2010. november 27., szombat

Szandra Burke's life 44 rész

Amikor megnyitottam az üzenetet, egy kép tárult fel előttem, amin Taylor és egy nő van. Azonnal tudtam, hogy miért küldte Lauren. Bizonyára ez az a lány, akivel volt Taylor Sydney-ben. Bár amikor jobban megnéztem a képet, akkor olyan volt az a nő mintha a sajtósa lenne, de nem voltam benne biztos. Mondjuk a sajtósával nem szokott csak úgy sétálgatni. Legalábbis eddig nem tette. Talán még Nikki lehet, de ő most nem volt a Promózáson, szóval akkor még is igazak a pletykák. Mondjuk, ebből a képből nem derül ki, hogy mi is történt, hiszen a képen csak egymás mellett állnak. Lehet nincs is miért aggódnom. Bizonyára ezzel az előbbi ledöbbenéssel, az arckifejezésem is megváltozott, mert amikor felnéztem Taylor értetlenül nézett rám.

- Ki volt az? – ráncolta a homlokát.
- Oh, csak Lauren volt – vontam meg a vállam.
- Nem mondod meg, hogy mit írt? – mosolyodott el felhúzott szemöldökkel.
- Csak azt írta, hogy… ööhm…, hogy mikor megy pilates-re. Tudod, már mondtam, hogy vele járok oda – találtam ki gyorsan egy színlelt mosollyal az arcomon.
- Oké – evett tovább.

Azért nem mondtam el neki, mert nem akarom elrontani ezt a napot. Még csak most jött haza, nem rohanhatom le ilyen vádakkal, amik lehet nem is igazak. Így gyorsan el is döntöttem, hogy ma nem fogom felhozni ezt a témát, maximum csak megpróbálom rávezetni. Csak reménykedni tudok abban, hogyha ez megtörtént, akkor el fogja mondani. Ha pedig rákérdeznék és kiderül, hogy tényleg egy pletyka és, hogy az a lány a képen csak valami ismerőse, akkor megint azt hinné, hogy nem bízok benne. Úgy, hogy ma nem akarok veszekedni meg semmi. Bár szerintem azért lehet kérdezni.

- Na és milyen volt Sydney? Keveset mondtál, amikor ott voltál – tettem közbe vissza a telefont a zsebembe.
- Ugyanolyan volt, mint a többi. Miért?
- Csak azt hallottam, hogy elég jól szórakoztál ott. Ami nem baj persze – vontam meg a vállam.
- Jó volt – nézett rám – valami baj van? – ráncolta a homlokát
- Dehogy. Semmi – ingattam a fejem – örülök, hogy itthon vagy végre – mosolyogtam rá
- Én is – mosolygott ő is.
Amikor megette mindet, jól lakottan baktatott fel a szobájába, ahová én is követtem, majd az ágyára hátradőlve kezdtem neki mesélni a turnéról, amit még nem tudtam elmondani neki.
- Szóval… képzeld, megvannak az elő zenekaraim – mosolyogtam rá
- Na?! – nézett kíváncsian.
- Travis Garland, Honor Society és az Allstar Weekend. Nem mondtam, de már találkoztam velük és megbeszéltük, hogy havonta fogják váltogatni egymást és így mindenkinek lesz 1-1 hónap szünete.
- Wáow. Csupa fiúval leszel összezárva. Örülök – hajtotta le a fejét mosolyogva.
- Ne, már. Egyik se jön be nekem – simogattam meg a fejét.
- Reméltem, hogy ezt hallom.
- Majd meglátogathatsz – vontam meg a vállam – majd április végén itt Kaliforniába lesz, néhány hely ahol a Cd-t fogom promózni. Aztán eldöntöttük, hogy a végleges megjelenés május 2-a lesz. És majd május 3-ától kezdjük a turné próbákat.
- Hol lesznek a próbák?
- Itt a turnéigazgató, Liam csarnokában.
- És hol lesz az első helyszín?
- Peru-ban.
- Wáow. Jól elmész – kuncogott
- Leszek még messzebb is – vontam meg a vállam – de ne tervezzünk. A lényeg, hogy…. – mosolyodtam el a karácsonyra gondolva – mit kérsz karácsonyra? – somolyogtam.
- Oh-, nevette el magát – semmit – ingatta a fejét – vagyis… lenne valami – somolygott ő is
- Mi az?
- Te – mosolygott
- Hát, bocs. Azt már megkaptad – vontam meg a vállam – vagy ha gondolod klónoztatom magam.
- Ez nem is olyan rossz ötlet – vágott egy gondolkodós képet – de belőled csak egy van.
- De most komolyan. Mit szeretnél? – vágtam egy komoly arckifejezést
- Tényleg csak annyit, hogy velem legyél karácsonykor és persze szilveszterkor is.
- Hát ööhm… izé. Azt lehet, nem tudom teljesíteni – húztam el a szám
- Hogy-hogy? – nézett rám döbbenten
- A karácsony az okés, de szilveszter napján New Yorkba megyek a Times Square műsorba. Meghívtak éjfélig, aztán lesz egy after party. De örülnék, ha velem jönnél oda. Mármint az after partira.
- Meglátjuk – hajtotta le a fejét
- Egyébként karácsony másnapján megyek Disney Land-be fellépni. Tudod erre a szokásos karácsonyi ünnepségre. Az egész család jön, és ha gondoljátok ti is gyertek. Jó szokott lenni. Tavaly is voltam, mondjuk akkor nem élveztem. De az nem a szervezők hibája volt.
- Megkérdezem majd. De szerintem én megyek – mosolyodott el
- Helyes – bólogattam.
- És te? Mit kérsz, ha már itt tartunk?
- Semmit – vontam meg a vállam- csak, hogy békés és boldog legyen ne olyan, mint tavaly – hajtottam le a fejem
- Ez meglesz –mosolygott.
- És Make minek örülne? – biccentettem oldalra gondolkodóan a fejem
- Nem tudom – vonta meg a vállát – kérdezd meg tőle.
- Nem vagyok jó az ajándékválasztásban – ingattam a fejem mosolyogva.
- Kreatív vagy. Majd biztosan kitalálsz valamit – mosolygott
- Szerinted kreatív vagyok? – néztem rá döbbenten
- Ühüm – bólogatott- sok jó ötleted szokott lenni.
- Hát, ha te mondod – vontam meg a vállam – elhiszem- kuncogtam el magam - És, hogy áll az Abduction szereplő gárda?
- Lily Collins már biztos.
- A forgatókönyv?
- Még most kezdték el írni.
- Kíváncsi vagyok erre a filmre. Ilyen típusút még nem is láttam. Jól kitaláltátok.
- Tényleg tetszik? – mosolygott
- Hát, ahogy elmesélted elég izgalmas lehet majd.
- Örülök – kuncogott – és amúgy, mit csináltál ma?
- Pilatesen voltam és utána mentem elétek. Ennyi – vontam meg a vállam.
- Holnap mit szeretnél csinálni? – mosolygott
- Találkozom Ashley-vel – vontam meg a vállam – lógunk egy kicsit – mosolyogtam
- Ashley…. kivel?
- Tisdale. Mondtam, hogy jóban vagyunk. Azt hiszem a Los Angelesi koncert bulin találkoztam vele utoljára, az pedig nem most volt már. Felhívott, hogy menjünk el valamerre – magyaráztam neki
- Oké, ez jó. Menj csak. Egyébként azt hittem, hogy már Ashley Greene-ről beszélsz.
- Ez a sok Ashley- kuncogtam – te mész valahová holnap?
- Nem hiszem. Inkább itthon maradok és pihenek. Vagy áthívom a srácokat.
- Helyes. Pihenj.
Ez után még jó ideig beszélgettünk és hülyéskedtünk, aztán mivel láttam Tayloron, hogy tényleg kezd fáradni, úgy döntöttem, hogy ideje hazamenni, hogy tudjon pihenni Tay.
- Azt hiszem, most már megyek – mosolyogtam rá – nagyon keresztbe áll a szemed – kuncogtam el magam, ahogy az álmos arcát néztem.
- Pedig nem vagyok fáradt – ingatta a fejét
- Áh, nem – legyintettem és álltam fel az ágyról
- Maradj még – nyúlt utánam.
- Pihenj inkább. Tök fáradt vagy – mosolyogtam rá.
- Jól van – állt fel ő is az ágyról.
Lekísért a földszintre és egy gyors búcsút véve a családtól, felvettem a kabátot és a cipőt, és az ajtónál megállva búcsúztunk mi is.
- Majd felhívlak – mosolygott rám
- Oké. Te meg aludj – mutattam rá a mutató ujjammal
- Értettem főnök asszony – kuncogta el a végét
- Főnök asszony? – húztam fel a szemöldököm – jól van. Mindig találsz új becenevet – nevettem el magam – majd beszélünk – indultam az autó felé.
- Hé – mondta lágyan, mire megfordultam – hiányoztál – mosolyodott el.
- Oh, te is nekem – öleltem meg szorosan, majd ahogy kibújtam az öleléséből és hosszúra sikeredett csókot adtam neki.
- Muszáj menned?! – nézett rám fancsali képpel, ahogy elemelkedtem az arcától.
- Ühüm – bólogattam.
- Kár – vonta meg a vállát.
- Szia – intettem neki, ahogy beszálltam az autómba.
- Szia – intett vissza
Beindítottam és már indultam is.

Ahogy hazaértem, beálltam a garázsba, majd gyorsan összekapva magam, bementem ahol anyukám épp teát szürcsölgetett.
- Megjöttél? – szólalt meg mosolyogva
- Igen – fordultam felé
- Na és jól van Taylor meg Dan?
- Igen – mosolyogtam rá.
- Kérsz egy kis teát? Az előbb főztem.
- Igen – mentem kivenni egy poharat
- Ilyen sokkoló volt a találkozás? – kuncogta el magát, mire értetlenül néztem rá.
- Nem, miért?
- Hát, csak, mintha beragadtál volna az igennél.
- Jah – kuncogtam én is és töltöttem teát.
- Holnap mész valahová?
- Ashley-vel lógunk egy kicsit.
- Rendben – bólogatott – aztán vigyázz a pénzköltéssel – mutatta fel a mutatóujját – nem szabad elszállni attól, hogy van.
- Tudom, anyu – mosolyogtam rá.
- Helyes – mosolygott vissza
- Megyek, lassan lefekszem. Jó éjt – intettem neki
- Jó éjt.
Lassan felsétáltam, hogy ne lötyögtessem ki a teát, közben pedig iszogattam is. Majd ahogy felértem, lehúztam az utolsó korty teát is és a fürdőbe lépve, a tus alá álltam. Amikor megfürödtem, felvettem az alvós cuccot és az ágyba bújva egy jó műsornál a tévében megakadt a szemem, így azon hagytam. De pár perc múlva, a telefonom csörgésére, a kezembe kaptam majd a képernyőre pillantva, a fülemhez emeltem.
- Szia, Lauren! – szóltam bele mosolyogva
- Szia, csajos. Na, megnézted az MMS-t? – kérdezte izgatottan.
- Igen és őszintén, nem tudom, mit gondoljak erről, de igazából az a kép semmi komolyabbat nem mutat.
- Csak gondoltam látni szeretnéd és ezért küldtem el.
- Persze köszi, azért.
- És Taylortól megkérdezted?
- Nem. Azt hiszem, hogyha valami történt volna, akkor elmondaná. Meg azért sem kérdeztem, mert nem akarom ilyennel izélni… tudod. Még csak ma jött haza. Persze azért nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi is volt. Hogyha fel se hozza, akkor talán majd rákérdezek.
- Úgy tűnik, mintha nem is érdekelne – mondta meghökkenve
- Dehogynem érdekel. Csak nem akarom, hogy azt higgye, hogy egy hisztis féltékeny liba vagyok. Meg amúgy is. Ismerem Taylort. Nem hiszem, hogy megcsalna. Meg te is tudod milyenek a pletyka lapok. Mindenből nagy ügyet csinálnak.
- Ez is igaz.
- Persze, ha ez igaz, akkor Taylor számíthat arra, hogy nagy balhét csapok. Elvégre ő mondja mindig, hogy a hűség a legfontosabb.
- Ühüm.
- Hát… nem tudom – sóhajtottam – örülök, hogy itthon van és próbálok nem erre a dologra gondolni. Meg ki akarok maradni ezekből a pletykákból. Nem kell az nekem, hogy hazugságokon húzzam fel magam. Most jó így, nem akarom elrontani.
- Érthető.
- Szóval… amíg nincs okom rá addig nem idegesítem magam ezen.
- Helyes, helyes. Jól teszed – mosolygott – na, majd beszélünk.
- Okés. Szia – köszöntem el
- Szia – bontotta a vonalat.
Miután leraktam, ezt észben tartva kényelmesedtem vissza az ágyba és folytattam a filmnézést.

A filmet végignéztem és a vége felé már eléggé elálmosodtam, és nem nagyon volt már kedvem tovább fent maradni, így magamra húzva a takarót, pát perc múlva már az álmok világában érezhettem magam…

2010. november 22., hétfő

Szandra Burke's life 43 rész

Napok… hetek… hónapok teltek már el és minden a lehető legjobban alakul. Közeledik a karácsony és én pedig arra jöttem rá, hogy Taylorral még egyetlen ünnepet sem ünnepeltünk együtt kivéve a szülinapomat és az idei Halloweent, ami természetesen nagyon jó volt. Egyébként a szüleimet összehozó terv végül sikert aratott. Taylorral és Nickel összedolgoztunk és minden a legjobban alakult közöttük. Most újra együtt vannak és apu is rájött arra, hogy tényleg kevés időt tölt anyuval és velünk is. Ezért minden szabad idejét velünk tölti, és újra eljárnak kettesben vacsorázni. Taylorral nagyon jól elvagyunk. A bizalom közöttünk egyre nagyobb, ami azt jelenti, hogy ha találkozok egy pasi kollégámmal, akkor nem kezd el féltékenykedni, és ez fordítva is igaz. Megint kaptam tőle egy olyan „fél medálos” nyakláncot a másik fél pedig nála van és ez mindig rajtam van. Oh, igen. Mivel a turnén rengeteg helyen leszek, így lehetőségem volt, hogy ne csak egy elő zenekarom, hanem több legyen. Így az elő zenekaraim Travis Garland, Allstar Weekend, és Honor Society lett, akikkel természetesen már találkoztam és megbeszéltünk pár dolgot. Az album jól halad, a dalok már megvannak, így csak az utómunkálatok vannak hátra, amihez én már nem vagyok szükséges. Az „anyu rajtakapott minket egy ágyban” incidens többször nem fordult elő, mert bevallom féltem, hogy megint elkapom anyut rossz hangulatba és akkor még képes lenne akár több hétre eltiltani Tay-től. Bár próbálkoztunk a szülőknél, hogy egyszer-egyszer egymásnál aludhassunk… de lehetetlen. Egyébként elkezdtem járni Pilates órákra, ami egyfajta testedzés. Olyasmi, mint a jóga, csak hatékonyabb. Persze ide is akkor megyek, amikor ráérek. Taylorra visszatérve, most Mexikóban a New Moon promó körúton van és már kábé egy hónapja nem találkoztunk. Nagyon hiányzik már. Telefonon beszéltünk akkor, amikor tudtunk, de akkor is csak pár percet. Holnap délután fog hazajönni és valahogy a paparazzikat elkerülve, szeretnék elé kimenni. Oh és a fránya pletyka lapok. Nem sokáig tudtunk titkolózni. Amikor elmentünk az első vacsorás randira- ahol a fotósok a sarkunkat taposva jöttek utánunk- onnantól akárhová mentünk mindenhol megtaláltak minket, szóval inkább maradtunk a „majd én megyek nálad és együtt lehetünk” megoldással. A Twilightos srácokkal nagyon jóba lettem. Roberttel mindig sokat nevetünk… esküszöm az a pasas bolondabb nálam is. Folyamatosan löki a poénokat, de sosem tudom, hogy honnan szedi őket. Kristennel és Nikkivel megvolt a közös vásárlás, ami szintén sikert aratott. Pár napja jöttem haza Kanadából. Vehettem ki egy kis szünetet és így elmentem meglátogatni Kírát. Egy hétig ott voltam és nagyszerű volt. Egyébként is el akartam menni a karácsony végett, így már az ajándékokat is elvittem nekik. Nem sokat változott, de az biztos, hogy Kanada sokkal hidegebb, mint L.A. Oh és ha hiszitek, ha nem, Taylor Swift bocsánatot kért tőlem, de attól persze nem leszünk, még barátok csak most már kevésbé utálom, ja és Selenával pedig tök jó barátok lettünk. Igen, tudom. Elég fura, hogy a barátom exével vagyok jóba, de van ilyen, nem igaz?

Jelenleg itt sétálgatok a butikok között és fogalmam sincs, hogy mit vegyek karácsonyra a tesóimnak és anyuéknak, sőt még azt sem tudom, hogy Taylornak és a családjának mit vegyek. Bár Stella esetében könnyű, hiszen ő leírta mit szeretne és persze valami extra funkciós babát kért, amit már meg is vettem neki és a szobámba elrejtettem, plusz előre kigondoltam, mit szeretnék Makenek. El tudtam volna neki rendezni, hogy egy teljes hónapig a stúdióban lehetett volna ilyen kis segítőnek és közben elleshette volna a dolgokat, de mivel a zenészi álmát felváltotta a Lóversenyzés, ezért már azt sem tudom. Igen, Make imád lovagolni és mindent megvettek neki a lovagláshoz, szóval… tényleg nem tudom. Esetleg majd megkérdezem Taylortól, hogy szerinte minek örülne. Hű, alig várom már, hogy holnap láthassam. Teljesen fel vagyok dobva. Azt se tudom, hogy változott-e vagy valami. Utoljára vagy két napja beszéltünk, ami nálunk már az nagyon sok idő. Nem tudom, hogy ezt mondhatom-e már kapcsolatnak, de ennél jobban még sosem alakult közöttünk. A szüleink mindig azt mondják, hogy „ti már összenőttetek”, mert a legtöbb szabadidőnket együtt töltjük. A gondolataim is mindig ott járnak. Hogy vajon mit csinál?! Kivel van?! Gondol-e rám?! Most komolyan, normális ez? Szerintem igen. Csak akkor terelődnek el a gondolataim róla, ha épp dolgozok vagy mással beszélgetek. Na, jó, elég ebből. Túl sokat fecsegek – zártam le magamba. Az ajándékra visszatérve. Először körbe kérdezek mindenkit, aztán majd meglátom – döntöttem el. Miután kiértem a sorok között, az autómba behuppantam és egy könnyed mozdulattal elindultam.

Amikor hazaértem, beálltam a garázsba, majd a szobámba felérve, elpakoltam a vásárolt holmikat és az ágyra leheveredve, elkezdtem kapcsolgatni a tv-t. Bevallom ma már semmi kedvem elmenni itthonról. Talán holnap, hogy eltereljem a gondolataimat és, hogy jobban menjen az idő, elmegyek délelőtt egy pilates órára. De mivel nem szeretek egyedül menni, így anyukám vagy Lauren szokott elkísérni. Először is, felhívom akkor Laurent, hogy ráér –e. Gyorsan kivettem a telefonom és a zöld gombot benyomva elkezdtem tárcsázni.
- Szia, Lauren – köszöntem bele mosolyogva, amikor felvette
- Szia, csajszi. Na, mi a helyzet?
- Holnap délelőtt mennék pilatesre, van kedved jönni?
- Persze. Miért ne.
- Okés, majd akkor ott találkozunk.
- Rendben, szia.
- Szia – nyomtam be a piros gombot.
Na, hát ez gyorsan ment. Akkor majd holnap kibeszélgetjük magunkat, ahogy ismerem Laurent. A nap többi részét, úgy döntöttem, hogy a lap topom mellett fogom tölteni. Elég rég ültem már a gép előtt, úgy hogy biztosan van mit megnéznem a közösségi portálokon, ahol fent vagyok. És legalább beszélgethetek a régi ismerősökkel a neten egy kicsit. Ilyenkor sajnálom, hogy Taylornak nincs semmi féle netes portálja és még msn-je sincs, mert akkor web kamerán tudnánk egymást látni, bár ilyenkor kétlem, hogy lenne rám akár 10 perce is. Meg ő amúgy se szeret számítógépezni, őszintén nem is nagyon ért hozzá, ami nem baj. Általában csak játszik, rajta de azt is nagyon ritkán. Amúgy mostanában divatba jött, hogy a celebek online chatelhetnek a rajongókkal. Ezt lehet még én is meg fogom csinálni. Tök jó buli lehet. Bár biztos kérdeznének olyat, amire nem válaszolnék, de az nem gond…

************

Este, a családi vacsora után, mindenkinek jó éjt kívántam és a gyors zuhanyt követve, izgatottan az ágyba bújtam. Folyamatosan kattogott az agyam, így nehézkesen jött rám az álmosság. Tényleg már vártam a holnapot… nagyon. 1-2 óra forgolódás után, végre a pilláim felmondták a szolgálatot és álomba zuhantam…

Másnap reggel, csak úgy kipattantak a szemeim. Az álmosság és a fáradtság szélvészként tűnt el, én pedig kipattanva az ágyból a fürdőszobába indultam és elvégeztem a szokásos reggeli teendőket. Ezek után a gardróbomban egy kényelmes, kellemes színű melegítő szettet felvettem a pilates-hez, felvettem a vállamra a táskám, és elindultam a földszintre.
- Szia, anyu! – csiripeltem jó kedvűen a konyhában ülő anyukámhoz
- Szia – nézett rám – hű de jó kedvű ma valaki – mosolyodott el.
- Hát, igen – sóhajtottam nagyot – ma jön haza Tay – mosolyogtam.
- Oh, akkor már értem – bólogatott somolyogva.
- De csak délután jön, úgy, hogy előtte elmegyek Laurennel pilates-re. És ööö… kimegyek Taylor elé és szerintem akkor utána náluk leszek.
- Nem is jössz már akkor haza csak este?
- Dehogynem. Hazajövök átöltözni majd.
- Jó, rendben, de vigyázz magadra.
- Mint mindig – fogtam meg a kocsi kulcsot – na, szia – intettem neki
- Szia – köszönt mosolyogva.
Az autóba behuppanva, indítottam és hamar el is indultam. Unaloműzés kép, míg oda értem, addig bekapcsoltam a rádiót. Nem volt benne semmi érdekes hír, csak a jó dalokat játszották.

Fél óra kocsikázás után, végre oda értem. Gyorsan leparkoltam, majd a fotósok elől, sietve bementem a modern épületbe. A portásnak szóltam, hogy megérkeztem, majd a terembe mentem, ahol már Lauren mosolyogva beszélgetett az egyik „csoport társsal”, Rachellel.
- Sziasztok – mentem oda hozzájuk mosolyogva.
- Szia – köszöntek
- Mi a helyzet csajok? – kérdeztem jó kedvűen.
De, mielőtt szóra nyitották volna a szájukat, bejött a „tanár”, aki az órát tartja és a helyünkre beállva, elkezdtük..

Az óra után, összeszedtük a holmijainkat és mivel még messze van az az idő, amikor megérkezik Tay, így úgy döntöttünk, hogy beülünk egy közeli kávézóba azzal is az időt töltve.
- Na, mesélj! Mit csináltál mostanság? – kérdezte Lauren, miután kikértük az kapucsínónkat.
- Hát, pihengetek, meg a szokásos.
- Hogy megy az album?
- Már készen vannak a felvételek, és csak most már az utó munkálatok vannak.
- Az jó. És hogy álltok Taylorral?
- Egész jól. Miért?
- Semmi csak kérdeztem – hajtotta le a fejét, ami kicsit fura volt számomra.
- Tudsz valamit? – húztam össze a szemöldököm gyanakvóan, mire csak megvonta a vállát és erre egyből tudtam, hogy van valami, amit elhallgatott előlem Tay – Lauren! – fontam magam elé a karom.
- Jó, jó, rendben – adta meg magát végül – Azt hallottam tegnap, hogy Taylor múlthétvégén, amikor Sydney-be voltak Kristennel, akkor volt egy privát parti ahol állítólag kavart egy olasz lánnyal. De ez csak pletyka.
- Ki mondta ezt neked? – ráncoltam a homlokom
- Nem tudom. Csak hallottam.
- Taylor nem olyan – ingattam a fejem.
- Hát, nem tudom. Állítólag még látták is őket. Nem akarok kavarni vagy ilyesmi, csak szerintem jobb, ha tudsz róla.
- Nagyon remélem, hogy ez csak egy undorító pletyka. Azért köszi, hogy elmondtad – néztem rá legörbült ajkakkal – most bogarat ültettél a fülembe. Nagyon idegesít.
- Nyugi. Biztos nem csinált semmit. Az is lehet, hogy valamelyik kavaró gép találta ki.
- Lehet. De mi van, ha igaz? Ki tudja mit csináltak. Azóta pedig beszéltünk nem is egyszer még sem említette.
- Na, látod. Nem kell aggódnod. Biztos elmondaná.
- Remélem – néztem oldalra.
- Egyébként mióta nem láttátok egymást?
- Hmm… szerintem már több mint egy hónapja.
- Nehéz lehetett.
- Kibírtuk – mosolyodtam el.
- És hol leszel karácsonykor?
- Természetesen a családdal, majd karácsony másnapján Disney Land-ben lesz egy fellépésem.
- Oh, tényleg. Hallottam azt a karácsonyi dalt tőled. Nagyon jó.
- Köszi.
- És szilveszterkor? Mentek valahová?
- Hát, még ezt sem tudja Tay, de New Yorkban leszek. Tudod a Times Square hívott meg, hogy élőben lépjek fel és éjfélig ott leszek az Allstar Weekenddel meg a műsorvezetővel. Aztán lesz egy after party.
- Akkor nem együtt lesztek? – húzta el a száját
- Hát, remélem, hogy majd velem jön. És amúgy te?
- Karácsonykor én is a családdal leszek, meg az egyik barátom rendez egy karácsonyi kis bulit és majd oda is el szeretnék menni. Szilveszterkor meg… nem tudom. A barátnőimmel megyünk majd egy buliba.
- Oh, értem. Biztos jó lesz – mosolyogtam rá – és amúgy, a pasikkal hogy állsz?
- Ezt még nem mondtam, de képzeld. Találkoztam egy nagyon aranyos sráccal egy divatbemutatón. Azóta már háromszor voltunk randizni és nagyon tetszik. – ámuldozott a fiúról.
- Tényleg? Na, végre. Megérdemelsz egy rendes srácot. És hogy hívják?
- Stephen. Majd holnap is találkozunk – mosolygott
- Remélem, összejön.
- Én is. – sziszegett egyet.
Bár próbáltam a nyugodtságot színlelni, de ez, amit mondott Lauren nagyon kezdett idegesíteni. Pedig tudom, hogy Taylor nem olyan és nem is hazudna nekem. Vagyis hát, remélem. Jézusom, már semmiben sem vagyok biztos. Bíznom kell benne. És, ha igaz? És még csak el sem mondta? Akkor van bőr a képén az már biztos. Mondjuk azt mondta Lauren, hogy kavartak. Na, most a kavarást annyi mindennek értelmezhetjük, például lehet az: flört, egy ital, tánc, beszélgetés, talán egy… csók. Sok minden. De nem fogok nagy ügyet csinálni belőle, amíg biztos nem vagyok benne. Majd ha hazajött és pihent, utána megkérdezem tőle.
- Hé, figyelsz te rám? – zökkentett ki Lauren az elmélkedésemből.
- Ne haragudj. Csak elgondolkodtam – húztam el a szám
- Ne agyalj ezen a Sydney-s ügyön. Taylor rendes gyerek. És szeret téged! – mosolyodott el
- Legyen neked igazad – mosolyodtam el és fújtam ki a levegőt.
- Mikor jön haza?
- Ma délután.
- Akkor biztos várod már, hogy lásd.
- Igen, főleg most már – harapdáltam az ajkaim, még mindig azon a dolgon gondolkodva.
Egyszerűen most nem tudtam másra gondolni. Nem hibáztatom Lauren-t, hogy elmondta. Sőt, örülök. Bár lehet, tényleg feleslegesen gyanakodok és idegesítem magam. Akárhogy is mondja, hogy ne foglalkozzak vele, én nem tudok nem foglalkozni ezzel. De miért egy olasz csajszi?! Bevallom az olasz lányok tényleg szépek, de akkor is. Mondjuk, hogy ha ez megtörtént volna, akkor az újságok is írnák nem? Azt mondta Lauren, hogy állítólag látták is őket. Az a baj, hogy én nem olvasom el a szennylapokat és ezért nem tudhattam róla. Már megint kombinálok, pedig az is lehet, hogy semmi nem volt.
- Szandra! – nézett rám Lauren mosolyogva
- Bocsi – forgattam a szemem.
- Semmi gond.
Ezek után még beszélgettünk Laurennel mindenféléről és még mindig néha-néha közben elszaladtak a gondolataim Taylor felé, de gyorsan észbe kaptam és így nem vette észre. Majd, miután átveséztük a pasikat, a divatot és a turnét, mindketten elindultunk a dolgunkra, ami jelenleg nekem hazafelé vezetett. Út közben már lassan megnyugtattam magam azzal a gondolattal, hogy Taylor biztos elmondaná, így már kevésbé voltam ideges. Inkább arra koncentráltam, hogy most már tényleg nem sokára láthatom.
A ház elé leparkoltam, majd a táskámmal a kezemben besétáltam a házba. Meglepetésemre senki nem volt a földszinten, így egyből felindultam a szobámba. Amikor felértem ledobtam az ágyra a táskám és a fürdőbe indultam, hogy mielőtt a reptérre kimegyek túl legyek egy gyors tusoláson. Miután végeztem, magam köré tekertem egy törölközőt és a gardróbba mentem. Valami csinosabbra gondoltam, ami egyben kényelmes is. Így egy felülszűkített, alul bővebb fazonú farmert vettem elő, felülre pedig egy fehér elegáns, de egyszerű felsőt és mivel a felsőnek nincs ujja, hanem csak nyakmelegítős, így még egy rétegként felvettem egy különleges piros vékony kabátot. Aztán a fürdőszobában megigazítottam a hajam, felkentem a szokásos sminket és egy magas sarkúval díszítve az öltözékem, még megnéztem magam a tükörben. A táskámat felkaptam és gyorsan anyukámnak beköszönve, beültem az autóba és már indultam is. Most már tényleg nagyon izgatott voltam. Szinte már alig bírtam kivárni. A nagy izgatottságomban hírtelen megcsörrent a telefonom. Fogalmam sem volt, hogy ki az, így gyorsan kivettem a táskámból és egy gyors képernyőre tekintés után, mosolyogva állapítottam meg, hogy Deby van a vonal másik végén.
- Szia Deby – szóltam bele vidáman.
- Szia, kincsem, csak azért hívlak, hogy akkor kimész-e Taylorék elé? – mosolygott a hangjával kedvesen.
- Persze, már úton vagyok.
- Oké, oké. Csak biztos akartam benne lenni – kuncogott.
- Rendben. Akkor nem sokára ott leszünk.
- Rendben, szia.
- Szia – nyomtam ki a telefont.
Deby mindig olyan kedves egyébként. Imádom őt. Mindig azt mondja, hogy a második lányának tart, ami elég fura, hiszen gyakorlatilag az anyósom. De persze ez nagyon jól esik. Egyébként mindig segítek, neki bármiben mikor ott vagyok. És az a legjobb, hogy anyukámmal szinte legjobb barátnők lettek. Bár Dannel volt egy kis nézeteltérésünk, amikor megint elkezdtünk Taylorral komolyabban járni, de azóta már ő is elfogadta, hogy ismét a „kisfia” életében vagyok. Végül is az volt a baja, hogy szerinte túl sok időt töltünk egymással és ezért mindig kitalált valamit, hogy ez ne így legyen. De Taylor lábra állt és tudatta vele óvatosan, hogy mi a helyzet. Azóta pedig már semmi baja velem. Vagyis hát remélem…

Amikor közeledtem a LAX repülőtér felé már láttam messziről, hogy a fotósok tudomást szereztek Taylor érkezéséről, így a fedett parkolóban parkoltam le, ahol nagyon ritkán találnak meg. Persze ez sem 100 százalékos, de biztosabb, mint a kinti parkoló. Ahogy leálltam, kiszálltam, bementem az épületbe és az érkező repülőgépeket jelző táblához lépve megállapítottam, hogy még van idő, amíg megérkezik. Ezért a váróban türelmetlenül leültem. Viszont ahogy leültem, egyből egy kislány oda szaladt hozzám nagy mosollyal az arcán.
- Ne haragudjon, nem tudtam vissza tartani – jött sebesen utána egy nő, aki gondolom, az anyukája lehet.
- Semmi gond – legyintettem egyet
- Kérhetek egy autogrammot? – mondta édesen a kislány és nyomott az orrom alá egy papírt, tollal
- Persze – kuncogtam el magam és vettem el tőle a papírt és a tollat - hogy hívnak kislány? – mosolyogtam rá.
- Shelby.
- Oh, de aranyos neved van – firkantottam közben alá a papírt neki.
- Te most kire vársz? – kérdezte a kislány
- Hát, tudod egy barátomra – adtam neki oda az aláírt papírt és a tollat.
- Taylorra?
- Shelby! – rikkantott rá az anyukája
- Semmi gond – mosolyogtam rájuk – egyébként – hajoltam közelebb – igen – súgtam meg neki, mire ő még nagyobb mosolyra derült.
- Köszönöm szépen – mondta csillogó szemekkel
- Szívesen – mosolyogtam rá.
- Szia – integetett, ahogy elindultak az anyukájával – és Boldog Karácsonyt! – kiabálta még gyorsan.
- Nektek is – intettem vissza.
Pontosan ezért vagyok, aki. Annyira édesek tudnak lenni és olyan nagy öröm boldoggá tenni őket. Pedig ez csak egy papír, amit valaki aláírt. És már ezzel annyira boldogok. Ráadásul valaki még pénzt is keres ezzel. Nem egy olyannal találkoztam már, aki egy halom papírt nyomott az orrom elé, hogy írjam alá, Taylorral együtt, aztán pedig eladja őket. De hát, ez van. Nem mondhatom az ilyeneknek, hogy „bocs, nem írom alá”. Igazából nem is tenném. Az is pénz amennyit keresnek vele. Nincs a káromra, maximum begörcsöl a kezem, de az semmi. Ezen elmélkedésemből a telefonom zökkentett ki. Amikor a kijelzőre néztem meglepetten vettem fel a telefont.
- Szia Ash. Na, mi újság? – mosolyogtam a telefonba
- Szia, áh, semmi. Dolgozgatok, és veled? – szólt bele kedvesen
- Velem se sok minden. Én is dolgozgatok meg ilyenek.
- Már régen találkoztunk. Nem lenne kedved holnap lógni egy kicsit?
- Dehogynem – mondtam határozottan – persze, hogy van kedvem.
- Remek – mosolygott – akkor mondjuk, olyan dél körül beugrok érted, ha jó neked is.
- Persze, gyere csak – nevettem el magam örömmel.
- Rendben, akkor majd találkozunk.
- Oké, szia.
- Szia – bontotta a vonalat.
Ez tényleg meglepetés volt. Ashley-vel már hónapok óta nem találkoztunk. Ő is elfoglalt volt meg persze én is. De azért jól esik, hogy felhívott. Igazi jó barát. Hírtelen a bemondónő szakított félbe a gondolkodásimban, hogy megérkezett a mexikói Jet járat, amire természetesen felkaptam a fejem és felálltam izgatottan. Innentől kezdve folyamatosan az ajtóra szegeződött a szemem, hogy mikor nyílik ki végre. Pár percnyi várakozás után még mindig semmi. Kezdtem aggódni, hogy történt-e valami, így a recepcióshoz mentem érdeklődni.
- Elnézést, öhm… a mexikói érkező járat ugye most szállt le pár perce? – ráncoltam a homlokom
- Igen.
- És nem tudja, mi tart ennyi ideig már?
- Oh, kérem. Biztosan mindjárt jönnek – mosolygott a nő
- Rendben, köszönöm – nem sokat segítettél – tettem hozzá magamban.
Visszaálltam oda, ahol az előbb voltam és ismét csak vártam. Komolyan ez a pár perc olyan, mintha már egy napja állnék itt. Már abban sem voltam biztos, hogy azon az ajtón fognak kilépni, így elkezdtem nézelődni a többi ajtó felé is, de sehol sem láttam őket. Aztán meghallottam, hogy nyílik egy újabb ajtó és gyorsan odafordulva, először Dan-t láttam meg majd Taylort is, mire egy mosoly telepedett az arcomra. Amikor meglátott először meghökkent, aztán a napszemüvegét levette, hogy így is szemügyre vegyen. Ezt követve ő is elmosolyodott és széttárt karokkal közeledett felém. De mielőtt szóhoz jutottam volna mindkét karjával szorosan a csípőmnél átölelt és egy hírtelen mozdulattal felemelt a levegőbe. Persze közben én is a nyakánál, úgy ahogy tudtam átöleltem és csak most jöttem rá, hogy Itt van. És ölel végre. Amikor letett, vigyázva arra, hogy a sok ember előtt ne csókoljon meg, Danhez léptem, hogy őt is megöleljem, aki szintén mosolyogva fogadott.
- Azt hittem anyu jön értünk – szólalt meg Tay miután kibontakoztam az apja öleléséből
- Úgy tűnik, hogy változott a terv – vontam meg a vállam somolyogva
- Rafinált egy nőszemély vagy – borzolta meg a hajam.
- Mehetünk akkor? – kérdeztem mosolyogva
- Persze, menjünk – bólogatott Dan.
- Számíthatunk fotósra? – kérdezte Tay
- Amikor jöttem akkor az épület előtt álltak, de én lent parkoltam le.
- Helyes – mosolygott.
Amíg az autóhoz értünk elkezdte részletesebben mesélni, hogy milyen volt az egész promózás és, hogy miket csináltak Kristennel, amit végig figyelmesen hallgattam. Meglepetésemre most Dan is beszállt a mesélésbe. Ahogy az autóhoz értünk szerencsésen a fotósok nélkül, beszálltunk és indítottam.
- Nehogy rá tolass egy másik autóra – sunnyogott Taylor az anyós ülésen.
- Chö. Még most jöttél és már is kötekedsz? – húztam fel a szemöldököm rá somolyogva – amúgy, nem is tudom ki alatt állt le az autó a múltkor… - kuncogtam el a végét
- Oké, vettem – nevette el magát ő is.
- Na, fiam le vagy húzva! – szólalt meg hírtelen hátul Dan.
Erre nagy nevetésbe kezdtem. Komolyan, nagy arc ez a Dan. Úgy látszik, most mellém állt.
- Hát, ezt megkaptam. Kösz, apu. Inkább befogom a lepénylesőm – kuncogott Taylor is.
- Inkább a hús pogácsalesőd – nem hagytam szó nélkül. Úgy éreztem, hogy muszáj kimondanom. Szeretem ugratni, mert érti a viccet és olyan személyisége van, akit mindenki szeret a csőbe húzni, de az a legjobb, hogy sosem sértődik meg, mert tudja, hogy csak vicc.
- Jól van – fordult el sértődöttséget színlelve.
De pár másodperc múlva már Taylor is velünk nevetett.

Bár azt mondta Tay, hogy nem szólal meg, de még is az egész haza úton szokásunkhoz hűen ugrattuk egymást, amiken a hátsó ülésen Dan jókat nevetett. Ahogy megérkeztünk náluk, az anyukája és Make nagy mosollyal az arcukon szaladtak ki hozzájuk és ölelték meg őket.
- Áh, jó végre itthon – mondta mosolyogva Tay, ahogy megölelte a húgát.
Miután besegítettük a holmijaikat, Taylor a konyhába ment ahol már Deby a finom főztjével várta őt.
- Nem eszel velem? – kérdezte tőlem, ahogy az asztalhoz ült.
- Nem vagyok még éhes – ingattam a fejem és ültem le mellé.
- Lécci – nézett rám azzal a tipikus kérlelő pillantásával.
- Tényleg nem vagyok még éhes – mosolyogtam rá.
- Hát, jó. Ha nem, hát nem – vonta meg a vállát és kezdett el enni.
Mielőtt elkezdtem volna vele beszélgetni, hírtelen a telefonom kezdett el rezegni. De ahogy a képernyőre néztem, láttam, hogy csak egy MMS jött Lauren-től, azzal a felirattal, hogy „Nézd meg!!Fontos”. Egyből elkezdett a kíváncsiság furdalni. Így muszáj voltam megnézni, hogy mi lehet az…

2010. november 21., vasárnap

Új kinézet

Sziasztok:) Mint látjátok kissé átalakult a blog kinézete. Gondoltam ideje frissíteni, meg amúgy is már unalmas volt az előző, szóval remélem, hogy tetszik nektek mert nekem nagyon:D nem tudom, hogy lesz-e friss de ha holnap még nem megyek suliba akkor tuti, hogy lesz.

2010. november 19., péntek

Szandra Burke's life 42 rész

Az egész nap a teljes unalommal telt. Punnyadtam a tv előtt, zenét hallgattam, vagy épp ha eszembe jutott valami, elővettem a kotta füzetem és belekezdtem egy új dalba. Őszintén halálra untam már magam. Gyakorlatilag a szobámat nem hagyhattam el vagy akkor anyu szerintem leszedte volna a fejem. Tudom, senki sem ismeri anyunak ezt az oldalát, pedig van neki. Amikor bepöccen akkor huuh… nem szabad hozzá szólni. Egyébként szerintem tőle örököltem ezt a bepöccenés dolgot. Csak én a hírtelen haraggal keverődtem. Estefelé már abszolút csak a tv-t kapcsolgattam és persze, pont ma semmi jó műsor nem volt. Hírtelen a kopogtatásra kaptam fel a fejem…

- Gyere be- kiabáltam
Ahogy kinyílt az ajtó, elkerekedett szemekkel figyeltem, ahogy anyukám szomorúan vágódik le az ágyamra.
- Ne haragudj, hogy ma kiabáltam veled.
- Hát öö… részben megérdemeltem – vontam meg a vállam
- Csak ez egy hosszú nap volt, meg amúgy is el kell mondanom valamit. – váltott komolyra
- Hű, miről van szó? – néztem rá értetlenül.
- Tudod, apáddal már pár hónapja nem jól alakulnak a dolgok. Túlságosan sokat dolgozik, és keveset van velem, vagy akár veletek. Ez a döntés még nem végleges, csak gondolkodunk rajta…
- Mondd már anyu! – sürgettem meg
- Szóval hezitálunk azon, hogy elválunk-e! – hajtotta le a fejét
- Hogy, mi? – húztam fel az orrom és dülledtek ki a szemeim – ti nem válhattok el. Az képtelenség – ingattam a fejem.
- Őszintén, fogalmam sincs, hogy mi hozhatná rendbe ezt a házasságot. Csak szólni akartam, hogy ne lepődjetek meg. Nicknek is elmondtam, de szeretném, ha Stella nem tudna róla.
- Jézusom, komolyan? Ne váljatok el. – értetlenkedtem.
- Majd meglátjuk. Egyébként tessék – nyomta a kezembe a telefonom – fel vagy oldva a büntiből.
- Ookéé – nyújtottam el a szót.
- Remélem nem mész ma sehová már – állt fel az ágyról
- Ööhm… nem hiszem.
- Helyes – mosolyodott el és ment ki az ajtón.

El se hiszem. Nem válhatnak el. Nem tehetik ezt velünk. Oké, tudom, hogy apu sokat dolgozik, de azért olyan nem vészes, vagy igen?! Nem hiszem. Persze így könnyű, hogy anyu nem is tesz ellene semmit. Azt várja, hogy a szájába repüljön a sült galamb? Hát nem fog belerepülni. Viszont ha ő nem tesz semmit, majd akkor én kigondolok valamit és újra egymásra találnak majd. Ahogy elkezdtem merengeni az ötletről, hogy mit tehetnék, az ajtó nyílására kaptam fel a fejem.

- Tudod már? – ráncolta Nick a szemöldökét, az ajtóban állva
- Hogy anyuék lehet, elválnak? – suttogtam halkan – igen, az előbb mondta el!
- Őrület nem? – ült le az ágyam szélére
- De az.
- Gondolj bele. Lehet, hogy apu vagy anyu elköltözik a válás után és ki tudja, mikor látjuk megint. Vagy az is lehet, hogy úgy eldurvul a helyzet, hogy szétválaszthatnak minket. Úgy értem, hogy mondjuk, én mennék apuval te meg Stella anyuval vagy nem tudom.
- Ne is mondd – fújtam ki a levegőt
- Mi volt reggel az az ordibálás amúgy?
- Most ez legyen a legkisebb gondunk – forgattam a szemem – arra gondoltam, hogy csinálhatnánk valamit, hogy tudod…. újra egymásra találjanak, vagy nem tudom.
- Ez jó ötlet. De le fognak tolni, hogyha megtudják, hogy beleavatkoztunk.
- Ez ránk is tartozik.
- Igaz. Szóval, valami ötlet?
- Egyelőre semmi. Habár… - ugrott be egy jó ötlet hírtelen – emlékszem anyu a múltkor említett valami családi nyaralást. Mi lenne, ha szerveznénk nekik utazást egy szép romantikus helyre ahol kettesben lehetnek egy egész hétvégén.
- Jól hangzik, de apu tuti nem menne bele és anyu sem.
- Igaz. És ha nem tudnak róla, hogy hová mennek?
- Hogy érted?
- Mondjuk, apunak lehetne azt mondani, hogy céges dolog miatt kell elutaznia anyunak pedig, hogy nem is tudom… mondjuk, hogy egy barátnőjével ott találkozzanak. És véletlenül egy helyre, egy szállodába és egy szobába kerülnének.
- Okos tojás. És addig mi hol lennénk?
- Elhívhatnánk a nagyit.
- Ez mind most jutott az eszedbe?
- Ühüm.
- Furfangos – mosolyodott el
- Benne vagy?
- Persze.
- De ne szervezkedjünk még. Először mérjük fel, hogy milyen nagy a baj. De mivel én nem leszek itthon sokat jövő héten, ezért te fogsz figyelni.
- Rendben – bólintott rá.
- Nagyon remélem, hogy bejön.
- Én is – fújta ki a levegőt – mikor meghallottam teljesen elámultam.
- Én is. Nekem fel se tűnt, hogy ez a helyzet.
- Hát, amennyit itthon vagy… - húzta el a száját
- Igaz.
- Na, jó. Majd nyitva tartom a szemem. De most megyek. Jó éjt.
- Oké, neked is – mosolyogtam rá, ahogy kiment az ajtón.
Örülök, hogy ilyen tesóm van. Bár sokat marjuk egymást, de ha kell, akkor segít és megtesz értem és Stelláért mindent, ami fordítva is igaz. Ezen elmerengésem után, a nem rég visszakapott telefonomra pillantottam, ami pontosan 8 nem fogadott hívást jelzett. 6 Taylortól 2 pedig Michael-ól. Először Michael-t hívtam vissza…
- Szia. Láttam, hogy hívtál – szóltam bele pár csörgés után.
- Igen. Azért, hogy holnap a fotózás reggel 10-kor kezdődik. Szóval fél 10 környékén megyünk érted.
- Jó, rendben.
- Majd akkor megyünk érted. Szia.
- Szia – bontottam a vonalat.
Hát, ez hamar megvolt. Akkor végre jöhet Tay. Gyorsan kikerestem a számát és elkezdtem tárcsázni.
- Szia – szóltam bele mosolyogva.
- Szia. Jól vagy? Vagy haragszol rám? Egész nap nem vetted fel – hallottam meg az aggódó hangját.
- Jól vagyok, és dehogy haragszok rád. Képzelheted mit kaptam anyutól, amikor enyhén szólva elküldött.
- Na?
- Szó szerint leordította a fejem. Egész napra elvette a telefonom azért, hogy ne beszéljünk és még szobafogságra is ítélt.
- Sajnálom.
- Nem a te hibád. Igazából azért volt még így kiakadva, mert azt mondta anyu, hogy lehet, apuval elválnak.
- Hogy mi?
- Én is így reagáltam rá. És el sem hiszem. De az óta már Nickel kigondoltunk egy jó ötletet, amivel megint összehozhatjuk őket.
- Tényleg? És mit? – kíváncsiskodott.

Röviden elmeséltem neki, aztán még beszélgettünk egy kicsit, majd hosszúra nyúló búcsúzkodás után, végül letettem. Ez után a fürdőben hosszas zuhanyzás után, felvettem a pizsit és az ágyba bújva, kapcsolgattam a tv-t. Eléggé untam magam, de végül 1 óra tv-zés után éreztem, hogy kezdek álmosodni, így kikapcsoltam a tv-t és hasra fordulva percek alatt elaludtam..

2010. november 6., szombat

Szandra Burke's life 41 rész

Reggel az ébresztőm hangjára kaptam fel a fejem. A tegnap késő esti lefekvés után, kómásan, a szememet törölgetve, próbáltam kikászálódni az ágyból. Mivel, most nincs még arra is idő, hogy visszafeküdjek pár percre, amiből általában fél óra szokott lenni, ezért serényen és szorgalmasan egyből a fürdő felé vettem az irányt, ahol elvégeztem a szokásos reggeli teendőket. Ezek után a gardróbomba, egyszerű holmi után keresgélve, elővettem egy farmert és egy fehér hosszított, picit, bő felsőt, amit igazából nagyon szeretek és még egy rétegként egy kék felsőt. A fürdőbe visszavonulva, a hajamat, legjobb tudásom szerint, bevontam, hogy ne zavarjon a felvételek alatt, mert ugyebár nem jó, ha a dalokat vesszük felfelé közben pedig a hajamat igazgatom. Ezek után, még a vállamra akasztottam egy egyszerű Gucci táskát, és a szobámat magam után hagyva, elindultam a földszintre.

- Jó reggelt! – mosolyogtam anyukám felé, aki épp a reggeli kávéját főzte
- Jó reggelt! – mondta álmosan egy halvány mosollyal az arcán – hová mész ilyenkor? – nézett a konyhai óra felé – nem szokásod 9 óra előtt elmenni.
- A stúdióba. Nem tudom, mikor érek haza, mert ma felveszünk egy vagy akár több dalt is, lehet, és ma még jön az animátor is megtervezni a színpadot.
- Jó, rendben – bólogatott a szemeit félig lecsukva.
- Akkor majd jövök – mentem közelebb egy puszit adni az arcára – Szia – intettem
- Szia – köszönt még utánam, ahogy kifordultam a konyhából.

Az autómba beülve, egyből beindítottam, és kigurulva az utcára, a gázra léptem. Mielőtt a stúdióba mentem volna, előtte, mint már mostanában szokásommá vált, hogy picit jobban felpörögjek, a Starbucks kávézóba beugrottam egy kapucsínóért, amit pár perc várakozás után, már adtak is. Miután újra az utóba ültem, a kapucsínót szürcsölgetve, már is indítottam és elindultam a stúdióba.

Ahogy leparkoltam, kiszálltam és nyugodt léptekkel besétáltam. Mivel mostantól már tényleg a saját dalokon dolgozunk, ezért nem az eddigi stúdióba leszünk, hanem a második emeletin, ami sokkal nagyobb, és ez azért kell, hogy a banda is el tudjon férni. Egyébként is jobban szeretem azt, mert ott jobban fel van szerelve minden. Amikor felértem már a banda ott volt, így nagy mosollyal köszöntem nekik. Pár perc múlva megjelent Michael és Jason is, így el is kezdhettük a munkát. Először is a zenei alapot vettük fel, ami szokásos tempóban haladt. A bandának kiadtuk a kottát, ők pedig egy kis gyakorlás után, elkezdték a felvételt, kisebb-nagyobb megszakításokkal. Miután sikerült a felvétel, Mary segítségével a hangomat helyesen behangoltuk, és a kezembe véve a szöveges kottát, megkezdtem az első próbát.

- Szandra, jött hozzád valaki – szakított félbe a közepén, az ügyeletes portás.
- Ki? – húztam fel a szemöldököm értetlenül.

A portást egészen a földszintig követtem, s közben magamban találgattam, hogy ki lehet az. Bár emlékszem, hogy Taylornak említettem, hogy jöjjenek be, de nem mondott semmi biztosat, így kíváncsian vártam, hogy még is ki keres. De amikor leértem, mosoly húzódott a számra.

- Hát eljöttetek! – mentem közelebb a mosolygó Tay-hez és Make-hez.
- Nem hagyott békén – forgatta a szemét Tay somolyogva.
- Szegénykém – próbáltam egy színlelt, de humoros együttérzést mutatni – na, gyertek – biccentettem oldalra a fejem mosolyogva
- Azt hittem, itt van lent a stúdió – szólalt meg a hátam mögött Taylor, ahogy elkezdtük a lépcsőket szelni.
- Itt nem csak egy stúdió van – néztem hátra – minden emeleten van kettő, és mi most a második emeletre megyünk – mosolyogtam
- Ja… - bólogatott Tay
- Mióta vagy itt, hogy ilyen fitt vagy? – szólalt meg hírtelen mellettem Make
- Kora reggel óta. Hamar kezdtük a munkát.
- Mindig ilyen hamar kezditek?
- Hát… nem mindig, de legkésőbb 11-kor vagy délben kezdjük, leghamarabb pedig reggel 7-8 óra körül.
- Aha, értem – mosolygott Make

Miután felmentünk a stúdióba, mindenkinek köszöntek Taylorék és a bandának is bemutattam őket. A vendégeim mindez után leültek a kényelmes kanapéra, én pedig a kottát a kezembe véve, újra kezdtem az előbb félbe szakított dalt. Persze, mielőtt elkezdtem volna, szóltam Tayloréknak, hogy lehet unalmas lesz nekik, de mindketten makacsan maradni akartak, így egy elégedett mosollyal az arcomon belevágtam a gyakorlásba.

Az első dal kellő gyakorlása után- ami pár percet vett igénybe- Jason szavára, a stúdió mikrofonja elé beálltam, a fülhallgatót – amiben a zene fog szólni – a fejemre illesztettem, és elkezdtük a dal felvételét. Közben, a kisebb levegő szünetekben, Taylorra pillantva észleltem, egy büszke mosolyt az arcán, amire természetesen én is egy mosollyal válaszoltam. A dal felvétel vége felé, éreztem, hogy a gyomrom kezd kisebbeket korogni, arra eszmélve, hogy ma még egy morzsát sem ettem. De mint általában ez nem fog hátrálni a munkában, így nem foglalkozva ezzel, folytattam. Miután sikerült, és minden jól ment, egy elégedett mosollyal mentem ki Jasonékhez. A vezérlő pultra támaszkodva, vártam, hogy mit fognak mondani.
- Nem kell többször felénekelned, tökéletes volt – mosolygott Jason
- Oké – mosolyogtam én is
- Már dél van, amíg ráteszem az effekteket meg az utómunkákat addig, ha éhes vagy elmehetsz ebédelni – rántott egyet a vállán Jason
- Áh, nem vagyok éhes – legyintettem
De a gyomrom nem ezt érzékelte, így hangosan korgott egyet, mire elszégyellve magam a földre szegeztem a tekintetem.
- Na, jó. Lehet, egy kicsit éhes vagyok – kuncogtam el magam
- Menj csak nyugodtan – fordult Jason a pultja felé
- Velem is ebédelhetsz – szólalt meg Taylor – vagyis… velünk – nézett Make-re, aki büszke mosollyal reagált.
- Oké, ez egy jó ötlet – bólintottam egyet

Gyors mozdulattal a telefonomat a zsebembe csúsztatva, indultam is a közeli egyszerű kis étteremhez, Taylor és Make társaságában. Bár megmondom őszintén, hogy számítottam az undorító paparazzikra, de úgy látszik a szerencse velünk volt, hiszen sehol sem voltak. Ahogy oda értünk, a külső asztalokból leültünk egyhez, és pár perc várakozás után már jött is a pincér, aki felvette a rendelésünket, aztán röptében el is tűnt. Amíg megérkezett, addig feszültségmentesen és könnyedén beszélgettünk egymással, amibe néha Make is beleszólt. Elmondta Taylor, hogy örült annak, hogy láthatott munka közben is, ami persze jól esett nekem. A kellemes ebéd után, Tayloréknak menniük kellett valami megbeszélésre, én pedig a stúdióba visszatérve, folytattuk a munkát.

********

Miután minden jól ment, és hamarabb végeztünk, mint mindegyikőnk gondolta, elbúcsúztunk egymástól, én pedig a paparazzik jelenlétében az autómba beülve, elindultam hazafelé. Kábé félútnál meghallottam, hogy a telefonom elkezdett csengni a táskámba, ezért egy gyors mozdulattal kivettem, és a zöld gombot benyomva a fülemhez emeltem.
- Igen? – szóltam bele
- Szia, Lauren vagyok.
- Szia – mosolyodtam el – na, mondd.
- Áh, csak annyit akarok, hogy ma kicsit kiruccanunk a haverokkal, és hogy nem-e lenne kedved jönni?
Gyorsan elgondolkodtam az ajánlaton, végül is miért ne?! Egy kis bulizás és kikapcsolódás mindig jó móka. És esetleg még Taylor is eljönne.
- Oké, rendben. De melyik klubba? És nem baj, hogyha jönne velem valaki?
- Dehogy baj és a Forty four-ba mennénk.
- Mondjuk az egy elég menő hely. Lehet, kiszúrnának.
- Nyugi, megoldjuk.
- Hát… oké – bólintottam rá végül kis hezitálás után.
- Akkor majd ott találkozunk
- Oké, szia.
- Szia – bontotta Lauren a vonalat.
Örültem, hogy Lauren elhívott, hiszen ezek után nekem is jól esik mulatni kicsit. Biztos jó buli lesz, főleg ha Tay is jön. Remélem, hogy rá tudom venni, mert ugyebár ő nem olyan nagy partizós, de ha belelendül, akkor átváltozik igazi party arccá.

Ahogy hazaértem, egyenesen a szobámba felmentem, lepakoltam a cuccaimat és a telefont a kezembe véve, Taylort kezdtem el tárcsázni.
- Szia – szólt bele 2 csörgetés után
- Szia. Megyek ma a barátaimmal kicsit szórakozni, van kedved velem jönni? – váltottam a kérlelős hangszínemre
- Hmm… nem tudom – hallottam a hangjában, a hezitálást
- Lécci.
- És hová mentek?
- A forty four-ba. Tudom, elég menő hely és kiszúrhatnak, de megoldjuk. Majd eltakarnak vagy beöltözünk.
- A barátaiddal?
- Nyugi, jó fejek. Te is kikapcsolódhatsz egy kicsit.
- Jó, rendben. Mikor menjek érted? Vagy saját autóval mész?
- Veled megyek akkor és olyan…. szerintem 10 óra körül gyere.
- Oké, akkor majd megyek. Szia
- Szia – bontottam a vonalat.
Taylor hangjában egy kis furcsaságot észleltem, most nem volt olyan boldog és jó kedvű, mint szokott lenni. Lehet a megbeszélés nem sikerült túl jól. De ezen most nem fogok agyalni, majd megkérdezem tőle. Viszont, még van időm arra, hogy elmenjek edzeni egy kicsit, mivel szerintem holnap nem sok kedvem lesz és a fotózásra formában kell lennem.
Így a gardróbomba mentem, gyorsan átöltözni. Nem sokat agyaltam azon, hogy mit vegyek fel, így gyors mozdulatokkal elővettem egy szűkített fekete edző gatyót, felülre egy fekete atlétát, és, hogy vigyázzak a torkomra, egy vastag sállal körbetekertem. A hajamat felfogtam aztán még gyorsan felhúztam egy sportcipőt, átszaladtam anyukámhoz, szólni neki, hogy merre leszek és az estéről is, és az autómba beszállva már indultam is az edzőterembe.

********

Most mindenre erősítettem, ezért a szokásos 1 órára még ráhúztam plusz fél órát. Ahogy hazaértem, a tus alá beálltam, megfürödtem és a hajamat is megmostam. Magam köré tekertem egy törölközőt és a hajamat kezdtem el szárítani. Miután kész lettem, újra a gardróbba mentem és elkezdtem a ruhák között válogatni. Nem igazán tudtam mit vegyek fel. Nem akartam túl dögöset, de olyan semlegeset sem. Arra is gondoltam, hogy Taylornak tetszedjen és arra is, hogy a Fourty For egy elegáns klub és ahhoz is kell igazodni. Néhány perc nézelődés után, végül egy barna koktél ruhánál maradtam, ami szerintem ideális erre a helyre. A fogasról, az ágyamra tettem, aztán újra a fürdőbe lépve a hajamat lazán feltűztem és a bulizós sminket felpakoltam. Amikor a szobába visszamentem hírtelen meghallottam, anyukám hangját.
- Szandra, itt van Taylor – kiabálta fel
- Oké, mindjárt lemegyek – szóltam vissza.
Gyorsan felvettem a kikészített ruhát, a fekete elegáns magas sarkúval. Még egy utolsó pillantást vetettem magamra a tükörben, és letipegtem a nappaliba, ahol már Taylor mosolyogva beszélgetett anyukámmal.
- Mehetünk? – szóltam neki mosolyogva, amikor leértem a lépcsőkön
- Öhm… igen, persze – pislogott – nagyon csini vagy – nézett végig rajtam
- Köszönöm. Te sem panaszkodhatsz – mosolyogtam rá
- Na, akkor hová is mentek? – vágott közbe anyukám
- A fourty four-ba – néztem rá
- Rendben. Vigyázzatok magatokra – mosolygott
- Oké, szia – intettem neki
- Viszlát – köszönt Tay is.
Úriember módjára – ahogy mindig is szokott - , kinyitotta az autó ajtaját, aztán mellém behuppanva elindultunk a klub felé. Eszembe jutott, az a mai furcsaság a hangjába, így rá is kérdeztem.
- Egyébként volt valami baj, amikor telefonáltam? Fura voltál – néztem rá gyanakvóan.
- Fura, én? – húzta fel a szemöldökét – dehogy. Semmi baj nem volt – mosolyodott el.
- Tuti?
- Ühüm – bólogatott.
- Akkor jó. Amúgy szerintem, hogyha a hátsó bejáratnál parkolsz le, akkor nem találnak meg.
- Rrrendben – húzta meg az r-t.
Amíg oda értünk elmeséltem neki az azutáni dolgokat, amikor elmentek Make-el, és ő is elmesélte, hogy mi volt azon a megbeszélésen. Ahogy mondtam neki, a hátsó parkolóban parkoltunk le, ahol csak pár autó állt.

Amint bejutottunk a klubba, Laurent és a többieket egyből megláttam a VIP részlegben és oda siettünk hozzájuk.
- Hát itt vagytok – mosolygott Lauren
- Igen – mosolyogtam vissza
- Gyertek, üljetek le – mutatott az üres helyek felé
Kértünk 1-1 alkoholmentes koktélt, és miután megittam mindet Lauren magával húzva a parkettre hurcolt, és átvettük a zene ritmusát. Az első hosszú szám után, már nem akartam tovább Tay nélkül táncolni, így bevetve a kiskutyanézést, magammal vonszoltam és végül az egész bandával nagy táncolásba kezdtünk. A hangulat kezdett forróvá válni köztünk. Bevallom, ahogy Taylor elkezdett izzadni, egyre jobban kezdtem úgy mond begerjedni. A buli adta a hangulatot rendesen. Bár vigyáztunk, hogy ne csókoljuk meg egymást- azért, hogy másnak ne járjon el a szája-, de elég nehéz volt, így csak mm-erekre lehelgettünk egymás ajkaira, amitől nem csak én, de Taylor is beindult. Egyre inkább azt éreztem, hogy nem bírom ki, hogy ne csókoljam meg, és egyúttal azt is éreztem, hogy talán ma annyi annak a fogadásnak. Igazából nem is veszem komolyan, hiszen egy hülyeség..

Ahogy elkezdtek a barátok szállingózni, mi is úgy döntöttünk, hogy ideje hazamenni. Én, pedig ahogy elindultunk, egyre jobban izgatott lettem. Az úton nem nagyon beszélgettünk, csak sokszor figyeltem Taylor somolygó fejét. Hmm… ha ma nem fog történni semmi, akkor sose… szerintem. Hírtelen elkalandoztak a gondolataim, de gyorsan visszatérítettem magam a valóságba. Amikor hazaértünk, kinyitottam az ajtót és Taylorral a hátam mögött a bejárati ajtóig mentünk, ahol megfordultam, hogy láthassam. Kis hezitálás után végül szóra nyitottam a szám.
- Van kedved… bejönni? – somolyogtam az orrom alatt
- Hmm… - somolyodott el ő is - feladod?
- Én? Nem. Csak kérdeztem.– szegeztem a tekintetem a földre, a színlelést jelezve.
- Hát, jó. Végül is – vonta meg a vállát még mindig mosolyogva
Amikor megfordultam kinyitni az ajtót, a szívem már elkezdett hevesen verni. Őrület, mit hoz ki belőlem ez a srác. Azok a nézések nála. Hát, komolyan… megőrjít. Olyan édes. De ezt nem szabad mondanom előtte, nehogy még a végén azt higgye, hogy maga köré csavart, ami részben igaz is. Na, jó. Most behívtam, és most? Remélem, hogy érti a célzást és nem kell magyarázkodni meg ilyesmi.
- Itt vagyok – vonta meg a vállát lazán
- Ühüm – bólogattam
- Mit csináljunk? – somolygott
- Van ötleted? – válaszoltam kis hezitálás után
- Nem tudom – jött közelebb, mire én is hátrálni kezdtem – valld be, hogy feladod – lehelte az ajkaimra, amikor a falhoz értem. Persze ez még jobban felnyomta az adrenalint, és tudatlanul elkezdtem az ajkaimat harapdálni. Nagy levegővételek között újra szóhoz jutottam.
- Nem – suttogtam vissza
- Nem baj – tapasztotta lágyan az ajkait az enyéimre.
Először csak gyengéden ízlelgettük egymást, majd ahogy a szívem egyre kezdett dübörögni, úgy szedtem gyorsabban a levegőt. Taylor kezei egyre lentebb haladtak, a ruha hosszáig, majd a ruhadarabbal együtt belemarkolt a combomba. Hírtelen a nagy izgalom közepette, eszembe jutott, hogy azért mégsem lehet a falnál, így eltolva magamtól, megmarkoltam a kezét és a szobámba mentünk, ahol már szabad prédaként adhattuk át egymást…

A szenvedélyes és jó hangulatú éjszaka után, reggel fáradtan, Taylor szorosan ölelő karjai közt ébredtem. Hírtelen a szüleimre gondoltam, hogy mit fognak szólni ehhez, mert nálam nem megszokott, hogy csak úgy felhozok Valakit. Így arra jutottam, hogy lehet, fel kellene ébresztenem és valahogy kijuttatni innen észrevétlenül, de olyan édesen szuszogott mellettem, hogy egyszerűen nem volt szívem felébreszteni. Őszintén fogalmam sincs, hogy mivel magyarázzam ki magam a szüleimnél. Valamit majd csak kitalálok. Az biztos, hogy nem vennék be, ha azt mondom, hogy Tay berúgott és azért aludt itt. És ha azt mondanám, hogy én nem voltam magamnál és nem akartam, hogy elmenjen mellőlem? Vagy maradjak az igazságnál. Úgysem tudják, hogy mit csináltunk szóval… majd meglátom. Ahogy ezen elmerengtem, észrevettem, hogy elkezdett mocorogni mellettem. Mivel tényleg nem szándékoztam felkelteni, ezért megpróbáltam lassan, közelebb bújni hozzá, mert egyszerűen imádom a közelségét. Nem voltam már álmos ezért csak hallgattam a szuszogását és néztem a nyugodtságot mutató arcát, ami egy nagyon édes kisfiúra hasonlít.

Nem tudom hány percig feküdhettem így, őt bámulva, de az biztos, hogy órákig el tudnám nézni.
- Ne bámulj már! – hökkentem meg a mosolygó hangjára, és ahogy felnyitotta a szemét.
- Nem bámullak – mondtam kuncogva.
- De igen – nézett az álmos szemeivel.
Amire ismét egy kuncogással feleltem. Taylor miután az arcomat átfürkészte, egy dörmögés kíséretében gyors mozdulatokkal, az egész testével rám telepedett mire fennhangon kezdtem el nevetni.
- Taylor kilapítol! – nevettem fuldokolva.
Erre a nyakamhoz szorítva a száját elkezdett harapdálni, mire a nevetésbe beleívelődött pár sikítás is. Bevallom a nevetést inkább az a dörmögő hang váltotta ki belőlem, ami folyamatosan feltört Tay hangjából.
- Ne harapdálj!– toltam el magamtól a fejét még mindig nevetve.
De ő töretlenül, a dörmögéssel együtt végigharapta a nyakamat és még az arcomat is. A nagy nevetés és sikítás közepette hírtelen hangosan kivágódott az ajtó és Taylor felülve, velem együtt tágult szemekkel néztünk anyukámra, aki először szintén meghökkenve nézett, majd dühös arckifejezésre váltott, amiből már tudtam, hogy egy alapos fejmosást kapok.
- 2 percet kaptok, hogy le gyertek a földszintre– mormogta villogó tekintettel, ezután hátat fordítva, maga mögött becsukta az ajtót.
Taylorral egymásra néztünk elhúzott szájjal, majd kiugorva az ágyból én a gardrób felé igyekezve, előkaptam az első meglátott holmikat, majd magamra húzva vissza siettem a szobámba, ahol már Taylor is felöltözve várt.
- Menjünk – biccentette a fejét az ajtó felé.
Egy bólintással utána indultam. Majd ahogy a konyhába értünk, lesütött szemmel vártuk a prédikációt a drága anyukámtól, aki a pultnál még mindig dühös tekintettel ült.
- Először is – állt fel a székről – Taylor, neked menned kellene, nem igaz? – nézett rá
- Öööh… igen. Van 1-2 dolgom – bólogatott, véve a lapot.
- Majd én kikísérem – vágtam közbe, hogy el tudjak tőle búcsúzni.
- Nem – emelte fel a hangját anyu, mire egy lépést hátráltam – Majd én – nézett rám kifújva a levegőt.
Hűha. Most tényleg bajban vagyok. Azért örülök, hogy Taylort anyám nem vonja be ebbe az elkövetkezendő beszélgetésbe vagy… veszekedésbe. Nem gondoltam volna, hogy anyu ennyire kiakad. Mondjuk igaz még sosem aludt nálunk így Taylor… de akkor is. Miután kikísérte Taylort, visszalépdelt velem szembe és kis szünet után folytatta…
- Az egy dolog, hogy elmentek együtt bulizni. Oké, menjetek csak. De, hogy itt is alszik Taylor??!! – emelte fel a hangját a mondat végén – hogy gondoltátok ti ezt, hmm? Nem gondolod, hogy egy 16 éves lánynak nem ezt kell csinálnia? A barátjával hemperegni éjszaka!! Jézusom, kinek neveltünk mi téged.
- Anyu nem történt semmi – mondtam halkan földre szegezett tekintettel.
- Aha, én meg most jöttem le a falvédőről – ingatta a fejét – szerinted elhiszem, hogy két 16 éves fiatal egy party után csak úgy befeküdnek egymás mellé úgy, hogy ne lenne semmi?? – villogtatta a fogát – nem, egyáltalán nem hiszem el. Elő kell rukkolnod egy magyarázattal – tette csípőre a kezét
- Csak jól éreztük magunkat. Aztán Taylor már túl… fáradt volt és azt mondtam neki, hogy nyugodtan itt aludhat, majd reggel hazamegy – találtam ki gyorsan
- Persze – forgatta a szemét – reggel csinálom a reggelit erre hallom, hogy visítasz, és persze gyorsan felmentem, hogy miért erre azt látom, hogy Taylor rajtad fekszik. Hát, komolyan nem hiszem el! Fiatalok vagytok és nem szabad ezt csinálnotok.
- Csak játszottunk reggel. Viccből feküdt rám – magyaráztam rémülten.
- Mi ez a nagy ordibálás? – jött be Nick a fejét vakargatva
- Nick, menj vissza a szobádba – mutatott anyu a lépcső felé.
- Jól van, csak kérdeztem – indult vissza tágult szemekkel
- Szóval! – fordult felém – nem gondolod, hogy ez túl gyors? Az istenit, 16 éves vagy. Ilyen korban még a lányok vásárolnak, pletykálnak és flörtölnek. Nem a barátjával hemperegnek.
- Jézusom anyu, hallod te magad? – ráncoltam a homlokom – nem hemperegtünk.
- Mit gondolsz mit fog szólni apád, ha meg tudja? – húzta fel a szemöldökét
- Ne mondd el neki, kérlek – váltottam a könyörgős hang nememre.
- Nem fogom, 1 feltétellel – tartotta fel a mutatóujját
- Mi az? – sóhajtottam nagyot
- Ma sehová sem mehetsz. Nem beszélhetsz Taylorral sem. Kérem a telefonod! – nyújtotta ki a tenyerét
- De… - kezdtem a magyarázkodást
- Semmi de. Tudtommal ma nem kell menned stúdiózni, meg sehová sem. Ha pedig igen, akkor ma nem leszel elérhető és kész. Vita berekesztve. A telefonodat!
- Ez most komoly? – néztem rá meghökkenve
- A lehető legkomolyabb. Gyerünk. Nem mondom többször, add ide a telefonod vagy az egy napból egy hét lesz.
- A szobámba van – fújtam ki a levegőt.
- Rendben akkor gyere – indult felfelé
Amíg felértünk végig ezen merengtem el. Időt se tudom mikor láttam anyut ennyire kiakadni. Az biztos, hogy őt nehéz kihozni a sodrából és nekem most sikerült. Bevallom tényleg részben én is hibás vagyok, de nem tehetek róla, hogy a hormonok túltengnek. Majd máskor fékezzük magunkat. Ahogy beléptünk a szobámba, a telefonomért nyúlva, anyu tenyerébe mélyesztettem.
- Jó, rendben – bólogatott szigorú arccal – akkor most pedig maradj a szobádban.
- Mi? Még azt is meg akarod mondani, hogy hol legyek? Talán szobafogságra ítélsz? – húztam fel a szemöldököm.
- Pontosan!
- 16 vagyok. Nem parancsolgathatsz! – emeltem fel kicsit a hangom. Csak azt mondom, amit érzek. Ugyebár ez már tényleg nem fair, hogy azt is megmondja, hol legyek.
- Dehogynem parancsolgathatok. 18 éves korodig azt csinálod, amit mondok. – emelte fel ismét a hangját – úgy, hogy itt maradsz a szobádban – csapta be maga mögött az ajtót.
Jesszus, ez most komoly? Itt dekkoljak egész nap?! – ültem le az ágyamra karba tett kézzel. Nem lehet igaz, hogy e-végett így kiakadt. Az meg végképp nem fair, hogy mára eltiltotta tőlem Taylort. Fel sem tudom hívni meg semmi… tök jó – dühöngtem magamban.

2010. november 4., csütörtök

Szandra Burke's life 40 rész

Ahogy anyukám letelepedett mellénk az ágyra, mosolyogva várta, hogy adom elő apunak az egész turné-s dolgot. Amikor elkezdtem a mondandómat, először apu homlokráncolva figyelt, aztán az arcvonásai egyre inkább ámultabbá váltak.

- Szóval… 6 hónapos turné, de lesznek szünetek meg ilyesmi – néztem rá kiskutya szemekkel.
- Szandra az nagyon sok idő. Ennyi ideig távol lenni a családtól nem jó egy 16 éves lánynak.
- De ez a munkám.
- Tudom, hogy ez, de…. nem is tudom. Nem túl sok ez még neked? Album, fotózás, turné.
- Megoldom. Amúgy is mire indul a turné addigra már le lesz tudva az album is.
- Az a 3 hónap is sok volt.
- Annyira nem. Apu lécci…ne, már. Ez a munkám, muszáj turnéznom és imádnám is. Van már tapasztalatom benne. Ott lesznek az embereim, akik segítenek mindenben, nem kell aggódnod.
Pár perc hezitálás után végre apu szóra nyitotta a száját
- Rendben – bólogatott
- Köszii – ugrottam a nyakába hatalmas mosollyal – ígérem, hogy minden rendben lesz. – legyezgettem a kezemmel
- Oké – mosolygott.
- Na. Megyek, szólok Michaelnek – szaladtam ki a szobából

Ahogy beértem, az ágyon heverésző telefonomért hassal ráugrottam az ágyra és Michael-t elkezdtem tárcsázni. Amint felvette elmagyaráztam neki, hogy apu is beleegyezett és anyu is, ő pedig már holnaptól akkor elkezdi a szervezkedést. Ezek után, előkaptam a lap topomat és eszembe jutva, hogy értesítsem a bandát, egy levelet írtam nekik csatolva.

„Szia. Az albummal kapcsolatosan írok. Ma megbeszéltük Jasonnel, hogy mától 2 naponta fogunk menni, stúdiózni. De mivel holnap én bent leszek, mert felvesszük a Jesse-s duettet, ezért majd csak szombaton megyünk. Ha valamiért nem tudsz eljönni, akkor csak hívj fel vagy valami és megbeszéljük, de remélem semmi gubanc nem lesz. Puszi, Szandra”
Miután elküldtem, kikapcsoltam aztán egyből a turné színpadra gondolva elkezdtem gondolkodni, hogy milyen legyen. Nem akarok körszínpadot, mert akkor lehet, hogy nem tudnék mindenhová fordulni, vagy szaladgálni, hogy közelebb jussak a nézőkhöz és lehet nincs annyi táncosom, hogy be tudnánk tölteni az egész teret, szóval így a szokásos színpad alap maradt. Szeretnék legalább 15 méter hosszú kivezető színpadot középre, és szerintem minimum 2-2,5 méter magasnak kellene lennie. Kellenek magasítók, és emelők is. Nagy műsort akarok és ehhez meg kell lennie a kellő színpadnak is. Na, de majd ezt elintézem az animátorral. Az elő zenekar… ki jöhetne még szóba? Nagyon szeretném a Honor Society-tit de nem biztos, hogy bele egyeznek. Vagy tényleg gondolkozzak el Jesse-n? De ő most megy turnézni és ki tudja mennyi időre. Jason Derulo? Őt is szeretem, és kivételes tehetségnek tartom. Bár olyan kellene, akinek nagyjából azonos stílusa van, mint nekem. Vagy az nem nagyon számít? Mi lenne, ha a Jonas Brothers lenne? Áh, kétlem. Túl elfoglaltak szerintem. TUDOM – jutott eszembe egy név. Travis Garland. Ő lesz az. Szeretem a hangját és szimpatikusnak tűnik. Remélem, hogy ráér, és szívesen eljönne. Na, ezt jól megbeszéltem magammal – kuncogtam. Majd holnap megmondom Michael-nek.
Ahogy mindezt végiggondoltam, eszembe jutott, hogy reggel már a stúdióban kell lennem, úgy, hogy ideje lesz lefeküdni. Bár még gyorsan mielőtt lefeküdtem volna, hallani akartam Tay hangját, de már nem akartam zavarni, így gyorsan a takaró alá bújtam és pár perc alatt elnyomott az álom…

**********
A másnap elég gyorsan eltelt. Már reggel bent voltunk Jesse-vel a stúdióba és felvettük a duettet, ami elég jól sikerült. Egész nap bent voltam, így még Taylorral sem tudtam találkozni, csak telefonon beszélni. Michael-el elkezdtük a turné előkészületeket. Felhívta az animátort, akivel szombatra beszéltünk meg időpontot és így szombaton jön a banda is a stúdióba és elkezdjük végre az albumot is. Michael-nek tetszett a Travis Garlandos ötletem, így megígérte, hogy minél hamarabb fel fogja keresni. Este egyszerre izgatottan és fáradtan feküdtem le, mert péntek este Taylorral megyünk a 100 Monkeys koncertre és ott találkozhatok a kollégáival, meg persze végre megint láthatom Tay-t.

Mivel csütörtökön későig voltam fent, így péntek reggel későn keltem fel. Délben másztam ki az ágyból, és mentem a fürdőbe rendbe hozni magam. Igazából mára nem terveztem semmit a koncerten kívül, úgy, hogy lehet, meglepem Taylort azzal, hogy átmegyek hozzá. Reménykedek abban, hogy otthon lesz. Miután rendbe hoztam magam, felkaptam egy sima farmert és egy picit bő piros felsőt. A hajamat úgy, ahogy tudtam befontam magamnak, felkaptam a táskámat, felhúztam egy papucsot és a konyhába indulva, elhatároztam, hogy előtte megreggelizek. Ahogy leértem, mint általában mindig anyukám sündörgött.

- Szia, anyu – mosolyogtam rá
- Jó sokáig aludtál. Este későn feküdtél le? – mosolygott vissza
- Igen. Kábé hajnal 1-ig lehettem fent – mentem a hűtőhöz.
- Jól mennek a dolgok a stúdióban?
- Persze. A duettet felvettük, holnap pedig jön az animátor és megtervezzük a színpadot plusz akkor még egy dalt is felveszünk.
- Az jó – bólogatott
- Ma este pedig Taylorral elmegyünk egy koncertre, ahol találkozok a Twilightos barátaival.
- Wáow – dülledtek ki a szemei.
- Ühüm. Már várom – kuncogtam el magam – amúgy ma úgysincs dolgom – vontam meg a vállam – ha nem kell segíteni vagy valami, akkor átmennék Taylorhoz.
- Hát, ami azt illeti… a szobádat ideje lenne kitakarítani. És a ruháidat kiválogatni.
- Ó, tényleg – csaptam a homlokomra – igaz. Akkor megcsinálom – hajtottam le a fejem.
- Ha annyira látni akarod, Taylort áthívhatod segíteni – húzta fel a szemöldökét
- Óh, de. Áthívom takarítani – forgattam a szemem – dehogy.

Magamban morgolódva kezdtem el a reggelit. Pedig olyan jó lett volna ma vele lenni, erre tessék. Ki kell takarítanom a szobám és még a ruháimat is válogassam szét. Mondjuk a szobám kitakarítása még nem is olyan sok idő, mert csak törölgetni, porszívózni és a polcokat rendbe rakni kell, de a gardróbom már más tészta. Annyi ruhát, míg szétválogatok… huh. Az biztos, hogy nem 1 óra hossza lesz, sem kettő. Majd meglátom.

Miután letudtam a reggelit is, felvánszorogva a szobámba, bekapcsoltam a zenét és elkezdtem takarítani. Ahogy az előbb mondtam, letörölgettem, összeporszívóztam és a polcaimat is rendbe raktam, ezek után egyenesen a gardróbba fordulva először a nadrágoknál kezdtem a kirámolást. Tényleg már voltak olyan nadrágok, amik már nem jók rám, így egy dobozba belerakosgattam őket. Ez után a felsőket, toppokat és a blúzokat válogattam szét….

- Szia – ugrottam meg a hírtelen ismerős hangra.
- Te jó ég! Rám hozod a szívbajt – néztem Taylorra, mellkasomon a kezemmel.
- Bocsi – dőlt a falnak – mit csinálsz? – ráncolta a homlokát
- A ruháimat válogatom – folytattam a pakolást – anyu parancsa volt.
- Áh, értem – kuncogott
- Ma át akartam menni, de anyu reggel… vagyis délben szólt, hogy takarítsak – vontam meg a vállam
- Nem baj – legyintett – délig aludtál? – húzta fel a szemöldökét.
- Tegnap későig fent voltam.
- Na, és, hogy ment a munka?
- Jól – sóhajtottam – felvettük a duettet és képzeld… - fordultam felé – az elő zenekarom lehet, hogy Travis Garland lesz – mosolyodtam el
- Az American Idolos srác? – nézett értetlenül
- Ühüm. Tök tehetséges és szerintem jó fej is. Bár még nem találkoztam vele.. – vontam meg a vállam
- Tök jó – mosolyodott el ő is – mondjuk azt hittem, hogy valamelyik zenész barátnődet hívod de… okés.
- Taylor! – ráncoltam a homlokom – ennyire nem bízol magadban?
- Mi? Jaj, nem, nem vagyok féltékeny vagy ilyesmi – vonta meg a vállát – csak mondtam
- Aha – bólogattam kuncogva – amúgy akkor megyünk ma este?
- Ühüm. Majd olyan fél7 körül érted jövök.
- Rendben – mosolyogtam
- Segítsek valamit?
- Hát… majd a dobozokat levisszük. Abban segíthetsz.
- Jól van – indult felém – aszta… tavaly óta igen ám megnőtt a ruhadarabjaid száma – kuncogott
- Mert pont úgy ismersz, hogy nem szeretek vásárolni – néztem rá értetlenül – meg kaptam is fotózásokról, divatbemutatókról meg tudod te…
- Igaz.
- Szerettél volna ma csinálni valamit?
- Áh, nem. – mosolygott
Egy mosollyal válaszoltam, aztán folytattam a dolgot.

Miután mindennel végeztünk, levittük a garázsba és aztán vissza mentünk a szobámba, kiválasztani, hogy mit vegyek fel, mivel fogalmam sem volt.
- Mit vegyek fel? – néztem rá miközben a gardróbban keresgéltem.
- Mindegy – mosolygott – úgy, ahogy szoktál.
- Csak, jó benyomást akarok kelteni. Ki tudja, mit gondolnak rólam – húztam el a szám.
- Hidd el, hogy csak jót gondolnak rólad.
- Oh, talán mesélgettél vagy mi? – fordultam hozzá.
- Olyasmi – somolygott
- Az, jó. De akkor is. – vontam meg a vállam.
- A ruha nem tesz semmit.
- Te beszélsz! – förmedtem fel – a fél világ azt akarja, hogy félmeztelenül légy mindig.
- Ez nem igaz – nevetett fel
- Hát… nem tudom, de biztos kevés rajongó akad, aki azt mondaná, hogy tartsd magadon a felsőd – kuncogtam el magam
- És te? – jött közelebb somolyogva
- Én nem vagyok a rajongód – húztam fel a szemöldököm – ne nézz így, mert úgyse engedek – húztam ki magam – a fogadás az fogadás.
- Meglátjuk. De mennem kell – nézett az órájára – elkészülök, és itt leszek fél7-re – mosolygott
- Okés. Nem baj, ha nem kísérlek ki? Mert még mindig nem tudom, mibe menjek.
- Dehogy. Kitalálok. De nem kell kiöltözni. Farmer meg felső aztán kész. – integetett
- Oké. Majd gyere – integettem vissza.

Mivel tudtam, hogy siettetni kell magam ezért gyorsabbra véve a nézelődést, fel-le kutatgatva gondolkodtam. Nem akartam sortot felvenni, mert az picit sokat mutat, így első találkozásképp és amúgy is este kicsit hidegebb van, így egy szűkebb farmert előhúztam. A felsők közül pedig megakadt a szemem egy fehér egyszerűn, ami szerintem tök jól néz ki. Miután leraktam őket az ágyra, a fürdőbe lépve, letusoltam, aztán gyors mozdulatokkal felöltöztem, megcsináltam a hajam és szokás szerint egy egyszerű sminket felpakoltam magamra. A telefonra pillantva, érzékeltem, hogy időben kész lettem. Még felhúztam egy spártai jellegű papucsot, a telefont a zsebembe nyomtam és mielőtt a földszintre indultam volna, a szüleim hálójába bekukkantva láttam, hogy pihenget anyukám.

- Megyek Taylorral egy koncertre. Nem tudom, mikor érek haza – szóltam neki.
- Rendben, de vigyázzatok magatokra. És azért időben légy itthon – mosolygott
- Okés. Jó éjt. Szia – intettem neki
Amikor lebaktattam, pont csöngetett, mire mosolyogva nyitottam ajtót.
- Szia. Mehetünk?
- Még, hogy nem tudod, mit vegyél fel – nézett végig rajtam
- Jajj, jól van, na – forgattam a szemem.
- Menjünk – indultunk el az autó felé – nem baj, hogy jön velünk Ryan is? – dülledtek ki a szemeim erre
- Ryan mit keres itt? – néztem rá
- A testőröm – helyesbítette ki
- Ja – fújtam ki a levegőt – dehogy.
- Azt hitted, elhívom az exedet is? – kuncogott
- Ööö… ühüm – kuncogtam én is

*********

Amikor odaértünk izgatottan szálltam ki az autóból, és indultunk a bejárat felé. Szerencsére csak pár rajongóval találkoztunk, semmi fotós nem volt. Ahogy beléptünk egy kellemes kis szórakozóhely tárult fel előttem, ami nagyon elnyerte a tetszésemet.

- Gyere, már várnak minket – fogta meg a kezem
Nem tudom miért, de egyre jobban elkezdtem izgulni. Találkoztam már pár hírességgel, de sosem féltem ennyire. Valószínűleg azért, mert tényleg jó benyomást akarok kelteni. Ahogy közeledtünk a pulthoz, egyre jobban kirajzolódtak előttem az ismerős alakok.

- Sziasztok, srácok! – köszönt nekik Tay.
- Sziasztok – integettem nekik félénken
- Ő Szandra, az én… - nézett rám
- Barátod – vágtam rá
- Igen, a barátom – mosolygott

Mindenki sorba bemutatkozott, kezdve Nikkivel a végén pedig Robert fejezte be, mintha nem ismerném őket, na persze. Mindenki nagyon kedves volt, és bár nem néztem volna ki Robertből, de egy igazi poéngyár. Amikor bemutatkozott rá pár percre már nyomta is a poénokat, amitől folyton röhögő görcsöt kaptam. Kristennel csak mosolyogtunk egymásra, bár azt hiszem, tartozok neki egy bocsánatkéréssel, amiért csicskásnak neveztem. Akivel első perctől fogva jól kijöttem, érthetetlenül Nikki Reed volt. Eddig is nagyon szerettem, de most, hogy találkoztam vele, még jobban megszerettem. Rettentően kedves és lehet vele beszélgetni. Bár itt mindenki rendes volt.
- Cigizel, vagy esetleg kérsz valamit inni? – zökkentett ki Robert a gondolataimból
- Nem cigizek és nem is iszok – mosolyogtam – holnap dolgoznom kell – vontam meg a vállam
- Jaj, ne már – forgatta a szemét – jó kislány vagy! Tudhattam volna – ingatta a fejét
- Egy: nem vagyok kislány, kettő: alkoholista sem, és három: nem fogsz belevinni a bajba – néztem rá felhúzott szemöldökkel
- Látod, én megmondtam – szólalt meg Tay kuncogva – nem hagyja magát – nézett rám
- Hát, nem is – biccentettem oldalra a fejem
- Jól van csak vicceltem, nyugi – nevetett fel Rob is.

Mielőtt a koncert elkezdődött, felmentünk a lelátóra, ahonnan mindent láthatunk, mivel a klub már tele volt. Leültünk egymás mellé és folyamatos beszélgetések mellett, vártuk, hogy Jackson-ék elkezdjék a koncertet. Úgy éreztem, hogy ha nem is teljesen, de sikerült beilleszkednem közéjük és jó benyomást kelteni. Tudom, hogy valaki túlságosan előítéletes felettem, ok nélkül, ezért is aggódtam e-miatt. A bal oldalamon ülő Taylorral, és a jobb oldalamon ülő Nikki-vel teljesen belemelegedtünk a beszélgetésbe, amikor végre a 100 Monkeys fellépett a színpadra.
*********
A koncert egész jó volt, ahhoz képest, hogy nem nagyon szeretem a retro zenét. Nem gondoltam volna, Jackson-ról, hogy ilyen jól játszik gitáron és még a hangja is tök jó. Néhány romantikusabb dalnál, Tay-hez bújva hallgattam végig, és pár „titkos” szájra puszi is volt, ami miatt pár percig ismét a szívem majd ki ugrott, ha pedig egy ismerős dal következett, akkor mindenkivel énekelve ujjongtunk. A végén a VIP részleghez lementünk, ahol a bulit folytatva nevetgéléssel illetve Roberték ivással töltötték az időt. Miután Taylor lelépett pár percre Jacksonnal, innivalóért Nikki és Kristen körbefogva nyitották szóra a szájukat.
- Mi van köztetek akkor most? – kérdezte Kristen mosolyogva
- Hát… - vontam meg a vállam – randizgatunk.
- Tudom, ez nem a mi dolgunk, de olyan rendes srác Taylor és nem akarjuk, hogy összetörjön – nézett rám Nikki is.
- Hogy ő összetörjön? – húztam össze a homlokom – Elfelejtette mondani, hogy egykor ő tört engem össze?
- De elmondta – bólogatott Nikki – csak annyiszor mondta már, hogy milyen jó lenne, ha megint veled lehetne.
- Tényleg? – mosolyodtam el
- Ühüm – bólogatott Kristen is
- Igazából azt mondtam neki, hogy szeretnék lassan haladni ezzel és újra megismerni egymást, mert ugyebár mindketten változtunk az utóbbi 1 évben. Lehet, hogy működni fog, de az is lehet, hogy nem – vontam meg a vállam lehajtott fejjel. – de eddig minden okés – mosolyodtam el ismét
- Most olyan boldog – néztünk mindhárman felé, ahol őszintén nevetgélt Jacksonékkal.
- Jól ismerem őt. Taylort már a nagyon apró dolgok is boldoggá teszik. Nagyon jó ember – mosolyogtam – de azt hiszem, nem szeretné, ha mindenki az ő érzéseivel foglalkozna.
- Igaz – fordult felém Nikki - na, akkor más téma! – mosolygott
- Khmm – krákogtam Kristenhez fordulva – és mi van veled és Robbal? – húzogattam a szemöldököm – nagyon titkoljátok, de egyértelmű a dolog.
- Mi is valahogy úgy vagyunk, mint ti – mosolyodott el – randizgatunk, beszélgetünk meg ilyesmi – vonta meg a vállát – az a baj, hogy egyelőre túl nagy a felhajtás és… áh – ingatta a fejét.
- Szegénykék – tettem a kezem a vállára – tudom, miről beszélsz – forgattam a szemem – ez volt az exemmel is, és akkor is nagy felhajtást csináltak, amikor Taylorral véletlenül összefutottunk egy boltban. Most meg arról beszélnek, hogy Taylor egyszerre két nővel kavar – ingattam a fejem.
- Nem kell velük foglalkozni – mondta Nikki
- Igen, tudom, csak elég idegesítő – vontam meg a vállam.
- Egyébként lenne kedvetek elmenni, vásárolni majd? – tette fel a kérdést Kristen
- Persze – vágta rá Nikki
- Hát, nem akarom, hogy Tay azt higgye, hogy ellopom a barátait, szóval majd megkérdezem tőle.
- Te tudod – vonta meg a vállát Kris.
- Miről beszélgetnek a hölgyek?! – bukkant fel Taylor, mire egy mosoly terült el az arcomon.
- Csajos dolgok – legyintett Nikki
Miután Taylor visszafurakodta magát mellém, az órámra pillantva észrevételeztem, hogy majdnem éjfél, így ideje lenne lassan haza indulni.
- Nekem lassan haza kellene mennem – suttogtam neki – holnap stúdiózok – vontam meg a vállam
- Okés, semmi gond. Haza viszlek – mosolygott
Felálltunk és gyors búcsút véve a többiektől, hazaindultunk.
- Hogyha elmegyek Kristennel és Nikkivel vásárolni, nem baj? – néztem rá
- Mi? Dehogy – ingatta a fejét – sőt, örülök annak, hogy jól kijössz velük – mosolygott
- Mert Kristen elhívott, és gondoltam előbb megkérdezem, nehogy azt hidd, hogy el akarom lopni őket vagy ilyesmi.
Erre csak összeráncolta a homlokát, és mosolyogva ingatta a fejét.
- Ha van kedved, holnap benézhetsz hozzám!- mosolyogtam rá
- Nem akarok a lábad alatt lenni – legyintett
- Nem, komolyan. Gyere be nyugodtan és Make-et is hozhatod. Említetted, hogy úgyis jönni akar velem.
- Majd meglátom – vonta meg a vállát mosolyogva
- Hát, én ott leszek.
Amikor leparkolt elénk, és udvariasan bekísért az ajtóig, hírtelen nem tudtam eldönteni, hogy csókkal, búcsúzzak el tőle, vagy csak egy sima arcra puszival?! Végül is a koncerten többször is adtam neki csókot vagy csak szájra puszit, akkor most miért ne?!
- Jó volt ma. Most már bevallom, hogy kár volt izgulnom. Nagyon rendesek voltak – fordultam meg az ajtó előtt
- Én mondtam – vonta meg a vállát.
- Holnap akkor benéztek majd? – mosolyodtam el
- Nem tudom még. Legyen meglepetés – mosolyodott el ő is.
- Oké. – bólogattam.
Egy gyors búcsúcsókot nyomva az ajkaira, kinyitottam az ajtót és bementem.
- Majd akkor találkozunk – fordultam még vissza az ajtóból
- Oké – integetett

Olyan jó volt ma. Eddig minden tökéletes. Azt hiszem tényleg jó ötlet volt, az, hogy lassú tempóban haladjunk. Így jobban ki tudok élvezni minden vele töltött percet. Olyan jó volt ma megint megfogni a kezét és olyan jó volt megcsókolni – haraptam bele az ajkamba. Hihetetlen vagyok, komolyan. Hogy csináltam, hogy ilyen hamar teljesen megbocsátottam neki? Még magam se tudom – tűnődtem el. Valószínűleg azért, mert ilyen aranyos és olyan ember, akire nem lehet haragudni. Miután ezen pár percig elgondolkodtam, felmentem a szobámba, gyorsan még egyszer letusoltam és bebújtam az ágyba, álomra hunyni a szemem…

2010. november 1., hétfő

Szandra Burke's life 39 rész


Amikor odaértem kiugorva az autóból, paparazzik nélkül besétáltam a stúdióba és egyből Michael felé indultam, aki nyugodtan ült a kanapén még pár ismeretlen ember társaságában.

- Sziasztok! Sajnálom, hogy késtem – mentem közelebb bűnbánó arccal.
- Semmi gond. – legyintett Jason – úgy is eddig voltak, szóval tényleg nem gond, hogy később jöttél.
- Rendben, ennek örülök – fújtam ki a levegőt.
Gyorsan üdvözöltem Michael-t is, aztán lehuppanva mellé, vártam a mondanivalóit, de helyette ismét Jason szólalt meg.

- Akkor, majd egyeztetjük az időpontokat! – hallottam a másik szobából Jason hangját
- Rendben – hallottam meg egy picit ismerős, de még is ismeretlen női hangot.
- Ki van itt? – súgtam Michaelhez fordulva, de mielőtt szóra nyitotta volna a száját, a kérdésemre előbukkant az ismeretlen lány.
- Oh, szia – jött oda hozzám mosolyogva – még nem találkoztunk, de akkor bemutatkoznék. Selena Gomez vagyok! – nyújtotta a kezét
- Szia – mosolyodtam el én is – én, Szandra Burke! – ráztam vele kezet – örülök, hogy találkoztunk.
- Én is. Sokat hallottam már rólad – mosolygott még mindig kedvesen.
- Tényleg? Hát, remélem rosszat nem – húztam el a szám mosolyogva. Bevallom így élőben Selena nagyon kedvesnek tűnik, így az első benyomásom róla teljesen jó – Te is az új albumodon dolgozol? – kérdeztem
- Oh, igen. De még csak tervezgetünk, tudod – ingatta a fejét
- Az jó. Remélhetőleg mi már elkezdjük a felvételeket nem sokára.
- Biztosan minden jó lesz. Egyébként, így mint kollégák, megsúgom, hogy nagyon bírom a zenéd!
- Tényleg? Köszönöm, ennek örülök. – bólogattam örömködve – én is szeretem a te zenéidet.
- Ezt jó hallani – mosolygott – na, de ha most nem haragszol még van pár dolgom és sietnem kell – görbült le a szája
- Jajj dehogy is. Menj csak – legyintettem – tényleg örülök, hogy találkoztunk – mosolyogtam
- Én is – nyújtotta Selena ölelésre a kezét.

Egy gyors ölelés után elbúcsúzott a többiektől is Selena, aztán futóviharként el is távozott a stúdióból. Jason leült a székébe és összecsapva a kezét belekezdett a mondanivalójába.
- Na, szóval… ma még nem kezdünk bele. De holnap reggel itt lesz Jesse és felvesszük a duettet. Aztán úgy, két-háromnaponta gyertek majd a zenekarral. Felvesszük a dalokat és lemixelem. De tudod te, hogy működik ez már.
- Jó, rendben – vettem elő gyorsan a jegyzetfüzetemet és kezdtem jegyzetelni. – akkor 2 naponta fogunk egy dalt felvenni igaz? – ráncoltam a homlokom
- Ha minden jól megy, akkor igen.
- Oké.
- De számolhatsz azzal is, hogy mondjuk, valamiért nem leszek bent, vagy épp lesz itt valaki, mert, ahogy láttad Selena is épp most kezdi a munkálatokat meg még páran, akik szerződtetve vannak.
- Oké, nem gond.
- Akkor most folytatom én! – fordult hozzám Michael – Ugye bár, mondogattad, hogy szeretnél jövőre is egy turnét az album megjelenése után.
- Igen? – csillant fel a szemem
- Az a helyzet, hogy ez teljesülni fog – mosolyodott el – de ez nem 3 hónapos lesz, hanem fél éves. Ami azt jelenti, hogy május 20-tól kezdődik és egészen november közepéig fog tartani.
- Azta! – ámultam el – de jóó! – lettem hírtelen izgatott.
- A színpadot megtervezheted magadnak, hogy milyet szeretnél és akkor nem sokára el kezdem leszervezni a turné helyszíneket.
- Én tervezhetem a színpadot? De király – mosolyogtam
- Igen – mosolygott ő is – most a te dolgod lesz a csapatot is felvilágosítani erről, mert pontosan kell szervezni a helyszíneket, hogy ne legyen gubanc.
- Ó, persze – gyorsan írtam fel – akkor május 20-tól, november 20-ig?
- Igen, és természetesen lesznek szünetek is, de ezt majd a turné listába fogom írni.
- Oké, rendben. A koncert track lista gondolom akkor lesz kész, ha megvan a pontos címe minden dalnak az albumból.
- Igen. Ó, és a turné címén is gondolkodhatsz.
- Ha, már címnél járunk akkor az album címén is lassan lehet gondolkodni – vágott közbe Jason.
- Várjatok – próbáltam felírni mindent – oké, megvan.
- Rendben, de mindezek előtt, először a szüleiddel kell megbeszélned, mert ugyebár 6 hónap az sok idő.
- Persze – bólogattam
- Egyébként van egyéb kívánságod a turnéval kapcsolatban?
- Igen. Szeretném, hogyha ez sokkal nagyobb és kirobbanóbb lenne. Szeretnék elő zenekart is, mert ugye ez is dobna a műsoron. Öhm… és szeretnék kisvárosokban is koncertet tartani nem csak a nagyvárosokban. Nem számít, hogyha stadionban van vagy nem. Lehet kültéri koncert is, ami szerintem sokkal jobb, mert több levegőhöz tud kapni mindenki, persze fedett színpaddal.
- Ezek nagyon jó ötletek – bólogatott Michael.
- Köszönöm – mosolyogtam – egyelőre ennyi jutott az eszembe.
- És elő zenekarra, kire gondoltál?
- Hát először is David Archuleta ugrott be. Vele van duettem és kedvelem is – vontam meg a vállam
- Hát, ha duett, akkor ott van Jesse is. Daviddel az a duett már nem épp mostani szerzemény.
- Úgy tudom, hogy Jesse nem sokára turnézni fog, meg, hogyha jövőre lesz a turné akkor addigra ez a duett is régi lesz.
- Rendben, akkor más?
- Nem tudom, hallottatok-e már a Honor Society-ról?
- Igen. Nem őket fedezte fel a Jonas Brothers? – szólalt meg Jason
- Pontosan. Úgy tudom, hogy februárban adják ki a debütáló albumukat, és én szeretem őket. Szerintem ők tökéletesek lennének.
- Utána járok, hogy ráérnek-e. – írta fel magának Michael.
- Oké – bólogattam.
- Egyébként a színpaddal kapcsolatban fel fogok hívni egy animátort és vele elkészítheted az elképzelt színpadot.
- Jó, okés – mosolyogtam.
- De egyelőre az albumra koncentrálj és a szüleidre, hogy belegyezzenek. Aztán kezdhetjük el a munkálatokat.
- Meglesz.
- Egyébként a német Bravo magazin telefonált, hogy szeretnének egy interjút és e-mellé egy fotósorozatot.
- Német Bravo? – dülledtek ki a szemeim – hát, benne vagyok – vontam meg a vállam – mikor lesz az interjú?
- A novemberi számban leszel benne, az interjúvoló Németországból eljön ide, ahol majd lefotóznak.
- És az hol lesz?
- Az itteni Bravo stúdiójában.
- Mikor?
- Jövő hét Keddet mondtak, ha az jó neked is. A fotózás pedig hétfőn.
- Rendben – írtam fel azt is – huh, egyszerre jó sok mindent vágtatok a fejemnek – kuncogtam el magam – de nem baj. Egyébként Michael – fordultam felé – ha szeretnék egy saját parfümöt, vagy kollekciót, azt el tudnád intézni?
- Persze, de ezzel még ráérsz jóval később.
- Tudom, csak felvetettem az ötletet. Szeretnék egy saját ruha kollekciót majd idővel.
- Megoldjuk. De szerintem ez is elég lesz neked.
- Oké – bólogattam.
- Akkor ennyi lett volna az én részemről – fejezte be Michael – jövő hét keddig csak a stúdiózás van, úgy, hogy ha kell valami addig, akkor szólj.
- Viszont, ha hétfőn fotózás, akkor gondolom a stúdiózást keddre kell átrakni – ráncolta a homlokát Jason – így jobb is lesz, mert hétfőre szinte minden emelet le van foglalva. De akkor holnap kezdjük korábban a munkákat és akkor próbáljunk meg több dalt is felvenni.
- Rendben – mosolyogtam
- Részemről is ennyi volt – vonta meg a vállát Jason
- Okés akkor majd holnap reggel jövök – álltam fel

Egy gyors búcsúzkodás után kisétáltam az ajtón és az autómba beülve, mielőtt indítottam volna a telefonom csörgésére kaptam fel a fejem. „Vajon ki lehet az?” – forgattam a szemem mosolyogva, Taylorra gondolva. De amikor a képernyőre pillantottam, megláttam, hogy épp Sonja keres.
- Szia – szóltam bele örömmel.
- Szia – kuncogott
- Na, mondd baba.
- Áh, csak itt vagyok épp fent a városba és gondoltam felhívlak hátha te is itt kószálsz valahol.
- Itt vagyok a stúdiónál – mosolyogtam
- Nem iszunk meg valamit? Vagy mehetnénk vásárolni. Már rég voltunk.
- Ez tök jó ötlet. Benne vagyok.
- Okés akkor találkozzunk a Red rock sarkán.
- Rendben, már is indulok – bontottam a vonalat.

Tényleg jó ötlet ez. Már rég voltam Sonjával vásárolni, vagy bármelyik barátnőmmel. Legalább fecseghetünk is egy kicsit. A buli óta nem is beszéltem vele. A Red Rock teljesen a város közepében van, így az út kábé 20 perces. Unaloműzésképp bekapcsoltam a rádiót és hallgattam az új híreket. „Taylor Lautner-ért vajon két lány harcol?” – néztem a rádióra megdöbbenve, amikor meghallottam „Eddig a farkas fiút a híres country énekesnővel, Taylor Swifttel látták együtt, de úgy tűnik, hogy a fiú körül még egy sztárpalánta legyeskedik. Taylor Lautner-t látták a hétvégi Párizsban tartott Szandra Burke koncerten. A híres Twilight sztárnak talán most egy másik oldalát is megismerhetjük. Vajon tényleg csak barátok, vagy többek ennél? Reméljük a legjobbakat” – forgattam a szemem erre. Istenem micsoda pletykák. Semmi közük ehhez. Amúgy is. Hogy én harcolnék egy fiúért? Soha. Még Taylorért sem. Vagyis… nem tudom. Talán érte igen, de másért kétlem. Nem igazán idegesítem ezen magam, hiszen tudom, hogy Taylor lezárta Swiftel azt a dolgot. Hadd higgyenek az emberek, amit akarnak. Nem sok közül van a magánéletünkhöz.

********

Ahogy bekanyarodtam a Red Rock felé, egyből kiszúrtam Sonját ahogy a kinti asztalok egyikénél ül. A kávézó mellé leparkoltam, kiszálltam és mosolyogva lépkedtem felé.
- Szia – öleltem meg, ahogy odaértem.
- Szia – mondta örömmel – gyere, üljünk le – ültünk le a székre.
- Na, mesélj. Mi a helyzet? Miért vagy ennyire bent a városban?
- Áh, csak a fogorvosnál voltam – legyintett
- Fájt a fogad? – húztam el a szám gondolva a fogorvostól való irtózásomra.
- Kiesett a régi tömésem és újra betömte – mosolygott
- Oh, értem – mosolyogtam vissza
- Na és te? Milyen volt Párizs?
- Nagyon jó volt minden. Nagyon szép város. A koncert is jól sikerült.
- Biztosan jó buli volt – kuncogott
- Igen, az volt.
- Stúdióztál ma?
- Még nem. Csak megbeszéltünk pár dolgot. És képzeld, jövő május 20-tól megint indulok turnézni.
- Azta! – ámult el – mennyi időre?
- 6 hónap.
- Wow. Az sok idő.
- Igen, tudom. De alig várom már – mosolyogtam – én fogom tervezni a színpadot, meg lesz elő zenekarom meg ááh… - ámuldoztam kuncogva – persze ha anyuék belemennek – húztam el a szám
- Hát, ha mész remélem, ezúttal meglátogathatlak.
- Még jó. Most már tudom, hogy mennek ezek a dolgok, úgy, hogy minden könnyebb lesz.
- És, hogy állsz Taylorral?
- Hallottad a pletykát – forgattam a szemem
- Nem – ingatta a fejét – csak mondtad, hogy megbántott.
- Ja – mosolyodtam el – azóta sok minden történt – vettem mély levegőt
- Mesélj.
Elkezdtem mesélni a levél-től egészen a mai napig, amire Sonja csak ámultan vagy épp mosolyogva reagált…
- És akkor most együtt vagytok?
- Hát… nem tudom. – gondolkodtam el – ha együtt vagyunk, mindig van valami veszekedés, de… azért jó vele lenni – vontam meg a vállam.
- Azt hittem te nem vagy könnyű préda – kuncogott
- Nem úgy értettem – kuncogtam én is – csak tudod, jó vele lógni meg ilyesmi.
- Megint elcsavarta a fejed – ingatta a fejét
- Talán… egy kicsit – mosolyodtam el.
- Végül is, ha Taylor olyan, mint régen akkor okés – vonta meg a vállát
- Nem sokat változott.
- Majd egyszer összeszedhetnénk a régi bandát.
- Ez tök jó ötlet. Lehet, majd rendezek valami baráti bulit nálunk és akkor a régi barátokkal is találkozhatunk.
- Segítek majd.
- Okés – mosolyogtam
- Na, de megyünk vásárolni?
- Mehetünk – álltunk fel mindketten.
Mivel erre felé rengeteg üzlet van így az autónkat magunk mögött hagyva, gyalog indultunk el boltról boltra. Mint mindig most is nagyon élveztük. Jó pár ruhát vettem én is meg ő is, a cipőkről pedig ne is beszéljünk.

*************

Ahogy belemerültünk a vásárlásba teljesen elment az idő, így miután mindkettőnk karján táskák díszelegtek az autóhoz fáradtan elindultunk.
- Huh, ez jó nap volt – pakoltam be a csomagtartóba a cuccokat
- Bizony – mosolygott
- Na, majd akkor felhívlak, hogyha lesz ez a parti.
- Rendben. Remélem, összejön.
- Én is.
- Jók legyetek Taylorral és add át neki az üdvözletemet.
- Okés, átadom – öleltem meg.
- Fura, hogy megint együtt vagytok – kuncogott
- Hát, igen – bólogattam
- Majd akkor hívj – integetett
- Oké, szia – integettem vissza.
Az autóba behuppanva elfordítottam a slusszkulcsot és kikanyarodva indultam a haza úton. Hezitáltam, hogy hívjam-e fel Taylor, hogy elmegyünk-e este, valahová de végül úgy döntöttem, hogy majd ha hazaérek, felhívom.

*********

Amint bekanyarodtam a garázsba kiszálltam és a csomagtartóban lévő vásárolt holmiijaimat, felakasztgattam a karomra és besétáltam a házba.
- Ó, szia, kicsim – hallottam meg anyukám hangját a nappaliból.
- Szia – tipegtem közelebb – sztok – néztem megdöbbenve Debyre – hát te? – mosolyogtam rá
- Áh, csak jöttem csevegni – legyintett
- Ja, értem.
- De, látom te vásárolni voltál. Nem azt mondtad, hogy a stúdióba mész? – ráncolta anyu a homlokát
- Ott is voltam, de hamar végeztem így elmentünk Sonjával vásárolni.
- Így már világos – bólogatott.
- Taylor is itt van? – csillant fel a szemem
- Nem, ő otthon maradt – ingatta a fejét
- Kár – húztam el a szám – na, mindegy. Ha kellek, fent leszek a szobámba. Ja és anyu szeretnék majd veletek beszélni.
- Rendben – mosolygott
Lassan felbaktattam a szatyrokkal a kezemben a szobámba, és elpakoltam mindent, aztán az ágyamra leheveredve, kezembe vettem a telefonom és eldöntöttem, hogy Taylornak szólok itthonlétemről.
- Szia – szóltam mosolyogva, amikor felvette.
- Helló – szólt vissza örömmel – na, mi volt bent?
- Sok minden – fújtam ki a levegőt arra tapintva, hogy lenne mit mesélnem neki. Közben az erkély ajtómhoz sétálva, néztem ki az ablakon, ahol elém tárult a csodás tenger, ami felkeltette bennem a nyugis parti séta vágyát.
- Ooh, nah mesélj – kérte izgatottan
- Nem találkozunk inkább a parton? – haraptam bele az ajkamba
- De, persze.
- Oké, akkor én innen elindulok és te is indulj el otthonról és majd összefutunk valahol – mosolyogtam
- Oké. Szia.
- Szia – bontottam a vonalat.
Izgatottan felpattanva az ágyról, elindultam a lépcsőkön lefelé.
- Hová mész? – szakított félbe anyukám hangja, amikor leértem.
- Tay-el találkozom – mosolyogtam a még mindig anyukám társaságában lévő Deby-re.
- Ja, oké. De időben itthon lenni – szűkítette össze anyu a szemét
- Jajj, már anyu – forgattam a szemem – majd jövök – integettem nekik.
Kiugrándozva a partig, mosolyogva elindultam a bal irányt felvéve, amerre Taylorék laknak. Még jó, hogy egy partszakaszon lakunk. Egész végig a turné járt a fejemben. Nagyon remélem, hogy anyuék beleegyeznek. Bár anyu miatt nem aggódom, hiszen az első turnét is élvezte, de apu egy kicsit már másabb. Tényleg az igaz, hogy fél év az sok idő, de szerintem hamar eltelne. És meg is látogathatnak majd. A turné nevén is kellene gondolkodni. Valami olyan név kellene, ami tükrözi azt, hogy ez még nagyobb lesz, mint az előző. Talán lehetne „Rockstar tour”, de ez túl közönséges és megszokott. Vagy nem tudom. Igazából ez tetszik, de tényleg elég unalmas. Az album nevén is gondolkodnom kellene. Végül is, az most fontosabb egy picit, mert az albumnak hamarabb lesz a premierje, és előtte gondolom, leforgatjuk az új klipet is. Bár ezt nem említették, de ez mindig így szokott lenni. Új album, új klip. Annyi minden jár az eszemben. Először is, ha hazaértem felhívom a bandát és elmondok nekik is mindent. Aztán a szüleimmel leülök beszélgetni, és ha a beleegyezésüket adják, akkor holnaptól minden percem be lesz osztva szerintem. Holnap a felvétel, aztán kezdhetek gondolkodni a színpadról, jön az animátor, lesz a fotózás, az interjú, a felvételek. Rengeteg dolog. Zsúfolt a fejemben minden. Meg kellene próbálnom csak egy dologra koncentrálni. Csak az a baj, hogy maximalista vagyok és szeretem, ha minden időben készül el. Most már, hogy közbejött a turné szervezése, így remélem, minél hamarabb készen leszünk a felvételekkel. Aztán az album miatt már nem kell aggódnom. Tisztára izgatott vagyok. Alig várom már, hogy elkezdődjenek a turné próbái. Mondjuk ez még messzi lesz, de huhh. Nagyon várom. Ahogy ezen elgondolkodtam, hírtelen, amikor a távolba révedtem megismertem végre Taylor alakját, ami egyre jobban közeledett.
- Heey – köszöntem neki mosolyogva, ahogy közelebb értünk egymáshoz.
- Szia – ölelt meg – na, mi a helyzet? – mosolygott
- Áh, nem is tudom, hol kezdjem – húztam el a szám
- Az elejéről.
- Hát először is, soha nem találod ki, kibe botlottam a stúdióba – néztem rá tágult szemekkel.
- Swift? – húzta fel a szemöldökét
- Dehogy – csattantam fel – még csak az kéne.
- Na, kivel akkor?
- Selenával – mosolyodtam el
- Komolyan? – ámult el
- Aha – bólogattam – aranyos volt. Ő is most kezd majd dolgozni az albumján. Tényleg kedves lány.
- Az már jó, ha ezt mondod – mosolygott
- Nem szoktam előítéletes lenni.
- És még?
- Holnaptól kezdődnek a felvételek és kiderült, hogy május 20-tól november 20-ig turnézok. Előtte pedig az előkészületek, táncpróba, a színpad összeállítása, az elő zenekar, rengeteg minden. Plusz lesz az album premierje, fotózások, és kedden még egy interjúm is lesz.
- 6 hónapig turnézol? – nézett ismét ámultan
- Ühüm. Ja, és akkor az Abduction szereplő válogatására nem tudok menni – húztam el a szám
- Kár. De örülök is, hogy mész turnézni meg nem is. Fél év az nagyon sok idő – ráncolta a homlokát
- Igen, tudom. De hamar elmenne. – legyintettem egyet – meg amúgy sem biztos még a turné. Csak akkor, ha apu beleegyezik.
- Értem – bólogatott s hajtotta le a fejét.
- Valami rosszat mondtam? – ráncoltam a homlokom, ahogy észrevettem szomorúságát.
- Jaj, dehogy. Semmi – mosolyodott el halványan
- Taylor, ismerlek már. Gyerünk. Mi a baj? – húztam fel a szemöldököm – az a gond, hogy most valószínűleg el leszek foglalva és kevesebbet találkozhatunk? Mert szerintem te sem fogsz unatkozni. Nem sokára itt a New Moon premier előtte pedig gondolom a promózás meg a megbeszélések. De… ne is beszéljünk a munkáról – ingattam a fejem rosszallóan.
- Oké – mosolygott
- Mit csináltál délután? – néztem rá kíváncsian.
- Átjött Ian meg Jace és… elvoltunk – vonta meg a vállát
- Jace! – forgattam a szemem mosolyogva – meséltem róla Kírának – kuncogtam el magam
- Tényleg? És mit mondott?
- Nevetett rajta.
- Oh – nevetett fel
- Lehet, felhívom majd Jenny-t, hogy a táncos daloknál pár új koreográfiát tanítson be – kalandoztak el ismét a gondolataim a turné felé – ajj és megint a turné – forgattam a szemem arra gondolva, hogy nem nagyon szeretnék a munkáról beszélni – bocsi – néztem rá kiskutya szemekkel. – csak egyszerűen most ott kattog az agyam. Pedig még az sem biztos, hogy megyek szóval… - forgattam a szemem
- Nem gond – mosolygott
- Ha megint elkezdenék erről beszélni, nyugodtan állíts le – néztem rá.
- Oké – kuncogott.
- Amúgy ezt nem tudom, miért mondom el… de múlthét szerdán nagyon lerészegedtem.
- Nem mondod! – nézett tágult szemekkel – akkor ezért voltál olyan sápadt csütörtökön - kuncogott
- Elmentünk a csajokkal bulizni és gondoltam, ha már ott vagyok, akkor „szórakozzunk”. És, hát picit eldurvult a helyzet – húztam el a szám – ittunk, táncoltunk… satöbbi – fordultam a víz felé.
- Na, jó. Ennyivel nem úszod meg. Most már kíváncsi vagyok mit csináltál? – húzta fel a szemöldökét
- Tényleg semmi – legyintettem – vagyis nem emlékszem annyira – szégyelltem el magam – halványan rémlik pár dolog… de miután egy srác meghívott 1-2 italra, utána totál filmszakadás van nálam.
- Csak nem! – ráncolta a homlokát
- Nem! – csattantam fel – a barátnőim hamar elvonszoltak onnan. Azt mondták. – vontam meg a vállam – tök hülyén nézhettem ki. Állítólag tébláboltam ide-oda meg összehadováltam pár dolgot.
Taylor nem válaszolva próbálta elrejteni a benne felgyülemlett kitörő nevetést, de végül beadva a derekát, nagy nevetésben még is kitört.
- Nem vicces – nevettem vele én is – tudod, milyen rosszul voltam másnap? Ráadásul utána te is betoppantál, sőt a stúdióba is kellett mennem.
- Bocsi – dadogta még mindig fuldokolva a nevetéstől.
- Na, jól van akkor. Nevess csak – mondtam sértődöttséget színlelve, de végül én is beadva a derekam, egy halkról induló kuncogásba kezdtem, ami hangos nevetésbe folyt.
Miután mindketten kellően kinevettük magunkat, a kék tenger felé pislantva folytattam a beszédemet.
- Ma Sonjával elmentem vásárolni és beszélgettünk arról, hogy valamikor rendezhetnék egy ilyen… baráti buli féleséget. A barátokat meghívni és összehozni a régi „bandát”.
- Ez egy jó ötlet – bólogatott
- Csak, hogy most ennyi mindent dobtak a fejemhez nem tudom, mikor lenne jó. A csajok biztos segítenének, de mindenkivel egyeztetni kell meg stb.. – húztam el a szám
- Megoldanánk.
- Úgy érted mi? – néztem rá somolyogva
- Ühüm – bólogatott –úgy értem, mi. – mosolygott – lehet egy pofátlan kérdésem? – tért ki a téma alól.
- Pofátlan kérdés? – néztem tágra nyílt szemmel – hát… ühüm.
- Tudom, ez munka de… na, mindegy. Szóval… volt már őrült vagy szenvedélyes rajongód?
- Igen – néztem értetlenül, nem értve, hogy hová akar ezzel kilyukadni.
- Inkább nem kerülgetemt.
- Miről van szó? – húztam fel a szemöldököm
- Tudod, hogy szeretem a húgom… nagyon…
- Mit szeretne Make? – értettem meg végül.
- Szóval… szeretne egyszer veled menni a stúdióba, ha lehet. Kíváncsi, hogy zajlik egy zenész élete. Igaz, eddig azt állította, hogy nem akar híres lenni, de egyre inkább hajlik a zenész út felé. A múltkor azt mondta nekem, hogy te vagy a példaképe – mosolygott.
- Igen… egyszer elvihetem magammal. És tényleg én vagyok példaképe? – néztem rá meghatódva
- Ühüm – bólogatott
- De aranyos – biccentettem oldalra a fejem – ha pedig tényleg zenész akar lenni, akkor ne engedd neki, hogy 11 évesen már belevágjon. Legyen gyerekkora. Menjen vásárolni, lovagoljon, lógjon a barátaival, medencézzen, pletykáljon meg a többi normális dolog.
- Én is ezt mondom neki. És úgy látom, hogy hallgat rám.
- A jó bátyus megmondja a frankót – veregettem meg a vállát.
- Remélem, az vagyok – húzta el a száját
- Én mondom, hogy az vagy. - mosolyogtam
- Jól van. Neked elhiszem – bólogatott.
- Egyébként, holnap reggel felvesszük a Jesse-s duettet.
- Oké – szippantott mély levegőt.
- Jöhetsz, ha… szeretnél! – vontam meg a vállam
- Tényleg? – ráncolta a homlokát
- Bár akkor a pletyka lapok újabb szaftos hírt tehetnek a címlapra, de… jöhetsz.
- Az… nem nagyon érdekel. Mármint a pletyka lapok. De, ha megyek, ne azt hidd, hogy azért megyek, hogy ellenőrizzelek vagy valami – vonta meg a vállát
- Én is féltékeny voltam, elhiszem, ha te sem bízol bennem – hajtottam le a fejem.
- Nem erről van szó. Csak az a Jesse gyerek… - ingatta a fejét
- Elhívott randizni, Egyszer – emeltem ki az egyszer szót – azt is valószínűleg azért, hogy híresebb legyen vagy ilyesmi. Pedig régebb óta benne van a szakmában. De ő tudja, mit csinál – rántottam egyet a vállamon.
- Nem akarlak feltartani. Úgy, hogy inkább majd máskor! – mosolygott
- Nem tartanál fel – ingattam a fejem.
- Úgyis megyek edzeni – vonta meg a vállát.
- Óh, mindig formában kell lenned – húztam el a szám
- Ühüm – bólogatott.
- Nekem is mennem kellene a fotózás előtt –gondolkodtam el
Az idő többi részét szintén sétával és beszélgetéssel töltöttük. Végre, most veszekedés nélkül képesek voltunk normálisan társalogni. Volt olyan, hogy percekig megálltunk csendben, hogy a friss tengervíz elárassza a lábunkat és, hogy gyönyörködhessünk a naplementében, ami romantikus perceket okozott mindkettőnknek. Ennek hatására Taylorhoz bújva, hallgattam az általam kiváltott felgyorsult szívverését, aminek következtében érzelmes csókok csattantak el közöttünk. Amikor a nap nyugat felé véve az irányt, lement a sötétedő égről, hazaút felé véve az irányt, kéz a kézben kísért haza Taylor.
- Bejössz? Lehet még anyukád is itt van – mosolyogtam rá az ajtó előtt állva.
- Oké – bólogatott
Besétáltunk a nappalihoz, s közben elgondolkodtatott ez a mai nap. Általában este végig gondolom, hogy mi is történt velem az adott napon és elismerem, hogy a veszekedésen kívül nagyon is jó volt ez a parti séta vele. Romantikus, érzelmes és ezek mellett még sokat is nevettünk. Érdekes, hogy este van, de én teljesen fel vagyok pörögve. Legszívesebben visszamennék a partra és még ott lennék egy jó ideig Taylorral.
- Sziasztok! – hallottam meg anyukám csiripelő hangját
- Szia, anyu – mosolyogtam rá, és örömteli sóhajjal érzékeltem, hogy még Deby is itt van. Nem akarnám, hogy Taylor este egyedül sétálgasson haza. Bár tudom, hogy tud magára vigyázni és a távolság sem sok. De akkor is aggódnék – szia Deby.
- Jól éreztétek magatokat? – mosolygott ránk Deby
- Igen – vágtuk rá mindketten mosolyogva, mire el is kuncogtuk magunkat – kértek valamit inni? – néztem mindegyikőjükre.
- Hát, ha hozol! – vonta meg a vállát anyu
- Akkor hozok – mosolyogtam – kérsz valamit? – néztem Tay-re.
- Ühüm – bólogatott.
Mosolyogva, Tay társaságában a konyhába lépve kivettem mindegyikőnknek 1-1 poharat és gyümölcslevet öntve bele, Taylor segítségével a kezünkbe véve a poharakat, átszállítottuk a nappaliba, ahol kellemes közegben el is fogyasztottuk, s közben egyszer anyukám, egyszer Deby felé pillantva, Taylorral érzékeltük, hogy mindketten méregetve néznek ránk. De mivel nagyjából sejtettem, hogy miért is néznek ránk így, ezért elterelve a figyelmüket, belekezdtem a turné mesélésébe.
- Amúgy, ma elmondta Michael, hogy májusban ismét turné lesz – tettem le a poharat miután az utolsó kortyot kiittam belőle.
- Tényleg? – néztek ránk mindketten ámultan
- Ühüm – bólogattam – csak… nem vagyok benne biztos, hogy apu beleegyezik majd.
- Miért? – ráncolta anyu a homlokát
- Mert ez 6 hónapos lesz – nyeltem nagyot
- 6 hónap? Az sok idő. De, ne aggódj. Ha szeretnél elmenni, elintézem, hogy apád belemenjen.
- Kösz, anyu – mosolyodtam el - az albumról is beszélgettünk. Holnaptól kezdődnek a felvételek, aztán kedden lesz egy interjú, előtte pedig fotózás.
- Remek – mosolygott
- Na, de már késő van – szólt közbe Deby – megyünk mi is hazafelé. Szólna valamelyikkőtök Make-nek? – járt a szeme köztem és Tay között.
- Persze – vágtam rá – Stella szobájába vannak?
- Ühüm – bólogatott rá anyu
Gyorsan, felszaladtam a lépcsőkön onnan pedig Stella szoba ajtaján bekopogva, lassan kinyitottam és ahogy Deby mondta, Make-nek szóltam az indulásukról. Ezt követően, Stella gyors búcsút vett Make-től, majd a társaságomban lesétáltunk a lépcsőn, ahol már Deby toporogva várta Makena-t.
- Mehetünk? – kérdezte mosolyogva Deby
- Igen – csiripelte Make.
Gyorsan felhúzta a cipőjét, aztán az autóig kikísértük őket, majd Taylor arcára nyomva egy puszit elköszöntem mindenkitől. Miután kigurultak a placc-ról, mosolyogva integettem utánuk. Amikor már a látókörzetem kívül voltak, 180 fokos fordulatot véve, beslisszoltam az ajtón, majd a szobámba felugrálva egyenesen a fürdőbe igyekeztem, hogy minél hamarabb letudjam a tusolást. Miután kész lettem, a pizsamámat felvéve, döntésemet követve a szüleim hálószobájába vettem az irányt, remélve, hogy apu már megérkezett. Udvariasan kopogtam, majd lassan kinyitva az ajtót mosolyogva figyeltem, hogy épp apu a papírjait nézegeti az ágyon.
- Szia, apu – csiripeltem neki kedvesen – beszélhetnénk? – sétáltam az ágy széléhez.
- Persze, mondd csak – mosolygott vissza
- Anyu is itt van?
- A fürdőben van, mindjárt jön.
- Okés, megvárom őt is – ültem le közben az ágyra…

You can replace this text by going to "Layout" and then "Page Elements" section. Edit " About "

Powered By Blogger
Üzemeltető: Blogger.