2010. december 19., vasárnap

Szandra Burke's life 47 rész

Egy kicsit megijesztett azzal, hogy rossz híre is van. Egyből arra gondoltam, hogy vagy megcsalt, vagy valakivel rossz történt. De inkább gyorsan kivertem ezt a fejemből és rá figyeltem.

- Vagyis nem olyan rossz… csak úgy érzem, hogy tudnod kell erről – nézett rám.
- Oké – bólogattam figyelmesen.
- Szóval… amikor Sydney-ben voltam, tényleg jól éreztem magam. Elmentünk Kristennel egy partira és szóval ott… megismertem egy lányt.
- És… mi történt? – nyeltem nagyot.
- Gyakorlatilag, semmi. Beszélgettünk, és ennyi volt. Csak… mintha éreztem volna valamit iránta. Nem tudom… - ingatta a fejét.
- Ha most azt akarod megbeszélni, hogy mit érzel az iránt a lány iránt, irántam meg semmit, akkor ne folytasd, mert nem érdekel! – néztem rá, dühösen, felhúzott szemöldökkel.
- Nem így van és ezt te is tudod. Azt sem tudod, mit akarok mondani – ráncolta a homlokát.
Kezdem kapizsgálni- mondtam magamban, miközben még mindig dühös arccal néztem rá.
- Jó, akkor folytasd – vontam meg a vállam.
- Nem történt semmi, oké? – nyomta meg a Semmi szót – azért zavarta össze az érzéseimet, mert kísértetiesen hasonlított rád és már, mióta elmentem az óta hiányoztál. Nem tudom egyébként akkor mi ütött belém, de nem gondolkodtam.
- Hát… nekem nem kell gondolkodnom azon, hogy beszéljek-e más srácokkal, így, hogy vagy nekem! De mindegy.
- Nekem ez nem mindegy.
- És, mondd csak, miért mástól kellett ezt hallanom? Miért nem lehetett ezt másnap elmondani? Vagy nem bántott a lelkiismeret?
- Már tudtad? Ki mondta el? – ráncolta a homlokát.
- Igen, tudtam. Most mindegy, hogy ki mondta el. Lényeg az, hogy nem akartam belőle nagy ügyet csinálni, mert azt gondoltam, hogy nem igaz. De úgy, látszik, hogy a pletykák néha még is igazak. Egyesek pedig hazudoznak a másiknak, miközben azt állítja, hogy az őszinteség a legfontosabb.
- Nem hazudtam, hanem nem mondtam el, azért mert ez nem telefon téma.
- Ühüm – szegeztem a szemem a poharamra, elkerülve a tekintetét.
- De… most komolyan-e végett kell így megharagudni?
- Nem, csak tudod az bánt, hogy mástól kellett megtudnom és ez olyan nekem, mintha hazudtál volna. Csak kibökted kábé két hét után, hogy „bocs, volt köztem meg egy lány közt valami, de attól még nem kell megharagudni”. Neked ez, hogy esne? Mert nekem ez most nagyon rosszul esett. Csak képzeld bele magad a helyzetembe. Mit szólnál hozzá, ha elutaznék és egy buliba ugyanezt csinálnám egy másik fiúval, aztán akkor mondanám el, amikor hazajöttem, mert nem telefon téma – magyaráztam neki, immár szomorú arccal – nem ezt tenném. Én mondjuk egyből másnap el is mondanám, mert attól, hogy nem telefon téma, szerintem akkor is tudnod kellene és neked is jól esne. Maximum akkor beszélnénk, meg amikor hazajöttem, de akkor is tudnád, nem titkolóznék. Jézusom… - hajtottam le a fejem.
- Oké, igazad van. Elismerem, hogy el kellett volna mondanom.
- Legalább bevallod – motyogtam az orrom alatt.
Közben megérkezett a rendelt étel, és bár teljesen elment az étvágyam, de ha már kikértem, akkor megeszem, így csöndben, Taylor pillantását még mindig kerülve, kezdtem hozzá az evéshez. Nem igazán volt mit mondanom neki ezek után. Persze, tudom, hogy valaki ezt csak úgy fél vállról veszi, de nekem ez tényleg rosszul esett. Tényleg nem lett volna gond belőle, ha hamarabb elmondja, mert hát istenem, nem nagy ügy, maximum duzzogtam volna egy napig aztán ennyi… de, hogy elhallgatta előlem, sőt tegnap simán bele nézett a szemembe minden lelkiismeret nélkül… ezt már nevezem. Tényleg jó színész. Pedig már ismerhetne. Tudja, hogy nem szeretem, ha titkolózik előttem, főleg így, hogy szerintem már a fél világ ezt pletykálja. Nem értem én a fiúkat. Tudat alatt van, hogy van valakijük erre még is más lányokkal kezdenek ki. Pedig azt hittem, hogy Taylor más. És most jó pofára estem, sőt kiderült, hogy ő is olyan, mint a többi. Semmiben sem különb.

A vacsora többi részében, nem igazán beszéltünk. Sokszor éreztem magamon a pillantását, de nem akartam rá nézni. A feszültséget közöttünk szinte már vágni lehetett. De nekem leginkább már a hazamenetelen járt az eszem. Nem szívesen vagyok most vele.

- Most nagyon haragszol? – szólalt meg a vacsora végén.
- Nem akarok erről beszélni – válaszoltam rá feszülten.
Micsodakérdés ez? Most nagyon haragszok-e? Persze, hogy haragszok, szinte üvöltök – mondtam magamban. Azt éreztem, hogy talán jobb lenne pár napig, ha nem beszélnénk, amíg lenyugodnának a kedélyek, és amíg én is át gondolnám ezt az egészet. Persze, az mentéségre van, hogy legalább elmondta, de… nem tudom. Elég fura, hogy jobb volt mikor távol volt tőlem.

- Mehetünk? – nézett rám legörnyedt ajkakkal.
- Ühüm – bólogattam.
Felálltunk, majd Taylor gyorsan fizetett és az autóba bevágódva, el is indultunk. Az úton, csakúgy, mint az étteremben, nem beszéltünk egymással, nem is igazán néztem rá. Ez most tényleg nincs így rendben. Pedig jól ment minden, erre tessék. Mondjuk számíthattam volna rá, de igazán nem gondoltam, hogy ez tényleg igaz. Végig az ablakon bámultam kifelé, ezen merengve és amikor megérkeztünk, a házunk elé megállt.
- Hagyd csak – mondtam neki a mozdulataiból következtetve, hogy ki akart szállni – azért… köszi – szálltam ki.
- Ne is kísérjelek be? – ráncolta a homlokát.
- Nem szükséges – ingattam a fejem és zártam be az ajtót – szia – intettem neki gyorsan.
Gyors léptekkel, bementem a házba, majd fel a szobámba. Ledobáltam magamról a ruhákat, és a tus alatt, gyorsan le is fürödtem, majd felvettem a pizsamámat. Hírtelen úgy éreztem, hogy nagyon jól esne egy finom forró bögre tea, így mivel még nem volt késő, lesétáltam a konyhába és készítettem magamnak egyet, majd visszamentem a szobámba, bebújtam az ágyba és a tv-t bámulva szürcsölgettem. Bár a tv tényleg ment, de nem igazán azt figyeltem. Inkább a gondolataim Tayloron jártak. Azon merengtem, hogy lehet, nem kellene jobban belebonyolódni ebbe a kapcsolatba. Nem igazán szeretném Taylort közelebb engedni, mert akkor könnyen megsérthet, és nem akarok sírni miatta. Eleget sírtam már. De ugyanakkor szeretek vele lenni és nagyon kedvelem. Nem akarok komolyat, lehet, nem érné meg. Hiszen szerintem egyikőnk munkája sem engedi meg, hogy komoly legyen. Lehet, jobb lenne, ha csak úgy lennénk, és majd kialakul. De az is lehet, hogy csak félek. A szerelem csodálatos és egyben fájdalmas érzés is. Nem akarok csalódni és szomorú lenni. Meglátom, hogy mi lesz. Ezen elmerengve hírtelen egy ismerős hangot hallottam meg.

- Szia – jött be mosolyogva Lauren, mire meglepetten néztem rá.
- Szia. Hát te? – mosolyodtam el.
- Ne haragudj, hogy zavarlak, csak nem tudtam már mit csinálni és gondoltam átjövök.
- Oh, dehogy zavarsz. Sőt, örülök, hogy itt vagy – ült le közben Lauren az ágyra – esetleg hozzak neked teát, kérsz?
- Hát, megköszönném – vonta meg a vállát.
- Rendben, már is hozom – pattantam ki az ágyból és mentem le a konyhába.
Gyorsan töltöttem neki is, majd óvatosan, vigyázva, hogy ne lötyögtessem ki, felmentem és visszaültem az ágyba.
- Tessék – adtam oda neki.
- Köszi – mosolygott.
- Na, mesélj. Mi történt?
- Találkoztam ma délután Jasonnel – húzta el a száját.
- Oh, és mi volt?
- Ő is ide költözött Kaliforniába és azt mondta, hogy szeretné velem újra kezdeni. De nem tudom, most mit csináljak. Elég rizikós volt vele a kapcsolatom, tudod. Meséltem.
- Igen, tudom – bólogattam.
- De most mintha megváltozott volna. Nem is tudom… talán érettebb.
- Ne hagyd, hogy megint elcsavarja a fejed.
- Nem szeretném… csak még mindig érzek valamit iránta. Az a sok megcsalás és hazudozás tart vissza. Attól tartok, hogy megint megtenné – sóhajtott nagyot – a fiúk szemetek.
- Ja, tényleg azok – értettem vele egyet egy nagy sóhajjal.
- Oh, na, mi történt? Azt hittem ti jól meg vagytok – nézett rám meglepődve.
- Én is azt hittem – húztam el a szám – kiderült, hogy az a pletyka, amit mondtál, igaz – vontam meg a vállam.
- Mi? Mesélj el mindent!
- Hát… ma felhívott Taylor, hogy vacsorázzunk együtt én meg mondom neki, hogy „Oké, persze”. Este pedig beállított egy Audi sport autóval és nagyon szép helyre vitt, én pedig arra gondoltam, hogy „De jó, végre egy jó estém lesz”. Aztán rám néz, és azt mondja nekem, hogy „van egy rossz és egy jó hírem”, én meg „Oké, akkor kezd a rosszal”. És elmesélte a Sydney-s ügyet.
- De minden igaz a pletykából?
- Igen. Azzal magyarázkodott, hogy nagyon hiányoztam neki és azért ment oda ahhoz a lányhoz, mert nagyon hasonlított rám.
- Hogy micsoda?
- Igen, tudom. Elég béna magyarázat – vontam meg a vállam – azt mondta, hogy nem történt semmi, csak beszélgettek.
- És, elhiszed?
- Nem tudom. Lehet, hogy igazat mondd, de az is lehet, hogy nem.
- Hát, nem néztem volna ki belőle.
- Én is azért lepődtem meg, mert tényleg nem hittem el a pletykát.
- És veszekedtek?
- Hát… nem akartam cirkuszt rendezni az étterem közepén, így nem. De onnantól nem is beszéltünk.
- Érthető.
- Aztán meg megkérdezi tőlem, hogy „Nagyon haragszok-e?” én meg mondtam neki, hogy ne beszéljünk erről. De most komolyan, hogy gondolhatja, hogy nem haragszok? Vagy azért nem szólok hozzá, mert mondjuk… túl éhes vagyok? Vagy mi? – ingattam a fejem - Elég hülyén érzem magam. Kicsit összezavart – hajtottam le a fejem.
- Ne te érezd hülyén magad az ő hibájából.
- Mondjuk, hogy elhiszem neki azt, hogy csak beszélgettek. De akkor meg azért esett rosszul, mert tőled kellett megtudnom. Ezt neki is mondtam. Mert ha másnap mondja el, akkor elhiszem neki, de így, hogy elhallgatta... – vontam meg a vállam – mi lesz vele a turnémon? Fél évig… nem is, majd hogy nem 1 évig alig fogjuk látni egymást. Mert ugye én májusban kezdem a turnét egészen november végéig, ő pedig nyáron is forgat, meg majd november elejétől egészen áprilisig. Először majd csak csók lesz… aztán talán le is fekszik más lányokkal és majd arra is az lesz a magyarázata, hogy „Azért mert hasonlított rám” – húztam fel a szemöldököm – és ez csak egy hónap volt.
- Van benne valami. De ki tudja még mi lesz áprilisig.
- Tudom – húztam el a szám – lehet, hogy még nem elég érett hozzám vagy nem tudom… na jó, ez elég egoistás volt – kuncogtam el a végét.
- Nem volt az – kuncogott ő is – de különben lehet, hogy igazad van. Csak tudod a pasik olyanok, hogy nehezen nyílnak meg, mert ha megnyílnak, akkor úgy érzik, hogy könnyen összetörhetik őket.
- Hát… tényleg nem szokott beszélni az érzéseiről… de én sem – vontam meg a vállam.
- Látod! Lehet ez a gond. Tisztázni kellene, hogy mit is éreztek egymás iránt – mosolyodott el.
- Lehet. Csak nem értem ezt az egészet. Mi már ismerjük egymást… de még sem tudunk komolyabban beszélgetni. Régen mindent meg tudtunk beszélni… 14-15 éves fejjel. Most meg 16-17 évesen nem tudunk beszélgetni. Vissza fele fejlődünk vagy mi?
- Összetörtétek egymás szívét ezzel a Swiftes és Ryan-es üggyel még szeptember vége felé, vagy mikor volt. Idő kell, hogy újra meg tudjatok nyílni egymásnak.
- De nem tudom, hogy ki tudom-e fejezni neki, hogy pontosan mit érzek.
- Hát akkor tedd, amihez a legjobban értesz – vonta meg a vállát – írj egy dalt az iránta érzett érzéseidről, persze akkor, ha tisztáztad magadban.
- Te egy agytröszt vagy – mosolyodtam el.
- Nem igaz – kuncogott.
- De én tényleg félek attól, hogy megint túl közel kerülünk egymáshoz, aztán meg összetör, és megint szomorú leszek, ami mondjuk, kihat a munkámra, mert top listás dalok születnek olyankor – nevettem el a végét – gondolod, hogy érdemes kockáztatni?
- Őszintén, mit érzel iránta? – nézett rám
- Hát… szeretek… sőt imádok vele lenni. Amikor megcsókol, a gyomromban pillangók repkednek, és úgy érzem, mintha… szállnék. Elmondhatom neki a problémáimat és nem muszáj mindig beszélnem ahhoz, hogy megértsen. Nem is tudom… sok szép emlékem van vele.
- Úgy látom elkaptad a rózsaszín felhőket – mondta Lauren nevetve.
- Látod, ez a baj!
- Ez a legjobb dolog a világon, ha szép és jó. A szerelem. Ne félj. Tisztázzátok egymás közt a helyzetet – mosolygott.
- Kösz Lauren – mosolyogtam rá és öleltem meg– nem csak kiváló stylist és barátnő, vagy de még tanácsadó is – kuncogtam.
- Nincs mit. Akkor kibékülsz vele?
- Addig nem, amíg bocsánatot nem kér. Meg amúgy is. Hadd eméssze kicsit magát és ő is hadd gondolkodjon. Legalább tanul belőle.
- Oh, kis gonosz vagy – kuncogott.
Mire én is elkezdtem nevetni vele. Jól esett, hogy átjött és megbeszélhettem valakivel. Jelenleg – bár elég merész kijelentés – de azt hiszem, hogy Lauren a legjobb barátnőm. Mindig itt van, ha szükség van rá. Volt már olyan, hogy itt aludt nálunk egy-egy csajos estén, így úgy döntöttem, hogy megkérdezem tőle, hogy itt marad-e.
- Hé, van kedved itt maradni?
- Mármint, aludjak itt?
- Ühüm. El lennénk.
- Hát, ha a szüleidnek nincs ellenvetésük – vonta meg a vállát
- Oh, dehogy. Ők bármikor megengedik. Mindig azt mondják, hogy a barátnőim bármikor jöhetnek, de cserébe fiúkat sosem hozhatok haza – forgattam a szemem.
- Oh – nevetett fel – és te ezt be is tartod? – húzta fel a szemöldökét.
- Nem mindig – suttogtam halkan – na, jó. Akkor adok valamit, amiben alhatsz – ugrottam le az ágyról.
Gyorsan kivettem a gardróbból neki az egyik pizsamám, és oda adtam neki.
- Kislányom, már… - jött be anyukám az ajtón meglepődött arccal, ahogy meglátta Lauren-t – oh, szia, drágám. Hát te? – mosolygott rá.
- Helló – köszönt Lauren.
- Anyu, nem baj, ha ma Lauren itt alszik?
- Jaj, dehogy. Nyugodtan – legyintett – na, de azt hittem tovább leszel – ült le az ágy szélére – jól érezted magad?
- Hmm… - néztünk össze Laurennel – hosszú – forgattam a szemem.
- Úgy látom nem telt jól a vacsora.
- Jól látod!
- Na, mondd már. Mi történt? – kíváncsiskodott.
- Anyu, ne haragudj de ehhez már fáradt vagyok. Majd holnap elmesélem – húztam el a szám.
- Oké, rendben. Pihenjetek akkor. Lauren te pedig érezd otthon magad – állt fel mosolyogva.
- Köszönöm – mosolygott Lauren.
- Ugyan, már – legyintett anyu – Jó éjt – ment ki
- Jó éjt – mondtuk egyszerre.
- Imádom az anyukád – huppant mellém Lauren mosolyogva – tök jó fej.
- Tudom. Én is imádom – kuncogtam vele.
- Egyébként tudod mire gondoltam?
- Na? – néztem rá kíváncsian.
- Elmehetnénk pár napra Miami-ba, kikapcsolódnánk, buliznánk egy kicsit. Mondjuk, hívhatnánk magunkkal Chase-t és Tyler-t. Úgyis olyan sokat melóztunk mindketten mostanában. Jót tenne.
- Jól hangzik. De én nem ismerem őket – vontam meg a vállam – meg itt a karácsony és még a nyakamon van az ajándékvásárlás, plusz lesz egy próba is a bandával még a Disney Land-es fellépés előtt. Na, és persze Taylor.
- Jó fej srácok, miattuk ne aggódj. Csak 2 napra mondjuk. Elmennénk este, kibuliznánk magunkat, másnap délután meg jönnénk.
- Oké, de mi lesz Taylorral? Szerinted mit fog hinni, ha megtudja, hogy két pasival voltunk Miami-ba? Megharagudna.
- Mondd el neki, hogy elmész pár napra, hogy kiszellőztesd a fejed. Meg fogja érteni.
- Oké, benne vagyok – mondtam kis hezitálás után.
- Király! Akkor holnap felhívom a srácokat, és ha ők is benne vannak, akkor le is foglalom a szállást és már holnap délután mehetünk akkor.
- Rendben – mosolyogtam
- Jó lesz – ugrált izgatottan – de a szüleid elengednek?
- Persze.
- Akkor okés. Holnap egyébként csinálsz valamit?
- Be akarok menni a stúdióba, megnézni, hogy minden rendben van-e. Aztán megyek énekórára, kicsit fejlesszük Mary-vel a hangom, meg lehet, benézek a telefon szolgáltatómhoz, mert venni akarok egy Apple Iphone-t. Nem rég néztem ki egyet, ami nagyon tetszik. Ha gondolod, gyere velem. Úgy se szeretek egyedül menni sehová – vontam meg a vállam.
- Oké. Úgy sincs semmi dolgom. Oh, meg elkezdtem tervezgetni a turné ruháidat. De még nagyon az elején járok.
- Rendben. Majd küld el a terveket e-mailbe, ha kész vagy.
- Oké. – mosolygott.
Ezután, mindketten az ágyba bújtunk majd a tv előtt még tovább beszélgettünk, persze halkan. Nem tudom, hogy tényleg jó ötlet-e ez a Miami-s út. Vagyis szívesen megyek, mert való igaz, hogy nagyon rég voltam már bulizni, de Taylor miatt aggódom egy kicsit. Nem akarom magamra haragítani, így ha tényleg megyünk, akkor megírom neki sms-be. Egyébként ez lehet kicsit furán fog hangzani, de veszekedés és sértődés után jó kicsit külön lenni, pedig még csak tegnap jött haza. Reménykedek abban, hogy nem fog megsértődni vagy rosszat gondolni, arról, hogy lemegyek Miami-ba.

Amikor kezdtünk álmosodni, kikapcsoltuk a tv-t és mindketten lefeküdtünk, abban a tévhitben, hogy alszunk. Illetve Lauren, hamar el is aludt, de én nem tudtam már olyan könnyen elaludni. Folyton kattogott az agyam erről az egészről. Nem is tudom meddig forgolódtam az ágyon, de aztán valahogy még is sikerült nehezen elaludnom…

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

You can replace this text by going to "Layout" and then "Page Elements" section. Edit " About "

Üzemeltető: Blogger.