Másnap reggel pihentem nyitottam fel a pilláimat. Bevallom már izgatott voltam a New Yorki út miatt. Utoljára a turnémon jártam New Yorkban, és akkor is nagyon jó volt. Gyönyörű este a város. Egyetlen egy hibája van, az, hogy a legfőbb utakon illetve járdákon akkora tömeg van, hogy szerintem egy kis szál ropi sem fér el közöttük. Viszont semmi pénzért nem laknék New Yorkban. Itt is, L.A-ben vannak, olyan helyek ahol nagyon sok ember van egyszerre, de azért itt nyugisabb minden, meg persze az állandó jó idő is közrejátszik az imádatomhoz. Miután elgondolkodtam ezen, első dolgom az idő felfedezése volt, s a telefonomért nyúlva megállapítottam, hogy már majdnem csak 11 óra. Hogy aludhatok ilyen sokat? – tettem fel magamban a kérdést. Hiszen körülbelül 10, esetleg fél11 lehetett, amikor elaludtam. Lehet erre tényleg csak az a megfelelő válasz, hogy hét alvó vagyok. Nehéz lesz majd átállni a korán keléshez, hiszen az ünnepek után, be fog indulni a munka. Jön a klipforgatás, promó képek, a turné további szervezése, és persze nem utolsó sorban még fel kell venni a bónus dalt, persze ha Jasonnek tetszik. Meg még ki tudja, mi jön közbe – gondolkodtam el mindezen. De igazából nem is bánom, ha végre megint beindul az életem. Mondjuk így sem unalmas, de jobb az, ha tudom azt csinálni, amit szeretek. Az elmélkedéseimből feleszmélve, Taylorra gondolva, hogy talán bármelyik percben betoppanhat, kiugrottam az ágyból, majd a fürdőbe mentem, ahol elvégeztem a szokásosakat.
Ezek után a gardróbból gyorsan elővettem egy itthoni kék melegítő alsót és egy fehér atlétát és végül még gyorsan lófarokba fogtam a hajam, majd a gyomrom korgó hangjára, lementem enni valamit. - Szia – köszöntem Nicknek, aki szintén épp reggelizett – a többiek? – húztam fel a szemöldököm az üres konyhán körbe nézve.
- Fent vannak… gondolom, New Yorkra pakolnak befelé – vonta meg a vállát.
- Ja. Te bepakoltál már?
- Mindenki úgy csinál, mintha 1 hétre mennénk, közbe meg egy napra – forgatta a szemét – nem sok mindent kell bepakolni, úgy, hogy majd nem sokára hozzá kezdek – mondta semlegesen, mire kezdtem aggódni, hiszen ritkán láthatom ilyennek.
- Mi van veled?! Tök rossz kedved van – ráncoltam a homlokom, s közbe csináltam magamnak reggelit.
- Áh, semmi – húzta el a száját.
- Mondhatod nyugodtan.
- Nem tudom… csak nincs sok kedvem New Yorkba menni.
- Nekem nem hazudhatsz! Imádsz utazni. Nem hiszem el, hogy nem akarsz NY-be jönni – ültem le vele szembe, s kezdtem falatozgatni.
- Jól van – vonta meg a vállát – lány van az ügyben.
- Szinte sejtettem. Milyen lány?
- Rachel a neve. Nem olyan régóta ismerem és az elején tetszett is meg minden, csak mióta tudja, hogy te vagy a húgom, folyton rólad kérdezget, ezért most bizonytalan vagyok – magyarázta s hajtotta le a fejét.
- Úgy érted, félsz attól, hogy miattam van-e veled vagy tényleg tetszel-e neki?
- Pontosan – bólogatott szomorú szemekkel.
- Hm… hát derítsd ki valahogy – vontam meg a vállam.
- De, hogy?
- Nem tudom… mondjuk, udvarolgass neki meg ilyenek, és ha látod rajta, hogy értékeli, akkor biztosan érdekled, de ha nem akkor… nem – húztam el a szám – félsz attól, hogy kihasznál, igaz? – eszméltem fel a tényleges érzésére.
- Ühüm – bólogatott.
- Pocsék tesó vagyok – ingattam a fejem.
- Nehogy már magadat okold! – horkant fel – sajnos vannak ilyenek. Csak az a szerencsém, hogy nem gabalyodtam bele ebbe a lányba – húzta fél mosolyra a száját – nem tehetsz róla.
- Nem haragszol rám? – néztem rá aggodalmasan.
- Ne viccelj már. Hiszen a húgom vagy. Meg amúgy sincs miért haragudnom rád – legyintett s állt fel tárt karokkal – na, gyere ide – mosolygott.
Erre én is fülig érő mosollyal, öleltem meg. Jól esett ez a kis „tesói” ölelés. Azért sajnálom Nicket, hiszen elég rossz érzés, ha ilyennel találkozik az ember. De biztosan majd lesz egy olyan lány, akit tényleg mellé rendelt a sors. Kibújva az öleléséből, gyorsan még bekapkodtam néhány falatot, majd a szobámba felmentem, hogy én is elkezdjek pakolni. Előtte a hifimet bekapcsoltam, hogy azért legyen némi zene is, majd Michael szavaira gondolva, a melegebb ruháimat kezdtem bepakolni az úti táskámba. A pakolás közepette, hírtelen egy kopogásra kaptam az ajtó felé a fejem, s elmosolyodva néztem Taylorra, ahogy áll az ajtóban.
- Szia – mosolyogtam s mentem oda megölelni.
- Szia – mosolygott vissza.
- Anyu engedett be? – indultam vissza a választott ruhákhoz, s közben pakoltam befelé.
- Ühüm – bólogatott és ült le az ágyam szélére.
- Nem baj, hogy még pakolgatok? – néztem rá.
- Dehogy is. Csináld nyugodtan – mosolygott.
- Nem rég keltem, úgy, hogy… - vontam meg a vállam – szólj, majd ha untatlak – kuncogtam el magam.
- Te? – húzta fel a szemöldökét – te sosem untatsz – vonta meg a vállát.
- Oh, akkor okés – kuncogtam el a végét.
- Amúgy lent találkoztam Nickel, de elég… fura volt. Mi van vele? – ráncolta a homlokát.
- Csaj ügy. Épp ma beszélgettem vele. Azt mondja, hogy lehet, kihasználja az a csajszi azért, mert én vagyok a húga. Ettől meg tök rosszul érzem magam – húztam el a szám.
- Oh, értem – nézett együtt érzően – de ne okold magad e-miatt.
- Persze – forgattam a szemem – a baj, hogy mindent a szívemre veszek – vontam meg a vállam.
Erre csak egy fél mosoly kúszott fel Tay arcára.
- És, mi a helyzet az otthoniakkal? – váltottam témát.
- Semmi, megvannak – mosolyodott el – amúgy mikor is lesz Ryannek a bulija?
- Öhm… nem tudom. Az sem biztos, hogy elmegyek. Bár kíváncsi vagyok a rejtélyes barátnőjére. És… ha elmegyek, jössz velem? – rebegtettem felé a pilláimat.
- Persze. De szerintem kicsit talán kínos lesz… - húzta el a száját.
- Nem lesz. Jó fej srác. Lehet még a végén haverok is lesztek – mosolyodtam el.
- A jövő kérdése. Bár mindig is hálás leszek azért, hogy ott volt veled a nehéz időszakban – rogyott le a mosoly az arcáról.
- Ühüm – hajtottam le a fejem vissza emlékezve.
- Nem akartam elrontani a kedved – éreztem magamon a pillantását.
- Nem rontottad el, csak… előjöttek az emlékek – mutattam egy ilyen „jól vagyok, nyugi” féle mosolyt.
- Beszélhetsz róla, ha szeretnél.
- Már elmondtam neked mindent, és úgy érzem, hogy tényleg kezdek túl lenni az egész dolgon – mosolyodtam el – végre 1 év elteltével.
- Jó ezt hallani – mosolygott ő is.
Amíg pakoltam addig továbbra is beszélgettünk, kisebb-nagyobb megszakításokkal, s Tay unaloműzés képp belenézett a lap-topomba, majd az újonnan kirakott fotóimat fürkészte végig, huncut mosollyal azon a cuki képén. Amikor végeztem, már alig 1,5 óra maradt az indulásig, így, úgy döntöttünk, hogy csak a partra megyünk le kicsit sétálni.
Kábé egy órát sétáltunk lent, immár kézen fogva, ami nagyon jó volt. Nem sokat beszélgettünk, inkább csak élveztük egymás társaságát és a gyönyörű kék vizet, ami néha séta közben ellepte a lábunkat. Amikor visszaértünk már alig fél óra volt az indulásig, így lassan elkezdtem készülődni, de látva Tay arcát, hogy talán úgy érzi, hogy útban van, megnyugtattam.
- Maradj nyugodtan. – mosolyogtam rá, ahogy a szobámba értünk.
- Biztos? – ráncolta a homlokát.
- Persze – vágtam rá és mentem a gardróbhoz.
Míg válogattam a ruhák között, gondolva arra, hogy New York-ban hideg lesz, továbbra is beszélgettünk néhány dologról. Sosem értettem, hogy tudunk ennyit beszélgetni, de az csak jó dolog.
Végül egy szűk farmernál és egy vajszínű kötött pulcsinál maradtam, gyorsan átöltöztem, majd a fürdőben még igazítottam magamon. Még gyorsan felhúztam egy szintén vajszínű, kényelmes csizmát, és a kezembe véve a bőrdzsekimet, indulásra kész voltam.
- Csini – nézett végig rajtam kaján mosollyal.
- Köszi – mosolyodtam el rejtve a pirulásomat – menjünk le – biccentettem neki az ajtó felé.
Segítség képp, az utazómat a kezébe vette, majd ahogy leértünk a földszintre már mindenki toporzékolva várt.
- Nem jött még Michael? – kérdezte anyukám felé fordulva.
- A-a – ingatta a fejét.
- Mehettek nyugodtan, szerintem mindjárt itt lesznek.
Ja, még nem mondtam, de külön megyünk a reptérre, mert nem akarják a szüleim, hogy utánuk is fotósok száguldjanak. Meg azért is, hogy a menedzseremmel, meg a többi szokásos emberrel lássanak együtt.
- Rendben – bólintott rá apukám, és indult a garázs felé.
- Majd a reptéren akkor találkozunk – intettek még gyorsan.
Így Tay-el kettesben maradtunk néhány percre és ezt a kis időt arra használtuk, hogy normálisan elbúcsúzzunk egymástól. Egymásra néztünk, majd értve az arckifejezésünket – ami azt sugározta, hogy öleljük meg egymást – szorosan egymás karjaiba zártuk magunkat és apró csókokkal halmoztuk el egymást. Mint gondoltam, néhány perc múlva meg is érkeztek Michael-ék, így kisétáltunk hozzájuk, s Taylor gyorsan berakta még a táskámat a csomagtartóba, majd még egyszer megöleltük egymást.
- Hívj fel, ha megérkeztetek – motyogta a fülembe.
- Oké – suttogtam én is.
Miután kibontakoztam az öleléséből, még adtam egy puszit az arcára, majd az autóba Lauren mellé bevágódva, indultunk is.
- Látom, dúl a love! – kuncogott mellettem Lauren.
Erre csak szótlanul elmosolyodtam. Ennyire látszana?! – tettem fel magamban a kérdést. Hát… ha igen az csak jó.
- De a tegnapi az nagyon jó volt! – szólalt meg ismét Lauren – elmehetnénk többször így bowlingozni.
- Szerintem is – mosolyogtam és értettem egyet.
- Durva volt az a versengés köztetek – kuncogott.
- Hát… na – vontam meg a vállam – mi ilyenek vagyunk.
- De aranyos volt – mosolygott – hallod. Olyan nagy mázlid van ezzel a sráccal.
- Mert? – mosolyodtam el.
- Mert olyan jól kijöttök egymással.
- Persze – horkantam fel – azért veszekszünk annyit.
- Azért mert több közös van bennetek, mint gondoljátok.
- Tényleg? – húztam fel a szemöldököm.
- A kutya is látja. Mindketten makacsak és büszkék vagytok, és… - tette fel a mutató ujját – imádjátok egymást. Ezt még a vak is látja – fejezte ki a gondolatait – vagy akkor most mond azt, hogy nincs igazam! – vonta meg a vállát.
Csak elmosolyodtam, azon, hogy tényleg milyen igaza van Laurennek. Jól látja a dolgokat. Bár a veszekedésünk fő okai mindig valami butaság. Nem tudom, de valahogy majd le kellene szoknom erről a „gyorsan megsértődök és felkapom a vizet” tulajdonságomról. Nem tudom kitől örökölhettem, hiszen se anyukám se apukám se Nick se Stella nem ilyen. Lehet akkor ezt – is – az én drága nagyapámtól örökölhettem, bár őt sem láttam ilyennek. Mindegy, nem olyan érdekes. Mikor kiértünk a repülőtérre, kiszálltunk, majd a táskáinkat a kezünkbe véve az épületbe igyekeztünk. Gyorsan túl lettünk az ellenőrzésen, és a repülő bejáratához indultunk, ahol kint már a család, a banda és a többi szükséges ember állt.
- Na, megjöttünk – mosolyogtam rájuk, ahogy közelebb értünk.
- Akkor üljünk be – indultak felfelé Stelláék.
A helyünkre leheveredtünk Laurennel, bekötöttük magunkat, majd néhány percnyi várakozás után, már éreztem, hogy elkezdenek alattunk forogni a kerekek. Unaloműzés képp, elővettem a telefonomat és mivel Laurennek is olyan kedve volt, így elkezdtünk „fotózkodni” a repülőn. Mondjuk így sok közös képünk van már, de mindig jól jönnek az újak.
Úgy belemerültünk a nagy fotózkodásba, hogy végül mindenkivel csináltam egyet-egyet, meg csoportosat is. Jó hangulat volt fent. Szokás szerint végig viccelődtünk Jens-el. Kész az a csávó. Mindig is olyan bolondos volt. Majd mikor meguntuk, visszaültünk a helyünkre és vártuk a hamarosan következő leszállást, ugyanis össz-vissz körülbelül 1 óra hossza az út.
Ahogy leszálltunk és ismét túl lettünk egy ellenőrzésen, fotósok kíséretével mentünk a műsor által rendelt autóhoz, és indultunk a Hilton szállodába. Mikor oda értünk, kikértük a több szobás lakosztályt – hogy mindenki egy helyen legyen – és a hatodikra indultunk. Egyébként nem tudom Michael miért pont ezt a luxus hotelt foglalta le, mikor elég lenne 1 napra egy egyszerű is, de hát, ha már lefoglalta, akkor nem fogok cirkuszolni neki. Biztos voltam benne, hogy egy nagyon szép lakosztályt kaptunk, hiszen ez még is csak Paris Hilton egyik hotele. Személy szerint még nem találkoztam vele, de egyszer majd szeretnék. Nem mondom, hogy csodálója vagyok, de kedvelem a csajszit. Amikor felértünk, és kitárult előttem az ajtó, azt hittem dobok egy hátast. Nem csalódtam az már biztos. Nagyon szép volt a nappali. Ráadásul még egy koktél pult is volt. Na, az minek kellett? – kérdeztem magamban. Egyből az első szobát céloztam meg magamnak, ami szintén nagyon tetszett. Városra néző kilátás… tökéletes ráadásul Laurennel leszünk egy szobában, még jobb. Mindenki elfoglalta a szobáját majd pár perc múlva a csomagjaink is megérkeztek. Miután körbe jártuk ámuldozva Laurennel a lakosztályt, úgy döntöttünk, hogy lemegyünk a benti medencéhez a srácokkal együtt, de először Michael-höz fordultam.
- Michael – mentem oda hozzá, aki a kanapén szürcsölgette az üdítőjét.
- Igen?
- A próba mikor lesz?
- Holnap délelőtt.
- Ja, rendben. Akkor lementünk a medencéhez – fordultam immár a szüleim felé, akik bólintásukkal engedélyt adtak rá.
Csak aztán az eszembe ötlött, hogy nem is hoztam magammal se bikinit se fürdőruhát.
- Lauren! – néztem rá – nem hoztam fürdő ruhát.
- A fenébe! Én sem – húzta el a száját – lent van egy ruhás bolt. Hátha van egy pár fürdő ruhájuk is.
- Télen? Szerintem nincs – húztam fel a szemöldököm.
- Próbáljuk meg – vonta meg a vállát – hátha szerencsénk lesz.
- Neked legyen igazad – indultunk le.
Lementünk a lifttel, majd Lauren már rutinosan ment a boltba és az eladónőhöz lépve, már tette is a kérdést.
- Elnézést, szeretnénk fürdőruhát nézni, esetleg van önöknél?! – kérdezte határozottan.
- Azt hiszem maradt néhány bikini a nyári kollekcióból, megyek megnézem a raktárban, addig várjanak itt – indult el a nő.
- Na, látod! – fordult felém mosolyogva.
- Így kell ezt csinálni – pacsiztam vele össze nevetve.
Pár perc múlva a nő már hozott is a kezében néhányat, mi pedig sietősen kiválasztottuk azt, ami a kezünkbe akadt, majd a lakosztályba visszaérve átöltöztünk és kezünkben egy kendővel, leindultunk a medencéhez, ahol már a többiek ott voltak.- Hol voltatok már csajok? – kérdezte Lukas.
- Vásárolni! – vágtam rá – nem terveztük, hogy medencézni fogunk, így muszáj volt gyorsan intézkedni.
- Oh, értem – kuncogott.
Leraktuk a törölközőket, majd mielőtt csobbantunk volna, megszoktuk a picit hidegebb vizet, aztán újra kimászva a medencéből, Laurennel kézen fogva, nekifutásból ugrottunk bele.
Így telt el az egész délután. Nagyon jól szórakoztunk. Egymást löktük befelé, és általában mindig Nick nyomott le a víz alá, mire én is viszonoztam. Kakasoztunk, fogócskáztunk és marháskodtunk. Néhányszor sikerült vizet is nyelnem, de nem nagyon izgatott, hiszen tiszta volt. A fogócskánál nem egyszer volt olyan, hogy a medence szélénél majdnem elcsúsztam, de ezt már tőlem meg lehetett szokni. Mikor épp már kicsit kifulladtunk a nagy játékba akkor beültünk a jakuzziba és ott pihentetve magunkat, merültünk bele a beszélgetésbe. Este felé, már mikor rendesen kiáztattuk a bőrünket, mindünk kiszálltunk és magunk köré csavarva a kendőt, megtöröltük a lábunkat, és felsétáltunk a lakosztályba.
- Pont, most akartam szólni nektek – lépett elém anyukám – készüljetek lassan, mert mindjárt megyünk le vacsizni.
- És… muszáj kiöltözni? – tettem fel neki a kérdést, mert nem igazán volt kedvem ezek után még ahhoz is.
- Nem – ingatta a fejét – nyugi. Felhozatjuk a vacsit – nyugtatott meg.
- Ja, akkor okés – indultam a szobánk felé Laurennel.
Elsőnek a fürdőt céloztam meg, ahol megfürödtem és a hajamat is megmostam, majd mikor végeztem, magam köré csavartam egy kendőt, na meg a hajamat is kendőbe tekertem, és a táskámhoz léptem.
Gondolva arra, hogy én már ma nem megyek ki a városba, egy fehér atlétát és egy kényelmes piros melegítő alsót vettem fel. Megtörölgettem a hajamat és Laurennek átadtam a terepet, aki szintén gyorsan elvégezte ugyanezeket. Pont mikor kész lett ő is, anyukám bekukkantott hozzánk.- Gyertek lányok – mosolygott – itt a vacsora.
- Oké – indultunk el.
Eddig észre sem vettem, de már tényleg éreztem, hogy éhes vagyok, sőt egy picit még fáradt is. Biztosan a víz és a sok móka fárasztott le. Kisétáltunk az ebédlő asztalhoz, ami hatalmas volt, és látva a sok gusztusos ételt, még nagyobbat morgott a gyomrom. Leültünk és miután drága édes apukám elmondta az áldást, neki láttunk az evésnek. Ritkán van ez, hogy az egész csapat együtt vacsorázik, de ezek az élmények mindig jók. Ha jobban belegondolok, már ők is a családhoz tartoznak. Illetve, amikor turnézok akkor ők a családom, hiszen olyankor maximum anyukám van velem a családból.
A vacsora közben ismét jó hangulat volt. Jens hozta a formáját. Sokat beszélgettünk, főleg az ünnepek utáni teendőkről. Michael elmagyarázta, hogy jövő héten már kezdődik a klipforgatás, viszont előtte lesz egy megbeszélés a rendezővel, hogy mi, hogy legyen meg ilyenek. A stúdió munkálatok is szóba kerültek, és szót ejtettünk a turnéról is. A vacsi végén, elégedetten dőltem hátra, a pocimra rakva a kezem, jelezve, hogy igen ám jól laktam. Szerintem ezen az éjszakán híztam vagy 2 kg-t. Esküszöm, beperelem a szakácsot, hogy ilyen jól főz – kuncogtam magamban. Miután mindenki pihentette magát a bőséges vacsora után, jó éjt kívántunk Laurennel és bevonultunk a szobánkba, ahol egyből pizsamába vetődtem át. Majd a tv elé leheveredtünk. Ahogy kapcsolgatta Lauren a tv-t, az egyik adón épp a Twilight ment, amiről eszembe jutott Taylor. Elfelejtettem felhívni – csaptam a homlokomra.
- Mi az? – nézett rám értetlenül Lauren.
- Áh, semmi. Csak megígértem Tay-nek, hogyha megérkezünk, felhívom – magyaráztam, s közben vettem elő a telefonom.
- Hát, kicsit elkéstél ezzel – kuncogott – na, de megyek ki egy kis teáért, hozzak neked? – állt fel az ágyról.
- Igen, köszi – mosolyogtam rá.
Gyorsan előkerestem Tay számát és elkezdtem tárcsázni. 1 csörgés után már fel is vette.
- Szia – szóltam bele egyből azzal a „ne haragudj” hanglejtésemmel.
- Szia – mosolyogott bele, mire kicsit megnyugodtam.
- Ne haragudj, hogy nem hívtalak eddig – húztam el a szám.
- Hát… ami azt illeti már kezdtem aggódni.
- Bocsi – kértem bocsánatot még egyszer.
- Semmi gond – mosolygott.
- Csak amikor megérkeztünk lementünk medencézni aztán meg vacsiztunk és én hülye – ingattam a fejem – most jutott eszembe, hogy megígértem.
- Akkor jól érezted magad – mondta lágyan.
- Igen, nagyon. Ha tudnád, kikkel vagyok összezárva – forgattam a szemem – egyik bolondabb, mint a másik – kuncogtam el a végét.
- Oh – nevetett ő is.
- Ráadásul úgy jöttünk Laurennel, hogy nem terveztük a medencézést, ezért le kellett mennünk a ruha boltba, fürdő ruhát venni.
- Hol kapnátok fürdőruhát télen?
- Szerencsénk volt, mert még maradt a raktáron néhány, de szerintem az eladó nő kicsit se nézett minket hülyének – kuncogtam.
- A lényeg, hogy még is volt – nevetett ő is.
- De egyébként nagyon szép lakosztályt kaptunk. Jó, mert így mindenki egy helyen van, nem össze-vissza.
- Melyikben száltatok meg?
- A Hiltonban.
- Azt nevezem – emelte fel a hangját meglepődötten és nevetett.
- Michael néha túloz – legyintettem.
- Hát… azért még sem olyan rossz dolog luxus lakosztályon aludni.
- Tényleg nem – kuncogtam – na, és te mit csináltál?
- Semmit – mondta unottan – tv-ztem, meg mi is nem rég vacsoráztunk. Anyu már nagyon izgatott a holnap miatt – kuncogott.
- Gondolom – nevettem vele – majd segíts neki.
- Persze – mosolygott – lesz majd próba?
- Igen, majd holnap délelőtt. Este pedig 8-kor fog kezdődni a műsor. Kérdezni akartam, hogy nézni fogsz-e de szerintem úgyis a vendégekkel leszel elfoglalva.
- Nézni foglak – mosolygott.
- Tényleg? – örültem meg.
- Ühüm – kuncogott.
- Akkor jó. – mosolyodtam el.
Közben bejött Lauren és az ágyam melletti éjjeliszekrényre tette a bögre teát, mire egy „köszi”-t tátogtam neki.
- Amúgy, Laurennel vagyok egy szobába – kapta fel erre a fejét Lauren.
- Kivel beszélsz? – tátogta
- Az jó – mondta Tay közben, mosolyogva.
- Taylorral beszélek – mondtam normálhangon Laurennek, mire csak elmosolyodott.
- Ki az? – szólt bele Tay.
- Oh, csak Lauren kérdezte, hogy kivel beszélek.
- Jah. És az út milyen volt?! Nem is kérdeztem.
- Jó volt – gondoltam vissza a sok hülyéskedésre és kuncogtam el magam – majd bemutatom neked egyszer a banda tagjaimat. Nagyon bolondok.
- Oké, rendben – nevette el magát.
- Hé, és kitől fogok új évi csókot kapni?! – tettem fel a kérdést tetettet kétségbeeséssel.
- Hát igaz az nem éjfélkor lesz… de tőlem – váltott kacérra a mondat végén – jó lesz? – képzeltem el magamban, ahogy fel-le húzogatja a szemöldökét.
- Igen – mondtam én is huncuton – holnap felhívsz?!
- Mindenképp – válaszolt immár lágyan és édesen – nem tudnék úgy elaludni, ha nem hallom a hangod – lágyultam el ez után a mondata után.
- Oh, édes vagy. Apropó… édes. Mikor kapom meg a csokimat?!
- Mihelyst találkozunk – mosolygott.
- Nagyon helyes – nevettem el magam – alig várom!
- Én is – mondta ismét kacéran.
- Na, jól van. Rakom lassan. Kicsit már fáradt vagyok.
- Pihenj nyugodtan. Majd holnap felhívlak még a műsor előtt, oké?
- Oké – mosolyogtam – Jó éjt.
- Neked is. Szia – mosolygott.
- Szia – bontottam a vonalat.
Bevallom, ahogy elbúcsúztunk egymástól, rám tört egy amolyan „nagyon hiányzik Tay” érzés. Rossz volt tőle innen búcsúzkodni. Ráadásul még holnap sem fogom látni. Ez a legrosszabb abban, hogy utazgatunk mindketten. A hiány. Olyan jó lett volna, ha látom még elalvás előtt a mosolyát…. tényleg hiányzik. Az elmélkedésemből Lauren szakított félbe.
- Figyelj, elhoztam a turnés fellépő ruháid terveit – vette elő a táskájából – gyere, nézd meg – mosolygott.
Felálltam és leültem szembe vele az ágyon, majd elkezdte mutogatni a terveit. Mint mindig, most is nagyon jó ötletei voltak és az ízlésemnek is tökéletes volt. Ilyenkor hálát adok az istennek, hogy egy személyben találtam meg a tökéletes stylistomat, barátnőmet és még a tanácsadómat is. Miután végig néztük és elmagyarázta a további frappáns terveit, visszabújtunk mindketten az ágyba, és a tv-t kezdtük el bámulni, amiben semmi értelmes nem ment. A pilláim is kezdtek már leragadni, így nyakig magamra húztam a takarót, majd Laurennek Jó éjt kívántam, és percek alatt bealudtam….
A hilton
2 megjegyzés:
Szia!Nagyon jó lett,várom a kövit puszi niki
köszi niki:D örülök, hogy tetszett:D
Megjegyzés küldése