Szandra Burke's life 65 rész

Szijasztok:D Mivel a hétvégén megszállt az ihlet, úgy döntöttem, hogy felrakok még egy részt, ha nem bánjátok:P :D Igaz ez egy kicsit rövidebb lett, de remélem tetszeni fog!! Jó olvasást puszi:D


Az úton csak némán, az ablakon bámultam kifelé, a tájat és a felhőket fürkészve. Lauren is fáradtan bealudt mellettem, így még beszélgetni sem tudtam senkivel.

Leszállás előtt, óvatosan felkeltettem Lauren-t, majd bekötöttük magunkat. Néhány perc múlva végre sikeresen leszálltunk, kikötöttük magunkat és leszálltunk a gépről.



Ahogy hazaértünk, felmentem a szobámba és percek alatt kipakoltam, majd az ágyra leheveredve, elkezdtem Taylort tárcsázni.

- Szia – mosolyogtam a telefonba.
- Szia – mosolygott ő is – már otthon vagy?
- Igen. Pár perce jöttünk haza. És te?
- Én már órák óta itthon vagyok – kuncogott - milyen volt az út?
- Unalmas – mondtam semlegesen – képzeld, mindenki olyan fáradt volt, hogy bealudtak. Még Lauren is – kuncogtam.
- Oh – nevetett velem – és te? Nem vagy fáradt?! – kérdezte a huncut hangnemében.
- Én? Olyan fitt vagyok, mint egy kis kutya – hadartam el.
- Hm… - kuncogott fel megint – szeretne akkor menni valahová, Mis fitt kiskutya? – nevette el a végét.
- Hát… - gondolkodtam el – nem nagyon – húztam el a szám, s kuncogtam el magam – de a partra van kedvem lemenni.
- Jól van – mosolygott – akkor majd ott találkozunk.
- Okés. Szia.
- Szia – bontotta a vonalat.


Ahogy letettem, már is a gardróbba igyekeztem, mert ugye itt meleg van, és elég ferdén néznének rám, ha lemennék kötött pulcsiba meg fekete nadrágba, meg amúgy is már melegem volt. Valami egyszerű ruhát szerettem volna felvenni, ami Taylornak is tetszeni fog, így néhány percnyi keresgélés után egy barna, több mintás, nyakba kötős ruhát vettem elő. Átöltöztem, rendbe raktam a hajamat, majd egy strand papucsot a lábamra húzva, már indultam is lefelé.


Néhány percnyi sétálgatás után, megláttam Taylor ismerős alakját majd elmosolyodva mentem tovább.

- Szia – köszöntem neki fülig érő mosollyal.
- Szia – mosolygott ő is.




(a parton sétálás, zene)
Megöleltük egymást és adott nekem egy homlok puszit.

- Hű, csini – nézett rajtam végig, ahogy szétváltunk.
- Köszi – mosolyogtam rá.
- Na, és mi a helyzet? – indultunk el a parton.
- Semmi – vontam meg a vállam – veled?
- Dettó.
- Na és mondd csak. Hogy volt ez az eljövetel?! Gondoltál egyet és csak úgy eljöttél vagy mi?
- Nem – kuncogott – a szüleimnek mondtam aznap, hogy mi a tervem és éjfél előtt eljöttem.
- Nem is szóltak, hogy nem jöhetsz?
- Szóltak, de… már lassan nagykorú vagyok. Magam hozom meg a döntéseimet – mosolyodott el.
- Hmm… tényleg. Te már 18 leszel? – kaptam észbe és néztem rá elkerekedett szemekkel.
- Bizony – bólogatott.
- Hű. Hogy repül az idő. Nem akarsz velem cserélni? Úgy lennék már 18.
- Hát… ha gondolod, elcserélhetjük az anyakönyvi kivonatot, de akkor nevet is kell cserélni – kuncogta el magát – miért akarsz te már 18 lenni?
- Hát… akkor, ahogy te is mondtad, hozhatok saját döntéseket, nem kell elkérezkednem sehová, lehet saját lakásom, egyszóval önálló lehetek.
- Miért akarnál elköltözni abból a szép házból? – húzta fel a szemöldökét.
- Nem tudom – vontam meg a vállam – lehet, hülyén hangzik, de tényleg szeretnék önállósodni.
- Szeretnél főzni, takarítani, és a számlákat fizetni?
- Hát… főzni meg tanulnék, vennék fel takarító nőt, a pénzzel pedig sosem volt gond – vontam meg a vállam – vagy csak valami lakótárssal lakni. Az még jobb lenne.
- Hát… én nem tervezem, hogy egy hamar elköltözök otthonról.
- Lehet, máshogy fogom gondolni mire, odaérek.
- De, ha úgy nézed. Akkor mi szinte csak aludni jövünk haza. Mindig utazunk.
- Ez is igaz.
- Nem lenne érdemes szerintem külön lakást venni.
- Mindjárt még lebeszélsz a tervemről – kuncogtam el magam.
- Nem akarlak lebeszélni, csak elmondom, hogy én ezt, hogy látom – mosolygott.
- Messze van az még, hogy én 18 legyek.
- Eljön az hamar. Majd meglátod – kuncogott – egyébként nem balhéztak a szüleid?
- Nem – ingattam a fejem – azt hitték, hogy azért léptem le, mert meguntam. Meg Lauren is falazott nekem.
- Jó fej ez a Lauren. Csípem – mosolygott.
- Igen – kuncogtam, visszaemlékezve a ma reggelre – nagyon jó barátnőm.
- Hogy ismerted meg?
- Hát… vásároltam az egyik boltban és nem tudtam dönteni két ruha között – forgattam a szemem magamon – ő meg oda szólt nekem, hogy segítsen-e én meg mondtam neki, hogy igen jó lenne. Aztán elkezdtünk beszélgetni, kiderült, hogy a Teen Vogue-nál dolgozik és ruhákat is tervez, plusz még néha stylistként is beáll. Kíváncsi voltam a ruháira, így elhívott magához, hogy megmutassa és hidd el nekem, hogy nagyon jó ruhákat tervez – néztem rá – néhányszor elmentem vele divatbemutatóra, meg sokat lógtunk utána együtt, aztán közeledett már a turném és először csak megkértem, hogy próbaként tervezzen nekem néhány fellépő ruhát, amik persze nagyon szuperek lettek. És mivel Michael rám bízta a ruhákat, így én dönthettem erről. Aztán meg megkértem, hogy mit szólna hozzá, ha a turném alatt a stylistom lenne és elfogadta. Onnantól kezdve pedig egyre jobb barátnők lettünk, most meg már mondhatni, hogy ha van valami közös program, akkor ő az elsők között van, akiket felhívok.
- Akkor röviden a ruhák hoztak titeket össze – kuncogott.
- Hát… így is mondhatni – nevettem vele – a lényeg, hogy nagyon szeretem Lauren-t – mondtam komolyan.
- És az a Missy?
- Róla már meséltem neked – vontam meg a vállam – a turnémon ő volt az egyik háttér táncosom és úgy lettünk jóba. Bár mostanában már nem vállal el ilyen turnékat, mert van egy tánc csapata és inkább velük foglalkozik.
- Ühüm.
- De igazából nagyon sok jó emberrel dolgoztam együtt a turnén. Most meg, hogy 6 hónapig megint turnézok… áh – mosolyodtam el – nagyon várom már. Remélem, megint velük fogok dolgozni bár erre nagyon kevés százalék, van. Ha tudnád mennyit majomkodtunk – ingattam a fejem visszaemlékezve – még nagy koncert előtt is, amikor már mindenki nagy izgalomban volt.


Erre csak elkezdett nevetni rajtam.

- Komolyan. Volt olyan, hogy épp mielőtt felmentem a színpadra elkezdtek velem hülyéskedni. Vagy volt olyan is, hogy amikor oldalra néztem rájuk csak elkapott a röhögő görcs és ott mindenki előtt majd megfulladtam a nevetéstől. A próbákon, meg áh… inkább, no comment – kuncogtam.
- De nem fáraszt le? Mármint 6 hónap azért sok idő.
- Ez olyasmi, mint nálad a forgatás csak sokkal stresszesebb. Hajnal 4-kor kelés, aztán vagy a rádióba vagy valami műsorba megyek, vagy autogramm osztás, vagy interjú, legjobb esetben kirándulni megyünk vagy vásárolni.
- Minden nap? – húzta fel a szemöldökét.
- Ühüm. Általában. Amikor pedig este fellépés, akkor egész délelőtt próba legalább egyszer mindent, meg figyelni kell, hogy minden a helyén legyen, délután pedig készülődünk a nagy koncertre.– vontam meg a vállam – ruha próba, a hajamat csinálják, behangolás és hát… ha jut egy kis szabad idő, akkor olyankor kimegyünk a levegőre kiengedni a gőzt – kuncogtam – vagy épp ráspannolunk a műsorra.
- Szabad nap sincs?
- Van, persze, hogy van. De nem sok. Általában 1-2 napok vannak a koncertek között, de van olyan, hogy egymás után 3 napig csak koncertezek. Olyan is van, hogy akár 1 hétig nincs koncert és olyankor mindenki pihen egy kicsit.
- Jesszus. 3 napig folyamatosan koncertezel? Hogy bírod? – ráncolta a homlokát.
- Könnyen és egyszerűen. Mindenhol elalszok, ahol csak tudok – vontam meg a vállam mosolyogva.


Erre ismét csak nevetni kezdett.

- De nagyon jó buli.
- Jó is lehet több ezer rajongó előtt fellépni – mosolygott.
- A legjobb érzés a világon – mosolyodtam el én is – az a jó, hogy most nem akarlak titeket, mint színészeket megsérteni, de ti általában csak a premieren vagy díjátadókon találkoztok a rajongókkal és kábé ennyi, de mi zenészek, minden koncerten ott vannak és az autogramosztásnál is közelebb kerülhetek hozzájuk. Olyan jó, amikor velem énekelnek és minden egyes dalt ismernek. Imádom őket. Erre nincs jobb szó. Akárki akármit mond, szerintem a rajongók nélkül még mindig valahol a padot koptatnám most veled együtt.
- Ez tényleg így van – mosolygott.
- Komolyan már hiányoznak, ahogy most így belegondoltam – nevettem el magam.
- Elhiszem – kuncogott velem – na és mi a helyzet Kírával?
- Most hogy jutott eszedbe? – mosolyogtam rá.
- Nem tudom – vonta meg a vállát.
- Hát… amúgy nem tudom, mi van vele. Utoljára karácsony előtt találkoztam vele, amikor tudod elmentem hozzá egy hétre. Azóta nem beszéltem vele.
- Már nem vagytok olyan jóban? – ráncolta a homlokát.
- De csak… más ez így, hogy olyan messze van tőlem. Egy kicsit megváltozott az tény, de… - sóhajtottam nagyot – nem tudom. Még barátok vagyunk, de már nem a legjobbak. Ő is szerzett új barátokat és én is, ennyi az egész.
- Oh, értem.


Hírtelen eszembe jutott az, hogy Taylor még soha sem mesélt nekem a többi család tagjáról, csak azokról, akikkel együtt él.

- Hé, tudod mi jutott az eszembe? – néztem rá csillogó tekintettel.
- Na, micsoda? – mosolygott.
- Az, hogy én már meséltem neked a többi családtagomról, de te még apukádon, anyukádon és Make-en kívül senkiről sem meséltél.
- Oh – kuncogott.
- Mondjuk, a nagy szüleidről mesélhetnél. Vagy már… - húztam el a szám.
- Jaj, nem. Még élnek – mosolygott - Nagyon jó fejek, mindkét oldalról. Csak épp nem sokat látjuk őket, mert tudod ők Michiganben maradtak.
- Ühüm – bólogattam.
- Nem vagyok olyan annyira jó viszonyba velük, mint te a nagymamáddal vagy a… - nézett rám.
- A nagypapámmal. Nyugodtan kimondhatod – mosolyogtam rá. Bár én is meglepődtem magamon, hogy ilyen könnyedén, mindenféle torok görcs nélkül ki tudtam mondani.
- Szóval igen. De elvagyok velük – mosolygott.
- És esetleg nagynéni, nagybácsi? Unoka tesók?
- Igen, vannak, de velük is ugyanúgy keveset találkozom. És… ha már unokatesóknál vagyunk… - mosolygott rám – 2 hónap múlva lesz az unokanővéremnek az esküvője és én szeretném, ha velem jönnél.
- Tényleg? – néztem rá megdöbbenve és mosolyogva.
- Ühüm. Elvégre a barátnőm vagy, nem?! Szeretném, ha megismernének.
- Hát… rendben – bólogattam – de nagyon ciki, ha azt mondom én még nem voltam esküvőn? – pirultam el alig láthatóan.
- Dehogyis – nevetett fel.
- Nem sűrűen házasodnak az én családomba – vontam meg a vállam.
- Semmi gond – kuncogott még mindig – előtte egy héttel lesz egy ilyen nagy családi ebéd, aztán rá egy hétre lesz az esküvő.
- És az ebédre is menjek?
- Persze.
- Ooké – húztam el – köszi, hogy engem hívtál – néztem rá feleszmélve.
- Ne viccelj már. Nem is hívnék mást – mosolygott és ölelt magához.
- És mi van, ha nem jövök be nekik?! – kérdeztem kissé rémülten.
- Már miért ne szeretnének? – ráncolta a homlokát.
- Nem tudom, mondjuk, mert elrontok valamit vagy olyat mondok, ami nekik sértő. Amilyen béna vagyok biztos, hogy el fogok rontani valamit.
- Nyugi – nevetett fel.
- Lehet majd számítani őrült családban maradt rajongókra?! – húztam fel a szemöldököm.
- Talán – vágta rá.
- Oh, remek. Akkor vannak kis gyerekek is? – mosolyodtam el.
- Van 1-2 – kuncogott.
- Oh, akkor nem lesz baj.
- Na látod – nevetett.


Még jó néhány óráig sétálgattunk. Nagyon jót beszélgettünk, és még a naplementét is megvártuk, amit egy kis dombon leülve, egymáshoz bújva figyeltük. Bár nekem néha-néha elkalandoztak a gondolataim az esküvő felé. Tudom még csak 2 hónap múlva lesz, de én már is elkezdtem izgulni. Őszintén már alig vártam, hogy megismerhessem Taylor többi családtajgát. Ha abból indulok ki, hogy ők milyen kedvesek, akkor szerintem nem lesz gond. Ráadásul, ha kicsik is lesznek, akkor meg sima ügy. Imádom a gyerekeket és általában jól elvagyok velük. Lehet, azért mert részben még én is gyerek vagyok?! Hmm… talán. A naplemente után mivel már picit késő volt, így mindketten felálltunk és haza sétáltunk, majd búcsúzásként adtam neki egy szenvedélyes csókot és bementem a házba. Nem voltam még álmos, de hírtelen megkívántam a forró teát, mivel kint már egy kicsit hideg volt és én pedig fáztam már. Így a konyhába mentem és épp egy szerelmes dal játszódott a fejemben, így amíg felraktam a teát azt dúdolgattam. Amikor kész lett, lekapcsoltam és a kedvenc bögrémbe öntöttem, hogy hűljön egy kicsit, majd hírtelen apukám jelent meg a konyhában.

- Szia, kincsem – puszilta meg homlokomat.
- Szia, apu – mosolyogtam rá.
- Hmm… készülsz valahová? – nézett rajtam végig.
- Nem, dehogy is – ingattam a fejem – csak Taylorral voltam lent a parton – mosolyodtam el.
- Oh, értem. Csináltál teát?! – szagolt bele a gőzölgő kancsóba.
- Ühüm – fújtam bele a bögrémbe.
- Jól tetted.
- Amúgy jól éreztétek magatokat a bálon?
- Igen, jó volt. De te hamar leléptél.
- Áh, untam – legyintettem – mikor feküdtetek le?
- Uh, hát már reggel volt.
- Aszta. Akkor tényleg jó volt – ámultam el, ugyanis nekik nem szokásuk reggel lefeküdni.
- Ühüm – öntött magának is.
- Anya?
- Tv-zik fent.
- Ja. Képzeld Taylor elhívott az unokanővérének az esküvőjére – meséltem neki csillogó szemekkel.
- Tényleg? – mosolyodott el – az jó. És mikor lesz?
- 2 hónap múlva. Michiganben. Ugye elmehetek?
- Persze, kis napfény – mosolygott.
- Oké – örültem meg – és ha már Taylornál járunk – jutott eszembe az, hogy Ryannek engedélyezték az itt alvást – nem lehetne megoldani, hogy néha Taylor itt aludhasson? – tettem fel lassan és félénken a kérdést.
- Nem tudom – kortyolt bele a teájába – ezt majd megbeszéljük anyával meg Taylor szüleivel.
- De Ryannek is engedtétek.
- Majd meglátjuk, rendben? – mosolygott.
- Rendben – hajtottam le a fejem.


Nem valami bíztató. Tudom, hogy anyukámat tovább kell majd fűzni, mert habár ő az engedékenyebb, de ebben elég szigorú. Főleg Taylorral szemben, bár ezt sosem értettem miért. Nem kell félreérteni, kedveli, Taylor-t csak valamiért még sem engedi meg pedig már többször is kérdeztem tőle. Ezen elmerengve baktattam fel a szobámba és dőltem le a tv elé, közben még mindig a teámat szürcsölgetve. Majd ahogy megittam, gyorsan letusoltam és az ágyba bújva elkezdtem kapcsolgatni a tv-t. Semmi jó nem ment benne ezért úgy döntöttem, hogy bekapcsolom a lap-topom és elolvasok néhány e-mailt. Először is felnéztem a közösségi oldalakra, ahol fent voltam és boldogan néztem a szebbnél szebb kommentárokat, amiket a drága támogatóim hagytak maguk után. Aztán néhány levelet is elolvastam, s mosolyogva válaszoltam mindarra. Hogy ne maradjanak hír nélkül a rajongók, úgy gondoltam, hogy feltöltök néhány új képet a profiljaimra, így gyorsan kiválasztottam néhányat és fel is raktam. Nem tudtam eldönteni, hogy rakjak-e fel Taylorral közös képet, de végül úgy döntöttem, hogy miért ne? Így kiválasztottam egy mostanit, majd azt is feltöltöttem, hadd örüljenek. Néhány pletykás weblapot is megnéztem még, hogy nagyjából tudjam, mit írnak rólam ezek a firkászok, de semmi sértőt és hazugságot nem találtam, így megnyugodva kapcsoltam ki a gépemet. Érezve, hogy már kissé elnehezedtek a pilláim, elraktam a lap-topot, majd magamra húztam a takarót és hagytam, hogy lecsukódjanak fáradt szemeim…