2010. szeptember 20., hétfő

Szandra Burke's life 32 rész

Csak szólni szeretnék, hogy a frissek mostantól picit ritkábban lesznek mert egyre több a tanulni való, és sulin kívül is van pár elfoglaltságom!!

Amikor beültem, mosolyogva az ablakra hajtva a fejem elgondolkodtam ezen a hétvégén. Lényegében jó volt, nagyon jó. Bár most is volt fájdalom, de a legjobb, hogy újra együtt lehetek a régi szerelmemmel. Mindent megbocsájtottam neki, és próbálom elfelejteni, ami eddig jól megy… azt hiszem. Néhány perc töprengés után, a többiekhez fordulva érzékeltem, hogy döbbenve néznek rám.
- Mi az? – ráncoltam a homlokom
- Neked mióta a barátod Taylor Lautner? – fordult felém Michael
- Régóta. De bocsi, ez nem a ti dolgotok! – húztam fel a szemöldököm.
- Rendben, oké. Csak kicsit meglepett, hogy együtt láttalak titeket – húzta el a száját.
Még mindig felhúzott szemöldökkel, kissé feszülten visszafordultam az ablak felé, és csak csodáltam a város szépségét, amit valószínűleg egy hamar nem fogok ismét látni.

Ahogy a reptérre értünk, kiugrottunk az autóból és a gyors vizsgálat után egyből felülhettünk. Az ablak mellett elfoglaltam a helyem, és elővéve az Ipodom, a fülembe dugtam a fülhallgatót, egy kis zenével terelve a figyelmem. Hírtelen mellém huppant Lauren nagy mosollyal én pedig kiszedve a fülemből a „dugót”, értetlenül néztem rá.
- Na, mesélj! Mi volt tegnap? Láttam, hogy elszaladtál. Mi történt?
- Hát öhm… felbukkant Taylor exe. Vagy is nem ex, csak a csaj hiszi azt. – vontam meg a vállam
- És? – ösztökélt, hogy mondjam tovább
- Megbántódtam és elmentem. Aztán Taylor utánam jött, és… kibékültünk – hajtottam le a fejem
- Na, ne! – rikkantott egy nagy mosollyal – megtörtént ugye? – csillogott kíváncsian a szeme
- Lauren! – kuncogtam rajta – ez legyen az én titkom – emeltem fel büszkén a fejem
- Ne már. Nem adom, tovább tudod. Csak kíváncsi vagyok
- Aki kíváncsi, hamar megöregszik – bújtam ki a válasz alól rafináltan
- Hmm – nézett rám kiskutya szemekkel
- Na, jó. Ha ennyire tudni akarod – forgattam a szemem – talán – vontam meg a vállam
- Áh, tudtam – ugrott meg – eltűntetek mind a ketten, szóval… egyértelmű – dőlt hátra büszkén
- Akkor miért kérdezted? – hökkentem meg
- A te szádból akartam hallani – kuncogott. – és akkor most együtt vagytok? – nézett rám csillogó tekintettel
- Igen – mosolyodtam el
- Istenem. Olyan aranyosak vagytok. Tegnap este mikor táncoltatok, áh – legyezgetett a kezével
Én csak végig kuncogtam rajta. Aztán mikor abbahagyta az ugrabugrát, mindketten becsatolva hátradőltünk és ellazultunk.
*******
Ahogy leszálltunk a Jet-ről, megláttam, hogy már vár ránk a fekete autó, így beültünk mindannyian és pár perc után, el is indultunk a hotelhez. Az úton szótlanul néztem ki az ablakon. Örültem, hogy újra itt lehetek Berlinben, nagyon szép város. Az egyik turné helyszín volt. Kedvesek az emberek, és elég… szenvedélyesek a rajongók. Mivel a legutóbbi ittlétünkkor, sikerült körbe járni, és megnézni a város nevezetességeit, így reméltem, hogy ezúttal időnk lesz egy normális sétára, úgy, mint Párizsban. Pontosabban szerettem volna lenézni az Unter den Linden-re, ami este egy gyönyörű sugárút.
- Lesz program délután? – fordultam Michael felé
- Nem, nem hiszem. Csak szólj, mielőtt elmennél délután valahová. De, ma lesz egy interjúd a hotelben, a Germs Tv egyik riporterével, és holnap reggel 7-től autogramm osztás a KadeWe-ben. Lehet, hogy egész napos lesz így majd csak a koncert előtt 1 órával tudsz eljönni. A koncert pedig este 9-kor kezdődik.
- Oké. rendben. Amúgy majd csak este szeretnék lemenni, sétálni. – mosolyodtam el – oh – jutott eszembe Stella – meg Stellának veszek valami ajándékot – néztem anyura.
- Oké. De tényleg szólj Tomnak, nehogy valami gubanc legyen – ráncolta a homlokát
- Persze – bólintottam.
**************
Ahogy odaértünk, kiszálltunk és a fotósokkal együtt a rajongók is szinte állatként rám támadva kezdtek el fotózni. Tom próbálta lefogni őket, amíg én besuhantam a hotelbe.
- Istenem, hülye fotósok – dörmögtem halkan, ahogy átrágtam magam rajtuk
Nem tudtam hírtelen, hogy álljak-e meg a rajongóknál autogrammot osztogatni, végül hírtelen döntés szerint a hotel lépcső előtt megállva, közelebb mentem a korhálthoz, ami visszataszította a rajongókat és egy pár autogrammot kiosztottam. Amikor úgy döntöttem, hogy ideje bemenni megfordultam és hírtelen egy rajongó a kezem után kapott. A kezemet a korlát mögé törte, ami rettenetesen elkezdett fájni és egyszer csak azt éreztem, hogy kezd eldőlni a vas korlát. Én próbáltam hátrálni, de a fájdalom és az, hogy szinte már lefogtak nem engedte. Teljes káosz volt. Végül Tom elém ugorva, szigorúan kirántotta a kezemet a rajongóéból, aztán a másik kezemmel megfogtam a fájó pontot és gyorsan beviharoztam a hallba. Szűkült szemmel, sziszegve próbáltam eltitkolni a fájdalmat. Csak remélni tudtam, hogy nem törték el. A többiek is beértek utánam, és mindenki körém gyűlve vizslatták, hogy jól vagyok –e.
- Fáj a csuklóm – sziszegtem Tom felé
- Hívjatok egy orvost – mondta kicsit hangosabban anyukám
- Jól vagyok csak fáj a csuklóm – ismételtem.
- Egy orvosnak meg kell néznie – nézte meg a fájó csuklómat anyukám.
- Gyere, van a hotelünknek egy orvosa – jött oda hozzám a hotel igazgatója
Tom, anyukám és az igazgató társaságában elsétáltunk az orvosi rendelőbe, ahová egyből be is mehettünk.
- Helló – köszöntem félénken az orvos felé
- Sziasztok – mosolygott ránk – mi történt? – ráncolta a homlokát a csuklómra pillantva
- Rajongó támadás – bökte ki anyukám
- Az történt, hogy egy rajongó a korlát mögé törte a kezem – vontam meg a vállam
- Ülj le ide – mutatott a székre, ahová le is huppantam
Szembe leült velem és elkezdte nyomogatni, amire szintén sziszegve feleltem. Pár percnyi hümmögés és vizsgálás után, felállt.
- Semmi komoly, csak egy rándulás – fújtam ki a levegőt ennek hallatán – írok fel egy különleges csuklópántot, amit pár napig hordanod kell, és reggelente be kell kenned – adta oda anyukámnak a receptet.
- Rendben, köszönöm – mondtam mosolyogva
Kisétáltunk immár megnyugodva és visszamentünk a hallba.
- Hol tudjuk kiváltani a receptet? – kérdezte anyukám az igazgatótól
- Óh, hagyja csak. Majd mi elintézzük. És sajnálom, a történteket – nézett rám bűnbánóan.
- Semmi, gond – mosolyogtam rá
A recepción még felvettük a szobánk kulcsát és a liftbe beszállva elfoglaltuk a szobákat. Ahogy beléptem megláttam, hogy már felhozták a bőröndömet is. „Ez aztán a kiszolgálás” – mondtam magamban elégedetten. Leültem az ágyra és eszembe jutva Taylor, előkerestem a telefonom és a számát tárcsáztam, de azt jelezte, hogy nem elérhető. „Biztos már a repülőn vannak” – gondoltam. Letettem magam mellé és egy kísérletet téve, bekapcsoltam a tv-t hátha lesz valami ismerős csatorna, amit tudnék nézni. Elkezdtem kapcsolgatni, de sikertelenül járva minden adó német volt. Eszembe jutott anyukám mondata hírtelen. Az, hogy elmehetnék meglátogatni a nagyimat. Talán tényleg nem lenne rossz ötlet. Még a végén azt hiszi, hogy megutáltam vagy ilyesmi. Tudom, hogy nehéz lesz oda visszamenni, de egyszer úgy is muszáj lesz. Ahogy ezen eleszméltem hírtelen gondoltam egyet és átmentem inkább Lauren-hez.
- Szia – dugtam be a fejem az ajtón
- Szia – mosolyodott el – gyere be.
- Csak unatkoztam, és gondoltam átjövök – vontam meg a vállam – már rég mondtam ilyet – gondolkodtam el és kuncogtam.
- Hogy van a kezed? – szűkítette össze a szemét
- Hát, fogjuk rá – ingattam a fejem – fáj még.
- Elég őrültek háza volt odakint – komolyodott el
- Ja – húztam el a szám – mikor utoljára voltunk sokkal nyugisabb volt minden – ültem le mellé
- Igen, mert akkor a neten nem mindenhol a ti képeitek voltak – mutatott egy félmosolyt
- Biztos, most a fél világ ezen csámcsog – hajtottam le a fejem
- Vagy az egész világ.
- Tudod, ilyenkor tök gáz sztárnak lenni. El se merem képzelni mi, lesz, ha hazaérek – forgattam a szemem – fogadjunk, ahogy elhagyom a házat, és meglátnak valahol, fotósok ezrei támadnak rám. Főleg ha Taylorral fogok valahová menni. Arról ne is beszéljünk – csóváltam a fejem – gáz lesz. De remélem, ki fogjuk bírni – sóhajtottam nagyot – vagy akkor nem mozdulunk ki a házból – kuncogtam el magam.
- El tudom képzelni – húzta el a száját – már gondolom az a felhajtás is elég, ami most körülötted van.
- Bizony, hogy elég – bólogattam – és te? Mi van a pasikkal? Mesélj te is! – mosolyogtam rá
- Áh, semmi – legyintett – itt-ott vannak helyes srácok, de most inkább a karrieremre koncentrálok – vonta meg a vállát
- Túlságosan lefoglallak – kuncogtam egyet
- Nem, dehogy. Csak most indult be igazán ez a biznisz, és inkább ezzel foglalkoznék. Mostanában rengeteg sztár megkeresett, hogy adjak nekik tanácsokat, persze ruha ügyben, meg ilyesmi.
- Ah. Az jó.
- Úgy, hogy. Most tényleg semmi fiú – kuncogott – amúgy, ha már így beszélgetünk, csak megjegyzem, hogy örülök, hogy én lehetek stylistod. Azt hiszem elég jól összebarátkoztunk a turné alatt – vonta meg a vállát
- Ne viccelj már – legyintettem egyet – tőled jobb stylistom nem is lehetne. És jó barátnőmnek tartalak – mosolyodtam el – veled aztán lehet bulizni – kuncogtam a koncert utáni buli első részére emlékezve.
- Az tuti – nevetett fel ő is.
- Amúgy, este menni kellene sétálni, nem? – vontam meg a vállam – persze csak akkor, ha lenyugszanak kívül a kedélyek.
- De, menjünk. Párizsban is tök jó volt.
- Okés. Meg gondoltam le kellene lógni az üzletekhez, szeretnék venni valamit Stellának. – vontam meg a vállam.
- A kis édes Stella – kuncogott.
- Ja. Már hiányoznak az otthoniak – húztam el a szám
- Hmm, nekem is – bólogatott
- Amúgy, mesélhetnél a családodról. Ha jobban belegondolok, nem is tudok róluk semmit – szűkült össze a szemem
- Áh, semmi extra. Van egy bátyám, aki már nős, és a szüleim. Nincs olyan nagy családunk – vonta meg a vállát.
- Végül is, az jó. Legalább a bátyáddal jól kijössz?
- Hát, régebben veszekedtünk sokat, de most már egész jól. – mosolyodott el
- Az én bátyám mindig pimaszkodik velem – ingattam a fejem. – néha úgy érzem, hogy én vagyok az idősebb – kuncogtam el magam.
- És amúgy, ő mit csinál?
- Fő sulira jár. Felvették a Harvard-ra. Apu nyomdokaiba akar lépni – vontam meg a vállam
- Ah. A Harvardra? – ámult el – oda nem könnyű bejutni.
- Nick egy igazi stréber – forgattam a szemem – de ugyanakkor nagyon dilis is – nevettem fel – megdolgozott azért, hogy bejusson.
- Ühüm, értem.
- Stella pedig majd most kezdi a sulit. Magántanulóként – húztam el a szám
- Miért pont magántanulóként? – döbbent le
- A szüleim azt hiszik, hogy a suliba nem fogják hagyni, azért mert ő a húgom – ingattam a fejem.
- Hát, lehet, van benne igazság.
- Talán igen, talán nem. Csak így a társasági élete egyenlő lesz, a 0-val. Mondjuk Makenával, Tay húgával nagyon jóban vannak. De, hol lesz a többi barátnő? – vontam meg a vállam.
- Ez is igaz – bólogatott – tudja, már mi akar lenni, ha nagy lesz?
- Óh, nem. De imád velem jönni, meg énekelni – mosolyodtam el
- Akkor lehet, megvan a következő Szandra – húzta fel a szemöldökét.
- Azt nem tudom. Ő fogja eldönteni, hogy mit akar majd csinálni – vontam meg a vállam – de az biztos, hogy ha ilyen életre vágyik, mint ami nekem van. Akkor tuti, hogy apu nem engedi meg neki, amíg legalább 14 éves nem lesz. Nekem is mindig azt mondta. Mondjuk, szerintem is így helyes. Legyen gyerekkora, és ne nőjön fel túl gyorsan.
- Bizony – bólogatott.
- Ott van anyukám is, aki imádja ezt az életet. Régebben ő is erre vágyott, de nem sikerült neki – vontam meg a vállam – fiatalabb korában egy bárban énekelt.
- Komolyan? Ezt nem is tudtam.
- Ühüm. Valószínűleg tőle, és a… nagypapámtól örököltem a tehetségem – nyeltem nagyot.
- Az szép.
- Ühüm – bólogattam
Még beszélgettünk egy kicsit, aztán felálltam, és ahogy visszalépkedtem a szobámhoz, épp kopogni akartak nálam.
- Itt vagyok – mosolyogtam az ismeretlen férfira
- Oh, szia. Felhoztam azt, amit az orvos írt fel neked – adta a kezembe a kenőcsöt és a csuklópántot.
- Köszönöm – vettem át
Bólintott egyet aztán már el is viharzott. Bementem a szobába és mielőtt a csuklómra raktam volna a csuklópántot, a kenőccsel bedörzsöltem, aztán amíg megszárad, gondoltam addig ismét megpróbálom Taylor-t. Ezúttal végre kicsengett.
- Szia. – szóltam bele mosolyogva, ahogy felvette
- Szia – vette fel boldogan – megérkeztetek?
- Igen. De ahogy kiszálltam a hotelnél minden tiszta káosz volt – mondtam elámulva
- Miért? – hökkent meg
- A fotósok, szinte vadállatként támadtak rám, és ugyanígy a rajongók is. Az egyikük úgy megkapta a kezem, hogy a korlát mögé törte és megzúzódott. Szóval az első utam az orvosi szobába vezetett – kuncogtam el a végét.
- Wáow. De jól vagy ugye? – váltott komolyra
- Igen, persze. Azt terveztem, hogy elmegyek vásárolni majd nem sokára, de szerintem ezt el felejthetem. – húztam el a szám – itt akárhová megyek Tom-ra szükségem lesz az tuti.
- A testőröd?
- Ühüm – bólogattam – jól kezdődik az ittlét- húztam el a szám- Legutóbb tök nyugis volt minden, és most a teljes ellenkezője.
- Szerintem a képek is eljutottak oda.
- Az lehet – ráncoltam a homlokom – és ti otthon vagytok már?
- Igen, épp most indultunk el a repülőtérről.
- Már próbáltalak egyszer, de akkor biztos még a repülőn ültetek.
- Igen, biztosan.
- A kezemre amúgy épp az előbb hoztak valami kenőcsöt meg csuklópántot. Fájt egy kicsit, de most már jobb.
- Remélem semmi komoly.
- Mondtam, csak zúzódás.
- Tudod már kedden mikor értek haza?
- Nem, még nem volt időm Michael-től megkérdezni. De majd megkérdezem.
- Okés.
- Már hiányoznak az otthoniak – húztam el a szám – pedig csak pár napja mentem el – kuncogtam – gondolod, milyen lehet, amikor turnézok.
- Hát, el tudom képzelni. A forgatás is olyasmi. 3 hónapig távol az otthontól. Szívás, de jó buli.
- Az. Amúgy ma még lesz egy interjúm is, holnap pedig reggel 7-től autogramm osztás. Aztán este koncert.
- Nem fogsz unatkozni – kuncogott.
- Az tuti – nevettem én is el magam.
- Nah, jól van. Most lerakom, de majd még hívlak.
- Okés. Szija – mosolyogtam
- Szia – bontotta a vonalat.
Ahogy letettem, lassan a csuklómra húztam az ajánlott csuklópántot és az ablakhoz sétálva kikukkantottam, hogy még mindig akkora-e a felhajtás és sajnálkozva néztem, hogy még mindig rengetegen állnak ott.
- Szandra! – kopogott Michael
- Menjek az interjúra? – jutott eszembe hírtelen
- Igen, gyere. – mutatott kifelé
Lassan lesétáltunk a hallba, onnan pedig egy interjú szobába ahol már mindenki készen volt és mosolyogva fogadtak.
- Helló – köszöntem mosolyogva
- Szia – jött közelebb egy kedves, fiatal nő. – én vagyok a riporter… Lamberta Rhode– nyújtotta a kezét
- Szandra Burke – fogtam vele kezet mosolyogva
- Tudom, hogy nem szabad képeket készíteni, de esetleg velem csinálnál egy közös képet? – nézett rám bájosan. - Nem fog kikerülni sehová, csak a barátaimnak mutatnám meg – vonta meg a vállát
- Persze, rendben – egyeztem bele.
- Köszi – vette elő a fényképezőjét
Egy fickónak a stábból oda adta, és egy gyors beállás után már le is fotózott minket.
- Köszönöm – nézett hálásan
- Ugyan már – legyintettem egyet
A riporter visszaült a helyére, aztán pár perc múlva én is leülhettem vele szembe.
- Akkor 5 4 3 2 1 – mutatott ránk a kamerás
- Üdvözöllek itt nálunk Szandra.
- Én is örülök, hogy újra itt lehetek – mosolyogtam.
- Az első kérdésem az lenne, hogy: szerinted a rajongóid mennyire látnak téged önmagadnak? És mit gondolhatnak rólad?
- Hmm, jó kérdés – ingattam a fejem – én általában mindig önmagamat adom. Őszinte ember vagyok és sosem szerettem a hazugságokat. Hogy mit gondolhatnak rólam a rajongóim? – húztam fel a szemöldököm értetlenül – ezt tőlük kérdezd meg – kuncogtam el magam.
- Esetleg tervezed, hogy a színészkedésben is kipróbáld magad?
- Igen, abszolút. Nagyon szeretnék egy másik ember bőrébe bújni.
- Ha tehetnéd, egy napra kinek a bőrébe bújnál?
- Hmmm – vágtam egy gondolkodós fejet – nem is tudom – húztam el a szám – azt hiszem, erre most nem tudok válaszolni – vontam meg a vállam.
- Beszéljünk egy kicsit az új albumodról. Úgy, hallottam, hogy már készülőben van.
- Igen, így van. Bár a felvételek még csak ezúttal fognak következni, de nagyon izgatott vagyok, hogy újra a stúdióban dolgozhatok.
- Pár hete fejeződött be az első turnéd. Milyen tapasztalatokat szereztél ez alatt a pár hónap alatt?
- Hű, rengeteget. Először is megtanultam, hogy nagyon kemény és fárasztó egy ilyen turné. Azt, hiszem jobban fel kellett volna rá készülnöm. De egyben nagyon jó volt. A rajongókhoz közelebb kerülhettem és rengeteg csodálatos emberrel dolgozhattam együtt.
- Lehet tudni, mikorra várható a következő turné?
- Még nem. De remélem, hogy jövő nyáron újra neki indulhatok.
- Ez ugye, sok utazással jár. Ilyenkor biztosan nehéz lehet a családodtól távol lenni.
- Igen, ez így van. Nagyon nehéz a szeretteimtől messze lenni. De mindig ott van velem anyukám és néha a kishúgom is elkísér, vagy a bátyám, és néha még az apukám is el tud szakadni a munkától, hogy láthasson, aminek nagyon örülök. Mindig azt mondtam nekik, amikor 1-1 turné helyszínről felhívtam az otthonaikat, hogy becsomagolom őket egy bőröndbe és mindenhová magammal fogom vinni őket – kuncogtam el a végét.
- A barátaiddal hogy állsz?
- Csodálatos barátaim vannak. Imádom őket. Bár keveset tudok találkozni velük, de tudom, hogy ha szükségem van rájuk, akkor ott vannak nekem.
- A szüleid, esetleg most jobban aggódnak érted?
- Ezt, hogy érted? – szűkítettem össze a szemem
- Hát, hogy ez a média világ esetleg magával húzhat. Nem félsz attól, hogy majd egyszer elmerülsz ebben a világban és nehéz lesz kiúszni belőle?
- Oh, nem – ingattam a fejem – igazából két életet élek és azt hiszem, e-miatt vagyok még mindig ugyanaz a szomszéd lány, aki régen voltam. Az egyik életem a színpadon és a kamerák előtt forog, a másik pedig otthon, a régi nyugis családi környezetben.
- Emlékszel még az első fellépésedre?
- Igen, az elég… furcsa volt – kuncogtam – mert nagyon féltem és lámpalázam volt. De aztán sikeresen megnyugtattak és minden jól ment.
- Elég elfoglalt vagy, van időd ezek mellett az iskolára?
- Öhm… májusban sikerült leérettségiznem. És tervezem, hogy majd talán 2 év múlva elkezdem a fő sulit is.
- Nem lehetsz azért olyan tökéletes! Árulj el valami cikis dolgot magadról.
- Hát, talán amit néha kicsit szégyellek, hogy túlérzelgős és sírós vagyok. Már, mint, hamar el tudok érzékenyülni a színpadon vagy egy film láttán.
- Van olyan, hogy megszállottja vagy valaminek, vagy valakinek?
- Oh, igen. Egyszerűen imádom Nicholas Sparks műveit. Nem tudok betelni velük.
- Hogyan jött az az ötlet, hogy első klipped, amivel berobbantál olyan… rockos legyen?
- Ez igazából egy másik oldalam- kuncogtam - amit legtöbbször a színpadon mutatok. A közönséggel így akartam megismertetni magam. Jó volt a kamera előtt elengedni magam és csak vadulni egyet.
- Utolsó kérdés: mit üzennél a berlini rajongóknak?
- Azt, hogy köszönök mindent, hiszen nélkülük, most nem lehetnék ebben a csodálatos városban. Tudom és érzem is, hogy mellettem állnak. Az tesz boldoggá, amikor a színpadról látom a csillogó és mosolygó szemeket. Akkor azt gondolom „ hogy, igen. Ez értetek van” Nem tudom szavakba önteni mennyire hálás vagyok nekik mindezért. Imádom őket.
- Köszönöm az interjút.
- Én, köszönöm – mosolyogtam őszintén
Kezet fogtunk aztán felálltam és Michael-hez lépve elbúcsúztunk.
- Mennyi már az idő? – néztem ráncolt homlokkal Michael-re
- Öhm…- nézett az órájára – 7 óra.
- Micsoda? – rikkantottam fel – hogy ment el ilyen hamar az idő? – húztam el a szám
- Nem tudom – vonta meg a vállát – amúgy jó volt az interjú – mosolyodott el
- Szerintem is. Végre semmi magánjellegűt nem kérdezett ez a nő. Meg kedves volt – mosolyogtam én is.
- Igen, igen.
- Több ilyen riporterre lenne szükség – kuncogtam el magam.
- Hmm – kuncogott ő is.
- Amúgy mikor indulunk haza? És itt lesz buli?
- Nem, itt nem lesz buli. De amúgy kedd hajnalban 5 órakkor indul a gép.
- Ami azt jelenti, hogy… olyan 7-8 óra körül már otthon is leszünk!
- Igen – bólogatott
- Okés - mosolyogtam
Egy gyors búcsú után, visszamentem a szobámba és egyenesen az ablakhoz léptem, megnézni mi a helyzet odakint. Örömmel néztem, hogy az első bejáratnál pár kitartó rajongón kívül nem észleltem több személyt, ezért egy könnyed sóhaj után úgy döntöttem, hogy gyorsan átlibbenek Lauren-hez, Tomhoz és a többiekhez megkérdezni, hogy velem tartanak-e a sétára. Miután mindenki beleegyezett visszamentem és valami kényelmesebbe át akartam öltözni, így a bőröndömet felnyitva elővettem egy egyszerű farmert és egy kényelmes fekete-fehér hosszú ujjú felsőt. Ki engedtem a hajam még gyorsan felhúztam egy balerina cipőt és a telefonomat belegyömöszölve a zsebembe, elindultam a megbeszélt helyre, ami a hallban volt. Ahogy leértem mosolyogva figyeltem, hogy már mindenki lent volt.
- Mehetünk? – libbentem közéjük
- Igen! – mondták fülig érő szájjal
Elindultunk, és ahogy kiléptem a hotelből, a szoba ablakából látott pár rajongó feltűnt és csillogó szemekkel tartottak felém.
- Szia – köszöntek félénken mire elmosolyodtam – készíthetünk egy képet veled? – mondták el német akcentussal.
- Hát, persze – léptem közelebb hozzájuk.
A gyors fotózkodás után végre elindulhattunk a sugárútra. Már besötétedett így még gyönyörűbb ez a környék. Bevallom, New York este a legszebb város Japán után, de Berlin is a top 5-be van nálam. Most olyan békés volt minden. Nevetgélve sétálgattunk végig ezen a hosszú útszakaszon, amíg meg nem éreztem a zsebemben rezgő telefonomat. Előkotortam és elmosolyodtam, ahogy a képernyőre pillantottam.
- Bocsi, ezt fel kell vennem – léptem hátrébb a többiektől
- Heey – szóltam bele kuncogva
- Szia – hallottam meg Taylor vidám hangját – na, hogy ment az interjú?
- Elég jól. Aranyos volt az a nő. Semmi magánjellegűt nem kérdezett.
- Az jó. A kezed jól van már?
- Oh, persze. Már nem is fáj – legyintettem egyet
- Ennek örülök. Mit csinálsz most?
- Lejöttünk sétálni az Unter den Linden-re.
- Ooh, biztos szép.
- Gyönyörű – mosolyogtam – és te? – kérdeztem vissza
- Pffuh, punnyadok itthon – mondta unottan – mindjárt jön az American Idol – kuncogott.
- Oh – nevettem fel – szerintem mi még sétálunk, egy kicsit aztán lefekszek aludni, hogy holnap felbírjak kelni – húztam el a szám – amúgy kedd hajnalban indulunk vissza és úgy 7 vagy 8 körül érünk haza.
- Eléd mehetek majd? – kérdezte picit könyörgő hangon
- Ennyire hiányzok? – komolyodtam el
- Nagyon – suttogta
- Oh, te is nekem – húztam el a szám – de ne kelj fel olyan korán miattam!
- Terveztél keddre valamit?
- Nem. A stúdiózás valószínűleg szerdától kezdődnek, miért?
- Király, akkor kedden együtt töltjük a napot – mondta vidáman.
- Oh, öhm… rendben – kuncogtam – na, és mit szeretnél csinálni? – kérdeztem huncut hangon
- Nem, tudom. Elmehetnénk ebédelni, vásárolni, bowlingozni vagy csak lógjunk otthon, este meg mondjuk vacsi.
- Wáow. Te aztán eltervezted azt a napot – ámultam el – de, felmehetnénk Beverly Hillsbe. Vagy… talán meglátogatnám a nagymamám – sóhajtottam nagyot – már régen láttam.
- Azt is lehet.
- Úgy érzem, hogy talán most már vissza tudok oda menni. Hiszen, rengeteg szép emlék fűz oda – vontam meg a vállam.
- Hát, igen. A nagypapád… az éneklés. Tudom én – sóhajtott fel – és én – mosolyodott el a telefonba.
- Tényleg – mosolyodtam el
- Emlékszel már? – kuncogta el magát
- Még, jó. Nehéz lenne elfelejteni – ingattam a fejem. – na, jól van. Most megyek, még lógunk, kicsit a barátaimmal aztán tényleg lefekszek.
- Úúh, remélem, majd rám gondolsz – képzeltem el magamban, ahogy a vonal másik oldalán felcsillan a szeme
- És még rád mondják, hogy „jó fiú”. Na, persze – röhögtem fel mire ő is nevetésbe tört ki.
- Hát, lényegében az vagyok. Nappal. De, akkor mondd azt, hogy nem voltam jó – csattant fel a mondat végén egy kuncogást elrejtve
- Khmm… - néztem a barátaimra – azt hiszem ezt ne most tárgyaljuk ki – kuncogtam el a végét – a barátaim kábé 1,5 méterre állnak tőlem és mindent hallanak.
- Oh, oké. Befogtam – nevetett fel
- Majd találkozunk otthon – kezdtem búcsúzni – nem hiszem, hogy holnap lenne időm telefonálgatni – húztam el a szám
- Oké, semmi gond. Majd akkor beszélünk valamikor.
- Oké, szia – suttogtam
- Szia – nyomtam meg a piros gombot.
Mosolyogva visszalépkedtem a barátaimhoz, ők pedig szintén mosolyogva néztek rám.
- Na, ki volt az? – húzogatta a szemöldökét Travis
- Senki – vontam meg a vállam
- Aha, azért bazsalyogtál ennyire – bökött oldalba Jens
- Ajj – dörmögtem kuncogva – egy barátom volt – forgattam a szemem
- Fogadjunk, hogy az új pasija volt. Az a Taylor gyerek – szólalt meg Lukas
- Jól van, le lehet rólam szállni – legyezgettem a kezemmel. – menjünk, visszafelé mert holnap korán kelek – fordultam meg az úton.
Visszaindultunk lassan. Az egész úton végig nevetgéltünk, aztán 1x, 2x eszükbe jutott a telefonálásom Tay-el és azon kezdtek el gúnyolódni, mire én mindig csak forgattam a szemem és mosolyogva lehajtottam a fejem. Ahogy visszaértünk már senki nem volt a hotel előtt, így nyugodtan besétáltunk és a liftbe beszállva, felmentünk a szobánkba.
- Team Taylor – kiabált utánam gúnyolódva Jens
- Fogd be Jens – szóltam vissza nevetve.
Bementem és egyből a fürdő felé véve az irányt, letusoltam, felvettem egy pizsamát, beállítottam a telefonon az ébresztőt és gyorsan a takaró alá bújva pár perc alatt el is aludtam…

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

You can replace this text by going to "Layout" and then "Page Elements" section. Edit " About "

Powered By Blogger
Üzemeltető: Blogger.