosakodtam a hajamat pedig lófarokba felkötöttem és még magamra kentem egy natúr sminket. A szobámban összeágyaltam, felhúztam egy fekete tanga papucsot és a vállamra akasztva a táskám elindultam lefelé. Ahogy leértem, már a konyhában szokás szerint Stella és anyukám voltak. Elkerülve a figyelmüket a kocsi kulcsért nyúlva, a garázs felé vettem az irányt.
- Hé, te hová mész? – szólt utánam anyukám.
- Hát, ööhm… - fordultam vissza – Taylorhoz beugrok, utána pedig a stúdióba – mentem a konyhába közelebb hozzájuk.
- Átviszel Make-hez? – csillant fel Stella szeme.
- Persze, ha szeretnél jönni – mosolyogtam rá.
- A szobádat majd illene kitakarítani – húzta fel anyukám a szemöldökét
- Nem úgy volt, hogy Nick megcsinálja? – ráncoltam a homlokom
- Az csak egy ártalmatlan fogadás volt – vonta meg a vállát – meg tudod milyen a bátyád.
- Ja – forgattam a szemem – majd megcsinálom valamikor.
- És a ruháidat is válogasd szét. Ami jó rád, meg ami már nem. És ami már nem kell, azt eljótékonykodjuk.
- Oké. Megcsinálom majd azt is.
- Kérsz reggelit?
- Nem vagyok még éhes. Majd eszek valamit – vontam meg a vállam – sietek, mert úgy dél körül a stúdióba kell mennem.
- Oké, rendben.
- Stella, mehetünk? – néztem rá
- Igen – kapta be az utolsó falatját.
Gyors búcsút véve anyutól, Stellával az utóba beülve már indultunk is. Szerencsére Taylorék 5 percnyire laknak tőlünk kocsival így, gyorsan megérkeztünk hozzájuk. Amikor leállítottam az autót, Stella izgatottan szállt ki velem együtt. Lassan az ajtóhoz sétáltunk és csöngettem egyet.
- Meddig maradhatok? – nézett fel rám Stella
- Hmm… nem tudom. Majd érted jövök, amikor szeretnél hazajönni – mosolyogtam rá.
Kábé egy percnyi álldogálás után végre elkezdett nyílni az ajtó.
- Szia…- mosolyogott rám Taylor – sztok – nézett Stellára – Make bent van.
- Szia – néztem rá somolyogva.
- Azt hittem már nem is jössz – nyújtotta a karját ölelésre.
- Megígértem –öleltem meg mosolyogva
Miután kibújtam az öleléséből bentebb mentünk és az ismerős illatra felkaptam a fejem.
- Palacsinta? – néztem Taylorra csillogó szemekkel.
Mire csak egy mosolygós bólintással válaszolt.
- Tudod, hogy imádom az anyukádat? – néztem rá ráncolt homlokkal – de nem akarok bunkó lenni szóval…. – vontam meg a vállam
- Reggelizel velünk? – mosolygott
- Ha nem gond – sütöttem le a szemem - Deby – kerültem ki Taylort, hogy a rég látott konyhába Deby-t üdvözölhessem.
- Oh, szia – mosolygott rám
- Fogadjunk mondta Taylor, hogy jövök! – néztem rá komoly arccal – és, mintha nem mondtam volna már elégszer – somolyogtam – de a te palacsintád a legfinomabb – suttogtam neki
- Oh, köszi - kuncogott
- Egyébként nem gond, hogy Stella át akart jönni?
- Jaj, dehogy – legyintett.
- Akkor jó – mentem vissza Taylorhoz, aki somolyogva figyelt minket – még csak most látom, hogy megváltozott itt minden – néztem körbe ámultan – mert ugyebár legutóbb nem volt lehetőségem erre – néztem Taylorra.
- Hallottad Taylor – nézett rá Deby is – vezesd körbe Szandrát – mosolygott
- Jól van, gyere – fogta meg a kezem – lényegében minden ugyanaz csak bővítettünk a házon – vonta meg a vállát – meg a bútorokat cseréltük ki.
- Eddig is szép volt, de most még jobb – néztem körbe
Ahogy az emeletre felértünk én jobb oldalra indultam volna szokásosan, Taylor szobája felé, de meghúzva a kezemet a másik irányba mutatott.
- A szobám erre van – nézett a baloldalra – a szüleim építettek egy másik hálószobát én, megkaptam az ő régi szobájukat, Make pedig beköltözött az én régi szobámba.
- Öööh… oké – néztem rá értetlenül – és akkor most mi van Make régi szobájába?
- Vendégszoba – mosolygott
- Ja – bólogattam

Ahogy az ajtó elé értünk kinyitotta előttem és én lassan besétáltam. Nem voltam annyira meglepve, mert hasonlított a régi szobájára. Ugyanúgy volt a berendezés csak más bútorokkal. De nekem így is tetszett. Ahogy körbenéztem, egy bútoron megakadt a szemem, ami mosolyra bírt, hiszen azon kívül minden új volt. Egy körfotel, amit nem cserélt le Tay. Azt a fotelt nagyon imádtam régen. Mindig abban ültem, amikor itt voltam, mert olyan kényelmes és jó párszor el is aludtam véletlenül benne.
- Látom a fotel megmaradt – fordultam 180 fokot, mosolyogva Taylorra.
- Ühüm – mosolygott vissza
- És erkélyed is van! – mentem közelebb az erkély ajtóhoz.
- Ühüm – mondta ismét és ült le az előbb említett fotelbe.
- Szép – fordultam felé – és merre vannak az érmek? – ugrott be az emlék.
- Elraktároztam őket – vonta meg a vállát
- Miért? – ráncoltam a homlokom – ó, tudom – somolyogtam – az színészkedésért kapott díjak majd felváltják.
- Nem – nevetett fel ingatva a fejét – jó volt, de az az időszak már elmúlt. Tudod, ami elmúlt az már elmúlt – vonta meg a vállát
- Ühüm – bólogattam – ami elmúlt az elmúlt – sóhajtottam egyet s közben a szekrényéhez lépve fedeztem fel az újonnan kirakott fotókat.
Tudom, hogy fontosak Tay-nek is a barátai ezért nem lepődtem meg, hogy neki is vannak még mindig kirakva fotók. Ez végül is nagyon jó dolog. Jó pár újat is kiszúrt a szemem, ahol a Twilight szereplőkkel pózol. Úgy látszik tényleg jól összebarátkoztak, aminek persze örülök. 1-2 régi kép is ki volt rakva, de magamat nem találtam meg egyiken se, ami bevallom mélyen kicsit rosszul esett. Mert mindig azt hajtogatja, hogy milyen fontos vagyok neki. De ebből nem fogok nagy ügyet csinálni. Nálam sincs már kirakva Tay, szóval… Ahogy jobban megnéztem a Twilight castos fotókat, és azokat amiken Kristen is ott van, felfedeztem, hogy mindig Taylor mellé furakodik be és szembetűnően bújik hozzá. Átfutott rajtam egy kisebb féltékenység érzet, de eszembe jutva, hogy mindketten azt hangoztatják, hogy csak jó barátok, gyorsan el is hessegettem ezt az érzést. Végül is, egyikünknek sem hiányzik, hogy most elkezdjek féltékenykedni, mert abból biztosan megint egy veszekedés lesz. Mondjuk, pénteken megismerhetem a Twilight castot, szóval… kicsit leselkedhetek utánuk, úgymond – ráncoltam meg a homlokom – és tessék, megint elkezdek rendezgetni. Le kell magam állítanom. Kristen-t jó fej csajnak ismertem meg és gondolom, nem akar többet Taylortól. Vagyis remélem. Amúgy is, mindenki azt mondja, hogy Roberttel jár. Akkor meg nincs mitől paráznom. Meg kell bíznom valahogy Taylorban és akkor remélhetőleg minden ilyen ingatag feltételezésem el fog szállni.
- Valamin nagyon elgondolkodtál! – térített ki Taylor a merengésemből
- Á, semmi – legyintettem egyet – amúgy ez a 100 Monkey-s koncert hol lesz? – néztem rá.
- Most nyílt egy új klub. A ROCK STAR night, ott lesz.
- Ühüm. Még nem hallottam erről sem – vontam meg a vállam elhúzott szájjal
- Nem épp közismert hely, de egyébként azt mondta Jackson, hogy jó hely – magyarázta – min gondolkodtál az előbb? – húzta fel a szemöldökét.
- Semmin – ültem le mellé
- Olyan nincs. A semmin gondolkodni – ingatta a fejét somolyogva.
- Tényleg – vontam meg a vállam.
- Elmondod? – húzta fel a szemöldökét
- Nem – mondtam kuncogva.
Mire meghökkenve ráncolta a homlokát.
- Jó, rendben. Azon, hogy miért nem látom magam azokon a fotókon! – hajtottam le a fejem
- Azért, mert én sem voltam kint nálad. Megnéztem ám.
- Jó, akkor most inkább nem mondok erre semmit – fordultam el
- Mondd nyugodtan.
- Nekem van okom arra, hogy te nem vagy kint. De neked mi okod lenne rá? – fordultam vissza – de, tudod mit? Inkább ne is válaszolj. Nem fogok ilyenen veszekedni – húztam el a szám – egy fotón – álltam fel mellőle – mindig veszekedünk – ingattam a fejem és fújtam ki a levegőt.
- Te vagy túl sértődékeny – vonta meg a vállát
- Igen? És akkor mi van? Igen, sértődékeny vagyok meg hírtelen haragú. És? – emeltem fel a hangom
- Látod? Mondok, valamit te meg egyből kiabálsz –állt fel
- Nem kiabálok, csak hangosan beszélek – vágtam vissza
- Persze, a végén meg mindig nekem kell bocsánatot kérnem – emelte fentebb ő is a hangját – mi van akkor, ha nem vagy kint azon a fotón? Nem minden nap váltogatom a fotókat. Szerinted tudtam én, hogyha visszajövök ez lesz? Talán meg kellene tanulnod félre tenni a büszkeséged – húzta fel a szemöldökét.
- Ó, akkor most azt mondod, hogy én kérjek bocsánatot? – ráncoltam a homlokom.
- Hát, nem én hisztizek egy fotó miatt.
- Szerinted én hisztizek? – fontam össze magam előtt a karjaimat.
- Igen – bólogatott – Azért régen nem voltál ilyen. Sosem veszekedtünk, most meg nincs olyan nap, amikor ne veszekednénk.
- Változnak az emberek – vontam meg a vállam.
- Jó, de én azt akarom, aki nem ilyen házisárkány féle.
- Házisárkány? Képzeld, hogy senki kedvéért nem fogok megváltozni.
- Nem azt mondom, hogy változz meg. Hanem, hogy ne hisztizz ilyen hülyeség miatt. Istenem… - fújta ki a levegőt.
- Te meg, ha nem lennél ilyen idióta, én se lennék „házisárkány” – hadonásztam a kezemmel.
- Ó akkor most már idióta vagyok?
- Igen az vagy. Egy hülye idióta – húztam fel flegmán a szemöldököm.
- Te engem ne sértegess.
- Mert ki vagy te? Jaj, bocs, te vagy Taylor Lautner a nagy Twilight sztár. És akkor most ájuljak el? Hát nem fogok, képzeld. Inkább vidd magaddal pénteken a legjobb barátodat, azt a „Kristen rajta vagyok a fotón Stewartot”, biztos örülni fog, hogy nyalizhat neked – tettem az ajtó kilincsre a kezem.
- Óh, várjunk csak – fordított magával szembe – te féltékeny vagy – mosolyodott el.
- Nem, nem vagyok az – fontam a karomat magam elé és hajtottam le a fejem, kerülve a pillantását.
- De – próbált a szemembe nézni, de makacsul elfordítottam a fejem.
- Nem vagyok – húztam fel a szemöldököm.
- Akkor miért akadtál fent egy fotón?
- Mert csak – zártam le – de most komolyan! Csak rá kell nézni azokra a fotókra, mindegyiken úgy csinál, mintha olyan sok köze lenne hozzád – hadartam el kifújva a levegőt.
- Aranyos vagy, ha féltékenykedsz – mosolygott
- Jó, az vagyok. Most örülsz? – húztam fel morcosan a szemöldököm.
- Barátok vagyunk Kristennel és ennyi.
- Jó, de akkor ne bujkáljon hozzád, mert azt csak én csinálhatom.
- Valaki, de magának való – ingatta a fejét somolyogva.
- Én nem fogok senkivel se osztozkodni. Főleg rajtad nem.
- Nem is kell – kuncogott
- Aha – mondtam unottan
- Mióta vagy te ilyen veszekedős? Vagy csak velem vagy ilyen flegma? – hajolt közelebb
- Mindenkivel flegma vagyok, akivel veszekedek. Változtam, és ha nem tetszik, akkor nem kell velem lenni – fújtam ki a levegőt
- Nem azért mondtam.
- Jó – mondtam morcosan
- Azt észrevettem, hogy makacsabb és sértődékenyebb lettél. És, hogy szeretsz veszekedni.
- Nem szeretek veszekedni csak kiállok az igazam mellett.
- Akkor most nem hiszel nekem?
- De hiszek. – vontam meg a vállam
- Akkor meg mi a probléma? Azt akarod, hogy… ne legyek jóban Kristennel vagy mi? – ráncolta a homlokát.
- Dehogy – ingattam a fejem – olyat sosem kérnék. Csak tartsa be a tisztességes baráti távolságot.
- Rendben… - nézett rám – látod? Meg lehet ezt normálisan is beszélni - mosolygott
- Ühüm – bólogattam
- Átadom neki a kérésed és kész.
- Majd én megmondom neki pénteken – húztam fel a szemöldököm.
- De… normálisan oké? – somolygott
- Nem fogok leállni vele ordítozni. Majd normálisan elbeszélgetek vele. Nem kell aggódnod.
- Oké – bólogatott.
- Na, jó. Nekem mennem kell – jutott eszembe a stúdiózás.
- Mehetek veled?
- A stúdióba? – húztam fel a szemöldököm – nem, inkább ne gyere. Megbeszélés lesz. Majd máskor – néztem rá bűnbánóan.
- Jól van – rántotta meg a vállát – majd áthívom valamelyik haverom addig. És mikor végzel? – szűkítette össze a szemét
- Nem tudom! – vontam meg a vállam.
Hírtelen a hátam mögött pár kopogást hallottunk, mire elálltam az ajtóból és vártuk ki fog benyitni.
- Gyerekek – jött be Deby ingatva a fejét – ne veszekedjetek.
- Hát, mi csak beszélgettünk – vakartam meg a fejem
- Na, jó. Ez a ti dolgotok. Csak szólok, hogy kész a palacsinta – mosolygott
- Hát, sajnos nekem mennem kell –húztam el a szám
- Ó, biztosan van még pár perced – legyintett Deby
- Na, jó – sóhajtottam egyet és indultam Deby után.
- Nem ér, hogy ha én, kérlek, nem maradsz – bukkant fel mellettem Tay.
- Neked egyelőre még tudok nemet mondani – somolyogtam rá
- Egyelőre! – kuncogta el magát
- Tartom magam a fogadáshoz – mosolyogtam
- Én is! – vágta vissza

Somolyogva sétáltunk végig a lépcsőkön, majd amikor leültünk elkezdtünk a palacsintákból falatozgatni. A palacsinták között elmeséltem nekik 1-2 vicces sztorit a turnéról, amin mindenki könnyekig nevetett. A stúdió teljesen kiment a fejemből, így az egész reggelinél ott maradtam. Amikor befejeztük, az órámra pillantva hökkentem meg, hogy elment az idő.
- Úristen, már 1 óra? – néztem a telefonom kijelzőjére kidülledt szemekkel – nem semmi, már 1 órája kések – vontam meg a vállam – úgy, hogy tényleg megyek – álltam fel az asztaltól – köszi, a reggelit – mosolyogtam Debyre.
- Nagyon szívesen, máskor is – vitte a tányérokat a mosogató gépbe.
A táskámat a vállamra akasztva indultam el az autóm felé Taylor társaságában.
- Köszi, még egyszer – fordultam felé mielőtt beültem volna
- A reggelit? – somolygott
- Aha – bólogattam mosolyogva – pont olyan volt, mint régen – hajtottam le a fejem a huncut mosolyomat eltakarva.
- És ez jót jelent?
- Igen – mosolyogtam a szemébe nézve – majd, hazakíséred Stellát, ha még nem lennék akkor itthon? – kezdtem el piszkálni a felsőjét.
- Ühüm – bólogatott mosolyogva – és ebbe a lassú dologba, belefér a csók? – mosolygott immár csak kajánul.
- Nem! – húztam fel a szemöldököm
- Egy kicsi se? – nézett rám azzal a tipikus nézésével, aminek nem tudok sokszor ellenállni.
- Ne nézz már így, megint – hajtottam le a fejem kuncogva – na, jó. Csak egy kicsi - mondtam kis hezitálás után, immár dübörgő szívveréssel.
Ajkai egyre közelebb jövetelével éreztem, hogy Taylor ismét kiváltja a szívemből azt a hírtelen felgyorsult érzést. Pedig ugyanolyan kis ártatlan csókocska, de még is csak ő váltja ki belőlem. Pár másodperc múlva ráharapva egymás ajkaira, az ártatlan csókból végül egy szenvedélyesebb csók sikerült, amit felgyorsult lélegzettel próbáltunk visszavenni.
- Oké, jobb, ha inkább megyek – mondtam lihegve, az ajkaimba harapva.
Beszálltam az autóba és miután az övemet bekapcsoltam, visszanéztem Taylorra, aki letörölhetetlen vigyorral figyelte a mozdulataimat.
- Majd beszélünk – mosolyogtam vissza
- Vezess óvatosan.
- Oké, szia – integettem neki.
- Szia – intett vissza.
Mosollyal az arcomon indultam el a stúdió fele. Egy kicsit gyorsítva a tempón, ráléptem a gázra, hogy gyorsabban odaérjek. Szinte majdnem biztos voltam abban, hogy kapok egy kis fejmosást, amiért késtem, de végül is nem hívtak, szóval annyira még sem hiányozhatok….

2010. október 16., szombat

Szandra Burke's life 37 rész

Ahogy mondta apu, amikor kiment az ajtón a telefonomhoz nyúlva elkezdtem kikeresni Taylor telefonszámát, de mielőtt benyomtam volna a zöld gombot, hírtelen elkezdett csörögni, azt jelezve, hogy Michael keres.
- Szia, Mike – köszöntem neki
- Szia. Azt akarom mondani, hogy beszéltem Jasonnel és holnap dél körül gyere be a stúdióba, lesz egy kis megbeszélés – magyarázta
- Rendben, ott leszek. A Jesse-s duett hogy áll?
- Azt nem kérdeztem, de majd holnap megkérdezzük.
- Oké, rendben.
- Ennyit akartam. Akkor majd gyere holnap, szia.
- Oké, szia – bontottam a vonalat.
Ahogy megnyomtam a piros gombot, egyből előkerestem ismét Tay-t.
- Heeey – szóltam bele 2 csörgés után
- Szia, na, mi volt? – kérdezte izgatottan
Hírtelen gondolattól vezérelve, úgy döntöttem, hogy kicsit megviccelem Taylort.
- Hát… nincs jó hírem – mondtam szomorú hanggal
- Jaj, ne. Mit mondott apukád? – szomorodott el ő is
- Röviden azt mondta, hogy eltilt tőled.
- Mi? Komolyan? – hökkent meg
- Ühüm. Bár azt mondta, hogy nem akarja, hogy találkozzunk, meg hogy beszéljünk meg ilyenek.
- Ne, már. – keseredett el – úgy, hogy közben a szüleimmel jóban van?
- Úgy látszik.
Kábé 1 percig hallgattam, ahogy sóhajtozik a telefonba, aztán már nem bírtam ki, hogy ne röhögjem el magam.
- Csak vicceltem – kezdtem el kuncogni
- Komolyan? – jött meg a kedve
- Komolyan – nevettem
- Oh, istenem. Te gonosz nőszemély – kuncogott ő is – ne, már. Tényleg csak vicceltél?
- Igen, tényleg.
- Atyám! – nevetett – na és akkor mit mondott igazából?
- Azt mondta, hogy nála is kell bizonyítanod és akkor rendben lesztek.
- Oké és mit bizonyítsak?
- Azt, hogy nem fogsz megbántani. Asszem – vontam meg a vállam
- És azt, hogy bizonyítsam?
- Nem tudom. Találj ki valamit. De annyira nem kell komolyan venni. Tudod milyen – forgattam a szemem – ha látja, hogy jól elvagyunk akkor békén hagy.
- Remélem így lesz.
- Én is. Holnap találkozunk? – mosolyodtam el
- Nincs programom úgy, hogy igen.
- Mondjuk, én délután a stúdióba megyek, úgy, hogy nekem csak a délelőtt szabad. Meg este.
- Gyere át hozzánk reggel.
- Oké és hánykor?
- Mindegy.
- Jól van akkor ott leszek hajnal 5-kor. Az jó? – mondtam komoly arcot vágva
- Ööh… hát, max felkeltesz és kukorékolunk – kuncogott tudva, hogy csak viccelek
- Ooh, hülye – nevettem el magam – csak vicceltem. Na, de komolyan mikor legyek ott?
- Tényleg mindegy. Tudod mikor szoktunk már fent lenni szóval…
- Oké, majd akkor ott leszek valamikor.
- Oké, oké – kuncogott – amúgy lesz egy 100 Monkey-s koncert pénteken. Azt akartam kérdezni, hogy nem-e jössz el velem?
- 100 Monkey-s? Nem ismerem őket
- Tudod, az egyik kollégám a frontember. Jackson Rathbone.
- Öööh… - gondolkodtam el. Nem vagyok annyira otthon a színészek körében, úgy, hogy névről nem tudtam kiről van szó.
- A Twilight-ban, Jasper-t játszza.
- Oooh – ugrott be – tényleg? Ő zenél? – ámultam el
- Igen, van egy bandája.
- Milyen zenét játszanak?
- Retro, ha jól tudom. Még nem hallottam őket én sem.
- Hát, annyira nem jön be a retro zene, de persze, elmegyek veled.
- Király. Ott lesz az egész Twilight cast amúgy. Az ott szerzett barátaim.
- Nem mondod! – ámultam el – komolyan?
- Ühüm – mosolygott – megismerheted őket.
- Tök jó – örültem meg – alig várom már. – kezdtem izgatott lenni
- Én is – kuncogott
- Na, jól van. Megyek én. Lefürdök, aztán lefekszek. Hosszú nap volt ez.
- Hosszú, de jó.
- Ühüm, ez így van – kuncogtam
- Majd gyere akkor reggel.
- Ott leszek. Jó éjt.
- Neked is.
- Szia – bontottam a vonalat.
Ahogy letettem, a fürdőbe indulva, elkezdtem teli engedni a kádat. Hírtelen eszembe jutott Kíra, hogy szívesen elmondanám neki ezeket, így a telefonért visszamentem a szobámba, és letettem a kád melletti tartóra, ahol nem érheti víz. Amikor megtelt a kád, gyorsan levetkőztem és elmerülve a habok között, lazultam el. A vizes kezemet megtöröltem, és a telefonomért nyúlva elkezdtem Kíra számát tárcsázni.
- Helló, csajszi! – szóltam bele örömmel miután felvette.
- Szia – kacagott bele – na, mesélj, milyen volt az út?
- Hmm… tudod, szokásos – mondtam unottan – egyszerűen király – nevettem fel én is – de most dőlj hátra kényelmesen, mert van mit mesélnem – mosolyogtam
- Oh, kíváncsivá tettél. Hallgatlak.
- Nem is tudom, hol kezdjem, hogy megértsd. Tudod, mit? Kezdem az elejéről.
- Mondd – mondta izgatottan.
- Szóval… tudod, amikor vége lett a turnénak és másnap mentem egy díjátadóra Ryannel, a Teen Choice Awardsra, találd ki kibe botlottam?
- Kibe?
- Taylor Lautner.
- Na, ne! – ámult el – komolyan? És mit mondtál neki, vagy, hogy volt?
- Hát, ő jött oda hozzám, úgy, hogy „ni, csak kit látnak szemeim. Szandra Burke”, vagy valahogy így. Aztán odajött és elkezdett bájologni velem, de én úgy csináltam mintha nem ismerném csak, mint sztár, és ott hagytam. Aztán Ryannel leülünk a helyünkre, erre mit látok, hogy ki ül mellénk? Hát persze, hogy a Twilight cast. Gondolod, kicsit se voltam ideges.
- Atya ég! És mi volt?
- Köztem és Taylor között a kolléganője, tudod, Kristen ült és rajta keresztül üzent nekem, hogy „ne haragudjak, meg hogy beszélnünk kell”, de nem érdekelt annyira. Aztán a színfalak mögött megint egymásba botlottunk, ott is elmondta, hogy sajnálja meg ilyenek, de megmondtam neki a magamét és otthagytam.
- Jól tetted!
- Aztán az after party-n, mire jól kezdtem érezni magam, ki jelent meg? Hát persze, hogy Taylor és egyből kiszúrt, ahogy bulizok. Nem tudom miért akkor és ott valahogy teljesen kiborított és a mosdóba mentem. Ott Kristennel összefutottam, aki elmondta, hogy „Taylor sokat beszél rólam, meg, hogy tényleg ne haragudjak rá”. Igazából már nem nagyon emlékszem még miket mondott, mert elég feszült voltam. Neki is elmondtam erről a véleményem, aztán Ryannel hazajöttünk.
- Meg is érdemli, hogy haragudj rá! Nagyon rossz volt a legjobb barátnőmet olyan állapotban látni amilyen a szakítás után voltál, meg azután… - szomorodott el a hangja.
- Igen, tudom… - mondtam én is szomorkásan – de még nincs vége. Szóval másnap anyám bejelenti, hogy hopp kik jönnek nálunk vacsorázni? Hát persze, hogy a Lautner familia. Én egyből mondtam anyunak a magamét, és nem akartam ott lenni. De, csak azért mert haragudtam Taylorra, nem muszáj a családjára is.
- Várj, haragudtál?
- Mondom tovább. Szóval én is ott voltam a vacsorán és próbáltam normálisan viselkedni Taylorral is.
- Ééés?
- Tudod, milyen vagyok. Rám mosolyog, és egyből nem tudok rá haragudni. – vontam meg a vállam
- Tudtam!
- De nem volt semmi. Beszélgettünk kicsit, aztán inkább elmenekültem a konyhába hátha kell segíteni. De amikor apunak meg Dannek vittem volna inni, a bénaságomnak hála leöntöttem Taylort – mondtam unott hangon
- Oh – kuncogott
- Szóval, fel kellett vele mennem Nick szobájába, hogy adjak neki egy felsőt.
- Uh – mondta huncutul
- Ne gondolj rosszra – nevettem én is – ott is csevegtünk, meg ugrattuk egymást és megbeszéltük, hogy barátok leszünk. Utána összefutottunk egyszer egy boltban, meg a parton is ahol sétáltunk meg meséltem neki arról, hogy mit hagyott ki az elmúlt évben. Szóval tudod… - sóhajtottam nagyot – röviden elmeséltem neki mindent és az is kiderült, hogy az apja akarta, hogy szakítson velem a karrierje miatt. Aznap olyan jó volt vele sétálni. Nagy hatással volt rám, mert megint megmozdult bennem valami akkor.
- Jaj, ne!
- Most jön a java. Délután beállított egy kiskutyával, azzal, hogy nekem hozta ajándékba. Mert elmondtam Bellát is. Aznap délután segített mindenben. Már akkor éreztem, hogy megint megvan közöttünk a kémia és a szikrázás. De Ryan miatt nem lehetett. Szóval ezek után felvittem a szobámba….
- Már is! – csattant fel
- Jaj, nem, nem. Csak megmutattam neki a változásokat, és eljátszottam neki a kérésére azt a dalt, amit róla írtam. És a dal után elcsattant egy csók is. Aztán elment én pedig ott ültem összezavarodva. Nem tudtam, hogy mit csináljak. Próbáltam átgondolni a dolgokat. Aztán felhívott Ryan és elkezdett velem veszekedni, mert elmondtam neki a csókot meg, hogy sokat lógunk egymással. És hírtelen úgy döntöttem, hogy szakítok vele.
- Igen, ezt láttam az Oprah-ban!
- Hát, igen. Szakítottunk. De Taylort nem nagyon tudtam kiverni a fejemből. Másnap úgy volt, hogy megyünk náluk egy ilyen kis grill partira. Én persze tökre vártam, hogy mi lesz ott és mi a véleménye a csókról, vagy, hogy mit akar. De egy nagy pofonvágást kaptam.
- Pofonvágást?
- Elméletben. Mert ugyebár Taylor és Taylor Swift egy párt alkotnak a Valentin napban.
- Igen ezt hallottam, hogy randizgatnak. Istenem, de utálom azt a Swiftet – mormogta
- Én is, nagyon. Szóval a partin kivel állított be? Swift kisasszonnyal. Pedig tudta, hogy mit művelt velem és, hogy mennyire, de mennyire utálom. Erre beállít vele és úgy tesz, mintha láthatatlan lennék.
- Na, ne! A helyedben azonnal kitéptem volna a haját.
- Elhiszem, de én egyszerűen csak ledermedtem. Nem tudtam mit mondjak neki. Aztán erőt vettem magamon és odamentem Tay-hez, hogy beszéljünk. Ott a helyszínen nagyon- nagyon összevesztünk. Szó szerint ordítottam vele. A többiek meg csak néztek minket. Annyira kiakadtam, hallod – magyaráztam – mert azt éreztem, hogy megint van köztünk valami és, hogy ez a valami talán érdemel még egy esélyt. De akkor, azt gondoltam, hogy „Taylor Lautner, te most elástad magad nálam örökre”. Anyukám hazavitt és azt a délutánt végig zokogtam. Kiakadtam megint.
- Istenem! Miért nem hívtál fel?
- Nem tudom! Elmosta minden az agyam és még gondolkodni sem tudtam.
- Szegénykém – érzett együtt
- Ja. Elég ramatyul éreztem magam! Ezért is akartalak elhívni.
- Valahogy megoldom majd a szüleimmel, hogy őszi szünetben ott lehessek.
- Az jó lenne – mosolyogtam – szóval utána a munkába feledtem a bánatom. Mennem kellett fellépni, meg akkor voltam az Oprah-ba is. Persze közben hívogatott, meg sms-t küldött és féltékenykedett Jesse-re. – forgattam a szemem.
- Hát, az a Jesse McCartney se nagy szám.
- Aranyos srác – kuncogtam – aztán Taylor, amikor áthozta hozzánk Make-t, én nyitottam ajtót és a kezembe nyomott egy levelet, hogy akkor olvassam el, ha egyedül leszek. Így is tettem, aznap este, amikor hazamentem elolvastam a levelet és mindent leírt. Az érzéseit, az okot, hogy miért találkozott Taylor Swifttel és, hogy mennyire hiányzok neki.
- Oh, milyen megható – mondta unottan – és miért randizott Swifttel?
- Azért, hogy engem tegyen féltékennyé, mert akkor még nem tudott a szakításról. Azt írta, hogy nagyon hiányzok neki és örülne, ha újra minden a régi lenne. Nem tudom úgy megfogalmazni, ahogy leírta, de röviden azt mondta, hogy még mindig szeret és velem akar lenni, meg, hogy hülye volt, amiért így megbántott. De… áhh olyan szépen leírta, hogy sírtam.
- Ez megható – mosolyodott el.
- Igen, az – mosolyodtam el én is – ezek után tök izgatott lettem a párizsi koncert miatt, mert jöttek ők is.
- Tényleg! A balesetben nem sérültek meg?
- Nem hála istennek. Mindenki jól van.
- Huh, hála – nyugodott meg
- De képzeld ezt a balesetet anyukám úgy írta le mintha halálos lett volna én meg persze nagyon megijedtem. Mindenem reszketett úgy féltem. Tudod… hogy elveszítem – húztam el a szám – szóval odamentem a helyszínre és mondhatni, hogy mint a filmekben…. – kuncogtam – kibékültünk ott a tömeg közepén. Nem haragudtam már rá a levél után, és mikor megtudtam a balesetet… kiakadtam – ráncoltam a homlokom – mázlink volt, hogy nem volt kint olyan sok fotós így nem kaptak le minket. Utána visszamentünk a hotelbe és beszélgettünk, meg megbeszéltük, hogy akkor tiszta lappal újrakezdjük. A randizástól kezdve – kuncogtam – aznap délután minden olyan jól ment. A koncert is szuperül sikerült, a koncert utáni buli is olyan jól kezdődött…
- De?
- De amikor végre Taylorral elkezdtünk lassúzni, nem tudom hogyan és mit keresett ott, de beállított Swift azzal, hogy „Taylor édes mit csinálsz itt?” – utánoztam Swift hangját kényesen – aztán nem tudom, de elborult az agyam és felszaladtam a szobámig, ahol elkezdtem zokogni, mert azt hittem, hogy megint hazudott nekem Taylor. Aztán utánam jött Tay, és hát… megtörtént a lényeg – kuncogtam
- Nem! Nem lehet! – rikkantott fel – te le is feküdtél vele?
- Tudom, hogy nem az én stílusom. De… igen.
- És legalább jó volt? – kuncogott ő is
- Hát a szokásos békülés utáni szex… csak még több szenvedéllyel – nevettem fel
- Uuh – nevetett ő is.
- Ma, mikor hazajöttem Berlinből, rávettek, hogy menjek le Taylorral a nagyihoz.
- Komolyan?
- Igen – bólogattam – lementünk és tök jó volt.
- Wáow. Hé, ez nagy lépés volt.
- Tudom – sóhajtottam – megbeszéltük, hogy elmegyünk fagyizni de amikor mentünk, az autóban beszélgettünk és megint felhozta Taylor Swiftet és lényegében azt kérte, hogy próbáljak meg barátkozni vele.
- Mi? – csattant fel – remélem nemet mondtál.
- Persze. Majd ha piros hó esik, még akkor se fogok vele barátkozni. Szóval ott megint kiborultam, mert Taylor egyáltalán nem értette, hogy min mentem keresztül.
- Ne is mondd! Az nagyon nehéz időszak volt mindkettőnknek. Neked a történtek miatt, nekem pedig nehéz volt végignézni, ahogy szenvedsz – szomorodott el.
- Sose feledd, hogy ezeken te vittél át. Szerintem, ha te nem lettél volna, akkor valószínűleg még mindig úgy viselkednék, mint egy élő halott.
- Erre valók a jó barátok – mosolygott
- De tudd te is, hogyha szükséged van rám, akkor bármikor hívhatsz.
- Tudom. Szóval… mi volt tovább?
- Hát, végül bejött velem a házba és a szobámban mindent elmeséltem neki. A részletekig, tényleg mindent. És azt éreztem, hogy most már megértette. A délutánt pedig filmnézéssel és nassolással töltöttük – kuncogtam el magam.
- Akkor végül is, jól alakultak a dolgok – mosolygott
- Igen, jól. És mi a helyzet veled?
- Áh, semmi. Suliba járok, ami tök unalom. Errefelé semmi jó pasi sincs. Arra biztos megy az élet.
- Hmm… ja. Pörög minden. Egyébként tudod mit mondott ma Tay? – nevettem fel
- Na, mit?
- Hogy Jace sokat emleget. Azóta nem volt barátnője.
- Ne már! Komolyan? – kuncogott ő is
- Bizony!
- Oh, milyen aranyos már.
- Most akar beszerezni Tay egy csajt neki, mert néha már az idegeire megy.
- Miért? – mosolygott
- Tudod milyen… - nevettem – elég bogaras.
- Ja, igen – nevetett ő is – de akkor most Taylorral megint együtt vagytok?
- Hát… igazából nem tudom, hogy a barátnője vagyok-e már. Még nem mondta. Lassan haladunk és egyelőre csak jól érezzük magunkat.
- Azért vigyázz, nehogy megint letaglózzon.
- Hát… inkább kockáztatok és közelebb engedem magamhoz. Már is közelebb engedtem azzal, hogy mindent áltól cetire elmondtam neki. Bízom abban, hogy nem fog semmi hülyeséget csinálni.
- Remélem én is. Mert ha nem, elmegyek Kaliforniába és két lábbal fogok belerúgni abba a formás hátsójába – kuncogta el a végét.
- Ohh – nevettem vele – és azt hogy csinálod majd?
- Hmm… addig kitalálom. Az egy lábbal rúgás már megy, szóval kettővel is menni fog valahogy.
- Majd taníts meg rá – kuncogtam.
- Oké, oké – nevetett – egyébként jól van a családja?
- Igen – mosolyogtam – Makena kicsit túlságosan a rajongóm lett, de azon kívül minden okés.
- Komolyan? Make? – kuncogott
- Ez valahogy úgy néz ki, hogy akármikor meglát, a nyakamba ugrik – mondtam komoly hanggal.
- Ohh – nevetett
- És a szüleid jól vannak?
- Persze, itt minden okés.
- Na, jól van. Most már teszem lefelé, holnap reggel még át ugrok Taylorhoz, onnan pedig megyek a stúdióba.
- Az új albumon dolgoztok?
- Ühüm. Már megvannak a dalszövegek, úgy, hogy már csak fel kell venni. De mondjuk Michael azt mondta, hogy valamit meg kell beszélni, szóval lehet, hogy még nem kezdjük.
- Ühüm, értem.
- Majd valahogy elintézzük, hogy el tudj jönni pár hétre.
- Az jó lenne. Hiányoztok. Meg mindenki. Hiányzik a park is, meg a sok vásárlás. Nélküled már nem ugyanolyan bulis.
- Tudom, tudom. Én is így vagyok vele. Azt sem tudom mikor jártam utoljára a parkban. Tényleg jó lenne összeruccanni már.
- Na, majd meglátjuk.
- Rendben. Jó éjt és vigyázz magadra.
- Neked is és te is vigyázz. Ha bármi van, hívj fel.
- Te is hívj majd.
- Rendben. Jó munkát – kuncogott – ügyes légy. Szia.
- Köszi – mosolyogtam – szia – bontottam a vonalat.
Jól esett ez a beszélgetés most – gondoltam magamban, ahogy leraktam a telefont. Úgy látszik még is igaz, hogy az igaz barátok közötti kapcsolat nem halványul el. Azt hiszem, erre tökéletes példák vagyunk Kírával. Hiszen lassan már több mint fél éve, hogy nem láttam, mégis ugyanolyan közel állunk egymáshoz. Jó egy ilyen barátot az oldaladon tudni.

Miután még percekig relaxálva a vízben pihengettem, kiszálltam, felöltöztem és az ágyba bújva, eszembe jutott, hogy ma szokták adni az American Idolt, így Taylorra gondolva, oda kapcsoltam, amikor hírtelen megszólalt a telefonom. Talán mégis létezik valamilyen telepátia? – révedtem el, ahogy leolvastam a képernyőről Taylor nevét. Rá gondoltam, amikor épp hív – gondolkodtam. Észbe kapva, mielőtt még lerakná, gyorsan benyomtam a zöld gombot és kihangosítottam.
- Szia – köszönt mosolyogva
- Szia – szóltam vissza vigyorogva – nem hiszed el, de épp az American Idolt nézem és rád gondoltam – hadartam el gyorsan.
- Én is azt nézem – kuncogott – és pont azért hívtalak, hogy te nézed-e.
- Hát, nézem. Csak lemaradtam egy kicsit. Kábé 5 perce szálltam ki a kádból.
- Oh – kuncogott – egy hülye ötletem támadt, de ha már megfürödtél… mindegy – sóhajtott
- Milyen ötlet?
- Hát… átjöhettél volna most is.
- Nem! – ingattam a fejem – tiszta dili vagy – kuncogtam – este van és a szüleid is pihenni akarnak. Csak zavargatnám a családi békét.
- Ez nincs így.
- De, igen! Kényelmetlenül érezném magam, ha most csak úgy beállítanék – húztam el a szám – esküszöm, már azon se lepődnék meg, ha azt találnád ki, hogy szökjünk le a partra most – ingattam a fejem.
- Ez egy tök jó ötlet. Látod, neked is vannak jó ötleteid - kuncogott
- Csak vicceltem – tágult ki a szemem – és amúgy is, mit mondtam ma neked? – suttogtam
- Sok mindent mondtál ma.
- Azt mondtam, hogy lassan kell haladni. Nem akarok egyből ott is aludni vagy ilyesmi – ráncoltam a homlokom.
- Nem azt mondtam, hogy aludj itt, csak, hogy tv-z velem.
- Este? – húztam fel a szemöldököm – ahogy ismerlek, kétlem, hogy abból tv-zés lenne – somolyogtam.
- Jól van – nevetett fel – de fogadok, hogy két naptól tovább nem bírod ki.
- Mit nem bírok ki?
- Azt – erőltette meg a hangját
- Hogy én nem bírom ki? – nevettem fel – ne viccelj már. Te vagy az, aki már át akar hívni „tv-zni” – húztam fel a szemöldököm mosolyogva – lefogadom, hogy könyörögni fogsz két nap múlva.
- Fogadunk?
- Fogadunk. – válaszoltam felébredve bennem a nyerés vágya – Mit kapok, ha nyerek?
- A győzelmet!
- Hát, szeretem, ha legyőzhetlek, szóval… teljesen benne vagyok – mosolyogtam.
- Cool – mosolygott ő is
Tudom, elég hülyeség ilyenbe fogadni, hiszen mindketten tudjuk, hogy vonzódunk egymáshoz, de szeretünk egymással versengeni. Régen is mindig mindenhol kiálltunk egymás ellen. Versenyt rendeztünk a futásból is, vagy ha a parkban voltunk és fociztak direkt ellene akartam lenni, hogy legyőzhessem. Nem tudom, de mindkettőnkben nagy versenyszellem van így szeretjük egymást legyőzni. Bár azt hiszem, ennek a versenynek az eredménye már el van döntve. Egyértelmű, hogyha bedobom magam, nem bír magán uralkodni. Egy miniszoknya plusz bevetem a mosolyom és már is a tenyeremből fog enni. Persze nem szó szerint, ilyet sosem tennék vele.
- Nem fogok bedőlni neked – zökkentett ki Taylor kuncogása.
- Majd meglátjuk! – mondtam huncutul.
- De tudod mit? Hogy legyen valami tét is. Legyen az, hogyha nyersz… akkor elviszlek egy egész napos vásárlásra.
- Oké – csillant fel a szemem
- Nem sokára fogják festeni a nagy garázst, amiben én is segédkezni fogok. Szóval… ha én nyerek, akkor segítesz kifesteni.
- Ez még jobban inspirál arra, hogy nyerjek.
- Akkor izzítsd az ecsetet, mert nem fogom hagyni magam.
- Te meg készítsd elő a hitelkártyád és a türelmed, mert ismerem a gyenge pontod.
- Én is ismerem a TE gyenge pontodat.
- Ó, és mi az?
- Elég, ha én tudom – mondta huncutul – de reggel attól gyere.
- Oké – kuncogtam – na, most már leteszem. Holnap megyek, ne aggódj.
- Jól van. Szia, jó éjt még egyszer.
- Neked is – mosolyogtam – szia – bontottam a vonalat.
Ahogy letettem, még végignéztem a műsort, aztán egy hírtelen jövő álmosság telepedett rám, ami elnyomott. Így kikapcsoltam a tv-t és magamra húzva a takarót, percek múlva már aludtam is.

2010. október 8., péntek

Kérés :)

Sziasztok, megint:) most csak kérni szeretnék tőletek valamit. Igazából annyiról lenne szó, hogy ha valaki kommentálna, akkor ne csak annyit írjon, hogy "imádtam, köszi" vagy "király volt, várom a folytatást" stb... hanem szeretném megtudni mit gondoltok, mi a véleményetek, mik a hibáim a történetben vagy csak ha valamilyen ötletetek van ezzel kapcsolatban, írjátok le mert kíváncsi vagyok:) és tényleg szívesen várom az ötleteket, mert [mivel még nem nagyon szeretném a történetet befejezni] én már kezdek picit kifogyni az ötletekből, és sokat gondolkodni sincs rajta időm, mert nem nagyon érek rá. Most is azért raktam nektek 2 részt, mert holnap Debrecenbe megyünk [vásárolniii:D], és szerintem megint csak estére leszek itthon. Amúgy remélem tetszett az uccsó 2 fejezet, már arra is várom a véleményeket:D köszii előre is

Szandra Burke's life 36 rész


Szapora léptekkel, egyre könnyesebb szemekkel suhantam az ajtóhoz. Úgy éreztem, hogy a seb egy része felszakadt és nem bírtam abbahagyni a könnyezést. Nem tudok ilyen emberrel együtt lenni, aki nem ért meg. Egy ideig talán tudom tettetni, hogy minden rendben, holott semmi sincs rendben. Azt hittem már túl vagyok ezen, de úgy látszik, hogy mégsem. Ahogy a kilincsért nyúltam, a vállamon megéreztem egy kezet, amit sejtettem, hogy kihez tartozik.

- Én tényleg nagyon sajnálom – fordított magával szembe Taylor – igazad van, tényleg nem értem, mert nem is mondtad el. Utálom ilyenkor magam. Hidd el, hogy nem megbántani akartalak. Nem akarlak elveszíteni. Tudod, hogy nekem elmondhatod, de miért nem teszed? Bármit elmondhatsz nekem.
- Mert ez nagyon nehéz – törtem ki sírásba
- Gyere ide – suttogta és ölelt magához
A nyakába borulva, tört ki rajtam minden elrejtett régi fájdalom. Belé kapaszkodva, talán most éreztem, hogy együtt érez velem.

*********
Percekig ölelkezve álltunk ott az ajtó előtt. Amikor kisírtam magam, és kezdtem megnyugodni kibontakoztam az öleléséből, és a könnyeimet törölgetve néztem fel rá.
- Na, gyere. Mondj el mindent – nyitotta ki az ajtót és tessékelt be.
Szótlanul bementem a házba, ahol senki nem volt így nyugodtan felsétáltunk a szobámba. Ahogy felértem az ágyra huppanva, az éjjeli szekrényből elővettem egy papír zsebkendőt és elkezdtem törölgetni az orrom. Taylor velem szembe leült és várta, hogy elkezdjem a mondani valómat.
- Bocsi, hogy így kiakadtam – néztem rá sajnálkozva
- Semmi baj – ingatta a fejét – mondj el mindent az elejéről – mondta komolyan.
- Szóval… - emlékeztem vissza – amikor elhagytál, akkor úgy éreztem, hogy vége az életemnek. – hajtottam le a fejem – nehéz volt megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy vége, mert nagyon kötődtem hozzád. Így azon a héten, minden napom kábé úgy telt, hogy délben felkeltem, lementem a konyhába és elővettem jó nagy adag fagyikat, csokikat meg minden féle nyalánkságot. Visszamentem a szobámba, és egész nap azt ettem. Közben átjött Kíra is – mosolyodtam el – és evett velem. Felvidított, meg… ott volt velem. Nem engedte, hogy egyedül legyek. A legviccesebb az volt, hogy amikor délutánonként megnéztünk egy romantikus filmet, mindet végigbőgtem – forgattam a szemem – így utólag vicces visszagondolni erre, de akkor rettenetesen éreztem magam. Aztán következő héten, majdnem minden nap vásárlásba töltöttem a bánatomat. Akkor már kicsit jobban éreztem magam, de nagyon hiányoztál. Aztán elterveztem, hogy randizgatni fogok addig, amíg el nem felejtelek. De nem annyira jött be, mert mindegyik pasi egy lúzer volt. Azután elkezdtük forgatni az első klipemet és ott ismertem meg Ryan-t. Nagyon aranyos volt az elejétől kezdve meg minden, én pedig azt gondoltam, hogy „végre egy aranyos srác. Talán ő segít elfeledni téged”. Párszor randizgattunk, aztán úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk a dolgot. Jól is ment minden addig amíg, tudjuk ki be nem toppant az életembe. Ezt már meséltem, de nem baj, még egyszer elmondom – vontam meg a vállam – szóval, amikor először találkoztam Swiftel, tényleg tök aranyos volt meg minden. De amikor Ryannel magukra hagytam akkor totál ráakaszkodott. Ekkor persze féltékeny lettem, és e-miatt összevesztünk Ryannel. Aztán hetekig hívogatta Swift, egyszerűen már zaklatta. Aztán a legközelebbi találkozásnál jól kiosztottam és onnantól lett a rémálom. A nagyapám szívrohama – hajtottam le a fejem – ahogy megláttam, hogy alig kap levegőt rögtön szaladtam a telefonhoz és hívtam a mentőket. Azt mondták, hogy 10 perc, míg kiér a mentő és addig próbáljuk lenyugtatni. Én hisztérikusan ordibáltam a nővel, aki felvette. Utána gyorsan visszamentem a nagyapámhoz, aki már szinte nem is kapott levegőt, de még az eszméleténél volt. Próbáltam lenyugtatni, de egyszerűen nem lehetett. Borzalmas volt látni, ahogy meghal az a személy, akire felnézek és imádok. Pár perc múlva elvesztette az eszméletét, mi pedig próbáltuk visszahozni, de sajnos kevés sikerrel. Egész idő alatt azon imádkoztam, hogy ne történjen meg a legrosszabb. Fogtam a kezét és csak sírtam azt hajtogatva, hogy „ne hagyjon itt”. De tudtam, hogy ez nem segít rajta. Úgy mentem vele be a stúdióba, hogy „úristen, most végre láthatja a gyümölcsét annak, amit éveken át tanított nekem”, erre ez történt. Aztán végre megérkezett a mentő, bejöttek és próbálták stabilizálni, de ahogy rám néztek már tudtam, hogy vége. Persze reméltem, hogy vissza tudják hozni. Utána berakták a kocsiba és kérdezés nélkül én is beültem. Fel sem fogtam mi történik. A mentős azt javasolta, hogy várjam meg a szüleimet, de nem akartam, így Ryan-t magam mellé ültettem, hogy ott legyen, mint támasz. Amíg a kórházba értünk, végig fogtam a kezét és reméltem, hogy a mentős azt fogja mondani, hogy „rendbe fog jönni”, de nem mondta. Csak bámultam rá, ő pedig nem mondott semmit sem. Szörnyű volt! Aztán megérkeztünk a kórházba és a doktor, aki átvette egyből elvitte magával, mi pedig csak annyit tehettünk, hogy leültünk a váróba, várni. Közben megkértem Ryant, hogy hívja fel a szüleimet, mert én nem voltam képes arra akkor. Ahogy szólt Ryan anyuéknak, ők egyből besiettek a kórházba, utána pedig csak vártunk és vártunk. Majd kábé fél óra múlva kijött az orvos és közölte velünk a hírt. Amikor meghallottam, hogy elveszítették akkor úgy éreztem, hogy teljesen összetörtem. Összeomlottam, de nem sírtam – ingattam a fejem – igazából fel sem fogtam. Amikor hazaértünk nem szóltam senkihez sem pedig próbáltak beszélni velem, de nem akartam. Azt gondoltam, hogy itt a vége. Feladom az álmaimat, mert nélküle nem tudom tovább csinálni. Feljöttem a szobámba és a fürdőbe voltam épp, amikor valami belém ötlött, lefeküdtem a csempére, és csak sírtam. Teljesen kizártam a világot. Amikor kisírtam magam, felvettem a vas arcomat és csak bámultam magam elé. Az nap, egész nap ott feküdtem. A szüleim nagyon aggódtak értem, mert akárhogy szólítottak nem válaszoltam, amikor hozzám akartak érni… leráztam őket. Tudom, hülyén viselkedtem, így utólag belátom, de… nem is tudom. Furcsa, hogy mennyire tudok egyes személyekhez ragaszkodni – vontam meg a vállam – aztán átjött Kíra, lefeküdt mellém a csempére és csak fogta a kezem. – haraptam az ajkamba – fogalmam sincs, hogy hány órán át feküdtünk még ott. Nagyon rosszul viseltem – hajtottam le a fejem – Egész éjjel fent voltunk akkor, de az a poén, hogy semmi élet nem volt bennem még is fent voltam. Szóval reggel, úgy döntöttem, hogy felállok, persze Kíra segített nekem ebben is. Napokig, sőt hetekig abban a gondolatban voltam, hogy nem folytathatom a karrierépítést, aztán végül Kíra hatására megnyíltam és elmondtam ezt neki. Ő pedig azt hajtogatta, hogy „nem adhatom fel. A nagypapám azt szeretné, ha valóra váltanám az álmomat. Büszke akar lenni rám”. És igaza volt, tényleg. Így folytattam a karrierépítést, a bánatomat pedig immár inkább a munkába fojtottam. De persze sokat beszélgettünk erről. Gondolhatod milyen karácsonyunk lehetett – néztem rá – karácsony előtt egy hónappal halt meg. Szóval, ahelyett, hogy örültünk volna, szomorúak voltunk. Az jó volt, hogy a család összegyűlt, de már nem volt ugyanolyan nélküle. Akkor azt gondoltam, hogy innen már csak jobb lehet a helyzet, de rosszabbodott. Pár hónapra rá, Kíra bejelentette, hogy Kanadába költöznek, mert az apukája kapott ott egy jó állást. Én pedig teljesen lepadlóztam. Először eszünkbe jutott, hogy maradjon itt velem és lakjon velünk, de a szülei nem mentek bele. Aztán próbáltuk rábeszélni az apját, hogy ne pont Kanadába vegyen házat, hanem valami közelibbet, ami Kanadához is közel volt, de nem találtak. Így muszáj volt belenyugodni, hogy ő is elmegy. Ez idő alatt, Kírával olyan közel kerültünk egymáshoz, mint még talán soha. Mintha az ikertesóm lenne – mosolyodtam el – amikor elment megbeszéltük, hogy minden nap beszélünk, és én pedig beszámolok neki mindennel, úgy ahogy ő is. Az elején nehéz volt, de megszoktuk, hogy nem láthatjuk egymást. Onnantól elkezdtek javulni a dolgok. Én is újra önmagam lettem és Ryan is még ott volt nekem. A turnéra koncentráltam minden erőmmel. Aztán sikeres lettem, a turnén túl voltam és mikor tényleg már minden rendben volt, erre jöttél te – néztem rá – olyan mintha valami radar szólt volna neked, hogy „oké, Szandra rendben van, akkor most találkozzunk vele” – kuncogtam el a végét – de ahogy vesszük végül jól alakultak a dolgok – vontam meg a vállam. – és tényleg bocsi.
- Ne kérj azért bocsánatot, mert megbántottalak – ráncolta a homlokát – jó, hogy elmondtad. Megbízhatsz bennem – nyújtotta a karját ölelésre.
- Most megkönnyebbültem – öleltem meg szorosan – köszönöm – suttogtam a fülébe
Elmosolyodottan szorongatott, ami jó érzéssel töltött el. Miután kibújtam az öleléséből, mosolyogva és megkönnyebbülten dőltem hátra az ágyban.
- Nem gond, ha ma már szerintem nem lesz sok kedvem menni valahová?
- Jaj, dehogy. – legyintett – nem muszáj mindig elmenni valahová, ahhoz, hogy jól szórakozz – mosolygott
- Itt maradsz? – haraptam bele az ajkaimba
- Ha szeretnéd – vonta meg a vállát
- Ühüm – bólogattam határozottan
- Rendben – mosolygott
- Hát akkor… van kedved valami filmet nézni? – csaptam össze a kezem
- Persze. – bólogatott
- Ha nem bánod először valami kényelmesebbe átöltözök – ugrottam fel az ágyról – tudod, merre vannak a filmjeim, válassz nyugodtan – mentem a gardróbomhoz.
Elkezdtem keresgélni egy kényelmes itthoni melegítő után…
- Milyen filmet akarsz nézni? – kiabálta be Tay.
- Veled mindent megnézek – vettem közben elő egy kék melegítő nadrágot – olyan legyen, amit még nem láttál – néztem ki az ajtón
- Ööh… Notebook? – hallottam meg az ismerős címet
- Azt már ezerszer láttad – kuncogtam el magam – de mivel az a kedvenced így legyen – forgattam a szemem és vettem ki egy fekete felsőt.
Gyorsan átöltöztem, kényelmesen még össze fogtam a hajam és kisétáltam Taylor-hoz, aki a DVD előtt állva rakta befelé a cd-t.
- Hozok valamit enni.
- Oké – mosolygott
Gyorsan leszaladtam a lépcsőn és egyenesen a spájzba indultam, hogy kifosszam. Mindenfélét a kezembe nyomtam. Chipset, csokit, kekszet. Nassolni valót. Bár nem tudom, hogy Taylor ezekből mit ehet és mit nem, de reméltem, hogy vesz majd belőle. Amikor már nem tudtam a kezembe nyomni semmit sem, a lábammal behajtottam az ajtót és épp bejött anyukám a konyhába, ámultan nézve rám.
- Te mit csinálsz ennyi mindennel? Azt hittem, hogy Taylorral leszel ma.
- Hát igazából, fent van Taylor a szobámba és egy filmet akarunk megnézni – néztem rá mosolyogva
- Nem lehettek egy szobában összezárva – ingatta a fejét
- Anyu, csak filmet nézünk – néztem rá tágult szemekkel – és már amúgy is túl vagyunk 1-2 dolgon szóval, nem kell aggódnod – biccentettem oldalra a fejem – amúgy apu tudja, hogy Taylorral találkozgatok? Vagy tudja, hogy megbántott?
- Elmondtam neki, hogy mennyire megbántott Taylor, de arról nem tud, hogy találkozgattok. Reggel szólt, hogy beszélni akar veled este.
- Ajaj – forgattam a szemem – rendben, és mit szólt a megbántáshoz?
- Ahogy elbánt veled Tay? Dühösen reagált. – ingatta a fejét
- Jaj, ne – fújtam ki a levegőt – na, jó. Majd este átnézek apuhoz.
- Nyitva legyen az ajtótok – szólt utánam, ahogy visszaindultam
- Anyu! Nyugodtan jöhetsz ellenőrizni – forgattam a szemem – őrület – mondtam magamnak ingatva a fejem, ahogy elindultam felfelé a lépcsőn.
Gondolom, apu majd arról tart előadást, hogy próbáljak Taylortól tisztes távolságban maradni, de ezzel már elkésett. Azért persze kíváncsi vagyok, hogy mit fog mondani – gondolkodtam el. Ahogy felértem a szobámba, anyukám kérését teljesítve nyitva hagytam az ajtót, és mosolyogva lepakoltam az ágy közepére a dolgokat Taylor mellé.
- Háborúra készülsz vagy mi? – kuncogott
- Nem – nevettem vele – csak most jól esik egy kis nasi.
- Hol marad a csoki fagyi? – ráncolta a homlokát
- Nem szerelmi bánatom van – kuncogtam – az olyankor kell – térdeltem fel az ágyra – amúgy anyu aggódik, hogy „egy szobában” vagyunk – hadonásztam a kezemmel – apu meg dühös azért, hogy megbántottál a partin – forgattam a szemem – este beszélni akar velem – sziszegtem – és nem sejt semmit arról, hogy találkozunk.
- Sok sikert – vigyorgott
- Kössz – kuncogtam
Egy chipses zacskót kibontva huppantam közelebb hozzá és kínáltam meg.
- Indíthatod – mondtam neki.
Kényelmesen hátradőlve eszegettünk mindketten a nasikat, miközben elindult a film. Ez egy nagyon romantikus film, nem tudom miért épp ez Tay kedvence. Mondjuk én is szeretem, szóval ez közös bennünk. Van benne 1-2 pikáns jelenet is, de ezt már régebben is néztük együtt, szóval most már nem kínos. Hírtelen eszembe jutott, hogy ennek a filmnek a végén, sokszor elpityergem magam…
- A te hibád lesz, ha a film végén sírni fogok – fordultam felé mosolyogva.
- Hát, van még egy vállam. Maximum azt is eláztatod – vonta meg a vállát mosolyogva.
- Hülye – böktem oldalba ingatott fejjel kuncogva.
Most jól éreztem magam. Örülök, hogy nem ment el Tay és nem hagyott magamra. A film elején, amíg eszegettem addig simán hátradőlve élveztem, de amikor már nem kellett és több romantikus jelenet jött, egyre közelebb bújtam Taylorhoz, végül a mellkasára pihentem le, ő pedig átölelve a fejemre hajtva a fejét, néztük a filmet.
******
A film alatt kicsit elálmosodtam, így azt hiszem elbóbiskolhattam, de félig fent voltam, mivel hallottam, amikor anyu jött ellenőrizni. Vagy is hát, először csak bedugta a fejét, de amikor látta, hogy fent vagyunk bejött.
- Sziasztok – ült le az ágyam szélére
- Szia, anyu. – köszöntem kicsit álmos hangon
- Helló – köszönt mosolyogva Tay.
- Mi jót néztek? – bámult a tv felé
- Notebook – válaszoltam
- Oh, ez jó film. – bólogatott és nézett vissza rám – na, jó. Most megyek, nem zavarlak titeket – ment ki
- Meg volt az első ellenőrzés – forgattam a szemem, mosolyogva.
Mire Taylor elkezdett kuncogni rajtam, én pedig visszahelyezkedtem az előbbi kényelmes pozíciómba és néztük tovább…
********
A film végén meglepetésemre egyáltalán nem sírtam. Lehet, azért mert már vagy ezerszer láttam? Meglehet. De tényleg örültem, hogy nem érzékenyültem el. Vagy lehet attól, mert a végére megint elaludtam kicsit. Olyan jól esett ma valakihez odabújni. Amikor kiszálltam dühösen az autóból azt hittem, hogy az egész napom tönkre ment, de nem. Szerintem sokkal jobb, hogy így töltöttük el a délutánt. Végül is, nálunk is lehet fagyizni. Igaz nem pinkberry, de akkor is fagyi. És ki is pihenhettem magam. Ahogy vége lett, Taylor kikapcsolta és vigyorogva visszafordult hozzám.
- Mi az? – vigyorogtam vissza immár az ajkait fürkészve
- Semmi – mosolygott – csak azt hiszem hatással volt rám ez a film – bólogatott huncutul – azért ha jól belegondolsz, ilyen a mi helyzetünk is – vonta meg a vállát, mire felhúzott szemöldökkel értetlenül néztem rá – 14-15 évesen elkezdtünk járni, aztán elmentem, visszajöttem és most megint.
- Annyi a különbség, hogy mi 1 évig nem láttuk egymást ők pedig 7 évig. És, hogy abban a lány ment el, nem a srác – magyaráztam.
- Mindegy – mosolygott
Bevallom kicsit rám is hatással volt a film így egy kis huncutságot véve a délutánba, hírtelen ötlettől vezérelve feltápászkodtam és gyorsan, Taylor hasára ráülve, huncutul vigyorogtam rá.
- Mit csinálsz? – somolygott
- Semmi szabályszegés – vontam meg a vállam – nyitva van az ajtó és van rajtunk ruha szóval… ez nem szabályszegés – mosolyogtam
- Bogaras egy nőszemély vagy, ugye tudod? – kuncogott
- Ühüm- hajoltam le hozzá egy heves csók kíséretében.
A kezét a hátamon érezve, elkezdte simogatni, ami egyre lentebb haladt, egészen a combomig, ahol végül megállt. A csókok forradata még hevesebb lett, amitől a testemben egyre kéjesedő vágyat éreztem….
- Szandra! – kaptam fel a fejem hírtelen az apukám hangjára
- Úristen ez apu – szálltam le Taylorról gyors tempóban.
- Oh, helló Taylor – toppant be hírtelen – pont veled is akartam beszélni – nézett rá
- Taylornak pont most el kell mennie – mentettem a menthetőt
- Igen? – nézett rám értetlenül
- Igen. Nem azt mondtad, hogy menned kell – néztem rá tágult szemekkel
- Oh, igen. Az előbb hívtak, hogy sürgősen mennem kell – ugrott le az ágyról
- Jó, rendben, de nem úszod meg – mutatott rá
- Oké. Majd beszélünk – integetett nekem
- Szia – integettem vissza
Leültem apuval szembe az ágyra, és vártam, hogy mit fog mondani. De mielőtt belekezdett volna, a telefonom a táskámban egy üzenetet jelezve elkezdett csörögni.
- Megnézem – vettem ki a táskámból
„Hívj fel, hogy mi volt” – jött a gyors üzenet Taylortól, mire elmosolyodtam. Gyorsan letettem és apura pillantottam.
- Mit keresett itt Taylor? – ráncolta a homlokát – úgy tudom, hogy nem vagytok jóban.
- Hát öhm… Párizsban elég sok minden történt – sütöttem le a szemem
- Tudok arról, hogy Lautnerék összementek egy másik autóval, de jól vannak, erről tudok.
- Szóval utána… Taylorral kibékültem és megbeszéltük, hogy tiszta lappal újra kezdjük.
- Ennek viszont már nem örülök – ráncolta ismét a homlokát – annak ellenére, hogy így kiborított, meg tudsz neki bocsájtani?
- Úgy látszik – vontam meg a vállam – mindenhogy bocsánatot kért, és tényleg láttam rajta, hogy sajnálja a dolgot. Mindent őszintén elmondott. Ezek után nem tudtam rá haragudni. Bizonyította, hogy érdeklem és, hogy törődik velem. Arra is rávettem magam, hogy ma elmenjek vele a nagyihoz. – magyaráztam.
- Én pedig nem akarom, hogy boldogtalan légy. Mindent megteszünk értetek anyátokkal azért, hogy boldogok legyetek, de ha szomorúvá tesz ez a fiú, akkor nem tartom jó ötletnek találkozgatni vele. Bár tudom, hogy valamilyen szinten muszáj beszélnetek, mert tudod, elég jó barátom az apja.
- Apu, én boldog vagyok. Tudod milyen rendes srác Taylor. Ez egy kis bökkenő volt, de most már minden oké.
- Nem akarom, hogy ismét úgy kiborulj miatta, ha megint gondol egyet és elhagy.
- Azt is megmagyarázta és teljes félreértés volt. A karrierje és a távolság miatt nem fért volna bele egy kapcsolat.
- Kapcsolat? – húzta fel a szemöldökét – kicsim ez még csak egy tinédzser szerelem.
- Akkor az – forgattam a szemem, hogy legyen neki igaza – az a lényeg, hogy nem fog megbántani, remélem.
- Látod! Ez sem biztos, csak remélni tudod. Én csak a jót akarom neked.
- Úgy állítod be Tay-t, mintha egy maffiózó lenne. Pedig nem az. Nagyon jól tudod, hogy… milyen rendes és aranyos meg minden. Nem mindenhol találni ilyen fiút. Meg amúgy is, kockázat nélkül nincs nyerés – vontam meg a vállam.
- Bevallom azt mondtam volna, mikor idejöttem, hogy nem akartam, hogy nagyon jóban legyetek. De… most már azt mondom, hogy ha nálam is bizonyít, akkor… rendben leszünk – húzta el a száját egy fél mosolyra.
- Kösz apu – mosolyodtam el – ez sokat jelent. – öleltem meg
- De, komolyan. Mit csinált ma itt? – húzta fel a szemöldökét
- Csak megnéztünk egy filmet – vontam meg a vállam
- Jó. Helyes – bólogatott – na, de milyen volt Párizs és Berlin? – mosolygott
- Nagyon jó volt. A közönség eszméletlen és a koncert is jól sikerült.
- Anyád mondta, hogy történt egy kis baleset.
- Oh, igen. Amikor megérkeztem a berlini hotelba véletlenül egy rajongó a korlát mögé törte a kezem, de csak megzúzódott. Most már rendbe jött. Orvos is látta meg minden.
- Az jó. Tervek mostanában?
- Az albumot készítjük, bár még nem szólt Michael, hogy mikor menjek. És hogy mennek a dolgok az irodában?
- Remekül – mosolygott
- Az, jó – mosolyogtam vissza
- Na, jó. Megyek, lepihenek egy kicsit. És mivel, tudom, hogy amint kilépek innen, hívni fogod Taylort…- állt fel az ágyról – mondd meg neki, hogy ne nyomuljon rád – mutatta fel a mutatóujját.
- Ezt hogy érted, hogy ne nyomuljon? – kuncogtam el a végét
- Tudod, ne nyomuljon. Semmi taperolás, csak normálisan.
- Jó – forgattam a szemem, ingatott fejjel.
- Jó legyél – ment ki az ajtón
- Szia – köszöntem utána

Talán apu még az őskorba van?! – tettem fel magamnak a kérdést. Már ott is taperolták egymást szóval… mindegy – kuncogtam magamban. Maximum apu előtt megtartjuk Tay-el a 2 lépés távolságot….

Szandra Burke's life 35 rész

- Atya ég! Nem hiszek a szememnek – láttam meg a nagyim meglepett arcát, mire elmosolyodva köszöntem neki.
- Szia – öleltem meg.
- Ennél nagyobb meglepetés már régen ért – mondta nevetve – és te Taylor? – nézett Tay-re.
- Hosszú – legyintett egyet.
- Gyertek beljebb, ne ácsorogjatok ott – tessékelt be minket.

Ahogy beléptem a házba, minden szép emlék átfutott az fejembe. Mosolyogva néztem körbe, míg a szemem meg nem akadt a zongoránál. „Istenem, mennyit ültem ott régen” – gondoltam. Bevallom, azt hittem, hogy nehezebb lesz ide visszajönni, de úgy látszik még sem. Lehetséges, hogy Taylor hatása. Nem tudom. Jó pár emlék beugrott. Legelőször is, a karácsony és minden ünnep, amit itt töltöttünk. Bárcsak most is ilyen lenne – sóhajtottam nagyot. Bárcsak újra leülnénk oda és énekelhetnénk. Bárcsak karácsonykor mehettünk volna a szánnal. Bárcsak itt lehetne – kezdett könnyek szökni a szemembe. Nagy sóhajokat véve, el akartam fojtani a könnyeimet, hogy ne lássanak sírni újra.

- Hé, jól vagy? – fogta meg a vállam Taylor
Ránéztem és bambultan bólintottam egyet, de ráncolt homlokkal nézett rám, a bizonytalanságomat észlelve.

- Jól vagyok – böktem ki végül.
- Biztos? – húzta fel a szemöldökét
- Igen – bólogattam immár biztosabban.
- Gyertek, pont sütöttem egy kis almás sütit, kóstoljátok meg! – vágott közbe a nagyi.

Mindketten a konyhában leültünk a székre.
- Na és meséljetek! Olyan régen láttalak titeket – ült le a nagyi velünk szembe – főleg téged Taylor. – nézett rá – most akkor… együtt vagytok? – mosolyodott el
- Valahogy úgy – vágta rá Tay.
- Jó hír, jó hír – bólogatott – milyen volt a turné? – nézett rám
- Jó. Nagyon jó – válaszoltam kissé feszülten
- Na, hát ez nagyon jó – mosolygott rám – mikor jöttetek vissza? – nézett ismét Taylorra
- Pár hete, talán. Visszajöttünk, mert itt közelebb van minden – bökött meg oldalról, mire elmosolyodtam kissé oldottabban.
- Biztosan van mit mesélnetek! – nézett ismét rám
- Öhm… épp ma reggel jöttem haza Berlinből, előtte pedig Párizsban tartottam koncertet – mosolyogtam feloldódva.
- Te hová el nem jutsz – bólogatott nagyi – nagyapád büszke lenne rád – hajolt közelebb
- Igen… - sóhajtottam nagyot – tudom – hajtottam el a fejem
- Nekem is hiányzik – fogta meg a kezem együtt érzően.

Szótlanul bólogattam, a könnyeimet visszatartva. Taylor érezhette és látta, hogy most nem igazán tudok beszélni, ezért szóval tartotta a nagyimat, amíg összekaptam magam. Pár percnyi hallgatás után végül, felemeltem a fejem és újra visszatérve a valóságba, elkezdtem bekapcsolódni a beszélgetésükbe.

- Amúgy, igazán hozzánk költözhetnél – emeltem fel a fejem – van hely, minden nap látnál minket és nem lennél egyedül. Igazi rock nagyit faragnék belőled – kuncogtam el a végét.
- Hidd el, Szandrám ez jól hangzik. De nem lehet – ingatta a fejét
- Miért? – ráncoltam a homlokom
- Nem hagyhatok itt mindent, és csak úgy… elmenni – húzta el a száját – őszintén szólva, inkább attól félek, hogy apád gondol egyet és eladja a telket. – vonta meg a vállát – plusz akkor mi lesz a lovakkal?
- Nem hiszem, hogy eladná. Vagy a saját kezemmel fojtanám meg. Persze nem szó szerint – mosolyodtam el – mondjuk, ide jönnénk, ha ki akarunk majd kapcsolódni – vontam meg a vállam –egy nyaraló. A fontosabb lovakat megtartjuk, a többit meg mondjuk… eladjuk egy farmra, vagy nem tudom – vontam meg a vállam ismét – azoknak a lovaknak, amiket megtartunk, majd bérelek egy istállót, valamelyik tanyán.
- Make úgyis jár lovagolni – szólt közbe Tay
- Na, látod – néztem rájuk.
- Nem rossz elképzelés – válaszolt a nagyi
- Csak gondolj bele. Minden nap, amikor felkelsz és lejössz, velünk reggelizhetsz, ebédelhetsz és vacsizhatsz is. Nem lennél egyedül. Sőt, még vinnélek vásárolni, meg mondjuk a közeli koncertjeimre. Még úgysem láttál nagy koncerten, csak kicsin.
- Azt hiszem én már kiöregedtem a vásárlós korszakból – kuncogott
- Örülnénk, ha ott lennél velünk – bólogattam mosolyogva – tényleg gondold, meg és ne csak mondd, ha nem tedd is.
- Jó, rendben – mosolygott.
- De… szeretném megnézni Szalomi-t. – álltam fel a székről
- Menj csak, a karámba vannak a lovak – mondta a nagyi
Mielőtt elindultam volna, Taylorhoz visszafordultam megkérdezni, hogy jön-e.
- Jössz?
- Ühüm – bólogatott.
Ezzel mosolyogva elindultam a karám felé, Taylor társaságában.
- Olyan szép itt minden. A helyedben minden hétvégén lejönnék – sétáltunk a fűben
- Ha lenne rá több időm… akkor lehet, többször lejönnék – vontam meg a vállam –de szerintem neked is annyi időd van erre, mint nekem szóval… - néztem rá
- Ja – húzta el a száját
- Amúgy Make mióta lovagol? – jutott eszembe
- Pfuh, hát… pár hónapja kezdett bele. És imádja – mosolygott
- Úgy látszik, a húgod jobban hasonlít rám, mint rád! – kuncogtam el a végét
- Mi? – nevetett fel ő is.
- Mármint belsőre. Szeret zenélni, ahogy én. Szeret lovagolni, ahogy én is. De külsőre le se tagadhatnád, hogy a tesód – ingattam a fejem – mit szólnál, egy zenész húg- hoz? – húztam fel a szemöldököm
- Büszke lennék rá – bólogatott
- Oh, ez aranyos volt – böktem oldalba nevetve – hála neked, megúsztam ezt a találkozást sírás nélkül – néztem rá
- Igen, láttam rajtad, hogy… - biccentette oldalra a fejét
- Hogy majdnem elkezdtem pityeregni? – fejeztem be a mondatát
- Ühüm – bólogatott
- Nem sok kellett – húztam el a szám – de azt hiszem, lassan túllépek ezen a korszakon.
- Hát, én itt leszek – nézett rám
- Tudom – öleltem meg oldalról, mire ő is átölelt.

Egymás öleléséből kibontakozva, immár kézen fogva közeledtünk a karámhoz, ahol, ahogy a nagyi mondta a lovak nyugodtan falatozgatnak és járkálnak.
- Aah, ott van Szalomi – mutattam felé
A tempót kicsit gyorsabbra véve, elértünk a karám ajtajáig, amit izgatottan kezdtem kinyitni.
- Nem jössz be? – néztem Taylorra tágra nyílt szemekkel, ahogy kinyitottam az ajtót
- Most kihagyom – húzta el a száját
- Csak nem félsz? – ugrattam összeszűkült szemekkel.
- Dehogy! – ingatta a fejét
- Oké – mosolyodtam el és indultam Szalomi felé.
A tempót ismét kicsit felgyorsítva, nyugodtan sétáltam a rég nem látott lovam felé.
- Oh, istenem! – simogattam meg a nyakát, ahogy odaértem hozzá – szia – köszöntem neki, mintha értené is, amit mondok – megismersz még? – elkezdett bólogatni a fejével, mire adtam egy puszit az orrára – imádlak – bújtam oda a nyakához – hiányoztál Szalomi – suttogtam neki
Pár percig a nyakához bújva álldogáltam, lecsukott szemmel, felidézve azt, amikor először ráülhettem a hátára. Emlékszem, Szalomi itt született egy idősebb lótól. Kicsit betegesen jött a világra, és nem sok esély volt arra, hogy életben marad. De én kitartottam mellette. Heteken át minden nap bejártam az istállójába. Etettem, itattam és ott voltam vele. Volt olyan is, hogy egész este ott töltöttem az éjszakát. Nem tudom, de azt éreztem akkor, hogy segítenem kell, rajta és nem hagyhatom cserben. Aztán pár hét után megerősödött és fel tudott állni végre. Akkor mehetett ki legelőször a legelőre. Jó érzés visszagondolni erre. Hogy miért lett Szalomi a neve? A kezdőbetűje azért lett „S”, mert Szalomi egy igazi survivol*. A többit pedig csak úgy összeraktam. Azt hiszem, ezért érzem magamhoz olyan közel Szalomit. Azt szokták mondani, hogy a kutya az ember legjobb barátja, de nem minden esetben. Persze Bella a barátom is volt ugyanúgy, mint Szalomi is. Az állatokban megbízhatunk, mert ugyebár elmondhatsz nekik bármit, ők meghallgatnak és tudod, hogy nem adják tovább senkinek sem.

- Tartottad a frontot, amíg nem voltam itt? –bújtam ki a nyakától és simogattam meg az orrát mosolyogva – azt hiszem, most azonnal haza akarlak vinni – görbült le a szám arra eszmélve, hogy ezt nem lehet. Még egy puszit nyomva az arcára, megsimogattam és halkan elbúcsúztam tőle.
Lassan visszamentem Taylorhoz, aki mosolyogva nézte a többi lovat.
- Nehéz ez – sütöttem le a szemem, ahogy odaértem hozzá – legszívesebben most felraknám az autó tetejére és hazavinném Szalomit – fújtam ki a levegőt
- Hát, ha a nagyid hozzátok költözik, akkor a „bérelt istállóban” többször láthatod – mosolygott
- Ez igaz – bólogattam – de akkor is… már a szívemhez nőtt.
- Vannak dolgok, amiket jobb elengedni – nézett a szemembe
- Igaz – húztam el a szám.
- Kimehetünk lovagolni, ha attól jobban, érzed magad – vonta meg a vállát
- Nem, mert akkor még jobban kötődnék hozzá és nehezen hagynám itt – ingattam a fejem. – inkább menjünk vissza a nagyihoz – indultam el lerogyasztott fejjel.
Csöndben visszasétáltunk a nagyihoz, aki a teraszon üldögélve, mosolyogva nézett ránk.
- Na, megnéztétek? – kérdezte, ahogy felléptünk a lépcsőn
- Ühüm – bólogattam és ültem le a hintaágyra.
- Még mindig olyan szépek a lovak – vágódott mellém Tay.
- Meséljetek, biztos izgalmas mindkettőtök élete – nézett ránk
- Látod, ha hozzánk költöznél, akkor mindent tudnál rólam és arról, hogy épp mit csinálok – mosolyodtam el – de amúgy, most dolgozunk az új albumon – vontam meg a vállam
- Én pedig a Valentin nap című filmben kaptam egy kisebb szerepet, és ott voltam mostanság – szólalt meg Tay.
- Élitek a kis életeteket! – bólogatott a nagyi büszkén – de arra még is kíváncsi lennék, hogy hogy jöttetek össze… megint – húzta fel a szemöldökét.
- Hosszú és fájdalmas sztori – húztam el a szám – röviden annyi, hogy először barátok voltunk aztán megint közel kerültünk egymáshoz, aztán szakítottam Ryannel, mire Taylor jól megbántott. Utána mindenhogy bocsánatot kért, és végül Párizsban békültünk ki. Eljött a családjával a koncertemre – mosolyogtam Tay-re
- Ühüm, ez így történt – bólogatott
- Mivel bántottad meg? – nézett a nagyi Taylorra.
- Elég hülye voltam…- hajtotta le a fejét
- Tudod nagyi, az a Taylor Swift, akit nem bírok – néztem rá
- Igen.
- Ő vele próbált féltékennyé tenni Taylor, persze sikerrel, de csúnyán összevesztünk és ezért nem akartam szóba állni vele – sütöttem le a szemem
- Oh, értem – bólogatott – de most már minden rendben?
- Nagyjából – biccentettem oldalra a fejem.

**********
Kábé még 1 órát beszélgettünk a nagyival, aztán észbe kapva, hogy ma csinálhatnánk mást is, elbúcsúztunk tőle, és ahogy elindultunk az autóval, integettem neki mosolyogva.
- Megbántad, hogy eljöttünk? – nézett rám Tay
- Nem! – ingattam a fejem – ahhoz képest, hogy nem mertem visszajönni, egész jó volt – mosolyodtam el
- Na, ugye! Mit szeretnél csinálni most?
- Öhm… - kezdtem gondolkodni – menjünk fagyizni a pinkberry-be – mosolyodtam el. Taylor kicsit elhúzta a száját, mire értetlenül néztem rá. Tudom, hogy szereti a pinkberry-s fagyit, úgy ahogy én is. – már nem szereted a pinkberry-t? – néztem rá felhúzott szemöldökkel
- Dehogynem! Imádom… csak nem szabadna ennem fagyit – húzta el a száját
- Miért? Talán fogyózol? – kuncogtam el magam
- Nem – ingatta a fejét – csak formában kell magam tartanom – vonta meg a vállát – de szabad csalnom – mosolygott rám
- Helyes! Nem muszáj mindig a helyes úton járni. És amúgy se árt egy kis fagyi – vontam meg a vállam – már nagyon régen ettem fagyit. Nem is emlékszem rá. Amúgy nekem se lenne szabad sok fagyit enni. Félnek, hogy a torkomnak baja esik. – forgattam a szemem
- Te nem félsz?
- Egy kicsit. De nem tudok ellenállni – húztam fel mindkét vállam – beteg is már rég voltam. Csak el ne kiabáljam – kopogtam le gyorsan.
- Oké, akkor pinkberry. És utána?
- Menjünk el sétálni és közben vásárolni.
- Veled vásárolni? – mosolyodott el, húzott szájjal
- Mi az? – kuncogtam – tartok neked bemutatót.
- Oké ebbe benne vagyok – bólogatott – és mi lesz a paparazzikkal?
- Nem érdekel – rántottam meg a vállam
- Akkor jó, mert engem se nagyon – mosolygott rám – este pedig elmehetünk vacsizni – nézett rám huncutul
- Oké, de előtte vigyél majd haza – mosolyogtam
- Rendben. – mosolygott vissza – Kírával beszéltél mostanában?
- Múlthét… kedden vagy szerdán beszéltem vele utoljára, azt hiszem – húztam el a szám – úgy, volt, hogy jön velem erre a kis kiruccanásra, de nem engedték el – vontam meg a vállam
- Ez szomorú.
- Igen. Fura, hogy amikor elmegyek Kíráék háza előtt már nem megyek be köszönni, vagy ilyesmi – sütöttem le a szemem – vagy nem mehetek vele vásárolni, nincs itt, amikor beszélgetni akarok valakivel – vontam meg a vállam – de már hozzászoktam, hogy távol van tőlem.
- De azért jóban vagytok még igaz? – nézett rám komolyan
- Persze, kevesebbet beszélünk, de még barátnők vagyunk.
- Jace sokat emlegeti – mosolyodott el
- Úristen, Jace! Mi van Jace-el? – ámultam el mosolyogva – még mindig jóban vagytok?
- Ühüm. Kíra óta senkije nem volt, néha az agyamra megy, de jó barát – nevette el magát – mostanában már eléggé azon agyalunk a többiekkel, hogy szerezni kell neki egy lányt, mert hát… - forgatta a szemét
- Mert? – mosolyogtam
- Nem tudom… kicsit meghülyült. De ő már csak ilyen marad- vonta meg a vállát
- Kivel maradtál még jóban?
- Nagyjából mindenkivel.
- Alyson?
- Ő is jól van, miért?
- Csak eszembe jutott. Mostanában a disney-nél van. Legalábbis úgy hallottam.
- Igen, majd nem sokára forgat… azt hiszem. Sokat e-mailezünk, meg sms-ezünk.
- Hé, te honnan ismered Victoria Justice-t? – jutott eszembe
- Régről, miért?
- Mert csak most esett le, hogy te olyan embereket ismersz régről, akik mára ismertek lettek – néztem rá – Alyson, Victoria, Taylor Dooley, és George Lopez is. Imádom George Lopezt. – hadonásztam a kezemmel - És ezeket elhallgattad előlem? Milyen barát vagy te? – szűkítettem össze a szemem sértődöttséget színlelve.
- Azért neked is vannak ilyen barátaid – húzta fel a szemöldökét
- Azt nem mondtam, hogy nincsenek. Jóban vagyok a Disney-sekkel.
- Látod!
- Óh, és most én hallgattam el valamit előled – tágultak ki a szemeim
- Micsodát? – ráncolta a homlokát
- Találkoztam Jessica Albával! – mondtam büszkén – és elismerte, hogy szereti a zenémet.
- Te mázlista! – mormogta az orra alatt mosolyogva
- Méghozzá a Teen Choice after buliján történt ez.
- Én is ott voltam. De én nem futottam vele össze
- Talán majd máskor – vontam meg a vállam
- Talán. Egyébként múlthét… csütörtökön, amikor átmentem elég rosszul néztél ki.
- Öhm… mert bulizni voltam a csajokkal és kicsit… bepiáltam – hajtottam el a fejem
- Áh, értem! – kuncogott – megnéztelek volna részegen – tört ki nevetésbe
- Ne nevess – mosolyogtam én is – muszáj volt kikapcsolódnom. De bevallom, vannak olyan részek az estéből, amik elég homályosak – húztam el a szám – úgy képzeld el, hogy botladozva mentem ki az autóhoz, és erre emlékszem.
- Látod, ezért nem piálok. – kuncogott
- Ha-ha – néztem rá tágult szemekkel, mire ő is elnevette magát.
- A szüleid mit szóltak hozzám?
- Apu még semmit nem tud. – vontam meg a vállam –de majd beszélgetek vele. Egyelőre úgyse komoly, vagy igen? – néztem rá ráncolt homlokkal
- Majd meglátjuk mi sül ki ebből! – mosolygott rám – egyszer már jól megvoltunk, miért ne lennénk másodjára is – vonta meg a vállát
- Ja – mosolyogtam vissza – de, ezúttal szeretnék lassan haladni… nagyon lassan – emeltem ki a lassan szót.
- Nálad mit jelent az, hogy lassan? – ráncolta a homlokát
- Azt, hogy nem szabad elhamarkodni semmit – vontam meg a vállam.
- Rendben – bólogatott – és szerinted apukád, hogy fog reagálni? Mindenről tud?
- Nem beszélgettem vele túl sokat mostanában, de szerintem anyu elmondott neki mindent, és ha tényleg elmondott mindent, akkor valószínűleg, hogy nem fog örülni neked. Az egy dolog, hogy jóban van a szüleiddel, de az megint más, ha a lányával… barátkozol. Főleg ilyen veszekedés után, ami miatt kiborultam és ezt ő is látta. Úgy, hogy ne lepődj meg, ha kapsz tőle fejmosást – vontam meg a vállam
- Hát öö… végül is megérdemlem – húzta el a száját – őszintén, most kicsit elkezdtem félni – sziszegett – apukádnál a legnehezebb bevágódni
- Tudom – forgattam a szemem – nem tehetek róla, hogy ennyire félt.
- De végül is, ha én a helyébe lennék én is félteném a lányom szóval… az a legfontosabb, hogy boldog legyen – néztem rá felhúzott szemöldökkel erre a válaszra reagálva.
- Ez kicsit fura a te szádból hallani! – még mindig ámultan néztem rá
- Csak mondtam – vonta meg a vállát – gondolod, hogy örökre csak egy filmes csillag leszek? – nézett rám – azért egyszer én is szeretnék családot.
- Oké – fújtam ki a levegőt – most beijedtem. Miért nekem mondod ezt? – kerültem el gyorsan a tekintetét.
- Nem, nem úgy értem. Csak majd később. Nem most azonnal – kuncogta el a végét
- Oké – fordultam az ablak felé értetlen arccal. Mivel, hogy tényleg fura ezt egy 17 éves srác szájából hallani. Ilyenkor az átlagos tinik buliznak, meg szórakoznak, meg ilyesmi. Bár Taylor másabb, mint a többi srác, de akkor is…
- Mi az? – nézett rám ráncolt homlokkal, észrevéve az értetlenkedésemet.
- Hát csak annyi, hogy a 17 éves fiúk ilyenkor nem bulizni meg csajozni szoktak? És a saját család szót még csak kisem merik ejteni? – néztem rá felhúzott szemöldökkel
- Most ezen fogod rágni magad! – ingatta a fejét – azt hiszem én érettebb vagyok a többitől.
- Ezt tudom. És nem vagy átlagos, de… mindegy. Hagyjuk inkább – kuncogtam el a végét ingatott fejjel.
- De, mi?
- Tényleg semmi. De ha már itt járunk… - mozgattam a szemöldököm rá – ha lányod lenne, milyen nevet adnál neki?
- Komolyan? – mosolygott
- Ühüm – bólogattam – gyerünk. Hogy hívnák a lányodat?
- Rendben – mosolygott – talán… Annabell vagy Molly – nézett rám
- Az Annabell szép választás. Annabell Lautner – vágtam egy gondolkodós fejet.
- Őrült egy nőszemély vagy – kuncogott
- Te kezdted ezt a család dolgot. Hát akkor beszéljünk erről – vontam meg a vállam mosolyogva.
- Veled mi a helyzet?
- Sophie lenne, igazából Ashley de Ashleyből már sok van. Ashley Tisdale, Ashley Simpson, Ashley Olsen, Ashley Greene, szóval…. Ha pedig fiam lenne, akkor…. mondjuk David vagy Jason. Tetszik a Jason név. De a Taylor sem rossz – vigyorogtam rá – mondjuk, nem szeretném elnevezni a nő nemű ellenségemről szóval…- húztam el a szám - Bár számít, hogy a vezetéknévhez is passzoljon – bólogattam – az biztos, hogy 30 éves koromig a gyerek kizárva.
- Kösz – fordult el megsértődve
- Nem rád értettem. Tudod, hogy kire gondolok. – néztem rá
- Akkor mostantól, ha kimondod a nevem, akkor Swiftre gondolsz? – mondta nyugodtan
- Dehogy is! – ráncoltam a homlokom – jajj istenem, hagyjuk már ezt a témát. Örülhetnél, hogy túl vagyok ezen a dolgon és már nem haragszok. De ne várd el tőlem, hogy kedveljem az exedet. Mert soha nem fogom. Gyűlölöm, mindig is gyűlölni fogom. És tudod, hogy ha én kimondom, a gyűlölöm szót, akkor tényleg utálom, mint a véres rongyot. Oda tolja a hátsóját a bulimra és még leédesezik téged! Nagyon bunkó dolog. Szánalmas egy csajszi már ne is haragudj – fordultam el.
- Jól van, nem kell így felháborodni.
- Én? Te jössz azzal, hogyha kimondom a neved, akkor Swiftre gondolok. Te vagy felháborodva nem én. Én csak elmondtam a véleményem róla és ennyi – ingattam a fejem dühösen – azt hittem eltölthetünk egy nyugis napot együtt, erre te itt cirkuszolsz. Most kezdek elbizonytalanodni abban, hogy jó ötlet-e találkozgatni veled – néztem ki az ablakon karba tett kézzel.
Taylor szótlanul, sértődve vezetett tovább. Kicsit feszült lett a levegő közöttünk és kínosan hallgattunk mindketten. Elég gyerekes dolog, hogy ezt gondolja. És most komolyan, minden beszélgetésünkbe benne kell lenni Taylor Swiftnek? Tényleg jó ötlet újrakezdeni vele? Nem érzem magam hibásnak, egyáltalán nem. Vagy baj, ha őszinte vagyok? Egyből az újrakezdés után hazudjak neki, hogy „oh, igen, tök rendes az a Swift csajszi”? Hát nem fogok. Utálom a hazugságokat, és ezt ő is tudja. Egy őszinte ember vagyok. Ami a szívemen az a számon, és nem félek kinyitni ha, kell. Plusz mintha kicsit sokat beszélne Swift-ről. Mi az megszállottja lett? Azt állítja, hogy semmi sem történt, pedig meg akarja velem szerettetni. Vagy nem tudom, mit akar. Viszont ha azt tervezi, hogy megszeretteti velem, akkor hiába fárad. Kétlem, hogy kedves tudnék hozzá lenni. És egyáltalán miért akarná megszerettetni velem? Talán kedveli? Azt hiszem, ha ezeket gondolom Taylornak nehéz lesz elnyernie a bizalmamat. Pedig olyan jól alakultak ma a dolgok. És ez a hülyeség lerombolhatja.
- Nem akartam veszekedni – törte meg a csendet végül Taylor – ne haragudj – nézett rám bűnbánóan
- Miért kell minden beszélgetésünkbe belevonni Swift-et is? – mondtam nyugodt hangon – kedveled még vagy azt akarod, hogy összebarátkozzak vele?
- Tudod, milyen vagyok. Nem tudok haragudni senkire sem. Igazából Taylornak kellene haragudnia rám, hogy kihasználtam.
- De mit akarsz bizonyítani?
- Azt, hogy nem olyan, mint amilyennek beállítod. Rendes lány.
- Taylor – fújtam ki a levegőt – gyűlölöm őt. Ha meglátom a tv-ben vagy az újságban rám jön a hányinger, ha szembe találkozok, vele pedig egyenesen felpofoznám. Mit nem lehet azon érteni, hogy nem akarok vele barátkozni? Emlékszel, te mondtad ezt: attól, hogy te kedveled nekem nem kötelező vele haverkodni – húztam fel a szemöldököm – és én itt lezártam ezt a témát.– fordultam el – még ha Selena Gomezről lenne szó, akkor azt mondanám, hogy rendben szívesen találkozok vele. Mert így látszatra aranyosnak tűnik, de Taylor Swift teljesen más tészta. Vele van múltam, méghozzá egy szomorú emlék fűz hozzá. Nem kérheted azt tőlem, hogy felejtsek el mindent és csak úgy jó pofaságból haverkodjak vele! Sosem leszek a barátja. Még csak az ismerőse sem. Bocs, hogy ezt kell hallanod de ez van. Te is tudod, milyen vagyok. Ha szeretek valakit, akkor azt nagyon és az utálattal is ugyanez a helyzet. Biztos vagyok benne, hogy majd valamikor lenyugszok, és esetleg kibírom, hogy ne véres szemmel nézzek rá – kezdett könnybe lábadni a szemem – lényegében miatta halt meg a nagypapám – csuklott el a hangom – és ezt soha, de soha nem bocsátom meg neki – fojtottam vissza a kibuggyanó könnyeket – plusz az a Ryan-es ügy is és most te is – sóhajtottam nagyot – fura, hogy azokat akarja tőlem elvenni akik fontosak nekem – hajtottam le a fejem – hát, már kettőt sikerült, úgy látom – néztem ki az ablakon.
- Ez nem igaz – suttogta
- Haza vinnél? – mondtam rekedtes hangon.
- Nem akartalak megbántani. Ne légy szomorú, mert ha az vagy akkor én is az leszek – éreztem a tekintetét rajtam.
- Csak vigyél haza – mondtam egyhangúan
- Rendben – sóhajtott nagyot
Tényleg egyszerűen csak haza akartam menni. Kiakasztott ez a dolog. Nem hiszem el, hogy ezen vitázunk megint. Lehangolt teljesen ez az egész. Semmihez se volt kedvem. Őszintén, most már ahhoz se volt kedvem, hogy Taylorral legyek. Nem akartam vele beszélni. Nem érzi át a fájdalmamat. Hála istennek, ő még nem élt át ilyet és nem is akarom, hogy átélje, de legalább megpróbálhatná megérteni. Szokjon meg azzal a gondolattal, hogy én és Taylor Swift utáljuk egymást és sosem leszünk jóban. Nem értem, miért kell ezt neki felhánytorgatni. Ez amúgy is a kettőnk ügye. Csak azért, még is jól esne, ha Taylor egy kicsit belelátna a helyzetembe és mellettem állna. Mert most azt érzem, hogy nem áll mellettem. Nem érti min mentem keresztül, semmit sem ért. Talán jobb lenne inkább, ha még is külön lennénk. Lehet nem fog működni újra közöttünk minden ugyanúgy. Hogy újra felidézzem Taylor szavait: vannak dolgok…. emberek, akiket jobb elengedni. Ha nehéz is, de valahogy túl lennék rajta. Nem tudom, mit csináljak. Nem bízom még Taylorban annyira, hogy teljesen megnyíljak neki és elmondjam mit is éreztem akkor. Egyelőre nem merem túl közel engedni magamhoz. Át kell gondolnom néhány dolgot és megvitatni, mit is szeretnék. Amíg hazavitt Taylor egy szót sem beszéltünk egymáshoz, még csak rá sem néztem. Kerültem a pillantását. De azért sokszor éreztem magamon a tekintetét.
- Akarod, hogy bemenjek? – állt meg előttünk Taylor
- Ne haragudj, de most nem! – ingattam a fejem – lehet nem fog ez működni köztünk.
- Ne csináld – nézett rám szomorúan – megértem, hogy kiborultál- sóhajtott nagyot
- Megérted? – néztem rá tágult szemmel – nem Taylor. Te semmit sem értesz – kezdett újra elhomályosulni előttem a kép – Abszolút nem érted min kellett nekem keresztülmennem, amíg te élted a szép kis életedet. Maga a pokol volt! – gördültek le az első könnycseppek – van fogalmad neked arról, hogy mit éltem át? Nincs. Abszolút nincs. Csak gondolj bele a helyzetembe. Te elhagytál szeptemberben, novemberben meghalt a nagypapám – kapkodtam levegőhöz – és Kíra is elhagyott tavasszal. Sőt, részben magamat okoltam azért, hogy meghalt a nagyapám – töröltem el az egyre szaporodó könnyeket - Tudod te mennyi időbe telt nekem ezt feldolgozni? Rettentő sokba. És te ezt a nehezen begyógyult sebet, most megsértetted. Szóval ne kérd tőlem azt, hogy a nagyapám részben gyilkosával barátkozzak, mert ez soha nem fog megtörténni – emeltem ki a soha szót és nyitottam ki az ajtót.

Dühösen, könnyes szemekkel vágtam be magam után az ajtót és iramodtam a házba.

survivol* - túlélő

A meglepi első része

Szijasztok. Hát, ez lenne a meglepi első része. Új kinézet + megtaláltam Szandrát :P őszintén, eddig azért nem raktam arcképet róla, mert nem találtam olyan személyt aki nagyjából megtestesíti azt a személyt akit az elmémben Szandrának képzelek, de megtaláltam végre:D Jah és mivel a blogspoton jelenleg van még egy olyan nevű fanfic, hogy "Valóra vált álom" (és mivel én nem szeretem, ha valamiből ugyanaz van, meg egyébként szerintem az enyém hamarabb volt de mindegy) szóval ezért átneveztem a történetet Szandra "Burke's life"-ra azaz, Szandra Burke élete :D Végül nem sokára hozom a frisst.

2010. október 2., szombat

Szandra Burke's life 34 rész

Reggel, ahogy meghallottam az ébresztőm hangját, mosolyogva kapcsoltam le, de fáradt testemet még éreztem, hogy vissza kell tenni az ágyba, ezért, mint általában mindig, most is pár percre visszafeküdtem. Amikor elég erőt véve magamon, végre normálisan ki tudtam mászni az ágyból, egyenesen a fürdő felé véve az irányt, megcsináltam a szokásos reggeli dolgokat. Aztán a bőröndömhöz lépve úgy döntöttem, hogy nem fogok kiöltözni, mert igazából most nincs is kedvem hozzá, meg amúgy is haza megyek, úgy, hogy valami kényelmesbe akartam felöltözni. Ezért elővettem egy szürke melegítő alsót, egy fehér trikóval és még rá egy melegebb hosszú felső, felhúztam még egy sportcipőt aztán még utoljára körbe néztem a szobába, nem-e hagytam ott valamit. Pár pernyi ácsorgás után, a bőröndömmel együtt elindultam a halba. Ahogy leértem, mint általában, már mindenki indulásra készen volt.

- A bőröndödet elviszik – vette ki a kezemből Michael.
- Oké – nyöszörögtem még kicsit rekedtesen.
- Hogy aludtál? – jött közelebb anyukám mosolyogva
- Jól – sóhajtottam – és te?
- Én is – bólogatott
- Menjünk, gyertek! – szólt közbe Michael
Az utasítására elindultunk az autó felé. Szerencsére még hajnal volt így nem tudtak lekapni. Nyugisan beültünk és indultunk a reptérre. Az úton mindenki szótlanul bámult maga elé. Alig vártam már, hogy láthassam a családot és persze Taylort. Biztosan jó lesz ez a nap, mivel egész nap Tay-el leszek. De még nem tudom, hogy hová menjünk. Szívem szerint, a nagymamámhoz mennék le, de a félénkség visszatart.

- Anyu, szerinted menjek le ma a nagyihoz? – fordultam felé bánatos arccal.
- Persze, menj csak. Már mióta mondjuk neked! – ráncolta a homlokát – és ha már ott vagy, akkor rávehetnéd, hogy hozzánk költözhetne. Ne legyen magába abban a nagy házban – vonta meg a vállát.
- Akkor oda megyek ma – sóhajtottam fel – és megpróbálom rávenni – fordultam vissza az ablakhoz.
- Ez nagy lépés, ugye tudod? – tette a kezét a vállamra
- Ühüm – bólogattam
Azt hiszem Taylor jelenlétében menni fog, de egyedül nem biztos, hogy el tudnék menni. Úgyis, Taylor kedveli a nagyimat, így legalább ő is láthatja – gondolkodtam el.

*********
Ahogy odaértünk kiszálltunk és a reptéren egy rövid vizsgálás után a Jet-hez mehettünk. A bőröndjeinket már felvitték a repülőre, így nem kellett vele bajlódni. Felszálltunk és elfoglaltuk a helyünket. Most anyukám huppant le mellém. Pár perc múlva a pilóta szólt a kis rádióján, hogy kapcsoljuk be az övet, mi pedig engedelmeskedve bekapcsoltuk, aztán pár perc múlva már indultunk is. Úgy terveztem, hogy az úton aludni fogok, hogy ha hazamegyek már csak Taylorral keljen foglalkoznom, így lecsúszva picit az ülésről, elkényelmesedtem és lehunytam a szemeimet…

*********
- Szandra! – éreztem anyukám kezét a vállamon.
- Megérkeztünk? – nyitottam fel izgatottan a szemem
- Mindjárt leszállunk – mosolygott rám – kösd be magad.
- De jó – mosolyogtam vissza.
Ahogy mondta, gyorsan bekötöttem magam és pillanatok alatt már éreztem, hogy földet értünk. Amikor megálltunk, mindenki kicsatolta magát és velem együtt a kinyíló ajtó felé igyekeztünk.
- Végre itthon! – néztem ki az ajtón és szippantottam egy nagyot a levegőbe.
A többiek elkezdtek rajtam kuncogni, ahogy leugráltam a lépcsőkről és izgatottan vártam már, hogy indulhassunk hazafelé. A reptérre bementünk, felvettük a csomagjainkat és a fotósok kíséretében az autóm felé igyekeztünk, ami már a sofőrömmel együtt várt. A fotósok sem érdekeltek igazán, így nyugodtan bevágódtunk az autóba és egy mosollyal az arcomon elindultunk hazafelé. Az úton nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy újra láthatok mindenkit. Csak pár napig voltam távol, de így is hiányoztak. A turnén kicsit másabb, mert van úgy, hogy valamelyik tesóm vagy barátom jön velem így jobban el vagyok. Ahogy hazaértünk kipattantam az autóból és anyukámmal együtt a csomagtartóból kivettük a bőröndünket.
- Majd felhívlak, mielőtt jönnöd kell stúdiózni – dugta ki a fejét Michael az ablakon.
- Rendben – mosolyogtam
Elbúcsúztunk egymástól, és a házba belépve, épp mindenki reggelizett apukámmal együtt.
- Sziasztok – ugráltam oda hozzájuk örömködve.
- Szia – kuncogott apu, ahogy megölelt.
- Úgy hiányoztatok! – öleltem meg egyszerre Stellát és Nicket.
- Még én is? – nézett rám Nick fél mosollyal.
- Hülye – böktem meg – a bátyám vagy, még jó, hogy – kuncogtam.
Miután anyukám is köszönt a családnak, Nick segítségével elvittük a mosó konyhába a bőröndömet, hogy ott pakoljam ki a szennyest. Amikor elkezdtem kifelé pakolni a zsebemben megcsörrent a telefonom, mire elmosolyodtam, hiszen sejtettem, hogy ki lehet az.
- Helló – szóltam bele mosolyogva.
- Szia – kuncogott bele Taylor – itthon vagy már?
- Milyen türelmetlen valaki – nevettem el magam – de amúgy pont az előbb értem haza. Kipakolok, összeszedem magam aztán mehetünk… valahová – vontam meg a vállam – hogy hogy már ilyen hamar fent vagy? – ráncoltam a homlokom
- Nem tudtam aludni meg már vártam ezt a napot.
- Oh, én is – kuncogtam el a végét.
- Még van, egy kis elintézni valóm aztán megyek érted. Baj, ha esetleg hamarabb megyek?
- Dehogy. – ingattam a fejem
- Oké, akkor nem sokára megyek.
- Okés, szia – mosolyogtam
- Szia – bontotta a vonalat.

Annak ellenére, hogy azt mondta Tay, hogy lehet, hamarabb jön nem siettem annyira. Nyugodtan kipakolgattam a szennyesnek való ruhákat aztán már a megkönnyebbült bőröndöt felvittem a szobámba, ahol a többi dolgot is kipakoltam. Miután végeztem elraktam a helyére a bőröndöt és a gardróbba lépve elkezdtem a ruhák között keresgélni. Valami laza cuccba akartam lenni, mert elvégre ma csak lógunk Tay-el. Így egy farmert és egy csinos fekete felsőt elővéve felkaptam magamra, a fürdőbe lépve még egyszer megfésültem a hajam, fogat mostam és egy egyszerű sminket felkentem az arcomra. Elővettem a szürke balenciaga táskám, átpakoltam a dolgaimat és a lábamra felhúztam egy spártai jellegű papucsot. Egy kicsit éhes lettem, így gondoltam, míg nem jön Tay, addig eszek valamit, így lesétáltam a konyhába ahol még mindig a többiek beszélgettek.

- Gyorsan átöltöztél, mész valahová? – kérdezte Nick felhúzott szemöldökkel, ahogy a hűtőt kinyitottam.
- Öhm… Taylorral találkozok – keresgéltem valami ennivalót.
- Nem összevesztetek? – hökkent meg
- Párizsban kibékültünk – vettem ki végül a tejet, a felső polcról pedig a csokis gabonapehelyt amit az egész család szeret és egy tányért. – azt hittem már az egész neten ez megy – ültem le vele szembe
- Mi? – nézett értetlenül
- Te nem is tudod? – ráncoltam a szemöldököm
- Azt tudom, hogy balesetük volt Párizsban. Az fent van a neten, meg az is, hogy te is ott voltál velük a baleset után, de ennyi volt írva. Meg találgatnak, hogy miért lehettél ott a balesetnél. – vonta meg a vállát.
- Tényleg ennyit írtak? Semmi kép arról, hogy… úgymond egymás karjaiba borultunk – hajtottam le a fejem egy elpirulást elrejtve.
- Nem – kuncogott mire felnéztem értetlenül – gyere, megmutatom – kapta elő hírtelen a lap- top-ját, amit általában mindenhová magával visz.
Behozta azt az oldalt, ahol mennek a sztár hírek és tényleg ennyi volt írva. Akkor semmit sem tudnak rólunk? – ráncoltam a homlokom.
- De akkor mondd csak el mi történt? – fordult felém elhúzott szájjal
- Hát ööö…. – vontam meg a vállam – asszem, hogy újra együtt vagyunk.
- Tudtam, hogy ez lesz – kuncogott – na, de miért gondoltad, hogy az egész net ezzel van tele?
- Mert odamentem a balesetre, úgy, hogy nem tudtam semmit sem. Azt sem, hogy megsérültek-e vagy valami – vontam meg a vállam – aggódtam, és amikor megláttam Taylort odamentem és megöleltük egymást meg…. – hajtottam le a fejem – megcsókoltuk egymást – vallottam be elszégyellve magam. Sosem szoktam Nicknek ilyeneket elmondani, de hát… kiszedte belőlem.
- Ja, és azt hitted, hogy mindezt lefotózták?
- Ühüm – bólogattam.
- Hát, úgy látszik, még titkolhatjátok egy kicsit. Ha akarjátok – kapcsolta ki a gépét.
- Ja – kezdtem enni a csokis pehelyt.
- Őszintén, ez tényleg nem volt meglepetés. Legalábbis nekem.
- Te ilyen előrelátó vagy, vagy mi? – ámultam el rajta
- Csak már ismerlek titeket – mondta unottan.
- Aha, biztos – vontam meg a vállam.
Ahogy ettem tovább, megszólalt az ajtó csengő, mire felkaptam a fejem.
- Maradj, kinyitom – állt fel Nick
- Szerintem Tay lesz az – töröltem meg a szám
Kinyitotta az ajtót és én izgatottan figyeltem, hogy ki az.
- Helló – köszönt Nick
- Szia – hallottam meg Taylor hangját mire nagy mosoly kerekedett az arcomra.
- Éppen eszik – tessékelte be Taylort – a konyhában – mutatott rám Nick.
Mikor meglátott elmosolyodott és felém sétált.
- Szia – integettem neki
- Heey – adott egy puszit az arcomra
- Hát, akkor én most… megyek – tűnt el Nick.
- Milyen volt az út? - mosolygott
- Aludtam végig – kuncogtam el magam – szóval… jó volt – bólogattam – akkor, hová menjünk? – vontam meg a vállam
Taylor nyitotta volna a száját, hogy válaszoljon, de anyukám közbevágva belépett a konyhába.
- Sziasztok – mosolygott – mentek valahová?
- Hát… nem tudom, hogy hová – nézett rám Tay.
- Nem azt mondtad, hogy lemész a nagyihoz? – ráncolta a homlokát anyu
- De igen – vontam meg a vállam
- Akkor el van döntve – nézett rám ismét Taylor
- Oké. Akkor menjünk oda – fújtam ki a levegőt
- Helyes – bólogatott anyukám – ha már ott vagytok, akkor említsd meg neki, hogy fontolja meg az ide költözést. Zavar, hogy ott van egyedül – vonta meg a vállát
- Oké- álltam fel a székről.
A vállamra felkaptam a táskám és az ajtó felé sétálva még visszafordultam anyukám felé.
- Majd jövök valamikor – intettem neki.
Taylor udvariasan kinyitotta előttem az ajtót, és az autójához sétálva beültem, a kormányhoz pedig ő.
- Emlékszel, még merre van? – fordultam felé.
- Nagyjából – mosolygott rám – na, de mesélj. Milyen volt a fellépés.
- Állati – vágtam rá – csak az a „rajongói támadás” ne kellett volna – ingattam a fejem
- Jól van már a karod? – ráncolta a szemöldökét
- Persze. Már nem fáj. De ezt elnézve jó volt minden. És neked milyen intéznivalód volt még?
- Csak egy utolsó vágásra kellett menni a New Moonnal kapcsolatban.
- Jah – bólogattam
- Amúgy, ha gondolod, beajánlhatlak az Abduction filmembe! – fordult felém mosolyogva
- Komolyan? – néztem rá ámultan
- Hát, apámmal a közös cégünk filmje, szóval… van beleszólásom. Amúgy sincs még meg a szereplő gárda.
- Milyen cég? – ráncoltam a homlokom
- Tailor Made Entertainment. Igaz, még a filmről nagyon keveset tudok, de… szólhatok az érdekedben – vonta meg a vállát
- Az jó lenne! – csillant fel a szemem – de nem hiszem, hogy pont melléd raknának, mint „színésznő”. Nem vagyok én olyan tehetséges ebben. – legyintettem egyet
- Azért ne becsüld magad alá ennyire.
- Mi alapján válogatnának be? – húztam el a szám – egy nagyon rövid részben voltam benne tavaly Mandy Moore mögött. Ennyi – szomorodtam el.
- És? Én is így kezdtem – vonta meg a vállát – a Twilightnál azt se tudták, hogy ki vagyok. Most meg… őrültek háza – sóhajtott – és még ki se jött a New Moon.
- De legalább neked van tehetséged hozzá.
- Honnan veszed, hogy neked nincs? Hidd el, szerintem van. Ahányszor már „hülyeségből” színészkedtél előttem. – biccentette meg a fejét.
- Az csak hülyeségből volt – kuncogtam el a végét
- Higgy magadban. Nem erről énekelsz? – húzta fel a szemöldökét.
- De – bólogattam
- Akkor meg? A lehetőség megvan már csak élni kell vele. – vonta meg a vállát – majd gyakorolsz velem – mosolyodott el huncutul.
- Tudod mit? Igazad van! Akkor élek vele – húztam ki magam
- Ez a beszéd – nevette el magát. – de nem ígérek semmit. Igazából Lilly Colins-t akarják, meg eddig nekem se volt ellenemre, de ha te megkapod, annak nagyon örülnék.
- Ki az a Lilly Colins? – ráncoltam a homlokom
- Egy színésznő. Szerepelt már pár filmben – vonta meg a vállát
- Találkoztál már vele?
- Ühüm. Még év elején egy divatbemutatón. A Young Hollywood partin. Rendes lány – fordult felém
- Tényleg? – húztam fel a szemöldököm.
- Ühüm.
- Oké – fordultam az ablak felé.
- Mi az féltékeny vagy? – kérdezte a huncut mosolyával.
- Pff, dehogy – püffögtem az igazságot színlelve.
Bevallom tényleg kicsit féltékeny lettem erre a Lilly-re. De, jó lenne, ha Taylor mellett szerepelhetnék.
- És ez milyen szerep lenne? Kit játszanék? –fordultam vissza
Hírtelen elmosolyodott és 1 perc hezitálást után, újra szóra nyitotta a száját.
- A barátnőmet! – fordult felém még mindig mosollyal az arcán
- Oh, szóval a barátnődet kellene eljátszanom – húztam fel az orrom – hát, elég nehéz lesz – húztam el a szám – nem is tudom, hogy eltudnám-e játszani – ingattam a fejem egy feltörő nevetést elrejtve.
- Erre a szerepre jól fel kell készülnöd – bólogatott – nehéz lesz.
- Ne is mondd – húztam el a szám.
Ahogy kimondtam nem bírtam tovább visszatartani a nevetést. Pár percig töretlenül kinevettük egymást aztán lehiggadva folytattuk a beszélgetést.
- Amúgy tudsz arról, hogy a média mit sem sejt rólunk?
- Mi? – ámult el
- Komolyan. A neten csak annyi van írva, hogy ott voltam a baleset után és egy kép ahol a családoddal állok. Ennyi – vontam meg a vállam.
- Ez jó, ez jó – bólogatott – akkor reménykedjünk, hogy még nem álltak ránk, annyira a fotósok.
- Hát igen – értettem egyet – amúgy hogy állsz ezzel a médiával? Nem borít ki néha?
- Öhm… próbálom nem észrevenni őket – vonta meg a vállát.
- Érdekes. Ugyanezt mondta Jesse is.
- Tényleg? – ámult el
- Ühüm. De igazatok van. Nem kell észrevenni őket. Igazából engem nem is érdekel ha fotóznak – vontam meg a vállam – nem fogok neki menni a falnak ezért.
- Ühüm, de még mindig nem tudom mikor szakítottál Ryannel? – nézett rám
- Öhm… - vakartam meg a fejem – miért kérdezed?
- Nem tudom. Csak úgy.
- Ryannel vége, oké? Nem kell aggódnod – mosolyogtam rá
- Oké – fújta ki a levegőt.
- Hihetetlen vagy – ingattam a fejem
- Most miért? – ráncolta a homlokát.
- Nem azt mondtad, hogy kinőttél a féltékenységből?
- Ez nem féltékenység – húzta fel a szemöldökét
- Jó, mindegy – fordultam az ablak felé.

Hát, pedig szerintem ez féltékenység. Vagy nem is tudom. Aggódik azért, nehogy visszahódítson Ryan, vagy mi? Ha még többet eszembe jutassa akkor hiányozni fog, valószínűleg. Egy kínos csönd állt be közöttünk. Most kicsit lelombozott, de nem vagyok rá mérges. Nem is tudok mérges lenni rá, a jelenlétében. Pár perc csönd után végül Taylor törte meg.
- Most haragszol rám? – nézett rám bocsánat kérően
- Nem – ingattam a fejem és dőltem vissza az ablakhoz. – csak… csak nem értem miért kérdezel tőlem ilyeneket? – néztem ki az ablakon.
Hírtelen éreztem, hogy az autó elkezd lassulni alattam.
- Most miért áltál félre? – néztem rá értetlenül
Rám nézett és áthajolt a sebváltó fölött, hogy a szemembe tudjon nézni.
- Azért, mert tudni akarom, hogy… minden oké?! – nézett szomorúan.
- minden oké, hidd el – mosolyodtam el – újra kezdtük én meg… próbálok feledni. – néztem a szemébe
- Oké. Most megnyugodtam – fújta ki a levegőt
- És ne kérdezz többször ilyet – sütöttem le a szemem az arcomon egy mosollyal.
- Jól van, bocsi – húzta el a száját
- Nem haragszok… - ingattam a fejem
- Oké – harapott bele az ajkába

Istenem, ahogy most rám néz… olyan fura, hogy csak ő tudja úgy megindítani a szívemet, hogy alig kaphassak levegőt. Jelenleg ezt éreztem. Na, igen, ez az az arckifejezés nála, amire egyáltalán nem tudok haragudni. A szívem majd kiugrott a helyéről. Pár másodperig néztünk egymás szemébe, bár az én szemem hol az ajka, hol a szeme között járt. Nem bírtam már sokáig a-nélkül, hogy ne csókolnám meg.
- Ne nézz már így rám – szólalt meg hírtelen elmosolyodva
- Mi? Hogy? – kaptam észbe, hogy levegőt is kellene vennem.
- Hát ilyen… nem is tudom – kapkodta a szemét az ajkam és a szemem között.
- Te ne nézz így – vágtam vissza lesütött szemmel, hogy újra egyenletessé tegyem a lélegzetem – miattad még levegőt venni is elfelejtek – mondtam még mindig lesütött szemmel – komolyan – néztem fel, mire elmosolyodott.
- Jó, hogy végre nem gyűlölettel nézel rám – sütötte le a szemét és görbült le az ajka
- Mi?... – suttogtam elámultan – én… sosem gyűlöltelek – ingattam a fejem – haragudtam de… ha akarnám, akkor se tudnálak gyűlölni.
Ismét a szemembe nézve egy fél mosolyt mutatott.
- Csak lelkiismeret furdalásom van.
- Ne legyen – mosolyodtam el – Néha olyan… - sóhajtottam nagyot – buta vagy – hajoltam közelebb, hogy meg tudjam végre csókolni.
Lassan, érzékien megcsókoltam, azt jelezve, hogy tényleg nincs semmi baj. Azt hiszem, azt a dolgot, amit velem tett, teljesen megbocsájtottam. Látom, hogy mennyire sajnálja és hiszek neki. Képes leszek elfelejteni neki az egészet. Most annyira ki akartam mondani a varázsszót. Tudom, hogy még korai, de nem tudok mit csinálni, ezt érzem. Ugyanúgy arról sem tehetek, hogy újra arcon csapott a szerelem. Vagy talán Taylor iránt el sem múlt. Most már így utólag örülök, hogy mindez megtörtént. Eléggé felkavart mindkettőnket az, hogy nem igazán értettük, mit is érzünk egymás iránt, de most már szerintem tisztán látjuk a dolgot. Valami láthatatlan, erős kötelék van közöttünk, amit mindkettőnk érez. Taylor szavaival élve a levélből „ez valami különleges”, amit nem szabad elveszíteni.

********
Percekig így, érzékien kóstolgatva egymás ajkait, hírtelen egy autó dudája szakított minket félbe. Taylor nagyot sóhajtva vissza fordult a kormányhoz, beindította az autót és már indultunk is tovább.
- Utállak – mondtam az orrom alatt somolyogva, mire ő elkuncogta magát.
Tudja, hogy értettem. Nálam az „utállak” a varázsszó-t jelenti, akkor, amikor nem akarom egyértelműen kimondani. A csók után, ki akartam neki mondani, csak még túl korai lenne. Megvárom, amíg ő mondja, aztán tuti, hogy rávágom én is, hiszen ezt érzem.
- Szerintem mi visszafelé haladunk – szólalt meg kuncogva pár perc után
- Hogy érted? – néztem ámultan
- Hát… szex, randi és utána ismerjük meg egymást? Ez a helyzet elég fura lenne, ha tényleg csak most találkoztunk volna – húzta fel a szemöldökét.
Pár másodpercbe telt mire felfogtam mit mondott, és végül leesett.
- Dili – ingattam a fejem nevetve.
- Mi az? – mosolyodott el
- Semmi – nevettem tovább.

*******
Az út többi részében nem sokat beszéltünk. A szemem sarkából mindig rá-rápillantottam, és mikor érezte, hogy nézem ő is felém fordult és bedobta az ellenállhatatlan mosolyát. Ahogy egyre közeledtünk a nagyi házához, egyre idegesebb lettem. Mély levegőket véve, figyeltem ki az ablakon, az utcán elmenő ismerős embereket. Lassan elértük a nyitva álló kaput, ahová, amikor behajtott Taylor, idegességemben az ajkaimat harapdálva, vártam, hogy megálljon.
- Ideges vagy? – állította le a motort és nézett rám.
- Ühüm – bólogattam még mindig harapdálva az ajkaimat.
- Gyere – biccentett egyet a fejével az ajtó felé, és szállt ki
Én is lassan kiszálltam és az autónál megállva, néztem körbe a rég nem látott telken. Ahogy megakadt a tekintetem az istállónál eszembe jutott Szalomi, az én drága lovam. Őt is meg kell néznem. Csak most jöttem rá, hogy mennyire hiányzott ez a hely nekem.
- Menjünk be – zökkentett ki Taylor a gondolataimból.
Egy bólintással feleltem, aztán a kezét megfogva elindultunk a bejárati ajtóhoz.
- Minden rendben lesz – mondta nyugodtan Taylor, ahogy az ajtó elé értünk.
Jelenleg nem nagyon tudott egy szó sem kijönni a számon, így ismét csak egy bólintással feleltem, aztán mély levegőt véve bekopogtam az ajtón. Biztonságot érezve Taylor jelenlétében, megszorítottam a kezét.
- Nyugi – mondta mosolyogva.
Az ajkaimat harapdálva, vártam, hogy a nagymamám kinyissa az ajtót. Kis várakozás után, végül meghallottuk, hogy nyílik az ajtó.

You can replace this text by going to "Layout" and then "Page Elements" section. Edit " About "

Powered By Blogger
Üzemeltető: Blogger.