2011. április 29., péntek

Szandra Burke's life 94 rész

Szijasztok!! Nah itt a következő rész:D Nem is beszélek tovább, inkább olvassátok:D Remélem tetszeni fog, és mindenkinek jó hétvégét, illetve minden anyukának Boldog Anyák napját:D Puszi

Reggel a beáramló napsugárra, hunyorogva nyitottam ki a szemem, s érezve, hogy Taylor még mindig magához szorosan ölel, mosolyogva takartam el szememet. Óvatosan ki akartam bújni öleléséből, hogy meglessem mennyi az idő, de ahogy megmozdultam, ő is mocorogni kezdett. Az ő szemébe is belesütött a nap, s ő is hunyorogva kezdte nyitogatni a szemét, én pedig addig a telefonomon megnéztem az időt, s meglepődve láttam, hogy alig múlt 8 óra.

- Hány óra? – kérdezte Tay a szeméhez kapva.
- 8 múlt – vágtam rá.
- Az jó – mondta félig még kómásan.
- Nem kell ma a forgatásra menni? – kérdeztem felülve az ágyon.
- A-a – ingatta a fejét – leállították a koncert miatt.
- Oh, hát akkor bocsi – húztam el a szám sajnálkozva, erre csak elkuncogta magát.
- A rendező mondta, hogy így legalább kikapcsolunk egy kicsit a sok munka után. Meg amúgy sem kell ezért bocsánatot kérned – nyújtózott el közben – a többiek pedig izgatottan várják a koncertet.
- Mi? – húztam fel a szemöldököm – milyen többiek?
- Hát a többi kollégám, gondolom.
- Már, ha van jegyük – jegyeztem meg halkan.
- Mert ha nincs, nem engeded be őket?
- Kik ők nekem, hogy csak úgy bejöhessenek? Csak a hozzám tartozóim jöhetnek be jegy nélkül, meg, akit feliratok a VIP listára – magyaráztam – azt gondolták, hogyha a barátom vagy már ők is csak úgy bejöhetnek? – húztam fel a szemöldököm.
- Hát nem tudom, de én ajánlottam fel nekik – vonta meg a vállát.
- A kérdezésem nélkül? – lepődtem meg. A kérdésemre pedig csak megvonta a vállát – Oké, hogy színészek meg minden, de egy fogalmam sincs, hogy hogy hívják őket, kettő pedig nem is ismerek belőlük senkit. Nem jöhet be csak úgy mindenki a VIP szektorba. Az, akik vesznek, rendben van, de csak így, hogy… áh, mindegy – legyintettem inkább, mielőtt felidegesítem magam rajta.
- Akkor bejöhetnek velem? – nézett rám azzal a kérlelő nézésével, aminek szinte sosem tudtam ellenállni.
- Rendben – nyögtem ki kis hezitálás után – de rájuk is vonatkozik a VIP-s szabály – jegyeztem meg.
- És mi az?
- Nem jöhetnek be oda, ahol készülődünk, csak a koncert után jöhetnek oda hozzám, persze csak ha akarnak, és legfőképpen ha már VIP-sok, akkor ne legyenek láb alatt, hanem maradjanak ott, ahol a többi VIP-s van.
- Oké – mosolyodott el – és ez rám is vonatkozik?
- Persze, hogy nem – vágtam rá – te bejöhetsz hozzám – mosolyodtam el. Végig gondolva, hogy miket mondtam az előbb, rájöttem, hogy kissé flegmának tűnt és amolyan „ez az én koncertem, bocs” félének, így meg akartam magyarázni, hogy hogy is értettem – tudom, hogy kicsit olyan szigorúnak és beképzeltnek hangzottam az előbb, de tényleg nem akarom, hogy azt higgyék, hogy ha már ismernek téged, akkor akárhová bejöhetnek. Esetleg ha a barátaim lennének, akkor talán, de akkor is csak talán, mert komolyan nem szeretem, ha koncert előtt néhány perccel zargatnak. Olyankor már fel vagyok pörögve, meg izgulok, meg minden – hadonásztam a kezemmel, mosolyogva, felidézve a koncert előtti pezsgést – de persze ez a hozzám közel állókhoz is tartozik – néztem rá – úgy, hogy ne gyere hozzám 2 perccel a kezdés előtt.
- Akkor megyek 3 perccel előtte – vonta meg a vállát.
- Nem – ingattam a fejem kuncogva – legalább fél órával a koncert előtt.
- Oké – kuncogott ő is – de nem baj, hogy Lily is szeretne jönni?
- De… - kezdtem bele, de hírtelen eszembe jutott, hogy még javamra is válhat, ha eljön – tudod mit? – néztem rá – jöjjön csak nyugodtan – mosolyodtam el cinkosan. Majd én megmutatom neki, hogy kivel áll szembe – tettem hozzá magamba. És ha már Lily-nél járunk, eszembe jutott az esti bizonytalan kérdés is bennem, így úgy döntöttem, hogy rákérdezek – ha már Lily, akkor kérdezhetek valamit? – ráncoltam a homlokom és néztem rá.
- Ühüm – bólintott.
- Direkt csináltad, hogy féltékennyé akartál tenni vagy nem tudtad, hogy ez lesz?
- Hát… - mosolyodott el huncutul – bevallom, hogy… igen, elterveztem – sóhajtott fel. Erre nagyot néztem, és bár nem mutattam ki… egyelőre, de ismét egy kisebb fokozatú idegesség tört rám.
- És honnan tudtad, hogy keresni foglak? Vagy, hogy ide fogok jönni?
- Nem tudtam… de bíztam abba, hogy keresni fogsz.
- Ennyire kiismerhető vagyok, vagy mi? – húztam fel a szemöldököm.
- Csak be akartam bizonyítani, hogy szeretsz! – emelte fel büszkén a fejét.
- Igen? – kérdeztem rá ingerültebben – és arra nem gondoltál, milyen rosszul esik ez nekem? – ráncoltam a homlokom.
- A végeredmény a lényeg – mosolyodott el kajánul.
- Persze – mondtam semlegesen.


Nem akartam újabb veszekedésbe belebonyolódni az érzéseimre hagyatkozva, így inkább kiszálltam mellőle az ágyból, majd gyorsan felöltöztem.

- Most mi az megint? – kérdezte egy sóhajjal.
- Semmi – vágtam rá semlegesen.
- Hová mész?
- El – vágtam rá ismét ugyanabban a hangnemben.
- Azt látom – mondta nyugodtan.
- Csak tudod, először gondold, meg mit mondasz, aztán cselekedj, és ne játszadozz velem, ilyenekkel – mondtam rá se nézve, s ahogy felkaptam a táskámat a vállamra, fogtam magam és magam után bezártam az ajtót.


Szétnéztem előbb, hogy van-e valaki a láthatáron, de csak néhány embert láttam odaát a színpadnál, így nyugodtan mentem a parkolóba. Nem szerettem volna, ha valaki meglát így kora reggel, főleg úgy, hogy Taylortól jövök. Még a végén lekap valami fotós és a címlapokon az ocsmány fejem fog virítani, azzal, hogy „Reggeli lopakodás, Szandra Burke módra” vagy ilyesmi. Persze azért gyorsabbra vettem a tempót, hogy minél hamarabb felmehessek a buszra és készülhessek az interjúkra, de közben végig a tegnap esti csúnya beszélgetés járt a fejemben. Nem tudtam kiverni Taylornak azt a mondatát, hogy „Hát, akkor menj”. Ilyen könnyen elengedett volna vagy csak azért mondta, hogy még jobban fájjon? Én sose mondanék neki ilyet, hogy „hát akkor menj”. Tudom, sokszor veszekedésnél azzal „fenyegetem” úgymond, hogy szakítok vele, de sosem mondanám azt neki, tök komoly hangon, hogy menjen el, nem bírnám olyan könnyen elengedni. És ezt sem szívesen csinálnám vele, csak ha muszáj, lenne, hogy féltékennyé teszem. Nem lennék képes Taylort tudatosan bántani, de ő megtette. Kíváncsi lennék, ő mit szólna hozzá, ha én csinálnám ugyanezt vele. Csak az a gond, hogy nem gondolja át az én helyzetemet és a nélkül cselekszik. Persze oké, nem lehet mindig az eszébe, hogy az én szemszögömet is átgondolja, de azért lehetne kicsit áttekintőbb, ha már olyan okos, hogy ilyen gonoszságot tervelt ki. Mondjuk egy valamit nem mondtam el neki. Azt, hogy Travis megcsókolt. De amiről nem tud, az nem fáj neki. Amúgy is Travissel megbeszéltük és, az a csók sem mondható csóknak, inkább csak egy szájra puszi volt. Viszont most, hogy erre gondoltam, rám tört a lelkiismeret és azt sugallja, hogy mondjam el neki. Akkor meg lehet megint lesz egy szép veszekedés, de ha nem mondom el neki, akkor végig üldözni fog a lelkiismeretem.

Ezen rágódva mentem vissza a buszba, ahol még Jon és Steeve nagyban aludt, de a többiek, Michael, Lory, Poby, Jack – a sofőr – és Lauren már fent voltak, és halkan reggeliztek.

- Sziasztok – köszöntem rájuk félve a várt kérdésüktől.
- Szia – mosolyodott el Lauren.
- Hát te merre kószáltál? – kérdezte a várt kérdést Michael.
- Hát öö… egy itteni barátomnál aludtam – mondtam megvonva a vállam.
- Azért szólhattál volna – morgott le.
- Bocsánat – húztam el a szám – de, ha nem bánjátok, megyek és rendbe teszem magam.
- Segítek! – állt fel csillogó szemekkel Lauren.


Tudtam, hogy azért jön, mert már kíváncsi a történtekre de szükségem is volt rá, hogy kiválasszuk az interjúhoz a mai szettet. Nem szólt semmit, csak mosolygott, míg elővettem a zuhanyzáshoz a dolgaimat, majd bementem a mini fürdőbe, levetkőztem és elkezdtem magamra engedni a vizet.

- Bejöhetek csajszim? – tudtam, hogy nem bírja tovább – mondtam magamba kuncogva.
- Gyere – kiáltottam ki.
- Itt van az interjús cucc – mondta, de nem figyeltem oda. Tudtam, hogy biztosan jót választott ki – szóval… - hallottam meg kíváncsi hanglejtését – mesélj.
- Hűű, hol is kezdjem – sóhajtottam nagyot.
- Mi volt miután elmentél? Mert nem telt bele 2 perc, már Taylor is elment.
- Hát… igazából a kíváncsiságom hajtott, mert amikor le akartam feküdni, megláttam, hogy még volt világítás a forgatáson és gondoltam belesek már a profik közé – magyaráztam – ott nézelődtem egy kicsit, és utána Taylor jelent meg. Képzeld… pedig nem tudtam, de pont az ő lakókocsija előtt álltam meg.
- Oh – kuncogott.
- És hát utána elég furán viselkedett, a lényeg, hogy nagyon nem tetszett ez a viselkedése. Olyan laza volt meg nyugodt, meg minden és idegesített. Pontosan nem igazán emlékszem, de elkezdtünk úgymond szócsatázni egymással és figyelj… mondom neki, hogy lazán mehetnék Travis karjaiba, ahelyett hogy ott veszekszek vele, és erre mit mondott?
- Na, mit? – kérdezte kíváncsian.
- Azt mondja nekem, hogy: hát akkor menj! Én meg tökre ledöbbentem. Hallod, olyan rosszul esett, hogy azt hittem ott kapok sírógörcsöt. Nagyon rossz volt.
- Aszta – hallottam hangjában a ledöbbenést.
- Utána el akarok jönni, erre megfogja a karom és a kocsihoz nyom. Onnantól már normálisan beszélt velem, meg elkezdett magyarázkodni meg minden, de én már nem voltam igazán eszemnél, mert huh… - gondoltam vissza – alig bírtam ki, hogy ne sírjak – sóhajtottam fel – utána pedig megcsókolt és hát… jött a többi.
- Részleteket nem kérek – nevetett fel.
- És figyelj… ma reggel kérdezem tőle, hogy direkt csinálta, hogy féltékennyé tett, vagy nem? És azt mondja, hogy: hát igen, kitervelte. Én meg: mi van? Ledöbbentem és fel is idegesített. Komolyan, hogy lehet ilyen? Direkt féltékennyé tesz meg minden. Látja, hogy rosszul esik, de azért csinálja. De nem akartam már reggel veszekedni vele, így inkább fogtam magam és eljöttem.
- Azért ez nem semmi. Kitervelte mindezt? Hogy féltékennyé tegyen?
- Hát – vágtam rá – azt mondja, hogy: azért tette, hogy bebizonyítsa, hogy szeret – utánoztam a hangját – pedig hányszor, de hányszor mondtam már neki, hogy szeretem, de azért ő még bizonygatni is akarja. Mit szólna hozzá, ha én is ugyanezt megcsinálnám vele? Nem hiszem, hogy olyan jól esne neki.
- Ez igaz.
- De mindegy is… beszéljünk inkább másról – tereltem a témát gyorsan, mielőtt felhúzom magam – az interjúsok mikor jönnek?
- Úgy tudom, hogy az első 11 körül.
- Többen is jönnek? – húztam fel a szemöldököm.
- Ühüm, vagy három tv-től jönnek.
- Azt hittem csak egy lesz… hm… mindegy – vontam meg a vállam.
- Aztán megyünk és kezdjük a készülődést.
- Végre – mosolyodtam el – nagyon várom már az esti koncertet. Oh, és képzeld, jön néhány Abduction szereplő is, Lily-vel együtt – húztam el a szám.
- Nem mondod? Komolyan.
- Ühüm – bólogattam – de tudod, úgy vagyok vele, hogy most megmutatom Lily-nek kivel akar packázni.
- Oh, mutasd is meg neki.
- Nehogy már – horkantam fel – azért mert ő Phil Collins vagy kinek a lánya, már elveheti más pasiját. Azt már nem! Ami az enyém, azt nem engedem ki olyan könnyen a kezem közül.
- Helyes, helyes – mosolygott – amúgy nekem se szimpi ez a kis csaj. Van valami fura benne.
- Ühüm – értettem egyet- valahogy túl jó kislány… vagy nem tudom – vontam meg a vállam.
- Az biztos, hogy te meg az a Lily, olyanok vagytok, mint tűz és víz szerintem. Mondjuk, nem ismerem, de így úgy tűnik nekem.
- Meglehet. De ha elmeri rontani a koncertemet… áh, nem tudom, mit csinálok vele – ingattam a fejem.
- Reméljük, hogy semmi hátsó szándéka nincs azzal, hogy eljön.
- Hát, melegen ajánlom neki – vágtam rá.


Míg fürödtem beszélgettünk még néhány dologról, majd gyorsan kértem tőle egy törölközőt, körbe tekertem magam, kiszálltam a kabinból és a hajamat kezdtem el megtörölgetni.

- Míg felöltözök, szólsz Poby-nak, hogy csinálja meg a hajam az interjúkra?! Meg Lory-nak is.– néztem Laurenre kérlelően.
- Persze – mosolyodott el és ment ki.


Miután megtöröltem a hajam, meglestem, hogy milyen szettet hozott nekem Lauren, s reményeim szerint, ismét nagyon tetszett. Hamar fel is vettem a kikészített csinos farmert, hozzá pedig egy több színű, és igazán hozzám illő felsőt, majd még a fekete csinos magas sarkút felhúztam a lábamra és kimentem a többiekhez. Látva, hogy Lauren egyből szólt is a srácoknak, előkészítették a szükséges dolgokat, hogy rendbe hozzanak az interjúkra, én pedig – mivel kezdtem éhes lenni – a kezemben egy kis könnyű reggelivel ültem le Poby elé, hogy belekezdjen a hajamba. Beszárította, majd a kurta természetes hullámaimat, hajvasalóval egyenessé varázsolta, és még egy hullámcsattal az egyik oldalt, kissé hátrébb tolta. Ezek után Lory vett kezelésbe. Egy kellemes, nem túl erős sminket rakott fel, ami illett a szerelésemhez. Közben többször is hangos csengésbe szólalt meg a telefonom, Taylor nevét jelezve, de még részben haragudtam rá, ezért nem akartam vele most beszélni. Eldöntöttem, hogy innentől kezdve, inkább a mai napra fogok koncentrálni.

Miután mindennel kész lettem, épp Michael szólt, hogy megérkeztek az első helyi Tv-től, és már előkészítik a terepet az interjúra, így úgy gondoltam, hogy kimegyek hozzájuk és bemutatkozom. Mikor leléptem a buszról, meglepetten figyeltem, milyen profin „átváltoztatták” a parkoló kis részét egy amolyan interjús helyiséggé. Bevallom fogalmam sem volt, hogy ki fog meginterjúvolni meg nyüzsögtek néhányan, így csak körbe szemlélve próbáltam kiszúrni, a megfelelő embert.

- Hello – hallottam meg egy kellemes férfihangot a hátam mögül, majd megpördülve láttam, hogy talán ő lesz az interjús, így mosolyogva fogtam vele kezet.
- Hello.
- Ben Styler vagyok, én foglak meginterjúvolni – mosolygott.
- Valahogy sejtettem – motyogtam – Szandra Burke – ráztunk kezet.
- Szóval, bírod ezt a felhajtást? – tette lazán zsebre a kezét, s kérdésére kissé meglepően néztem rá, hiszen nem igazán szeretek újságírókkal vagy interjúvolósokkal beszélgetni.
- Öh, ne haragudj, de nem igazán szoktam az interjússal beszélgetni, max az interjún. Tudod ez amolyan félelem, hogy nehogy olyannal találkozzak össze, aki könnyen kifordítja a szavaimat és nem azt írja le, amit mondok – húztam el a szám bocsánat kérően.
- Oh, persze. Semmi gond – mosolygott halványan – akkor az interjún – intett, s sétált vissza a kamerákhoz.


Kissé megkönnyebbültem, hogy ezúttal normális és szimpatikus ember fog meginterjúvolni, hiszen találkoztam már olyannal, aki vagy mogorva volt, vagy nem normális és olyanokat kérdezett, amitől majd kihullt a hajam. Látva, hogy még nagyban készülődnek, visszamentem a már felébredt Jonhoz és Steve-hez, akik hunyorogva léptek le a buszról és értetlen fejjel néztek körbe, amin muszáj volt halkan nevetnem.

- Tök jó, hogy a kamerákra kell ébrednünk – nyújtózott Jon.
- Hát nem kellene hajnalig fent lenni – mondtam mosolyogva, ahogy odaléptem.
- Mi? Hajnalokig? Áh.. – legyintett, de tudtam, hogy igazam van, hiszen majdnem minden este hajnalig fent gubbasztanak.
- Hát, persze. Mert ti nem vagytok olyanok – ingattam a fejem viccesen, amin elnevették magukat, s a végén én is felkuncogtam.


Felbukkantak még néhányan a csapatomból, s jó kedvűen vihorásztak 1-1 vicces beszóláson. Nem sokra rá már szóltak is, hogy elkészültek az interjúra, így a nekem kikészített helyre leültem Bennel szembe, majd mosolyogva vártam a szokásos kérdéseket.

- Szia – köszönt, mintha sosem láttuk volna egymást.
- Hello – mosolyogtam.
- Szóval itt vagyunk Pttsburghban, és néhány hónapja, a turné előtt jelent meg második albumod. Izgatott voltál e-miatt? – tette fel nyugodtan.
- Azt hiszem, minden zenész nevében mondhatom, hogy minden album kiadása előtt izgulunk. A zene az életem, és fogalmam sincs, mi lenne velem, ha nem lenne az életemben. Az album mindössze fél év alatt készült el, és szinte minden időmet rá szántam, hogy a lehető legjobbat hozzam ki belőle.
- Van kedvenc számod, az As a Dream című lemezedről?
- Azt hiszem a „Forgiven love”, az a dal, ami talán az egyik kedvencem, mert egy különleges személyről szól, aki fontos szerepet tölt be az életembe, és azért is, mert ez a dal mutatja, hogy nem csak egy Rocksztár vagyok, aki minden őrültségbe belemegy, hanem egyben egy érzékeny lány is – gondoltam közben Taylorra, hiszen ez a dal pontosan róla szól.
- Azt hallottam, hogy minden dalodnak van valami mondanivalója…
- Hát… igen – sóhajtottam nagyot – ez így van, hiszen nem csak üres szavakat írok bele, hanem valódi érzéseket, tapasztalatokat és jó élményeket tartalmaz. Igazából mindig az életem történései inspirálnak, hiszen például, ha csalódtam, szomorú vagyok, vagy egyszerűen csak jól érzem magam és boldog vagyok, akkor fogom magam, előveszek egy papírt és egy tollat és leírom mindazt, ami épp akkor bennem van.
- Előfordult, hogy nem sikerült az írás?
- Oh, persze! – vágtam rá – van olyan, amikor szeretnék valamit dalba önteni, de valahogy nem jön az ihlet és ez elég idegesítő. Olyankor inkább félre rakom és elkezdek mással foglalkozni, aztán majd csak később térek vissza rá.
- Izgulós vagy, vagy már megszoktad, hogy ilyen felhajtás van körülötted?
- Bevallom, tényleg elég izgulós vagyok, de ahogy az idő múlik, egyre jobban megszoktam a kamerákat, illetve a felhajtást. Szerintem az izgulás az egy jó dolog, hiszen akkor személy szerint én olyankor teljesen leállíthatatlan vagyok, és az a gondolat, hogy egy újabb show-t végig csinálhatok, jobban inspirál arra, hogy még jobb legyek. Illetve ezekkel a koncertekkel, közelebb érezhetem magam a rajongóimhoz.
- Van valamilyen különleges rutin, amit a koncertek előtt megteszel?
- Nem, nincs – ingattam a fejem – egyszerűen csak koncert előtt néhány órával odamegyünk, az ének tanárommal illetve a bandámmal éneklünk és behangolunk, aztán a csapatommal úgymond felpörgetjük egymást, hogy izgalmassá és jó kedvűvé tegyük a koncertet.
- Esetleg valamilyen kabala, ami nélkül nem mész sehová?
- Nincs – kuncogtam ismét a fejemet ingatva – valójában az én kabalám a családom és a barátaim. Sok mindent köszönhetek nekik, és részben miattuk tartok ott, ahol.
- Aggódsz, hogy valamilyen apró baleset történik a színpadon, vagy, hogy elesel?
- Igen, mindig kísért ez a gondolat – bólogattam – és sajnos néhányszor már meg is történt velem. Az elején kínosnak éreztem, de aztán úgy vettem fel, hogy egy jót nevetünk rajta, aztán pedig elfelejtsük.
- Ugye, alig pár napon belül itt a születésnapod! Tervezel valamit?
- 17 éves leszek, de nem igazán tervezek semmit. Igazából időm se lenne rá, úgy, hogy a legfőbb vágyam az lenne, ha a családommal és a barátaimmal tölthetném a születésnapomat.
- Milyen együtt dolgozni az American Idol új felfedezettjével, Travis Garlanddal?
- Ő egy nagyon aranyos srác. Semmi rosszat nem tudnék róla mondani. Nagyon tehetséges, és úgy gondolom, hogy jó duett partner.
- És mi a helyzet a szerelemmel? – tért ki a kínos kérdésre.
- O-ó – kuncogtam el magam. De viszont örültem is ennek a kérdésnek, hiszen így talán eloszlathatom a pletykákat Lily-ről meg Taylorról.
- Szóval? – mosolygott – hallottam, hogy nem rég véget ért a Twilight üdvöskéjével, Taylor Lautnerrel a kapcsolatod.
- Hm...? – húztam fel a szemöldököm.
- Akkor ez pletyka, vagy tényleg igaz?
- Hát… nem igazán szeretek a kapcsolataimról beszélni, de semmi ilyesmiről nem volt szó köztünk.
- Akkor megnyugodhatnak a rajongók?
- Teljes mértékben – vágtam rá.
- Tudom, az előbb mondtad, hogy nem szeretsz a kapcsolataidról beszélni, de azért pár mondatban mesélnél a Taylorral való viszonyodról?
- Taylor egy nagyon kedves és megértő srác. Jól megértjük egymást és talán ő az egyetlen olyan személy, aki eddigi életem során ilyen közel került hozzám. Persze a családomon és a legjobb barátnőmön kívül – próbáltam finoman, de még is őszintén fogalmazni.
- De ugye te most turnézol, és ő is épp itt forgat, nem gond köztetek, hogy ilyen ritkán láthatjátok egymást?
- Öhm… de, persze nehéz ilyen távol lenni tőle, de én úgy gondolom, ha két ember úgy fogja fel ezt az egészet, hogy „oké, menni fog”, akkor semmi gond nem lesz.
- És mit szólsz a pletykákhoz, amit róla és a partneréről terjesztenek?
- Erre azt szoktam mondani, hogy minden pletykában van némi igazság, de a legtöbb pletykában túl sok a hazugság.
- És a családod veled tart a hosszú utakon?
- Nem, sajnos – ingattam a fejem – rettenetesen hiányzik mindenki, de tudom így is, hogy velem vannak lélekben. Persze, amikor van, némi szabadidőm megpróbálok hazalátogatni, de sokszor ez nehezen megy.


Kérdezgetett még néhány frankó és új kérdést, amikre persze válaszoltam is kedvesen, majd miután megköszönte az interjút, leállították a kamerát és elköszöntünk a tv-sektől. Igazából az egész interjú alatt, arra is gondoltam, hogy nehogy Taylor felbukkanjon, mert az nem igazán lenne jó. Reménykedek abban, hogy látja, hogy itt vannak a tv-sek, így nem merészkedik ide.

Kis szünet után, megérkezett a következő interjúvoló, aki már nem volt olyan szimpatikus, de persze attól bemutatkoztam neki, és egy kis állítgatás után, leültem a helyemre, és belevágtam a következőként jövő kérdésekbe.

*********

Viszonylag jól sikerültek az interjúk. Volt, ahol sokat megnevettetett az interjús, de volt olyan is, aki végig komor volt és egy mosoly sem húzódott a szájára. Na, az ilyen embereket nem igazán értem. Persze nem tudhatom, hogy mi állhat a komorsága mögött, de szerintem attól még elmosolyodhatna 1-szer, 2-szer. Reményeim szerint, Taylornak még a színét se láttam arra felé, igazából bevallom nem is kerestem, mert olyan felhajtás volt ott, hogy alig láttam ki a kamerák mögül. Épp mikor elmentek az utolsó tv-sek is, már épp ott volt az idő, hogy átmenjünk a színfalak mögé felkészülni a show-ra. Bár közel volt, de mivel már a színpad előtt álltak jó néhányan, így muszáj volt autóval átmenni, így az embereimmel beszálltunk és alig 2 perc alatt át is értünk a túl oldalra, ahol nem láthatnak meg. Nagyon ügyesen megoldották azt, hogy abszolút ne vegyenek észre a rajongók, mert a színpadon és a színfalak mögött dolgozók, összeraktak fémlapokból egy majdnem ugyanolyan nagy térséget az öltözőknek, a táncosoknak és az egész színpad mögötti résznek, mintha egy stadionba lennénk, csak épp a színpad a levegőn van. Így én is miután kiszálltam az autóból, megmutatták az öltözőmet, de mielőtt neki kezdtünk volna a készülődésnek, benéztem a táncosaimhoz, a bandámhoz és persze a vokálosaimhoz, hogy minden rendben van-e és, hogy készen állnak-e egy újabb koncertre. Illetve a bejárathoz menve, felírattam az Abductionos neveket a testőrrel, hogy nehogy gond legyen, amikor be akarnak majd jönni. Ezek után már más dolgom nem volt, csak visszamentem az öltözőmbe, és miután átöltöztem az első számú fellépő ruhámba, a fodrászom illetve a sminkesem, belekezdett a már minden napi munkájukba. Közben pedig Mary segítségével, behangoltunk minden hangra. Bár azt hiszem ezeket már meg tudnám egyedül is csinálni, de a biztos, ami biztos.

Már épp majdnem Poby a hajam készítése vége felé járt, amikor hírtelen kopogtak az ajtón, s oda se nézve, figyeltem tovább a tükörből, hogy kreál Poby.

- Hello – hallottam meg az ismerős hangot, de még mindig nem figyeltem oda.


Poby rám nézett kérdőn, majd bólintottam neki, hogy menjenek ki néhány percre, míg elmondja Taylor a mondanivalóját.

- Akkor mi nem is zavarunk- mondta, s rakta le a forró hajvasalót.


Magunkra hagyva, még mindig nem pillantottam rá csak néztem előre a tükörben, hiszen visszagondolva bár már nem haragudtam úgy, de azért még mindig éreztem némi sértettséget magamban. Éreztem, hogy a hátamhoz lépett, s a tükörben a szemmel is láthattam, halványan mosolygós arcát, de még mindig csak mereven ültem ott éreztetve vele, hogy haragom még tart. Egy mozdulattal meg akart puszilni oldalról, de én gyorsan elhúzódtam és felhúzott szemöldökkel néztem rá.

- Még puszit se kapok? – kérdezte bevetve az aranyos nézését.
- Megérdemled? – kérdeztem még mindig felhúzott szemöldökkel.


Erre összeráncolta a homlokát, majd visszahúzódva, magával szembe fordított és leguggolt elém, hogy viszonylag egy magasságba legyünk.

- Figyelj… - kezdett bele és sóhajtott.
- Igen?
- Nem tudom teljesen megmagyarázni, hogy mit miért tettem, de nem gondoltam arra, hogy ezzel ennyire megbánthatlak – nézett rám őszinte tekintettel.
- Te mit szólnál ahhoz, hogyha én azt mondanám neked, hogy „menj csak nyugodtan Lily-hez, kit érdekel” – hadonásztam a kezemmel – vagy ahhoz, hogy csak úgy elmegyek… valaki mással szó nélkül valahová, és az a valaki legyen egy fiú. Huh? – ráncoltam a homlokom – fogadjunk, nem ujjongnál örömödben.
- Hát, nem – hajtotta le a fejét.
- Csak tudod az a gáz, hogy én ezt sose tudnám veled megtenni – ingattam a fejem – mert ennyi erővel, persze én is megtehettem volna, hogy most „oké bosszút állok és féltékennyé teszlek Travissel”, de nem tettem meg. De tudod az egészben az volt a legidegesítőbb, hogy olyan nyugodt voltál, mint aki tudja, mit csinál, és én meg ezt meg nem vettem észre, mert a féltékenység elvakított – magyaráztam immár nyugodtabb hangnemben. Erre csak próbálta visszafojtani a mosolyát, de nem sok sikerrel – ne vigyorogj – mondtam elmosolyodva – ez nem vicces – motyogtam.


Nem szólt semmit, csak próbálta elrejteni mosolyát, de végig láttam rajta a huncutságot. A kezem az övébe tette, s azt kezdte el fürkészni.

- Hol a karkötőd? – nézett fel ráncolt homlokkal.
- Hát ööö… az úgy volt, hogy… majd elmondom – legyintettem.
- Miért nem most mondod el? – húzta fel a szemöldökét.
- Mert hosszú. Majd elmondom, nyugi.
- Rendben, de van miért aggódnom?
- Nincs – ingattam a fejem.
- Akkor jó – bólintott – De egyébként honnan tudjam, hogy ezután nem-e lesz Travissel semmi?
- Onnan, hogy ez lesz az utolsó koncertem vele, és mert bízz bennem.
- Hogy-hogy az utolsó? –ráncolta a homlokát
- Ezután váltás van és a Honor Society-val és az Allstarral megyek tovább.
- Ühüm, értem. Figyelj csak… nem jönnél ki a srácokhoz, csak néhány percre.
- Mondtam neked, hogy senkivel nem szoktam találkozni a…
- Tudom, mit mondtál – vágott bele a mondatomba – csak egész úton azt kérdezgették, hogy biztos, hogy nem baj, hogy jönnek, meg, hogy néz az már ki, hogy eljöttek és még csak nem is találkoztatok!
- Én se találkoztam Avril-al a koncertjén – vontam meg a vállam.
- De te nem Avril vagy! Légyszi – nézett rám kérlelően.
- Mit meg nem teszek neked – ingattam a fejem egy sóhajjal – rendben, de csak 1 percre.
- Csak 1 percre – vágta rá.
- Oké, de először még elkészülök, aztán benézek hozzájuk – szögeztem le.
- Oké – mosolygott – ott leszek majd velük.
- Oké – motyogtam.
- De először… - mosolyodott el s hajolt közelebb.
- Szájfényes leszel – motyogtam alig pár mm-re a szájától.
- Nem baj – ingatta a fejét.
- Hát, jó – vontam meg a vállam, s leheltem egy apró csókot a szájára.


De nem bírva magával, forróbban csókolt vissza, mire rövid táncba kezdtek ajkaink, majd szétválva egymástól, visszafordultam a tükörhöz és vártam, hogy visszajöjjön Poby. Nem telt bele egy perc sem, már jött is vissza és folytatta a hajam készítését. Azzal is percek alatt kész lett, majd ránézve az órára, sóhajtozva álltam fel, hogy még van idő és így elmegyek az Abduction gárdához. Magamra erőltettem egy kedves mosolyt, és elindultam a VIP feliratú ajtóhoz. Kopogtam, majd lassan kinyitottam az ajtót és még mindig ugyanazzal a mosollyal léptem be. Túl akartam lenni a Lily-vel való találkozáson, így egyből neki mutatkoztam be, majd csak utána a többieknek. Viszont még most sem volt túl szimpatikus ez a Lily. Az már biztos, hogy vele soha napján, kiskedden leszek jóba. Nem mondom, hogy utálom, de nem különösebben kedvelem. A többiek viszont kedvesek voltak és velük már kevésbé volt olyan ellenszenv érzetem. De, ahogy mondtam pár percnél tovább nem is maradtam, inkább a már kész állapotomban, a további időt szokás szerint a csapatommal töltöttem, akik jókedvűkkel most is eléggé úgymond felpörgettek és alig álltunk le. Már nagyon izgatott voltam és alig vártam, hogy végre elkezdjük a show-t. Mire észbe kaptunk már alig pár perc volt hátra, így szokásosan egymás kezét megfogva körbe álltunk, majd elkezdtük a közös imát…

**********

Iszonyatosan jó show-t hoztunk össze ezúttal is. Az energia csak úgy jött belőlem. Ugráltam, táncoltam, énekeltem és persze eszeveszett jól éreztem magam. Már csak onnan is jött belőlem az energia, ha arra gondoltam, hogy itt vannak Taylorék és, hogy ezért különösen jó koncertet kell adnom. A rajongók iszonyat jók voltak. Végig énekeltek és táncoltak velünk, egyszerűen fenomenális volt. Nagy meglepetésemre a koncert közepe táján felhoztak nekem egy fényben tündöklő rózsaszín- lilás mikrofon tortát, ami nagyon tetszett és rettenetesen jól esett, hogy már így a szülinapom előtt néhány nappal gondoltak rám. Az egész közönség elénekelte nekem a Boldog szülinapot, amitől bevallom kicsit elérzékenyültem, de tartottam magam. A koncert után még mindig nagyon nagy volt az energiánk, és mivel a tiszteletemre rendeztek egy kisebb partit, így lenéztünk még oda is az indulás előtt, ahol ettem is a tortából és nagyon finom volt. Persze Taylor is ott volt, és ő is jól érezte magát. Elmondtam neki, hogy miért nem volt rajtam a karkötő, - amit egyébként vissza is vettem a koncert után - de nem haragudott meg érte. Illetve elmeséltem neki a csókot Travissel, amiért először megsértődött, de miután elmondtam az egészet neki, akkor megértette, hiszen ha nem lett volna az a csók, akkor lehet, most nem Taylorral lennék. Alig egy órát lehettünk ott, amikor már is indulnunk kellett sajnos. Tay visszakísért a már készenlétben álló turné buszomhoz és sok ölelgetés, illetve puszi után, nehezen, de elváltunk egymástól. És megbeszéltük, hogy amint tudunk megyünk egymáshoz….

2011. április 28., csütörtök

Szandra Burke's life 93 rész

Szijasztok:D Tudom, a chatben említettem, hogy pénteken lesz friss, de mivel tök jó napom volt és még a kedvem is jó, ezért úgy döntöttem, hogy már ma felrakom!! És mivel holnap még jobb napom lesz, várhatóan - ugyanis csak 11-ig lesz suli, aztán goo haza a délivel - nem ígérem, de lehetséges, hogy ismét fent lesz egy új rész!! Remélem ez tetszeni fog nektek. Jó olvasást, puszi

Úgy voltam vele, hogy nem igazán érdekelt, ha meglátnak itt, majd max beadom, hogy eltévedtem a sötétbe vagy valami.

- Csak nem engem vársz? – pördültem meg megdöbbenve az ismerős hangra.


Taylor csábosan nézett rám, két kezét zsebre vágva én pedig csak felhúztam rá a szemöldököm.

- Képzeld, hogy nem – szűkítettem össze a szemem rá.
- Akkor miért, pont az én lakókocsim előtt állsz?
- Nem tudtam, hogy a tied.
- Aha, jó duma – húzta fel a szemöldökét.
- Csak sétálgattam.
- És pont erre, igaz?
- Hjaj, ne add már itt a nagymenőt.
- Csak kérdeztem – vonta meg a vállát.
- Úgy is már megyek, szóval mindegy – fordultam meg és indultam el.
- Látom már kiszállt a kisördög belőled – szólt utánam, mire megálltam és dühös arckifejezéssel fordultam vissza hozzá.
- Képzeld, hogy volt okom dühöngni – sziszegtem
- Oh, tényleg? Mert? – mondta lazán, és jött közelebb, ami egyre inkább kezdett idegesíteni.
- Még kérdezed?


Erre csak megvonta a vállát.

- Tudod, simán foghatnám magam és Travis karjaiba mehetnék.
- Hát, akkor menj – döbbentem le erre a válaszára.
- Jó tudni, hogy is állunk valójában - mondtam immár csalódottan, a hírtelen jövő könnyekkel küszködve.


Nem akartam kimutatni, mennyire rosszul esett ez a mondata, így ahogy tudtam, próbáltam visszatartani kibuggyanó könnyeimet, de hírtelen Taylor kézen ragadott és a másik kocsihoz nyomott, amitől bevallom kicsit megijedtem, mivel nem szokott ilyen lenni. Nem akartam ránézni, hiszen ezekkel a tetteivel még jobban megbántott, de ugyanakkor a szívem heves dübörgésbe kezdett, aminek Taylor közelsége köszönhető. Próbáltam kibújni előle, de két karját a kocsinak támasztotta, így körbezárva engem.

- Hagyj békén – motyogtam lehajtott fejjel.
- Hagyjalak békén, mindig ezt mondod – suttogta immár a szokásos lágy hangján, ami még jobban arra késztetett, hogy sírjak.
- Akkor miért nem fogod végre fel – mondtam miután nyeltem egy nagyot.
- Miért van az, hogy a szád mást mond, mint amit mutatsz? Hm..?
- Ez nem igaz – motyogtam, s közelségére éreztem, hogy megremeg a lábam.
- Dehogynem – vágta rá – azt mondod, hogy hagyjalak békén, miközben érzem, hogy szeretsz. Vagy nincs igazam?
- Nincs – vágtam rá s sóhajtottam nagyot és közben már újra feltűnt egy gombóc a torkomban.
- Tudni akarod, miért csináltam azt, amit? – kérdezte rejtélyesen – időt kértél, hát adtam. De Lily a kollégám, a partnerem, muszáj vele is lennem. Miért fáj az neked, ha valaki más társaságában jól érzem magam? Vagy miért kell neked állandóan féltékenykedni? Na, nekem, nekem több jogom lett volna kiborulni és drámázni, amiért egy másik férfi settenkedik körülötted.
- De én nem hazudtam – emeltem fel a hangom erőt véve magamon.
- Azért nem mondtam igazat, mert tudtam, hogy ez lesz. A fejemet raktam volna rá, hogy elkezdesz féltékenykedni meg hisztizni, amiért Lily is ott volt velem. Egyáltalán miért kerestél?
- Semmiért – vágtam rá, s újra a szemembe szöktek a könnyek, amit gyorsan próbáltam visszafojtani.
- Az érdekes, ha a semmiért kerestél – mondta gúnyolódva.


Nagyon nem voltam jó kedvemben, s már erre a gúnyolódó mondatára is egyre jobban éreztem belül a fájdalmat. A szívem sajgott, a gyomromba pedig egy görcs költözött be. Annyira égette a torkomat a könny, hogy egyszerűen azt éreztem, hogy a percen sírógörcsöt kapok. Majd Taylor egy mozdulattal, az arcomat kezdte el lágyan simogatni, ami nagyon jól esett és minden porcikám kívánta, de ugyanakkor ott lapult bennem az, hogy így megbántott a viselkedésével és a beszédével, ezért minden erőmmel azon voltam, hogy elhúzódjak tőle, és kerüljem az érintését. Ekkor döbbentem rá, hogy életem során, ő bántott engem, a legtöbbet, persze csak érzelmileg. De inkább fizikailag szenvedek, mint, hogy érzelmi roncs legyek. Erőt vettem magamon, majd szóra nyitottam a szám.

- Miért van az, hogy te bántasz engem, a legtöbbet? – motyogtam alig hallható hangon, s ahogy kimondtam, a szemembe ismét könnyek szöktek.
- Ha így érzed, akkor sajnálom – suttogta, s hallottam szavaiban az őszinteséget.


Egyre azt éreztem, hogy nem tudom kontrolálni az érzéseimet és áttörik azt az ellenkező falat, ami gátolja a könnycsatornámat. Taylor kezét hírtelen az állam alatt éreztem, s próbált magával szembe fordítani, de kihúztam arcomat a kezéből, és csak ellenkeztem. Taylor kitartóan próbálkozott, arcom másik felén, de ugyanúgy ellenkeztem. Majd mindkét kezébe arcomat megfogta, s immár érintésére, minden porcikám csak őt kívánta. Szívem majd ki esett a helyéről, s lábam láthatatlan remegésbe kezdett. Ellenkező erőm, végleg feladta magát, s Taylornak ezzel sikerült magával szembe fordítania, így pillantásunk is összeért. A szeme az ajkaim, és a szemem között járt, én pedig önkéntelenül is az ajkamba haraptam s gondokkal telin nagyot sóhajtottam. Majd hírtelen lassú tempóban kezdett közeledni, én pedig egyre nagyobb közelségére, harmóniában ugyanúgy egyre jobban kívántam a csókját.

Majd hírtelen óvatos mozdulatokkal, lágy ajkait megéreztem az enyéimen, ami egyszerre valami furcsa érzést okozott a gyomromban, s a libabőr is átfutott rajtam. Először apró csókokat lehelt, majd érezve, hogy nem utasítom vissza, egyre forróbban és szenvedélyesebben vette át ajkaim táncát. Nem tudtam ellenkezni, és őszintén nem is akartam már. Nem tudok ellenállni neki… mert úgy szeretem. És hiába, akármennyire is megbántott, én megbocsájtom neki.

Amilyen forróbban csókolt, az összesimult testünkön is éreztem, hogy kezdenek forrósodni és a lélegzetünk is egyre szapora lett. Úgy éreztem, hogy a vágy birtoka alatt vagyok, s e hatására egész testemben alig láthatóan remegtem. Majd hírtelen levegőért kapkodva vált el Taylor ajkaimtól. A szemébe néztem, s szavak nélkül is láttam a szemébe a tüzet és a vágyat. Addig csoki barna szeme, átváltozott szinte feketévé. A nyakamon heverő keze, szinte lángolt. Mély lélegzeteket vettem, hogy csillapodjon vágyam, de Taylor látványa és közelsége még jobban izzította bennem, s rajta is ezt láttam…

**********

Ahogy becsapta lakókocsijának ajtaját, a falhoz nyomva tapadt rá forró ajkaival az enyéimre, s közben próbáltuk megszabadítani egymást a ruha rétegektől. Levegőért kapkodva, másodperces szünetek voltak csókcsatáink között. Levetette rólam a vékony ruhámat, majd megtalálva gerincemet, lágyan végighúzta rajta kezét, amitől újabb libabőr szaladt végig testemen, s közben nyakamat kerítette körbe lágy csókjaival. Ennek hatására halk nyögés tört fel belőlem, s hangosan sóhajtozva vettem szaporán a levegőt. Másodpercek múlva lekerült Taylorról is néhány textil, majd az ágyra óvatosan lefektetett és ajkaink újabb táncba hívták egymást…

******

A beteljesülés után, fáradtan borult nyakamra, s ahogy kedélyeink csillapodtak legördült rólam, majd látva rajta, hogy lefárasztotta ez a „kis” akció, szótlanul hagytam, hogy átöleljen és álomba ringassa magát. Bevallom én nem voltam fáradt, inkább élveztem a közelségét és az érintését. Bár már teljesen lecsillapodtunk, de meztelen bőrünk, ahogy összeért még mindig lehetett érezni, a forróságot. Igazából már nem haragudtam rá, de nagyon kíváncsi lettem volna, hogy direkt csinálta-e, vagy nem. Bízom abban, hogy önkéntelen lépés volt tőle, mert ha nem akkor nagyon csúnya dolog lenne ez tőle. De inkább elvetettem ezeket a bizonytalan gondolatokat. Lassan megfordultam, hogy ne keltsem fel, és csak hallgattam, ahogy békésen szuszog mellettem. Órákig el tudnám így nézni, annyira aranyosan alszik. Közben néha-néha mocorgott illetve motyogott valamit az orra alatt, amit egyrészt nem értettem, de mosolyognom kellett rajta.

Nem tudom mióta nézhettem így, szememre nem jövő álmossággal, de hírtelen a telefonom nagy csörgésére kaptam oda a fejem, s gyors mozdulatokkal, hogy ne keljen fel, felültem az ágyon, majd az ágyról félig lelógva, a táskámban kotorásztam, míg megtaláltam, s meg sem nézve, hogy ki az gyorsan felvettem.

- Halló? – szóltam bele halkan.
- Szandra? – hallottam meg Lauren hangját.
- Igen?
- Te meg hol a fenébe vagy? – hallottam aggodalommal teli hangját.
- Mi az már? – nyöszörgött mellettem Taylor, pislákolva.
- Ez Taylor volt? – szólt bele ismét Lauren.
- Hát… aha – válaszoltam elmosolyodva.
- Akkor jó helyen vagy – nyugodott meg – máskor szólj vagy hagyj valami levelet.
- Én se így terveztem, de… majd mesélek – kuncogtam halkan.
- Oké – mosolyodott el – oh, és Michael üzeni, hogy holnap délelőtt jönnek hozzád interjúvolni.
- Oké, oké.
- Aztán jó szórakozást – hallottam kis huncutságot a hangjában.
- Tedd már le! – nyöszörgött fel megint Taylor.
- Mennem kell, bocsi. Majd holnap beszélünk.
- Oké, szia.
- Szia – bontottam a vonalat.

Visszaraktam a helyére, s Taylorhoz visszafordulva bocsánat kérően néztem rá.

- Bocsi, hogy felébresztettelek – húztam el a szám.
- A-a – ingatta a fejét kómásan.


Kinyújtotta felém a karját, majd szorosan melléfészkeltem magam egy mosollyal az arcomon, s eszembe jutva, hogy holnap lesz a koncert, eldöntöttem, hogy ideje végre aludni, hogy friss legyek, de mielőtt elaludtam volna, megláttam Tayloron azt a huncut félmosolyát, aminek muszáj volt hangot adnom.

- Utállak – motyogtam, tudva, hogy Taylor érti, hogy értem.
- Tudom – vágta rá még nagyobb csábos mosollyal, s még közelebb húzott magához.


Erre csak halkan elkuncogtam magam, s közelsége megnyugtatott és egyszerre el is álmosított, így végre érezve, hogy ragadnak a pilláim, lehunytam a szemem és hamar el is aludtam…

2011. április 26., kedd

Szandra Burke's life 92 rész

Szijasztok!! Nah nem bírtam tovább, már is felraktam nektek:D:D Remélem tetszeni fog. Jó olvasást, puszi


Hírtelen történt valami. Ahogy lehunytam a szemem, meglepetésemre, nem Travis arca libbent be elém, hanem Tayloré. Mosolygott rám azzal a csábos mosolyával, a szívem pedig látványára hevesen kezdett verni. Majd észbe kaptam, hogy nem is Taylor csókolt meg, hanem Travis. Akkor döbbentem rá az igazságra. Gyorsan elkaptam ajkaimat az övéjéről és döbbenten hátráltam meg, az előbb történtek miatt. Travis meglepetten nézett rám viselkedésem hatására.

- Én… ne haragudj – nézett rám bocsánatkérően.


Ebben a néhány másodpercben, vagyis a csók alatt jöttem rá, hogy melyik a helyes út. A szívem is választott. Rájöttem, hogy kit szeretek. Hogy ki az, akiért mindig is odavoltam. És ebben a pillanatban szintén rájöttem, hogy csak a távolság miatt lettem érzelmi válságba. Úgy éreztem, hogy hálás lehetek Travisnak, hogy megcsókolt. Hiszen, ha nem csókol meg, ki tudja, meddig őrlődök még.

- Köszönöm – böktem ki végül elmosolyodva.


Meglepetten nézett rám. De mivel nem akartam vesztegetni az időmet, nem magyaráztam el neki, hogy mi történt, hanem inkább azonnal el akartam menni Taylorhoz, hogy elmondjam neki.

- Ne haragudj, de most mennem kell – álltam fel sietősen.
- De hová? – húzta fel a szemöldökét.
- Majd elmagyarázom – indultam el boldogan.


Gyorsba leszálltam a buszról, majd a többieket kikerülve, gyors léptekkel mentem a forgatás fele. Sehol sem láttam Taylor-t, így kutakodva kerestem a szememmel mindenhol. Tényleg sehol sem láttam, mire már kicsit aggódva néztem körbe, majd hírtelen megláttam a sajtósát, gondolva, hogy hátha tudja, merre van, elindultam felé.

- Hello – intettem neki, ahogy közelebb értem.
- Oh, szia – mosolyodott el és köszönt kedvesen.
- Nem tudod, merre van Taylor?
- De – vágta rá – egy Steelerz meccsen van Lily-vel – döbbentem le a válaszára.
- Lilyvel? – kérdeztem rá még egyszer, hiszen nem igazán akartam hinni a fülemnek.
- Igen – bólogatott.
- Ühüm, értem. Köszi – fordultam meg és indultam vissza.


Dühös lettem és féltékeny, méghozzá nagyon. Úgy látom nem is érdekli a válaszom és úgy tűnik, nagyon is jól érzi magát annak a kis libának a társaságában. Milyen már az, hogy még 1 napja se kértem a szünetet, de ő máris más lányt keres. Egész testemben éreztem a féltékenységemet. Úgy tűnik, még se vagyok olyan fontos neki, ha ilyen könnyen elfelejt. Vagy tán már beletörődött, hogy talán nem is vele fogok maradni? Legszívesebben bemosnék egyet Lilynek is és Taylornak is. Még nem találkoztam azzal a kis senkivel, de biztosíthatom, hogy megadom a módját az első találkozásnak. Csak imádkozzon, hogy ne lássam meg. És itt nem verekedésre gondolok, hanem erős kiosztásra, mivel annyira nem fogok megalázkodni, hogy egy fiú miatt verekedjek. Amúgy sem vagyok az a harcias típus, de szóban tudom kenni a dolgokat. Vagy csak féltékennyé akar tenni? Hát, gratulálok Taylor Daniel Lautner, sikerült.

Püfögve és idegesen mentem vissza a buszba, s a srácok pedig csak meglepetten néztek rám, de nem igazán érdekelt. Felmentem a buszra, s az ágyamra leültem. Hírtelen eszembe jutott valami. Kíváncsi voltam, ha felhívom és megkérdezem, hogy hol van, mit fog vajon válaszolni. Így a telefonomat elővettem, s egyből elkezdtem a számát tárcsázni. Percekig csörgettem, de nem vette fel. Erre persze még jobban dühösebb lettem és majd szétrobbantam idegemben. Mély levegőket vettem, s úgy próbáltam nyugtatgatni magam.

- Hé, csajszim. Mi a baj? – jött be hírtelen Lauren aggódva.
- Oh, sok minden – vágtam rá ingerülten.
- Veszekedtél Taylorral? – húzta el a száját.
- Bárcsak az lenne – forgattam a szemem.


Válaszomra döbbenten leült velem szembe.

- Mi történt? – ráncolta a homlokát.
- Elmondok neked valamit, de kérlek, ne add tovább senkinek – néztem rá kérlelően.
- Tudod, hogy nem adom tovább – mosolyodott el halványan.
- Oké – bólintottam – szóval, lehet már észrevetted, de Travissel van valami köztünk és ezt elmondtam Taylornak is. Időt kértem tőle, amíg rendbe teszem az érzéseimet és erre mérges lett, de aztán belement.
- Várj – tette fel a mutatóujját – azt mondod, hogy két pasi között kell választanod? – húzta fel a szemöldökét.
- Valahogy úgy – vontam meg a vállam – szóval nem rég beszélgettem Travissel, és valahogy elcsattant egy csók, viszont a csók alatt rájöttem, hogy Taylor kell nekem és nem ő – magyaráztam – aztán egyből el akartam mondani Taylornak, hogy akkor mi is a helyzet, de amikor átmentem a forgatásra, nem találtam sehol, csak a sajtósát találtam meg. Kérdezem tőle, hogy hol van Taylor? Erre azt mondja, hogy valami meccsen van azzal a Lily-vel – mondtam a végét idegesen – hallod, akkora ideg jött belém – fújtam ki a bent maradt feszült levegőt – komolyan még csak pár órája volt, hogy kértem tőle szünetet, de már is más lánnyal lóg? Milyen dolog ez már! – kezdtem kikelni magamból – ráadásul a telefont sem veszi fel – püffögtem.
- Lehet csak barátokként mentek el – mondta nyugodtan.
- Oh, akkor szerintem felvenné azt a rohadt telefont – fújtam ki ismét a levegőt – arra gondoltam, hogy lehet, ezzel akar féltékennyé tenni – szűkítettem össze a szemem.
- Gondolod?
- Igen – vágtam rá – de ezt még visszakapja – jutott eszembe egy ötlet – én is féltékennyé fogom tenni.
- Még is kivel? – kuncogott fel.
- Travissel – vágtam rá.
- Ne játssz Travis érzéseivel – komorodott el.
- Nem – ingattam a fejem – elmondom neki, hogy legyünk csak barátok, aztán megkérem, hogy segítsen féltékennyé tenni.
- Ez elég hülyén hangzik, már ne is haragudj – kuncogott – és szerinted bele fog menni?
- Remélem – vontam meg a vállam.
- Nem hiszem – ingatta a fejét – tetszel neki, ez egyértelmű. De nem hiszem, hogy belemenne abba, hogy segítsen féltékennyé tenni Taylort.
- Hátha.
- Szerintem elég az neki, hogy megmondod, legyetek csak barátok.
- Lehet – vágtam rá – de én azért reménykedek, hogy megteszi.
- Te tudod – vonta meg a vállát – én csak azt mondom, hogy… - szakította félbe hírtelen a telefonom csörgése.


Gyorsan megnéztem a kijelzőt, amin Taylor neve szerepelt. Felmutattam Laurennek felhúzott szemöldökkel, s hezitáltam, hogy vegyem-e fel. De végül úgy döntöttem, hogy még is felveszem.

- Hello – szóltam bele.
- Miért kerestél? – kérdezte furcsa hanglejtéssel.
- Hol vagy most?
- Most? A forgatáson, mert? – ment fel ismét a pumpa bennem
- Tényleg a forgatáson vagy? – kérdeztem ingerülten.
- Igen.
- És még én vagyok a hazug meg a rossz igaz? Hát, képzeld, hogy nagyon jól tudom, hogy nem a forgatáson vagy, hanem valami meccsen azzal a libával. Nem sül le neked a képed? Délelőtt itt hőbörögsz, hogy mi az, hogy én időt kérek meg így meg úgy meg amúgy, most meg már valaki mással kavarsz? – pörgött a nyelvem – komolyan szégyelld magad.
- Nyugodj már meg és ne hisztizz. Ok nélkül vádaskodsz. Nem fogok veled most veszekedni, majd ha visszaértem megbeszéljük.
- Tudod, mit? Nem érdekel. Ne szólj hozzám, még csak meg se keress, mert nem fog érdekelni, azt csinálsz, amit akarsz. Oh és nyugodtan mondd meg az új kis kedvencednek, hogy most már rád mászhat, senki nincs, aki gátolni fogja.
- Fejezd már be! – mondta kissé idegesen.
- Nem fejezem be! És még te, vagy akinek a legfontosabb az őszinteség, meg a hűség. Hát gratulálok önmagadat hazudtoltad meg.
- Nyugi már. Nem ismerek rád.
- Ennyit tudsz mondani, hogy nyugi már meg, hogy fejezzem be? Szép, megmondom. Pedig történt valami, amit nem fogok elmondani és inkább szenvedni fogok, minthogy egy ilyen csalóval legyek.
- Na, jó. Úgy látom megszállt az ördög, úgy, hogy most lerakom.
- Jó, rakd csak le és ne is hívj többet – nyomtam ki merő nagy bosszúsággal és idegességgel a telefont.


Magam mellé ledobtam a telefont, majd nagy levegőket véve próbáltam normálisabban viselkedni, de hihetetlenül kihozott a sodromból ezzel a húzásával és azzal is, hogy ilyen nyugodt volt. A fejéhez vágtam volna még 1-2 dolgot, de így is elég volt már. Ez volt együttlétünk egyik legdurvább veszekedése, legalábbis az én részemről. Laurenre ránéztem, aki megdöbbenve ült velem szembe.

- Ez durva volt – nyögte ki pár másodperc után.
- Ne tudd meg, milyen ideges vagyok – püffögtem még mindig.
- Próbálj megnyugodni, mert eléggé kifordultál most önmagadból – húzta el a száját.
- Igen, tudom. De hihetetlen, hogy képes az arcomba hazudni, amikor ő prédikál a hűségről meg az őszinteségről.
- Csak pihenj le egy kicsit, oké? – mosolyodott el halványan.
- Igazad van – sóhajtottam nagyot – pihenek egy keveset, vagy különben felrobbanok.
- Ha gondolod, itt maradok veled – mosolygott.
- Nem – ingattam a fejem – menj csak nyugodtan, ha van valami dolgod.
- Igazából Jace-el fogok találkozni. Felhívott, hogy a környéken jár.
- Legalább neked szerencséd van a szerelemben – mosolyodtam el – menj csak.
- Nem sokára majd jövök – ölelt meg és ment ki.


Még mindig ideges voltam, de már kezdtek lenyugodni a kedélyeim. Gondolva arra, hogy a zene egyből lenyugtat, elővettem az Ipodomat és hanyatt feküdve az ágyamon, bedugtam a fülembe, majd elkezdtem sorban hallgatni a rajta lévő dalokat.

********

Reményeim beváltak, hiszen már az első néhány dal után éreztem nyugtató hatásukat. Utólag rájöttem, hogy tényleg nagyon hülyén viselkedtem és ez már nagy hiszti volt. Le kellene szoknom ezekről a hiszti kitörésekről. Komolyan, szerintem most először fordultam ki ennyire önmagamból. Lehet, sőt biztos, hogy most jött ki rajtam az a néhány feszültség is, ami az elmúlt hetekben csak gyűlt bennem. Visszagondolva kitörésemre, elszégyelltem magam és bocsánatot kell majd kérnem legalább Lauren-től, hogy így látott. Amiket Taylor fejéhez vágtam, azokat még mindig így gondolom, és tőle nem fogok bocsánatot kérni, mert még mindig haragszok rá. Bár megbántam azt, hogy azt mondtam neki, hogy ne keressen, hiszen érdekel a magyarázata, de attól még nem fogok vele szóba állni. Ha annyira szeretne, mint mondja, akkor úgy is utánam fog jönni. Ez a „féltékennyé teszlek” féle tervemet is elvetettem, hiszen utólag ezt is hülyeségnek tartom, és Laurennek igaza van. Nem fogok Travis érzéseivel játszani. Persze majd meg fogom beszélni vele, hogy mire jutottam, és, hogy csak barátok legyünk, mert ezt még mindig így gondolom. Szeretem Taylort kétségkívül, de komolyan mérges voltam rá. Fájt, hogy hazudni akart nekem. A legjobban talán attól tartottam, hogy még sem fog megkeresni és akkor valószínűleg, szakítás lesz a vége. Szakítás! Fájdalmas ezt kimondani, de ha nem működik valami, akkor nem kell erőltetni. Az biztos, hogy ha tényleg bekövetkezik, akkor erősnek kell majd lennem, mert nem akarom elveszíteni. És bár itt hagyatkozhatnék a kis esküjére, hogy sosem fog elhagyni, de az pedig önzőség lenne. Ha nem boldog velem és mással az, akkor inkább elengedem.

A gondolatmenetemből hírtelen Travis húzott ki, ahogy aggódóan bejött hozzám s leült velem szembe.

- Szia – mosolygott.
- Szia – mosolyodtam el s ültem fel.
- Mi történt, hogy úgy elsiettél… a csók után – nyelt egyet – ha a csók bánt, én sajnálom. Nem akartalak megbántani.
- Semmi baj – mosolyogtam – hát az óta sok minden történt. De először is szeretném ezt tisztázni.
- Jó ötlet – bólogatott.
- Szóval… szeretném, ha ezek után, csak barátok lennénk. Nézd, én, kedvellek, tényleg – mosolyogtam – de Taylort szeretem, akármilyen fájdalmas is, főleg most – dörmögtem el a végét.
- Megértem – bólogatott elszontyolodva.
- Sajnálom, ha megbántottalak – néztem rá bűnbánóan.
- Nem bántottál meg – mosolygott – valahol éreztem, hogy vele maradsz, csak nem értettem, főleg a csók után.
- Te nagyon rendes srác vagy, de sajnos tényleg azt a hülyét szeretem – mormogtam.
- Történt valami, hogy így beszélsz róla? – ráncolta a homlokát.
- Hát… csúnyán összekaptunk – húztam el a szám.
- Miattam?
- Nem – ingattam a fejem – más miatt.
- Hmm… már többször is mondtam, de szerencsés fickó az már biztos – mosolyodott el halványan.
- Ja – mondtam semlegesen.
- És megkérdezhetem, hogy min kaptatok össze?
- Hát… maradjunk abba, hogy megbántott – hajtottam le a fejem.
- Én a helyében minden nap áldást adnék istennek, hogy veled lehet. Nem hogy még megbántanálak – mondta meghökkenve.
- Áh, nem vagyok én olyan nagy szám – legyintettem – csak tudod, pont tőle nem vártam.
- Mióta is vagytok együtt? – ráncolta a homlokát.
- Nem rég volt 8 hónapja – mosolyodtam el, hogy már tényleg ennyi ideje együtt vagyunk.
- Az már valami – bólogatott.
- De igazából olyan mintha már ezer éve együtt lennénk – legyintettem.
- Ez így szokott menni a szerelemnél – mosolyodott el.
- Hm… - bólogattam egyetértve – de a nagy veszekedés után, nem tudom mi lesz – húztam el a szám.
- Biztos megoldódik majd – mosolyodott el.
- Ja – hajtottam le a fejem.


Legyen Travisnek igaza, és oldódjon meg – kívántam magamba.

- Figyelj csak – szólalt meg hírtelen Travis – van innen nem messze egy kis barátságos klubféleség, lenézünk a srácokkal. Ha van, kedved gyere – mosolygott – Lauren is jön.
- Jól hangzik – mosolyodtam el – rendben, én is megyek –egyeztem bele.


Addig sem Taylorra gondolok – tettem hozzá magamban.

- Mihelyst megjön Lauren, már megyünk is – állt fel.
- Oké, addig átöltözök – mosolyogtam.


Ahogy Travis kiment, átlibbentem a ruhatárhoz, s kis nézelődés után egy fehér-csíkos egyszerű, picit rövid ruhánál maradtam. Átöltöztem, felhúztam egy fekete, vékony csizmát, felvettem egy bőrdzsekit, a táskámat a vállamra akasztottam és kimentem a többiekhez, akik jó kedvükkel engem is kicsit felvidítottak.

Nem sokra rá Lauren is megérkezett, és mivel tényleg közel volt az a kis hely, amit Travis mondott, így gyalog indultunk el. Közben Lauren elmesélte, hogy mi volt a találkozón, és, hogy milyen jól érezték magukat. Bevallom, ahogy mesélte, kissé irigykedtem. Persze nem rájuk, hanem arra, hogy mennyire egymásra találtak, és még így is működik köztük a dolog, hogy távol vannak egymástól. Bárcsak ez mindenhol működne – motyogtam magamban. De tudtam, hogy a kívánságom nem fog valóra válni. Bár, ha nem lenne Travissal ez a dolog, akkor mi is bírnánk, de így megnehezült a dolgunk.

Ezen rágódtam az úton, s mikor odaértünk lazán bementünk, majd miután kikértük az italainkat, beszélgetni kezdtünk mindenféléről. Jól éreztem magam, sokat nevettünk és hülyéskedtünk, közben pedig egy zenekar adta jobban a hangulatot a kellemes zenéjével. Befutott néhány rajongó is, akiknek boldogan adtam az aláírást, és az emberek is kedvesek voltak velünk. Már javában este volt, amikor még ott nevetgéltünk és mesélték a srácok a jobbnál jobb sztorikat, de hírtelen az ajtó nyílására odakaptam a fejem, s először megdöbbenve figyeltem kik lépnek be az ajtón, majd szúró pillantást vetettem rájuk. Taylor volt az néhány ismeretlennel és Lily-vel. Egyből felment a pumpa bennem, de nem mutattam ki, csak folyamatosan néztem Taylorra szúrósan, Lily-re pedig lenézően. Hát… nem tudom, kinek mi a véleménye róla, de én semmibe tartom azt a csajt. Főleg most, hogy sikerült élőben is látnom. Taylor is rám nézett azzal a „te mit keresel itt?” féle nézésével, de én ugyanúgy mérgesen pillantottam rá. Lauren is észrevette, hogy ők jöttek be.

- Ne foglalkozz velük – tette a kezét az enyémre egy halvány mosollyal.


Kérésére azzal reagáltam, hogy úgy tettem, mintha ott se lennének Taylorék. Eltelt néhány perc s folyamatosan magamon éreztem a pillantásukat. Ez a Lily rettenetesen ingerelt már a jelenlétével is. Megint éreztem, hogy kezd eluralkodni rajtam az a másik énem, ami ki szokott törni. Ezért inkább jobbnak láttam, ha lelépek innen.

- Inkább megyek – mondtam Laurennek – még a jelenlétét se bírom – sziszegtem Lily-re gondolva.
- Biztos? – húzta el a száját.
- Ühüm – bólogattam.
- Megyek veled, nehogy még baj legyen – készült felállni Travis.
- Áh, maradj csak, érezzétek jól magatokat – mosolyodtam el – csak vissza találok – vontam meg a vállam.
- Biztos? – kérdezte Lauren.
- Persze – bólogattam.
- Akkor nem sokára mi is megyünk – mosolyodott el Lauren.
- Oké, további jó nevetgélést – kuncogtam el magam s intettem nekik.


A táskámat felkaptam, és ahogy kisétáltam az ajtón, végig éreztem Taylor pillantását magamon. Dühös voltam, hogy még mindig vele van. Nem bírtam volna még ott maradni, annyira felingerelt Lily. Sötét volt már, de a lámpák bevilágították a buszokhoz vezető utat, így nem igazán féltem. Egész úton a dühömet próbáltam eloszlatni, s csak próbáltam élvezni a nyugodt légkört ebben a kis városban. Ahogy a parkolóba értem, láttam, hogy még égnek a lámpák a forgatásnál és kíváncsi voltam, hogy vajon mit csinálnak még ott ilyenkor. Hezitáltam azon, hogy menjek-e lefeküdni, vagy inkább menjek kíváncsiskodni. De végül az utóbbinál döntöttem, így fogtam magam, s átólálkodtam a forgatásra. Senkit nem találtam a fényeknél, csak úgy égve hagyták. De mivel már amúgy is itt voltam, úgy döntöttem, hogy kicsit körbe nézek. Úgysem jártam még ilyen profi forgatáson, csak a klipjeim forgatásán. Sok érdekes dolgot találtam, de ami a legjobban tetszett az egy motor volt. Bár, amikor jobban megnéztem, egy címke volt ráragasztva, amin Taylor neve állt, így egyből leesett, hogy biztosan egy kellék a filmhez. Nézelődtem még pár percig, amikor hírtelen meghallottam, hogy jön valaki…

Szandra Burke's life 91 rész

Szijasztok!! Meghoztam a következő részt!! A tegnapi napom nagyon jóó volt:D:D Remélem nektek is jól telt!! A fejezetre térve, ez elég rövid lett, alig 1 oldal, ezért ha ma jól haladok, akkor este felé megint rakok fel egy részt:D Remélem tetszeni fog. Jó olvasást, puszi

- Csak el – vonta meg a vállát – gondolom, most jobban szeretnél egyedül lenni – hajtotta le a fejét.


Mintha egy óriási kő esett volna le a szívemről, úgy megnyugodtam, hogy nem úgy értette, mint amire gondoltam. A mondatára csak bólintottam egyet, hiszen tényleg kicsit egyedül szerettem volna lenni, majd elsétált. Én is felálltam és visszamentem a többiekhez, ahol ment nagyba a jókedv, de engem nem igazán tudtak felvidítani, és én sem akartam elrontani a kedvüket a fancsali képemmel, így felmentem a buszra, s a leghátuljába az ablakhoz kuporodtam a gondolataimmal. Nem jutottam dűlőre, pedig mindent felvetettem már, hogy melyik fiúval miért lenne jobb maradni, de ugyanúgy nem jutottam előrébb. Miért aranyos ennyire mindkettő? – kérdezgettem folyamatosan magamba. Pedig olyanok, mint a tűz és víz. Travisnek sok olyan tulajdonsága van, ami nekem is megvan, viszont Taylorral jobban különbözünk. De viszont azzal, hogy sokban különbözünk nem nagy gond, hiszen így sok új dolgot tud nekem mutatni. Travissel pedig olyan jó duett páros vagyunk és olyan nagy közös hangon vagyunk. Mindkettőjüknek megvannak azok a tulajdonságok, amiket nagyon szeretek. De egyszerűen nem tudok dönteni. Attól félek, hogy mire tudok dönteni, már túl késő lesz és egyikkőjük sem fog rám várni.

Nem tudom már mennyi ideje ücsöröghettem ott, amikor hírtelen nyílni kezdett az ajtó, majd elmosolyodva néztem Travis-re, aki szintén elmosolyodott, s mellém leheveredett.

- Mi a baj? – nézett rám aggodalmasan.
- Semmi – ingattam a fejem.
- Mindig mosolyogsz, és jó kedved van, ahhoz képest eléggé le vagy hangolva – húzta fel a szemöldökét.
- Szerinted, mi ez köztünk? Mert van valami, de nem tudom mi ez – böktem ki pár másodperc után.
- Igen – bólogatott – nézd… én nagyon kedvellek, nagyon, és… nem tudom, hogy állsz most a barátoddal, de nem akarok belerontani egy kapcsolatba.
- Már megtetted – motyogtam.
- Ezt hogy érted? – ráncolta össze a homlokát.
- Időt kértem tőle, mert… összezavart ez, ami van köztünk.
- Szóval te is kedvelsz? – mosolyodott el.
- Igen – bólogattam, s nyeltem nagyot – de… Taylort is szeretem. És… nem tudom megmagyarázni, hogy most mit érzek.
- Hát… figyelj. Tényleg nem szeretek belerontani egy kapcsolatba, de… én, tényleg kedvellek és szeretnélek sokkal jobban megismerni – nézett mélyen a szemembe – nem tudom, mennyi esélyem lehet nálad, de szeretném mindet kihasználni. Különleges lány vagy és gyönyörű – néztem rá, s mosolyodtam el erre – szerencsésnek érezném magam, ha veled lehetnék.


Csak mosolyogtam rá. Nem tudtam, mit mondani. Jól estek ezek a szavak, de nem értem miért mondja mindenki azt, hogy különleges vagyok, amikor nem vagyok. Megint ezzel a „transzba ejtős” pillantásával nézett rám, s végig mosolyogtam, mire ő is mosolygott. Most megint azt éreztem, hogy Travis van 1 fokkal előrébb és felé hajlottam inkább.

Pár percig csak néztünk egymásra, majd hírtelen Travis megsimogatta az arcom és lassan elkezdett felém közeledni. Sejtettem, hogy mi fog következni és bár minden porcikám ellenezte, de valami még is azt súgta, hogy nem lesz baj belőle. Láttam rajta a hezitálást, de egyre csak közeledett. Majd megéreztem, hogy ajkai az enyéimet súrolják. Ajkai puhák voltak, de még is furcsa volt ez a csók. Aztán hírtelen történt valami…

2011. április 24., vasárnap

Szandra Burke's life 90 rész

Szijasztok!! Nah szóval, mivel holnap kirándulni megyünk a családdal, így most raktam fel a holnapi részt:D Remélem nem bánjátok!! Nem is húzom az időt, inkább olvassatok:D:D Remélem tetszeni fog!!Egyébként kellemes húsvétot mindenkinek!! Puszi



Villámgyorsasággal teltek a hetek. Túl vagyok a videó klipp premieremen és az album kiadásán is, ami eszméletlenül jó volt. Annyira jó érzéssel töltött el az, hogy újra találkozhattam a rajongóimmal, és ha csak néhány másodpercet, de akkor is beszélhettem velük. A próbák száma megsokszorozódott, illetve már a turnéba is belevágtunk. Eszméletlen jó volt újra nagy színpadra állni és énekelni mindenki előtt. Erre vártam több mint fél évet, de megérte. Mindig is meg fogja érni. Bár megy a felhajtás, de nagyon élvezem. A májusban kezdődő turné első körútja Latin Amerika volt, ami egyszerűen csodálatos volt. Voltam Peruban, Argentínában, Braziliában és Chilét is bejártam. Egyetlen egy szabad napom volt 18-tól 24-ig, és azt az egy napot arra használtam fel, hogy megismerkedtem az Argentin szokásokkal, ami nagyon tetszett és különleges volt. Bár a rajongók ebben az államban eléggé erőszakosak voltak, de attól még nagyon jól éreztem magam. Aztán jött a június, aminek az elején Európában voltam, Madridban, Londonban és újra Párizsba lehettem, és szintén ugyanazt mondhatom, hogy eszméletlen jól éreztük magunkat. A rajongók mindig olyan energiát adnak nekem át, hogy egyszerűen, ha még csak 3-4 órákat alszok, akkor is úgy fel vagyok pörögve, hogy csak, na. Európa után következett Észak Amerika, a kedvenc részem. Persze a két hely között volt néhány szabad napom, amikor tudtam picit pihenni, de igazából akkor sem állt meg az élet, mert átutaztunk Dallasba, ahol kezdtem a körutat, aztán persze folyamatosan mentek a próbák és az interjúk, de közben sikeresen meglátogathattam 1-2 érdekes helyet. Folyamatosan utazunk városról városra. Ahogy vége a koncertnek, mi fogjuk magunkat cakk-pakk-ba vágunk mindent és a turné busszal odébb állunk jó néhány kilométert.

A turné elején anyukám is velem tartott, de ahogy megkezdődött a nagy pezsgés és meggyőződött arról, hogy biztonságban vagyok, hazament a testvéreimhez. Nagyon hiányzik otthonról mindenki, de szerencsére itt van nekem Lauren és mindenkivel jóban vagyok. Mondhatni, hogy erre a jó néhány hónapra ők lettek a családtagjaim. A Taylorral való kapcsolatom jól működik. Sikerült az elején beiktatni néhány találkozót, úgy, hogy eljött utánam, de mióta neki is megkezdődött az Eclipse promó körút, azóta max annyit beszélünk, hogy „szia, mi a helyzet, stb.” és ki is fújt. Szívem szerint folyton a telefonon lógnék, hogy beszélhessek vele, de sajnos nem lehetséges és őt sem akarnám zavarni. Neki is megkezdődött az Abduction forgatás és így még kevesebbet tudunk beszélni, mivel ő is fáradt és én is néha csak kidőlök 1-1 koncert után. A táncosaim észveszejtően jók, bár a Questtől mit is vártam. Illetve a vendég fellépőkkel is jól kijövök, különösen Travissel. Bevallom pont arra számítottam, hogy vele nem fogok kijönni, de fordítva történt. Nagyon aranyos és kedves srác, ráadásul iszonyat jó hangja van. Sokat beszélgettem vele, és közösen is írtunk egy dalt a turné buszban, amikor együtt utaztunk.

Eddig minden oké, de sajnos történt valami. Magamnak sem akartam bevallani, nagyon nem, de mintha kezdtem volna érezni valamit Travis iránt. Volt egy pillanat, amikor a dalt írtuk. Nem tudom, hogy történhetett meg, de volt az a pillanat, amikor a szemembe nézett és olyan kedvességet és szeretetet sugárzott rám. Akkor megindult bennem valami, de persze nem mutatom ki, hiszen szeretem Taylort és nem akarnám megcsalni. Ráadásul van még egy bökkenő. A média folyamatosan azt hangoztatja, hogy Taylor már rég dobott engem Lily miatt, és, hogy már megy a nagy szerelem közöttük meg ilyenek. Ez pedig iszonyatosan zavar. De ezt már megmondtam néhány hónappal ezelőtt, hogy ez lesz. Attól még tényleg nagyon zavar, és hihetetlenül féltékeny vagyok Lily-re, hogy ő egész nap Taylorral lehet, ráadásul 1-1 jelenetnél még romantikáznak is. Amikor erre gondoltam egyszerűen mintha az agyamban egy nagy bomba lenne, ami kész felrobbanni, de végül sosem robban fel. És ez a féltékenység még rosszabb, mert ennek a hatására valamiért egyre messzebb éreztem magamtól Taylort, Travis-t pedig egyre közelebb. Nem említettem még, de mielőtt turnézni indultam kaptam Taylortól egy nagyon szép karkötőt, amin egy szív medál volt és azt mondta nekem, hogy ez a medál is össze fog minket tartani. Imádom azt a karkötőt, szinte sosem vettem le, eddig. De mióta történt ez a valami köztem és Travis között, úgy éreztem, hogy le kell vennem, mert lelki ismeretfurdalásom volt Taylor miatt. Azt gondoltam, hogy nem hordhatom így, miközben egy másik fiú iránt is érzek valamit. De senkinek sem mondtam el mindezt, még Laurennek sem. Ahogy teltek a napok, és minél több időt töltöttem Travissel, illetve minél többet ismertem meg belőle, annál jobban megkedveltem. Bizonytalan voltam. Nem csak ezért, hanem azért is, mert semmit nem tudok arról, hogy van-e valami Taylor és Lily között. Hiszen oké, hogy állandóan ezt fújja a média, de általában a pletykában, van némi igazság. Úgy éreztem, hogy érzelmi váltságba kerültem. Hiszen szeretem Taylor-t, de ugyanakkor Travis-t is nagyon kedvelem. Őrlődtem, iszonyatosan őrlődtem. Próbáltam azt csinálni, hogy ne legyek Travis közelébe, de valahogy nem sikerült.

Jelenleg Pittsburgh-ba tartunk, hiszen végre eljött ez a nap is, amikor ott lesz a nagy koncertem. De féltem a Taylorral való találkozástól. Nem tudtam mire számítsak. Már az is eszembe jutott, hogy talán csak azért van ez az érzelmi válság, mert nagyon hiányzik Taylor, és csak azért vagyok olyan sokat Travissel, mert ő át tudja nekem adni azt a szeretetet, amit Taylortól hiányolok. Nem tudom. De az is lehet, hogyha meglátom Taylort, és megölel, vagy megpuszil, akkor minden a jó kerékvágásban fog tovább menni. De mi van, ha tényleg nem hazudnak a pletykák, és Taylornak tetszik Lily?! Vagy, ha Taylor már nem is szeret? Vagy ha elmondom ezt neki, akkor el fog hagyni? Két út között ragadtam és nem tudom, melyik a helyes. Hiszen Travis érezteti velem, hogy tetszek neki és már mondta is néhányszor, de ott van Taylor is, akivel már tényleg annyi mindenen mentünk keresztül, és ő az első, akit tiszta szívemből szeretek. Még is bizonytalankodok.


Az a jó, hogy a nagy koncertem most nem stadiumban lesz, hanem kint a levegőn, ráadásul nem tudom, hogy ez jó vagy nem, de iszonyat közel lesz, ott ahol Taylorék forgatnak. Az oda úton végig ezeken gondolkodtam. Folyamatosan, hol a karkötőn, hol a Travissel közös kép között járt a szemem. Nem tudtam, hogy most a szívemre vagy az eszemre hallgassak. Hiszen, akármilyen nehéz is bevallani, de a szívemben valahogy Taylor alacsonyabban foglal most helyet, mint Travis de, ha az eszemre hallgatok, akkor egyértelmű, hogy Taylor az első. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen kellemetlen szituációba fogok kerülni. Fogalmam sincs mi fog történni ebben a két napban, míg Pittsburgh-ban tartózkodunk, de minden reményem szerint, ha Taylort megölelem és megpuszilom, és látom rajta, hogy minden oké, akkor a régi kerékvágásban fogunk tovább menni. Ezek csak az érzéseimtől függenek.

Több óra buszozás után, végül, ahogy bekanyarodtunk a kijelölt helyre, megláttam, hogy már nagyban a színpadon munkálkodnak és hogy a kicsit távolabb parkolóban már minden hozzám tartozó busz megérkezett. Mi is leparkoltunk a nekünk szánt helyre, majd arra gondolva, hogy egy újabb nagykoncert elé nézek, mosolyogva másztam le a buszról.

- Végre itt vagyunk – nyújtottam ki elgémberedett végtagjaimat közben s motyogtam Laurennek és a két állandó táncosomnak, Jonnak és Steve-nek.
- Végre – értettek velem egyet.
- Na, lássuk a színpadot – csaptam össze a tenyerem, s indultunk el mindannyian meglesni a készülőben lévő színpadot.


Ahogy odaértünk fürkészve figyeltem a dolgozó embereket, hogy milyen precíz munkát végeznek. Hamarosan meg is érkezett a turnészervezőm, aki elmondta, hogy percek kérdése és kész lesz a színpad, így már mehetünk is próbálni. Ezért mindannyian visszamentünk a saját buszunkba, ahol én a ruhatáramból előkaptam egy rózsaszín kényelmes melegítő alsót, és egy fekete atlétát, gondolva, hogy ez tökéletes a próbára, felhúztam egy szintén rózsaszín tornacipőt és egy palack vízzel a kezemben szálltam le a buszról, várva, míg a többiek is rendbe teszik magukat. De, ahogy leszálltam hírtelen – mivel ugye a parkolóval szembe van a forgatás – megláttam Taylort, amint épp valakivel beszélget. Egyből elmosolyodtam, hiszen már olyan rég láttam. És olyan jó volt most látni, bár távol volt, de tisztán kiszűrtem az alakját. Nem tudtam, mennyi időnk van a próbáig, ezért hezitáltam, hogy menjek-e oda, meg lehet, be sem engednek a forgatásra. De látva, hogy a többiek még nagyban öltöznek meg esznek-isznak, így Laurennek szóltam, hogy hová megyek, majd heves és örömteli bólogatására, végül elindultam Taylor felé. Háttal beszélgetett azzal a férfival, így egyáltalán nem vett észre. Az úton lévő félelmem még mindig picit bennem volt, de már inkább arra koncentráltam, hogy végre megölelhessem. De amikor már csak alig pár méterre voltam tőle, hírtelen egy nagydarab testőr elém vágódott.

- Elnézést, de oda nem mehet be – mondta mély hangon.
- Értem, de ő ott a barátom – mutattam Taylor felé.
- Nekem azt mondták, hogy senkit sem engedhetek be, csak annak, akinek engedélye van – magyarázta komor arccal.
- Persze, megértem. De nézze, ott vannak a turné buszaim meg minden, kérem, engedjen be. Csak egy percre – kérleltem.
- Nézze, tudom, hogy kicsoda ön, de sajnálom. Senkit nem engedhetek be.
- Kérem, csak egy perc az egész – néztem rá a boci szemeimmel.
- Sajnálom – ingatta a fejét.


Feladva, szomorkás arccal akartam visszabaktatni a többiekhez, amikor hírtelen végre Taylor észrevett.

- Csak nem…?! – fordult meg ráncolt homlokkal – hát nézzenek oda, kit látnak szemeim – vigyorodott el látványomra, s jött közelebb – miért nem engedi be? - nézett a testőrre – hiszen ő az én kis napfényem – nézett immár rám még mindig nagy mosollyal.
- Oh, sajnálom – sajnálkozott a testőr, s ment odébb.
- Semmi baj – mondtam legyintve még utána.
- Aszta mindenit, nem hiszek a szememnek – kuncogott Taylor boldogan.


Elvigyorodtam én is, majd miután végigmértem, milyen jó színben van, szorosan megöleltük egymást. Én is boldog voltam, hogy végre itt van és megölelhetem. Furcsa volt, hogy néhány hónapja minden nap együtt lógtunk, most meg örülünk, ha csak 2 percre is látjuk egymást. Nem igazán tudom elmondani, hogy mit is éreztem ekkor, csak egyet tudtam, hogy nagyon örültem, hogy láthattam. Miután kibontakoztunk egymás öleléséből, meglepetten figyeltem, hogy mennyivel rövidebb a haja, de ez is persze tetszik.

- Hadd nézzelek – fogta meg a kezem s nézett rajtam végig – te fogytál, nem is keveset – ráncolta össze a homlokát, mire ledöbbenve néztem rá.
- Én? Dehogy – ingattam a fejem. Na, jó lehet a felhajtás miatt nem ettem mindig eleget, de nem hiszem, hogy olyan sok ment volna le, így gyorsan el is tereltem a témát – te meg levágattad a hajad.
- Hát… már muszáj volt – forgatta meg a szemét – de jézusom, el se hiszem, hogy végre itt vagy – vigyorgott – miért nem mondtad, hogy ilyen korán már itt lesztek?
- Hát valójában én sem tudtam, hogy kábé mikorra érünk ide, de itt vagyunk – vontam meg a vállam.
- Igen – bólogatott mosolyogva – és meddig lesztek itt?
- Már holnap este indulunk a következő helyszínre.
- Már holnap este? – dülledtek ki a szemei.
- Igen – bólogattam – a koncert után.
- Aszta. És hogy bírod? Olyan keveset beszélünk, azt se tudom, mi van veled.
- Jól bírom – bólogattam – és, hát, mit tehetnénk – vontam meg a vállam – a munkánk átka.
- Igen – húzta el a száját – és hol szálltatok meg? Vagy hol fogtok aludni?
- A buszban – vágtam rá – sokkal kényelmesebb és nem kell ide-oda rohangálni.
- Oh, értem – bólintott.
- De, most mennem kell. Próbánk lesz – mutattam a többiek felé, akik már a színpadnál állva, már csak rám vártak.
- Persze, menj csak – mosolygott – majd innen nézlek titeket – kacsintott még egyet.


Én gyors léptekkel odamentem a várakozó táncosaimhoz és a többiekhez, majd, ahogy minden kész volt a próbára, bele is kezdtünk.

*********

Minden egyes táncos számot végig próbáltunk legalább kétszer, de már mindet szinte kívülről tudtam, szóval nem igazán értettem miért kellett még itt is kétszer elpróbálni. De közben persze sokat hülyéskedtünk a srácokkal és poénként berakták nekünk a „Teach me how to doggie” számot, amiről tudni kell, hogy nagy kedvenc a mi körünkben. Erre a dalra a táncosaim elkezdtek freestylozni, amit végig jó kedvvel néztünk végig, s közben ők is beraktak 1-2 vicces koreográfiát. Aztán miután végeztünk a táncos dalokkal, jöttek a duett próbák. Először az Allstarral próbáltuk el a közös dalunkat, majd megjelent Travis is. Ahogy fellépett mellém a színpadra, én önkéntelenül is elmosolyodtam. De ugyanakkor belül megijedtem, hiszen mikor már azt hittem, hogy tényleg csak azért éreztem ezt iránta, mert Taylor távol volt tőlem, kiderült, hogy nem igaz, mert, ahogy rám nézett és mosolygott, még mindig ugyanazt éreztem. Nem tudom elmondani, hogy mi az, de egy biztos, hogy nem Csak baráti. Aztán amikor elkezdtük a duettet, egyre közelebb jött, én pedig próbáltam hátrálni, de végig körbe kerített a pillantásával és ugyanúgy mosolyogtam rá. Nem értettem mi történik velem, mert amikor Travissel vagyok, akkor Taylor kerül háttérbe, de amikor Taylorral vagyok, akkor Travis-re nem gondolok. Még is hogy lehet ez? Létezik az, hogy egyszerre két fiút így kedveljek? Fogalmam sincs, és azt sem tudom, hogy mit tegyek, hiszen egyikkőjüket sem akarom megbántani. De egyszerűen nem tudom kontrolálni az érzéseimet Travis közelében, és tudatlanul folyamatosan csak mosolygok rá, mint egy vadalma.

A duett után még mindig félig-meddig transzban voltam Travis közeli pillantásai miatt, s miután elénekeltük a duettet, lementem a színpadról, átadva Travisnek, beálltam Lauren mellé, és csak figyeltem tovább a próbát, mivel Travis nyitja általában a koncertet és ezért ő neki is kell 1-2 próba. Ahogy néztem, nehezen, de bevallom, hogy imádom a hangját és azt a laza, de még is rossz fiús stílusát. Valami vonzott hozzá, és késztetett, hogy mindig rá figyeljek. Pedig csak annyit csinál, hogy énekel és rám néz. Belekezdett végül az utolsó dalba, amit a nyitón szokott énekelni, cím szerint az „All about you”, s mint általában most is mosolyogva néztem rá végig. Ő is szintén engem nézett, főleg a refréneknél és mintha nekem énekelné ezt a dalt. Nem értettem a viselkedésemet, hiszen tényleg olyan mintha transzba lettem volna, annyira figyeltem rá és tartottam vele a szem kontaktust, miközben tudtam, hogy lehet Taylor is figyel. Reménykedtem, hogy nem veszi észre.

A próba végére végül kiestem a transzból, végre. Bár azt hiszem tényleg senki sem vette észre, Laurenen kívül, aki furán nézett rám, de a fejem ingatására, próbáltam megnyugtatni, hogy semmiség volt, miközben nekem nem csak semmiség volt. Amikor végeztünk, mindenki visszatért a buszba, velem együtt, s mivel Michael nem szólt, hogy mennem kell-e valahová, így nyugodtan lezuhanyoztam, s miután végeztem a ruhatáram előtt gubbasztva végül egy kényelmes farmernál és egy szintén kényelmes, kicsit bő felsőnél maradtam, mivel szerintem nem fogunk semmi különösebbet csinálni itt. Gyorsan magamra kaptam, aztán kimentem a többiekhez, akik már a parkolóban lévő fa asztaloknál üldögélve hülyéskedtek.

- Hamar átvedlettél – szólt rám Jon.
- Hát, na – vontam meg a vállam.
- Találkoztál már ma a barátoddal? – kérdezte immár Travis egy halvány mosollyal. Bár láttam rajta, hogy a nemet várja válasznak.
- Igen – bólogattam
- És mit szólt?
- Örültünk egymásnak – válaszoltam egy halvány mosollyal.
- Szerencsés fickó – motyogta az orra alatt alig hallhatóan, de hála éles fülemnek, meghallottam, persze nem válaszoltam inkább rá.


Néhány percig még szokásokhoz híven tréfálkoztak a srácok, aztán miután láttam, hogy Taylor néhány méterre tőlem intett nekem, felálltam és elnézést kérve, oda mentem hozzá.

- Szia – mosolyogtam rá, ahogy közelebb mentem.
- Gyere, beszélgessünk egy kicsit – fogta meg a vállam, s indultunk el. Elég komolynak hangzott, és nagyjából sejtettem mit akar, de valahol reménykedtem, hogy még se azt kérdezze, amire számítottam.


Elsétáltunk egy kis nyugis helyre, majd egy lócára leülve, vártam, hogy folytassa.

- Szóval… - kezdett bele – kérdeznék valamit – nézett rám komolyan.
- Igen? – húztam fel a szemöldököm.
- Lehet, hogy csak félrelátok de… mintha lenne közted és a között a Travis között valami – nézett rám aggódóan.


Valahol éreztem, hogy ez fog következni, de fogalmam sem volt, hogy mit válaszoljak. Hezitáltam, hogy tagadjak le mindent, vagy mondjam el az igazságot? Féltem attól, hogy dühös lesz és szakít velem ezért, vagy, hogy megbántom. De arra jutottam, hogy az igazság úgyis kiderül mindig, így nem kerülgettem tovább és úgy döntöttem, hogy még is az igazságnál maradok.

- Jó szemed van – hajtottam le a fejem, gondolkodva közben azon, hogy hogyan is kezdjek bele.
- Akkor úgy kérdezem, hogy mi van közted és Travis között? – kezdett a hangja kissé ingerült lenni.
- Semmi – vágtam rá – vagyis… nem tudom – hajtottam le a fejem.
- Nem tudod? – húzta fel a szemöldökét.
- Nem tudom elmagyarázni… csak valami történt.
- Még is mi a fene? – kérdezte idegesebben.
- Én csak… - sóhajtottam nagyot – nem tudom, mi történik velem Taylor – néztem rá – csak történt valami köztem és Travis között, amit nem tudok elmagyarázni.
- Még is, hogy? Vagy mi? Nem értelek! – ingatta a fejét.
- Én sem tudom – vontam meg a vállam – annyit tudok, hogy teljesen felbolygatta az érzéseimet.
- És? – húzta fel a szemöldökét.
- És kedvelem őt. De közben téged is.
- Szóval azt mondod, hogy ugyanazt érzed iránta, mint irántam?
- Nem – vágtam rá – dehogy. Nem vagyok bele szerelmes, csak… valami vonzz hozzá. Ha veled vagyok, akkor nem gondolok rá, de ha vele vagyok, akkor…
- Rám nem gondolsz – fejezte be a mondatom.
- Valahogy úgy – húztam el a szám bocsánatkérően – nem tudom – ingattam a fejem – én csak össze vagyok zavarodva.
- És én akkor mit csináljak most veled? – húzta fel a szemöldökét – szeretsz te még egyáltalán?
- Persze, hogy szeretlek – sóhajtottam nagyot.
- Akkor meg?
- Most bántsalak meg? – néztem rá már előre kért bocsánattal.
- Bánts! – vágta rá.
- A turné alatt folyamatosan azt éreztem, hogy Travis közeledik, te pedig távolodsz tőlem, és, hogy a szívemben ő előrébb Volt, mint te – helyeztem a hangsúlyt a voltra – míg ide nem értünk. Most megint te vagy elől és ő hátul, de ez folyamatosan váltakozik és nem értem miért.
- Értem – fordította el a fejét – és akkor én most mit csináljak?
- Semmit – ingattam a fejem.
- Azt mondod, hogy várjam ki, míg elvesz tőlem az a kis…. – fojtotta magába a csúnya szót, amit valószínűleg ki akart mondani.
- Nem fog elvenni.
- Pedig úgy néz ki.
- Csak egy kis időre van szükségem – jutott hírtelen eszembe, ez az ötlet.
- Időre? – csattant fel – még is mennyi időre, ha holnap már elmész? – állt fel idegesen.
- Ne kiabálj velem – mondtam két sóhaj között.
- Ne haragudj, én csak… - ingatta a fejét – nem fogom hagyni, hogy elvegyen tőlem.
- Nem fog – ingattam a fejem – csak tisztáznom kell magamban az érzéseimet.
- Azt reméltem, hogy végre most együtt lehetünk egy kicsit, erre azt kéred tőlem, hogy most legyünk külön, amikor már hónapok óta külön vagyunk? – nézett rám szomorúan, amitől majd meghasadt a szívem, de beletrafált.
- Csak bízz bennem – kértem meg szint úgy szomorú arckifejezéssel.


Csak nézett rám. Láttam rajta, hogy hezitál és a szomorúságot is láttam. De tudtam, hogy jogosan dühös, viszont a szívemnek pedig nem tudok diktálni. Nem tudom neki megmondani, hogy kit szeressen.

- Rendben – mondta halkan hírtelen, s bólintott – de azért majd szólj mielőtt elmentek – suttogta.
- Szeretném, ha eljönnél holnap a koncertre.
- Oké – bólogatott.
- De ha nem akarsz, akkor nem muszáj. Csak szeretném, ha ott lennél.
- Ott leszek – erősítette meg egy halvány mosollyal.


De persze még ott bujkált a szomorúság. Tényleg szerettem volna, ha eljön és megnézi, milyen vagyok nagykoncerteken, de azért mondtam, hogy ha nem akar jönni ne, jöjjön, mert azt pedig nem akarom, hogy sértve és szomorúan üljön ott, ha esetleg addig meg nem oldjuk a helyzetet.

Ezek után egy csönd állt be közöttünk, és nem tudtam megszakítani, hiszen nem tudtam, hogy mit mondjak neki. Egyrészt nagyon sajnáltam ezt az egészet, másrészt viszont örültem, hogy elmondtam neki, így tiszta vizet öntve a pohárba. És szerintem viszonylag jól is fogadta. Nem borult ki és nem is szakított. Ennek szintén örültem, de még mindig nem könnyítette meg a döntésem. Döntést! Tényleg csak most esett le, hogy gyakorlatilag döntenem kell, hogy Travissel új kapcsolatot kezdjek, vagy Taylorral folytassam. Félelmetes volt ezt így kimondani, de még is így van. És ugyanakkor egyikkőjüket sem akarom megbántani, de attól tartok, hogy muszáj lesz valamelyikkőjüket. Mondhatni, hogy valóra vált az egyik rémálmom, hiszen mindig is féltem attól, hogy egy szerelmi háromszögbe kerülök, ahol nekem kell döntenem. Félelmetes, nem tudok rá jobb szót.

- Elmegyek – szakította félbe Taylor a gondolat sorozatomat. S e szavára, felkaptam a fejem félve, attól, hogy ezzel azt értette, hogy elmegy, de már vissza nem jön.
- Hová? – néztem rá kétségbeesve…

Szandra Burke's life 89 rész

Szijasztok:D Itt a következő rész:D Igazából ez sem lett hosszabb, mint az előző, de remélem tetszeni fog:D:D Jó olvasást, puszi


A reggel nagyon békésen keltem fel. Nem éreztem túlságosan fáradtnak magam, csak még épp a lábam sajgott egy kicsit. Taylor viszont még mindig édesen aludt elmélyülve a párnák között. Nem akartam felébreszteni a fészkelődésemmel. Ezért óvatosan kimásztam mellőle és kiszedtem a táskámból gyorsan egy fehér kényelmes toppot illetve egy farmer sortot és lábujjhegyen mentem be a fürdőbe. Hamar elvégeztem a szokásos dolgaimat és miután felöltöztem, felhúztam egy papucsot és lassan levánszorogtam a földszintre, ahol elkerekedett szemekkel figyeltem, hogy milyen tisztaság van a tegnapi esküvőhöz képest. A konyhába érve elmosolyodva figyeltem Debi-t, aki már a reggelin illetve az ebéden szorgoskodott Taylor nagymamájával együtt.

- Jó reggelt! – mosolyogtam rájuk.
- Jó reggelt – mondták szinte egyszerre, s látványomra mosolyodtak el.
- Hogy aludtál? – kérdezte Debi.
- Köszönöm, jól – mentem közelebb a teás kannához látva, hogy még frissen gőzölög, s öntöttem egy bögrével magamnak.
- Remélem jól éreztétek magatokat – mondta immár Tay nagyija.
- Hmm… - szürcsöltem bele a finom teába – nagyon jó volt – mondtam elégedetten miután lenyeltem.
- Csak mert úgy láttuk, hogy Taylor és közted történt valami – mondta Debi ráncolt homlokkal.
- Áh, semmiség – legyintettem – csak összekaptunk egy kicsit – vontam meg a vállam, s próbáltam röviden fogalmazni – de már minden rendben.
- Úgy látom nem vicceltetek, amikor ezt mondtátok! – szólalt meg Tay nagyija.
- Hát… sajnos összekapunk néhány dolgon. De hál’ istennek mindig meg tudjuk beszélni – mosolyodtam el visszagondolva az estéi nyugodt összebújásra és a beszélgetésre.
- Ez nagyon fontos egy kapcsolatban – mondta tapasztalat teljesen Tay nagymamája.
- Igen, szerintem is. Bár bevallom, hamar fel tudom kapni a vizet, és Taylor az egyetlen, aki tudja ezt ép ésszel kezelni – vallottam be őszintén – már mint, ha összekapunk, nekem rossz szokásom, hogy egyből el akarok „menekülni” és aztán beszélni, de Taylor okos és nem hagyja ezt. Meg ő az egyetlen, aki meg tud nyugtatni körülbelül 2 másodperc alatt – nevettem el magam a végén, de utána egyből megbántam, hogy elmondtam ezt, hiszen még a végén azt hiszi Tay nagymamája, hogy egy idegsokkos vagyok. Kicsit elszégyellten álltam ott, de látva, Taylor nagyija mosolyát, picit megnyugodtam.
- Oh, míg el nem felejtem – szólalt meg ismét a nagyi – van egy nagy fényképalbumom a kis Taylorról. Gondolom, szeretnéd látni?! – mosolyodott el.
- Persze – csillant fel a szemem kíváncsian.
- Akkor már is hozom – törölte meg a kezét, s indult el.
- Egyébként, ti mikor keltetek, hogy ilyen hamar rendbe lett téve a ház? – kérdeztem Debitől felhúzott szemöldökkel.
- Előre lerendeltünk egy takarító céget és ők hamar megcsinálták – mosolygott.
- Ja, értem – bólintottam – és Millyék? Meddig tartott az esküvő?
- Millyék egy hotelben aludtak, persze Justinnal és úgy, hajnal 3-4 körül mehetett el az utolsó vendég. De mihelyst felkeltek, pakolnak, és már hajnalban indulnak Ciprusra.
- Nászútra? – csillant fel a szemem.
- Ühüm – mosolygott.
- Oh, de jó nekik. Én is elmennék most szívesen Ciprusra. Nyaralni egy kicsit – álmodoztam pár másodpercig – de el sem búcsúznak? – kaptam észbe
- De. Majd beugranak valamikor.
- És mi, mikor indulunk haza?
- A délutáni repülőjárattal – mosolygott.
- Ja – bólintottam ismét.


Pár másodperc múlva meg is érkezett Tay nagyija, aki a nappali felé biccentve egy nagy fényképalbummal a kezében ült le. Jelzésére én is leheveredtem mellé, majd kinyitva az albumot egyből mosolyra húztam a szám, mivel Taylor babaképét láttam meg, ami nagyon édes volt. Bár valahogy gondoltam, hogy már kisbabaként is nagyon aranyos volt, de majd elolvadtam a képek láttán. Ki gondolta volna még akkor, hogy ilyen tehetséges színész válik belőle?! Ahogy hajtogattuk az oldalakat, láttam jó néhány családi képet is, ami nagyon kellemes érzéssel töltött el. Volt jó néhány fotó a karatés időszakáról, az általános sulis időszakáról és Make-ről is voltak bőven. Simán kijelenthettem, hogy ez az album a „nagyszülők emléke” címet kaphatná, annyi fotó volt a két Lautner porontyról. Kíváncsi lettem volna, hogy vajon tudnak-e Tay nagyszülei elveszett húgáról. De tudtam, hogy ez nagyon nem publikus, és Taylornak is megígértem, hogy nem beszélek róla, így még csak eszembe se jutott rákérdezni. Csak pár perce nézhettük a fotókat, amikor a lépcsőn lépteket hallottunk és felemelve a fejemet, Taylor álmos arckifejezésével találtam szembe magam.

- Hát ti mi…. – akadt meg benne a szó, amikor meglátta a kezemben az albumot – nagyi mondtam neked, hogy ne mutogasd azt az albumot – mormogta feléje.
- Jaj, kicsim hát Szandrának csak megmutathatom – mosolygott rám, mire visszamosolyogtam aztán Taylorra néztem, de immár huncut mosollyal.
- Nem, mert utána meg cukkolni fog vele – nézett rám. De láttam az ajkában megbúvó kis mosolyt.
- Nagyon cuki – mondtam kissé mély hanglejtéssel, viccesre fogva.
- Látod? Mondtam! – mosolyodott el immár végig rám nézve.
- Még nagyon álmos fejed van, úgy, hogy inkább ülj le és ne morogj – mondtam kuncogva, mire ő csak felhúzta a szemöldökét.
- Látjátok? Leszerel engem egy mondattal – ült le végül s nevette el ő is magát.
- Legalább tudjuk, hogy jó kezek között vagy – mosolygott Tay nagyija.
- Na, szép! Az én családom és meg se védtek – mondta sértődöttséget színlelve.
- Azt hittem meg tudod védeni magad – motyogtam az orrom alatt.
- Na, jól van! Megjegyeztelek titeket – bólogatott még mindig a kis sértődöttet játszva s dőlt hátra kényelmesen.


Én még mindig csak somolyogtam rá, majd látva, hogy tényleg csak tetteti a sértődöttségét tovább folytattam az album lapozgatását. Végig magamon éreztem a pillantását, de már csak azért sem néztem vissza rá, hanem inkább a képekbe mélyedtem bele.

- Tetszik a látvány, mi? – hallottam meg hírtelen kaján hanglejtését.


Mire csak felhúzott szemöldökkel néztem fel rá.

- Már akkor is fesh legény voltam – mondta büszkén.


Mire még jobban felhúztam a szemöldököm, s elképedve néztem rá. Nem ismertem ezt az oldalát, de inkább viccnek fogtam fel, mint nagyképűségnek.

- Hát... inkább aranyos, mint fesh – mondtam még mindig elképedve.
- Oh, szóval aranyos voltam? – váltott immár a szokásos hangjára.
- Aha – néztem rá felhúzott szemöldökkel.


Tényleg kicsit fura volt a viselkedése, de biztos valami reggeli bezsongásról lehetett szó. De úgy tűnik észrevette elképedésemet, mert ezután már visszaváltott a normálisra.

- Mi az? – kérdezte kuncogva.
- Fura vagy – vágtam rá.
- Fura? – húzta fel a szemöldökét.
- Ühüm – bólogattam.
- Mert?
- Hát nem tudom – vontam meg a vállam – csak fura. Lehet bekattant valami odabent – motyogtam az orrom alatt.
- Akkor gyakorlatilag most hülyéztél le? – hökkent hátra.
- Dehogy – vágtam rá – nem – ingattam a fejem – csak fura, hogy az előbb még majd kikaptad a kezemből az albumot, most meg dicséred magad.
- Tényleg nem szeretem amúgy, de ha már megnézed, akkor gondoltam viccet csinálok belőle – magyarázta.
- Ja, oké – vontam meg a vállam, s folytattam a lapozgatást.
- Hát… ez kínos volt – mondta pár perc múlva, s erre a mondatára már én is elkezdtem nevetni.
- Nem – ingattam a fejem s még mindig kuncogtam – csak fura. De mindegy is – legyintettem.


Mire végig nézegettem a fényképeket, addigra a kaja is kész lett, így mindannyian leültünk ebédelni. Nagyjából mindenkin látszódott a tegnapi nap okozta fáradtság, s ahogy leült Dia is direkt éreztettem utálatomat iránta, amiért így bekavart közöttünk mindent. Még arra se volt méltó az én szemembe, hogy ránézzek. Vártam a csipkelődéseit, de csak csöndben elvolt magának. Biztos voltam abba, hogyha egy szót is beszólt volna, úgy leosztom, mint az elszórt kártyalapokat. Így elég nyugis volt az ebéd. Közben beugrott hozzánk az ifjú pár, akik gyors búcsút véve tőlünk, már indultak is a mézes hetekre. Annyira boldogok voltak, hogy szerintem majd elrepültek. Bár nem is csodálom. Én is boldog lennék. Az ebéd után, mi sem terveztük, hogy tovább maradunk, hiszen hamarosan indult a gépünk, így összepakoltunk lassan, majd búcsút véve a többiektől a repülőtérre vettük az irányt. Végül is nagyon jól éreztem magam a hétvégén, azon a kis kavaráson kívül. Megszerettem Taylor nagyszüleit, csakugyan nagyon kedvesek, mint Debiék. Szívesen maradtam volna még 1-2 napot, de azért bevallom örültem is, hogy végre hazafelé megyünk és láthatom a családot illetve a barátaimat. Tudom, csak pár napról volt szó, de nekem 1 nap után is már hiányoznak. Alig vártam, hogy hazaérjek és végre holnaptól megkezdődnek a Cd kiadások sorozata, illetve egyre több próba lesz a turnéra. Emiatt is rettenetesen izgatott voltam már. A klipp-ről pedig ne is beszéljünk. Az is a héten fog kijönni. Kíváncsi vagyok már az album visszajelzésekre és, hogy, hogy tetszik a közönségnek a klipp. Nekem minden nagyon tetszett bár így utólag jobb lett volna talán valami ütősebb új dalomra klippet csinálni, hogy bezsongassam a rajongókat és, hogy a turnéra hangolódjanak egy kicsit, de jól van ez így. Ahogy Michael mondaná: minden oldalamat mutassam meg. Persze a rossz oldalamon kívül. Ahogy kiértünk a reptérre, becsekkoltunk és az ellenőrzések után, már a repülőn pihenhettünk tovább, de persze nekem az eszem folyton ezek körül forgott.

*********

A repülőn kicsit elbóbiskoltam, így hazafelé az úton kissé bamba állapotban voltam. Már beesteledett mire hazaértünk, így Taylorék egyből hazafuvaroztak engem, majd egy gyors búcsút követve a cuccaimat felvettem és bementem a házba, ahol már anyuék tűkön ülve vártak rám. Ahogy bementem köszöntem nekik, majd izgatottan leültettek azzal, hogy meséljek el mindent nekik, így muszáj voltam. Persze a kavaráson kívül minden elmondtam nekik, ők pedig csak mereven figyeltek rám, s néha-néha közbeszóltak. Kábé 1 órás mesélés után, végre elszabadultam s a szobámba érve kipakoltam mindent, majd érezve, hogy nem teljesen vagyok 100%-os, inkább úgy döntöttem, hogy lezuhanyozok és befekszek az ágyba tv-zni. Miután végeztem a zuhanyzással, magamra kaptam a pizsamámat és szokásos kedvenc csatornámra kapcsolva, az ágyba lepihentem.

Bár nem tudom meddig nézhettem a tv-t, de hamar éreztem a rám telepedő fáradtságot, így kikapcsoltam a tv-t, majd magamra húzva a takarót percek alatt elaludtam…

You can replace this text by going to "Layout" and then "Page Elements" section. Edit " About "

Powered By Blogger
Üzemeltető: Blogger.