2010. április 25., vasárnap

Másik oldalon

Szijasztok, csak közölném veletek hogy ezentúl a történet egy másik oldalon folytatódik, a www.nothanxandoli.gportal.hu-n követhetitek.

2010. április 22., csütörtök

16 rész

Itt az új rész, bár azt mondtam hétvégén lesz új, de mivel ráértem így felraktam!! Remélem tetszeni fog


Másnap reggel én keltem fel utoljára, persze ez nem volt meglepő. A húgom és Makena aranyosak voltak, hiszen nem keltettek fel. És amúgy tök jól elvoltak együtt, nem kellett Stellával játszanom meg ilyenek. Felvettem egy farmert és egy fehér sima felsőt. Elvégre vidéken vagyok, itt nem kell kiöltöznöm. Lementem és az udvaron már ettek a többiek.
- Jó reggelt- kürtölték egyszerre
- Nektek is.
- Akkor ma megmutatod a környéket- kérdezte Makena
- Ühüm.
- Mikor megyünk?
- Mikor szeretnél menni?
- Reggeli után?
- Rendben, de mit tudnék itt mutatni? A füves puszta van, és más semmi- reménykedtem hogy talán azt mondja akkor maradjunk. De….
- És mi van a lovakkal? Imádom a lovakat.
- Okés, persze azt megmutathatom. A bátyád is jön?- kérdeztem Makena-tól halkan.
- Igen.
- Nagyszerű.
Tök jó. Már bíztam abban hogy nem jön. Persze ő csak bazsalygott velem szembe. Én pedig próbáltam úgy tenni, mintha nem érdekelne. Szóval szombat van, és itt punnyadok. Na jó, nem szó szerint értettem, szeretek itt lenni. De egyedül. Szerettem volna már kilovagolni a mezőre. De talán majd holnap. Ettem valamit, és gyorsan túl akartam lenni rajta.
- Nah okés. Mehetünk?
- Aha- mondták mindketten.
Karba tett kézzel indultam el. Anyukám megállított;
- Próbálj kedves lenni.
- Rendben, de miért pont én?
- Csak légy kedves.
- Jó megértettem.
Aztán csak rájuk néztem egy ilyen „Gyertek” pillantással, és jöttek utánam, mint a kislibák. Szó szerint most főnöknek éreztem magam, egy mosoly jelent meg az arcomon, és elkezdtem ezen kuncogni, mint egy kisegér. Aztán pedig nem tudom hogy de Taylor mellém vágódott, és kérdőn nézett rám.
- Valami gond van?
- Semmi, csak miért nézel rám így?!
- Mert nem tudom mi a nevetés tárgya.
- Jobb ha nem kötöm az orrodra.
És felhúztam a szemöldököm. Ha tudná min nevetgélek…mindegy is. Egyből az istállóba vettem az irányt. Kíváncsi lennék most miket gondol rólam, hiszen egy nagy városban lakok, és még is vidéki vagyok. Ahogy vesszük. Általában az ilyen „nagy városi” lányok, az egész napot a plázában, vagy a butikokban töltik az időt, persze én is szeretek ott lenni, de ha választanom kellene akkor inkább a nagyszüleimmel vagyok, a kis tanyán mint hogy egész nap a butikokat járjam.
- Gyere Makena, megmutatom neked az egyik legszebb lovunkat, Villámot. Tudod ő egy versenyló volt, de már túl öreg a versenyekhez, így most már nem engedi a nagypapám hogy vigyék versenyezni. De még mindig elég fürge, és nem nagyon ajánlom hogy a kezdők vele kezdjék a lovaglást. Néha bevadul.
Aztán lassan kinyitottam az ajtót, és bementem. Hátranéztem, hogy jönnek-e utánam de mindketten megálltak.
- Van valami gond?
- Ha nem baj mi most nem megyünk oda be- mondta Taylor
- Miért?
- Azt mondtad hogy vad.
- De nem mindig, és ha itt vagyok nem kell félni- mosolyogtam Makenára
Ő pedig egyből bejött, Taylorral együtt. Taylor felvette a húgát az ölébe hogy meg tudja simogatni.
- Megyünk majd valamikor lovagolni?- kérdezte a kislány
- Hát ez nem rajtam múlik, hanem a szüleinken. Ha elengednek velem akkor igen, de ha nem akkor nem.
- Értem. Hány ló van itt?
- Hát tudod, régen sok volt. De most hogy már a nagyszüleim kezdenek öregedni, mi pedig nem épp a szomszédba lakunk, ezért már nem tenyésztik. Hanem a saját lovainkat, és az öregebbeket tartottuk meg.
- Megmutatod a tied?
- Persze, gyere.
Aztán megmutattam a saját, és a többi lovakat is. Az idő is eltelt, és semmit sem beszéltünk Taylorral. Pedig most már ideje lenne, azt a dolgot tisztázni. Csak jött a húgával, és figyelte miket mondok.
********
Már be esteledett, és eljött a vacsora idő. Elmentem segíteni megteríteni. Ma is a szabad ég alatt ettünk, amikor egyszer csak megcsörrent a telefonom….
- Helló.
- Szia
- Öhm ne haragudj de ki vagy?
- Nem emlékszel rám?!
- Nem, kellene?
- Ó hát tudod én vagyok az Liza, nem messze lakok a nagyszüleidtől.
- ÚRISTEN. Tényleg te vagy az?
- Igen. Na végre hogy emlékszel.
- Hogy hogy felhívtál? És honnan tudod a számom?
- Hallottam hogy itt leszel a héten, és gondoltam felhívlak hogy mi van veled. A számodat még régebben a nagymamád adta meg.
- Aha értem. Hát akkor mesélj mi van veled? Hogy vagy?
- Én jól vagyok. És te?
- Én is, minden oké. Nincs kedved ma este kicsit bulizni?
- Bulizni? Hol?
- Hát az egyik rokonom nyitott nem rég egy presszót és ott szoktunk mostanában bulizgatni. Gyere fel, és szórakozzunk.
- Hát tudod milyenek a szüleim. Nem hiszem hogy elengednek. De azért megkérdezem.
- Majd hívj vissza ha jössz, és kimegyek eléd.
- Rendben. Szia.
- Szia
Örültem hogy felhívott Liza. Régen barátnők voltunk, de mióta nagyobb lettem, azóta nagyon keveset beszéltünk. Reméltem hogy a szüleim nem rontják el a kedvem azzal, hogy nem engednek el. Így gyorsan visszamentem, és megkérdeztem.
- Anya, apa. Az előbb Liza hívott, hogy menjek le kicsit bulizni, meg beszélgetni. Elengedtek? Mondjátok kérlek hogy elengedtek!
- NEM- mondták egyszerre.
- De miért?
- Egy az hogy vendégekkel vagyunk. Kettő pedig milyen helyen lehet itt bulizni?
- Az egyik rokonuk presszójába. Tudjátok hogy jó fejek. Hamar itthon lennék.
- Kicsim nem mehetsz. Egy kocsmába? Nem. És itt a pont vége.
- Nem lehet igaz hogy ilyenek vagytok. Nem gondoljátok hogy bízni kellene bennem?
- Még fiatal vagy. Eleget bulizhatsz.
- Jajjj jól van akkor.
És ezzel bementem duzzogva a házba. Csak azt bántam hogy ezt végig kellett nézni a Lautner családnak is. Felmentem a szobámba és leültem a nagy ablakba. Dühöngtem hogy mindenhová elengednek, csak szórakozni nem. Egyszerűen nem bíznak bennem, nem tudom miért. Egész életemben a jó kislány voltam, és nem bírják felfogni hogy kezdek felnőni. Azt hiszik hogy én is az a tipikus „cigizek, és drogozok mert menő” típus vagyok. Pedig ismerhetnének. Aztán eszembe jutott hogy fel kellene hívnom Lizát, hogy ne várjon.
- Szia Liza.
- Szia, na jöhetsz?
- Sajnálom de nem engedtek el.
- Aj de kár.
- Hát igen. Össze is vesztem velük.
- Azért azt nem kellett volna.
- Holnap nem tudsz átjönni?
- Nem sajnos, mert elutazok pár napra. Ezért is mondtam hogy jó lenne ha ma jönnél.
- Aha értem. Kár. Pedig jó lett volna dumcsizni kicsit.
- Hát igen.
- Na jól van, neked jó szórakozást. Örülnék ha többször beszélnénk. De szerintem még úgy is fogok jönni ide, és akkor összehozhatunk egy találkozót.
- Rendben, köszi. Akkor majd beszélünk. Szia
- Szia.
Hát akkor ez van. Nem mehetek. Bele kell törődnöm. Már eltelt kb fél óra, amikor feljött Makena és Stella hogy megnézzék jól vagyok-e.
- Jól vagy Szandra?Anyuék felküldtek minket hogy megnézzünk.
- Igen jól vagyok.
- Ö figyelj anyu pontosan ezt üzeni neked „Ne duzzogj, gyere már is le”.
- Mondd meg neki hogy nem megyek.
- Rendben.
- Ja és mondd meg neki hogy nem veletek kellene küldözgetni üzeneteket.
- Hát akkor kivel? Talán a bátyámmal?– kérdezte Makena
- Nem. Nem ő rá gondoltam. Hanem anyura.
- Rendben.
Talán lehet tényleg le kellene mennem. Ez kicsit bunkóság, itt gubbasztani amikor vendégekkel vagyunk. De na, tinédzser vagyok. Aztán feljött anyukám is.
- Tudom hogy haragszol ránk, de attól lejöhetnél, és ne itt ücsörögj egyedül.
- Egyedül akarok lenni.
- Gyere már le. Legalább egyél még valamit.
- Anyu. Tönkretettétek az estémet. Már nagyon rég láttam Lizát, tudjátok ti is. És ő nem olyan „cigis, drogozós” fajta. Meg ha az is lenne, én nem csinálnám azt. Tudjátok hogy nem vagyok olyan. És tudok magamra vigyázni. Meg amúgy is ismernek itt…. szóval nem tudom miért nem engedtetek el.
- Egy az hogy nem bulizni kellene menned,hanem foglalkozni Lautnerékkel.
- Ohóóó. Álljunk meg. Nem én hívtam ide őket, hanem ti. Nem nekem kell szórakoztatni őket.
- Kettő, túl fiatal vagy még ehhez, de ezt már mondtuk. És végül három, tudom hogy nem vagy jóba Taylorral, de legalább próbálj meg kedves lenni vele, végül is ha te nem lennél itt nem lenne társasága.
- És mi van Nicholassal?
- Téged ismer Taylor szóval.
- Anyu. Jól látom hogy össze akarsz hozni vele?
- Nem, ez a ti dolgotok. Csak nem szeretném hogy unatkozna vagy ilyesmi.
- Hát persze. De ha nem vetted volna észre, mióta itt vagyunk kb 2 szót váltottam vele.
- Talán elfelejthetnéd azt ami történt, és félretehetnéd a büszkeséged.
- Anyu, ilyenkor hallod magad egyáltalán? Képzeld magad az én helyzetembe.
- Jól van. Akkor csak….
- Nem fogok jó pofizni neki, amikor még annyit se mondott hogy „Bocs” vagy „Ne haragudj, mert hazudtam”. Mit vársz tőlem, hogy csináljak úgy mintha semmi sem történt volna?
- Hálás lehetnél neki, amiért „megmentett” azoktól a pszichopatáktól.
- Igen tudom. Hálás vagyok neki, nagyon is. De akkor is….
- Akkor gyere le, legalább hogy ott légy.
- Jó rendben, lemegyek.
Jézusom, mit ígértem. Hogy lemegyek? Pedig semmi kedvem. Na jó, lemegyek. Ahogy a lépcsőhöz értem, hallottam hogy mindenki bent van, és beszélgetnek. Megláttam Taylort hogy abban a fotelben ül ahol én szoktam. Nem volt kedvem leülni közéjük, ezért öntöttem magamnak egy bögre teát, felvettem egy takarót, és kimentem a teraszra, leültem a székre, felhúzott lábakkal, és csak a csillagos eget néztem. Nem gondoltam semmire, csak néztem. Annyira szép ilyenkor az ég. Tele csillagokkal. Egyszer csak beugrott egy emlék, amikor kiskoromban a nagypapámmal ültem itt, és azt mesélte hogy „Aki eltávozik közülünk, az felmegy a mennybe, és csillag lesz belőle. Majd onnan fogja védeni a szeretteit”. Persze tudom, hogy nem igaz. De akkor nagyon is elhittem. Egy mosoly mászott az arcomra, hiszen ha a nagypapámra gondolok mindig csak a jó emlékek ugranak be. És mai napig is, amikor idejövök, azt a fiatalos nagypapit látom benne, aki talán sosem fog megöregedni. Szerencsésnek érzem magam hogy ilyen nagyszüleim, és szüleim vannak. Persze sokszor duzzogok miattuk, de tudom hogy csak a jót akarják. Ahogy ezek végigszaladtak az elmémen minden dühöm elszállt. Közben iszogattam a teámat, amikor egyszer csak elkezdett nyílni az ajtó…. nem néztem oda, mert tudtam hogy biztos apu vagy anyu. De Taylor volt az.
- Hát te mit gubbasztasz itt egyedül?
Nem válaszoltam, csak egy mérges arcot vágtam oda neki.
- Figyelj, tudom hogy haragszol rám. De akkor csak hadd magyarázzam meg.
- Azt akarod megmagyarázni hogy végig hazudtál nekem?! Kösz de erről már tudok.
- Ez nem úgy volt. És nem hazudtam.
- Pff és még azt mondtad hogy neked az őszinteség a „legfontosabb”.
- Megmagyarázhatom?!
- Felőlem.
- Sarah, ugye akivel veszekedtél. Igen ő a volt barátnőm. De tényleg csak a volt. Már akkor szakítottam vele mielőtt oda költöztünk. De elég flúgos csaj, és úgy látszik nem fogta fel. Engem is meglepett amikor ott a parkban láttam, és odajött hozzám azzal hogy „Szia, téged kerestelek!” én meg csak annyit mondtam hogy „Miért?!” aztán jöttetek, és mi odamentünk, aztán tudod kérdeztétek hogy kik ők. Én pedig elmondtam, és nem hazudtam. Oda jött Sarah és azt állította hogy még mindig járok vele, pedig nem így volt. Lehet ez hülyeségnek tűnik, de tényleg igaz. Nem tudnék úgy a szemedbe nézni ha hazudtam volna.
- Tényleg?
- Igen. Tényleg. Tudom hogy ez a bajod, és sajnálom hogy ez történt. De nem hazudtam, tudnod kell.
Egy kicsit elgondolkodtam azon hogy most mit tegyek. Higgyek-e neki vagy nem?! Végül is, tetszik Taylor, és oké azt mutattam hogy haragszok rá. Közben pedig nem nagyon tudok haragudni rá.
- Rendben, elhiszem.
- Akkor béke?! Minden oké?!
- Igen.
- Rendben.
Mosolyogtam rá. Végül is, nagyon őszintének tűnt.
- Van valami gond?
- Nem dehogy.
- Látom…mondd el nyugodtan.
- Tényleg semmi csak….
- Nem mondom el senkinek.
- Rendben. Végül is, az hogy nem mehettem el.
- Szerintem ettől több baj van.
- Tényleg semmi.
- Hmm rendben.
- Csak tudod, valamit nem értek.
- Mi lenne az?
- Kábé még csak 1,5 hete ismerlek de úgy érzem mintha már ezer éve ismernélek.
- Velem is ez van! Tényleg.
- És jól esik hogy érdekel mi van velem.
- Persze hogy érdekel.
- Csak azért jöttél ki hogy bocsánatot kérj?
- Is. Meg hogy beszélgessünk, vagy ilyesmi. Érted
- Nem vagy valami határozott- mondtam kuncogva
ÉÉs a főnyeremény Taylor-é. Ő a második ember aki meg nevetetett amikor rossz kedvem volt.
- Háát ez van- mosolygott.
- De a beszélgetés az jó. Szeretek beszélni
- Úgy ahogy én is. Furcsa ez nem?
- Micsoda?
- Hát hogy olyan különbözőknek tűnünk, még is sok a hasonlóság.
- Van ilyen.
- Ühüm.
- És az szerinted nem furcsa hogy ahol megjelenek ott vagy te is?- kérdeztem nevetve
Ő pedig elpirult. A barnás, szép bőrén alig lehetett látni. De én észrevettem.
- Hát igen….
- Jól van nem hozlak zavarba.
- Nem hoztál zavarba.
- Á dehogy.
- Jól van más téma?
A nevetés mindent feloldott közöttünk. Most már tényleg olyan mintha semmi sem történt volna.
- De azért mesélhetnél erről a Sarah-ról.
- Kíváncsi vagy rá?
- Hát igen, azt mondtad flúgos.
- Az bizony. Tudod, elsőre tök aranyosnak tűnt meg ilyenek. Gondoltam kicsit közeledek hozzá, meg tetszett is. Aztán párszor találkoztunk és elkezdtünk járni. Az első 2-3 hét tök jó volt. De utána már olyanokkal jött hogy 5 év múlva összeházasodunk meg ilyenek. Én pedig csak hallgattam, és ááh őrület volt. Aztán még ott volt az az idegesítő nevetése. Mintha egy ló nyerítene.
Én pedig végig nevettem, főleg ez a ló nyerítéses kacaj.
- De most komolyan. Hogy lehet 15 évesen azt mondani hogy 5 év múlva esküvő. Már akkor akartam vele szakítani, de megvártam amíg elköltözünk, és előtte, hogy tudod ne jöjjön utánam mindig. Mert ha már elköltöztem akkor okés a helyzet. És mikor megláttam a parkban a fejemhez kaptam a kezem. Ő itt?! Azt hittem rosszul látok először.
- Nem hiszem el hogy vannak ilyen emberek- már feküdtem majdnem a nevetéstől.
- Komolyan – és már ő is nevetett. -És mesélj mi van veled és azzal a Joe sráccal?
- Hát, vele szeptemberben kezdtem járni. Oda jött hozzám és megkérdezte hogy nincs-e kedvem vele lógni. Én pedig igent mondtam. De nem azért mert tetszett, hanem mert ő a suli „sztárja” minden csaj őt akarja, és gondoltam hogy ha elkezdek vele járni akkor könnyebben beilleszkedek. Bár ezzel sosem volt gond. Őrület volt. Amikor megláttak minket kézen fogva menni, az álluk leesett. Én pedig csak nevettem rajtuk. Mindenkitől azt hallottam, amikor a folyosón végig mentem hogy „Ezzel a kis elsőssel jár?! Normális?!”. De nem mondtam rá semmit. Az első 3 hónap tök jó volt. És szinte az összes lány a barátnőm akart lenni. E-miatt Kírával csúnyán összevesztünk. Úgy kezdődött hogy szünetekben odajöttek ezek a lányok hozzám azzal hogy üljek melléjük ebédnél, de egyedül. Én először nem akartam de utána még is odamentem. Aztán úgy valahogy még többet lógtam velük, és Kírát meg a többi barátnőimet hanyagoltam. Tudom ez csúnya dolog volt. És Kíra meg a többiek folyton azt mondták hogy csak Joe miatt akarnak a barátnőim lenni. Én persze nem hittem nekik, és a fejükhöz vágtam hogy biztos csak féltékenyek. Elkezdtünk kiabálni egymással… őrület volt. Aztán egyszer ezek a lányok elhívtak egy olyan „pizsamás csajos” bulira. Én pedig elmentem. Fent voltunk a szobába, és pár lány lement innivalóért, én meg utánuk mentem, és meghallottam hogy ilyeneket mondtak „Ha Szandra tudná, hogy csak Joe miatt lógunk vele” meg hogy „Nem értem miért jár ezzel a kis taknyossal”. Akkor hírtelen nem tudtam mit csináljak. Menjek el vagy maradjak?! De végül jó hangosan lementem a lépcsőről, és becsaptam az ajtót hogy jól meghallják. Már késő volt de nem akartam hazamenni, Kírához sírva mentem hogy ne haragudjon rám. És mikor meglátott kibékültünk és aznap este ott aludtam náluk. Másnap vele mentem a suliba és elmondtam Joe-nak, ő pedig úgy tett mintha érdekelné. Aztán már elkezdtek olyan pletykák terjedni hogy lefeküdtem vele, meg hogy megcsal. Egyik sem volt igaz, legalább is az előző tuti. De kiderült hogy tényleg megcsal, én meg megbocsátottam neki. És ez így ment kb addig amíg már 9-szer bocsátottam meg neki. Aztán már a 10-diknél nem volt ez. Szakítottam vele, meglepő módon nem is fájt annyira. És nem voltam szerelmes bele. Na jó, talán egy kicsit. De elég volt belőle.
- Aha értem, és Joe miért akart veled lenni?
- Arra hagyatkozott hogy aranyos meg különleges lány vagyok, és nem tud tőlem elszakadni. Közben pedig végig a hírneve volt amiért azt akarta hogy bocsássak meg neki, aztán majd ő szakít velem. Tudod hogy ne olyan legyen mintha egy elsős szakít vele.
- Bunkó.
- Az bizony. És azok után amit veled művelt, csodálkozik hogy nem akarok vele lenni.
- Szóval….
- Szóval micsoda?- mosolyogtam
- Már is több pontom van mint neki.
- Hát igen, mondhatjuk így is.
Már későre járt így megköszöntem Taylornak ezt a kis beszélgetést, adtam egy puszit az arcára, jó éjt kívántam és felmentem lefeküdni.

2010. április 18., vasárnap

15 rész

Itt a következő rész! Köszönöm a dícséreteket, nagyon jól esik. Remélem ez a rész sem fog csalódást okozni



- Csókolom, Kíra merre van?
- Szia Szandra, ó jó hogy jöttél, teljesen magába fordult.
- Íj Megéreztem hogy jönnöm kell.
- Fent van a szobájába.
- Rendben.
-Hát szia! Jött a felmentő sereg, egy személyben.
- Szia.
- Na, nem szabad így kiborulnod. Nem ér annyit.
- Igen tudom, de...már szeretem.
- Tudom. Nyugi, lehet tényleg csak félreértés.
- Hát remélem. És te? Jól vagy?
- Őszintén? Pocsékul. Semmihez sincs kedvem, a hangulatmérőm mínuszba van.
- Én is valahogy így vagyok.
- Miért ilyen hülyék a pasik?! Esküszöm már azon gondolkodom, hogy kipróbálok a másik nemmel is ismerkedni. Ha már ez nem sikerül.
- Jaj ne hülyülj. De legalább megnevettetsz.
- Hát asszem ez a dolga egy jó barátnőnek. Figyelj… ha gondolod itt maradhatok este. Anyukám megengedte, és azt mondta majd megbeszéli anyukáddal.
- Az tök jó lenne. De gondolkodtam ezen a hétvégén… tudod az hogy a nagyidéknál mész és Taylorék is.
- És?
- És ne haragudj de nem tudok menni.
- Miért nem? Ne már.
- Mert az unokatesóimnak megígértem már fél éve hogy elmegyek náluk, és már nem hagynak békén. Így egy hétig ott leszek. De ne haragudj már ezért.
- Dehogy nincs harag, menj nyugodtan.
- Biztos?
- Persze.
- Köszi.
- Ó nem kell megköszönnöd. Hát azok a rokonaid, engem minden nap látsz, őket meg ritkán. Menj csak nyugodtan, el leszek.
- Rendben.
Megöleltük egymást, és utána úgy döntöttünk hogy /mivel itt alszok/ viszünk fel a szobába édességet, popcornt, és mindent amit meg tudunk enni, berakunk egy filmet, és mozizunk. Közbe pedig csacsogtunk, kibeszéltük a „pasikat” vagy is Őket. És már a végén jókat nevettünk rajtuk. Vissza emlékeztünk arra a plázás sztorira, és azon is jókat nevetgéltünk. Aztán éjfél környékén mindketten úgy elaludtunk, hogy még a tv-t is elfelejtettük kikapcsolni.
Reggel 9 órakor már fent voltunk. Már mindketten kifejezetten jól éreztük magunkat. De mivel már péntek volt, és ma utazunk mindketten, így elbúcsúztunk és hazamentem. Még be kellett pakolnom, és közben az is kiderült, hogy a szüleim nem csak egy hétvégére akarnak menni, hanem ők is egy hétre. Fogalmam sincs hogy fogom bírni úgy hogy Taylor a közelembe lesz. Meg fogja ismerni az egész családomat. Hurrá!-.-. De ha a jó oldalát nézem, akkor talán kitudja magát magyarázni, és megint rendben leszünk. Vagy még az is lehet hogy…..
Nem! Ha valami hülye magyarázattal áll elő, akkor engem elfelejthet. De … Jajj erre gondolok. Hogy Ő és én? Együtt? Talán! Eddig ő akart engem, és most fordítva? Eddig is vonzódtam hozzá, de most már…. sokkal jobban. Hát persze megint ez… egy fiú megbánt, elhiszem a magyarázatát, aztán 2 nap múlva megint ez lesz. Na majd meglátom. Egyenlőre még haragszok rá.
Ahogy hazaértem, köszöntem anyuéknak, és már mentem felfelé pakolni. Mivel nem szeretek pakolni, így kiszedtem azokat a ruhákat meg cipőket amit vinni akarok, és beledobáltam a táskámba. Persze nem volt szerencsém mert bejött anyukám és muszáj volt „szépen” bepakolnom. Sokáig hezitáltam hogy mit vigyek, és mit ne vigyek. Plussz még a fogkefe meg ilyenek. Ahogy végeztem, lefürödtem, átöltöztem, és lementem a többiekhez. Utána kiderült hogy csak 1 óra múlva indulunk. Így amik még az eszembe jutottak gyorsan beraktam a kocsiba, és a táskámat is lehoztam. Azután mentem és segítettem anyukámnak. Bár annyira nem volt messze Los Angeles másik vége, de azért raktunk pár szendvicset /mintha túrázni mennénk :/ /. Aztán már indultunk is. Út közben zenét hallgattam, amikor anyukám hátraszólt.
- Várod már hogy találkozz Taylorral?
- Jaj anya, mibe vagy te vele!Nem olyan nagy szám.
Elfelejtettem említeni apunak hogy Taylorral jóba vagyunk, talán kicsit többek mint barátok és persze rákérdezett.
- Mi van Taylorral?
- Semmi semmi, csak vezess.
- Együtt vagytok vagy mi?
- Dehogy.
- Hát akkor?
- Apu te ezt úgyse értenéd.
- Ó hát persze mindig ezt mondjátok. De ha ez a srác is olyan mint…. a többi akikkel eddig „dolgod” volt, akkor jobb ha bele se vágsz.
- Kösz apu.
Apám sosem díjazta ha barátom volt. Mindig azt mondja hogy „túl fiatal vagy még ehhez”. Persze, ő hány évesen is kezdett el csajozni? 12? És nekem mondja hogy ne pasizzak. Néha még azt hiszi hogy ugyanaz a 7 éves kislánya vagyok. De hahóó én már lejártam, ideje lenne Stellát is nézni, már nem azért. Majd biztos észreveszi, de addig is ráhagyom. Amikor megjöttünk, még sehol senki nem volt. Vagy is Taylorékra gondoltam. Biztos később jönnek, ami nem olyan nagy baj. Amikor bementünk már vártak a nagyiék. És nagyon örültek hogy végre ott vagyunk. Én is nagyon megörültem, hiszen mindig boldogan jövök ide. Megöleltük egymást, és felvittem a cuccaimat, a régi padlásszobába, ahol még kicsi koromban rengetegszer aludtam. Imádtam azt a szobát, főleg este. Amikor nem tudtam aludni akkor mindig kiültem az ablakba, ami előtt egy kisebb ágy volt és onnan kényelmesen lehetett a csillagokat keresni. Kipakoltam, és már mentem is lefelé. Azt sem tudtam hogy először menje-e a lovamhoz, vagy maradjak és beszélgessek a nagyszüleimmel?! Végül a beszélgetés mellett döntöttem, mivel kint apám és nagypapám elkezdtek sütni a grillen, nem tudtam ellenállni az illatoknak. Már kezdett sötétedni, de a Lautner család még sehol. És aztán megjelent egy kocsi. Hát ennyit erről. Megjöttek. Én pedig nem tudom miért, de a szívem majd kiugrott a helyéről. Nem tudom mi lesz a reakcióm, vagy az övé. Persze mindenki egyből felállt az asztaltól hogy üdvözöljék őket. Én is mentem, mivel nem akartam bunkó lenni.
- Végre hogy itt vagytok.
- Bocsi, csak még volt egy kis dolgunk.
- Semmi baj, az a lényeg hogy itt vagytok- mondta anyu.
Amikor Taylor is kiszállt, és rám nézett, egyből elfordítottam a fejem és a nagy semmit bámultam. Aztán odajött az anyukája hogy köszönjön, aztán az apukája, a húga és végül Ő is. De mikor meg akart ölelni, direkt megfordultam és elindultam az asztal fele. Tudom ez bunkóság volt, de megérdemelte. Az anyukám megmutatta nekik a szobájukat, és lejöttek ők is. Taylor húgával fogok aludni, tök jó. Végül is aranyos kislány, már találkoztam vele. Remélem nem lesz vele sok baj, ja és persze a kishúgom is egy szobába van velünk. Velem szembe volt egy üres hely, és imádkoztam hogy ne oda üljön le. És dee persze, odaült. Én pedig csak felhúztam a szemöldököm, és ettem tovább. A szüleink beszélgettek minden féléről. Úgy láttam hogy tényleg jól kijöttek. Nem nagyon figyeltem rájuk, csak arra lettem figyelmes amikor rólam beszéltek.
- Majd Szandra megmutatja nektek a farmot, vagy ahogy tetszik teleknek is nevezhetjük.
- Tessék? Kinek mutassak mit?
- Hát látom nagyon figyelsz. Holnap majd megmutathatnád Taylornak és Makena-nak a farmot.
Csúnyán anyura néztem mert tudja hogy kerülöm Taylort erre tessék…
- Rendben- mondtam kicsit fleghmásan.
Taylor pedig csak mosolygott. Pff most komolyan mit mosolyog? Azon hogy kitolt velem anyukám. Megmondom nagyon vicces. Ránéztem felhúzott szemöldökkel, és elhúzott szájjal, aztán pedig felálltam és odamentem nagypapámhoz, aki közbe sütötte a kajákat.
- Na jöttél segíteni kislány?
- Hát ha nem nagy gond.
- Dehogy, sőt örülök. Itt maradnál 2 percre amíg felmegyek hozni még egy kis inni valót?
- Persze.
Már nem azért de Taylor észrevehetné hogy mondjuk egy „ne haragudj” vagy „hülye voltam, sajnálom” jól esne nekem. De hát…. mindegy.
******1 óra múlva******
Bementünk a házba, mert már kezdett az idő lehűlni. És már az első éjszaka a nagyszüleim kitalálták mi lenne ha karaoke-znánk?! Én persze imádok karaoke-zni, és alig vártam hogy „legyőzzem” Taylort. Ha egyáltalán van mersze kiállni ellenem.
- Na ki szeretné kezdeni? Szandra?
- Ó másra hagyom az elsőbbséget! Mi lenne ha Taylor lenne az?
- Á én nem éneklek. Nem tudok.
- Mindjárt gondoltam. Na adjatok egy mikrofont.
Először nem tudtam hogy gyors vagy lassú számot énekeljek. De aztán a gyors mellett döntöttem, és a híres Girls Just Wanna Have Fun dalnál amit szerintem kevesen nem ismernek. Végig a szöveget néztem, bár tudtam már kívülről, de direkt nem néztem máshová. Nem akartam látni az arcokat, majd csak a végén. Aztán amikor befejeztem, mindenki tapsolt és én büszkén ültem le az anyukám mellé, a kanapéra. Megdicsértek hogy tehetséges vagyok, és Tayloron pedig csak döbbenet látszódott. Ennyire hatottam rá?! Nem tudom. Az este többi részében még énekelgettek, aztán már 11 óra körül mindenki eléggé kifáradt, így felmentem és gyorsan lezuhanyoztam. Azon járt az agyam, hogy, hogy kellene azt a holnapi napot túlélni. Tudtommal csak én Taylor és a kishúga leszünk. Kicsit se fura, hogy az anyukám így intézte. A szüleim szerint Taylor rendes fiú, és talán összejöhetnék vele. Ő a legelső pasi akiről ezt mondták a szüleim. De nem ők fogják eldönteni azt hogy ki jó nekem. Bár hogy őszinte legyek magamhoz, Taylor nagyon megfogott. A szemei, a haja, a hangja… egyszerűen mindene tetszik. És fogalmam sem volt, hogy, hogy tudtam megállni, hogy még nem békültem ki vele. Aztán már pár perc múlva aludtam……

2010. április 15., csütörtök

14 rész

Itt az új rész!! Remélem tetszeni fog:)


„Aztán elköszöntem a csajoktól, és én is lefeküdtem.”
Este sokat forgolódtam, bár ezek után nem is csodálkoztam. Nem volt rémálmom, pedig vártam. Szinte biztos voltam benne hogy rémálmom lesz, de megkönnyebbültem hogy nem volt. Reggel mikor felkeltem, egyből arra gondoltam hogy szörnyen nézhetek ki. És úgy is éreztem. A hajam szerte szét állt, és tiszta csipa voltam még. Alig láttam. De felkeltem, és belenéztem a tükörbe.
- Te jó ég! Hogy nézek ki.
Bizony, jól éreztem hogy rosszul festek. Mint aki a szénából mászott ki éppen. Habár este megfürödtem, de úgy döntöttem hogy most reggel is megfürdök. Akkor a hajammal nem tudtam volna mit kezdeni, ezért meg mostam, aztán megszárítottam. Hullámos hajam van /amit szeretek/ és az a jó hogy könnyű kezelni, mert tudtommal a legtöbb hullámos hajú lány ezzel bajlódik minden reggel. Szerencsés voltam. Felöltöztem, összefogtam a hajam és lementem a konyhába.
- Szia, na hogy aludtál?
- Jó reggelt. Viszonylag jól.
- Volt rémálmod vagy mi?
- Nem volt.
- Értem. Kész a reggeli.
- Akkor eszek.
Amíg ettem nem nagyon agyaltam semmin. Be volt kapcsolva a tv és azt néztem. Nem volt semmi különös benne. Aztán anyukám megszólalt:
- Figyelj csak, beszélgettünk apáddal hogy esetleg lemehetnél a nagyiéknál egy hétvégére, hogy megnyugodj meg hogy kicsit jobban érezd magad.
- Anya. Jól vagyok, tényleg. De ez nem rossz ötlet. Már rég aludtam ott. A többiek is jönnek?
- Hát arra gondoltunk, hogy mi családostul. És Taylor szüleivel tök jóba lettünk, így meghívnánk őket is. Ha neked jó?
- Tényleg? Ez tök jó. Mikor mennénk?
- Ezen a hétvégén.
- Felőlem okés.
- Ez azt jelenti hogy jóba vagy Taylorral?
- Anya.
- Mi az?
- Barátok vagyunk.
- Aha értem.
- Hívhatom Kírát?
- Ha szeretnéd.
- Persze hogy szeretném.
- Rendben.
- Megyek és felhívom.
Gyorsan felmentem és felhívtam.
- Szia Kíra.
- Szia, jaj de jó hallani a hangod.
- Köszi.
- Jól vagy? Minden rendben?
- Persze, persze. Nincs kedved kijönni sétálni, vagy átjönni hozzánk?
- De persze, mikor?
- Hát 10 perc múlva?
- Okés akkor átmegyek.
- Rendben. Szia.
- Szia
Lementem, és ott a bejáratnál megvártam Kírát. Közben elgondolkodtam, hogy Taylor még mindig nem tudja a telószámom. Pedig ideje lenne megadni. Na csak had harcoljon. De ha jobban belegondolok már megharcolt érte. Nagyon is. Ennyit csak érdemel, meg többet is. Aztán megjött Kíra.
- Sziaaa.
- Szija.
- Jaj de jó látni.
- Téged is.
- Nah menjünk akkor valamerre? Vagy csak menjünk be a házba?
- Menjünk sétálni a parkba.
- Rendben.
- Na és mesélj. Vagy nem szeretnél róla beszélni?
- Hát figyelj, nagyon rossz volt. De őszintén megmondom hogy annyira nem féltem, hogy ott volt Taylor.
- Aha értem.
- De amúgy kérdezni akarok valamit?!
- Mondd csak.
- Hétvégén lemegyünk a nagyiékhoz tudod arra a szép farmjukra, hogy kitisztuljon a fejem kicsit. És arra gondoltam ha van kedved gyere te is?!
- Ez tök jó ötlet. Megkérdezem anyukámat és felhívlak majd.
- Okés.
- És mi van veletek? Miről maradtam le?
- Á semmi különös. Érted aggódott mindenki.
- Tényleg? Ez jól esett.
- Persze. És szóval te meg Taylor?
- Mi van velünk?
- Jártok már?
- Nem.
- Ne már. Most viccelsz velem?
- Nem viccelek.
- Miért nem?
- Hát jobban mondva, nem tudom.
- Nah és ezt hogy érted?
- Hát tudod, ott ahol elraboltak minket, megcsókoltuk egymást. De azóta nem nagyon beszéltünk erről.
- Ajaj, akkor ott az alkalom. Nézz csak oda.
- Ott vannak Taylorék.
- Aha.
- És más csajokkal?
- Ó biztos csak haverok.
- Aha biztos.
- Féltékeny vagy?
- Nem. És te? Neked kellene annak lenni! Ott van Jace mellett valami cafka.
- Derítsük ki.
- Oké
Amikor elindultunk, olyan nagy hévvel vágtam Taylorékhoz. Hogy nem vettem észre az előttem lévő szőkőkutat. És hopp….. belesetem. Persze fehér felső volt rajtam. Nagyon jó. Ennél cikisebb helyzetben nem is lehetnék. És már megint. Nem hiszem el hogy Taylorékkal mindig „félmeztelenül” találkozunk. Emlékezzünk csak vissza arra a plázás dologra. Persze Taylorék egyből felfigyeltek erre. És szembe kerültem velük. Még jobb. Szerencsém volt hogy Kírán rajta volt a dzsekije, és gyorsan ideadta. Fel volt húzva a cipzárja és nem tudta lefelé húzni. Beakadt. Már csak ez hiányzott. Na de le tudta húzni, és el is romlott. Kiváló. De legalább nem az egész felsőtestem van kint. Mire kimásztam a kútból, addigra Taylor és Jace is odaért.
- Hová siettél megint ennyire?
- Sehová.
- Hát nem úgy látszik.
- Tetszik a látvány mi?
- Naná.
- És kik azok ott akikkel beszéltetek?
- No lám féltékeny valaki?
- Én? Dehogy! Ne nevetess. Kíra miatt kérdeztem.
- Haverok.
- Mi folyik itt? Taylor kik ezek a lányok?
- Sarah ő itt Szandra és Kíra.
- Ö helló.
- Taylor barátnője vagyok.
- Hogy mije?
- Barátnője.
- Úgy érti hogy barát aki lány.
- Nem úgy értem Taylor. Tudod hogy a barátnőd vagyok.
- Hogy micsoda?
- Semmi, semmi. Csak félre beszél.
- Taylor. Ne nézz hülyének lécci.
- És engem se nézz hülyének.
- Tudod, Taylor. Azt hittem te más vagy. De úgy látszik hogy ugyan olyan szánalmas vagy mint a többi srác.
- Tudod hogy ez nem igaz.
- Nem. Tudom hogy nekem van igazam. És még velem akarsz járni? Na tudod mit? Menj a fenébe.
Közben Jace „haver csaja” is odajött és ő is elkezdett nekünk prédikálni.
- Mit veszekedtek itt a barátnőmmel?
- Te ki vagy?
- Már elnézést. Én Jessica vagyok.
- Ó már elnézést én meg Kíra vagyok.
- És?
- Mi és?
- Mi van akkor ha te Kíra vagy?
- Mi van akkor ha te Jessica vagy?
- Mit leskelődsz te Jace után?
- Drágám, Jace a pasim. Ne hogy már megszabd mikor láthatom.
- Mit mondtál?
- Jól hallottad.
- Hé hölgyeim.
- Jace téged ki kérdezett?- mondták egyszerre.
- Vagy is nem, maradj csak itt és magyarázd el mi folyik itt.
- Ne már csajok. Szóval Jess hé, veled már végeztem. Kírával vagyok.
- Vagy mégsem.
- Hogy mondhatod hogy vége? Ha? Azt hittem még együtt vagyunk. Legalább is ezt mondtad tegnap előtt.
- Jace?
- Igen?
- Miről beszél?
- Semmiről.
- Ő is félrebeszél vagy mi?
- Aha
- És ti ilyen hülyének néztek minket. Szép megmondom. Két ilyen kis cafkáért elhagyni minket. Vagy végig hazudtatok?
- Nem hazudtam.
- Akkor miért csináltad? Hogy kiélvezd a helyzetet?
- Nem csak…
- Dik nézd már még dadog. Dadadaaa nyögd már ki.
- Nem hagyod.
- Még jó hogy nem hagyom. Menj már. Végig hazudtál. Szánalmas. Menj és élvezkedj ezen a Jess-n vagy kin.
- Ne már.
- De már. Csak nyugodtan.
- Nem hazudtam neked.
- Akkor mit hallgattál el? Azt hogy pityperékelsz egy másik csajjal? Ha? Na mondjad hallgatlak!
- Nem izéltem vele! Csak..
- Csak?
- Csak újra találkozgatunk.
- És én? Már nem is számítok? Szép megmondom. Már nem azért de ezért a kis szalmaszál nyeszle kis kúrváért hagysz el?
- Hé én is itt vagyok.
- Érdekes, eddig észre sem vettelek. Lehet apád láthatatlan volt.
- Muszáj veszekedni?
- Drága Jace, ez miattad van úgy hogy. De tudod mit? Én tőled jobbat érdemlek. Menj és „pityperékelj” ezzel a kis…
- Ki ne merd mondani!
- Jaj megszólalt már, láthatatlan kisasszony.
- Jobb lenne elhúznád a csíkot.
- Mert?
- Mert…
- Na mondjad dik.
- Mert felrúgom a segged.
- Na gyere.
- Majd máskor. Itt sokan vannak.
- Itt helyben eltaposnálak. De mivel a engem jóra neveltek, ezért szerencséd. Na páá
Közbe én még veszekedtem Taylorral. Aztán Kíra is odajött és elmentünk. A hétvégi „kiruccanás” Taylorékkal lefújva. Ha csak nem jön el. De akkor haza küldöm. Nem fogja a levegőt rontani azzal az ártatlannak tűnő fejével. Elég idegesek voltunk mindketten. Kíra is hazament meg én is. Amikor hazamentem azt hittem a düh szétrobbantja a fejem. Anyukám rá is kérdezett:
- Mi történt hogy ilyen ideges vagy?
- Ó hogy mi? Csak annyi hogy Taylorral összevesztem! Semmi más
- Min vesztetek össze?
- Hosszú
- De attól még jönnek velünk ugye tudod?
- Ha ők jönnek én nem, ennyi.
- Ne légy már gyerekes. Nem lehet ezt vele megbeszélni?
- Nem.
- Miért?
- Mert nem akarom még látni sem, nem hogy beszélgetni.
- Elfogsz jönni ugye?
- Na jó, igen el. De csakis azért hogy láthassam a nagyiékat.
- Rendben. Megkérdezted már Kírát hogy jön-e?
- Igen, azt mondta hogy majd felhív.
És amikor az utolsó betűt kimondtam már csörgött is a telefonom.
- Igen?
- Szia
- Nah jöhetsz?
- Igen mehetek. És mikor indulunk akkor?
- Csütörtök este.
- Akkor holnap után?
- Igen.
- Rendben, de szerintem addig még úgy is találkozunk.
- Szerintem is.
- És jön más is.
- Aha.
- Kik?
- Taylor családja. De nyugi nem érdekelnek majd. El leszünk mi ott.
- Öhm rendben és ugye Jace nem jön?
- Azt nem tudom.
- Remélem hogy nem, mert nagyon összekaptunk.
- Úgy mint én Taylorral. De azért be kell ismerni, ez elég szemét húzás volt tőlük.
- Az bizony. Na okés, majd beszélünk oké?
- Persze
- Szija
- Szija
Aztán letettük. A nap többi részében, nem sok mindent csináltam. És semmihez sem volt kedvem. Igaz, Taylorhoz nem sok közöm volt, de eléggé megbántott ezzel. Örülhet ha még majd szóbaállok vele. Lementem a földszintre,és bánatomat a zongorámba folytottam. Próbáltam zenélgetni, de aztán bejött anyukám, és látta hogy nem vagyok valami jó szinbe.
- Úgy látom eléggé összevesztetek?!
- Jól látod.
- És hogy nagyon megbántott?
- Aha.
- Na gyere beszélgessünk, meséld el mi történt.
- Anya, nem muszáj.
- Dehogy is nem. Na mond csak.
- Hát ez úgy volt hogy, tudod elhívtam Kírát beszélgetni, meg megkérdezni hogy jön-e a hétvégén. Ja és jön. Aztán elmentünk sétálni a parkba, és megláttuk hogy Taylor meg Jace, Kíra pasija, két lánnyal beszélgetnek. Mi pedig odamentünk és megkérdeztük hogy kik ők?! Taylor azt mondta hogy csak haverok, aztán pedig kiderült hogy a barátnője. És ugyanígy volt Jace-el is. Ott elkezdtünk veszekedni 6-an, aztán pedig eljöttünk.
- Hát ez nem volt szép tőle.
- Nekem mondod?! És még ő akart velem lenni.
- Tényleg?
- Igen anya, mit gondolsz csak úgy jó kedvéből sündörgött körülöttem?
- Hát tudtam hogy jóban vagytok, de hogy ennyire.
- Jaj nem úgy anya, annyira jóban azért mégsem. És már nem is leszünk. Már is hazúgsággal kezdi. Néha azt hiszem hogy csak a pénz miatt akar velem lenni.
- Ilyenre ne is gondolj kicsim. Biztosan nem. Lehet csak az ex-e és az a kiscsaj azt hitte hogy még nincs vége köztük.
- De anya. Ha tudja Taylor kivel akar lenni, akkor miért nem szakított vele?
- Hát ez igaz. Biztos van erre egy megfelelő magyarázat.
- Felőlem magyarázkodhat, nem nagyon érdekel. Pedig már komolyan kezdtem beleszeretni.
- Talán majd hétvégén ezt meg lehetne beszélni.
- Csak azt nem, hozzá se fogok szólni.
- Ne légy ilyen gyerekes.
- Anya, te mit csinálnál ha ez veled történt volna? Hmm? Szerintem ugyan ezt. Majd beszélek vele ha lehiggadtam. Meg amúgy is, most úgy teszek mintha olyan fontos lenne.
- Jó, rendben igazad van. De te érzed hogy fontos-e vagy nem.
- Most még magamat se értem.
- És mi van Kírával?
- Azt mondta most egyedül akar lenni, de lehet mindjárt átnézek hozzá. Elvégre ha én ki vagyok borulva akkor ő mégjobban. Gondolom azért csak szeretne valakivel beszélgetni.
- Biztos így van, menj csak. És ha nagyon ki van, akkor ha gondolod ott is maradhatsz este.
- Hát oké. Kösz anyu. Akkor megyek is, majd hívlak.
- Rendben, Szia
Egy puszit nyomtam az arcára, és már mentem is.

2010. április 11., vasárnap

13 rész

Itt az új rész. Ez kicsit rövid lett, de ez csak nektek kedvez mert minél rövidebb egy rész annál hamarabb lesz új:) És amint látjátok felraktam egy másik fejlécet, ami szerintem jobban illik a történethez. Remélem tetszik. Várom a véleményeket


„Mi pedig sikeresen túl éltük ezt a „nagy és veszélyes kalandot”.”
Miután elvitték az ikreket a rendőrautóval. Megkérdezték tőlünk hogy nem-e bántottak minket. Mi elmondtunk nekik mindent, aztán hívtak egy mentőt ,hogy bevigyenek egy kis vizsgálatra. Amíg megérkezett a mentőautó addig próbáltam még kicsit pihenni, de egy ismerős hang megcsapta a fülem.
- Jézusom kicsim hát meg vagy.
- Anyu, apu.
Erőre kaptam és odaszaladtam hozzájuk. Szorosan megöleltem mindkettőjüket, és persze a bátyámat is. Nagyon hiányoztak. Közben megjöttek Taylor szülei is. És ők is szorosan ölelkeztek.
- Jól vagy kicsim? Nem bántott? Mi történt?
- Anyu,apu egyszerre csak egy kérdést. Na szóval, igen jól vagyok csak kicsit fáj a lábam. Öhm hát a jobbik iker egyszer fejen vágott. És hogy mi történt? Elraboltak.
- És most hol vannak?
- Elvitték őket gondolom a rendőrségre.
- És Taylor hogy került ide?
- Hát a rablás előtt sétálgattunk és közben beszélgettünk, és annyira nem figyeltünk oda hogy erre a helyre keveredtünk. Aztán elment megkérdezni egy nőt hogy merre kell innen kijutni, és az egyik iker hátulról lefogott aztán már csak annyira emlékszem hogy egy lyukban ébredtem fel.
- Őrület. Ilyen elmebetegeket.
- Hát igen.
- Veled megyünk a kórházban rendben?
- Persze.
- Akarod hogy valamelyikünk a mentő autóval menjen veled?
- Nem kell, úgy is ott lesz Taylor.
- Rendben, akkor kocsival megyünk utánatok majd.
- Oké.
- De most ne haragudjatok meg kell köszönnöm Taylornak hogy „megmentett”- mondta apu
- Oookéé.
Én is vele mentem, és akkor már jött Nicholas, és anyu is. Kíváncsi voltam mit fog mondani apu.
- Sziasztok, jól vagy Taylor?
- Persze, csak a mellkasomat fájlalom.
- Á értem. Figyelj, csak meg akartam köszönni hogy megmentetted Szandrát. Esetleg tehetek valamit érted?
- Nagyon szívesen, és köszönöm de jelenleg csak egy puha ágyra vágyok ahol sokáig aludhatok- viccelődött Taylor.
- Még túl kell esnetek egy kisebb vizsgálaton aztán pihenhettek.
- Aha.
- Igen.
És itt egymásra mosolyogtunk. Közben megérkezett a mentő autó, Taylorral beültünk és már vittek is minket. Nem volt sok mondanivalóm Taylornak, mert már azt hiszem mindent elmondtam neki. És már ezerszer megköszöntem kb. Meg energiám se volt beszélni, de ahogy elnéztem Taylornak sem. Édes volt ahogy a szemét már alig tudta nyitva tartani. Látszott rajta hogy nagyon fáradt. Aztán eszembe jutott az a csók:/ Mi lesz ezután? Együtt járunk, vagy csak a pillanat miatt volt, hogy azt hittem itt a vég. Nem tudom, de azt tudtam hogy akarom Taylort. Azt nem tudtam hogy ő mit akar. De ahogy ránéztem mindig azt láttam a szemében, hogy ő is azt akarja amit én. Együtt lenni. Semmi mást. Szembe ült velem, és folyton rajtam tartotta szemét / már ha tudta/. Már majdnem csak zavarba jöttem.
- Mit nézel annyira?
- Áh semmit, csak gondolkodtam.
- Micsodán?
- Hogy mi lesz ezután?!
- Hogy érted?
- Velünk mi lesz.
- Érdekes, én is ezen agyaltam.
- Komolyan?
- Aha.
- És akkor, mire jutottál?
- Nem tudom, de szerintem nem ez a megfelelő pillanat hogy megbeszéljük. Mindketten elég fáradtak vagyunk. Majd talán holnap.
- Tudom, de azért van remény? Vagy csak a félelem hevében volt az a …… csók- elpirult. De édes.
- Taylor.
- Jó rendben semmi gond.
- Micsoda?
- Tudom mi a válaszod! Nem vagyok elég jó neked.
- Miről beszélsz?
- Nem így van?
- Egyáltalán nem. Nagyon is kedvellek. És megpróbálhatnánk szerintem. Aranyos srác vagy. És azt hiszem nekem pont egy ilyen fiúra lenne szükségem.
- Tényleg?
- Bizony.
- Ugye nem hülyítesz?
- Miért nem hiszel nekem?
- Mert fura dolgokat hallottam rólad.
- Miféle dolgokat?
- Hát hogy kihasználod a fiúkat, meg ilyenek. És hogy összejössz velük aztán meg dobod őket. De nyugi én egyáltalán nem hittem neki.
- Ki mondta ezt neked?
- Az egyik csaj a suliból.
- Név szerint?
- Katarine.
- Jaj atyám az a pletyka mániás.
- Igaz?
- Dehogy, egyáltalán nem igaz. Eddig csak egyetlen egy pasim volt, és az tudod ki. Szerintem egy pasifaló csaj meg nem ilyen.
- Ezt akartam tudni.
- Rendben.
Aztán már meg is érkeztünk a kórházba. Mentünk CT-re, és a sebészetre is. Nekem letapasztották a fejemet, mert még mindig csúnya volt, tudjátok attól az ütéstől. Taylort tovább vizsgálták mert ő sokkal többet kapott mint én. Sajnáltam szegényt. Együtt voltunk bent a sebész orvosnál. És amikor levette a felsőjét csupa kék + lila folt volt rajta. Jaj, ő mindig kap, és miattam. Talán még sem olyan jó ötlet ez az együtt járás. Még a végén megölöm szegényt.
- Hát elég csúnyán elrendezték önt.
- Igen,tudom. De nem olyan fájdalmas mint aminek látszik.
Amíg vizsgálta még a doki addig körbenéztem, és párszor találkozott a tekintetünk Taylorral. Persze elkezdtünk mosolyogni. Amikor végzett a doktor, elmondta hogy semmi komolyabb bajunk nincs. Csak ki kell heverni és ennyi. Bár ajánlott egy jó pszichológust, de megmondtuk neki hogy nincs rá szükség. Nem omlottunk össze. Ott voltunk egymásnak. Aztán kimentünk és elbúcsúztunk egymástól arcra puszival. És hazamentem a szüleimmel. Mikor hazaértem, olyan mintha ezer éve nem lettem volna itt. Pedig ez csak 3 nap volt. Gyorsan felmentem a szobámba, megengedtem a kádat vízzel, és belefeküdtem. Annyira jól esett, hogy el is aludtam. Anyukám jött be felkelteni, hogy egyek valamit.
- Egyél valamit kicsim. Mióta nem ettél már?
- Nem tudom, de most hogy mondod farkas éhes vagyok.
- Tessék, hoztam neked egy kis pizzát, mert mióta eltűntél tiszta ideg voltam így főzni sem tudtam. És rendeltem inkább.
- Jaj anyu, ez tökéletes. Köszi. Pont ez kell nekem. Egy forró fürdő és pizza. Nyami.
- Szívesen. De megyek én is lefürdök, hosszú volt ez a nap.
- Igen hosszú, jó éjt.
- Neked is.
Ahogy kiment, én már is elkezdtem enni /a vizes kezemmel/. Jó volt itt üldögélni, és pihenni. Jól laktam, aztán kiszálltam a fürdőből, felöltöztem pizsibe, és bekapcsoltam a lap top-om. Nem tudom miért kapcsoltam be, végül is aludtam a kádban és így már több az energiám. Amikor felmentem mindenki „letámadott” hogy „úristen, jól vagy? Mi történt veled?” kb minden barátom. Így bevettem őket közösbe és elmondtam nekik mindent. Ők pedig néha csak annyit mondtak „de bátor vagy” „úristen” „aaah”. Egyszóval csak ámultak. Megbeszéltük a barátnőimmel hogy holnap átjönnek hozzám, mert én nem szívesen megyek egyenlőre sétálgatni. Taylort kerestem de nem volt fent. Biztosan már lefeküdt aludni. Jobb lesz ha én is ezt teszem. Aztán elköszöntem a csajoktól, és én is lefeküdtem.

2010. április 9., péntek

12 rész

Itt a következő rész. Szeretném elmondani, hogy nem fogok képeket berakni mivel szerintem sokkal jobb ha a saját fantáziádban formálod meg ezt a történetet.

„És már csak annyit éreztem hogy elborulok mint egy létra.”

- Hol vagyok? Mi történt?
Egy sötét lyukba ébredtem fel. Mi ez a hely? Körbenéztem és senkit nem láttam. Próbáltam nyugtatni magam. De kevés sikerrel. Miért raboltak el?! Vajon keresni fognak? Talán ha nyugodt maradok, akkor találok valami kiutat. Nem szabad pánikolnom. Mi van Taylorral? Vajon ő rendben van. Remélem semmi baja nincs, és épségben kijutott erről a borzalmas helyről. De még is hol lehetek?! Régebben mintha apám említett volna valami helyet, ahová tilos mennem. Talán ez lenne az a hely? Nem tudom. Csak annyit tudok hogy ki kell innen jutnom. Hírtelen meghallottam valami hangot. Valaki közeledett. Aztán lassan kezdett kinyílni az ajtó. Én gyorsan a sarokba húzódtam, felhúzott lábakkal. Fogalmam sincs ki lehet az. Nem láttam még az arcát. Megjelent egy sötét kabátos férfi előttem, és elkezdett közeledni hozzám.
- Látom felkeltél.
- Mit akar tőlem?
- Sok mindent kis szívem.
- Miért pont én?
- Mert olyan gyöngének néztél ki ott. És amúgy is kell a friss hús.
- Friss hús? Meg fog ölni?
- Ahogy viselkedsz. Ha azt csinálod amit mondok, akkor talán életben hagylak. De ha ellenszegülsz, akkor viszont sajnos meg kell hogy öljelek.
- Élvezi ezt?
- Nagyon is.
- Hogy egy 14 éves lányt kínozzon?
- Minél fiatalabb annál jobb. De szó sincs itt kínozásról. Csak kiélem a vágyaimat.
- Hogy micsoda?
- Úgy ahogy mondom. De most magadra hagylak.
A félelem futkosott a hátamon. „Csak kiélem a vágyaimat” ezt a mondatot nem tudtam elfelejteni. Ezzel azt érti hogy…. hogy megerőszakol? Teljesen sokkot kaptam. Miért történik ez velem?! És ha nem csinálom amit kér megöl. Valahogy ki kell jutnom innen. De ha nem sikerül akkor is megöl. Túl sokat kockáztatok. De kockáztatnom kell ha ki akarok jutni. Próbáltam keresni egy lyukat, vagy bármit amin segítséget tudok kérni. De semmi. Az egész lyuk, vagy nem is tudom micsoda ez, körbe volt falazva. Szinte lehetetlen innen kijutni. Még is hány lányt ejtett már fogságba? El sem merem képzelni. Megint leültem a sarokba, felhúzott lábakkal, és a lábamra hajtottam a fejem. Próbáltam összeszedni a gondolataimat. És egyszer csak beugrott. Az álmom. Az a rettenetes álom. Amiben egy ismeretlen férfi üldözött, én pedig nem tudtam menekülni. Aztán ledobott valamibe én pedig….pedig meghaltam?! A végét nem tudom, mert mindig felébredtem. De teljesen összeomlottam. Mi van ha igaz ez az álom? És akkor nem érdemes menekülnöm előle? Mert megöl. Nem ez biztosan egy másik álom. Ez nem lehet igaz. El sem tudtam búcsúzni a szeretteimtől. Minden reményem elszállt. Már csak annyira tudtam gondolni, hogy az a férfi megerőszakol, aztán megöl. Nem, nem lehet így vége az életemnek. Nem hagyom. Nem szabad feladnom. A telefonom, talán az segít. De nem találtam a zsebembe. Biztosan elejtettem. Mit tehetnék? Semmi nincs körülöttem , csak a fal. Még egy bot sem, vagy valami deszka amivel meg tudnám magam védeni. Egyszerűen nem hittem el hogy ez velem történik. Eddig rengeteg horror filmet láttam, és most úgy érzem mintha én is egy ilyen horror filmbe csöppentem volna. Csak egy baj van. Ez nem csak egy film, hanem a valóság. A szörnyű valóság. Már csak abban reménykedem, hogy Taylor kijutott innen és keresnek engem a rendőrökkel, és a szüleimmel együtt. Aztán hírtelen megint meghallottam hogy jön valaki. Azt hiszem az a férfi fog jönni. Megint olyan lassan nyílt ki az ajtó, mintha az örökkévalóságig nyílna kifelé. És ahogy sejtettem, az a férfi jelent meg. Nagyon féltem, hogy most mit fog velem csinálni.
- Na gyere kislány. Át megyünk egy másik szobába, ahol jobb lesz neked. Csak hogy ne tűnjek olyan kegyetlennek.
- Milyen szobába? És mi megyünk át?
- Nyugalom, oda viszlek ahol tudsz aludni is. Nem vagyok kegyetlen addig, amíg meg nem próbálsz szökni. Rendben?
Én csak bólogattam, nem mertem annyira beszélni. Aztán át vitt egy viszonylag jobb „helyiségbe” ahol volt ágy. Igaz nagyon rossz ágy volt, de legalább van. És végre itt van villany is. Bementem és leültem az ágyra.
- Remélem tudsz egy kicsit pihenni.
- Miért lett hírtelen ilyen kedves?
- Hát tudod, ha látom a lányokon hogy milyenek. Mármint félénkek, vagy bátrabbak. Na szóval a félénkeket áthozom ide, mert tudom hogy nem mernek szökni. A bátrabbakat, vagy akik visszaszájalnak, na azok pedig ott maradnak. Így megy ez.
És megint csak bólintottam. Tényleg ilyen félénknek tűnök?! Pedig tervezem a szökést. Csak még nem tudom hogy csináljam. Ezek szerint nagyon rémült lehet az arcom. De legalább itt jobban tudok gondolkodni.
- Van magának gyereke?
- Persze hogy van. Csak egyiket sem ismerem.
- Értem.
- Pihenj kicsit, nagyon nyúzottnak látszol.
Bólintottam. Ez undorító. Van gyereke és nem ismeri egyiket sem. Teljesen undorító. Most hogy látom, tud kedves is lenni. Talán ezt kihasználhatom. Már is elkezdtem agyalni a szökésen. Aztán megint beugrott az álmom. Ugyanaz az álmom, amikor az elején kedves velem és azt mondja az az alak hogy ne féljek, nem bánt. És csak utána bánt. Már nem értem. Lehet tényleg nem jelent ez semmit sem. Így gyorsan eltereltem a gondolataimat. Tayloron járt az eszem. Most hogy szinte életveszélyben vagyok, annyira hiányzik. Mindenki hiányzik, nagyon. Remélem mindenki jól van. Ha lehetne most egy kívánságom, valószínűleg azt kívánnám hogy láthassam utoljára őket. De ez sajnos nem fog megtörténni. A szökés. Hogy kellene csinálnom. Vagy jobb ha talán meg sem próbálom?! De meg kell próbálnom. Elvégre ha kijutok akkor életben maradok, ha pedig nem úgy is meghalok. Vagy nem tudom. Körbe néztem a szobába, és találtam egy-két dolgot amivel megvédhetem magam. Egy vas rudat találtam, elég nehéz volt. De ha kell akkor jó lesz. Megint egy hang, de ez nem olyan hang volt mint azé a férfié. Valaki szaladgált óvatosan az ajtók között, ha jól hallottam. Az ajtón volt egy kis ablak, kinéztem rajta. Nem hittem el amit látok.
- Taylor. Itt vagyok.
- Végre megvagy.
- Mit csinálsz te itt?
- Szerinted? Próbállak megmenteni ettől a pszichopata állattól.
- De… de hogy találtál meg.
- Majd elmondom, de most sietnünk kell. Hol vannak a kulcsok?
- Nem tudom. Szerintem nála van.
- A fenébe. Most mi legyen?
- Nem tudom. Keress valami szeget, azzal talán kitudod nyitni. Mint a fílmekben.
- Tényleg.
- Siess.
- Na megvan.
- Gyerünk
- Csinálom. –Ez az.
Nem hittem el. Taylor a hősöm?! Na jó ez olyan hercegnősen hangzott. De akkor is. Amikor kinyitotta az ajtót egyből olyan szorosan megöleltem ahogy csak tudtam.
- Jól van. Minden rendben lesz.
- Köszönöm, köszönöm.
- Ne viccelj már. Te is megtetted volna.
- Igen.
- Gyere siessünk.
- Tudod merre jöttél be?
- Azt hiszem, de ne ijedj meg ha eltévedünk. Csak bízz bennem.
- Rendben.
Megfogtuk egymás kezét, és óvatosan lépkedtünk, mert fogalmunk se volt hogy itt van-e az a pasas vagy nincs. Egy másik szobába értünk, ami látszólag valami kínzó szoba lehetett. Vagy nem is tudom. Megkönnyebbültünk, mivel azt hittük hogy nincs itt senki. Aztán hírtelen megjelent a sötétből egy nagy lánccal. Taylor elengedett és neki ment a pasinak. Fogalmam sem volt hogy mit tegyek. Segítenem kell. Nem láttam a közelbe semmi szerszámot, vagy valamit. Megfordultam és ugyanaz a férfi jelent meg előttem. Hogy lehet ez?! Nem hiszem el, Ikrek! Az álmom, a tükör. Minden kitisztult előttem. A kedvesebbik iker, és a félelmetes iker. Megfogott és neki lökött erőteljesen egy oszlopnak. Éreztem hogy vérzik a fejem. Aztán megint megfogott és ráültetett egy székre. Megkötözött, nem voltam teljesen az eszméletemnél, de annyit láttam hogy Taylort kikötötték egy falhoz azzal a lánccal. Kezdtem észhez térni. Láttam hogy Taylort elkezdték verni. És az egyik iker közeledik hozzám.
- Észhez tért.
- Látod, mondtam hogy addig minden rendben, amíg nem szöksz. De mostantól ne ilyen kedvességre számíts. És köszönj el a kis barátodtól.
Nem érdekelt mit mondott. Csak az utolsó mondatra lettem figyelmes „Köszönj el a kis barátodtól” hogy micsoda? Nem lehet. Nem, nem.
- Kérlek…. ne tegyétek. Az én hibám. Ne ő bűnhődjön miattam.
- Már túl késő, kislány. Először megkínozzuk a kis haverod. Aztán itt szépen végignézed a halálát.
- KÉREM NE. –ordítottam.
Mindketten közelebb jöttek.
- Úgy látszik nagyon szereted őt.
- Persze hogy szeretem, a barátom.
Aztán valaki csöngetett. Az életmentő csöngetés. A számra szikszalagot tettek. Én pedig remegtem, és közben zokogtam. Ahogy Taylorra ránéztem, csupa vér a mellkasa, levették róla a felsőt és így kínozzák, nem hiszem el. Ez nem lehet.
- Hé nyugodj meg, jól vagyok.
Mivel nem tudtam beszélni, így csak ránéztem és próbáltam bólogatni.
- Figyelj rám rendben? Próbáld a kezed kiszedni a kötélből. Valahogy próbáld meg, sikerülni fog.
Megint csak bólogattam. Megpróbálom, meg kell próbálnom. Mozgattam a kezem ide-oda. Éreztem hogy a kötél kezd engedni, aztán hírtelen csak kiszakítottam belőle az egyik kezem. Levettem a szalagot, és kikötöttem gyorsan a lábam is. Oda szaladtam Taylorhoz.
- Jól vagy?
- Igen, de oldozz ki gyorsan.
- Rendben.
Nagyon szorosan volt megkötve, de én csak szakítottam. És sikerült kioldoznom. Nem volt idő megölelnünk egymást, futnunk kellett. Beszaladtunk abba a szobába ahonnan kiszabadított.
- Annyira sajnálom.
- Azt sajnálod hogy elkaptak minket?
- Azt hiszem.
- Nyugodj meg. Ki jutunk.
- Rendben.
- Gondolkodjunk. Hova tudnánk bújni?
- Minden épületbe van szellőző. A szokásos módszer.
- Szokásos módszer?
- Hát a filmekben.
- Jó ötlet. Gyere ott feltudsz mászni.
Felemelt és gyorsan felmásztam, utána pedig Taylor is feljött. Egymásra néztünk, és látta Taylor hogy reszketek, nagyon féltem. Olyan helyzetben vagyunk amit sosem képzeltem volna. Úgy értem hogy itt bujkálunk két őrült pasas elől. Taylor közelebb jött és szorosan átkarolt. Megnyugtatott, és már nem annyira remegtem. Aztán alattunk hallottuk hogy nyílik az ajtó. Az egyik iker jött be. Én pedig ismét nagyon elkezdtem félni. Taylor a kezét a számhoz emelte, hogy ne adjak ki hangot és még szorosabban átölelt. Én is a kezemet a számhoz fogtam, hogy még véletlenül se adjak ki hangot.
- Hová a fenébe tűnhettek?
- Hát tesó, őket már fújhatod. Szerintem már rég elmentek.
- Az nem lehet. Ránk küldik a rendőröket.
- Talán most nekünk kellene menni a rendőrök elől.
- Nem megyünk sehová. Itt kell lenniük valahol.
- De tudod mi van? Én már unom ezt. Mindig molesztálod a kiscsajokat. Ezt már nagyon nem élvezem.
- Mi az ki akarsz szállni?
- Igen.
- Hát rajta, menj csak.
- Nem fogok miattad börtönbe kerülni. És megyek is.
El se hittem, az egyik ikertől megszabadultunk. Egy maradt. Amikor kimentek mindketten egymásra néztünk, és elmosolyodtunk. Taylor elvette a kezét. Elkezdett közeledni az arcával. Én pedig csak néztem a szemét és a száját. Nem ez a legjobb hely az „első” csókra, de most már nem utasítom vissza. Amikor éreztem hogy az ajkai már enyémen vannak, megkönnyebbültem. Először csak apró csókokat adtunk egymásnak, aztán már egyre vadabbak lettek. Teljesen elfelejtettük hogy hol vagyunk. Jobb nem is lehetett volna ez a csók. Annyira jól esett. Aztán amikor a dolgok már „vadabbra” fordultak, észbe kaptunk, és abbahagytuk. Annyira jól esett a közelsége, teljesen megnyugtatott. Egymás szemébe néztünk, és csak mosolyogtunk.
- Végre.
- Most gúnyolódsz?
- Dehogy.
- Akkor jó.
- Talán most már lemehetnénk.
- Nem tudom.
- Gyere.
- És ha még itt van?
- Már egyedül van. Azt hiszem el tudok vele bánni.
- Rendben.
Adott még egy puszit, és leemelt a szellőzőből. Nem volt ott senki. De még is jobb ha óvatosak vagyunk. Lassan kimentünk, nem láttunk senkit. Taylor visszaemlékezett hogy merre van a kijárat. Megcéloztuk, és lassan elindultunk. Hallottunk kint valami zajt, amikor közeledtünk a hanghoz felismertük. Ez egy rendőr sziréna. Megörültünk, és elkezdtünk gyorsan kifelé szaladni. Sikeresen kiértünk. De láttuk hogy a rendőr autó nem ide jött. Hanem egy másik házhoz. Elkezdtünk kiabálni, és ugráltunk a rendőrnek hogy vegyen észre minket. Szerencsénk volt, mert megállt és kiszállt a kocsiból. Mi gyorsan oda szaladtunk és elmeséltünk neki mindent. Hívta az erősítést, és addig beülhettünk a kocsiba.
- Minden rendben lesz.
- Tudom.
Aztán Taylor mellkasára hajtottam a fejem. Éreztem hogy a szája a homlokomra tapadt. Nagyon fáradt voltam, de nem tudtam aludni. Úgy hogy csak úgy csináltam. Pár perc múlva már megérkezett az erősítés. Elfogták mindkét ikret. Mi pedig sikeresen túl éltük ezt a „nagy és veszélyes kalandot”.

2010. április 6., kedd

11 rész

„Töprengtem még kicsit, és aztán hamar elaludtam.”

Reggel későn keltem fel, elaludtam. Kb 10 óra környékén másztam ki az ágyból, és teljesen elfelejtkeztem Taylorról. Gyorsan felvettem valami itthoni cuccot, és lementem. Már mindenki fent volt, Taylorral együtt.
- Ó végre felkelt a kisasszony.
- Bocsi anyu, csak elaludtam.
- Rendben, semmi gond.
- Jól aludtál Taylor?
- Aha, nagyon.
- Akkor okés.
- Kérsz reggelit?
- Persze
Amíg reggeliztünk, nem nagyon beszélgettünk, csak anyukám kérdezősködött a tegnapról. Mindent elmeséltem neki, és közbe Taylor is beleszólt, amikor valamit eltúloztam.
- Fel kellene hívni a szüleimet.
- Ó tényleg, ne haragudj már is felhívom őket. Mond a telefonszámot.
- 046635
- Rendben, akkor felhívom őket.
Amíg anyu beszélt a szüleivel, addig mi is beszélgettünk.
- Meddig szeretnél maradni?
- Hát ha kell már is elmegyek.
- Dehogy, nem úgy értettem. Csak…
- Elmegyünk valahová délután?
- Micsoda?
- Délután nincs kedved menni valahová?
- Hová?
- Nem tudom, mondjuk a moziba.
- Randi?
- Olyasmi.
- Hmm nem is tudom.
- Naa ne kéresd magad.
- Nem kéretem magam – mondtam nevetve.
- Látom hogy el akarsz jönni.
- Már ennyire ismersz?
- Ó szóval igazam van?
- Talán.
- Akkor délután?
- És milyen filmet akarsz megnézni?
- Valami roman….
- Nem romantikázunk.
- Azt hittem a lányok szeretik a romantikát.
- És ez így is van. De mi lenne ha csak ennénk valamit? Nincs nagy kedvem mozizni.
- Nekem az is jó. De lássuk csak, most te hívtál randira?
- Honnan veszed? Csak ajánlottam valamit.
- Aha.
- Mi olyan vicces? –próbáltam komolyan mondani, sikertelenül, mert elnevettem magam.
- Á semmi. Akkor délután mikor?
- Öhm 4 óra? Hol?
- Itt a parknál van egy kis kajálda, vagy étterem féleség, tudod hol van?
- Ó kérlek, nem tudsz olyan helyet mondani amit nem ismerek. Persze hogy ismerem.
- Akkor ott, 4 órakkor.
- Okés. De már menni is akarsz?
- Én nem, de tudod az a szülői aggódás.
- Ja.
- Szeretnéd még ha maradnék?- olyan édesen és huncuton mondta.
- Nem tudom.
- Na Taylor, szóltam a szüleidnek és azt mondták rendben, de jó lenne most már haza menni, azt üzenik.
- Igen, tudom. Nem is akarok a terhükre lenni.
- Nem voltál teher – szóltam közbe.
- Huh megnyugodtam. Na de akkor megyek.
Kikísértem az ajtóba és elbúcsúztunk.
- Szóval akkor délután találkozunk.
- Redben szia.
- Szia.
Adtunk egymás arcára puszit, és elment. Még csak 11 óra volt, és én pedig nagy kedvet kaptam (ismét) a zenéléshez. De mivel most fent volt a szobámba a gitárom, így nem a zeneszobába vettem az irányt, hanem a szobámba. A húgom átjött hozzám, ahogy meghallotta ,hogy énekelek + gitározok. Szerette hallgatni, és én pedig szeretem a közönséget. Plusz már őt is elkezdtem gitárból oktatni. Úgy mint én, ő is nagyon szereti a zenét. Hát látszik hogy tesók vagyunk, és így van ez a bátyámmal is. Bár az ő életébe inkább nagyobb szerepet tölt be a tanulás. Mivel egyszer majd olyan akar lenni mint az apánk. Engem nem nagyon érdekelnek az ilyen üzleti dolgok, de ha esetleg nem jönne össze ez a zenész karrier, akkor író szeretnék lenni, mondjuk egy divat magazinnál. Vagy esetleg asszisztens. Azt hiszem volt délután 1 amikor befejeztük a zenélgetést, és Stella pedig lement enni. Nekem meg a telefonom csörgött.
- Sziaa végre felvetted a telefont.
- Szia, na mondd.
- Tegnap hazaértél épségbe? Már aggódtam, hívtalak vagy 100-or.
- Ja bocsi, csak lent voltam a konyhába Taylorral.
- Hogy kivel?
- Öhm Taylorral.
- Miről maradtam le?
- Ó semmi olyasmi. Annyi hogy tegnap amikor mentem hazafelé Joe és a haverjai letámadták Taylort, én pedig pont ott voltam. Szegénykémet úgy összeverték hogy alig bírt felállni. De most már sokkal jobban van. És azért aludt itt mert anyukám felajánlotta.
- Állj, ott aludt?
- A vendégszobába.
- Viccelsz velem ugye?
- Nem – már nevettem.
- Te mázlista, még nem is jártok de már ott is aludt. Ej ha.
- Ó teee már megint dili vagy.
- És ma van valami programod?
- Délután Taylorral.
- Na mondom én. És randi?
- Olyasmi.
- Olyasmi? Az vagy nem?
- Az.
- Na.
- Neked van?
- Nem de majd Jace-el elmegyek valahová. És hol lesz a randi?
- Itt a parknál abba a kajáldába.
- Nem moziba visz?
- Nem akartam ma mozizni.
- Ó milyen kis kényes lettél.
- Ez nem is kényes, csak nincs kedvem filmet nézni.
- Aha. Vagy csak nem akarsz közelebb kerülni hozzá.
- Még ezt nem tudom. Tudod hogy kedvelem, de egyenlőre nem tudom hogy akarok-e megint barátot.
- Jaj Taylor nem olyan mint Joe.
- Te ezt honnan veszed?
- Látszik rajta, hogy milyen rendes. Tuti hogy nem kavarna félre.
- Igazából ezért akarom először megismerni, aztán majd meglátom.
- Ezt nem te döntöd el. Az érzések csak úgy jönnek. Ha bele szeretsz jobban és még mindig úgy gondolod hogy „csak barátok”, szerinted visszautasítod majd?
- Kibírom.
- Hát kétlem. Akkor már vele akarsz lenni mindig, meg jaj hát én magyarázok neked. Tudod milyen szerelmesnek lenni.
- Hát de még olyan halálosan szerelmes nem voltam.
- Hidd el hogy egyszer biztos eljön az az úgynevezett „nagy ő”.
- Biztos.
- Na jó, akkor majd holnap dumálunk, lehet hogy átmegyek kicsit. Jó randizgatást. És ne utasítsd vissza ha esetleg megint próbálkozna.
- Meglátom. Gyere nyugodtan, és köszi. Szija
- Szija.
Kicsit megéheztem, de úgy döntöttem hogy most már nem eszek, majd csak a randin. Nem volt kedvem csinálni semmit, így csak tv-zgettem. Aztán pedig csak arra emlékszem hogy 3 óra lett.
- Jaj ne már. Ez az örökös alvás. El fogok késni.
Szóval elaludtam. Gyorsan felkeltem, lezuhanyoztam és felvettem valami kényelmeset, de egyben szépet is. Részletesebben: egy fehér short-ot, és egy pánt nélküli rózsaszín felsőt, topánkával. A hajamat is szépen összefogtam, aztán mire mindennel kész lettem már majdnem 4 óra volt, így gyorsan elindultam. Bár én olyan vagyok, hogy általában mindig kések. Amikor odaértem már Taylor is ott várt. Egy kockás ing, és farmer volt rajta. Jól áll neki az ilyen ing, de nekem jobban tetszenek azok amik kicsit szűkebbek rajta. Amikor meglátott egy nagy mosollyal fogadott.
- Szia, hm milyen csini vagy.
- Szia, hát köszi, te se panaszkodhatsz.
- Szóval akkor, első hivatalos randi.
- Gyakorlatilag második.
- Ja a mozi.
- Bár ne mondtam volna.
- Most miért?
- Kínos volt.
- Ó hát én kifejezetten élveztem.
- Abban biztos voltam.
- Mit csináltál délután?
- Hát punnyadtam, most pedig itt vagyok. Te?
- Dettó.
- Szerintem rendelhetünk. Elég éhes vagyok.
- Oké
Szólt Taylor a pincérnek és kértünk magunknak.
- Mesélhetnél magadról.
- Hát mit szeretnél még tudni? Azt hiszem már mindent elmondtam a bulin.
- Mondjuk hogy milyen pasik jönnek be.
- Ó ne már. Most komolyan?
- Aha.
- Hát jól van. Nincs ideálom, az a lényeg hogy őszinte, hűséges és kedves legyen. Ennyi. És akkor neked milyen csajok jönnek be?
- Igazából nekem sincs ideálom, de a hűség és az őszinteség nekem is nagyon fontos. Én úgy vagyok vele, hogy ha valakivel járok, akkor nem más lányok után szaladgálok, hanem ott vagyok mellette. Nem szoktam csak azért járni egy lánnyal hogy ágyba vigyem, vagy ilyesmi. Olyanokkal járok akik tényleg tetszenek.
- Tényleg?
- Igen.
- Király – és egy nagy mosolyt villantottam.
- De kérdeznék valamit?!
- Mondd.
- Miért nem engedsz magadhoz közelebb?
- Hát tudod, ez a Joe-s dolog megviselt, már mint nagy hatással volt rám. Ha valaki megtetszett és én is neki, és megkérdezte hogy „járunk?” én egyből igent mondtam. Hamar belementem az ilyenekbe, de ezek után már meggondoltabb lettem. Nem szeretnék még egy olyan évet, vagy akár hónapot mint az előző volt. Ezért nem engedlek közelebb. Először meg akarlak ismerni, nem bele ugrani egyből. Aztán majd ha mondjuk komolyra fordulna, és kiderülne hogy te is olyan nőcsábász vagy mint a többi srác, akkor pedig megint ki járna rosszul? Én. Ezt pedig nem akarom.
- Aha, értem. Én nem vagyok olyan srác. Hidd el.
- Még ezt nem tudom.
- Tisztelem a lányokat. Nem vagyok olyan, aki minden hétvégén állat módján berúg, és hány mindenfelé. Amikor először a suliba találkoztunk, emlékszel rá?
- Igen.
- Nem azért mentem oda mert nem tudtam hogy merre van a terem. Hanem amikor megláttalak, azt gondoltam hogy „nekem ez a lány kell”. Olyan, nem is tudom. Furcsa érzés tört rám. Egyből megkérdeztem az itteni haveromtól hogy „ki ez a lány?” ő pedig elmondta azt amit tud rólad. Én meg csak annyit mondtam „wow meg kell ismernem”.
- Tényleg?
- Igen, nem hazudok. Komolyan.
- Hiszek neked. Hát akkor én hadd kérdezzek? Egyből belém szerettél a nélkül hogy megismertél volna?
- Nem, csak tényleg mintha valami mágnes húzott volna oda hozzád. Ezt nem lehet szavakba elmondani. Nem vagyok szerelmes, egyenlőre. De talán az lehetnék.
- Meg volt már az első nagy szerelem?
- Hát még az a nagy szerelem nem, de voltam már szerelmes.
- Kibe?
- A volt barátnőmbe, Liába. 1,5 évig jártunk.
- És mi történt?
- Egyszerűen csak kihűlt a szerelem.
- És ki szakított?
- Közös döntés volt. Barátok maradtunk.
- És máig tartjátok a kapcsolatot?
- Hát a szakítás után 2-3 hétig tartottuk, de utána már nem annyira.
- Mikor volt ez?
- Fél éve.
- Túl vagy rajta?
- Teljesen, mivel a szakításhoz közelegve már akkor csak barátnak tartottam. Tudod, már nem akartam megcsókolni meg ilyesmi.
- Ja értem.
Közben kihozták az ételt, amit rendeltünk és elkezdtünk enni. Közbe nem nagyon beszélgettünk, mert az illetlenség lenne, teli szájjal beszélni. Sokszor egymás szemébe néztünk, és folyton mosolyogtunk. Azok a szemek. Jaj olyan szép barna szemei vannak. És azok a fogak. Csodálom hogy Taylor nem nagy nőcsábász. Vagy is azt mondta, pedig szerintem a fél suli érte van oda. És velem akar randizni. Akkor ez azt jelenti hogy nagyon tetszek neki. Bár erre már rájöttem. Még mindig nem tudom hogy engedjem közeledni hozzám. Jaj bár ne lett volna ez a Joe, már rég együtt lennék Taylorral. Rendes,aranyos, vicces és törődik velem. Amikor mindketten végeztünk, megittuk a kólánkat de még túl korán volt ahhoz hogy hazamenjünk.
- Van kedved sétálni?
- Persze.
- És amúgy mit szeretnél csinálni a jövőre nézve? Oké tudom, hogy hülye kérdés.
- Nem hülye kérdés. De amúgy minden vágyam hogy legyen egy albumom. Imádok énekelni, és zenélni.
- Hű ez azért nem kicsi álom.
- Igen, tudom, de mindent megteszek ezért. Egyenlőre csak suliba járok, aztán majd meglátom merre sodor az élet. De nem mindent a sorsra bízok. És te?
- Hát tudod, ahogy már mondtam már színész vagyok. De nem kaptam olyan nagyobb szerepet még. Ezt pedig folytatni akarom. Igaz mostanában abszolút semmi szerepet nem kaptam, de úgy is a sulit akarom elvégezni először.
- Aha értem. Mibe szerepeltél már?
- Nézted régen a „Mindig nyár” c. sorozatot?
- Nem.
- Akkor láttad a Tucatjával olcsóbb 2-őt esetleg?
- Igen láttam. Á úristen Eliot ugye?
- Igen, a másik nagyobb szerepem pedig a…
- Lávalány és Cápasrác?
- Pontosan. Honnan tudod?
- Láttam azt is. Csak eddig a cápasrácra nem figyeltem fel.
- Aha.
- Édes voltál benne. A kicsi Taylor- mondtam nevetve.
- Jaj ne már. Zavarba hozol.
- Ó tényleg? Azt hittem téged nem lehet zavarba hozni.
- Dehogy nem.
- Jó tudni. Akkor ki is volt az az édes kis srác azon a karate bajnokságon?
- Fejezd be- már nevetett, és elpirult.
- Most miért?
- Csak azt ne mondd hogy ott voltál.
- Nem voltam ott.
- Akkor honnan tudod?
- Te mondtad.
- Ja. Na jó más téma?
- Hány éves is vagy?
- 15. Tényleg nem is tudom hogy te hány éves vagy?
- 14.
- Akkor nem sokat tévedtem.
- Mennyinek néztél?
- 15.
- Hát már nemsokára annyi leszek.
- Nem sokára lesz a szülinapod?
- Hát még majdnem 3 hónap múlva.
- Hát az még messze van.
- Tudom, de már tervezek 1-2 dolgot.
- Mikor lesz?
- Július 30.
- Pont nyár közepén.
- Hát úgy is mondhatjuk.
- Mit tervezel?
- Egy bulit.
- Nagyot?
- Még nem tudom.
- Meghívsz?
- Háát nem is tudom.
- Oké.
- Ott leszel nyugi.
- Tudom.
- Milyen magabiztos lettél.
- Azért már kicsit megismertelek.
- Hogy milyen vagyok? Á nyugi az életem 10%-áról tudsz kb.
- Az nagyon kevés. De remélem megismerhetem azt a 90%-ot.
- Kevés bizony. Hát majd meglátom.
Valahogy messze elkeveredtünk, egy ismeretlen helyre. Errefelé még sosem jártam. Pedig azt hittem hogy már ismerem ezt a környéket. Félelmetes egy hely volt. És fura emberek ültek egy padon. Bámultak ránk, mint akik még nem láttak embert. Őszintén kezdett megijeszteni.
- Hé tudod merre vagyunk?
- 1 hete lakom itt, szerinted tudom?
- Jó mert én sem tudom.
- Most viccelsz velem?
- Nem viccelek.
- Forduljunk vissza.
De már fogalmunk se volt merre volt a visszaút.
- Kezdek félni ezen a helyen.
- Nyugi, ezek is csak emberek.
- Azt látom. De fura és félelmetes emberek.
- Kijutunk majd innen nyugi.
- Remélem.
- Fogd meg a kezem.
- Mi?
- Gyerünk, ne kényeskedj. Fogd meg a kezem.
- Miért?
- Hogy ne veszítsük el egymást.
- Rendben.
Olyan meleg, és puha volt a keze. Jól esett a közelsége. És biztonságban éreztem magam mellette. De még mindig nem tudtuk hogy merre vagyunk.
- Van nálad telefon?
- De hülye vagyok. Hát persze a telefon. Már is felhívom a szüleimet.
- Rendben, állj meg itt mindjárt visszajövök.
- Hová mész?
- Csak ott látok egy viszonylag nem rémisztő nőt, megkérdezem tőle hogy mi ez a hely?!
- Rendben.
Amíg Taylor elment, elővettem a telefonom és próbáltam felhívni a szüleimet.
- A francba, nincs térerő.
Aztán hírtelen valaki hátulról lefogta a kezemet, és a számat. Próbáltam sikítani, hogy meghallja Taylor. De nem sikerült. Rettenetesen megrémültem. Elraboltak. Valami pszichopata elvitt és Taylor pedig nem látta. Most mit csináljak? Valami büdös rongyot tett a szám elé. És már csak annyit éreztem hogy elborulok mint egy létra.

2010. április 2., péntek

10 rész (végre)

- „Neked is.”

Hajnal körül valami zajra ébredtem fel. Valaki mozgolódott kint. Először azt gondoltam hogy valamelyik fiú. De aztán fura hangokat hallottam. Ijesztő, és hátborzongató hangokat. Felébresztettem Kírát, mert megijedtem.
- Hé ébredj, nem hallod ezt a mozgolódást?
- Biztos csak valamelyik fiú az.
- Nem tudom. Csak hallgasd milyen hangokat ad.
- Én nem hallok semmit.
Aztán már mindketten meghallottuk hogy itt van a sátrunk körül. Az árnyékát is láttuk.
- Úr isten, igazad van.
- Félek.
- Én is kezdek.
Neki ment a sátrunknak és mi teljesen bepánikoltunk.
- Nyugi, nem lesz semmi gond- nyugtatott Kíra.
- És mi van, ha valami pszichopata?
- Ki lehetne?
Hirtelen meghallottuk hogy egyre csak közeleg. És az árnyéka is nagyobb lett.
- Nagyon félek.
- Én is.
- Mi van ha valami olyan ember vagy nem tudom mi, aki itt írtja az embereket? Tudod mint abba a filmbe, Péntek 13. Van az a sátras rész. Ne menjünk ki, maradjunk itt. Talán úgy biztonságosabb.
- Jaj Szandra az csak egy film.
- És ha velünk is ez történik?
- Ne ilyezgess.
- Jól van. De én akkor is félek.
- Mi lenne ha mindketten egyszerre szaladnánk ki?
- Oda adjuk magunkat ennek a nem is tudom kinek?
- Legalább el tudnánk futni.
- És mi van a többiekkel?
- Nem tudom.
- Jaj annyira félek.
- Szerintem próbáljunk meg elfutni.
- Öhm rendben.
- 3-ra.
- 1,2,3 FUTÁS.
És mindketten gyorsan kifutottunk a sátorból. Nem láttunk senkit, aztán gyorsan benéztünk a másik sátorba ahol a fiúk voltak. Egyik sem volt ott. Nagyon megijedtünk. Nem tudtuk mit csináljunk. Így próbáltuk hívni a srácokat, hátha felbukkannak. Sehol senki még mindig. Egy rossz döntést hoztunk, és úgy döntöttünk hogy kettéválunk. Én a fák felé vettem az irányt. Őszintén szólva már remegtem, nagyon féltem. De muszáj volt legyőzni a félelmem. Hallottam hogy valaki követ, vagy lépked. De nem láttam semmit, ezért elkezdtem kiabálni a srácok nevét. Egyre a közelembe éreztem azt a valakit de nem mertem hátranézni. Gyorsan egy fa mögé bújtam. Hátha nem talál meg. De egyszer csak…
- ÁÁÁ most meg vagy.
Akkorát sikítottam hogy szerintem az egész utca felébredt.
- Te hülye állat. Normális vagy?
- Csak megvicceltünk titeket.
- Szerinted vicces az hogy halálra ijesztettek minket?
- Nem akartunk titeket ennyire megijeszteni. De tudtuk hogy szeretitek a horror filmeket és gondoltuk mi lenne ha belecsöppennétek egybe.
- Haha nagyon vicces. Csak azt hittem hogy szívinfarktust kapok. Annyira hülyék vagytok, Taylor. Mit gondoltatok?
- Nem gondoltuk hogy ennyire beijedtek.
- Na jó nekem mennem kell.
- Ne már hová mész?
- Talán mondjuk vissza a sátorba.
- Én is megyek.
- És Jace?
- Ő Kírát ijesztette be.
- Csak hogy tudd egyáltalán nem volt vicces halálra ijeszteni.
- Oké több ilyen nem lesz.
- Öhm egyébként haragszol még?
- Úgy nézek ki?
- Nem.
- Hát mert nem haragszok.
- Hogy hogy te ilyen hamar megbocsátasz?
- Nem tudok rád haragudni, ennyi az egész.
- Aha értem.
Amikor visszamentünk Kíra is majd ki ugrott a bőréből. De nem a boldogságtól. Ő is haragudott Jace-re. Mindketten nagyon megijedtünk. Elég rossz húzás volt ez tőlük. Aztán visszafeküdtünk és reggelig aludtunk. Olyan 8 óra körül már fent voltunk mindannyian. Megreggeliztünk, aztán el mentünk Kírával sétálni amíg a srácok össze szedik a dolgokat. Elvégre az után az ijesztgetés után ennyit csak megtehetnek. Beszélgettünk kicsit Jace-ről, és Taylorról.
- Na és mizu veletek?
- Én és Jace?
- Aha.
- Hát jól elvagyunk. És ti?
- Mi van velünk?
- Jaj ne már. Tudom hogy tetszik neked Taylor. Tegnap be is vallottad.
- Igen, tetszik de nem tudom. Elvagyok vele.
- Aha. Ismerlek már. Mesélj kicsit. Talizgattok vagy ilyesmi?
- Nem találkozunk. A neten néha beszélünk, meg amikor összejön a baráti társaság akkor találkozunk.
- És miért nem hívod el valahova?
- Hé nem én akarok a számáért harcolni. Ő mondta hogy megszerzi a számom. Hát akkor hajrá.
- És ő még nem hívott el?
- De igen, akkor pont nem értem rá.
- Ja.
- És Jace? Milyen? Hmm?
- Hát jó pasi az biztos. Szeretek vele lenni. Képzeld nem is mondtam, a múltkor hozott nekem virágot. Olyan édes volt.
- ÓÓh milyen aranyos.
- Az bizony.
Még beszélgettünk kicsit, és aztán visszamentünk a fiúkhoz. Meglepően minden rendbe volt. Nem panaszkodhattunk, mindent megcsináltak. És már csak annyi volt a dolgunk hogy felvegyük és hazainduljunk a cuccokkal. Mindenki hazaindult, és délutánra nem beszéltünk programot. Amikor hazamentem anyukám egyből letámadott hogy jól vagyok-e. El meséltem neki mindent, még a fiúk „kis” viccelődését is. És ő csak a fejét csóválta. Hát na nem tehetek arról hogy ilyen „hülye” barátaim vannak. Nagyon kupis volt a szobám, így átöltöztem, lefürödtem és neki álltam takarítani. Most még kedvem is volt, szépen letörölgettem, porszívóztam meg ilyenek. Anyukám mindig azt mondja hogy a saját szobádat magadnak kell kitakarítani. Hát igen, meglátszik hogy az én szobám. Nem szeretek takarítani. Általában mindig duzzogva kezdek neki. De most tényleg volt kedvem hozzá, felhúztam jó hangosra a zenét és kb 2 óra hosszáig csináltam. Délután fél egyre kész lettem mindennel, és lementem enni valamit. Csak a bátyám volt otthon, de már ő se sokáig, mivel azt hiszem ma megy a barátnőjéhez, és ott is alszik. Elég meleg volt, így megengedtem a medencét és áthívtam Kírát. Napoztunk, fürödtünk és hülyültünk. 4 óra körül szálltunk ki a medencéből. Aztán megcsörrent a telefonom. Az egyik évfolyam társam volt Sarah.
- Szia, mondd.
- Szia Szandra, csak szólni akartam hogy ma házi bulit tartok és nem-e lenne kedvetek Kírával benézni?
- Hát figyelj, nem tudom. Megkérdezem a szüleimet. Nem ígérek semmit sem. Ha ott leszünk akkor ott leszünk, ha nem akkor nem.
- Okés, de remélem eltudtok jönni.
- Rendben, akkor szia.
- Szia.
- Ki volt az?
- Sarah, meghívott a mai házibulijára.
- Tényleg?
- Aham, ugyhogy megint mehetünk a szüleinket kérdezni.
- Okés. Felöltözök és én megyek megkérdezem. Szerinted elhívhatom Jace-t?
- Hát nem tudom.
- Mindegy ha elengednek hivom Jace-t is. Te meg Taylort.
- Nem hívom el Taylort.
- Most miért?
- Normálisan akarok bulizni. De lehet elhívom nem tudom. Szerintem el sem engednék.
- Te tudod. Majd hívlak hogy mi van.
- Okés Szia.
- Szia.
Én is bementem felöltöztem és megvártam amíg anyukám hazajön. Amikor hazajöttek próbáltam kicsit „nyalizni” neki. Nem szokott bulikra elengedni, mert szerinte még túl fiatal vagyok. Apukámról meg ne is beszéljünk. De most valami utazáson van így miatta nem kell aggódnom.
- Szia anyu.
- Szia szeretnél valamit?
- Hát az a helyzet hogy meg vagyok hívva egy házi bulira.
- Jaj kicsim ne is folytasd, nem mehetsz el.
- Ó anyu légyszi. Minden barátom ott lesz. Nem lesz nagy buli, csak eszünk iszunk meg ilyenek.
- Hát nem tudom.
- Nyári szünet van. Hadd bulizzak.
- Nem szeretném hogy te is olyan legyél mint azok az „állandóan bulizok” tinédzser.
- Nem leszek. De ha már elhívtak miért ne mennék el. Vigyázok magamra. Ígérem.
- Jó rendben elmehetsz. De éjfélre itthon leszél.
- KÖSZÖNÖÖM- ordítottam.
- És ne keljen csalódnom benned.
- Nem fogsz.
Aztán felmentem és felhívtam Kírát. Elmondtam neki hogy mehetek, és ő is jöhet. Jace-t is elhívta. De én még tanakodtam azon hogy hívjam-e Taylort. Eszembe jutott hogy nincs meg a száma. Így nem tudtam felhívni. De szinte biztos vagyok benne hogy ha Jace ott lesz akkor Taylor is. Ezzel már nem is foglalkoztam, inkább azzal hogy mit vegyek fel. Valami olyat kell felvennem ami nem túl kihívó de jól néz ki. Felvettem egy fekete cicanacit, és egy fehér testhez simuló felsőt, fekete övvel a derekamon. Nem tudtam hogy milyen cipőt vegyek fel. Csizmát, magas sarkút, vagy nyári lapos talpú csizmát. A magas sarkúnál döntöttem, elvégre az kényelmes és nem meleg. Fejjel beszóltam anyukámnak hogy elmentem, és éjfélre itthon leszek. Már Kíra ott volt az ajtónk előtt.
- Jace hol van?
- Majd ott találkozok vele.
- Ja értem, akkor menjünk. És Taylor jön?
- Azt hittem elhívtad.
- Nincs meg a száma.
- Akkor szerintem Jace hívta el.
- Szerintem is.
Fél óra gyalog az út, mert Sarah-ék pár utcával lejjebb laknak. De mire odaértünk már elég sokan voltunk. A pasi felhozatal csúnyán szólva „szar” volt. Már csak abban reménykedtem hogy Taylor ide dugja az orrát. Jace-t hamar észrevettük de Taylor sehol.
- Szia Jace.
- Sziasztok lányok.
- Taylor?
- Nem jött el.
- Miért?
- Azt hiszi hogy nem érdekled. És akárhogy próbálkozik ő szerinte semmi esélye nincs nálad. Meg nem engedték el a szülei. Vagy is azt hiszi. Pedig meg sem kérdezte.
- Ó hát és nem gondolja hogy ezt velem kellene megbeszélni?
- Szerintem nem. De ha gondolod felhívom.
- Igen hívd fel. Ezt meg kell beszélni.
- Rendben akkor egy pillanat.
Még hogy nincs esélye. Hát ha tudná. Tényleg megkedveltem Taylort. De egyenlőre csak randizgatni akartam, megismerni őt. Nem egyből járni vagy ilyesmi.
- Na nem ígéri, de lehet eljön.
- Okés.
- Na kértek valamit inni?
- Igen
- Oké akkor hozok
Amíg Jace hozott nekünk valami piát, addig nézelődtünk mindketten.
- Na tessék csajok.
- Köszi.
- Köszi.
Tök jó volt. Finom. Ez után bementünk táncolni. Kezdett felpörögni a buli, egész jól éreztük magunkat. Már 1,5 óra telt el és Taylor sehol sincs. Biztos nem engedték el. Kíra és Jace már valahol máshol táncoltak, és rám szállt pár srác. Körbe fogtak és elkezdtek simulni hozzám. Az ilyet nem tűröm úgy hogy inkább eljöttem onnan. Már 11 óra volt, és nem sok kedvem volt itt maradni. Szóltam Kírának hogy inkább hazamegyek. Persze mondta hogy várjak kicsit és ők is nemsokára jönnek de haza akartam menni. Így hazaindultam. Amikor már közel voltam a házunkhoz megláttam hogy a sarkon Joe és a barátai verekednek valakivel. Gyorsan oda szaladtam és Taylor volt az akit vertek. Elkezdtem ordítani Joe-val.
- Mi a fenét csinálsz?
- Ó hát te meg hogy kerülsz ide?
- Hogy? Bulizni voltam. És te miért vered Taylort?
- Mert…. Semmi közöd hozzá.
- Mert nem bírod elviselni hogy más pasival lógok.
- Csak nem szimpatikus.
- Aham akkor most azonnal hagyd abba.
- Mert?
- Mert hívom a rendőrséget.
- Nézzenek oda hogy véded.
- Igen, mert a barátom. És komolyan mondom ha nem hagyjátok abba hívom a rendőröket.
- Jól van srácok, már megkapta a magáét.
Eléggé összeverték szegényt, nem tudtam hírtelen mit csináljak. Leguggoltam mellé.
- Jól vagy?
- Igen, de eléggé fáj a mellkasom.
- Hogy járhattam ilyen állattal. Na gyere.
Lábra állítottam, és mivel ő elég messze lakik, így bevittem a házunkba.
- Gyere majd nálunk adok valami gyógyszert, és kicsit lefeküdhetsz.
- Nem kell nyugi, haza tudok menni.
- De ragaszkodok hozzá.
- Rendben.
Aztán bevittem és leültettem a konyhába. Kerestem neki valami fájdalom csillapítót. De mégse ülhet itt a konyhába, így felvittem a szobámba. De ne értsétek félre, nem azért. Csak tényleg aggódtam érte. Leültettem az ágyra és hoztam neki vizes ruhát a mellkasára. És az arcára fagyasztott borsót.
- Vedd le a felsőd hadd tekerjem be a mellkasod.
- Rendben.
Nem nagyon érdekelt hogy egy félmeztelen pasi volt a szobámba. De kicsit fura is volt, mert ő az első pasi aki feljött. Ha ezt apám megtudná… no comment. Végül is ő egy barát.
- Nem zavar hogy itt vagyok félmeztelenül?
- Nem nagyon.
- Szóval akkor már volt pasi fent.
- Nem még nem volt. Te vagy az első.
- Ó micsoda megtiszteltetés.
- Ahhoz képest hogy most vertek szét, elég jó kedved van.
- Melletted mindig.
Ahj olyan édes volt. Most már teljesen belezúgtam.
- És hogy van ez a „szerintem nem érdeklem” duma?
- Csak az igazság.
- Nem igaz. Nagyon is érdekelsz. Csak tudod, nem szeretem kimutatni.
- Tényleg?
- Aha.
- Megkönnyebbültem.
- Miért nem jöttél a bulira?
- Hát mire rávettem a szüleimet hogy engedjenek el volt kb fél 11. El is indultam. Siettem. De aztán Joe és a bandája megállított.
- Annyira sajnálom. Végül is ez miattam volt.
- Ez nem a te hibád.
- De igen. Nem kellett volna ezzel az állattal járnom.
- Nekem nem kellett volna duzzognom.
- Duzzogtál?
- Nem úgy. Hanem áh nem tudom.
- Mérges voltál?
- Magamra
- Miért?
- Hogy mindig ott jöttem mentem körülötted. Biztos már idegesített.
- Igen,néha. De aranyos vagy és megnevettetsz. Ez tetszik.
- Akkor még is van esélyem?
- Ki mondta hogy nincs?
- Senki- elpirult
- Ugye.
Hírtelen elkezdett kinyílni az ajtó.
- Mi ez a zaj?
- Szia anyu.
- Hát te meg ki vagy. Azt hittem megbeszéltük ezt kislányom.
- Anyu ne értsd félre. Ő Taylor az egyik barátom, tudod már meséltem róla. Csak Joe még mindig féltékeny és ezt Tayloron verte le, szó szerint.
- Ja na így már más. Hadd nézzem csak azokat a sebeket. Hát elég csúnyák. Rendesen elintéztek.
- Szegénykém.
- Már elég késő van. Ha gondolod aludhatsz a vendég szobába. És majd reggel szólunk a szüleidnek.
- Anyu ez jó ötlet.
- Á nem kell, nem akarok a terhükre lenni.
- Nem vagy a terhünkre. Ne szégyenlősködj, maradj csak itt nyugodtan. Holnap majd hazaviszünk. Szandra majd megmutatja a szobát.
- Hát akkor rendben, köszönöm szépen.
- Ugyan, semmiség. De akkor megyek aludni, és nektek is ezt ajánlom.
- Rendben, köszi anyu. Jó éjt.
- Nektek is.
- Rendes anyukád van.
- Igen, tudom. De hozok át a bátyám szobájából valami holmit amiben aludhatsz.
- Oké, és köszi mindent.
- Semmiség. De jól jegyezd meg, te vagy az első srác aki itt ül a szobámban, és még itt is alszik.
- Tudom.
- Oké.
Aztán megfordultam és átmentem Nicholas szobájába. Aztán megfordultam és átmentem Nicholas szobájába. Keresgéltem a pizsamás fiókjában és találtam is Taylornak. Amikor visszamentem, örömmel láttam hogy jobban van, mivel a kirakott fotóimat nézegette. Volt egy olyan fotóm is kirakva ahol a barátaimmal vagyok és a képen Taylorral hülyülök. Pont azt nézegette.
- Úgy látom tetszenek a fotók.
- Aha. Kiraktad ezt is?
- Persze.
- Remélem majd egyszer én is itt lehetek.
- Majd meglátjuk.
- De gyere megmutatom a szobád.
Nem tudom de valami fura érzésem volt. Talán most elkap Taylor és megcsókol. De úgy sem engedném neki. Vagy öhm nem tudom.
- Hű szép ez a szoba.
- Köszi. De én megyek is, pihenj nyugodtan.
- Maradj még kicsit.
- Ugye nem készülsz semmilyen dologra.
- Nem ha arra gondolsz. Nem fogom kihasználni az alkalmat.
- Bölcs döntés.
- Csak beszélgetni, ha már itt vagyok.
- Értem. És miről?
- Hát mindenről.
- Vagy is?
- Na jó, rólad és rólam.
- Mi van velünk?
- Most én vagyok hülye, vagy ez tényleg több mint barátság.
- Nem vagy hülye. És talán.
- Akkor jó.
- De bocsi tényleg aludnunk kell. Szia Jó éjt.
- Öhm várj csak.
És megpróbált megcsókolni. De én elhúzódtam, pedig nagyon nem akartam elhúzódni. Először randi, aztán csók. Vagy ilyesmi.
- Még mindig gyors?
- Nem, csak öhm. Nem tudom. Ne haragudj.
- Rendben. Jó éjt
- Szia.
És visszamentem a szobámba. Töprengtem még kicsit, és aztán hamar elaludtam.

You can replace this text by going to "Layout" and then "Page Elements" section. Edit " About "

Powered By Blogger
Üzemeltető: Blogger.