- Aj – nyöszörögtem, ahogy a szemem elé emeltem a kezem.
Lassan feltápászkodva másztam el a függönyig, amit egy rántással behúztam és
visszabújva a takaró alá, pihentem még egy kicsit.
*********
Fél óra pluszpihenés után, a szemeimet törölgetve felültem az ágyon és a telefonért nyújtózkodva megnéztem az órát, ami épp a fél 11-et ütötte. Egyelőre még nem igazán volt kedvem kimászni az ágyból, de Taylorra gondolva, betartom az ígéretem és még a stúdió előtt benézek hozzá.
Ezért erőt véve magamon, felálltam és a fogadásra gondolva, ellépdeltem a gardróbomhoz, ahonnan mosolyogva kiválasztottam egy farmer sortot és egy egyszerű fehér atlétát. Mától kezdetét veszi a harcolás Taylor ellen. Mivel régebben mindig azt hajtogatta, hogy szereti a lábaimat, ezért egyből a lábamra fejtem a hangsúlyt. Felvettem, aztán a fürdőbe lépve elvégeztem a szokásos dolgokat. Fogat mostam, megmosakodtam a hajamat pedig lófarokba felkötöttem és még magamra kentem egy natúr sminket. A szobámban összeágyaltam, felhúztam egy fekete tanga papucsot és a vállamra akasztva a táskám elindultam lefelé. Ahogy leértem, már a konyhában szokás szerint Stella és anyukám voltak. Elkerülve a figyelmüket a kocsi kulcsért nyúlva, a garázs felé vettem az irányt.- Hé, te hová mész? – szólt utánam anyukám.
- Hát, ööhm… - fordultam vissza – Taylorhoz beugrok, utána pedig a stúdióba – mentem a konyhába közelebb hozzájuk.
- Átviszel Make-hez? – csillant fel Stella szeme.
- Persze, ha szeretnél jönni – mosolyogtam rá.
- A szobádat majd illene kitakarítani – húzta fel anyukám a szemöldökét
- Nem úgy volt, hogy Nick megcsinálja? – ráncoltam a homlokom
- Az csak egy ártalmatlan fogadás volt – vonta meg a vállát – meg tudod milyen a bátyád.
- Ja – forgattam a szemem – majd megcsinálom valamikor.
- És a ruháidat is válogasd szét. Ami jó rád, meg ami már nem. És ami már nem kell, azt eljótékonykodjuk.
- Oké. Megcsinálom majd azt is.
- Kérsz reggelit?
- Nem vagyok még éhes. Majd eszek valamit – vontam meg a vállam – sietek, mert úgy dél körül a stúdióba kell mennem.
- Oké, rendben.
- Stella, mehetünk? – néztem rá
- Igen – kapta be az utolsó falatját.
Gyors búcsút véve anyutól, Stellával az utóba beülve már indultunk is. Szerencsére Taylorék 5 percnyire laknak tőlünk kocsival így, gyorsan megérkeztünk hozzájuk. Amikor leállítottam az autót, Stella izgatottan szállt ki velem együtt. Lassan az ajtóhoz sétáltunk és csöngettem egyet.
- Meddig maradhatok? – nézett fel rám Stella
- Hmm… nem tudom. Majd érted jövök, amikor szeretnél hazajönni – mosolyogtam rá.
Kábé egy percnyi álldogálás után végre elkezdett nyílni az ajtó.
- Szia…- mosolyogott rám Taylor – sztok – nézett Stellára – Make bent van.
- Szia – néztem rá somolyogva.
- Azt hittem már nem is jössz – nyújtotta a karját ölelésre.
- Megígértem –öleltem meg mosolyogva
Miután kibújtam az öleléséből bentebb mentünk és az ismerős illatra felkaptam a fejem.
- Palacsinta? – néztem Taylorra csillogó szemekkel.
Mire csak egy mosolygós bólintással válaszolt.
- Tudod, hogy imádom az anyukádat? – néztem rá ráncolt homlokkal – de nem akarok bunkó lenni szóval…. – vontam meg a vállam
- Reggelizel velünk? – mosolygott
- Ha nem gond – sütöttem le a szemem - Deby – kerültem ki Taylort, hogy a rég látott konyhába Deby-t üdvözölhessem.
- Oh, szia – mosolygott rám
- Fogadjunk mondta Taylor, hogy jövök! – néztem rá komoly arccal – és, mintha nem mondtam volna már elégszer – somolyogtam – de a te palacsintád a legfinomabb – suttogtam neki
- Oh, köszi - kuncogott
- Egyébként nem gond, hogy Stella át akart jönni?
- Jaj, dehogy – legyintett.
- Akkor jó – mentem vissza Taylorhoz, aki somolyogva figyelt minket – még csak most látom, hogy megváltozott itt minden – néztem körbe ámultan – mert ugyebár legutóbb nem volt lehetőségem erre – néztem Taylorra.
- Hallottad Taylor – nézett rá Deby is – vezesd körbe Szandrát – mosolygott
- Jól van, gyere – fogta meg a kezem – lényegében minden ugyanaz csak bővítettünk a házon – vonta meg a vállát – meg a bútorokat cseréltük ki.
- Eddig is szép volt, de most még jobb – néztem körbe
Ahogy az emeletre felértünk én jobb oldalra indultam volna szokásosan, Taylor szobája felé, de meghúzva a kezemet a másik irányba mutatott.
- A szobám erre van – nézett a baloldalra – a szüleim építettek egy másik hálószobát én, megkaptam az ő régi szobájukat, Make pedig beköltözött az én régi szobámba.
- Öööh… oké – néztem rá értetlenül – és akkor most mi van Make régi szobájába?
- Vendégszoba – mosolygott
- Ja – bólogattam
Ahogy az ajtó elé értünk kinyitotta előttem és én lassan besétáltam. Nem voltam annyira meglepve, mert hasonlított a régi szobájára. Ugyanúgy volt a berendezés csak más bútorokkal. De nekem így is tetszett.
Ahogy körbenéztem, egy bútoron megakadt a szemem, ami mosolyra bírt, hiszen azon kívül minden új volt. Egy körfotel, amit nem cserélt le Tay. Azt a fotelt nagyon imádtam régen. Mindig abban ültem, amikor itt voltam, mert olyan kényelmes és jó párszor el is aludtam véletlenül benne. - Látom a fotel megmaradt – fordultam 180 fokot, mosolyogva Taylorra.
- Ühüm – mosolygott vissza
- És erkélyed is van! – mentem közelebb az erkély ajtóhoz.
- Ühüm – mondta ismét és ült le az előbb említett fotelbe.
- Szép – fordultam felé – és merre vannak az érmek? – ugrott be az emlék.
- Elraktároztam őket – vonta meg a vállát
- Miért? – ráncoltam a homlokom – ó, tudom – somolyogtam – az színészkedésért kapott díjak majd felváltják.
- Nem – nevetett fel ingatva a fejét – jó volt, de az az időszak már elmúlt. Tudod, ami elmúlt az már elmúlt – vonta meg a vállát
- Ühüm – bólogattam – ami elmúlt az elmúlt – sóhajtottam egyet s közben a szekrényéhez lépve fedeztem fel az újonnan kirakott fotókat.
Tudom, hogy fontosak Tay-nek is a barátai ezért nem lepődtem meg, hogy neki is vannak még mindig kirakva fotók. Ez végül is nagyon jó dolog. Jó pár újat is kiszúrt a szemem, ahol a Twilight szereplőkkel pózol. Úgy látszik tényleg jól összebarátkoztak, aminek persze örülök. 1-2 régi kép is ki volt rakva, de magamat nem találtam meg egyiken se, ami bevallom mélyen kicsit rosszul esett. Mert mindig azt hajtogatja, hogy milyen fontos vagyok neki. De ebből nem fogok nagy ügyet csinálni. Nálam sincs már kirakva Tay, szóval… Ahogy jobban megnéztem a Twilight castos fotókat, és azokat amiken Kristen is ott van, felfedeztem, hogy mindig Taylor mellé furakodik be és szembetűnően bújik hozzá. Átfutott rajtam egy kisebb féltékenység érzet, de eszembe jutva, hogy mindketten azt hangoztatják, hogy csak jó barátok, gyorsan el is hessegettem ezt az érzést. Végül is, egyikünknek sem hiányzik, hogy most elkezdjek féltékenykedni, mert abból biztosan megint egy veszekedés lesz. Mondjuk, pénteken megismerhetem a Twilight castot, szóval… kicsit leselkedhetek utánuk, úgymond – ráncoltam meg a homlokom – és tessék, megint elkezdek rendezgetni. Le kell magam állítanom. Kristen-t jó fej csajnak ismertem meg és gondolom, nem akar többet Taylortól. Vagyis remélem. Amúgy is, mindenki azt mondja, hogy Roberttel jár. Akkor meg nincs mitől paráznom. Meg kell bíznom valahogy Taylorban és akkor remélhetőleg minden ilyen ingatag feltételezésem el fog szállni.
- Valamin nagyon elgondolkodtál! – térített ki Taylor a merengésemből
- Á, semmi – legyintettem egyet – amúgy ez a 100 Monkey-s koncert hol lesz? – néztem rá.
- Most nyílt egy új klub. A ROCK STAR night, ott lesz.
- Ühüm. Még nem hallottam erről sem – vontam meg a vállam elhúzott szájjal
- Nem épp közismert hely, de egyébként azt mondta Jackson, hogy jó hely – magyarázta – min gondolkodtál az előbb? – húzta fel a szemöldökét.
- Semmin – ültem le mellé
- Olyan nincs. A semmin gondolkodni – ingatta a fejét somolyogva.
- Tényleg – vontam meg a vállam.
- Elmondod? – húzta fel a szemöldökét
- Nem – mondtam kuncogva.
Mire meghökkenve ráncolta a homlokát.
- Jó, rendben. Azon, hogy miért nem látom magam azokon a fotókon! – hajtottam le a fejem
- Azért, mert én sem voltam kint nálad. Megnéztem ám.
- Jó, akkor most inkább nem mondok erre semmit – fordultam el
- Mondd nyugodtan.
- Nekem van okom arra, hogy te nem vagy kint. De neked mi okod lenne rá? – fordultam vissza – de, tudod mit? Inkább ne is válaszolj. Nem fogok ilyenen veszekedni – húztam el a szám – egy fotón – álltam fel mellőle – mindig veszekedünk – ingattam a fejem és fújtam ki a levegőt.
- Te vagy túl sértődékeny – vonta meg a vállát
- Igen? És akkor mi van? Igen, sértődékeny vagyok meg hírtelen haragú. És? – emeltem fel a hangom
- Látod? Mondok, valamit te meg egyből kiabálsz –állt fel
- Nem kiabálok, csak hangosan beszélek – vágtam vissza
- Persze, a végén meg mindig nekem kell bocsánatot kérnem – emelte fentebb ő is a hangját – mi van akkor, ha nem vagy kint azon a fotón? Nem minden nap váltogatom a fotókat. Szerinted tudtam én, hogyha visszajövök ez lesz? Talán meg kellene tanulnod félre tenni a büszkeséged – húzta fel a szemöldökét.
- Ó, akkor most azt mondod, hogy én kérjek bocsánatot? – ráncoltam a homlokom.
- Hát, nem én hisztizek egy fotó miatt.
- Szerinted én hisztizek? – fontam össze magam előtt a karjaimat.
- Igen – bólogatott – Azért régen nem voltál ilyen. Sosem veszekedtünk, most meg nincs olyan nap, amikor ne veszekednénk.
- Változnak az emberek – vontam meg a vállam.
- Jó, de én azt akarom, aki nem ilyen házisárkány féle.
- Házisárkány? Képzeld, hogy senki kedvéért nem fogok megváltozni.
- Nem azt mondom, hogy változz meg. Hanem, hogy ne hisztizz ilyen hülyeség miatt. Istenem… - fújta ki a levegőt.
- Te meg, ha nem lennél ilyen idióta, én se lennék „házisárkány” – hadonásztam a kezemmel.
- Ó akkor most már idióta vagyok?
- Igen az vagy. Egy hülye idióta – húztam fel flegmán a szemöldököm.
- Te engem ne sértegess.
- Mert ki vagy te? Jaj, bocs, te vagy Taylor Lautner a nagy Twilight sztár. És akkor most ájuljak el? Hát nem fogok, képzeld. Inkább vidd magaddal pénteken a legjobb barátodat, azt a „Kristen rajta vagyok a fotón Stewartot”, biztos örülni fog, hogy nyalizhat neked – tettem az ajtó kilincsre a kezem.
- Óh, várjunk csak – fordított magával szembe – te féltékeny vagy – mosolyodott el.
- Nem, nem vagyok az – fontam a karomat magam elé és hajtottam le a fejem, kerülve a pillantását.
- De – próbált a szemembe nézni, de makacsul elfordítottam a fejem.
- Nem vagyok – húztam fel a szemöldököm.
- Akkor miért akadtál fent egy fotón?
- Mert csak – zártam le – de most komolyan! Csak rá kell nézni azokra a fotókra, mindegyiken úgy csinál, mintha olyan sok köze lenne hozzád – hadartam el kifújva a levegőt.
- Aranyos vagy, ha féltékenykedsz – mosolygott
- Jó, az vagyok. Most örülsz? – húztam fel morcosan a szemöldököm.
- Barátok vagyunk Kristennel és ennyi.
- Jó, de akkor ne bujkáljon hozzád, mert azt csak én csinálhatom.
- Valaki, de magának való – ingatta a fejét somolyogva.
- Én nem fogok senkivel se osztozkodni. Főleg rajtad nem.
- Nem is kell – kuncogott
- Aha – mondtam unottan
- Mióta vagy te ilyen veszekedős? Vagy csak velem vagy ilyen flegma? – hajolt közelebb
- Mindenkivel flegma vagyok, akivel veszekedek. Változtam, és ha nem tetszik, akkor nem kell velem lenni – fújtam ki a levegőt
- Nem azért mondtam.
- Jó – mondtam morcosan
- Azt észrevettem, hogy makacsabb és sértődékenyebb lettél. És, hogy szeretsz veszekedni.
- Nem szeretek veszekedni csak kiállok az igazam mellett.
- Akkor most nem hiszel nekem?
- De hiszek. – vontam meg a vállam
- Akkor meg mi a probléma? Azt akarod, hogy… ne legyek jóban Kristennel vagy mi? – ráncolta a homlokát.
- Dehogy – ingattam a fejem – olyat sosem kérnék. Csak tartsa be a tisztességes baráti távolságot.
- Rendben… - nézett rám – látod? Meg lehet ezt normálisan is beszélni - mosolygott
- Ühüm – bólogattam
- Átadom neki a kérésed és kész.
- Majd én megmondom neki pénteken – húztam fel a szemöldököm.
- De… normálisan oké? – somolygott
- Nem fogok leállni vele ordítozni. Majd normálisan elbeszélgetek vele. Nem kell aggódnod.
- Oké – bólogatott.
- Na, jó. Nekem mennem kell – jutott eszembe a stúdiózás.
- Mehetek veled?
- A stúdióba? – húztam fel a szemöldököm – nem, inkább ne gyere. Megbeszélés lesz. Majd máskor – néztem rá bűnbánóan.
- Jól van – rántotta meg a vállát – majd áthívom valamelyik haverom addig. És mikor végzel? – szűkítette össze a szemét
- Nem tudom! – vontam meg a vállam.
Hírtelen a hátam mögött pár kopogást hallottunk, mire elálltam az ajtóból és vártuk ki fog benyitni.
- Gyerekek – jött be Deby ingatva a fejét – ne veszekedjetek.
- Hát, mi csak beszélgettünk – vakartam meg a fejem
- Na, jó. Ez a ti dolgotok. Csak szólok, hogy kész a palacsinta – mosolygott
- Hát, sajnos nekem mennem kell –húztam el a szám
- Ó, biztosan van még pár perced – legyintett Deby
- Na, jó – sóhajtottam egyet és indultam Deby után.
- Nem ér, hogy ha én, kérlek, nem maradsz – bukkant fel mellettem Tay.
- Neked egyelőre még tudok nemet mondani – somolyogtam rá
- Egyelőre! – kuncogta el magát
- Tartom magam a fogadáshoz – mosolyogtam
- Én is! – vágta vissza
Somolyogva sétáltunk végig a lépcsőkön, majd amikor leültünk elkezdtünk a palacsintákból falatozgatni. A palacsinták között elmeséltem nekik 1-2 vicces sztorit a turnéról, amin mindenki könnyekig nevetett. A stúdió teljesen kiment a fejemből, így az egész reggelinél ott maradtam. Amikor befejeztük, az órámra pillantva hökkentem meg, hogy elment az idő.
- Úristen, már 1 óra? – néztem a telefonom kijelzőjére kidülledt szemekkel – nem semmi, már 1 órája kések – vontam meg a vállam – úgy, hogy tényleg megyek – álltam fel az asztaltól – köszi, a reggelit – mosolyogtam Debyre.
- Nagyon szívesen, máskor is – vitte a tányérokat a mosogató gépbe.
A táskámat a vállamra akasztva indultam el az autóm felé Taylor társaságában.
- Köszi, még egyszer – fordultam felé mielőtt beültem volna
- A reggelit? – somolygott
- Aha – bólogattam mosolyogva – pont olyan volt, mint régen – hajtottam le a fejem a huncut mosolyomat eltakarva.
- És ez jót jelent?
- Igen – mosolyogtam a szemébe nézve – majd, hazakíséred Stellát, ha még nem lennék akkor itthon? – kezdtem el piszkálni a felsőjét.
- Ühüm – bólogatott mosolyogva – és ebbe a lassú dologba, belefér a csók? – mosolygott immár csak kajánul.
- Nem! – húztam fel a szemöldököm
- Egy kicsi se? – nézett rám azzal a tipikus nézésével, aminek nem tudok sokszor ellenállni.
- Ne nézz már így, megint – hajtottam le a fejem kuncogva – na, jó. Csak egy kicsi - mondtam kis hezitálás után, immár dübörgő szívveréssel.
Ajkai egyre közelebb jövetelével éreztem, hogy Taylor ismét kiváltja a szívemből azt a hírtelen felgyorsult érzést. Pedig ugyanolyan kis ártatlan csókocska, de még is csak ő váltja ki belőlem. Pár másodperc múlva ráharapva egymás ajkaira, az ártatlan csókból végül egy szenvedélyesebb csók sikerült, amit felgyorsult lélegzettel próbáltunk visszavenni.
- Oké, jobb, ha inkább megyek – mondtam lihegve, az ajkaimba harapva.
Beszálltam az autóba és miután az övemet bekapcsoltam, visszanéztem Taylorra, aki letörölhetetlen vigyorral figyelte a mozdulataimat.
- Majd beszélünk – mosolyogtam vissza
- Vezess óvatosan.
- Oké, szia – integettem neki.
- Szia – intett vissza.
Mosollyal az arcomon indultam el a stúdió fele. Egy kicsit gyorsítva a tempón, ráléptem a gázra, hogy gyorsabban odaérjek. Szinte majdnem biztos voltam abban, hogy kapok egy kis fejmosást, amiért késtem, de végül is nem hívtak, szóval annyira még sem hiányozhatok….
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése