11 rész

„Töprengtem még kicsit, és aztán hamar elaludtam.”

Reggel későn keltem fel, elaludtam. Kb 10 óra környékén másztam ki az ágyból, és teljesen elfelejtkeztem Taylorról. Gyorsan felvettem valami itthoni cuccot, és lementem. Már mindenki fent volt, Taylorral együtt.
- Ó végre felkelt a kisasszony.
- Bocsi anyu, csak elaludtam.
- Rendben, semmi gond.
- Jól aludtál Taylor?
- Aha, nagyon.
- Akkor okés.
- Kérsz reggelit?
- Persze
Amíg reggeliztünk, nem nagyon beszélgettünk, csak anyukám kérdezősködött a tegnapról. Mindent elmeséltem neki, és közbe Taylor is beleszólt, amikor valamit eltúloztam.
- Fel kellene hívni a szüleimet.
- Ó tényleg, ne haragudj már is felhívom őket. Mond a telefonszámot.
- 046635
- Rendben, akkor felhívom őket.
Amíg anyu beszélt a szüleivel, addig mi is beszélgettünk.
- Meddig szeretnél maradni?
- Hát ha kell már is elmegyek.
- Dehogy, nem úgy értettem. Csak…
- Elmegyünk valahová délután?
- Micsoda?
- Délután nincs kedved menni valahová?
- Hová?
- Nem tudom, mondjuk a moziba.
- Randi?
- Olyasmi.
- Hmm nem is tudom.
- Naa ne kéresd magad.
- Nem kéretem magam – mondtam nevetve.
- Látom hogy el akarsz jönni.
- Már ennyire ismersz?
- Ó szóval igazam van?
- Talán.
- Akkor délután?
- És milyen filmet akarsz megnézni?
- Valami roman….
- Nem romantikázunk.
- Azt hittem a lányok szeretik a romantikát.
- És ez így is van. De mi lenne ha csak ennénk valamit? Nincs nagy kedvem mozizni.
- Nekem az is jó. De lássuk csak, most te hívtál randira?
- Honnan veszed? Csak ajánlottam valamit.
- Aha.
- Mi olyan vicces? –próbáltam komolyan mondani, sikertelenül, mert elnevettem magam.
- Á semmi. Akkor délután mikor?
- Öhm 4 óra? Hol?
- Itt a parknál van egy kis kajálda, vagy étterem féleség, tudod hol van?
- Ó kérlek, nem tudsz olyan helyet mondani amit nem ismerek. Persze hogy ismerem.
- Akkor ott, 4 órakkor.
- Okés. De már menni is akarsz?
- Én nem, de tudod az a szülői aggódás.
- Ja.
- Szeretnéd még ha maradnék?- olyan édesen és huncuton mondta.
- Nem tudom.
- Na Taylor, szóltam a szüleidnek és azt mondták rendben, de jó lenne most már haza menni, azt üzenik.
- Igen, tudom. Nem is akarok a terhükre lenni.
- Nem voltál teher – szóltam közbe.
- Huh megnyugodtam. Na de akkor megyek.
Kikísértem az ajtóba és elbúcsúztunk.
- Szóval akkor délután találkozunk.
- Redben szia.
- Szia.
Adtunk egymás arcára puszit, és elment. Még csak 11 óra volt, és én pedig nagy kedvet kaptam (ismét) a zenéléshez. De mivel most fent volt a szobámba a gitárom, így nem a zeneszobába vettem az irányt, hanem a szobámba. A húgom átjött hozzám, ahogy meghallotta ,hogy énekelek + gitározok. Szerette hallgatni, és én pedig szeretem a közönséget. Plusz már őt is elkezdtem gitárból oktatni. Úgy mint én, ő is nagyon szereti a zenét. Hát látszik hogy tesók vagyunk, és így van ez a bátyámmal is. Bár az ő életébe inkább nagyobb szerepet tölt be a tanulás. Mivel egyszer majd olyan akar lenni mint az apánk. Engem nem nagyon érdekelnek az ilyen üzleti dolgok, de ha esetleg nem jönne össze ez a zenész karrier, akkor író szeretnék lenni, mondjuk egy divat magazinnál. Vagy esetleg asszisztens. Azt hiszem volt délután 1 amikor befejeztük a zenélgetést, és Stella pedig lement enni. Nekem meg a telefonom csörgött.
- Sziaa végre felvetted a telefont.
- Szia, na mondd.
- Tegnap hazaértél épségbe? Már aggódtam, hívtalak vagy 100-or.
- Ja bocsi, csak lent voltam a konyhába Taylorral.
- Hogy kivel?
- Öhm Taylorral.
- Miről maradtam le?
- Ó semmi olyasmi. Annyi hogy tegnap amikor mentem hazafelé Joe és a haverjai letámadták Taylort, én pedig pont ott voltam. Szegénykémet úgy összeverték hogy alig bírt felállni. De most már sokkal jobban van. És azért aludt itt mert anyukám felajánlotta.
- Állj, ott aludt?
- A vendégszobába.
- Viccelsz velem ugye?
- Nem – már nevettem.
- Te mázlista, még nem is jártok de már ott is aludt. Ej ha.
- Ó teee már megint dili vagy.
- És ma van valami programod?
- Délután Taylorral.
- Na mondom én. És randi?
- Olyasmi.
- Olyasmi? Az vagy nem?
- Az.
- Na.
- Neked van?
- Nem de majd Jace-el elmegyek valahová. És hol lesz a randi?
- Itt a parknál abba a kajáldába.
- Nem moziba visz?
- Nem akartam ma mozizni.
- Ó milyen kis kényes lettél.
- Ez nem is kényes, csak nincs kedvem filmet nézni.
- Aha. Vagy csak nem akarsz közelebb kerülni hozzá.
- Még ezt nem tudom. Tudod hogy kedvelem, de egyenlőre nem tudom hogy akarok-e megint barátot.
- Jaj Taylor nem olyan mint Joe.
- Te ezt honnan veszed?
- Látszik rajta, hogy milyen rendes. Tuti hogy nem kavarna félre.
- Igazából ezért akarom először megismerni, aztán majd meglátom.
- Ezt nem te döntöd el. Az érzések csak úgy jönnek. Ha bele szeretsz jobban és még mindig úgy gondolod hogy „csak barátok”, szerinted visszautasítod majd?
- Kibírom.
- Hát kétlem. Akkor már vele akarsz lenni mindig, meg jaj hát én magyarázok neked. Tudod milyen szerelmesnek lenni.
- Hát de még olyan halálosan szerelmes nem voltam.
- Hidd el hogy egyszer biztos eljön az az úgynevezett „nagy ő”.
- Biztos.
- Na jó, akkor majd holnap dumálunk, lehet hogy átmegyek kicsit. Jó randizgatást. És ne utasítsd vissza ha esetleg megint próbálkozna.
- Meglátom. Gyere nyugodtan, és köszi. Szija
- Szija.
Kicsit megéheztem, de úgy döntöttem hogy most már nem eszek, majd csak a randin. Nem volt kedvem csinálni semmit, így csak tv-zgettem. Aztán pedig csak arra emlékszem hogy 3 óra lett.
- Jaj ne már. Ez az örökös alvás. El fogok késni.
Szóval elaludtam. Gyorsan felkeltem, lezuhanyoztam és felvettem valami kényelmeset, de egyben szépet is. Részletesebben: egy fehér short-ot, és egy pánt nélküli rózsaszín felsőt, topánkával. A hajamat is szépen összefogtam, aztán mire mindennel kész lettem már majdnem 4 óra volt, így gyorsan elindultam. Bár én olyan vagyok, hogy általában mindig kések. Amikor odaértem már Taylor is ott várt. Egy kockás ing, és farmer volt rajta. Jól áll neki az ilyen ing, de nekem jobban tetszenek azok amik kicsit szűkebbek rajta. Amikor meglátott egy nagy mosollyal fogadott.
- Szia, hm milyen csini vagy.
- Szia, hát köszi, te se panaszkodhatsz.
- Szóval akkor, első hivatalos randi.
- Gyakorlatilag második.
- Ja a mozi.
- Bár ne mondtam volna.
- Most miért?
- Kínos volt.
- Ó hát én kifejezetten élveztem.
- Abban biztos voltam.
- Mit csináltál délután?
- Hát punnyadtam, most pedig itt vagyok. Te?
- Dettó.
- Szerintem rendelhetünk. Elég éhes vagyok.
- Oké
Szólt Taylor a pincérnek és kértünk magunknak.
- Mesélhetnél magadról.
- Hát mit szeretnél még tudni? Azt hiszem már mindent elmondtam a bulin.
- Mondjuk hogy milyen pasik jönnek be.
- Ó ne már. Most komolyan?
- Aha.
- Hát jól van. Nincs ideálom, az a lényeg hogy őszinte, hűséges és kedves legyen. Ennyi. És akkor neked milyen csajok jönnek be?
- Igazából nekem sincs ideálom, de a hűség és az őszinteség nekem is nagyon fontos. Én úgy vagyok vele, hogy ha valakivel járok, akkor nem más lányok után szaladgálok, hanem ott vagyok mellette. Nem szoktam csak azért járni egy lánnyal hogy ágyba vigyem, vagy ilyesmi. Olyanokkal járok akik tényleg tetszenek.
- Tényleg?
- Igen.
- Király – és egy nagy mosolyt villantottam.
- De kérdeznék valamit?!
- Mondd.
- Miért nem engedsz magadhoz közelebb?
- Hát tudod, ez a Joe-s dolog megviselt, már mint nagy hatással volt rám. Ha valaki megtetszett és én is neki, és megkérdezte hogy „járunk?” én egyből igent mondtam. Hamar belementem az ilyenekbe, de ezek után már meggondoltabb lettem. Nem szeretnék még egy olyan évet, vagy akár hónapot mint az előző volt. Ezért nem engedlek közelebb. Először meg akarlak ismerni, nem bele ugrani egyből. Aztán majd ha mondjuk komolyra fordulna, és kiderülne hogy te is olyan nőcsábász vagy mint a többi srác, akkor pedig megint ki járna rosszul? Én. Ezt pedig nem akarom.
- Aha, értem. Én nem vagyok olyan srác. Hidd el.
- Még ezt nem tudom.
- Tisztelem a lányokat. Nem vagyok olyan, aki minden hétvégén állat módján berúg, és hány mindenfelé. Amikor először a suliba találkoztunk, emlékszel rá?
- Igen.
- Nem azért mentem oda mert nem tudtam hogy merre van a terem. Hanem amikor megláttalak, azt gondoltam hogy „nekem ez a lány kell”. Olyan, nem is tudom. Furcsa érzés tört rám. Egyből megkérdeztem az itteni haveromtól hogy „ki ez a lány?” ő pedig elmondta azt amit tud rólad. Én meg csak annyit mondtam „wow meg kell ismernem”.
- Tényleg?
- Igen, nem hazudok. Komolyan.
- Hiszek neked. Hát akkor én hadd kérdezzek? Egyből belém szerettél a nélkül hogy megismertél volna?
- Nem, csak tényleg mintha valami mágnes húzott volna oda hozzád. Ezt nem lehet szavakba elmondani. Nem vagyok szerelmes, egyenlőre. De talán az lehetnék.
- Meg volt már az első nagy szerelem?
- Hát még az a nagy szerelem nem, de voltam már szerelmes.
- Kibe?
- A volt barátnőmbe, Liába. 1,5 évig jártunk.
- És mi történt?
- Egyszerűen csak kihűlt a szerelem.
- És ki szakított?
- Közös döntés volt. Barátok maradtunk.
- És máig tartjátok a kapcsolatot?
- Hát a szakítás után 2-3 hétig tartottuk, de utána már nem annyira.
- Mikor volt ez?
- Fél éve.
- Túl vagy rajta?
- Teljesen, mivel a szakításhoz közelegve már akkor csak barátnak tartottam. Tudod, már nem akartam megcsókolni meg ilyesmi.
- Ja értem.
Közben kihozták az ételt, amit rendeltünk és elkezdtünk enni. Közbe nem nagyon beszélgettünk, mert az illetlenség lenne, teli szájjal beszélni. Sokszor egymás szemébe néztünk, és folyton mosolyogtunk. Azok a szemek. Jaj olyan szép barna szemei vannak. És azok a fogak. Csodálom hogy Taylor nem nagy nőcsábász. Vagy is azt mondta, pedig szerintem a fél suli érte van oda. És velem akar randizni. Akkor ez azt jelenti hogy nagyon tetszek neki. Bár erre már rájöttem. Még mindig nem tudom hogy engedjem közeledni hozzám. Jaj bár ne lett volna ez a Joe, már rég együtt lennék Taylorral. Rendes,aranyos, vicces és törődik velem. Amikor mindketten végeztünk, megittuk a kólánkat de még túl korán volt ahhoz hogy hazamenjünk.
- Van kedved sétálni?
- Persze.
- És amúgy mit szeretnél csinálni a jövőre nézve? Oké tudom, hogy hülye kérdés.
- Nem hülye kérdés. De amúgy minden vágyam hogy legyen egy albumom. Imádok énekelni, és zenélni.
- Hű ez azért nem kicsi álom.
- Igen, tudom, de mindent megteszek ezért. Egyenlőre csak suliba járok, aztán majd meglátom merre sodor az élet. De nem mindent a sorsra bízok. És te?
- Hát tudod, ahogy már mondtam már színész vagyok. De nem kaptam olyan nagyobb szerepet még. Ezt pedig folytatni akarom. Igaz mostanában abszolút semmi szerepet nem kaptam, de úgy is a sulit akarom elvégezni először.
- Aha értem. Mibe szerepeltél már?
- Nézted régen a „Mindig nyár” c. sorozatot?
- Nem.
- Akkor láttad a Tucatjával olcsóbb 2-őt esetleg?
- Igen láttam. Á úristen Eliot ugye?
- Igen, a másik nagyobb szerepem pedig a…
- Lávalány és Cápasrác?
- Pontosan. Honnan tudod?
- Láttam azt is. Csak eddig a cápasrácra nem figyeltem fel.
- Aha.
- Édes voltál benne. A kicsi Taylor- mondtam nevetve.
- Jaj ne már. Zavarba hozol.
- Ó tényleg? Azt hittem téged nem lehet zavarba hozni.
- Dehogy nem.
- Jó tudni. Akkor ki is volt az az édes kis srác azon a karate bajnokságon?
- Fejezd be- már nevetett, és elpirult.
- Most miért?
- Csak azt ne mondd hogy ott voltál.
- Nem voltam ott.
- Akkor honnan tudod?
- Te mondtad.
- Ja. Na jó más téma?
- Hány éves is vagy?
- 15. Tényleg nem is tudom hogy te hány éves vagy?
- 14.
- Akkor nem sokat tévedtem.
- Mennyinek néztél?
- 15.
- Hát már nemsokára annyi leszek.
- Nem sokára lesz a szülinapod?
- Hát még majdnem 3 hónap múlva.
- Hát az még messze van.
- Tudom, de már tervezek 1-2 dolgot.
- Mikor lesz?
- Július 30.
- Pont nyár közepén.
- Hát úgy is mondhatjuk.
- Mit tervezel?
- Egy bulit.
- Nagyot?
- Még nem tudom.
- Meghívsz?
- Háát nem is tudom.
- Oké.
- Ott leszel nyugi.
- Tudom.
- Milyen magabiztos lettél.
- Azért már kicsit megismertelek.
- Hogy milyen vagyok? Á nyugi az életem 10%-áról tudsz kb.
- Az nagyon kevés. De remélem megismerhetem azt a 90%-ot.
- Kevés bizony. Hát majd meglátom.
Valahogy messze elkeveredtünk, egy ismeretlen helyre. Errefelé még sosem jártam. Pedig azt hittem hogy már ismerem ezt a környéket. Félelmetes egy hely volt. És fura emberek ültek egy padon. Bámultak ránk, mint akik még nem láttak embert. Őszintén kezdett megijeszteni.
- Hé tudod merre vagyunk?
- 1 hete lakom itt, szerinted tudom?
- Jó mert én sem tudom.
- Most viccelsz velem?
- Nem viccelek.
- Forduljunk vissza.
De már fogalmunk se volt merre volt a visszaút.
- Kezdek félni ezen a helyen.
- Nyugi, ezek is csak emberek.
- Azt látom. De fura és félelmetes emberek.
- Kijutunk majd innen nyugi.
- Remélem.
- Fogd meg a kezem.
- Mi?
- Gyerünk, ne kényeskedj. Fogd meg a kezem.
- Miért?
- Hogy ne veszítsük el egymást.
- Rendben.
Olyan meleg, és puha volt a keze. Jól esett a közelsége. És biztonságban éreztem magam mellette. De még mindig nem tudtuk hogy merre vagyunk.
- Van nálad telefon?
- De hülye vagyok. Hát persze a telefon. Már is felhívom a szüleimet.
- Rendben, állj meg itt mindjárt visszajövök.
- Hová mész?
- Csak ott látok egy viszonylag nem rémisztő nőt, megkérdezem tőle hogy mi ez a hely?!
- Rendben.
Amíg Taylor elment, elővettem a telefonom és próbáltam felhívni a szüleimet.
- A francba, nincs térerő.
Aztán hírtelen valaki hátulról lefogta a kezemet, és a számat. Próbáltam sikítani, hogy meghallja Taylor. De nem sikerült. Rettenetesen megrémültem. Elraboltak. Valami pszichopata elvitt és Taylor pedig nem látta. Most mit csináljak? Valami büdös rongyot tett a szám elé. És már csak annyit éreztem hogy elborulok mint egy létra.