Szapora léptekkel, egyre könnyesebb szemekkel suhantam az ajtóhoz. Úgy éreztem, hogy a seb egy része felszakadt és nem bírtam abbahagyni a könnyezést. Nem tudok ilyen emberrel együtt lenni, aki nem ért meg. Egy ideig talán tudom tettetni, hogy minden rendben, holott semmi sincs rendben. Azt hittem már túl vagyok ezen, de úgy látszik, hogy mégsem. Ahogy a kilincsért nyúltam, a vállamon megéreztem egy kezet, amit sejtettem, hogy kihez tartozik.
- Én tényleg nagyon sajnálom – fordított magával szembe Taylor – igazad van, tényleg nem értem, mert nem is mondtad el. Utálom ilyenkor magam. Hidd el, hogy nem megbántani akartalak. Nem akarlak elveszíteni. Tudod, hogy nekem elmondhatod, de miért nem teszed? Bármit elmondhatsz nekem.
- Mert ez nagyon nehéz – törtem ki sírásba
- Gyere ide – suttogta és ölelt magához
A nyakába borulva, tört ki rajtam minden elrejtett régi fájdalom. Belé kapaszkodva, talán most éreztem, hogy együtt érez velem.
*********
Percekig ölelkezve álltunk ott az ajtó előtt. Amikor kisírtam magam, és kezdtem megnyugodni kibontakoztam az öleléséből, és a könnyeimet törölgetve néztem fel rá.
- Na, gyere. Mondj el mindent – nyitotta ki az ajtót és tessékelt be.
Szótlanul bementem a házba, ahol senki nem volt így nyugodtan felsétáltunk a szobámba. Ahogy felértem az ágyra huppanva, az éjjeli szekrényből elővettem egy papír zsebkendőt és elkezdtem törölgetni az orrom. Taylor velem szembe leült és várta, hogy elkezdjem a mondani valómat.
- Bocsi, hogy így kiakadtam – néztem rá sajnálkozva
- Semmi baj – ingatta a fejét – mondj el mindent az elejéről – mondta komolyan.
- Szóval… - emlékeztem vissza – amikor elhagytál, akkor úgy éreztem, hogy vége az életemnek. – hajtottam le a fejem – nehéz volt megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy vége, mert nagyon kötődtem hozzád. Így azon a héten, minden napom kábé úgy telt, hogy délben felkeltem, lementem a konyhába és elővettem jó nagy adag fagyikat, csokikat meg minden féle nyalánkságot. Visszamentem a szobámba, és egész nap azt ettem. Közben átjött Kíra is – mosolyodtam el – és evett velem. Felvidított, meg… ott volt velem. Nem engedte, hogy egyedül legyek. A legviccesebb az volt, hogy amikor délutánonként megnéztünk egy romantikus filmet, mindet végigbőgtem – forgattam a szemem – így utólag vicces visszagondolni erre, de akkor rettenetesen éreztem magam. Aztán következő héten, majdnem minden nap vásárlásba töltöttem a bánatomat. Akkor már kicsit jobban éreztem magam, de nagyon hiányoztál. Aztán elterveztem, hogy randizgatni fogok addig, amíg el nem felejtelek. De nem annyira jött be, mert mindegyik pasi egy lúzer volt. Azután elkezdtük forgatni az első klipemet és ott ismertem meg Ryan-t. Nagyon aranyos volt az elejétől kezdve meg minden, én pedig azt gondoltam, hogy „végre egy aranyos srác. Talán ő segít elfeledni téged”. Párszor randizgattunk, aztán úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk a dolgot. Jól is ment minden addig amíg, tudjuk ki be nem toppant az életembe. Ezt már meséltem, de nem baj, még egyszer elmondom – vontam meg a vállam – szóval, amikor először találkoztam Swiftel, tényleg tök aranyos volt meg minden. De amikor Ryannel magukra hagytam akkor totál ráakaszkodott. Ekkor persze féltékeny lettem, és e-miatt összevesztünk Ryannel. Aztán hetekig hívogatta Swift, egyszerűen már zaklatta. Aztán a legközelebbi találkozásnál jól kiosztottam és onnantól lett a rémálom. A nagyapám szívrohama – hajtottam le a fejem – ahogy megláttam, hogy alig kap levegőt rögtön szaladtam a telefonhoz és hívtam a mentőket. Azt mondták, hogy 10 perc, míg kiér a mentő és addig próbáljuk lenyugtatni. Én hisztérikusan ordibáltam a nővel, aki felvette. Utána gyorsan visszamentem a nagyapámhoz, aki már szinte nem is kapott levegőt, de még az eszméleténél volt. Próbáltam lenyugtatni, de egyszerűen nem lehetett. Borzalmas volt látni, ahogy meghal az a személy, akire felnézek és imádok. Pár perc múlva elvesztette az eszméletét, mi pedig próbáltuk visszahozni, de sajnos kevés sikerrel. Egész idő alatt azon imádkoztam, hogy ne történjen meg a legrosszabb. Fogtam a kezét és csak sírtam azt hajtogatva, hogy „ne hagyjon itt”. De tudtam, hogy ez nem segít rajta. Úgy mentem vele be a stúdióba, hogy „úristen, most végre láthatja a gyümölcsét annak, amit éveken át tanított nekem”, erre ez történt. Aztán végre megérkezett a mentő, bejöttek és próbálták stabilizálni, de ahogy rám néztek már tudtam, hogy vége. Persze reméltem, hogy vissza tudják hozni. Utána berakták a kocsiba és kérdezés nélkül én is beültem. Fel sem fogtam mi történik. A mentős azt javasolta, hogy várjam meg a szüleimet, de nem akartam, így Ryan-t magam mellé ültettem, hogy ott legyen, mint támasz. Amíg a kórházba értünk, végig fogtam a kezét és reméltem, hogy a mentős azt fogja mondani, hogy „rendbe fog jönni”, de nem mondta. Csak bámultam rá, ő pedig nem mondott semmit sem. Szörnyű volt! Aztán megérkeztünk a kórházba és a doktor, aki átvette egyből elvitte magával, mi pedig csak annyit tehettünk, hogy leültünk a váróba, várni. Közben megkértem Ryant, hogy hívja fel a szüleimet, mert én nem voltam képes arra akkor. Ahogy szólt Ryan anyuéknak, ők egyből besiettek a kórházba, utána pedig csak vártunk és vártunk. Majd kábé fél óra múlva kijött az orvos és közölte velünk a hírt. Amikor meghallottam, hogy elveszítették akkor úgy éreztem, hogy teljesen összetörtem. Összeomlottam, de nem sírtam – ingattam a fejem – igazából fel sem fogtam. Amikor hazaértünk nem szóltam senkihez sem pedig próbáltak beszélni velem, de nem akartam. Azt gondoltam, hogy itt a vége. Feladom az álmaimat, mert nélküle nem tudom tovább csinálni. Feljöttem a szobámba és a fürdőbe voltam épp, amikor valami belém ötlött, lefeküdtem a csempére, és csak sírtam. Teljesen kizártam a világot. Amikor kisírtam magam, felvettem a vas arcomat és csak bámultam magam elé. Az nap, egész nap ott feküdtem. A szüleim nagyon aggódtak értem, mert akárhogy szólítottak nem válaszoltam, amikor hozzám akartak érni… leráztam őket. Tudom, hülyén viselkedtem, így utólag belátom, de… nem is tudom. Furcsa, hogy mennyire tudok egyes személyekhez ragaszkodni – vontam meg a vállam – aztán átjött Kíra, lefeküdt mellém a csempére és csak fogta a kezem. – haraptam az ajkamba – fogalmam sincs, hogy hány órán át feküdtünk még ott. Nagyon rosszul viseltem – hajtottam le a fejem – Egész éjjel fent voltunk akkor, de az a poén, hogy semmi élet nem volt bennem még is fent voltam. Szóval reggel, úgy döntöttem, hogy felállok, persze Kíra segített nekem ebben is. Napokig, sőt hetekig abban a gondolatban voltam, hogy nem folytathatom a karrierépítést, aztán végül Kíra hatására megnyíltam és elmondtam ezt neki. Ő pedig azt hajtogatta, hogy „nem adhatom fel. A nagypapám azt szeretné, ha valóra váltanám az álmomat. Büszke akar lenni rám”. És igaza volt, tényleg. Így folytattam a karrierépítést, a bánatomat pedig immár inkább a munkába fojtottam. De persze sokat beszélgettünk erről. Gondolhatod milyen karácsonyunk lehetett – néztem rá – karácsony előtt egy hónappal halt meg. Szóval, ahelyett, hogy örültünk volna, szomorúak voltunk. Az jó volt, hogy a család összegyűlt, de már nem volt ugyanolyan nélküle. Akkor azt gondoltam, hogy innen már csak jobb lehet a helyzet, de rosszabbodott. Pár hónapra rá, Kíra bejelentette, hogy Kanadába költöznek, mert az apukája kapott ott egy jó állást. Én pedig teljesen lepadlóztam. Először eszünkbe jutott, hogy maradjon itt velem és lakjon velünk, de a szülei nem mentek bele. Aztán próbáltuk rábeszélni az apját, hogy ne pont Kanadába vegyen házat, hanem valami közelibbet, ami Kanadához is közel volt, de nem találtak. Így muszáj volt belenyugodni, hogy ő is elmegy. Ez idő alatt, Kírával olyan közel kerültünk egymáshoz, mint még talán soha. Mintha az ikertesóm lenne – mosolyodtam el – amikor elment megbeszéltük, hogy minden nap beszélünk, és én pedig beszámolok neki mindennel, úgy ahogy ő is. Az elején nehéz volt, de megszoktuk, hogy nem láthatjuk egymást. Onnantól elkezdtek javulni a dolgok. Én is újra önmagam lettem és Ryan is még ott volt nekem. A turnéra koncentráltam minden erőmmel. Aztán sikeres lettem, a turnén túl voltam és mikor tényleg már minden rendben volt, erre jöttél te – néztem rá – olyan mintha valami radar szólt volna neked, hogy „oké, Szandra rendben van, akkor most találkozzunk vele” – kuncogtam el a végét – de ahogy vesszük végül jól alakultak a dolgok – vontam meg a vállam. – és tényleg bocsi.
- Ne kérj azért bocsánatot, mert megbántottalak – ráncolta a homlokát – jó, hogy elmondtad. Megbízhatsz bennem – nyújtotta a karját ölelésre.
- Most megkönnyebbültem – öleltem meg szorosan – köszönöm – suttogtam a fülébe
Elmosolyodottan szorongatott, ami jó érzéssel töltött el. Miután kibújtam az öleléséből, mosolyogva és megkönnyebbülten dőltem hátra az ágyban.
- Nem gond, ha ma már szerintem nem lesz sok kedvem menni valahová?
- Jaj, dehogy. – legyintett – nem muszáj mindig elmenni valahová, ahhoz, hogy jól szórakozz – mosolygott
- Itt maradsz? – haraptam bele az ajkaimba
- Ha szeretnéd – vonta meg a vállát
- Ühüm – bólogattam határozottan
- Rendben – mosolygott
- Hát akkor… van kedved valami filmet nézni? – csaptam össze a kezem
- Persze. – bólogatott
- Ha nem bánod először valami kényelmesebbe átöltözök – ugrottam fel az ágyról – tudod, merre vannak a filmjeim, válassz nyugodtan – mentem a gardróbomhoz.
Elkezdtem keresgélni egy kényelmes itthoni melegítő után…
- Milyen filmet akarsz nézni? – kiabálta be Tay.
- Veled mindent megnézek – vettem közben elő egy kék melegítő nadrágot – olyan legyen, amit még nem láttál – néztem ki az ajtón
- Ööh… Notebook? – hallottam meg az ismerős címet
- Azt már ezerszer láttad – kuncogtam el magam – de mivel az a kedvenced így legyen – forgattam a szemem és vettem ki egy fekete felsőt.
Gyorsan átöltöztem, kényelmesen még össze fogtam a hajam és kisétáltam Taylor-hoz, aki a DVD előtt állva rakta befelé a cd-t.
- Hozok valamit enni.
- Oké – mosolygott
Gyorsan leszaladtam a lépcsőn és egyenesen a spájzba indultam, hogy kifosszam. Mindenfélét a kezembe nyomtam. Chipset, csokit, kekszet. Nassolni valót. Bár nem tudom, hogy Taylor ezekből mit ehet és mit nem, de reméltem, hogy vesz majd belőle. Amikor már nem tudtam a kezembe nyomni semmit sem, a lábammal behajtottam az ajtót és épp bejött anyukám a konyhába, ámultan nézve rám.
- Te mit csinálsz ennyi mindennel? Azt hittem, hogy Taylorral leszel ma.
- Hát igazából, fent van Taylor a szobámba és egy filmet akarunk megnézni – néztem rá mosolyogva
- Nem lehettek egy szobában összezárva – ingatta a fejét
- Anyu, csak filmet nézünk – néztem rá tágult szemekkel – és már amúgy is túl vagyunk 1-2 dolgon szóval, nem kell aggódnod – biccentettem oldalra a fejem – amúgy apu tudja, hogy Taylorral találkozgatok? Vagy tudja, hogy megbántott?
- Elmondtam neki, hogy mennyire megbántott Taylor, de arról nem tud, hogy találkozgattok. Reggel szólt, hogy beszélni akar veled este.
- Ajaj – forgattam a szemem – rendben, és mit szólt a megbántáshoz?
- Ahogy elbánt veled Tay? Dühösen reagált. – ingatta a fejét
- Jaj, ne – fújtam ki a levegőt – na, jó. Majd este átnézek apuhoz.
- Nyitva legyen az ajtótok – szólt utánam, ahogy visszaindultam
- Anyu! Nyugodtan jöhetsz ellenőrizni – forgattam a szemem – őrület – mondtam magamnak ingatva a fejem, ahogy elindultam felfelé a lépcsőn.
Gondolom, apu majd arról tart előadást, hogy próbáljak Taylortól tisztes távolságban maradni, de ezzel már elkésett. Azért persze kíváncsi vagyok, hogy mit fog mondani – gondolkodtam el. Ahogy felértem a szobámba, anyukám kérését teljesítve nyitva hagytam az ajtót, és mosolyogva lepakoltam az ágy közepére a dolgokat Taylor mellé.
- Háborúra készülsz vagy mi? – kuncogott
- Nem – nevettem vele – csak most jól esik egy kis nasi.
- Hol marad a csoki fagyi? – ráncolta a homlokát
- Nem szerelmi bánatom van – kuncogtam – az olyankor kell – térdeltem fel az ágyra – amúgy anyu aggódik, hogy „egy szobában” vagyunk – hadonásztam a kezemmel – apu meg dühös azért, hogy megbántottál a partin – forgattam a szemem – este beszélni akar velem – sziszegtem – és nem sejt semmit arról, hogy találkozunk.
- Sok sikert – vigyorgott
- Kössz – kuncogtam
Egy chipses zacskót kibontva huppantam közelebb hozzá és kínáltam meg.
- Indíthatod – mondtam neki.
Kényelmesen hátradőlve eszegettünk mindketten a nasikat, miközben elindult a film. Ez egy nagyon romantikus film, nem tudom miért épp ez Tay kedvence. Mondjuk én is szeretem, szóval ez közös bennünk. Van benne 1-2 pikáns jelenet is, de ezt már régebben is néztük együtt, szóval most már nem kínos. Hírtelen eszembe jutott, hogy ennek a filmnek a végén, sokszor elpityergem magam…
- A te hibád lesz, ha a film végén sírni fogok – fordultam felé mosolyogva.
- Hát, van még egy vállam. Maximum azt is eláztatod – vonta meg a vállát mosolyogva.
- Hülye – böktem oldalba ingatott fejjel kuncogva.
Most jól éreztem magam. Örülök, hogy nem ment el Tay és nem hagyott magamra. A film elején, amíg eszegettem addig simán hátradőlve élveztem, de amikor már nem kellett és több romantikus jelenet jött, egyre közelebb bújtam Taylorhoz, végül a mellkasára pihentem le, ő pedig átölelve a fejemre hajtva a fejét, néztük a filmet.
******
A film alatt kicsit elálmosodtam, így azt hiszem elbóbiskolhattam, de félig fent voltam, mivel hallottam, amikor anyu jött ellenőrizni. Vagy is hát, először csak bedugta a fejét, de amikor látta, hogy fent vagyunk bejött.
- Sziasztok – ült le az ágyam szélére
- Szia, anyu. – köszöntem kicsit álmos hangon
- Helló – köszönt mosolyogva Tay.
- Mi jót néztek? – bámult a tv felé
- Notebook – válaszoltam
- Oh, ez jó film. – bólogatott és nézett vissza rám – na, jó. Most megyek, nem zavarlak titeket – ment ki
- Meg volt az első ellenőrzés – forgattam a szemem, mosolyogva.
Mire Taylor elkezdett kuncogni rajtam, én pedig visszahelyezkedtem az előbbi kényelmes pozíciómba és néztük tovább…
********
A film végén meglepetésemre egyáltalán nem sírtam. Lehet, azért mert már vagy ezerszer láttam? Meglehet. De tényleg örültem, hogy nem érzékenyültem el. Vagy lehet attól, mert a végére megint elaludtam kicsit. Olyan jól esett ma valakihez odabújni. Amikor kiszálltam dühösen az autóból azt hittem, hogy az egész napom tönkre ment, de nem. Szerintem sokkal jobb, hogy így töltöttük el a délutánt. Végül is, nálunk is lehet fagyizni. Igaz nem pinkberry, de akkor is fagyi. És ki is pihenhettem magam. Ahogy vége lett, Taylor kikapcsolta és vigyorogva visszafordult hozzám.
- Mi az? – vigyorogtam vissza immár az ajkait fürkészve
- Semmi – mosolygott – csak azt hiszem hatással volt rám ez a film – bólogatott huncutul – azért ha jól belegondolsz, ilyen a mi helyzetünk is – vonta meg a vállát, mire felhúzott szemöldökkel értetlenül néztem rá – 14-15 évesen elkezdtünk járni, aztán elmentem, visszajöttem és most megint.
- Annyi a különbség, hogy mi 1 évig nem láttuk egymást ők pedig 7 évig. És, hogy abban a lány ment el, nem a srác – magyaráztam.
- Mindegy – mosolygott
Bevallom kicsit rám is hatással volt a film így egy kis huncutságot véve a délutánba, hírtelen ötlettől vezérelve feltápászkodtam és gyorsan, Taylor hasára ráülve, huncutul vigyorogtam rá.
- Mit csinálsz? – somolygott
- Semmi szabályszegés – vontam meg a vállam – nyitva van az ajtó és van rajtunk ruha szóval… ez nem szabályszegés – mosolyogtam
- Bogaras egy nőszemély vagy, ugye tudod? – kuncogott
- Ühüm- hajoltam le hozzá egy heves csók kíséretében.
A kezét a hátamon érezve, elkezdte simogatni, ami egyre lentebb haladt, egészen a combomig, ahol végül megállt. A csókok forradata még hevesebb lett, amitől a testemben egyre kéjesedő vágyat éreztem….
- Szandra! – kaptam fel a fejem hírtelen az apukám hangjára
- Úristen ez apu – szálltam le Taylorról gyors tempóban.
- Oh, helló Taylor – toppant be hírtelen – pont veled is akartam beszélni – nézett rá
- Taylornak pont most el kell mennie – mentettem a menthetőt
- Igen? – nézett rám értetlenül
- Igen. Nem azt mondtad, hogy menned kell – néztem rá tágult szemekkel
- Oh, igen. Az előbb hívtak, hogy sürgősen mennem kell – ugrott le az ágyról
- Jó, rendben, de nem úszod meg – mutatott rá
- Oké. Majd beszélünk – integetett nekem
- Szia – integettem vissza
Leültem apuval szembe az ágyra, és vártam, hogy mit fog mondani. De mielőtt belekezdett volna, a telefonom a táskámban egy üzenetet jelezve elkezdett csörögni.
- Megnézem – vettem ki a táskámból
„Hívj fel, hogy mi volt” – jött a gyors üzenet Taylortól, mire elmosolyodtam. Gyorsan letettem és apura pillantottam.
- Mit keresett itt Taylor? – ráncolta a homlokát – úgy tudom, hogy nem vagytok jóban.
- Hát öhm… Párizsban elég sok minden történt – sütöttem le a szemem
- Tudok arról, hogy Lautnerék összementek egy másik autóval, de jól vannak, erről tudok.
- Szóval utána… Taylorral kibékültem és megbeszéltük, hogy tiszta lappal újra kezdjük.
- Ennek viszont már nem örülök – ráncolta ismét a homlokát – annak ellenére, hogy így kiborított, meg tudsz neki bocsájtani?
- Úgy látszik – vontam meg a vállam – mindenhogy bocsánatot kért, és tényleg láttam rajta, hogy sajnálja a dolgot. Mindent őszintén elmondott. Ezek után nem tudtam rá haragudni. Bizonyította, hogy érdeklem és, hogy törődik velem. Arra is rávettem magam, hogy ma elmenjek vele a nagyihoz. – magyaráztam.
- Én pedig nem akarom, hogy boldogtalan légy. Mindent megteszünk értetek anyátokkal azért, hogy boldogok legyetek, de ha szomorúvá tesz ez a fiú, akkor nem tartom jó ötletnek találkozgatni vele. Bár tudom, hogy valamilyen szinten muszáj beszélnetek, mert tudod, elég jó barátom az apja.
- Apu, én boldog vagyok. Tudod milyen rendes srác Taylor. Ez egy kis bökkenő volt, de most már minden oké.
- Nem akarom, hogy ismét úgy kiborulj miatta, ha megint gondol egyet és elhagy.
- Azt is megmagyarázta és teljes félreértés volt. A karrierje és a távolság miatt nem fért volna bele egy kapcsolat.
- Kapcsolat? – húzta fel a szemöldökét – kicsim ez még csak egy tinédzser szerelem.
- Akkor az – forgattam a szemem, hogy legyen neki igaza – az a lényeg, hogy nem fog megbántani, remélem.
- Látod! Ez sem biztos, csak remélni tudod. Én csak a jót akarom neked.
- Úgy állítod be Tay-t, mintha egy maffiózó lenne. Pedig nem az. Nagyon jól tudod, hogy… milyen rendes és aranyos meg minden. Nem mindenhol találni ilyen fiút. Meg amúgy is, kockázat nélkül nincs nyerés – vontam meg a vállam.
- Bevallom azt mondtam volna, mikor idejöttem, hogy nem akartam, hogy nagyon jóban legyetek. De… most már azt mondom, hogy ha nálam is bizonyít, akkor… rendben leszünk – húzta el a száját egy fél mosolyra.
- Kösz apu – mosolyodtam el – ez sokat jelent. – öleltem meg
- De, komolyan. Mit csinált ma itt? – húzta fel a szemöldökét
- Csak megnéztünk egy filmet – vontam meg a vállam
- Jó. Helyes – bólogatott – na, de milyen volt Párizs és Berlin? – mosolygott
- Nagyon jó volt. A közönség eszméletlen és a koncert is jól sikerült.
- Anyád mondta, hogy történt egy kis baleset.
- Oh, igen. Amikor megérkeztem a berlini hotelba véletlenül egy rajongó a korlát mögé törte a kezem, de csak megzúzódott. Most már rendbe jött. Orvos is látta meg minden.
- Az jó. Tervek mostanában?
- Az albumot készítjük, bár még nem szólt Michael, hogy mikor menjek. És hogy mennek a dolgok az irodában?
- Remekül – mosolygott
- Az, jó – mosolyogtam vissza
- Na, jó. Megyek, lepihenek egy kicsit. És mivel, tudom, hogy amint kilépek innen, hívni fogod Taylort…- állt fel az ágyról – mondd meg neki, hogy ne nyomuljon rád – mutatta fel a mutatóujját.
- Ezt hogy érted, hogy ne nyomuljon? – kuncogtam el a végét
- Tudod, ne nyomuljon. Semmi taperolás, csak normálisan.
- Jó – forgattam a szemem, ingatott fejjel.
- Jó legyél – ment ki az ajtón
- Szia – köszöntem utána
Talán apu még az őskorba van?! – tettem fel magamnak a kérdést. Már ott is taperolták egymást szóval… mindegy – kuncogtam magamban. Maximum apu előtt megtartjuk Tay-el a 2 lépés távolságot….
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése