16 rész

Itt az új rész, bár azt mondtam hétvégén lesz új, de mivel ráértem így felraktam!! Remélem tetszeni fog


Másnap reggel én keltem fel utoljára, persze ez nem volt meglepő. A húgom és Makena aranyosak voltak, hiszen nem keltettek fel. És amúgy tök jól elvoltak együtt, nem kellett Stellával játszanom meg ilyenek. Felvettem egy farmert és egy fehér sima felsőt. Elvégre vidéken vagyok, itt nem kell kiöltöznöm. Lementem és az udvaron már ettek a többiek.
- Jó reggelt- kürtölték egyszerre
- Nektek is.
- Akkor ma megmutatod a környéket- kérdezte Makena
- Ühüm.
- Mikor megyünk?
- Mikor szeretnél menni?
- Reggeli után?
- Rendben, de mit tudnék itt mutatni? A füves puszta van, és más semmi- reménykedtem hogy talán azt mondja akkor maradjunk. De….
- És mi van a lovakkal? Imádom a lovakat.
- Okés, persze azt megmutathatom. A bátyád is jön?- kérdeztem Makena-tól halkan.
- Igen.
- Nagyszerű.
Tök jó. Már bíztam abban hogy nem jön. Persze ő csak bazsalygott velem szembe. Én pedig próbáltam úgy tenni, mintha nem érdekelne. Szóval szombat van, és itt punnyadok. Na jó, nem szó szerint értettem, szeretek itt lenni. De egyedül. Szerettem volna már kilovagolni a mezőre. De talán majd holnap. Ettem valamit, és gyorsan túl akartam lenni rajta.
- Nah okés. Mehetünk?
- Aha- mondták mindketten.
Karba tett kézzel indultam el. Anyukám megállított;
- Próbálj kedves lenni.
- Rendben, de miért pont én?
- Csak légy kedves.
- Jó megértettem.
Aztán csak rájuk néztem egy ilyen „Gyertek” pillantással, és jöttek utánam, mint a kislibák. Szó szerint most főnöknek éreztem magam, egy mosoly jelent meg az arcomon, és elkezdtem ezen kuncogni, mint egy kisegér. Aztán pedig nem tudom hogy de Taylor mellém vágódott, és kérdőn nézett rám.
- Valami gond van?
- Semmi, csak miért nézel rám így?!
- Mert nem tudom mi a nevetés tárgya.
- Jobb ha nem kötöm az orrodra.
És felhúztam a szemöldököm. Ha tudná min nevetgélek…mindegy is. Egyből az istállóba vettem az irányt. Kíváncsi lennék most miket gondol rólam, hiszen egy nagy városban lakok, és még is vidéki vagyok. Ahogy vesszük. Általában az ilyen „nagy városi” lányok, az egész napot a plázában, vagy a butikokban töltik az időt, persze én is szeretek ott lenni, de ha választanom kellene akkor inkább a nagyszüleimmel vagyok, a kis tanyán mint hogy egész nap a butikokat járjam.
- Gyere Makena, megmutatom neked az egyik legszebb lovunkat, Villámot. Tudod ő egy versenyló volt, de már túl öreg a versenyekhez, így most már nem engedi a nagypapám hogy vigyék versenyezni. De még mindig elég fürge, és nem nagyon ajánlom hogy a kezdők vele kezdjék a lovaglást. Néha bevadul.
Aztán lassan kinyitottam az ajtót, és bementem. Hátranéztem, hogy jönnek-e utánam de mindketten megálltak.
- Van valami gond?
- Ha nem baj mi most nem megyünk oda be- mondta Taylor
- Miért?
- Azt mondtad hogy vad.
- De nem mindig, és ha itt vagyok nem kell félni- mosolyogtam Makenára
Ő pedig egyből bejött, Taylorral együtt. Taylor felvette a húgát az ölébe hogy meg tudja simogatni.
- Megyünk majd valamikor lovagolni?- kérdezte a kislány
- Hát ez nem rajtam múlik, hanem a szüleinken. Ha elengednek velem akkor igen, de ha nem akkor nem.
- Értem. Hány ló van itt?
- Hát tudod, régen sok volt. De most hogy már a nagyszüleim kezdenek öregedni, mi pedig nem épp a szomszédba lakunk, ezért már nem tenyésztik. Hanem a saját lovainkat, és az öregebbeket tartottuk meg.
- Megmutatod a tied?
- Persze, gyere.
Aztán megmutattam a saját, és a többi lovakat is. Az idő is eltelt, és semmit sem beszéltünk Taylorral. Pedig most már ideje lenne, azt a dolgot tisztázni. Csak jött a húgával, és figyelte miket mondok.
********
Már be esteledett, és eljött a vacsora idő. Elmentem segíteni megteríteni. Ma is a szabad ég alatt ettünk, amikor egyszer csak megcsörrent a telefonom….
- Helló.
- Szia
- Öhm ne haragudj de ki vagy?
- Nem emlékszel rám?!
- Nem, kellene?
- Ó hát tudod én vagyok az Liza, nem messze lakok a nagyszüleidtől.
- ÚRISTEN. Tényleg te vagy az?
- Igen. Na végre hogy emlékszel.
- Hogy hogy felhívtál? És honnan tudod a számom?
- Hallottam hogy itt leszel a héten, és gondoltam felhívlak hogy mi van veled. A számodat még régebben a nagymamád adta meg.
- Aha értem. Hát akkor mesélj mi van veled? Hogy vagy?
- Én jól vagyok. És te?
- Én is, minden oké. Nincs kedved ma este kicsit bulizni?
- Bulizni? Hol?
- Hát az egyik rokonom nyitott nem rég egy presszót és ott szoktunk mostanában bulizgatni. Gyere fel, és szórakozzunk.
- Hát tudod milyenek a szüleim. Nem hiszem hogy elengednek. De azért megkérdezem.
- Majd hívj vissza ha jössz, és kimegyek eléd.
- Rendben. Szia.
- Szia
Örültem hogy felhívott Liza. Régen barátnők voltunk, de mióta nagyobb lettem, azóta nagyon keveset beszéltünk. Reméltem hogy a szüleim nem rontják el a kedvem azzal, hogy nem engednek el. Így gyorsan visszamentem, és megkérdeztem.
- Anya, apa. Az előbb Liza hívott, hogy menjek le kicsit bulizni, meg beszélgetni. Elengedtek? Mondjátok kérlek hogy elengedtek!
- NEM- mondták egyszerre.
- De miért?
- Egy az hogy vendégekkel vagyunk. Kettő pedig milyen helyen lehet itt bulizni?
- Az egyik rokonuk presszójába. Tudjátok hogy jó fejek. Hamar itthon lennék.
- Kicsim nem mehetsz. Egy kocsmába? Nem. És itt a pont vége.
- Nem lehet igaz hogy ilyenek vagytok. Nem gondoljátok hogy bízni kellene bennem?
- Még fiatal vagy. Eleget bulizhatsz.
- Jajjj jól van akkor.
És ezzel bementem duzzogva a házba. Csak azt bántam hogy ezt végig kellett nézni a Lautner családnak is. Felmentem a szobámba és leültem a nagy ablakba. Dühöngtem hogy mindenhová elengednek, csak szórakozni nem. Egyszerűen nem bíznak bennem, nem tudom miért. Egész életemben a jó kislány voltam, és nem bírják felfogni hogy kezdek felnőni. Azt hiszik hogy én is az a tipikus „cigizek, és drogozok mert menő” típus vagyok. Pedig ismerhetnének. Aztán eszembe jutott hogy fel kellene hívnom Lizát, hogy ne várjon.
- Szia Liza.
- Szia, na jöhetsz?
- Sajnálom de nem engedtek el.
- Aj de kár.
- Hát igen. Össze is vesztem velük.
- Azért azt nem kellett volna.
- Holnap nem tudsz átjönni?
- Nem sajnos, mert elutazok pár napra. Ezért is mondtam hogy jó lenne ha ma jönnél.
- Aha értem. Kár. Pedig jó lett volna dumcsizni kicsit.
- Hát igen.
- Na jól van, neked jó szórakozást. Örülnék ha többször beszélnénk. De szerintem még úgy is fogok jönni ide, és akkor összehozhatunk egy találkozót.
- Rendben, köszi. Akkor majd beszélünk. Szia
- Szia.
Hát akkor ez van. Nem mehetek. Bele kell törődnöm. Már eltelt kb fél óra, amikor feljött Makena és Stella hogy megnézzék jól vagyok-e.
- Jól vagy Szandra?Anyuék felküldtek minket hogy megnézzünk.
- Igen jól vagyok.
- Ö figyelj anyu pontosan ezt üzeni neked „Ne duzzogj, gyere már is le”.
- Mondd meg neki hogy nem megyek.
- Rendben.
- Ja és mondd meg neki hogy nem veletek kellene küldözgetni üzeneteket.
- Hát akkor kivel? Talán a bátyámmal?– kérdezte Makena
- Nem. Nem ő rá gondoltam. Hanem anyura.
- Rendben.
Talán lehet tényleg le kellene mennem. Ez kicsit bunkóság, itt gubbasztani amikor vendégekkel vagyunk. De na, tinédzser vagyok. Aztán feljött anyukám is.
- Tudom hogy haragszol ránk, de attól lejöhetnél, és ne itt ücsörögj egyedül.
- Egyedül akarok lenni.
- Gyere már le. Legalább egyél még valamit.
- Anyu. Tönkretettétek az estémet. Már nagyon rég láttam Lizát, tudjátok ti is. És ő nem olyan „cigis, drogozós” fajta. Meg ha az is lenne, én nem csinálnám azt. Tudjátok hogy nem vagyok olyan. És tudok magamra vigyázni. Meg amúgy is ismernek itt…. szóval nem tudom miért nem engedtetek el.
- Egy az hogy nem bulizni kellene menned,hanem foglalkozni Lautnerékkel.
- Ohóóó. Álljunk meg. Nem én hívtam ide őket, hanem ti. Nem nekem kell szórakoztatni őket.
- Kettő, túl fiatal vagy még ehhez, de ezt már mondtuk. És végül három, tudom hogy nem vagy jóba Taylorral, de legalább próbálj meg kedves lenni vele, végül is ha te nem lennél itt nem lenne társasága.
- És mi van Nicholassal?
- Téged ismer Taylor szóval.
- Anyu. Jól látom hogy össze akarsz hozni vele?
- Nem, ez a ti dolgotok. Csak nem szeretném hogy unatkozna vagy ilyesmi.
- Hát persze. De ha nem vetted volna észre, mióta itt vagyunk kb 2 szót váltottam vele.
- Talán elfelejthetnéd azt ami történt, és félretehetnéd a büszkeséged.
- Anyu, ilyenkor hallod magad egyáltalán? Képzeld magad az én helyzetembe.
- Jól van. Akkor csak….
- Nem fogok jó pofizni neki, amikor még annyit se mondott hogy „Bocs” vagy „Ne haragudj, mert hazudtam”. Mit vársz tőlem, hogy csináljak úgy mintha semmi sem történt volna?
- Hálás lehetnél neki, amiért „megmentett” azoktól a pszichopatáktól.
- Igen tudom. Hálás vagyok neki, nagyon is. De akkor is….
- Akkor gyere le, legalább hogy ott légy.
- Jó rendben, lemegyek.
Jézusom, mit ígértem. Hogy lemegyek? Pedig semmi kedvem. Na jó, lemegyek. Ahogy a lépcsőhöz értem, hallottam hogy mindenki bent van, és beszélgetnek. Megláttam Taylort hogy abban a fotelben ül ahol én szoktam. Nem volt kedvem leülni közéjük, ezért öntöttem magamnak egy bögre teát, felvettem egy takarót, és kimentem a teraszra, leültem a székre, felhúzott lábakkal, és csak a csillagos eget néztem. Nem gondoltam semmire, csak néztem. Annyira szép ilyenkor az ég. Tele csillagokkal. Egyszer csak beugrott egy emlék, amikor kiskoromban a nagypapámmal ültem itt, és azt mesélte hogy „Aki eltávozik közülünk, az felmegy a mennybe, és csillag lesz belőle. Majd onnan fogja védeni a szeretteit”. Persze tudom, hogy nem igaz. De akkor nagyon is elhittem. Egy mosoly mászott az arcomra, hiszen ha a nagypapámra gondolok mindig csak a jó emlékek ugranak be. És mai napig is, amikor idejövök, azt a fiatalos nagypapit látom benne, aki talán sosem fog megöregedni. Szerencsésnek érzem magam hogy ilyen nagyszüleim, és szüleim vannak. Persze sokszor duzzogok miattuk, de tudom hogy csak a jót akarják. Ahogy ezek végigszaladtak az elmémen minden dühöm elszállt. Közben iszogattam a teámat, amikor egyszer csak elkezdett nyílni az ajtó…. nem néztem oda, mert tudtam hogy biztos apu vagy anyu. De Taylor volt az.
- Hát te mit gubbasztasz itt egyedül?
Nem válaszoltam, csak egy mérges arcot vágtam oda neki.
- Figyelj, tudom hogy haragszol rám. De akkor csak hadd magyarázzam meg.
- Azt akarod megmagyarázni hogy végig hazudtál nekem?! Kösz de erről már tudok.
- Ez nem úgy volt. És nem hazudtam.
- Pff és még azt mondtad hogy neked az őszinteség a „legfontosabb”.
- Megmagyarázhatom?!
- Felőlem.
- Sarah, ugye akivel veszekedtél. Igen ő a volt barátnőm. De tényleg csak a volt. Már akkor szakítottam vele mielőtt oda költöztünk. De elég flúgos csaj, és úgy látszik nem fogta fel. Engem is meglepett amikor ott a parkban láttam, és odajött hozzám azzal hogy „Szia, téged kerestelek!” én meg csak annyit mondtam hogy „Miért?!” aztán jöttetek, és mi odamentünk, aztán tudod kérdeztétek hogy kik ők. Én pedig elmondtam, és nem hazudtam. Oda jött Sarah és azt állította hogy még mindig járok vele, pedig nem így volt. Lehet ez hülyeségnek tűnik, de tényleg igaz. Nem tudnék úgy a szemedbe nézni ha hazudtam volna.
- Tényleg?
- Igen. Tényleg. Tudom hogy ez a bajod, és sajnálom hogy ez történt. De nem hazudtam, tudnod kell.
Egy kicsit elgondolkodtam azon hogy most mit tegyek. Higgyek-e neki vagy nem?! Végül is, tetszik Taylor, és oké azt mutattam hogy haragszok rá. Közben pedig nem nagyon tudok haragudni rá.
- Rendben, elhiszem.
- Akkor béke?! Minden oké?!
- Igen.
- Rendben.
Mosolyogtam rá. Végül is, nagyon őszintének tűnt.
- Van valami gond?
- Nem dehogy.
- Látom…mondd el nyugodtan.
- Tényleg semmi csak….
- Nem mondom el senkinek.
- Rendben. Végül is, az hogy nem mehettem el.
- Szerintem ettől több baj van.
- Tényleg semmi.
- Hmm rendben.
- Csak tudod, valamit nem értek.
- Mi lenne az?
- Kábé még csak 1,5 hete ismerlek de úgy érzem mintha már ezer éve ismernélek.
- Velem is ez van! Tényleg.
- És jól esik hogy érdekel mi van velem.
- Persze hogy érdekel.
- Csak azért jöttél ki hogy bocsánatot kérj?
- Is. Meg hogy beszélgessünk, vagy ilyesmi. Érted
- Nem vagy valami határozott- mondtam kuncogva
ÉÉs a főnyeremény Taylor-é. Ő a második ember aki meg nevetetett amikor rossz kedvem volt.
- Háát ez van- mosolygott.
- De a beszélgetés az jó. Szeretek beszélni
- Úgy ahogy én is. Furcsa ez nem?
- Micsoda?
- Hát hogy olyan különbözőknek tűnünk, még is sok a hasonlóság.
- Van ilyen.
- Ühüm.
- És az szerinted nem furcsa hogy ahol megjelenek ott vagy te is?- kérdeztem nevetve
Ő pedig elpirult. A barnás, szép bőrén alig lehetett látni. De én észrevettem.
- Hát igen….
- Jól van nem hozlak zavarba.
- Nem hoztál zavarba.
- Á dehogy.
- Jól van más téma?
A nevetés mindent feloldott közöttünk. Most már tényleg olyan mintha semmi sem történt volna.
- De azért mesélhetnél erről a Sarah-ról.
- Kíváncsi vagy rá?
- Hát igen, azt mondtad flúgos.
- Az bizony. Tudod, elsőre tök aranyosnak tűnt meg ilyenek. Gondoltam kicsit közeledek hozzá, meg tetszett is. Aztán párszor találkoztunk és elkezdtünk járni. Az első 2-3 hét tök jó volt. De utána már olyanokkal jött hogy 5 év múlva összeházasodunk meg ilyenek. Én pedig csak hallgattam, és ááh őrület volt. Aztán még ott volt az az idegesítő nevetése. Mintha egy ló nyerítene.
Én pedig végig nevettem, főleg ez a ló nyerítéses kacaj.
- De most komolyan. Hogy lehet 15 évesen azt mondani hogy 5 év múlva esküvő. Már akkor akartam vele szakítani, de megvártam amíg elköltözünk, és előtte, hogy tudod ne jöjjön utánam mindig. Mert ha már elköltöztem akkor okés a helyzet. És mikor megláttam a parkban a fejemhez kaptam a kezem. Ő itt?! Azt hittem rosszul látok először.
- Nem hiszem el hogy vannak ilyen emberek- már feküdtem majdnem a nevetéstől.
- Komolyan – és már ő is nevetett. -És mesélj mi van veled és azzal a Joe sráccal?
- Hát, vele szeptemberben kezdtem járni. Oda jött hozzám és megkérdezte hogy nincs-e kedvem vele lógni. Én pedig igent mondtam. De nem azért mert tetszett, hanem mert ő a suli „sztárja” minden csaj őt akarja, és gondoltam hogy ha elkezdek vele járni akkor könnyebben beilleszkedek. Bár ezzel sosem volt gond. Őrület volt. Amikor megláttak minket kézen fogva menni, az álluk leesett. Én pedig csak nevettem rajtuk. Mindenkitől azt hallottam, amikor a folyosón végig mentem hogy „Ezzel a kis elsőssel jár?! Normális?!”. De nem mondtam rá semmit. Az első 3 hónap tök jó volt. És szinte az összes lány a barátnőm akart lenni. E-miatt Kírával csúnyán összevesztünk. Úgy kezdődött hogy szünetekben odajöttek ezek a lányok hozzám azzal hogy üljek melléjük ebédnél, de egyedül. Én először nem akartam de utána még is odamentem. Aztán úgy valahogy még többet lógtam velük, és Kírát meg a többi barátnőimet hanyagoltam. Tudom ez csúnya dolog volt. És Kíra meg a többiek folyton azt mondták hogy csak Joe miatt akarnak a barátnőim lenni. Én persze nem hittem nekik, és a fejükhöz vágtam hogy biztos csak féltékenyek. Elkezdtünk kiabálni egymással… őrület volt. Aztán egyszer ezek a lányok elhívtak egy olyan „pizsamás csajos” bulira. Én pedig elmentem. Fent voltunk a szobába, és pár lány lement innivalóért, én meg utánuk mentem, és meghallottam hogy ilyeneket mondtak „Ha Szandra tudná, hogy csak Joe miatt lógunk vele” meg hogy „Nem értem miért jár ezzel a kis taknyossal”. Akkor hírtelen nem tudtam mit csináljak. Menjek el vagy maradjak?! De végül jó hangosan lementem a lépcsőről, és becsaptam az ajtót hogy jól meghallják. Már késő volt de nem akartam hazamenni, Kírához sírva mentem hogy ne haragudjon rám. És mikor meglátott kibékültünk és aznap este ott aludtam náluk. Másnap vele mentem a suliba és elmondtam Joe-nak, ő pedig úgy tett mintha érdekelné. Aztán már elkezdtek olyan pletykák terjedni hogy lefeküdtem vele, meg hogy megcsal. Egyik sem volt igaz, legalább is az előző tuti. De kiderült hogy tényleg megcsal, én meg megbocsátottam neki. És ez így ment kb addig amíg már 9-szer bocsátottam meg neki. Aztán már a 10-diknél nem volt ez. Szakítottam vele, meglepő módon nem is fájt annyira. És nem voltam szerelmes bele. Na jó, talán egy kicsit. De elég volt belőle.
- Aha értem, és Joe miért akart veled lenni?
- Arra hagyatkozott hogy aranyos meg különleges lány vagyok, és nem tud tőlem elszakadni. Közben pedig végig a hírneve volt amiért azt akarta hogy bocsássak meg neki, aztán majd ő szakít velem. Tudod hogy ne olyan legyen mintha egy elsős szakít vele.
- Bunkó.
- Az bizony. És azok után amit veled művelt, csodálkozik hogy nem akarok vele lenni.
- Szóval….
- Szóval micsoda?- mosolyogtam
- Már is több pontom van mint neki.
- Hát igen, mondhatjuk így is.
Már későre járt így megköszöntem Taylornak ezt a kis beszélgetést, adtam egy puszit az arcára, jó éjt kívántam és felmentem lefeküdni.