2011. február 27., vasárnap

Szandra Burke's life 67 rész

Szijasztok, itt a következő rész:D Remélem tetszeni fog, és ha van kedvetek véleményezzetek:D Jó olvasást

Az este folyamán sokszor fent voltam, hogy ránézzek Taylorra. Biztosan már be volt rögzülve az agyamba, hogy itt van és ezért tudtam felkelni többször is. Hála istennek nem észleltem azt, hogy lázas lett volna, ráadásul egész este úgy aludt, mint egy édes kisfiú, aki miután megkapta az esti kakaóját úgy bealudt, hogy egy medve ordítása se riasztotta volna fel. Bár az eldugult orra miatt, sokszor felhorkantott, amit kifejezetten nem tudok elviselni, de tőle még ezt is elviseltem, plusz köhécselt is, de ez már kevésbé zavart. Olyan jól esett, hogy vele aludhattam annak ellenére, hogy beteg. Egész este melegen tartott, így abszolút nem fáztam. Oh és rendesen le is izzadt, ami gondolom a láztól lehetett, de úgy tudom, hogy ha valaki kiizzadja a láz-t, akkor onnantól már jobban lesz. Hát… majd meglátjuk reggel, ha felkel.

Amikor reggel kinyitottam a szemem, egyből megfordultam, hogy Taylor-t megnézzem és örömmel láttam, hogy már jobban néz ki mint tegnap. De mivel nem akartam felkelteni a motoszkálásommal meg azzal, hogy bekapcsolom a tv-t, így úgy döntöttem, hogy lemegyek a konyhába segíteni anyukámnak elkészíteni a reggelit. Óvatosan kiszálltam az ágyból, és lementem.

- Jó reggelt – mosolyogtam anyukámra, aki épp a reggeli kávéját szürcsölgette.
- Jó reggelt – mosolygott – hogy aludtatok?
- Én jól – vontam meg a vállam – és szerintem Taylor is. Este sokszor ránéztem és mindig aludt, és még lázas sem volt.
- Na, ez jó hír. De attól menj el vele az orvoshoz.
- Persze. A szüleit felhívod majd?
- Már megtettem tegnap este – mosolygott
- És mit mondtak?
- Hát azt, hogy megpróbálnak minél hamarabb hazajönni, de megnyugtattam őket, hogy itt jó helyen lesznek.
- Ühüm, jól tetted – öntöttem magamnak egy bögre teát és ültem le vele szembe – szóval addig itt maradhatnak, amíg haza nem jönnek a szüleik?
- Persze – vonta meg a vállát.
- És ugye Tay végig velem aludhat?
- Majd meglátjuk.
- Oké – kortyoltam bele a teámba – mit akarsz csinálni reggelire?
- Egy kis meleg szendvicsre gondoltam.
- Oké, akkor segítek megcsinálni.
- Rendben – mosolygott – a forgatás mikor is kezdődik?
- Holnap.
- És ma nem kell menned sehová?
- A-a – ingattam a fejem – amúgy se megyek, mert inkább itthon leszek Taylorral. Elég bunkó dolog lenne, ha itt hagynám, magammal cipelni pedig nem akarom ilyen betegen. Inkább pihenjen. Meg amúgy sincs nagy kedvem menni sehová.
- Oké, rendben.
- Apu dolgozik?
- Ühüm – bólogatott – már kora reggel elment.


Megittam a teámat, majd ahogy anyukám elkezdte csinálni a reggelit beálltam hozzá segíteni.

Miután kész lettek az első szendvicsek, hírtelen Taylor jelent meg a konyhában, kómás fejjel, mire muszáj volt elmosolyodnom, hiszen nagyon aranyos volt.

- Szia – mosolyogtam rá.
- Jó reggelt – nyöszörögte érthetetlenül. Egyből leszűrtem a beszédéből, hogy fáj a torka, mivel szinte meg se bírt szólalni.
- Jobban vagy? – közben leült a pulthoz.
- Ühüm – bólogatott – Csak a torkom.
- Hallom. Úgy, hogy inkább ne beszélj, hanem igyál meg egy bögre forró teát – öntöttem ki neki és csúsztattam elé.
- Hogy aludtál? – kérdezte immár anyukám tőle.


Erre csak bólogatott jelezve, hogy jól, hiszen szerintem ő sem akart ilyen hanggal beszélni.

- Ugye tudod, hogy reggeli utána elmész a dokihoz?!– kérdeztem tőle - És én is megyek veled.


Erre csak összeráncolta a homlokát és elkezdte ingatni a fejét.

- De elmész. Ez nem játék – magyaráztam neki szűkült szemekkel – az én kedvemért – néztem rá immár oldalra biccentett fejjel.


Mire kis hezitálás után, rábólintott, én pedig elmosolyodva csináltam tovább a szendvicseket. Percek múlva már megérkeztek a lányok is, majd Nick is levánszorgott a finom illatokra. Taylornak a teától visszajött a hangja, így már tudtunk vele is beszélni.

Miután végeztünk a reggelivel, Tay jófiú módján követett engem a szobámba, hogy elkészülhessünk. Ahogy felértünk egyből a gardróbot céloztam meg, ahol kis nézelődés után egy farmernél és egy szivárvány mintázatú felsőnél maradtam, majd látva, hogy Tay van a fürdőben, leültem az ágy szélére és megvártam, míg kijön. Pár perc múlva egy farmerben és felső nélkül jött ki, mire elég ferdén néztem rá, hiszen beteg és még itt puccoskodik.

- Gyorsan vegyél fel valami felsőt – néztem rá felhúzott szemöldökkel.
- Mert? – vigyorodott el.
- Mert beteg vagy és ne puccoskodj itt nekem – mosolyodtam el én is a mondat végén.
- Oké – kuncogott és indult felvenni a fehér felsőjét.


Mosolyogva mentem be a fürdőbe, majd gyorsan elvégeztem a szokásos reggeli teendőket és felöltöztem. Visszaléptem a szobámba, felhúztam egy fekete kényelmes csizmát, a vállamra kaptam a táskámat és indulásra kész álltam meg Taylor előtt.

- Kész vagy? Megvan minden, ami kell? – kérdeztem tőle.
- Ühüm – bólogatott.
- Akkor mehetünk?
- Aha – húzta el a száját.
- Na, több aktivitást – indultunk le a lépcsőn.
- Igen, főnök asszony – kuncogott.


Erre nekem is el kellett nevetnem magam. Főnök asszony? Bár bevallom, tényleg néha főnökösödök. Ahogy a földszintre értünk, gyorsan elhadartam anyukámnak, hogy hová megyünk, felvettem a kocsi kulcsot és a garázsba indultunk.

- Nem vezethetek? – nézett rám azzal a kérlelő pillantásával.
- Nem – vágtam rá – még a végén rosszul leszel nekem.
- Dehogy – ingatta a fejét – kérlek.
- Miért akarod folyton az én kocsimat vezetni?
- Nem tudom – vonta meg a vállát – csak szeretem ezt az autót.
- Na, látod. Én is. Ezért nem fogsz most vezetni.
- Légyszi – nézett rám boci szemekkel.
- Na, jó – fújtam ki a levegőt lágyult szívvel, annak ellenére, hogy eddig csak ő vezethette meg max a szüleim – de csak visszafele – tettem még hozzá.
- Rendben – vigyorodott el.


Gyorsan beültünk, Tay elmondta, melyik orvoshoz jár, kigurultunk és már indultunk is.

- Amúgy miért félsz ennyire a dokiktól? – kértem pár perc múlva.
- Őszintén? – húzta fel a szemöldökét – lehet, ki fogsz nevetni, de utálom azt az izét, amit lenyomnak a torkomon – fintorodott el.
- Azt a pálcikát, vagy mit? – néztem rá meglepődve.
- Ühüm – bólogatott – nem bírom – rázkódott össze.
- De muszáj valahogy megnéznie a torkod – kuncogtam.
- Tudom... csak valahogy nem bírom.
- Akkor mondd meg neki, hogy azt hanyagolja. Vagy nyisd ki jól a szád.
- De komolyan téged kicsit se zavar?
- Nem – ingattam a fejem – egyébként se a torkodon nyomják le, hanem csak a nyelvedet nyomja le vele.
- Nem baj – fintorodott el ismét.
- Amúgy azt mondta anyukám, hogy amíg a szüleitek nem érnek haza, addig ott maradhattok – néztem rá elmosolyodva.
- Hm… - mosolyodott el ő is.
- Mindjárt jobban érzed magad, mi? – kuncogtam.
- Azt meghiszem – kuncogott ő is – de kicsit úgy érzem, mintha a terhedre lennék – húzta el a száját.
- Mi? – néztem rá ráncolt homlokkal – Te hülye vagy már ne is haragudj – értetlenkedtem a bugyuta mondatán – miért lennél a terhemre?
- Hát nem csinálhatod a dolgodat miattam – vonta meg a vállát.
- Ezt most fejezd be, okés?! – néztem rá – még, hogy a terhemre vagy. Rég hallottam ilyen butaságot – ingattam a fejem – amúgy sincs dolgom, meg, ha lenne, akkor se hagynálak csak úgy ott betegen. Szerintem te se hagynál ott betegen, ha fordítva lenne.
- Nem, hát – kuncogott.
- Ennyi – vontam meg a vállam és kuncogtam el magam én is.


Az út további részében, nem nagyon beszélgettünk, inkább a rádióba hallgattuk a jobbnál jobb dalokat. Majd ahogy leparkoltam, szerencsére fotósok nélkül végre, kiszálltunk nyugodtan és besétáltunk a rendelőbe, ahol megint csak szerencsénkre 1-2 idősebb ember volt. Leültünk majdnem az ajtó elé, és csak vártunk.

- Menjek majd be veled? – suttogtam halkan.
- Ühüm – bólogatott bizonytalanul kis hezitálás után.
- Majd én beszélek – mosolyodtam el.
- Okés – hajolt közelebb egy puszit lehelve az arcomra, mire még jobban elmosolyodtam, s alig láthatóan elpirultam, majd összekulcsolta a kezünket én pedig, a vállára hajtottam a fejem.


Nem sokáig ültünk így, mivel a két idős néni és bácsi, megint szerencsénkre – hát ez ilyen szerencsés nap úgy tűnik – csak gyógyszert jöttek felíratni, így hamar be is hívott minket a doktor. Ahogy beértünk Tay leült a kezelő székbe.

- Nos, mi a panasza?! – kérdezte kedvesen a doki Taylorral szembe ülve.
- Magas láz, influenza, és még a torka is fáj – válaszoltam helyette, mire rám mosolygott Tay.
- Ühüm, értem – ráncolta a homlokát – akkor nyissa ki a száját – vette a kezébe a doki a rettegett kis acél pálcát. Ránéztem Taylorra, aki fintorodva nézte végig a doki mozdulatait, majd úgy döntöttem, hogy közlöm a dokival Tay rejtett „félelmét”.
- Nem bírja ezt – mosolyodtam el, egy feltörő kuncogást elrejtve – azt a valamit – mutattam rá.
- Semmi gond, akkor nyisd nagyra a szád, hogy meg tudjam nézni a torkod – tette le, mire Tay megkönnyebbülve és hálásan nézett rám.


Megnézte a torkát, majd a mellkasát is meghallgatta, és végre mikor végzett felém fordult, hogy közölje a tényeket.

- Ti testvérek vagytok, vagy…?! – nézett rám a doki, mire ledöbbenve és értetlenül néztem rá. Még, hogy tesók?! Még az kellene – gondoltam magamban.
- A barátnője vagyok – javítottam ki. Ránéztem Taylorra, aki szintén elég ferdén nézett a dokira.
- Értem. Szóval… torok gyulladása van, felírok néhány gyógyszert, amik hamar hatni fognak. És remélhetőleg pár nap alatt kievickél belőle – mosolyodott el – csak sok folyadékot igyon és pihenjen, meg persze szedje a gyógyszereket.
- Rendben, köszönjük – mosolyogtam vissza.


Gyorsan lefirkantotta a receptet, ideadta, még egyszer megköszöntünk és elindultunk a rendelő melletti gyógyszertárba, kiváltani a gyógyszereket.

- Hallottad, pihenned kell… bátyus – emeltem ki a bátyus szót, elkuncogva magam.
- Még csak az kellene – kuncogott fel ő is.
- Hát… nem baj, legalább már azt is elmondhatom, hogy a húgodnak néztek – nevettem fel.
- Pedig nem is hasonlítunk – kuncogott még mindig.
- Ühüm – bólogattam – mindegy is– vontam meg a vállam.


Gyorsan kiváltottuk a gyógyszert, majd beültünk az autóba és hazaindultunk.

Ahogy hazaértünk, beálltam a garázsba és a konyhában, megnéztük Tayel és anyuval milyen gyógyszereket írt fel, aminek a többségét ismerte anyukám, majd Taylor az előírás szerint be is vette azokat, amelyiket kellett. Öntöttem neki és még magamnak is egy bögre teát, majd felmentünk a szobámba és Tay egyből leheveredett az ágyra, a tv-t kapcsolgatva. Én is le akartam feküdni mellé, de pont akkor kezdett el csörögni a telefonom. Gyorsan megnéztem a képernyőt, amin Lauren neve állt, majd a kis zöld gomb benyomásával a fülemhez emeltem.

- Szia – mosolyogtam bele.
- Szia – köszönt jó kedvűen – beszélni akartam veled a holnapi forgatással kapcsolatban.
- Persze, mondd csak.
- Szóval azt akartam kérdezni, hogy holnap nem megyünk-e együtt?!
- Dehogynem. Persze. Elmehetek érted – mosolyodtam el.
- Saját autóval mennék, csak valami eltört benne és a szerelőnél van – mondta lehangolt hangon.
- Semmi gond. Tudod, hogy szívesen elviszlek magammal bárhová.
- Köszi – mosolyodott el ő is.
- Igazán nincs mit. Akkor majd ott leszek valamikor kora reggel.
- Rendben.
- Oh és tudsz valamit a klipbeli ruháimról, mert én semmit?!
- Persze. Már lerendeltem és már meg is érkeztek, de majd a forgatáson válogatjuk ki.
- Ja, okés. Rendben. Akkor majd megyek – mosolyogtam.
- Rendben, és még egyszer, köszi.
- Nincs mit.
- Szia.
- Szia – bontottam a vonalat.


Letettem a helyére a telefonom, majd elővettem a kis vékony plédemet, és Tay mellé befurakodva, magunkra hajtottam a plédet. Elhadartam gyorsan, hogy miért keresett Lauren majd a tv felé meredtem, amin épp egy izgalmas film ment. Jó volt így feküdni, kellemes érzéssel töltött el. Ráadásul tényleg jobban érezte már magát, ami még jobb kedvre derített.

Egész délután tv-ztünk és épp egy film végénél jártunk, amikor Tay a mosdóba vonult, majd amikor visszajött leült mellém, a kezét átrakta rajtam, majd fura arckifejezéssel kezdett el vizslatni. Az elején még nem igazán zavart, de utána már kezdett fura lenni számomra,

- Van valami gond?! - néztem rá értetlenül.
- A-a – ingatta a fejét elmosolyodva, mire úgy szint értetlenül, de én is elmosolyodtam.
- Hát akkor?! – mosolyogtam még mindig.
- Mondták már neked, milyen szép szemed van? – nézett az előbb említett szemembe.
- Öh… nem – hajtottam le a fejem kuncogva, hogy ne lássa, a kis zavarba jöttemet – szeretnél valamit, vagy… mi van veled? – kuncogtam még mindig immár rá nézve.
- Nem nézhetlek csak úgy?
- Dehogynem… csak… nem tudom. Fura vagy.
- Szeretlek nézni – nézett azzal a macsós fejével.
- Ez rendben van, csak… zavarba hozol – kuncogtam.
- Ez a célom – mosolyodott el kajánul.


Ledöbbenve ültem ott, és érezve, hogy kezd az arcom égni, nevetve inkább gyorsan a fejemre húztam a plédet.

- Nagyon kis mocsok voltál most – kuncogtam a takaró alatt még mindig piros fejjel.
- Áhá, most megvagy – nevetett fel ő is és kapta el a csípőmet, ami mellesleg a legCsikisebb pontom.


Tudta, hogy ott vagyok a legcsikisebb ezért először lassan kezdte el, mire még csak 1-szer, 1-szer felugrottam és kuncogtam, majd hírtelen azt éreztem, hogy a nyújtott térdemre ráül, és a csikizést sokkal gyorsabb tempóra váltotta. Én persze egyből elkezdtem kalimpálni a lábammal és fennhangon nevetni.

- Kérlek, ne kínozz – kiabáltam a nevetéstől fulladozva.


Hallottam, hogy már ő is nagy nevetésbe tört ki, mire én már nem bírva tovább a takaró alatt, kibújtam és a kezemmel próbáltam lefogni Taylor-t, de nagyon kicsinyke eséllyel. Miután kudarcba fulladt ez a tervem, megpróbáltam kiszabadítani a lábaimat alóla, hogy legalább el tudjak futni előle, de sajnálatosan nagyon lefogott, így már minden reményem elmúlt.

- Hagyd abba, kérlek – sikítoztam még mindig nevetve.
- Csak akkor, ha szépen kéred – nevetett velem együtt.
- Rendben, kérlek, szépen ne csináld, mert megfulladok – hadartam el gyorsan.
- Na, jó. Most az egyszer kegyelmezek – hagyta abba végre kuncogva és szállt le rólam.
- Köszönöm szépen – vettem egy mély levegőt és fújtam ki – látom már sokkal jobban vagy – szólaltam meg, miután kifújtam magam.
- Úgy tűnik hatnak a pirulák – bólogatott.
- Huh – vettem még egyszer egy mély lélegzetet – gonosz vagy – motyogtam.
- Mit mondtál? – nézett rám tágra nyílt szemekkel.
- Semmit! – vágtam rá, gondolva arra, hogy lehet megint a csikizéssel fog „büntetni’.
- Na, azért – mosolyodott el kajánul.
- Höh, még te vendégeskedsz az Én szobámba, és te fölényeskedsz itt – mondtam tetetett sértődöttséggel.


Mire ismét azzal a „na, várj, csak mindjárt megkapod” nézésével nézett, mire inkább újra visszavonulót fújtam.

- Oké, inkább semmi – mondtam 1 hanggal fentebb.


Erre mindketten elnevettük magunkat, majd visszaült mellém. Hírtelen úgy éreztem, mintha megkívántam volna a jégkrémet, ezért úgy gondoltam, akkor már Tay-t is megkérdezem.

- Kérsz jégkrémet?
- Hát…. – vonta meg a vállát.
- Eszel velem? – néztem rá boci szemekkel.
- Ühüm – bólogatott elmosolyodva.
- Oké – álltam fel


De mielőtt leindultunk volna, a karját a nyakam köré fonta és magához húzva egy nagy cuppanós és finom arcra puszit kaptam, amihez hangot is adott. Majd utána kuncogva mentünk le a konyhába. Ahogy leértünk Tay leült a pulthoz. Nem tudom, miért, de még mindig ment a rádió, igaz halkan, de akkor is ment, biztosan anyukám felejtette így. De nem kapcsoltam ki. Egy kis keresgélés után a hűtő ládából elővettem egy nagy tál epres jégkrémet, kivettem mindkettőnknek 1-1 kanalat, leültem a Tay melletti pultszékre, közénk tettem a jégkrémet és személy szerint, én, mint valami píranya, „ráugrottam” a jégkrémre. Főleg, hogy epres… a kedvencem. Bevallom tényleg rettentően megkívántam a jégrémet. Taylor csak mosolyogva figyelte a falánk mozdulataimat, s közben ő is eszegetett a maga tempójában. Mikor már csillapodott az étvágyam, immár csak lassú tempóban nyaldostam a kanalamról a finomságot. Közbe persze fújtam a hülyeségeimet, amiken Tay jókat röhögcsélt.

Egyszer már azt vettem észre, hogy a csillogó szemeivel néz rám fele, mire kicsit megijedtem, hogy nehogy megint belázasodjon.

- Nem vagy lázas? – simogattam meg az arcát. De egyáltalán nem éreztem lázasnak, így kicsit megnyugodtam, viszont ismét így nem értettem, miért néz rám így – miért nézel így? – mosolyodtam el rajta.
- Mondtam már – mosolygott – szeretlek nézni.
- Hát… ez esetben… oké – vontam meg a vállam.


Hírtelen a rádióban egy nagyon szép számot kezdtek el játszani. Bár ez egy egyszerű kis jégkrém eszegetés, de úgy éreztem, hogy ez már kezd átmenni romantikussá. Amit persze egyáltalán nem bánok. Késztetést éreztem arra, hogy én is a szemébe nézzek. Egyszerűen nem tudtam levenni a tekintetem a csillogó, gesztenye barna szemeiről. Mindketten csak néztünk egymás szemébe, mosolyogva. Egyszerűnek hangzik, de még is olyan varázslatos volt számomra ez a pillanat. Olyan tipikus romantikus filmbe illő pillanat, amiket imádok. Olyan szerelmesen nézett rám, hogy komolyan még magam se hittem el, hogy ez tényleg a valóság. Valaki csípjen meg – motyogtam magamban. De most biztos nem fogom azt kérni Tay-től, hogy „Csípj meg, mert nem hiszem el, hogy ez a valóság”. Nem rontom el a pillanatot. Nem bírtam már tovább. Meg akartam csókolni. Érezni végre az ajkait, az enyémen. Ezért nem vártam tovább. Elkezdtem közeledni, s közeledésemre ő is reagált ugyanezzel a reakcióval. Végig a szemébe néztem, majd mikor már milliméterekre voltak egymás ajkaink, a szemeim immár lefelé csukódtak készülve rá.

Majd megéreztem a gyengéd és lágyan csókoló ajkai ízét, amitől egy gyors libabőr száguldott át rajtam. Nem értettem, pedig már annyiszor megcsókolt és még mindig folyton átszalad rajtam a libabőr. Most tisztán éreztem, hogy teljes a szívem. A gyomromban pillangók szálingóztak, és azt éreztem, hogy ebben a pillanatban bármikor elrepülhetnék. Hmm… mit tesz egy romantikus dal. Lágyan kényeztettük egymás ajkait. Nem volt szó most szenvedélyről, csak a tiszta szerelmet éreztem iránta, ami most először jött ki, és amitől olyan boldognak éreztem magam. A szívem 200 fokkal gyorsabban száguldott a mellkasomban, az ereim is csak úgy dübörögtek. Olyan mintha aludnék, és Taylor csak egy álom lenne számomra, pedig nem az. De ha tényleg csak egy álom lenne, akkor örökké csak aludni akarnék. Annyira kell nekem Taylor, mint földnek az eső, vagy mint csillagnak az ég. Kezdem komolyan azt érezni, hogy az életem nélküle már csak egy boldogtalan lyuk lenne. Ebben a pillanatban egy nagy fordulatot vettek az érzéseim iránta. És ezt úgy értem, hogy ezek az ártalmatlan érzések kezdenek átmenni nagyon erősekké. A lágy csókáradatok kezdtek apró szájra puszikká átmenni, majd még mindig közel, egymás szemébe váltunk el egymástól és még mindig olyan szerelmesen nézett rám, hogy úgy éreztem a menten megőrülök.

- Ne csináld ezt velem! – motyogtam neki.
- Te ne csináld – suttogta ő is.


Muszáj voltam elfordítani a fejem, mert tényleg az őrületbe kerget ezzel a nézésével. Egy mély levegőt kellett vennem ahhoz, hogy újra eszemnél legyek. Aztán elmosolyodva néztem vissza rá, mire ő is elmosolyodott. Hírtelen felállt tárt karokkal, jelezve, hogy meg akar ölelni, én pedig persze ellenkezés nélkül követtem őt. Szorosan egymás karjaiba zártuk egymást. Én a szívéhez nyomtam a fejem, s hallgattam a dörömbölő szívverését. Legszívesebben, most elkezdenék sírni, olyan jó érzések törtek fel bennem. De visszatartottam magam, és szorosan odabújtam Taylorhoz. Éreztem, hogy minden szeretetét átadja nekem, úgy ahogy én is. Azt hiszem, örömmel kijelenthetem, hogy most már nem csak fülig vagyok szerelmes, hanem tetőtől- talpig, és ezt az érzést senki sem veheti el tőlem.

Percekig álltunk ott ölelkezve, majd miután lehiggadtak a kedélyek, szétváltunk egymástól egy mosollyal az arcunkon.

- Szerintem menjünk most már fel – mondtam két sóhaj között.
- Oké – mosolygott.


Gyorsan a mosogató gépbe tettem a kanalakat, a jégkrémet pedig vissza a helyére, majd kéz a kézben vánszorogtunk fel a szobámba. Már egy picit késő volt, és mivel nekem holnap korán kell kelnem, ezért úgy döntöttem, hogy én elmegyek lefürödni gyorsan, így fogtam magam és a fürdőbe vándorolva, levetkőztem és megfürödtem. Miután kész lettem, magamra kaptam a pizsamámat, majd visszamentem a szobámba.

- Mehetsz – mosolyogtam rá.
- Oké – mosolygott vissza.


Majd felállt és ő is elment fürödni. Addig megvetettem az ágyat, és a tv távirányítót magamhoz véve, bebújtam az ágyba és elkezdtem kapcsolgatni a csatornákat. Tay-re gondolva, végül megálltam az American Idolnál.

Taylor is gyorsan megfürdött, majd látva, hogy mire kapcsoltam a tv-t, egy arca puszival hálálta meg, s bújt be mellém. A műsor közben, többször is kibeszéltük a fellépőket, és néhányon jókat nevettünk, néhányójukon pedig elképedve néztem végig, amilyen szépen énekeltek. Az eredményhirdetés fele már kezdtem álmosodni, ezért a nyakamig felhúztam a takarót, majd Taylort átölelve, hamar el is szunyókáltam….

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia!Jaj de aranyosak főleg Tay,nagyon jó lett,várom a kövit puszi niki

Molly H. írta...

szija:D köszi!! sietek a kövivel:D

Bianka írta...

Szia!
Hú! Beleszerettem a történetedbe! Istenem nagyon jó! Király! Izgalmas, érdekes fordulatok vannak benne, és szeretem,imádom Taylor-t!
Nagyon király!
Már követőd vagyok!
Puszi

Molly H. írta...

szija:D huh nagyon örülök, hogy ennyire tetszik:D:D hát igen... próbálom érdekessé tenni:D mindent köszi:D puszi

Megjegyzés küldése

You can replace this text by going to "Layout" and then "Page Elements" section. Edit " About "

Powered By Blogger
Üzemeltető: Blogger.