2010. november 22., hétfő

Szandra Burke's life 43 rész

Napok… hetek… hónapok teltek már el és minden a lehető legjobban alakul. Közeledik a karácsony és én pedig arra jöttem rá, hogy Taylorral még egyetlen ünnepet sem ünnepeltünk együtt kivéve a szülinapomat és az idei Halloweent, ami természetesen nagyon jó volt. Egyébként a szüleimet összehozó terv végül sikert aratott. Taylorral és Nickel összedolgoztunk és minden a legjobban alakult közöttük. Most újra együtt vannak és apu is rájött arra, hogy tényleg kevés időt tölt anyuval és velünk is. Ezért minden szabad idejét velünk tölti, és újra eljárnak kettesben vacsorázni. Taylorral nagyon jól elvagyunk. A bizalom közöttünk egyre nagyobb, ami azt jelenti, hogy ha találkozok egy pasi kollégámmal, akkor nem kezd el féltékenykedni, és ez fordítva is igaz. Megint kaptam tőle egy olyan „fél medálos” nyakláncot a másik fél pedig nála van és ez mindig rajtam van. Oh, igen. Mivel a turnén rengeteg helyen leszek, így lehetőségem volt, hogy ne csak egy elő zenekarom, hanem több legyen. Így az elő zenekaraim Travis Garland, Allstar Weekend, és Honor Society lett, akikkel természetesen már találkoztam és megbeszéltünk pár dolgot. Az album jól halad, a dalok már megvannak, így csak az utómunkálatok vannak hátra, amihez én már nem vagyok szükséges. Az „anyu rajtakapott minket egy ágyban” incidens többször nem fordult elő, mert bevallom féltem, hogy megint elkapom anyut rossz hangulatba és akkor még képes lenne akár több hétre eltiltani Tay-től. Bár próbálkoztunk a szülőknél, hogy egyszer-egyszer egymásnál aludhassunk… de lehetetlen. Egyébként elkezdtem járni Pilates órákra, ami egyfajta testedzés. Olyasmi, mint a jóga, csak hatékonyabb. Persze ide is akkor megyek, amikor ráérek. Taylorra visszatérve, most Mexikóban a New Moon promó körúton van és már kábé egy hónapja nem találkoztunk. Nagyon hiányzik már. Telefonon beszéltünk akkor, amikor tudtunk, de akkor is csak pár percet. Holnap délután fog hazajönni és valahogy a paparazzikat elkerülve, szeretnék elé kimenni. Oh és a fránya pletyka lapok. Nem sokáig tudtunk titkolózni. Amikor elmentünk az első vacsorás randira- ahol a fotósok a sarkunkat taposva jöttek utánunk- onnantól akárhová mentünk mindenhol megtaláltak minket, szóval inkább maradtunk a „majd én megyek nálad és együtt lehetünk” megoldással. A Twilightos srácokkal nagyon jóba lettem. Roberttel mindig sokat nevetünk… esküszöm az a pasas bolondabb nálam is. Folyamatosan löki a poénokat, de sosem tudom, hogy honnan szedi őket. Kristennel és Nikkivel megvolt a közös vásárlás, ami szintén sikert aratott. Pár napja jöttem haza Kanadából. Vehettem ki egy kis szünetet és így elmentem meglátogatni Kírát. Egy hétig ott voltam és nagyszerű volt. Egyébként is el akartam menni a karácsony végett, így már az ajándékokat is elvittem nekik. Nem sokat változott, de az biztos, hogy Kanada sokkal hidegebb, mint L.A. Oh és ha hiszitek, ha nem, Taylor Swift bocsánatot kért tőlem, de attól persze nem leszünk, még barátok csak most már kevésbé utálom, ja és Selenával pedig tök jó barátok lettünk. Igen, tudom. Elég fura, hogy a barátom exével vagyok jóba, de van ilyen, nem igaz?

Jelenleg itt sétálgatok a butikok között és fogalmam sincs, hogy mit vegyek karácsonyra a tesóimnak és anyuéknak, sőt még azt sem tudom, hogy Taylornak és a családjának mit vegyek. Bár Stella esetében könnyű, hiszen ő leírta mit szeretne és persze valami extra funkciós babát kért, amit már meg is vettem neki és a szobámba elrejtettem, plusz előre kigondoltam, mit szeretnék Makenek. El tudtam volna neki rendezni, hogy egy teljes hónapig a stúdióban lehetett volna ilyen kis segítőnek és közben elleshette volna a dolgokat, de mivel a zenészi álmát felváltotta a Lóversenyzés, ezért már azt sem tudom. Igen, Make imád lovagolni és mindent megvettek neki a lovagláshoz, szóval… tényleg nem tudom. Esetleg majd megkérdezem Taylortól, hogy szerinte minek örülne. Hű, alig várom már, hogy holnap láthassam. Teljesen fel vagyok dobva. Azt se tudom, hogy változott-e vagy valami. Utoljára vagy két napja beszéltünk, ami nálunk már az nagyon sok idő. Nem tudom, hogy ezt mondhatom-e már kapcsolatnak, de ennél jobban még sosem alakult közöttünk. A szüleink mindig azt mondják, hogy „ti már összenőttetek”, mert a legtöbb szabadidőnket együtt töltjük. A gondolataim is mindig ott járnak. Hogy vajon mit csinál?! Kivel van?! Gondol-e rám?! Most komolyan, normális ez? Szerintem igen. Csak akkor terelődnek el a gondolataim róla, ha épp dolgozok vagy mással beszélgetek. Na, jó, elég ebből. Túl sokat fecsegek – zártam le magamba. Az ajándékra visszatérve. Először körbe kérdezek mindenkit, aztán majd meglátom – döntöttem el. Miután kiértem a sorok között, az autómba behuppantam és egy könnyed mozdulattal elindultam.

Amikor hazaértem, beálltam a garázsba, majd a szobámba felérve, elpakoltam a vásárolt holmikat és az ágyra leheveredve, elkezdtem kapcsolgatni a tv-t. Bevallom ma már semmi kedvem elmenni itthonról. Talán holnap, hogy eltereljem a gondolataimat és, hogy jobban menjen az idő, elmegyek délelőtt egy pilates órára. De mivel nem szeretek egyedül menni, így anyukám vagy Lauren szokott elkísérni. Először is, felhívom akkor Laurent, hogy ráér –e. Gyorsan kivettem a telefonom és a zöld gombot benyomva elkezdtem tárcsázni.
- Szia, Lauren – köszöntem bele mosolyogva, amikor felvette
- Szia, csajszi. Na, mi a helyzet?
- Holnap délelőtt mennék pilatesre, van kedved jönni?
- Persze. Miért ne.
- Okés, majd akkor ott találkozunk.
- Rendben, szia.
- Szia – nyomtam be a piros gombot.
Na, hát ez gyorsan ment. Akkor majd holnap kibeszélgetjük magunkat, ahogy ismerem Laurent. A nap többi részét, úgy döntöttem, hogy a lap topom mellett fogom tölteni. Elég rég ültem már a gép előtt, úgy hogy biztosan van mit megnéznem a közösségi portálokon, ahol fent vagyok. És legalább beszélgethetek a régi ismerősökkel a neten egy kicsit. Ilyenkor sajnálom, hogy Taylornak nincs semmi féle netes portálja és még msn-je sincs, mert akkor web kamerán tudnánk egymást látni, bár ilyenkor kétlem, hogy lenne rám akár 10 perce is. Meg ő amúgy se szeret számítógépezni, őszintén nem is nagyon ért hozzá, ami nem baj. Általában csak játszik, rajta de azt is nagyon ritkán. Amúgy mostanában divatba jött, hogy a celebek online chatelhetnek a rajongókkal. Ezt lehet még én is meg fogom csinálni. Tök jó buli lehet. Bár biztos kérdeznének olyat, amire nem válaszolnék, de az nem gond…

************

Este, a családi vacsora után, mindenkinek jó éjt kívántam és a gyors zuhanyt követve, izgatottan az ágyba bújtam. Folyamatosan kattogott az agyam, így nehézkesen jött rám az álmosság. Tényleg már vártam a holnapot… nagyon. 1-2 óra forgolódás után, végre a pilláim felmondták a szolgálatot és álomba zuhantam…

Másnap reggel, csak úgy kipattantak a szemeim. Az álmosság és a fáradtság szélvészként tűnt el, én pedig kipattanva az ágyból a fürdőszobába indultam és elvégeztem a szokásos reggeli teendőket. Ezek után a gardróbomban egy kényelmes, kellemes színű melegítő szettet felvettem a pilates-hez, felvettem a vállamra a táskám, és elindultam a földszintre.
- Szia, anyu! – csiripeltem jó kedvűen a konyhában ülő anyukámhoz
- Szia – nézett rám – hű de jó kedvű ma valaki – mosolyodott el.
- Hát, igen – sóhajtottam nagyot – ma jön haza Tay – mosolyogtam.
- Oh, akkor már értem – bólogatott somolyogva.
- De csak délután jön, úgy, hogy előtte elmegyek Laurennel pilates-re. És ööö… kimegyek Taylor elé és szerintem akkor utána náluk leszek.
- Nem is jössz már akkor haza csak este?
- Dehogynem. Hazajövök átöltözni majd.
- Jó, rendben, de vigyázz magadra.
- Mint mindig – fogtam meg a kocsi kulcsot – na, szia – intettem neki
- Szia – köszönt mosolyogva.
Az autóba behuppanva, indítottam és hamar el is indultam. Unaloműzés kép, míg oda értem, addig bekapcsoltam a rádiót. Nem volt benne semmi érdekes hír, csak a jó dalokat játszották.

Fél óra kocsikázás után, végre oda értem. Gyorsan leparkoltam, majd a fotósok elől, sietve bementem a modern épületbe. A portásnak szóltam, hogy megérkeztem, majd a terembe mentem, ahol már Lauren mosolyogva beszélgetett az egyik „csoport társsal”, Rachellel.
- Sziasztok – mentem oda hozzájuk mosolyogva.
- Szia – köszöntek
- Mi a helyzet csajok? – kérdeztem jó kedvűen.
De, mielőtt szóra nyitották volna a szájukat, bejött a „tanár”, aki az órát tartja és a helyünkre beállva, elkezdtük..

Az óra után, összeszedtük a holmijainkat és mivel még messze van az az idő, amikor megérkezik Tay, így úgy döntöttünk, hogy beülünk egy közeli kávézóba azzal is az időt töltve.
- Na, mesélj! Mit csináltál mostanság? – kérdezte Lauren, miután kikértük az kapucsínónkat.
- Hát, pihengetek, meg a szokásos.
- Hogy megy az album?
- Már készen vannak a felvételek, és csak most már az utó munkálatok vannak.
- Az jó. És hogy álltok Taylorral?
- Egész jól. Miért?
- Semmi csak kérdeztem – hajtotta le a fejét, ami kicsit fura volt számomra.
- Tudsz valamit? – húztam össze a szemöldököm gyanakvóan, mire csak megvonta a vállát és erre egyből tudtam, hogy van valami, amit elhallgatott előlem Tay – Lauren! – fontam magam elé a karom.
- Jó, jó, rendben – adta meg magát végül – Azt hallottam tegnap, hogy Taylor múlthétvégén, amikor Sydney-be voltak Kristennel, akkor volt egy privát parti ahol állítólag kavart egy olasz lánnyal. De ez csak pletyka.
- Ki mondta ezt neked? – ráncoltam a homlokom
- Nem tudom. Csak hallottam.
- Taylor nem olyan – ingattam a fejem.
- Hát, nem tudom. Állítólag még látták is őket. Nem akarok kavarni vagy ilyesmi, csak szerintem jobb, ha tudsz róla.
- Nagyon remélem, hogy ez csak egy undorító pletyka. Azért köszi, hogy elmondtad – néztem rá legörbült ajkakkal – most bogarat ültettél a fülembe. Nagyon idegesít.
- Nyugi. Biztos nem csinált semmit. Az is lehet, hogy valamelyik kavaró gép találta ki.
- Lehet. De mi van, ha igaz? Ki tudja mit csináltak. Azóta pedig beszéltünk nem is egyszer még sem említette.
- Na, látod. Nem kell aggódnod. Biztos elmondaná.
- Remélem – néztem oldalra.
- Egyébként mióta nem láttátok egymást?
- Hmm… szerintem már több mint egy hónapja.
- Nehéz lehetett.
- Kibírtuk – mosolyodtam el.
- És hol leszel karácsonykor?
- Természetesen a családdal, majd karácsony másnapján Disney Land-ben lesz egy fellépésem.
- Oh, tényleg. Hallottam azt a karácsonyi dalt tőled. Nagyon jó.
- Köszi.
- És szilveszterkor? Mentek valahová?
- Hát, még ezt sem tudja Tay, de New Yorkban leszek. Tudod a Times Square hívott meg, hogy élőben lépjek fel és éjfélig ott leszek az Allstar Weekenddel meg a műsorvezetővel. Aztán lesz egy after party.
- Akkor nem együtt lesztek? – húzta el a száját
- Hát, remélem, hogy majd velem jön. És amúgy te?
- Karácsonykor én is a családdal leszek, meg az egyik barátom rendez egy karácsonyi kis bulit és majd oda is el szeretnék menni. Szilveszterkor meg… nem tudom. A barátnőimmel megyünk majd egy buliba.
- Oh, értem. Biztos jó lesz – mosolyogtam rá – és amúgy, a pasikkal hogy állsz?
- Ezt még nem mondtam, de képzeld. Találkoztam egy nagyon aranyos sráccal egy divatbemutatón. Azóta már háromszor voltunk randizni és nagyon tetszik. – ámuldozott a fiúról.
- Tényleg? Na, végre. Megérdemelsz egy rendes srácot. És hogy hívják?
- Stephen. Majd holnap is találkozunk – mosolygott
- Remélem, összejön.
- Én is. – sziszegett egyet.
Bár próbáltam a nyugodtságot színlelni, de ez, amit mondott Lauren nagyon kezdett idegesíteni. Pedig tudom, hogy Taylor nem olyan és nem is hazudna nekem. Vagyis hát, remélem. Jézusom, már semmiben sem vagyok biztos. Bíznom kell benne. És, ha igaz? És még csak el sem mondta? Akkor van bőr a képén az már biztos. Mondjuk azt mondta Lauren, hogy kavartak. Na, most a kavarást annyi mindennek értelmezhetjük, például lehet az: flört, egy ital, tánc, beszélgetés, talán egy… csók. Sok minden. De nem fogok nagy ügyet csinálni belőle, amíg biztos nem vagyok benne. Majd ha hazajött és pihent, utána megkérdezem tőle.
- Hé, figyelsz te rám? – zökkentett ki Lauren az elmélkedésemből.
- Ne haragudj. Csak elgondolkodtam – húztam el a szám
- Ne agyalj ezen a Sydney-s ügyön. Taylor rendes gyerek. És szeret téged! – mosolyodott el
- Legyen neked igazad – mosolyodtam el és fújtam ki a levegőt.
- Mikor jön haza?
- Ma délután.
- Akkor biztos várod már, hogy lásd.
- Igen, főleg most már – harapdáltam az ajkaim, még mindig azon a dolgon gondolkodva.
Egyszerűen most nem tudtam másra gondolni. Nem hibáztatom Lauren-t, hogy elmondta. Sőt, örülök. Bár lehet, tényleg feleslegesen gyanakodok és idegesítem magam. Akárhogy is mondja, hogy ne foglalkozzak vele, én nem tudok nem foglalkozni ezzel. De miért egy olasz csajszi?! Bevallom az olasz lányok tényleg szépek, de akkor is. Mondjuk, hogy ha ez megtörtént volna, akkor az újságok is írnák nem? Azt mondta Lauren, hogy állítólag látták is őket. Az a baj, hogy én nem olvasom el a szennylapokat és ezért nem tudhattam róla. Már megint kombinálok, pedig az is lehet, hogy semmi nem volt.
- Szandra! – nézett rám Lauren mosolyogva
- Bocsi – forgattam a szemem.
- Semmi gond.
Ezek után még beszélgettünk Laurennel mindenféléről és még mindig néha-néha közben elszaladtak a gondolataim Taylor felé, de gyorsan észbe kaptam és így nem vette észre. Majd, miután átveséztük a pasikat, a divatot és a turnét, mindketten elindultunk a dolgunkra, ami jelenleg nekem hazafelé vezetett. Út közben már lassan megnyugtattam magam azzal a gondolattal, hogy Taylor biztos elmondaná, így már kevésbé voltam ideges. Inkább arra koncentráltam, hogy most már tényleg nem sokára láthatom.
A ház elé leparkoltam, majd a táskámmal a kezemben besétáltam a házba. Meglepetésemre senki nem volt a földszinten, így egyből felindultam a szobámba. Amikor felértem ledobtam az ágyra a táskám és a fürdőbe indultam, hogy mielőtt a reptérre kimegyek túl legyek egy gyors tusoláson. Miután végeztem, magam köré tekertem egy törölközőt és a gardróbba mentem. Valami csinosabbra gondoltam, ami egyben kényelmes is. Így egy felülszűkített, alul bővebb fazonú farmert vettem elő, felülre pedig egy fehér elegáns, de egyszerű felsőt és mivel a felsőnek nincs ujja, hanem csak nyakmelegítős, így még egy rétegként felvettem egy különleges piros vékony kabátot. Aztán a fürdőszobában megigazítottam a hajam, felkentem a szokásos sminket és egy magas sarkúval díszítve az öltözékem, még megnéztem magam a tükörben. A táskámat felkaptam és gyorsan anyukámnak beköszönve, beültem az autóba és már indultam is. Most már tényleg nagyon izgatott voltam. Szinte már alig bírtam kivárni. A nagy izgatottságomban hírtelen megcsörrent a telefonom. Fogalmam sem volt, hogy ki az, így gyorsan kivettem a táskámból és egy gyors képernyőre tekintés után, mosolyogva állapítottam meg, hogy Deby van a vonal másik végén.
- Szia Deby – szóltam bele vidáman.
- Szia, kincsem, csak azért hívlak, hogy akkor kimész-e Taylorék elé? – mosolygott a hangjával kedvesen.
- Persze, már úton vagyok.
- Oké, oké. Csak biztos akartam benne lenni – kuncogott.
- Rendben. Akkor nem sokára ott leszünk.
- Rendben, szia.
- Szia – nyomtam ki a telefont.
Deby mindig olyan kedves egyébként. Imádom őt. Mindig azt mondja, hogy a második lányának tart, ami elég fura, hiszen gyakorlatilag az anyósom. De persze ez nagyon jól esik. Egyébként mindig segítek, neki bármiben mikor ott vagyok. És az a legjobb, hogy anyukámmal szinte legjobb barátnők lettek. Bár Dannel volt egy kis nézeteltérésünk, amikor megint elkezdtünk Taylorral komolyabban járni, de azóta már ő is elfogadta, hogy ismét a „kisfia” életében vagyok. Végül is az volt a baja, hogy szerinte túl sok időt töltünk egymással és ezért mindig kitalált valamit, hogy ez ne így legyen. De Taylor lábra állt és tudatta vele óvatosan, hogy mi a helyzet. Azóta pedig már semmi baja velem. Vagyis hát remélem…

Amikor közeledtem a LAX repülőtér felé már láttam messziről, hogy a fotósok tudomást szereztek Taylor érkezéséről, így a fedett parkolóban parkoltam le, ahol nagyon ritkán találnak meg. Persze ez sem 100 százalékos, de biztosabb, mint a kinti parkoló. Ahogy leálltam, kiszálltam, bementem az épületbe és az érkező repülőgépeket jelző táblához lépve megállapítottam, hogy még van idő, amíg megérkezik. Ezért a váróban türelmetlenül leültem. Viszont ahogy leültem, egyből egy kislány oda szaladt hozzám nagy mosollyal az arcán.
- Ne haragudjon, nem tudtam vissza tartani – jött sebesen utána egy nő, aki gondolom, az anyukája lehet.
- Semmi gond – legyintettem egyet
- Kérhetek egy autogrammot? – mondta édesen a kislány és nyomott az orrom alá egy papírt, tollal
- Persze – kuncogtam el magam és vettem el tőle a papírt és a tollat - hogy hívnak kislány? – mosolyogtam rá.
- Shelby.
- Oh, de aranyos neved van – firkantottam közben alá a papírt neki.
- Te most kire vársz? – kérdezte a kislány
- Hát, tudod egy barátomra – adtam neki oda az aláírt papírt és a tollat.
- Taylorra?
- Shelby! – rikkantott rá az anyukája
- Semmi gond – mosolyogtam rájuk – egyébként – hajoltam közelebb – igen – súgtam meg neki, mire ő még nagyobb mosolyra derült.
- Köszönöm szépen – mondta csillogó szemekkel
- Szívesen – mosolyogtam rá.
- Szia – integetett, ahogy elindultak az anyukájával – és Boldog Karácsonyt! – kiabálta még gyorsan.
- Nektek is – intettem vissza.
Pontosan ezért vagyok, aki. Annyira édesek tudnak lenni és olyan nagy öröm boldoggá tenni őket. Pedig ez csak egy papír, amit valaki aláírt. És már ezzel annyira boldogok. Ráadásul valaki még pénzt is keres ezzel. Nem egy olyannal találkoztam már, aki egy halom papírt nyomott az orrom elé, hogy írjam alá, Taylorral együtt, aztán pedig eladja őket. De hát, ez van. Nem mondhatom az ilyeneknek, hogy „bocs, nem írom alá”. Igazából nem is tenném. Az is pénz amennyit keresnek vele. Nincs a káromra, maximum begörcsöl a kezem, de az semmi. Ezen elmélkedésemből a telefonom zökkentett ki. Amikor a kijelzőre néztem meglepetten vettem fel a telefont.
- Szia Ash. Na, mi újság? – mosolyogtam a telefonba
- Szia, áh, semmi. Dolgozgatok, és veled? – szólt bele kedvesen
- Velem se sok minden. Én is dolgozgatok meg ilyenek.
- Már régen találkoztunk. Nem lenne kedved holnap lógni egy kicsit?
- Dehogynem – mondtam határozottan – persze, hogy van kedvem.
- Remek – mosolygott – akkor mondjuk, olyan dél körül beugrok érted, ha jó neked is.
- Persze, gyere csak – nevettem el magam örömmel.
- Rendben, akkor majd találkozunk.
- Oké, szia.
- Szia – bontotta a vonalat.
Ez tényleg meglepetés volt. Ashley-vel már hónapok óta nem találkoztunk. Ő is elfoglalt volt meg persze én is. De azért jól esik, hogy felhívott. Igazi jó barát. Hírtelen a bemondónő szakított félbe a gondolkodásimban, hogy megérkezett a mexikói Jet járat, amire természetesen felkaptam a fejem és felálltam izgatottan. Innentől kezdve folyamatosan az ajtóra szegeződött a szemem, hogy mikor nyílik ki végre. Pár percnyi várakozás után még mindig semmi. Kezdtem aggódni, hogy történt-e valami, így a recepcióshoz mentem érdeklődni.
- Elnézést, öhm… a mexikói érkező járat ugye most szállt le pár perce? – ráncoltam a homlokom
- Igen.
- És nem tudja, mi tart ennyi ideig már?
- Oh, kérem. Biztosan mindjárt jönnek – mosolygott a nő
- Rendben, köszönöm – nem sokat segítettél – tettem hozzá magamban.
Visszaálltam oda, ahol az előbb voltam és ismét csak vártam. Komolyan ez a pár perc olyan, mintha már egy napja állnék itt. Már abban sem voltam biztos, hogy azon az ajtón fognak kilépni, így elkezdtem nézelődni a többi ajtó felé is, de sehol sem láttam őket. Aztán meghallottam, hogy nyílik egy újabb ajtó és gyorsan odafordulva, először Dan-t láttam meg majd Taylort is, mire egy mosoly telepedett az arcomra. Amikor meglátott először meghökkent, aztán a napszemüvegét levette, hogy így is szemügyre vegyen. Ezt követve ő is elmosolyodott és széttárt karokkal közeledett felém. De mielőtt szóhoz jutottam volna mindkét karjával szorosan a csípőmnél átölelt és egy hírtelen mozdulattal felemelt a levegőbe. Persze közben én is a nyakánál, úgy ahogy tudtam átöleltem és csak most jöttem rá, hogy Itt van. És ölel végre. Amikor letett, vigyázva arra, hogy a sok ember előtt ne csókoljon meg, Danhez léptem, hogy őt is megöleljem, aki szintén mosolyogva fogadott.
- Azt hittem anyu jön értünk – szólalt meg Tay miután kibontakoztam az apja öleléséből
- Úgy tűnik, hogy változott a terv – vontam meg a vállam somolyogva
- Rafinált egy nőszemély vagy – borzolta meg a hajam.
- Mehetünk akkor? – kérdeztem mosolyogva
- Persze, menjünk – bólogatott Dan.
- Számíthatunk fotósra? – kérdezte Tay
- Amikor jöttem akkor az épület előtt álltak, de én lent parkoltam le.
- Helyes – mosolygott.
Amíg az autóhoz értünk elkezdte részletesebben mesélni, hogy milyen volt az egész promózás és, hogy miket csináltak Kristennel, amit végig figyelmesen hallgattam. Meglepetésemre most Dan is beszállt a mesélésbe. Ahogy az autóhoz értünk szerencsésen a fotósok nélkül, beszálltunk és indítottam.
- Nehogy rá tolass egy másik autóra – sunnyogott Taylor az anyós ülésen.
- Chö. Még most jöttél és már is kötekedsz? – húztam fel a szemöldököm rá somolyogva – amúgy, nem is tudom ki alatt állt le az autó a múltkor… - kuncogtam el a végét
- Oké, vettem – nevette el magát ő is.
- Na, fiam le vagy húzva! – szólalt meg hírtelen hátul Dan.
Erre nagy nevetésbe kezdtem. Komolyan, nagy arc ez a Dan. Úgy látszik, most mellém állt.
- Hát, ezt megkaptam. Kösz, apu. Inkább befogom a lepénylesőm – kuncogott Taylor is.
- Inkább a hús pogácsalesőd – nem hagytam szó nélkül. Úgy éreztem, hogy muszáj kimondanom. Szeretem ugratni, mert érti a viccet és olyan személyisége van, akit mindenki szeret a csőbe húzni, de az a legjobb, hogy sosem sértődik meg, mert tudja, hogy csak vicc.
- Jól van – fordult el sértődöttséget színlelve.
De pár másodperc múlva már Taylor is velünk nevetett.

Bár azt mondta Tay, hogy nem szólal meg, de még is az egész haza úton szokásunkhoz hűen ugrattuk egymást, amiken a hátsó ülésen Dan jókat nevetett. Ahogy megérkeztünk náluk, az anyukája és Make nagy mosollyal az arcukon szaladtak ki hozzájuk és ölelték meg őket.
- Áh, jó végre itthon – mondta mosolyogva Tay, ahogy megölelte a húgát.
Miután besegítettük a holmijaikat, Taylor a konyhába ment ahol már Deby a finom főztjével várta őt.
- Nem eszel velem? – kérdezte tőlem, ahogy az asztalhoz ült.
- Nem vagyok még éhes – ingattam a fejem és ültem le mellé.
- Lécci – nézett rám azzal a tipikus kérlelő pillantásával.
- Tényleg nem vagyok még éhes – mosolyogtam rá.
- Hát, jó. Ha nem, hát nem – vonta meg a vállát és kezdett el enni.
Mielőtt elkezdtem volna vele beszélgetni, hírtelen a telefonom kezdett el rezegni. De ahogy a képernyőre néztem, láttam, hogy csak egy MMS jött Lauren-től, azzal a felirattal, hogy „Nézd meg!!Fontos”. Egyből elkezdett a kíváncsiság furdalni. Így muszáj voltam megnézni, hogy mi lehet az…

1 megjegyzés:

XxbellaxX írta...

ÁÁÁÁÁ....
Most nagyon felcsigáztál hogy mi lehet az a "nagyon fontos"!!!Nagyon tetszett a fejezet

Megjegyzés küldése

You can replace this text by going to "Layout" and then "Page Elements" section. Edit " About "

Üzemeltető: Blogger.