2010. október 8., péntek

Szandra Burke's life 35 rész

- Atya ég! Nem hiszek a szememnek – láttam meg a nagyim meglepett arcát, mire elmosolyodva köszöntem neki.
- Szia – öleltem meg.
- Ennél nagyobb meglepetés már régen ért – mondta nevetve – és te Taylor? – nézett Tay-re.
- Hosszú – legyintett egyet.
- Gyertek beljebb, ne ácsorogjatok ott – tessékelt be minket.

Ahogy beléptem a házba, minden szép emlék átfutott az fejembe. Mosolyogva néztem körbe, míg a szemem meg nem akadt a zongoránál. „Istenem, mennyit ültem ott régen” – gondoltam. Bevallom, azt hittem, hogy nehezebb lesz ide visszajönni, de úgy látszik még sem. Lehetséges, hogy Taylor hatása. Nem tudom. Jó pár emlék beugrott. Legelőször is, a karácsony és minden ünnep, amit itt töltöttünk. Bárcsak most is ilyen lenne – sóhajtottam nagyot. Bárcsak újra leülnénk oda és énekelhetnénk. Bárcsak karácsonykor mehettünk volna a szánnal. Bárcsak itt lehetne – kezdett könnyek szökni a szemembe. Nagy sóhajokat véve, el akartam fojtani a könnyeimet, hogy ne lássanak sírni újra.

- Hé, jól vagy? – fogta meg a vállam Taylor
Ránéztem és bambultan bólintottam egyet, de ráncolt homlokkal nézett rám, a bizonytalanságomat észlelve.

- Jól vagyok – böktem ki végül.
- Biztos? – húzta fel a szemöldökét
- Igen – bólogattam immár biztosabban.
- Gyertek, pont sütöttem egy kis almás sütit, kóstoljátok meg! – vágott közbe a nagyi.

Mindketten a konyhában leültünk a székre.
- Na és meséljetek! Olyan régen láttalak titeket – ült le a nagyi velünk szembe – főleg téged Taylor. – nézett rá – most akkor… együtt vagytok? – mosolyodott el
- Valahogy úgy – vágta rá Tay.
- Jó hír, jó hír – bólogatott – milyen volt a turné? – nézett rám
- Jó. Nagyon jó – válaszoltam kissé feszülten
- Na, hát ez nagyon jó – mosolygott rám – mikor jöttetek vissza? – nézett ismét Taylorra
- Pár hete, talán. Visszajöttünk, mert itt közelebb van minden – bökött meg oldalról, mire elmosolyodtam kissé oldottabban.
- Biztosan van mit mesélnetek! – nézett ismét rám
- Öhm… épp ma reggel jöttem haza Berlinből, előtte pedig Párizsban tartottam koncertet – mosolyogtam feloldódva.
- Te hová el nem jutsz – bólogatott nagyi – nagyapád büszke lenne rád – hajolt közelebb
- Igen… - sóhajtottam nagyot – tudom – hajtottam el a fejem
- Nekem is hiányzik – fogta meg a kezem együtt érzően.

Szótlanul bólogattam, a könnyeimet visszatartva. Taylor érezhette és látta, hogy most nem igazán tudok beszélni, ezért szóval tartotta a nagyimat, amíg összekaptam magam. Pár percnyi hallgatás után végül, felemeltem a fejem és újra visszatérve a valóságba, elkezdtem bekapcsolódni a beszélgetésükbe.

- Amúgy, igazán hozzánk költözhetnél – emeltem fel a fejem – van hely, minden nap látnál minket és nem lennél egyedül. Igazi rock nagyit faragnék belőled – kuncogtam el a végét.
- Hidd el, Szandrám ez jól hangzik. De nem lehet – ingatta a fejét
- Miért? – ráncoltam a homlokom
- Nem hagyhatok itt mindent, és csak úgy… elmenni – húzta el a száját – őszintén szólva, inkább attól félek, hogy apád gondol egyet és eladja a telket. – vonta meg a vállát – plusz akkor mi lesz a lovakkal?
- Nem hiszem, hogy eladná. Vagy a saját kezemmel fojtanám meg. Persze nem szó szerint – mosolyodtam el – mondjuk, ide jönnénk, ha ki akarunk majd kapcsolódni – vontam meg a vállam –egy nyaraló. A fontosabb lovakat megtartjuk, a többit meg mondjuk… eladjuk egy farmra, vagy nem tudom – vontam meg a vállam ismét – azoknak a lovaknak, amiket megtartunk, majd bérelek egy istállót, valamelyik tanyán.
- Make úgyis jár lovagolni – szólt közbe Tay
- Na, látod – néztem rájuk.
- Nem rossz elképzelés – válaszolt a nagyi
- Csak gondolj bele. Minden nap, amikor felkelsz és lejössz, velünk reggelizhetsz, ebédelhetsz és vacsizhatsz is. Nem lennél egyedül. Sőt, még vinnélek vásárolni, meg mondjuk a közeli koncertjeimre. Még úgysem láttál nagy koncerten, csak kicsin.
- Azt hiszem én már kiöregedtem a vásárlós korszakból – kuncogott
- Örülnénk, ha ott lennél velünk – bólogattam mosolyogva – tényleg gondold, meg és ne csak mondd, ha nem tedd is.
- Jó, rendben – mosolygott.
- De… szeretném megnézni Szalomi-t. – álltam fel a székről
- Menj csak, a karámba vannak a lovak – mondta a nagyi
Mielőtt elindultam volna, Taylorhoz visszafordultam megkérdezni, hogy jön-e.
- Jössz?
- Ühüm – bólogatott.
Ezzel mosolyogva elindultam a karám felé, Taylor társaságában.
- Olyan szép itt minden. A helyedben minden hétvégén lejönnék – sétáltunk a fűben
- Ha lenne rá több időm… akkor lehet, többször lejönnék – vontam meg a vállam –de szerintem neked is annyi időd van erre, mint nekem szóval… - néztem rá
- Ja – húzta el a száját
- Amúgy Make mióta lovagol? – jutott eszembe
- Pfuh, hát… pár hónapja kezdett bele. És imádja – mosolygott
- Úgy látszik, a húgod jobban hasonlít rám, mint rád! – kuncogtam el a végét
- Mi? – nevetett fel ő is.
- Mármint belsőre. Szeret zenélni, ahogy én. Szeret lovagolni, ahogy én is. De külsőre le se tagadhatnád, hogy a tesód – ingattam a fejem – mit szólnál, egy zenész húg- hoz? – húztam fel a szemöldököm
- Büszke lennék rá – bólogatott
- Oh, ez aranyos volt – böktem oldalba nevetve – hála neked, megúsztam ezt a találkozást sírás nélkül – néztem rá
- Igen, láttam rajtad, hogy… - biccentette oldalra a fejét
- Hogy majdnem elkezdtem pityeregni? – fejeztem be a mondatát
- Ühüm – bólogatott
- Nem sok kellett – húztam el a szám – de azt hiszem, lassan túllépek ezen a korszakon.
- Hát, én itt leszek – nézett rám
- Tudom – öleltem meg oldalról, mire ő is átölelt.

Egymás öleléséből kibontakozva, immár kézen fogva közeledtünk a karámhoz, ahol, ahogy a nagyi mondta a lovak nyugodtan falatozgatnak és járkálnak.
- Aah, ott van Szalomi – mutattam felé
A tempót kicsit gyorsabbra véve, elértünk a karám ajtajáig, amit izgatottan kezdtem kinyitni.
- Nem jössz be? – néztem Taylorra tágra nyílt szemekkel, ahogy kinyitottam az ajtót
- Most kihagyom – húzta el a száját
- Csak nem félsz? – ugrattam összeszűkült szemekkel.
- Dehogy! – ingatta a fejét
- Oké – mosolyodtam el és indultam Szalomi felé.
A tempót ismét kicsit felgyorsítva, nyugodtan sétáltam a rég nem látott lovam felé.
- Oh, istenem! – simogattam meg a nyakát, ahogy odaértem hozzá – szia – köszöntem neki, mintha értené is, amit mondok – megismersz még? – elkezdett bólogatni a fejével, mire adtam egy puszit az orrára – imádlak – bújtam oda a nyakához – hiányoztál Szalomi – suttogtam neki
Pár percig a nyakához bújva álldogáltam, lecsukott szemmel, felidézve azt, amikor először ráülhettem a hátára. Emlékszem, Szalomi itt született egy idősebb lótól. Kicsit betegesen jött a világra, és nem sok esély volt arra, hogy életben marad. De én kitartottam mellette. Heteken át minden nap bejártam az istállójába. Etettem, itattam és ott voltam vele. Volt olyan is, hogy egész este ott töltöttem az éjszakát. Nem tudom, de azt éreztem akkor, hogy segítenem kell, rajta és nem hagyhatom cserben. Aztán pár hét után megerősödött és fel tudott állni végre. Akkor mehetett ki legelőször a legelőre. Jó érzés visszagondolni erre. Hogy miért lett Szalomi a neve? A kezdőbetűje azért lett „S”, mert Szalomi egy igazi survivol*. A többit pedig csak úgy összeraktam. Azt hiszem, ezért érzem magamhoz olyan közel Szalomit. Azt szokták mondani, hogy a kutya az ember legjobb barátja, de nem minden esetben. Persze Bella a barátom is volt ugyanúgy, mint Szalomi is. Az állatokban megbízhatunk, mert ugyebár elmondhatsz nekik bármit, ők meghallgatnak és tudod, hogy nem adják tovább senkinek sem.

- Tartottad a frontot, amíg nem voltam itt? –bújtam ki a nyakától és simogattam meg az orrát mosolyogva – azt hiszem, most azonnal haza akarlak vinni – görbült le a szám arra eszmélve, hogy ezt nem lehet. Még egy puszit nyomva az arcára, megsimogattam és halkan elbúcsúztam tőle.
Lassan visszamentem Taylorhoz, aki mosolyogva nézte a többi lovat.
- Nehéz ez – sütöttem le a szemem, ahogy odaértem hozzá – legszívesebben most felraknám az autó tetejére és hazavinném Szalomit – fújtam ki a levegőt
- Hát, ha a nagyid hozzátok költözik, akkor a „bérelt istállóban” többször láthatod – mosolygott
- Ez igaz – bólogattam – de akkor is… már a szívemhez nőtt.
- Vannak dolgok, amiket jobb elengedni – nézett a szemembe
- Igaz – húztam el a szám.
- Kimehetünk lovagolni, ha attól jobban, érzed magad – vonta meg a vállát
- Nem, mert akkor még jobban kötődnék hozzá és nehezen hagynám itt – ingattam a fejem. – inkább menjünk vissza a nagyihoz – indultam el lerogyasztott fejjel.
Csöndben visszasétáltunk a nagyihoz, aki a teraszon üldögélve, mosolyogva nézett ránk.
- Na, megnéztétek? – kérdezte, ahogy felléptünk a lépcsőn
- Ühüm – bólogattam és ültem le a hintaágyra.
- Még mindig olyan szépek a lovak – vágódott mellém Tay.
- Meséljetek, biztos izgalmas mindkettőtök élete – nézett ránk
- Látod, ha hozzánk költöznél, akkor mindent tudnál rólam és arról, hogy épp mit csinálok – mosolyodtam el – de amúgy, most dolgozunk az új albumon – vontam meg a vállam
- Én pedig a Valentin nap című filmben kaptam egy kisebb szerepet, és ott voltam mostanság – szólalt meg Tay.
- Élitek a kis életeteket! – bólogatott a nagyi büszkén – de arra még is kíváncsi lennék, hogy hogy jöttetek össze… megint – húzta fel a szemöldökét.
- Hosszú és fájdalmas sztori – húztam el a szám – röviden annyi, hogy először barátok voltunk aztán megint közel kerültünk egymáshoz, aztán szakítottam Ryannel, mire Taylor jól megbántott. Utána mindenhogy bocsánatot kért, és végül Párizsban békültünk ki. Eljött a családjával a koncertemre – mosolyogtam Tay-re
- Ühüm, ez így történt – bólogatott
- Mivel bántottad meg? – nézett a nagyi Taylorra.
- Elég hülye voltam…- hajtotta le a fejét
- Tudod nagyi, az a Taylor Swift, akit nem bírok – néztem rá
- Igen.
- Ő vele próbált féltékennyé tenni Taylor, persze sikerrel, de csúnyán összevesztünk és ezért nem akartam szóba állni vele – sütöttem le a szemem
- Oh, értem – bólogatott – de most már minden rendben?
- Nagyjából – biccentettem oldalra a fejem.

**********
Kábé még 1 órát beszélgettünk a nagyival, aztán észbe kapva, hogy ma csinálhatnánk mást is, elbúcsúztunk tőle, és ahogy elindultunk az autóval, integettem neki mosolyogva.
- Megbántad, hogy eljöttünk? – nézett rám Tay
- Nem! – ingattam a fejem – ahhoz képest, hogy nem mertem visszajönni, egész jó volt – mosolyodtam el
- Na, ugye! Mit szeretnél csinálni most?
- Öhm… - kezdtem gondolkodni – menjünk fagyizni a pinkberry-be – mosolyodtam el. Taylor kicsit elhúzta a száját, mire értetlenül néztem rá. Tudom, hogy szereti a pinkberry-s fagyit, úgy ahogy én is. – már nem szereted a pinkberry-t? – néztem rá felhúzott szemöldökkel
- Dehogynem! Imádom… csak nem szabadna ennem fagyit – húzta el a száját
- Miért? Talán fogyózol? – kuncogtam el magam
- Nem – ingatta a fejét – csak formában kell magam tartanom – vonta meg a vállát – de szabad csalnom – mosolygott rám
- Helyes! Nem muszáj mindig a helyes úton járni. És amúgy se árt egy kis fagyi – vontam meg a vállam – már nagyon régen ettem fagyit. Nem is emlékszem rá. Amúgy nekem se lenne szabad sok fagyit enni. Félnek, hogy a torkomnak baja esik. – forgattam a szemem
- Te nem félsz?
- Egy kicsit. De nem tudok ellenállni – húztam fel mindkét vállam – beteg is már rég voltam. Csak el ne kiabáljam – kopogtam le gyorsan.
- Oké, akkor pinkberry. És utána?
- Menjünk el sétálni és közben vásárolni.
- Veled vásárolni? – mosolyodott el, húzott szájjal
- Mi az? – kuncogtam – tartok neked bemutatót.
- Oké ebbe benne vagyok – bólogatott – és mi lesz a paparazzikkal?
- Nem érdekel – rántottam meg a vállam
- Akkor jó, mert engem se nagyon – mosolygott rám – este pedig elmehetünk vacsizni – nézett rám huncutul
- Oké, de előtte vigyél majd haza – mosolyogtam
- Rendben. – mosolygott vissza – Kírával beszéltél mostanában?
- Múlthét… kedden vagy szerdán beszéltem vele utoljára, azt hiszem – húztam el a szám – úgy, volt, hogy jön velem erre a kis kiruccanásra, de nem engedték el – vontam meg a vállam
- Ez szomorú.
- Igen. Fura, hogy amikor elmegyek Kíráék háza előtt már nem megyek be köszönni, vagy ilyesmi – sütöttem le a szemem – vagy nem mehetek vele vásárolni, nincs itt, amikor beszélgetni akarok valakivel – vontam meg a vállam – de már hozzászoktam, hogy távol van tőlem.
- De azért jóban vagytok még igaz? – nézett rám komolyan
- Persze, kevesebbet beszélünk, de még barátnők vagyunk.
- Jace sokat emlegeti – mosolyodott el
- Úristen, Jace! Mi van Jace-el? – ámultam el mosolyogva – még mindig jóban vagytok?
- Ühüm. Kíra óta senkije nem volt, néha az agyamra megy, de jó barát – nevette el magát – mostanában már eléggé azon agyalunk a többiekkel, hogy szerezni kell neki egy lányt, mert hát… - forgatta a szemét
- Mert? – mosolyogtam
- Nem tudom… kicsit meghülyült. De ő már csak ilyen marad- vonta meg a vállát
- Kivel maradtál még jóban?
- Nagyjából mindenkivel.
- Alyson?
- Ő is jól van, miért?
- Csak eszembe jutott. Mostanában a disney-nél van. Legalábbis úgy hallottam.
- Igen, majd nem sokára forgat… azt hiszem. Sokat e-mailezünk, meg sms-ezünk.
- Hé, te honnan ismered Victoria Justice-t? – jutott eszembe
- Régről, miért?
- Mert csak most esett le, hogy te olyan embereket ismersz régről, akik mára ismertek lettek – néztem rá – Alyson, Victoria, Taylor Dooley, és George Lopez is. Imádom George Lopezt. – hadonásztam a kezemmel - És ezeket elhallgattad előlem? Milyen barát vagy te? – szűkítettem össze a szemem sértődöttséget színlelve.
- Azért neked is vannak ilyen barátaid – húzta fel a szemöldökét
- Azt nem mondtam, hogy nincsenek. Jóban vagyok a Disney-sekkel.
- Látod!
- Óh, és most én hallgattam el valamit előled – tágultak ki a szemeim
- Micsodát? – ráncolta a homlokát
- Találkoztam Jessica Albával! – mondtam büszkén – és elismerte, hogy szereti a zenémet.
- Te mázlista! – mormogta az orra alatt mosolyogva
- Méghozzá a Teen Choice after buliján történt ez.
- Én is ott voltam. De én nem futottam vele össze
- Talán majd máskor – vontam meg a vállam
- Talán. Egyébként múlthét… csütörtökön, amikor átmentem elég rosszul néztél ki.
- Öhm… mert bulizni voltam a csajokkal és kicsit… bepiáltam – hajtottam el a fejem
- Áh, értem! – kuncogott – megnéztelek volna részegen – tört ki nevetésbe
- Ne nevess – mosolyogtam én is – muszáj volt kikapcsolódnom. De bevallom, vannak olyan részek az estéből, amik elég homályosak – húztam el a szám – úgy képzeld el, hogy botladozva mentem ki az autóhoz, és erre emlékszem.
- Látod, ezért nem piálok. – kuncogott
- Ha-ha – néztem rá tágult szemekkel, mire ő is elnevette magát.
- A szüleid mit szóltak hozzám?
- Apu még semmit nem tud. – vontam meg a vállam –de majd beszélgetek vele. Egyelőre úgyse komoly, vagy igen? – néztem rá ráncolt homlokkal
- Majd meglátjuk mi sül ki ebből! – mosolygott rám – egyszer már jól megvoltunk, miért ne lennénk másodjára is – vonta meg a vállát
- Ja – mosolyogtam vissza – de, ezúttal szeretnék lassan haladni… nagyon lassan – emeltem ki a lassan szót.
- Nálad mit jelent az, hogy lassan? – ráncolta a homlokát
- Azt, hogy nem szabad elhamarkodni semmit – vontam meg a vállam.
- Rendben – bólogatott – és szerinted apukád, hogy fog reagálni? Mindenről tud?
- Nem beszélgettem vele túl sokat mostanában, de szerintem anyu elmondott neki mindent, és ha tényleg elmondott mindent, akkor valószínűleg, hogy nem fog örülni neked. Az egy dolog, hogy jóban van a szüleiddel, de az megint más, ha a lányával… barátkozol. Főleg ilyen veszekedés után, ami miatt kiborultam és ezt ő is látta. Úgy, hogy ne lepődj meg, ha kapsz tőle fejmosást – vontam meg a vállam
- Hát öö… végül is megérdemlem – húzta el a száját – őszintén, most kicsit elkezdtem félni – sziszegett – apukádnál a legnehezebb bevágódni
- Tudom – forgattam a szemem – nem tehetek róla, hogy ennyire félt.
- De végül is, ha én a helyébe lennék én is félteném a lányom szóval… az a legfontosabb, hogy boldog legyen – néztem rá felhúzott szemöldökkel erre a válaszra reagálva.
- Ez kicsit fura a te szádból hallani! – még mindig ámultan néztem rá
- Csak mondtam – vonta meg a vállát – gondolod, hogy örökre csak egy filmes csillag leszek? – nézett rám – azért egyszer én is szeretnék családot.
- Oké – fújtam ki a levegőt – most beijedtem. Miért nekem mondod ezt? – kerültem el gyorsan a tekintetét.
- Nem, nem úgy értem. Csak majd később. Nem most azonnal – kuncogta el a végét
- Oké – fordultam az ablak felé értetlen arccal. Mivel, hogy tényleg fura ezt egy 17 éves srác szájából hallani. Ilyenkor az átlagos tinik buliznak, meg szórakoznak, meg ilyesmi. Bár Taylor másabb, mint a többi srác, de akkor is…
- Mi az? – nézett rám ráncolt homlokkal, észrevéve az értetlenkedésemet.
- Hát csak annyi, hogy a 17 éves fiúk ilyenkor nem bulizni meg csajozni szoktak? És a saját család szót még csak kisem merik ejteni? – néztem rá felhúzott szemöldökkel
- Most ezen fogod rágni magad! – ingatta a fejét – azt hiszem én érettebb vagyok a többitől.
- Ezt tudom. És nem vagy átlagos, de… mindegy. Hagyjuk inkább – kuncogtam el a végét ingatott fejjel.
- De, mi?
- Tényleg semmi. De ha már itt járunk… - mozgattam a szemöldököm rá – ha lányod lenne, milyen nevet adnál neki?
- Komolyan? – mosolygott
- Ühüm – bólogattam – gyerünk. Hogy hívnák a lányodat?
- Rendben – mosolygott – talán… Annabell vagy Molly – nézett rám
- Az Annabell szép választás. Annabell Lautner – vágtam egy gondolkodós fejet.
- Őrült egy nőszemély vagy – kuncogott
- Te kezdted ezt a család dolgot. Hát akkor beszéljünk erről – vontam meg a vállam mosolyogva.
- Veled mi a helyzet?
- Sophie lenne, igazából Ashley de Ashleyből már sok van. Ashley Tisdale, Ashley Simpson, Ashley Olsen, Ashley Greene, szóval…. Ha pedig fiam lenne, akkor…. mondjuk David vagy Jason. Tetszik a Jason név. De a Taylor sem rossz – vigyorogtam rá – mondjuk, nem szeretném elnevezni a nő nemű ellenségemről szóval…- húztam el a szám - Bár számít, hogy a vezetéknévhez is passzoljon – bólogattam – az biztos, hogy 30 éves koromig a gyerek kizárva.
- Kösz – fordult el megsértődve
- Nem rád értettem. Tudod, hogy kire gondolok. – néztem rá
- Akkor mostantól, ha kimondod a nevem, akkor Swiftre gondolsz? – mondta nyugodtan
- Dehogy is! – ráncoltam a homlokom – jajj istenem, hagyjuk már ezt a témát. Örülhetnél, hogy túl vagyok ezen a dolgon és már nem haragszok. De ne várd el tőlem, hogy kedveljem az exedet. Mert soha nem fogom. Gyűlölöm, mindig is gyűlölni fogom. És tudod, hogy ha én kimondom, a gyűlölöm szót, akkor tényleg utálom, mint a véres rongyot. Oda tolja a hátsóját a bulimra és még leédesezik téged! Nagyon bunkó dolog. Szánalmas egy csajszi már ne is haragudj – fordultam el.
- Jól van, nem kell így felháborodni.
- Én? Te jössz azzal, hogyha kimondom a neved, akkor Swiftre gondolok. Te vagy felháborodva nem én. Én csak elmondtam a véleményem róla és ennyi – ingattam a fejem dühösen – azt hittem eltölthetünk egy nyugis napot együtt, erre te itt cirkuszolsz. Most kezdek elbizonytalanodni abban, hogy jó ötlet-e találkozgatni veled – néztem ki az ablakon karba tett kézzel.
Taylor szótlanul, sértődve vezetett tovább. Kicsit feszült lett a levegő közöttünk és kínosan hallgattunk mindketten. Elég gyerekes dolog, hogy ezt gondolja. És most komolyan, minden beszélgetésünkbe benne kell lenni Taylor Swiftnek? Tényleg jó ötlet újrakezdeni vele? Nem érzem magam hibásnak, egyáltalán nem. Vagy baj, ha őszinte vagyok? Egyből az újrakezdés után hazudjak neki, hogy „oh, igen, tök rendes az a Swift csajszi”? Hát nem fogok. Utálom a hazugságokat, és ezt ő is tudja. Egy őszinte ember vagyok. Ami a szívemen az a számon, és nem félek kinyitni ha, kell. Plusz mintha kicsit sokat beszélne Swift-ről. Mi az megszállottja lett? Azt állítja, hogy semmi sem történt, pedig meg akarja velem szerettetni. Vagy nem tudom, mit akar. Viszont ha azt tervezi, hogy megszeretteti velem, akkor hiába fárad. Kétlem, hogy kedves tudnék hozzá lenni. És egyáltalán miért akarná megszerettetni velem? Talán kedveli? Azt hiszem, ha ezeket gondolom Taylornak nehéz lesz elnyernie a bizalmamat. Pedig olyan jól alakultak ma a dolgok. És ez a hülyeség lerombolhatja.
- Nem akartam veszekedni – törte meg a csendet végül Taylor – ne haragudj – nézett rám bűnbánóan
- Miért kell minden beszélgetésünkbe belevonni Swift-et is? – mondtam nyugodt hangon – kedveled még vagy azt akarod, hogy összebarátkozzak vele?
- Tudod, milyen vagyok. Nem tudok haragudni senkire sem. Igazából Taylornak kellene haragudnia rám, hogy kihasználtam.
- De mit akarsz bizonyítani?
- Azt, hogy nem olyan, mint amilyennek beállítod. Rendes lány.
- Taylor – fújtam ki a levegőt – gyűlölöm őt. Ha meglátom a tv-ben vagy az újságban rám jön a hányinger, ha szembe találkozok, vele pedig egyenesen felpofoznám. Mit nem lehet azon érteni, hogy nem akarok vele barátkozni? Emlékszel, te mondtad ezt: attól, hogy te kedveled nekem nem kötelező vele haverkodni – húztam fel a szemöldököm – és én itt lezártam ezt a témát.– fordultam el – még ha Selena Gomezről lenne szó, akkor azt mondanám, hogy rendben szívesen találkozok vele. Mert így látszatra aranyosnak tűnik, de Taylor Swift teljesen más tészta. Vele van múltam, méghozzá egy szomorú emlék fűz hozzá. Nem kérheted azt tőlem, hogy felejtsek el mindent és csak úgy jó pofaságból haverkodjak vele! Sosem leszek a barátja. Még csak az ismerőse sem. Bocs, hogy ezt kell hallanod de ez van. Te is tudod, milyen vagyok. Ha szeretek valakit, akkor azt nagyon és az utálattal is ugyanez a helyzet. Biztos vagyok benne, hogy majd valamikor lenyugszok, és esetleg kibírom, hogy ne véres szemmel nézzek rá – kezdett könnybe lábadni a szemem – lényegében miatta halt meg a nagypapám – csuklott el a hangom – és ezt soha, de soha nem bocsátom meg neki – fojtottam vissza a kibuggyanó könnyeket – plusz az a Ryan-es ügy is és most te is – sóhajtottam nagyot – fura, hogy azokat akarja tőlem elvenni akik fontosak nekem – hajtottam le a fejem – hát, már kettőt sikerült, úgy látom – néztem ki az ablakon.
- Ez nem igaz – suttogta
- Haza vinnél? – mondtam rekedtes hangon.
- Nem akartalak megbántani. Ne légy szomorú, mert ha az vagy akkor én is az leszek – éreztem a tekintetét rajtam.
- Csak vigyél haza – mondtam egyhangúan
- Rendben – sóhajtott nagyot
Tényleg egyszerűen csak haza akartam menni. Kiakasztott ez a dolog. Nem hiszem el, hogy ezen vitázunk megint. Lehangolt teljesen ez az egész. Semmihez se volt kedvem. Őszintén, most már ahhoz se volt kedvem, hogy Taylorral legyek. Nem akartam vele beszélni. Nem érzi át a fájdalmamat. Hála istennek, ő még nem élt át ilyet és nem is akarom, hogy átélje, de legalább megpróbálhatná megérteni. Szokjon meg azzal a gondolattal, hogy én és Taylor Swift utáljuk egymást és sosem leszünk jóban. Nem értem, miért kell ezt neki felhánytorgatni. Ez amúgy is a kettőnk ügye. Csak azért, még is jól esne, ha Taylor egy kicsit belelátna a helyzetembe és mellettem állna. Mert most azt érzem, hogy nem áll mellettem. Nem érti min mentem keresztül, semmit sem ért. Talán jobb lenne inkább, ha még is külön lennénk. Lehet nem fog működni újra közöttünk minden ugyanúgy. Hogy újra felidézzem Taylor szavait: vannak dolgok…. emberek, akiket jobb elengedni. Ha nehéz is, de valahogy túl lennék rajta. Nem tudom, mit csináljak. Nem bízom még Taylorban annyira, hogy teljesen megnyíljak neki és elmondjam mit is éreztem akkor. Egyelőre nem merem túl közel engedni magamhoz. Át kell gondolnom néhány dolgot és megvitatni, mit is szeretnék. Amíg hazavitt Taylor egy szót sem beszéltünk egymáshoz, még csak rá sem néztem. Kerültem a pillantását. De azért sokszor éreztem magamon a tekintetét.
- Akarod, hogy bemenjek? – állt meg előttünk Taylor
- Ne haragudj, de most nem! – ingattam a fejem – lehet nem fog ez működni köztünk.
- Ne csináld – nézett rám szomorúan – megértem, hogy kiborultál- sóhajtott nagyot
- Megérted? – néztem rá tágult szemmel – nem Taylor. Te semmit sem értesz – kezdett újra elhomályosulni előttem a kép – Abszolút nem érted min kellett nekem keresztülmennem, amíg te élted a szép kis életedet. Maga a pokol volt! – gördültek le az első könnycseppek – van fogalmad neked arról, hogy mit éltem át? Nincs. Abszolút nincs. Csak gondolj bele a helyzetembe. Te elhagytál szeptemberben, novemberben meghalt a nagypapám – kapkodtam levegőhöz – és Kíra is elhagyott tavasszal. Sőt, részben magamat okoltam azért, hogy meghalt a nagyapám – töröltem el az egyre szaporodó könnyeket - Tudod te mennyi időbe telt nekem ezt feldolgozni? Rettentő sokba. És te ezt a nehezen begyógyult sebet, most megsértetted. Szóval ne kérd tőlem azt, hogy a nagyapám részben gyilkosával barátkozzak, mert ez soha nem fog megtörténni – emeltem ki a soha szót és nyitottam ki az ajtót.

Dühösen, könnyes szemekkel vágtam be magam után az ajtót és iramodtam a házba.

survivol* - túlélő

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

You can replace this text by going to "Layout" and then "Page Elements" section. Edit " About "

Powered By Blogger
Üzemeltető: Blogger.