Reggel az ébresztőm hangjára kaptam fel a fejem. A tegnap késő esti lefekvés után, kómásan, a szememet törölgetve, próbáltam kikászálódni az ágyból. Mivel, most nincs még arra is idő, hogy visszafeküdjek pár percre, amiből általában fél óra szokott lenni, ezért serényen és szorgalmasan egyből a fürdő felé vettem az irányt, ahol elvégeztem a szokásos reggeli teendőket.
Ezek után a gardróbomba, egyszerű holmi után keresgélve, elővettem egy farmert és egy fehér hosszított, picit, bő felsőt, amit igazából nagyon szeretek és még egy rétegként egy kék felsőt. A fürdőbe visszavonulva, a hajamat, legjobb tudásom szerint, bevontam, hogy ne zavarjon a felvételek alatt, mert ugyebár nem jó, ha a dalokat vesszük felfelé közben pedig a hajamat igazgatom. Ezek után, még a vállamra akasztottam egy egyszerű Gucci táskát, és a szobámat magam után hagyva, elindultam a földszintre. - Jó reggelt! – mosolyogtam anyukám felé, aki épp a reggeli kávéját főzte
- Jó reggelt! – mondta álmosan egy halvány mosollyal az arcán – hová mész ilyenkor? – nézett a konyhai óra felé – nem szokásod 9 óra előtt elmenni.
- A stúdióba. Nem tudom, mikor érek haza, mert ma felveszünk egy vagy akár több dalt is, lehet, és ma még jön az animátor is megtervezni a színpadot.
- Jó, rendben – bólogatott a szemeit félig lecsukva.
- Akkor majd jövök – mentem közelebb egy puszit adni az arcára – Szia – intettem
- Szia – köszönt még utánam, ahogy kifordultam a konyhából.
Az autómba beülve, egyből beindítottam, és kigurulva az utcára, a gázra léptem. Mielőtt a stúdióba mentem volna, előtte, mint már mostanában szokásommá vált, hogy picit jobban felpörögjek, a Starbucks kávézóba beugrottam egy kapucsínóért, amit pár perc várakozás után, már adtak is. Miután újra az utóba ültem, a kapucsínót szürcsölgetve, már is indítottam és elindultam a stúdióba.
Ahogy leparkoltam, kiszálltam és nyugodt léptekkel besétáltam. Mivel mostantól már tényleg a saját dalokon dolgozunk, ezért nem az eddigi stúdióba leszünk, hanem a második emeletin, ami sokkal nagyobb, és ez azért kell, hogy a banda is el tudjon férni. Egyébként is jobban szeretem azt, mert ott jobban fel van szerelve minden. Amikor felértem már a banda ott volt, így nagy mosollyal köszöntem nekik. Pár perc múlva megjelent Michael és Jason is, így el is kezdhettük a munkát. Először is a zenei alapot vettük fel, ami szokásos tempóban haladt. A bandának kiadtuk a kottát, ők pedig egy kis gyakorlás után, elkezdték a felvételt, kisebb-nagyobb megszakításokkal. Miután sikerült a felvétel, Mary segítségével a hangomat helyesen behangoltuk, és a kezembe véve a szöveges kottát, megkezdtem az első próbát.- Szandra, jött hozzád valaki – szakított félbe a közepén, az ügyeletes portás.
- Ki? – húztam fel a szemöldököm értetlenül.
A portást egészen a földszintig követtem, s közben magamban találgattam, hogy ki lehet az. Bár emlékszem, hogy Taylornak említettem, hogy jöjjenek be, de nem mondott semmi biztosat, így kíváncsian vártam, hogy még is ki keres. De amikor leértem, mosoly húzódott a számra.
- Hát eljöttetek! – mentem közelebb a mosolygó Tay-hez és Make-hez.
- Nem hagyott békén – forgatta a szemét Tay somolyogva.
- Szegénykém – próbáltam egy színlelt, de humoros együttérzést mutatni – na, gyertek – biccentettem oldalra a fejem mosolyogva
- Azt hittem, itt van lent a stúdió – szólalt meg a hátam mögött Taylor, ahogy elkezdtük a lépcsőket szelni.
- Itt nem csak egy stúdió van – néztem hátra – minden emeleten van kettő, és mi most a második emeletre megyünk – mosolyogtam
- Ja… - bólogatott Tay
- Mióta vagy itt, hogy ilyen fitt vagy? – szólalt meg hírtelen mellettem Make
- Kora reggel óta. Hamar kezdtük a munkát.
- Mindig ilyen hamar kezditek?
- Hát… nem mindig, de legkésőbb 11-kor vagy délben kezdjük, leghamarabb pedig reggel 7-8 óra körül.
- Aha, értem – mosolygott Make
Miután felmentünk a stúdióba, mindenkinek köszöntek Taylorék és a bandának is bemutattam őket. A vendégeim mindez után leültek a kényelmes kanapéra, én pedig a kottát a kezembe véve, újra kezdtem az előbb félbe szakított dalt. Persze, mielőtt elkezdtem volna, szóltam Tayloréknak, hogy lehet unalmas lesz nekik, de mindketten makacsan maradni akartak, így egy elégedett mosollyal az arcomon belevágtam a gyakorlásba.
Az első dal kellő gyakorlása után- ami pár percet vett igénybe- Jason szavára, a stúdió mikrofonja elé beálltam, a fülhallgatót – amiben a zene fog szólni – a fejemre illesztettem, és elkezdtük a dal felvételét. Közben, a kisebb levegő szünetekben, Taylorra pillantva észleltem, egy büszke mosolyt az arcán, amire természetesen én is egy mosollyal válaszoltam. A dal felvétel vége felé, éreztem, hogy a gyomrom kezd kisebbeket korogni, arra eszmélve, hogy ma még egy morzsát sem ettem. De mint általában ez nem fog hátrálni a munkában, így nem foglalkozva ezzel, folytattam. Miután sikerült, és minden jól ment, egy elégedett mosollyal mentem ki Jasonékhez. A vezérlő pultra támaszkodva, vártam, hogy mit fognak mondani. - Nem kell többször felénekelned, tökéletes volt – mosolygott Jason
- Oké – mosolyogtam én is
- Már dél van, amíg ráteszem az effekteket meg az utómunkákat addig, ha éhes vagy elmehetsz ebédelni – rántott egyet a vállán Jason
- Áh, nem vagyok éhes – legyintettem
De a gyomrom nem ezt érzékelte, így hangosan korgott egyet, mire elszégyellve magam a földre szegeztem a tekintetem.
- Na, jó. Lehet, egy kicsit éhes vagyok – kuncogtam el magam
- Menj csak nyugodtan – fordult Jason a pultja felé
- Velem is ebédelhetsz – szólalt meg Taylor – vagyis… velünk – nézett Make-re, aki büszke mosollyal reagált.
- Oké, ez egy jó ötlet – bólintottam egyet
Gyors mozdulattal a telefonomat a zsebembe csúsztatva, indultam is a közeli egyszerű kis étteremhez, Taylor és Make társaságában. Bár megmondom őszintén, hogy számítottam az undorító paparazzikra, de úgy látszik a szerencse velünk volt, hiszen sehol sem voltak. Ahogy oda értünk, a külső asztalokból leültünk egyhez, és pár perc várakozás után már jött is a pincér, aki felvette a rendelésünket, aztán röptében el is tűnt. Amíg megérkezett, addig feszültségmentesen és könnyedén beszélgettünk egymással, amibe néha Make is beleszólt. Elmondta Taylor, hogy örült annak, hogy láthatott munka közben is, ami persze jól esett nekem. A kellemes ebéd után, Tayloréknak menniük kellett valami megbeszélésre, én pedig a stúdióba visszatérve, folytattuk a munkát.
********
Miután minden jól ment, és hamarabb végeztünk, mint mindegyikőnk gondolta, elbúcsúztunk egymástól, én pedig a paparazzik jelenlétében az autómba beülve, elindultam hazafelé. Kábé félútnál meghallottam, hogy a telefonom elkezdett csengni a táskámba, ezért egy gyors mozdulattal kivettem, és a zöld gombot benyomva a fülemhez emeltem.
- Igen? – szóltam bele
- Szia, Lauren vagyok.
- Szia – mosolyodtam el – na, mondd.
- Áh, csak annyit akarok, hogy ma kicsit kiruccanunk a haverokkal, és hogy nem-e lenne kedved jönni?
Gyorsan elgondolkodtam az ajánlaton, végül is miért ne?! Egy kis bulizás és kikapcsolódás mindig jó móka. És esetleg még Taylor is eljönne.
- Oké, rendben. De melyik klubba? És nem baj, hogyha jönne velem valaki?
- Dehogy baj és a Forty four-ba mennénk.
- Mondjuk az egy elég menő hely. Lehet, kiszúrnának.
- Nyugi, megoldjuk.
- Hát… oké – bólintottam rá végül kis hezitálás után.
- Akkor majd ott találkozunk
- Oké, szia.
- Szia – bontotta Lauren a vonalat.
Örültem, hogy Lauren elhívott, hiszen ezek után nekem is jól esik mulatni kicsit. Biztos jó buli lesz, főleg ha Tay is jön. Remélem, hogy rá tudom venni, mert ugyebár ő nem olyan nagy partizós, de ha belelendül, akkor átváltozik igazi party arccá.
Ahogy hazaértem, egyenesen a szobámba felmentem, lepakoltam a cuccaimat és a telefont a kezembe véve, Taylort kezdtem el tárcsázni.
- Szia – szólt bele 2 csörgetés után
- Szia. Megyek ma a barátaimmal kicsit szórakozni, van kedved velem jönni? – váltottam a kérlelős hangszínemre
- Hmm… nem tudom – hallottam a hangjában, a hezitálást
- Lécci.
- És hová mentek?
- A forty four-ba. Tudom, elég menő hely és kiszúrhatnak, de megoldjuk. Majd eltakarnak vagy beöltözünk.
- A barátaiddal?
- Nyugi, jó fejek. Te is kikapcsolódhatsz egy kicsit.
- Jó, rendben. Mikor menjek érted? Vagy saját autóval mész?
- Veled megyek akkor és olyan…. szerintem 10 óra körül gyere.
- Oké, akkor majd megyek. Szia
- Szia – bontottam a vonalat.
Taylor hangjában egy kis furcsaságot észleltem, most nem volt olyan boldog és jó kedvű, mint szokott lenni. Lehet a megbeszélés nem sikerült túl jól. De ezen most nem fogok agyalni, majd megkérdezem tőle. Viszont, még van időm arra, hogy elmenjek edzeni egy kicsit, mivel szerintem holnap nem sok kedvem lesz és a fotózásra formában kell lennem.
Így a gardróbomba mentem, gyorsan átöltözni. Nem sokat agyaltam azon, hogy mit vegyek fel, így gyors mozdulatokkal elővettem egy szűkített fekete edző gatyót, felülre egy fekete atlétát, és, hogy vigyázzak a torkomra, egy vastag sállal körbetekertem. A hajamat felfogtam aztán még gyorsan felhúztam egy sportcipőt, átszaladtam anyukámhoz, szólni neki, hogy merre leszek és az estéről is, és az autómba beszállva már indultam is az edzőterembe.
********
Most mindenre erősítettem, ezért a szokásos 1 órára még ráhúztam plusz fél órát. Ahogy hazaértem, a tus alá beálltam, megfürödtem és a hajamat is megmostam. Magam köré tekertem egy törölközőt és a hajamat kezdtem el szárítani. Miután kész lettem, újra a gardróbba mentem és elkezdtem a ruhák között válogatni.
Nem igazán tudtam mit vegyek fel. Nem akartam túl dögöset, de olyan semlegeset sem. Arra is gondoltam, hogy Taylornak tetszedjen és arra is, hogy a Fourty For egy elegáns klub és ahhoz is kell igazodni. Néhány perc nézelődés után, végül egy barna koktél ruhánál maradtam, ami szerintem ideális erre a helyre. A fogasról, az ágyamra tettem, aztán újra a fürdőbe lépve a hajamat lazán feltűztem és a bulizós sminket felpakoltam. Amikor a szobába visszamentem hírtelen meghallottam, anyukám hangját.- Szandra, itt van Taylor – kiabálta fel
- Oké, mindjárt lemegyek – szóltam vissza.
Gyorsan felvettem a kikészített ruhát, a fekete elegáns magas sarkúval. Még egy utolsó pillantást vetettem magamra a tükörben, és letipegtem a nappaliba, ahol már Taylor mosolyogva beszélgetett anyukámmal.
- Mehetünk? – szóltam neki mosolyogva, amikor leértem a lépcsőkön
- Öhm… igen, persze – pislogott – nagyon csini vagy – nézett végig rajtam
- Köszönöm. Te sem panaszkodhatsz – mosolyogtam rá
- Na, akkor hová is mentek? – vágott közbe anyukám
- A fourty four-ba – néztem rá
- Rendben. Vigyázzatok magatokra – mosolygott
- Oké, szia – intettem neki
- Viszlát – köszönt Tay is.
Úriember módjára – ahogy mindig is szokott - , kinyitotta az autó ajtaját, aztán mellém behuppanva elindultunk a klub felé. Eszembe jutott, az a mai furcsaság a hangjába, így rá is kérdeztem.
- Egyébként volt valami baj, amikor telefonáltam? Fura voltál – néztem rá gyanakvóan.
- Fura, én? – húzta fel a szemöldökét – dehogy. Semmi baj nem volt – mosolyodott el.
- Tuti?
- Ühüm – bólogatott.
- Akkor jó. Amúgy szerintem, hogyha a hátsó bejáratnál parkolsz le, akkor nem találnak meg.
- Rrrendben – húzta meg az r-t.
Amíg oda értünk elmeséltem neki az azutáni dolgokat, amikor elmentek Make-el, és ő is elmesélte, hogy mi volt azon a megbeszélésen. Ahogy mondtam neki, a hátsó parkolóban parkoltunk le, ahol csak pár autó állt.
Amint bejutottunk a klubba, Laurent és a többieket egyből megláttam a VIP részlegben és oda siettünk hozzájuk.
- Hát itt vagytok – mosolygott Lauren
- Igen – mosolyogtam vissza
- Gyertek, üljetek le – mutatott az üres helyek felé
Kértünk 1-1 alkoholmentes koktélt, és miután megittam mindet Lauren magával húzva a parkettre hurcolt, és átvettük a zene ritmusát. Az első hosszú szám után, már nem akartam tovább Tay nélkül táncolni, így bevetve a kiskutyanézést, magammal vonszoltam és végül az egész bandával nagy táncolásba kezdtünk. A hangulat kezdett forróvá válni köztünk. Bevallom, ahogy Taylor elkezdett izzadni, egyre jobban kezdtem úgy mond begerjedni. A buli adta a hangulatot rendesen. Bár vigyáztunk, hogy ne csókoljuk meg egymást- azért, hogy másnak ne járjon el a szája-, de elég nehéz volt, így csak mm-erekre lehelgettünk egymás ajkaira, amitől nem csak én, de Taylor is beindult. Egyre inkább azt éreztem, hogy nem bírom ki, hogy ne csókoljam meg, és egyúttal azt is éreztem, hogy talán ma annyi annak a fogadásnak. Igazából nem is veszem komolyan, hiszen egy hülyeség..
Ahogy elkezdtek a barátok szállingózni, mi is úgy döntöttünk, hogy ideje hazamenni. Én, pedig ahogy elindultunk, egyre jobban izgatott lettem. Az úton nem nagyon beszélgettünk, csak sokszor figyeltem Taylor somolygó fejét. Hmm… ha ma nem fog történni semmi, akkor sose… szerintem. Hírtelen elkalandoztak a gondolataim, de gyorsan visszatérítettem magam a valóságba. Amikor hazaértünk, kinyitottam az ajtót és Taylorral a hátam mögött a bejárati ajtóig mentünk, ahol megfordultam, hogy láthassam. Kis hezitálás után végül szóra nyitottam a szám.
- Van kedved… bejönni? – somolyogtam az orrom alatt
- Hmm… - somolyodott el ő is - feladod?
- Én? Nem. Csak kérdeztem.– szegeztem a tekintetem a földre, a színlelést jelezve.
- Hát, jó. Végül is – vonta meg a vállát még mindig mosolyogva
Amikor megfordultam kinyitni az ajtót, a szívem már elkezdett hevesen verni. Őrület, mit hoz ki belőlem ez a srác. Azok a nézések nála. Hát, komolyan… megőrjít. Olyan édes. De ezt nem szabad mondanom előtte, nehogy még a végén azt higgye, hogy maga köré csavart, ami részben igaz is. Na, jó. Most behívtam, és most? Remélem, hogy érti a célzást és nem kell magyarázkodni meg ilyesmi.
- Itt vagyok – vonta meg a vállát lazán
- Ühüm – bólogattam
- Mit csináljunk? – somolygott
- Van ötleted? – válaszoltam kis hezitálás után
- Nem tudom – jött közelebb, mire én is hátrálni kezdtem – valld be, hogy feladod – lehelte az ajkaimra, amikor a falhoz értem. Persze ez még jobban felnyomta az adrenalint, és tudatlanul elkezdtem az ajkaimat harapdálni. Nagy levegővételek között újra szóhoz jutottam.
- Nem – suttogtam vissza
- Nem baj – tapasztotta lágyan az ajkait az enyéimre.
Először csak gyengéden ízlelgettük egymást, majd ahogy a szívem egyre kezdett dübörögni, úgy szedtem gyorsabban a levegőt. Taylor kezei egyre lentebb haladtak, a ruha hosszáig, majd a ruhadarabbal együtt belemarkolt a combomba. Hírtelen a nagy izgalom közepette, eszembe jutott, hogy azért mégsem lehet a falnál, így eltolva magamtól, megmarkoltam a kezét és a szobámba mentünk, ahol már szabad prédaként adhattuk át egymást…
A szenvedélyes és jó hangulatú éjszaka után, reggel fáradtan, Taylor szorosan ölelő karjai közt ébredtem. Hírtelen a szüleimre gondoltam, hogy mit fognak szólni ehhez, mert nálam nem megszokott, hogy csak úgy felhozok Valakit. Így arra jutottam, hogy lehet, fel kellene ébresztenem és valahogy kijuttatni innen észrevétlenül, de olyan édesen szuszogott mellettem, hogy egyszerűen nem volt szívem felébreszteni. Őszintén fogalmam sincs, hogy mivel magyarázzam ki magam a szüleimnél. Valamit majd csak kitalálok. Az biztos, hogy nem vennék be, ha azt mondom, hogy Tay berúgott és azért aludt itt. És ha azt mondanám, hogy én nem voltam magamnál és nem akartam, hogy elmenjen mellőlem? Vagy maradjak az igazságnál. Úgysem tudják, hogy mit csináltunk szóval… majd meglátom. Ahogy ezen elmerengtem, észrevettem, hogy elkezdett mocorogni mellettem. Mivel tényleg nem szándékoztam felkelteni, ezért megpróbáltam lassan, közelebb bújni hozzá, mert egyszerűen imádom a közelségét. Nem voltam már álmos ezért csak hallgattam a szuszogását és néztem a nyugodtságot mutató arcát, ami egy nagyon édes kisfiúra hasonlít.
Nem tudom hány percig feküdhettem így, őt bámulva, de az biztos, hogy órákig el tudnám nézni.
- Ne bámulj már! – hökkentem meg a mosolygó hangjára, és ahogy felnyitotta a szemét.
- Nem bámullak – mondtam kuncogva.
- De igen – nézett az álmos szemeivel.
Amire ismét egy kuncogással feleltem. Taylor miután az arcomat átfürkészte, egy dörmögés kíséretében gyors mozdulatokkal, az egész testével rám telepedett mire fennhangon kezdtem el nevetni.
- Taylor kilapítol! – nevettem fuldokolva.
Erre a nyakamhoz szorítva a száját elkezdett harapdálni, mire a nevetésbe beleívelődött pár sikítás is. Bevallom a nevetést inkább az a dörmögő hang váltotta ki belőlem, ami folyamatosan feltört Tay hangjából.
- Ne harapdálj!– toltam el magamtól a fejét még mindig nevetve.
De ő töretlenül, a dörmögéssel együtt végigharapta a nyakamat és még az arcomat is. A nagy nevetés és sikítás közepette hírtelen hangosan kivágódott az ajtó és Taylor felülve, velem együtt tágult szemekkel néztünk anyukámra, aki először szintén meghökkenve nézett, majd dühös arckifejezésre váltott, amiből már tudtam, hogy egy alapos fejmosást kapok.
- 2 percet kaptok, hogy le gyertek a földszintre– mormogta villogó tekintettel, ezután hátat fordítva, maga mögött becsukta az ajtót.
Taylorral egymásra néztünk elhúzott szájjal, majd kiugorva az ágyból én a gardrób felé igyekezve, előkaptam az első meglátott holmikat, majd magamra húzva vissza siettem a szobámba, ahol már Taylor is felöltözve várt. - Menjünk – biccentette a fejét az ajtó felé.
Egy bólintással utána indultam. Majd ahogy a konyhába értünk, lesütött szemmel vártuk a prédikációt a drága anyukámtól, aki a pultnál még mindig dühös tekintettel ült.
- Először is – állt fel a székről – Taylor, neked menned kellene, nem igaz? – nézett rá
- Öööh… igen. Van 1-2 dolgom – bólogatott, véve a lapot.
- Majd én kikísérem – vágtam közbe, hogy el tudjak tőle búcsúzni.
- Nem – emelte fel a hangját anyu, mire egy lépést hátráltam – Majd én – nézett rám kifújva a levegőt.
Hűha. Most tényleg bajban vagyok. Azért örülök, hogy Taylort anyám nem vonja be ebbe az elkövetkezendő beszélgetésbe vagy… veszekedésbe. Nem gondoltam volna, hogy anyu ennyire kiakad. Mondjuk igaz még sosem aludt nálunk így Taylor… de akkor is. Miután kikísérte Taylort, visszalépdelt velem szembe és kis szünet után folytatta…
- Az egy dolog, hogy elmentek együtt bulizni. Oké, menjetek csak. De, hogy itt is alszik Taylor??!! – emelte fel a hangját a mondat végén – hogy gondoltátok ti ezt, hmm? Nem gondolod, hogy egy 16 éves lánynak nem ezt kell csinálnia? A barátjával hemperegni éjszaka!! Jézusom, kinek neveltünk mi téged.
- Anyu nem történt semmi – mondtam halkan földre szegezett tekintettel.
- Aha, én meg most jöttem le a falvédőről – ingatta a fejét – szerinted elhiszem, hogy két 16 éves fiatal egy party után csak úgy befeküdnek egymás mellé úgy, hogy ne lenne semmi?? – villogtatta a fogát – nem, egyáltalán nem hiszem el. Elő kell rukkolnod egy magyarázattal – tette csípőre a kezét
- Csak jól éreztük magunkat. Aztán Taylor már túl… fáradt volt és azt mondtam neki, hogy nyugodtan itt aludhat, majd reggel hazamegy – találtam ki gyorsan
- Persze – forgatta a szemét – reggel csinálom a reggelit erre hallom, hogy visítasz, és persze gyorsan felmentem, hogy miért erre azt látom, hogy Taylor rajtad fekszik. Hát, komolyan nem hiszem el! Fiatalok vagytok és nem szabad ezt csinálnotok.
- Csak játszottunk reggel. Viccből feküdt rám – magyaráztam rémülten.
- Mi ez a nagy ordibálás? – jött be Nick a fejét vakargatva
- Nick, menj vissza a szobádba – mutatott anyu a lépcső felé.
- Jól van, csak kérdeztem – indult vissza tágult szemekkel
- Szóval! – fordult felém – nem gondolod, hogy ez túl gyors? Az istenit, 16 éves vagy. Ilyen korban még a lányok vásárolnak, pletykálnak és flörtölnek. Nem a barátjával hemperegnek.
- Jézusom anyu, hallod te magad? – ráncoltam a homlokom – nem hemperegtünk.
- Mit gondolsz mit fog szólni apád, ha meg tudja? – húzta fel a szemöldökét
- Ne mondd el neki, kérlek – váltottam a könyörgős hang nememre.
- Nem fogom, 1 feltétellel – tartotta fel a mutatóujját
- Mi az? – sóhajtottam nagyot
- Ma sehová sem mehetsz. Nem beszélhetsz Taylorral sem. Kérem a telefonod! – nyújtotta ki a tenyerét
- De… - kezdtem a magyarázkodást
- Semmi de. Tudtommal ma nem kell menned stúdiózni, meg sehová sem. Ha pedig igen, akkor ma nem leszel elérhető és kész. Vita berekesztve. A telefonodat!
- Ez most komoly? – néztem rá meghökkenve
- A lehető legkomolyabb. Gyerünk. Nem mondom többször, add ide a telefonod vagy az egy napból egy hét lesz.
- A szobámba van – fújtam ki a levegőt.
- Rendben akkor gyere – indult felfelé
Amíg felértünk végig ezen merengtem el. Időt se tudom mikor láttam anyut ennyire kiakadni. Az biztos, hogy őt nehéz kihozni a sodrából és nekem most sikerült. Bevallom tényleg részben én is hibás vagyok, de nem tehetek róla, hogy a hormonok túltengnek. Majd máskor fékezzük magunkat. Ahogy beléptünk a szobámba, a telefonomért nyúlva, anyu tenyerébe mélyesztettem.
- Jó, rendben – bólogatott szigorú arccal – akkor most pedig maradj a szobádban.
- Mi? Még azt is meg akarod mondani, hogy hol legyek? Talán szobafogságra ítélsz? – húztam fel a szemöldököm.
- Pontosan!
- 16 vagyok. Nem parancsolgathatsz! – emeltem fel kicsit a hangom. Csak azt mondom, amit érzek. Ugyebár ez már tényleg nem fair, hogy azt is megmondja, hol legyek.
- Dehogynem parancsolgathatok. 18 éves korodig azt csinálod, amit mondok. – emelte fel ismét a hangját – úgy, hogy itt maradsz a szobádban – csapta be maga mögött az ajtót.
Jesszus, ez most komoly? Itt dekkoljak egész nap?! – ültem le az ágyamra karba tett kézzel. Nem lehet igaz, hogy e-végett így kiakadt. Az meg végképp nem fair, hogy mára eltiltotta tőlem Taylort. Fel sem tudom hívni meg semmi… tök jó – dühöngtem magamban.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése