Szandra Burke's life 42 rész

Az egész nap a teljes unalommal telt. Punnyadtam a tv előtt, zenét hallgattam, vagy épp ha eszembe jutott valami, elővettem a kotta füzetem és belekezdtem egy új dalba. Őszintén halálra untam már magam. Gyakorlatilag a szobámat nem hagyhattam el vagy akkor anyu szerintem leszedte volna a fejem. Tudom, senki sem ismeri anyunak ezt az oldalát, pedig van neki. Amikor bepöccen akkor huuh… nem szabad hozzá szólni. Egyébként szerintem tőle örököltem ezt a bepöccenés dolgot. Csak én a hírtelen haraggal keverődtem. Estefelé már abszolút csak a tv-t kapcsolgattam és persze, pont ma semmi jó műsor nem volt. Hírtelen a kopogtatásra kaptam fel a fejem…

- Gyere be- kiabáltam
Ahogy kinyílt az ajtó, elkerekedett szemekkel figyeltem, ahogy anyukám szomorúan vágódik le az ágyamra.
- Ne haragudj, hogy ma kiabáltam veled.
- Hát öö… részben megérdemeltem – vontam meg a vállam
- Csak ez egy hosszú nap volt, meg amúgy is el kell mondanom valamit. – váltott komolyra
- Hű, miről van szó? – néztem rá értetlenül.
- Tudod, apáddal már pár hónapja nem jól alakulnak a dolgok. Túlságosan sokat dolgozik, és keveset van velem, vagy akár veletek. Ez a döntés még nem végleges, csak gondolkodunk rajta…
- Mondd már anyu! – sürgettem meg
- Szóval hezitálunk azon, hogy elválunk-e! – hajtotta le a fejét
- Hogy, mi? – húztam fel az orrom és dülledtek ki a szemeim – ti nem válhattok el. Az képtelenség – ingattam a fejem.
- Őszintén, fogalmam sincs, hogy mi hozhatná rendbe ezt a házasságot. Csak szólni akartam, hogy ne lepődjetek meg. Nicknek is elmondtam, de szeretném, ha Stella nem tudna róla.
- Jézusom, komolyan? Ne váljatok el. – értetlenkedtem.
- Majd meglátjuk. Egyébként tessék – nyomta a kezembe a telefonom – fel vagy oldva a büntiből.
- Ookéé – nyújtottam el a szót.
- Remélem nem mész ma sehová már – állt fel az ágyról
- Ööhm… nem hiszem.
- Helyes – mosolyodott el és ment ki az ajtón.

El se hiszem. Nem válhatnak el. Nem tehetik ezt velünk. Oké, tudom, hogy apu sokat dolgozik, de azért olyan nem vészes, vagy igen?! Nem hiszem. Persze így könnyű, hogy anyu nem is tesz ellene semmit. Azt várja, hogy a szájába repüljön a sült galamb? Hát nem fog belerepülni. Viszont ha ő nem tesz semmit, majd akkor én kigondolok valamit és újra egymásra találnak majd. Ahogy elkezdtem merengeni az ötletről, hogy mit tehetnék, az ajtó nyílására kaptam fel a fejem.

- Tudod már? – ráncolta Nick a szemöldökét, az ajtóban állva
- Hogy anyuék lehet, elválnak? – suttogtam halkan – igen, az előbb mondta el!
- Őrület nem? – ült le az ágyam szélére
- De az.
- Gondolj bele. Lehet, hogy apu vagy anyu elköltözik a válás után és ki tudja, mikor látjuk megint. Vagy az is lehet, hogy úgy eldurvul a helyzet, hogy szétválaszthatnak minket. Úgy értem, hogy mondjuk, én mennék apuval te meg Stella anyuval vagy nem tudom.
- Ne is mondd – fújtam ki a levegőt
- Mi volt reggel az az ordibálás amúgy?
- Most ez legyen a legkisebb gondunk – forgattam a szemem – arra gondoltam, hogy csinálhatnánk valamit, hogy tudod…. újra egymásra találjanak, vagy nem tudom.
- Ez jó ötlet. De le fognak tolni, hogyha megtudják, hogy beleavatkoztunk.
- Ez ránk is tartozik.
- Igaz. Szóval, valami ötlet?
- Egyelőre semmi. Habár… - ugrott be egy jó ötlet hírtelen – emlékszem anyu a múltkor említett valami családi nyaralást. Mi lenne, ha szerveznénk nekik utazást egy szép romantikus helyre ahol kettesben lehetnek egy egész hétvégén.
- Jól hangzik, de apu tuti nem menne bele és anyu sem.
- Igaz. És ha nem tudnak róla, hogy hová mennek?
- Hogy érted?
- Mondjuk, apunak lehetne azt mondani, hogy céges dolog miatt kell elutaznia anyunak pedig, hogy nem is tudom… mondjuk, hogy egy barátnőjével ott találkozzanak. És véletlenül egy helyre, egy szállodába és egy szobába kerülnének.
- Okos tojás. És addig mi hol lennénk?
- Elhívhatnánk a nagyit.
- Ez mind most jutott az eszedbe?
- Ühüm.
- Furfangos – mosolyodott el
- Benne vagy?
- Persze.
- De ne szervezkedjünk még. Először mérjük fel, hogy milyen nagy a baj. De mivel én nem leszek itthon sokat jövő héten, ezért te fogsz figyelni.
- Rendben – bólintott rá.
- Nagyon remélem, hogy bejön.
- Én is – fújta ki a levegőt – mikor meghallottam teljesen elámultam.
- Én is. Nekem fel se tűnt, hogy ez a helyzet.
- Hát, amennyit itthon vagy… - húzta el a száját
- Igaz.
- Na, jó. Majd nyitva tartom a szemem. De most megyek. Jó éjt.
- Oké, neked is – mosolyogtam rá, ahogy kiment az ajtón.
Örülök, hogy ilyen tesóm van. Bár sokat marjuk egymást, de ha kell, akkor segít és megtesz értem és Stelláért mindent, ami fordítva is igaz. Ezen elmerengésem után, a nem rég visszakapott telefonomra pillantottam, ami pontosan 8 nem fogadott hívást jelzett. 6 Taylortól 2 pedig Michael-ól. Először Michael-t hívtam vissza…
- Szia. Láttam, hogy hívtál – szóltam bele pár csörgés után.
- Igen. Azért, hogy holnap a fotózás reggel 10-kor kezdődik. Szóval fél 10 környékén megyünk érted.
- Jó, rendben.
- Majd akkor megyünk érted. Szia.
- Szia – bontottam a vonalat.
Hát, ez hamar megvolt. Akkor végre jöhet Tay. Gyorsan kikerestem a számát és elkezdtem tárcsázni.
- Szia – szóltam bele mosolyogva.
- Szia. Jól vagy? Vagy haragszol rám? Egész nap nem vetted fel – hallottam meg az aggódó hangját.
- Jól vagyok, és dehogy haragszok rád. Képzelheted mit kaptam anyutól, amikor enyhén szólva elküldött.
- Na?
- Szó szerint leordította a fejem. Egész napra elvette a telefonom azért, hogy ne beszéljünk és még szobafogságra is ítélt.
- Sajnálom.
- Nem a te hibád. Igazából azért volt még így kiakadva, mert azt mondta anyu, hogy lehet, apuval elválnak.
- Hogy mi?
- Én is így reagáltam rá. És el sem hiszem. De az óta már Nickel kigondoltunk egy jó ötletet, amivel megint összehozhatjuk őket.
- Tényleg? És mit? – kíváncsiskodott.

Röviden elmeséltem neki, aztán még beszélgettünk egy kicsit, majd hosszúra nyúló búcsúzkodás után, végül letettem. Ez után a fürdőben hosszas zuhanyzás után, felvettem a pizsit és az ágyba bújva, kapcsolgattam a tv-t. Eléggé untam magam, de végül 1 óra tv-zés után éreztem, hogy kezdek álmosodni, így kikapcsoltam a tv-t és hasra fordulva percek alatt elaludtam..