2010. október 2., szombat

Szandra Burke's life 34 rész

Reggel, ahogy meghallottam az ébresztőm hangját, mosolyogva kapcsoltam le, de fáradt testemet még éreztem, hogy vissza kell tenni az ágyba, ezért, mint általában mindig, most is pár percre visszafeküdtem. Amikor elég erőt véve magamon, végre normálisan ki tudtam mászni az ágyból, egyenesen a fürdő felé véve az irányt, megcsináltam a szokásos reggeli dolgokat. Aztán a bőröndömhöz lépve úgy döntöttem, hogy nem fogok kiöltözni, mert igazából most nincs is kedvem hozzá, meg amúgy is haza megyek, úgy, hogy valami kényelmesbe akartam felöltözni. Ezért elővettem egy szürke melegítő alsót, egy fehér trikóval és még rá egy melegebb hosszú felső, felhúztam még egy sportcipőt aztán még utoljára körbe néztem a szobába, nem-e hagytam ott valamit. Pár pernyi ácsorgás után, a bőröndömmel együtt elindultam a halba. Ahogy leértem, mint általában, már mindenki indulásra készen volt.

- A bőröndödet elviszik – vette ki a kezemből Michael.
- Oké – nyöszörögtem még kicsit rekedtesen.
- Hogy aludtál? – jött közelebb anyukám mosolyogva
- Jól – sóhajtottam – és te?
- Én is – bólogatott
- Menjünk, gyertek! – szólt közbe Michael
Az utasítására elindultunk az autó felé. Szerencsére még hajnal volt így nem tudtak lekapni. Nyugisan beültünk és indultunk a reptérre. Az úton mindenki szótlanul bámult maga elé. Alig vártam már, hogy láthassam a családot és persze Taylort. Biztosan jó lesz ez a nap, mivel egész nap Tay-el leszek. De még nem tudom, hogy hová menjünk. Szívem szerint, a nagymamámhoz mennék le, de a félénkség visszatart.

- Anyu, szerinted menjek le ma a nagyihoz? – fordultam felé bánatos arccal.
- Persze, menj csak. Már mióta mondjuk neked! – ráncolta a homlokát – és ha már ott vagy, akkor rávehetnéd, hogy hozzánk költözhetne. Ne legyen magába abban a nagy házban – vonta meg a vállát.
- Akkor oda megyek ma – sóhajtottam fel – és megpróbálom rávenni – fordultam vissza az ablakhoz.
- Ez nagy lépés, ugye tudod? – tette a kezét a vállamra
- Ühüm – bólogattam
Azt hiszem Taylor jelenlétében menni fog, de egyedül nem biztos, hogy el tudnék menni. Úgyis, Taylor kedveli a nagyimat, így legalább ő is láthatja – gondolkodtam el.

*********
Ahogy odaértünk kiszálltunk és a reptéren egy rövid vizsgálás után a Jet-hez mehettünk. A bőröndjeinket már felvitték a repülőre, így nem kellett vele bajlódni. Felszálltunk és elfoglaltuk a helyünket. Most anyukám huppant le mellém. Pár perc múlva a pilóta szólt a kis rádióján, hogy kapcsoljuk be az övet, mi pedig engedelmeskedve bekapcsoltuk, aztán pár perc múlva már indultunk is. Úgy terveztem, hogy az úton aludni fogok, hogy ha hazamegyek már csak Taylorral keljen foglalkoznom, így lecsúszva picit az ülésről, elkényelmesedtem és lehunytam a szemeimet…

*********
- Szandra! – éreztem anyukám kezét a vállamon.
- Megérkeztünk? – nyitottam fel izgatottan a szemem
- Mindjárt leszállunk – mosolygott rám – kösd be magad.
- De jó – mosolyogtam vissza.
Ahogy mondta, gyorsan bekötöttem magam és pillanatok alatt már éreztem, hogy földet értünk. Amikor megálltunk, mindenki kicsatolta magát és velem együtt a kinyíló ajtó felé igyekeztünk.
- Végre itthon! – néztem ki az ajtón és szippantottam egy nagyot a levegőbe.
A többiek elkezdtek rajtam kuncogni, ahogy leugráltam a lépcsőkről és izgatottan vártam már, hogy indulhassunk hazafelé. A reptérre bementünk, felvettük a csomagjainkat és a fotósok kíséretében az autóm felé igyekeztünk, ami már a sofőrömmel együtt várt. A fotósok sem érdekeltek igazán, így nyugodtan bevágódtunk az autóba és egy mosollyal az arcomon elindultunk hazafelé. Az úton nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy újra láthatok mindenkit. Csak pár napig voltam távol, de így is hiányoztak. A turnén kicsit másabb, mert van úgy, hogy valamelyik tesóm vagy barátom jön velem így jobban el vagyok. Ahogy hazaértünk kipattantam az autóból és anyukámmal együtt a csomagtartóból kivettük a bőröndünket.
- Majd felhívlak, mielőtt jönnöd kell stúdiózni – dugta ki a fejét Michael az ablakon.
- Rendben – mosolyogtam
Elbúcsúztunk egymástól, és a házba belépve, épp mindenki reggelizett apukámmal együtt.
- Sziasztok – ugráltam oda hozzájuk örömködve.
- Szia – kuncogott apu, ahogy megölelt.
- Úgy hiányoztatok! – öleltem meg egyszerre Stellát és Nicket.
- Még én is? – nézett rám Nick fél mosollyal.
- Hülye – böktem meg – a bátyám vagy, még jó, hogy – kuncogtam.
Miután anyukám is köszönt a családnak, Nick segítségével elvittük a mosó konyhába a bőröndömet, hogy ott pakoljam ki a szennyest. Amikor elkezdtem kifelé pakolni a zsebemben megcsörrent a telefonom, mire elmosolyodtam, hiszen sejtettem, hogy ki lehet az.
- Helló – szóltam bele mosolyogva.
- Szia – kuncogott bele Taylor – itthon vagy már?
- Milyen türelmetlen valaki – nevettem el magam – de amúgy pont az előbb értem haza. Kipakolok, összeszedem magam aztán mehetünk… valahová – vontam meg a vállam – hogy hogy már ilyen hamar fent vagy? – ráncoltam a homlokom
- Nem tudtam aludni meg már vártam ezt a napot.
- Oh, én is – kuncogtam el a végét.
- Még van, egy kis elintézni valóm aztán megyek érted. Baj, ha esetleg hamarabb megyek?
- Dehogy. – ingattam a fejem
- Oké, akkor nem sokára megyek.
- Okés, szia – mosolyogtam
- Szia – bontotta a vonalat.

Annak ellenére, hogy azt mondta Tay, hogy lehet, hamarabb jön nem siettem annyira. Nyugodtan kipakolgattam a szennyesnek való ruhákat aztán már a megkönnyebbült bőröndöt felvittem a szobámba, ahol a többi dolgot is kipakoltam. Miután végeztem elraktam a helyére a bőröndöt és a gardróbba lépve elkezdtem a ruhák között keresgélni. Valami laza cuccba akartam lenni, mert elvégre ma csak lógunk Tay-el. Így egy farmert és egy csinos fekete felsőt elővéve felkaptam magamra, a fürdőbe lépve még egyszer megfésültem a hajam, fogat mostam és egy egyszerű sminket felkentem az arcomra. Elővettem a szürke balenciaga táskám, átpakoltam a dolgaimat és a lábamra felhúztam egy spártai jellegű papucsot. Egy kicsit éhes lettem, így gondoltam, míg nem jön Tay, addig eszek valamit, így lesétáltam a konyhába ahol még mindig a többiek beszélgettek.

- Gyorsan átöltöztél, mész valahová? – kérdezte Nick felhúzott szemöldökkel, ahogy a hűtőt kinyitottam.
- Öhm… Taylorral találkozok – keresgéltem valami ennivalót.
- Nem összevesztetek? – hökkent meg
- Párizsban kibékültünk – vettem ki végül a tejet, a felső polcról pedig a csokis gabonapehelyt amit az egész család szeret és egy tányért. – azt hittem már az egész neten ez megy – ültem le vele szembe
- Mi? – nézett értetlenül
- Te nem is tudod? – ráncoltam a szemöldököm
- Azt tudom, hogy balesetük volt Párizsban. Az fent van a neten, meg az is, hogy te is ott voltál velük a baleset után, de ennyi volt írva. Meg találgatnak, hogy miért lehettél ott a balesetnél. – vonta meg a vállát.
- Tényleg ennyit írtak? Semmi kép arról, hogy… úgymond egymás karjaiba borultunk – hajtottam le a fejem egy elpirulást elrejtve.
- Nem – kuncogott mire felnéztem értetlenül – gyere, megmutatom – kapta elő hírtelen a lap- top-ját, amit általában mindenhová magával visz.
Behozta azt az oldalt, ahol mennek a sztár hírek és tényleg ennyi volt írva. Akkor semmit sem tudnak rólunk? – ráncoltam a homlokom.
- De akkor mondd csak el mi történt? – fordult felém elhúzott szájjal
- Hát ööö…. – vontam meg a vállam – asszem, hogy újra együtt vagyunk.
- Tudtam, hogy ez lesz – kuncogott – na, de miért gondoltad, hogy az egész net ezzel van tele?
- Mert odamentem a balesetre, úgy, hogy nem tudtam semmit sem. Azt sem, hogy megsérültek-e vagy valami – vontam meg a vállam – aggódtam, és amikor megláttam Taylort odamentem és megöleltük egymást meg…. – hajtottam le a fejem – megcsókoltuk egymást – vallottam be elszégyellve magam. Sosem szoktam Nicknek ilyeneket elmondani, de hát… kiszedte belőlem.
- Ja, és azt hitted, hogy mindezt lefotózták?
- Ühüm – bólogattam.
- Hát, úgy látszik, még titkolhatjátok egy kicsit. Ha akarjátok – kapcsolta ki a gépét.
- Ja – kezdtem enni a csokis pehelyt.
- Őszintén, ez tényleg nem volt meglepetés. Legalábbis nekem.
- Te ilyen előrelátó vagy, vagy mi? – ámultam el rajta
- Csak már ismerlek titeket – mondta unottan.
- Aha, biztos – vontam meg a vállam.
Ahogy ettem tovább, megszólalt az ajtó csengő, mire felkaptam a fejem.
- Maradj, kinyitom – állt fel Nick
- Szerintem Tay lesz az – töröltem meg a szám
Kinyitotta az ajtót és én izgatottan figyeltem, hogy ki az.
- Helló – köszönt Nick
- Szia – hallottam meg Taylor hangját mire nagy mosoly kerekedett az arcomra.
- Éppen eszik – tessékelte be Taylort – a konyhában – mutatott rám Nick.
Mikor meglátott elmosolyodott és felém sétált.
- Szia – integettem neki
- Heey – adott egy puszit az arcomra
- Hát, akkor én most… megyek – tűnt el Nick.
- Milyen volt az út? - mosolygott
- Aludtam végig – kuncogtam el magam – szóval… jó volt – bólogattam – akkor, hová menjünk? – vontam meg a vállam
Taylor nyitotta volna a száját, hogy válaszoljon, de anyukám közbevágva belépett a konyhába.
- Sziasztok – mosolygott – mentek valahová?
- Hát… nem tudom, hogy hová – nézett rám Tay.
- Nem azt mondtad, hogy lemész a nagyihoz? – ráncolta a homlokát anyu
- De igen – vontam meg a vállam
- Akkor el van döntve – nézett rám ismét Taylor
- Oké. Akkor menjünk oda – fújtam ki a levegőt
- Helyes – bólogatott anyukám – ha már ott vagytok, akkor említsd meg neki, hogy fontolja meg az ide költözést. Zavar, hogy ott van egyedül – vonta meg a vállát
- Oké- álltam fel a székről.
A vállamra felkaptam a táskám és az ajtó felé sétálva még visszafordultam anyukám felé.
- Majd jövök valamikor – intettem neki.
Taylor udvariasan kinyitotta előttem az ajtót, és az autójához sétálva beültem, a kormányhoz pedig ő.
- Emlékszel, még merre van? – fordultam felé.
- Nagyjából – mosolygott rám – na, de mesélj. Milyen volt a fellépés.
- Állati – vágtam rá – csak az a „rajongói támadás” ne kellett volna – ingattam a fejem
- Jól van már a karod? – ráncolta a szemöldökét
- Persze. Már nem fáj. De ezt elnézve jó volt minden. És neked milyen intéznivalód volt még?
- Csak egy utolsó vágásra kellett menni a New Moonnal kapcsolatban.
- Jah – bólogattam
- Amúgy, ha gondolod, beajánlhatlak az Abduction filmembe! – fordult felém mosolyogva
- Komolyan? – néztem rá ámultan
- Hát, apámmal a közös cégünk filmje, szóval… van beleszólásom. Amúgy sincs még meg a szereplő gárda.
- Milyen cég? – ráncoltam a homlokom
- Tailor Made Entertainment. Igaz, még a filmről nagyon keveset tudok, de… szólhatok az érdekedben – vonta meg a vállát
- Az jó lenne! – csillant fel a szemem – de nem hiszem, hogy pont melléd raknának, mint „színésznő”. Nem vagyok én olyan tehetséges ebben. – legyintettem egyet
- Azért ne becsüld magad alá ennyire.
- Mi alapján válogatnának be? – húztam el a szám – egy nagyon rövid részben voltam benne tavaly Mandy Moore mögött. Ennyi – szomorodtam el.
- És? Én is így kezdtem – vonta meg a vállát – a Twilightnál azt se tudták, hogy ki vagyok. Most meg… őrültek háza – sóhajtott – és még ki se jött a New Moon.
- De legalább neked van tehetséged hozzá.
- Honnan veszed, hogy neked nincs? Hidd el, szerintem van. Ahányszor már „hülyeségből” színészkedtél előttem. – biccentette meg a fejét.
- Az csak hülyeségből volt – kuncogtam el a végét
- Higgy magadban. Nem erről énekelsz? – húzta fel a szemöldökét.
- De – bólogattam
- Akkor meg? A lehetőség megvan már csak élni kell vele. – vonta meg a vállát – majd gyakorolsz velem – mosolyodott el huncutul.
- Tudod mit? Igazad van! Akkor élek vele – húztam ki magam
- Ez a beszéd – nevette el magát. – de nem ígérek semmit. Igazából Lilly Colins-t akarják, meg eddig nekem se volt ellenemre, de ha te megkapod, annak nagyon örülnék.
- Ki az a Lilly Colins? – ráncoltam a homlokom
- Egy színésznő. Szerepelt már pár filmben – vonta meg a vállát
- Találkoztál már vele?
- Ühüm. Még év elején egy divatbemutatón. A Young Hollywood partin. Rendes lány – fordult felém
- Tényleg? – húztam fel a szemöldököm.
- Ühüm.
- Oké – fordultam az ablak felé.
- Mi az féltékeny vagy? – kérdezte a huncut mosolyával.
- Pff, dehogy – püffögtem az igazságot színlelve.
Bevallom tényleg kicsit féltékeny lettem erre a Lilly-re. De, jó lenne, ha Taylor mellett szerepelhetnék.
- És ez milyen szerep lenne? Kit játszanék? –fordultam vissza
Hírtelen elmosolyodott és 1 perc hezitálást után, újra szóra nyitotta a száját.
- A barátnőmet! – fordult felém még mindig mosollyal az arcán
- Oh, szóval a barátnődet kellene eljátszanom – húztam fel az orrom – hát, elég nehéz lesz – húztam el a szám – nem is tudom, hogy eltudnám-e játszani – ingattam a fejem egy feltörő nevetést elrejtve.
- Erre a szerepre jól fel kell készülnöd – bólogatott – nehéz lesz.
- Ne is mondd – húztam el a szám.
Ahogy kimondtam nem bírtam tovább visszatartani a nevetést. Pár percig töretlenül kinevettük egymást aztán lehiggadva folytattuk a beszélgetést.
- Amúgy tudsz arról, hogy a média mit sem sejt rólunk?
- Mi? – ámult el
- Komolyan. A neten csak annyi van írva, hogy ott voltam a baleset után és egy kép ahol a családoddal állok. Ennyi – vontam meg a vállam.
- Ez jó, ez jó – bólogatott – akkor reménykedjünk, hogy még nem álltak ránk, annyira a fotósok.
- Hát igen – értettem egyet – amúgy hogy állsz ezzel a médiával? Nem borít ki néha?
- Öhm… próbálom nem észrevenni őket – vonta meg a vállát.
- Érdekes. Ugyanezt mondta Jesse is.
- Tényleg? – ámult el
- Ühüm. De igazatok van. Nem kell észrevenni őket. Igazából engem nem is érdekel ha fotóznak – vontam meg a vállam – nem fogok neki menni a falnak ezért.
- Ühüm, de még mindig nem tudom mikor szakítottál Ryannel? – nézett rám
- Öhm… - vakartam meg a fejem – miért kérdezed?
- Nem tudom. Csak úgy.
- Ryannel vége, oké? Nem kell aggódnod – mosolyogtam rá
- Oké – fújta ki a levegőt.
- Hihetetlen vagy – ingattam a fejem
- Most miért? – ráncolta a homlokát.
- Nem azt mondtad, hogy kinőttél a féltékenységből?
- Ez nem féltékenység – húzta fel a szemöldökét
- Jó, mindegy – fordultam az ablak felé.

Hát, pedig szerintem ez féltékenység. Vagy nem is tudom. Aggódik azért, nehogy visszahódítson Ryan, vagy mi? Ha még többet eszembe jutassa akkor hiányozni fog, valószínűleg. Egy kínos csönd állt be közöttünk. Most kicsit lelombozott, de nem vagyok rá mérges. Nem is tudok mérges lenni rá, a jelenlétében. Pár perc csönd után végül Taylor törte meg.
- Most haragszol rám? – nézett rám bocsánat kérően
- Nem – ingattam a fejem és dőltem vissza az ablakhoz. – csak… csak nem értem miért kérdezel tőlem ilyeneket? – néztem ki az ablakon.
Hírtelen éreztem, hogy az autó elkezd lassulni alattam.
- Most miért áltál félre? – néztem rá értetlenül
Rám nézett és áthajolt a sebváltó fölött, hogy a szemembe tudjon nézni.
- Azért, mert tudni akarom, hogy… minden oké?! – nézett szomorúan.
- minden oké, hidd el – mosolyodtam el – újra kezdtük én meg… próbálok feledni. – néztem a szemébe
- Oké. Most megnyugodtam – fújta ki a levegőt
- És ne kérdezz többször ilyet – sütöttem le a szemem az arcomon egy mosollyal.
- Jól van, bocsi – húzta el a száját
- Nem haragszok… - ingattam a fejem
- Oké – harapott bele az ajkába

Istenem, ahogy most rám néz… olyan fura, hogy csak ő tudja úgy megindítani a szívemet, hogy alig kaphassak levegőt. Jelenleg ezt éreztem. Na, igen, ez az az arckifejezés nála, amire egyáltalán nem tudok haragudni. A szívem majd kiugrott a helyéről. Pár másodperig néztünk egymás szemébe, bár az én szemem hol az ajka, hol a szeme között járt. Nem bírtam már sokáig a-nélkül, hogy ne csókolnám meg.
- Ne nézz már így rám – szólalt meg hírtelen elmosolyodva
- Mi? Hogy? – kaptam észbe, hogy levegőt is kellene vennem.
- Hát ilyen… nem is tudom – kapkodta a szemét az ajkam és a szemem között.
- Te ne nézz így – vágtam vissza lesütött szemmel, hogy újra egyenletessé tegyem a lélegzetem – miattad még levegőt venni is elfelejtek – mondtam még mindig lesütött szemmel – komolyan – néztem fel, mire elmosolyodott.
- Jó, hogy végre nem gyűlölettel nézel rám – sütötte le a szemét és görbült le az ajka
- Mi?... – suttogtam elámultan – én… sosem gyűlöltelek – ingattam a fejem – haragudtam de… ha akarnám, akkor se tudnálak gyűlölni.
Ismét a szemembe nézve egy fél mosolyt mutatott.
- Csak lelkiismeret furdalásom van.
- Ne legyen – mosolyodtam el – Néha olyan… - sóhajtottam nagyot – buta vagy – hajoltam közelebb, hogy meg tudjam végre csókolni.
Lassan, érzékien megcsókoltam, azt jelezve, hogy tényleg nincs semmi baj. Azt hiszem, azt a dolgot, amit velem tett, teljesen megbocsájtottam. Látom, hogy mennyire sajnálja és hiszek neki. Képes leszek elfelejteni neki az egészet. Most annyira ki akartam mondani a varázsszót. Tudom, hogy még korai, de nem tudok mit csinálni, ezt érzem. Ugyanúgy arról sem tehetek, hogy újra arcon csapott a szerelem. Vagy talán Taylor iránt el sem múlt. Most már így utólag örülök, hogy mindez megtörtént. Eléggé felkavart mindkettőnket az, hogy nem igazán értettük, mit is érzünk egymás iránt, de most már szerintem tisztán látjuk a dolgot. Valami láthatatlan, erős kötelék van közöttünk, amit mindkettőnk érez. Taylor szavaival élve a levélből „ez valami különleges”, amit nem szabad elveszíteni.

********
Percekig így, érzékien kóstolgatva egymás ajkait, hírtelen egy autó dudája szakított minket félbe. Taylor nagyot sóhajtva vissza fordult a kormányhoz, beindította az autót és már indultunk is tovább.
- Utállak – mondtam az orrom alatt somolyogva, mire ő elkuncogta magát.
Tudja, hogy értettem. Nálam az „utállak” a varázsszó-t jelenti, akkor, amikor nem akarom egyértelműen kimondani. A csók után, ki akartam neki mondani, csak még túl korai lenne. Megvárom, amíg ő mondja, aztán tuti, hogy rávágom én is, hiszen ezt érzem.
- Szerintem mi visszafelé haladunk – szólalt meg kuncogva pár perc után
- Hogy érted? – néztem ámultan
- Hát… szex, randi és utána ismerjük meg egymást? Ez a helyzet elég fura lenne, ha tényleg csak most találkoztunk volna – húzta fel a szemöldökét.
Pár másodpercbe telt mire felfogtam mit mondott, és végül leesett.
- Dili – ingattam a fejem nevetve.
- Mi az? – mosolyodott el
- Semmi – nevettem tovább.

*******
Az út többi részében nem sokat beszéltünk. A szemem sarkából mindig rá-rápillantottam, és mikor érezte, hogy nézem ő is felém fordult és bedobta az ellenállhatatlan mosolyát. Ahogy egyre közeledtünk a nagyi házához, egyre idegesebb lettem. Mély levegőket véve, figyeltem ki az ablakon, az utcán elmenő ismerős embereket. Lassan elértük a nyitva álló kaput, ahová, amikor behajtott Taylor, idegességemben az ajkaimat harapdálva, vártam, hogy megálljon.
- Ideges vagy? – állította le a motort és nézett rám.
- Ühüm – bólogattam még mindig harapdálva az ajkaimat.
- Gyere – biccentett egyet a fejével az ajtó felé, és szállt ki
Én is lassan kiszálltam és az autónál megállva, néztem körbe a rég nem látott telken. Ahogy megakadt a tekintetem az istállónál eszembe jutott Szalomi, az én drága lovam. Őt is meg kell néznem. Csak most jöttem rá, hogy mennyire hiányzott ez a hely nekem.
- Menjünk be – zökkentett ki Taylor a gondolataimból.
Egy bólintással feleltem, aztán a kezét megfogva elindultunk a bejárati ajtóhoz.
- Minden rendben lesz – mondta nyugodtan Taylor, ahogy az ajtó elé értünk.
Jelenleg nem nagyon tudott egy szó sem kijönni a számon, így ismét csak egy bólintással feleltem, aztán mély levegőt véve bekopogtam az ajtón. Biztonságot érezve Taylor jelenlétében, megszorítottam a kezét.
- Nyugi – mondta mosolyogva.
Az ajkaimat harapdálva, vártam, hogy a nagymamám kinyissa az ajtót. Kis várakozás után, végül meghallottuk, hogy nyílik az ajtó.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

You can replace this text by going to "Layout" and then "Page Elements" section. Edit " About "

Powered By Blogger
Üzemeltető: Blogger.