Pár óra alvás után, a telefonom csörgésére ébredtem. Csipás és fáradt szemeimet alig bírtam felnyitni. Feltápászkodtam és elbandukoltam a gardróbig.
Pár perc nézelődés után elővettem egy rózsaszín tunikát, egy farmer nadrágot, hogy ne fázzak még egy szürkés felsőt és egy fehér sapkát. Letettem az ágyra, aztán elsétáltam a fürdőbe. Ott elvégeztem lassan a szokásos dolgokat, aztán a hajamat felcsatoltam, kentem magamra egy halványabb sminket és elmentem felöltözni. A lassú tempómmal magamra vettem a kikészített ruhákat, a vállamra kaptam a táskám és még egy utolsó pillantást vetve a tükörbe, fogtam a bőröndömet és lassan, hogy ne ébresszek fel senkit, lecipeltem. Épp amikor a lépcsőhöz értem, anyukámmal szembetalálkoztam és egy halvány mosolyt felé mutatva indultunk egyszerre le a lépcsőn. Ahogy leértünk a telefonomra pillantottam és még volt 10 perc fél 3-ig. - Csináljak neked gyorsan 1-2 itthoni szendvicset? – mosolygott rám anyukám ő is kicsit kómásan
- Nem, köszi. A Jeten* úgy is lesz kaja – vontam meg a vállam.
Amíg várakoztunk leültünk a konyhai pulthoz, nekem pedig azon a levélen járt az eszem és Tayloron.
- Mind gondolkodsz ennyire? – szólalt meg anyukám.
- Tegnap, amikor átjött Make, és jött Taylor is. Adott egy levelet – kezdtem vallani
- És elolvastad? – mosolygott.
- Igen – bólogattam.
- Mi volt benne?
- Minden – mosolyodtam el – az érzései, hogy miért csinálta ezt a Swiftes dolgot és, hogy bocsássak meg neki. – húztam a szám gondolkodóra.
- És mit mondasz neki? Megbocsájtasz?
- Azt hiszem… - vontam meg a vállam – igen – mosolyodtam el – elég meggyőző levelet írt – kuncogtam el magam.
- Bevallom, hogy nem örülök ennek a bocsájtós dolognak. De nem szólok bele. A ti ügyetek – húzta el a száját.
- Miért? – húztam fel a szemöldököm.
- Nem akarom, hogy harmadjára is összetörje a szíved.
- Ajánlom neki, hogy ne tegye – forgattam a szemem – de még gondolkodok rajta – vontam meg a vállam.
- Jól teszed. Ne hozz elhamarkodott döntést – nézett mélyen a szemembe – ne érts félre, szeretem a Lautner családot, tudod, milyen jóban vagyunk velük, de már én sem tűröm, hogy Taylor ezt csinálja veled.
- Köszi, anyu – mosolyogtam – de… jól vagyok – vontam meg a vállam.
- Persze. Az csak egy dolog, hogy mondod. De kérdés, hogy így is érzel-e? Biztos jól vagy?
- Igen. A levél után… azt hiszem jobban.
- Helyes – mosolyodott el.
Pár perc csönd után, már rezgett is a telefonom, Michael-t jelezve. Felkaptuk a bőröndünket és kimentünk a ránk várakozó autóhoz, ami kivisz minket. Beültünk és mindenkinek köszönve, már indultunk is. Amíg kiértünk a LAX repülőtérre, addig mindenki csöndben próbált pihenni. Most kicsit szűkösen voltunk az autóban, mert itt volt, Lori, Poby, Lauren, Michael, Tom, anyu és én. De azért valahogy elfértünk.
*******
Ahogy kiértünk, kinyitották az ajtót, mi pedig mindannyian kiszálltunk. Ilyenkor hálás vagyok annak, hogy híres ember vagyok, mert nem kell cipelni a bőröndöket, hanem egy ellenőrzés után egyből felviszik a Jet-re. Most is így volt. Oda adtuk a segítőknek és ők már vitték is. Ahogy az épület elé értem, pár fotós elkezdett követni. Nem érdekelt annyira, mert jóformán még kómás voltam. „Hogy lehet, hogy ilyen korán már fent vannak” – kérdeztem magamtól. Bizonyára valahonnan gondolták, hogy a háromkor fogok indulni, vagy nem tudom. Az épületbe már nem követhettek, de éreztem, hogy még messziről is fotóznak. Bent átmentünk egy ellenőrzésen és már mehettünk is felfelé a repülőre. Mindannyiunk felmentünk és elfoglaltuk a helyünket. Ránéztem az órámra és jelezte, hogy pár perc múlva 3. Akkor mindjárt indulunk – gondoltam magamban miközben hátradőltem. Anyukám mellém telepedett le, így az egész úton az ő társaságát élvezhettem. Pár perc múlva a bemondón a pilótától hallottuk, hogy „Kérem, kapcsolják be az öveiket”. Én gyorsan bekötöttem magam, és készen álltam a felszállásra. Pár perc múlva már éreztem, hogy alattunk mozog a gép…
*******
- Szandra, ébresztő. Mindjárt leszállunk – éreztem anyukám kezét a vállamon.
- Oké – nyöszörögtem, ahogy kinyitottam a szemem.
Ahogy magamhoz tértem, ismét hallottam a pilóta fülkéből jövő hangot „Kérem, kössék be az öveiket. Megkezdjük a leszállást” Gyorsan bekötöttem magam és vártam, hogy leszálljunk.
*****
„Végre újra a földön” – mondogattam magamba, ahogy leszálltunk. Amikor megállt a repülő kicsatoltam magam és követve a többieket, az ajtó felé sétáltam, hogy szívjak egy kis friss párizsi levegőt.
- Uhmm. Finom levegő – kuncogtam el magam, ahogy beleszippantottam.
Mivel Michael megszervezte a fogadásom, így nem meglepődve néztem a ránk váró fekete autót, amiben valószínűleg az ittlétemig fognak furikázni. Lelépdeltem a lépcsőn és a többieket megvárva, addig nyújtóztam egyet.
- Mehetünk? – néztem körbe mindenkin mire ők bólogattak egyet és már nyitották is az ajtót nekünk.
Beültünk és már indított is a sofőr. Az úton nem igazán gondolkodtam, csak néztem ki az ablakon és elmerültem a város szépségeiben. Épp az előtt a színház előtt mentünk el, ahol holnap este lesz a koncertem. Ki volt írva nagy plakáttal, ez mosolyra derített. Jó érzés látni a neved és az arcod nagyplakátokon. Bár a legtöbbet retusálják, és azokat nem nagyon szeretem. Aztán eszembe jutott, hogy Taylorék, hogy jönnének, ha nem rendeztem nekik jegyet.
- Anyu – fordultam hozzá
- Igen?
- Öhm… Deby-ék, hogy jönnek, ha nem rendeztem jegyet nekik? Nem szóltak csak tegnap. – néztem rá kérdőn.
- Már felhívott hamarabb és intézkedtem helyetted – mosolygott.
- Ja – húztam el a szám – de akkor szólhattál volna – néztem rá kedvesen.
Visszafordultam az ablak felé és ismét elmerültem a város látnivalóiban. Amikor közeledtünk a hotelhez, már messziről kiszúrtam, hogy jó pár fotós vár rám. Bár erre számítottam is. Ahogy megérkeztünk, kiszálltak Loriék és bementem előttem, aztán én is kiszálltam. Egyből az irányt az épületbe vettem, ahol, ahogy beértem kedves arcokkal találtam szembe magam.
- Szia, én Addison Mainly vagyok. – mutatkozott be a szimpatikus hölgy – én kértelek a koncertre. Tudod, rengeteg rajongód van itt és úgy gondoltuk, hogy örömet okozunk a gyerekeknek. – mosolyodott el.
- Köszönöm a meghívást. Én pedig annak örülök, ha örömet okozok. – mosolyogtam vissza. – és ez a munkám.
- Gyere, megmutatjuk a lakosztályod – vezetett a lift felé – a csomagjaitokat már felvitték.
- Köszönjük – mosolyogtam folyamatosan, ahogy beszálltunk a liftbe
Amikor felértünk, és beléptem a lakosztályba ismét mosolyra derültem. Nagyon szép volt. Itt akár egy hónapig is el lennék.
- Megfelel?- térített észhez Addison hangja.
- Nagyon is – mosolyogtam.
- Örülök, ha tetszik. Érezd magad otthon – hagyott magunkra.
- Rendben. Akkor csomagolj ki, és délbe indulunk várost nézni – fordult hozzám Michael. – addig én is megyek és kicsomagolok.
- Rendben – lett még jobb kedvem.
- Én is kicsomagolok – indult el anyukám is a saját szobájába.
Amikor beléptem én is a szobámba, megláttam az ágy mellett heverésző bőröndömet és egyenest az irányába indultam. Bár nem hiszem, hogy ki fogok pakolni. Felesleges. Csak 2 napig leszünk itt. Vasárnap úgy is indulunk Berlinbe – vontam meg a vállam. Hírtelen elkezdett nyílni az ajtó, és én megfordultam.
- Szia, Lauren – mosolyodtam el.
- Szia – mosolygott vissza kedvesen – azért jövök, hogy meg ne fogadd Michael tanácsát. Ne pakolj ki – kuncogott.
- Én is ezt gondoltam. Felesleges kipakolnom aztán meg vissza.
- Pontosan.
- De ha már itt vagy. Segíthetnél választani ruhát. 1 óra múlva megyünk várost nézni.
- Igen, igen. Tudom. Na, de akkor lássuk. – jött közelebb a bőröndöz
Felraktam az ágyra, és ki cibzároltam. Elkezdtünk válogatni a rengeteg bepakolt ruha között.
- Szerintem ez jó – vett ki egy lila blúzt – ehhez – húzott elő egy csinos farmert.
- Szerintem ehhez, menne ez a barna öv – mutattam neki – és ez a fekete magas sarkú.
- Vedd fel – adta a kezembe a ruhákat.
Nem voltam szégyenlős Lauren előtt, hiszen csajok vagyunk, istenem, így elkezdtem előtte átvenni a ruhát.
- Egyébként, mi van azzal a pasival, akiről a múltkor meséltél? – kérdeztem, miközben húztam magamra a blúzt.
- Hát… - hajtotta le a fejét – nem sok – vonta meg a vállát.
- Ezt, hogy érted? – ráncoltam a homlokom.
- Ez olyan, se veled se nélküled dolog – húzta el a száját.
- Ja, értem. Nehéz lehet – próbáltam együtt érezni
- Az. Apropó, Kedden az Oprah-ban. Tényleg szakítottál Ryannel? – nézett rám tágult szemekkel.
- Igen, így van – vontam meg a vállam.
- Miért?
- Áh, nem mentek vele jól a dolgok – legyintettem
- És mi az a Taylor Lautneres dolog? Mert én nem vettem be, hogy a színészkedés dolog miatt találkoztál vele – húzta fel a szemöldökét.
- Várj. Ez hosszabb történet. Először felveszem ezeket – mutattam a nadrágra.
Gyorsan magamra kaptam a kiválasztott ruhát, cipőt és övet, aztán a tükör elé állva vizslattam magamon elégedetten végig.
- Megint jót hoztunk össze- bólogattam.- Ez nagyon csini – mosolygott – akkor gyere, mesélj – paskolta meg mellette a helyet
- Rendben – ültem le – röviden annyi, hogy Taylorral tavaly májusától szeptember közepéig együtt jártunk – hajtottam le a fejem – és ő az első mindenben. Első szerelem, első… tudod – forgattam a szemem és kuncogtam el magam.
- Értem, értem – mosolygott. – nagyon jó pasi. Miért dobtad?
- Fordítva volt. Ő szakított, de már kiderült, hogy az apja miatt. Mert akkor nem akarta, hogy Tay másra figyeljen. Aztán visszaköltöztek egy év után és találkoztunk. És kiderült, hogy még mindig érzünk valamit egymás iránt – vontam meg a vállam. – aztán félreértésből annyira megbántott, hogy látni se bírtam.
- Várj, félreértésből?
- Féltékennyé akart tenni azzal a lánnyal, aki szó szerint az ellenségem. Neveket nem mondanék – húztam el a szám.
- Aha. Így már érthető. És mi történt?
- Röviden, tegnap este egy levélben szerelmet vallott és bocsánatot kért – mosolyodtam el. – és az igazságot is leírta.
- De édes – mosolygott ő is.
- Igen – hajtottam le a fejem.
- És te? Megbocsájtasz?
- Még nem tudom. De szerintem igen – bólogattam – holnap az egész családja itt lesz a koncerten, mivel a kishúga Make, nagy rajongóm – nevettem el magam.
- Oh. És a családjával jóban vagy?
- Nagyon – mosolyogtam – az anyukája, olyan mintha a második anyám lenne. Makena és a húgom szinte legjobb barátnők, és az apukájával is jól kijövök.
- Wáow. Ez nagyon jó – ámult el.
- Igen – bólogattam – most csak vele vagyok rosszba – görbült le a szám
- Remélem nem sokáig- mosolygott – édes srácnak tűnik.
- Az. Nagyon is – mosolyogtam. – nem rég kaptam tőle egy kiskutyát – kuncogtam.
- Komolyan? – nevetett velem.
- Igen. Olyan aranyos volt tőle. Mert volt egy spániel kutyusom, és meghalt. És ő hozott nekem egy másikat – hajtottam le a fejem.
- Oh, szegény.
- Már nem most halt meg – emelkedtem vissza.
- Remélem, összejön – kuncogott.
- Hmm – hümmögtem mosolyogva.
A maradék időt még elbeszélgettük, aztán anyukám bedugta a fejét az ajtón, hogy szóljon az indulásról. Mi felálltunk és jó pár ember kíséretében lementünk a halba, ahol Addison várt minket. Mosolyogva elindultunk, és a fotósokat kikerülve, beültünk az autóba és már indultunk is.
- Merre vezet az első út? – kérdeztem Addison-hoz fordulva
- Eiffel torony – mosolygott mire a szám O-ra kerekedett.
- Aj de jó. Olyan rég meg akartam már nézni – örvendeztem
- Ha nem gond, akkor, amíg odaérünk, elmesélném a történetét – mire én határozottan bólogattam. Igaz, a történelmet sosem szerettem, de ezúttal kíváncsi voltam.
Addison elővett egy könyvet Párizsról, és elkezdte mesélni egyszer – kétszer a könyvbe pillantva.
- A világ legismertebb épületét ma Párizstól elválaszthatatlannak tekintjük, de ez nem volt mindig így. Építője, Gustave Eiffel először Barcelonának ajánlotta fel, de a katalán város polgármesterének nem tetszett az ötlet. Végül is Párizsban is nehezen, nagy ellenkezéssel szemben épült fel, de a hatalmas siker igazolta Eiffel vízióját - ma az Eiffel-torony a világ leglátogatottabb fizetős látványossága: 2006-ban közel 7 millió ember ment fel a toronyba, míg megépítése óta több mint 200 millió. De a kezdeti ellenkezések lekűzdése után sem volt "könnyű élete" a hölgynek: villám csapott bele, szélhámos ócskavas-kereskedők többször is eladták, majd Hitler le akarta bontatni, és fegyvereket akart gyártatni belőle. A 324 méteres torony 1887-es megépítésétől 1930-ig a világ legmagasabb építményének számított. A torony szerkezete 7300 tonnát nyom, és a tervező zsenialitására jellemző, hogy nagy szélben sem leng ki többet 6-7 centiméternél. A torony bámulatos kivilágítása 292 ezer wattos.- Wáow – mosolyogtam
- Hát, ennyi lenne a torony története – vonta meg a vállát
- Csodálatos – ámuldoztam
Amikor odaértünk, fotósok nélkül végre. Kiszálltam, és még mindig elámulva néztem végig a hatalmas tornyon.
- Wáow – szóhoz sem jutottam – azt hiszem már is megvan a kedvenc városom – nevettem el magam. Még nem voltam Párizsban, de azt hiszem most sem utoljára jöttem ide.
- Na, gyertek. Nézzük meg közelebbről – vezényelt minket Addison. – gondolom, szeretnétek felmenni a toronyba?!
- Hát, én kicsit tartok a magasságtól, de természetesen – mondtam félénken.
Elindultunk a bejárat felé. Bár nagyon hosszú sor állt és kicsit lelki ismeretfurdalásom lett, hogy én egyből bemehetek, és akik már talán órák óta várnak csak végig nézik, ahogy simán elsétálok mellettük. Gondolom, majd megeszik a düh őket. Szívesen mondanám nekik azt, hogy „Gyertek, beviszlek titeket” de nem ismerem őket. Pár rajongóval szembe találkoztam és egy gyors aláírás után már mentem is tovább. Amikor a bejárathoz értünk, üdvözöltek minket kedvesen és egy gyors fizetés után a liftbe beálltunk és már mentünk is a torony tetejére. Bevallom egy kicsit paráztam, mert van egy kis tériszonyom, de általában mindig legyőzöm ezt a félelmem. Ahogy felértünk még mindig félénken, de kiléptem a liftből és már is megcsodálhattam a gyönyörű kilátást felülről. Közelebb léptem a korláthoz, és kicsit meginogva a magasságtól, néztem körbe. „Hihetetlen” – csodálkoztam magamban. Volt velünk egy fotós is, amit nem említettem. De ő nem paparazzi, hanem Addisonnal van, és azért van itt, hogy szép fotókat készítsen erről a hétvégéről. Odamentem Addison-hoz..
- Csinálunk itt egy közös képet? – mosolyogtam rá.
- Viccelsz? Persze – állt be mellém
A fotós elé beálltunk és már hallottam is a kattanást, ami jelezte, hogy kész a fotó. Anyukám is mindig hoz magával fényképezőgépet, így most is itt volt nála és, hogy legyen mit mutogatni a családnak elkértem tőle és elkezdtem fotózni. Csináltam mindenkivel közös képet, ami mind jól sikerült. Gondolva, hogy nem sokára indulunk odamentem a korláthoz és még egy utolsó pillantást vetettem a tájra.
- Látod azt a hidat? – jött mellém Addison
- Igen. Nagyon szép – néztem oda ahová mutatott
- Az a Pont Neuf. A következő megálló – mosolygott rám.
- Ooh. Király – mosolyodtam el.
Kábé fél órát lehettünk itt, aztán újra a lift felé indulva, beszálltunk és lementünk. Alig vártam, hogy a hídhoz érjünk. Onnan felülről nagyon szép volt. Bár ebben a városban minden az.
- Ha van kedvetek sétálni, akkor gyalog is mehetünk – nézett körbe rajtunk Addison
- Nekem van – vontam meg a vállam – addig is nézelődhetek – mosolyogtam.
- Rendben – értett egyet mindenki
Ahogy leértünk, elkezdtünk a híd felé sétálni. Amíg odaértünk Addison ismét belekezdett a mesélésbe, a Szajnáról és a hídjairól.
- Párizsban 37 híd ível át a romantikus Szajnán. Kiemelendő a Pont Alexandre III, Párizs legszebb hídja, melyet 1896-1900-ig, a párizsi világkiállításra építettek. A hídon csodálatos aranyborítású bronz szobrok találhatóak. Az 1803-ban épített, és 1984-ben újjáépített Művészetek Hídja (Pont des Arts) a Szajna talán legromantikusabb hídja. A fából készült sétálóhídon éjjel-nappal piknikező fiatalokkal, zenészekkel, és alkoholt fogyasztó társaságokkal találkozhatunk, és akár egy egész estét tölthetünk itt a Szajna közepén, az Eiffel-tornyot, a Notre Dame-ot, az elhaladó hajókat, vagy csupán a Szajna folyását nézve. A Pont Neuf pedig, neve ellenére (Új híd) Párizs legrégebbi, ma is álló hídja.- A Notre Dame-i toronyőrhöz van köze ehhez a hídhoz? – tettem fel a kérdést a mesére gondolva.
- Nem – nevetett és csóválta a fejét
- Bocsi - szégyelltem el magam és kuncogtam
- Semmi gond – kuncogott ő is.
Ahogy odaértünk, ismét ámulva néztem a csodálatos hidat. Elsétáltunk a közepéig és onnan tájolódtam.
- Általában ezen a hídon találod meg a szerelmet – mutatott Addison a furcsa lakatokra, amik a szerelmet jelzik.
- Az jó – hajtottam le a fejem elhúzott szájjal. – de amúgy, nem igazán jönnek be ezek a párizsi srácok – néztem körbe és kuncogtam.
- Én is Kaliforniai vagyok amúgy. És ezzel én is így vagyok – hajolt közelebb, hogy halkabban mondja
- Tényleg? – mosolyodtam el – és miért jöttél ide?
- Egyszerűen, imádom ezt a várost – vonta meg a vállát – itt akartam élni.
- Az jó. Én is szívesen élnék itt. – értettem egyet
Lassan elindultunk a híd másik végére az egész csapattal, ahol az autó várt ránk. Amikor beültünk izgatottan vártam, hogy mi a következő megálló.
- Következő? – mosolyogtam Addisonra izgatottan.
- Madeleine-templom – mosolygott – és ha nem gond, erről is mesélnék pár mondatban.
- Persze. – mondtam
- I. Napóleon 1806-ban, a jénai csata után, megbízást adott Pierre Alexandre Barthélemy Vignonnak, hogy a francia hadsereg dicsőségének emléket állítva, építse fel a francia forradalom miatt befejezetlenül maradt Madeleine-templomot, amelyen korábban már két tervező is dolgozott. Az építése ezután se volt zökkenőmentes, végül csak 1842-ben szentelték fel. A neo-klasszicista stílusú, monumentális templom a nimes-i, Kr. e. 19-16-ig épített Maison Carrée mintájára épült, amely az egyik legépebben megmaradt templom az egész ókori Római Birodalom területéről. A Madeleint 52 görög oszlop díszíti. A templom Aristide Cavaillé-Coll által épített orgonáját Párizs egyik legjobbjának tartják.Amikor elmondta az utolsó mondatot, már éreztem, hogy az autó lassulni kezd és megláttam ezt a hatalmas és régi templomot. Kiszálltunk és hírtelen jó pár rajongó letámadott. Mindenkinek mosolyogva írtam alá az ide adott dolgokat, és boldogan készítettem velük fotókat. Pár percnyi álldogálás után, végül elindultunk körbenézni a templomon.
******
Kábé 1,5 órát tölthettünk ott mire körbejártuk az egészet. Aztán elindultunk az autóhoz, ami a következő állomásra vitt minket.
- Most a Diadalívihez megyünk – mosolygott továbbra is Addison.
- Ooh, arról tanultam a közép suliban – próbáltam felidézni a tanúltakat.
- Akkor ezúttal, szeretnél most te mesélni erről? – tette fel a fura kérdést.
- Áh, nem. Már rég tanultam – legyintettem egyet mire a többiek elkezdtek kuncogni – inkább rád hagyom – mosolyodtam el.
- Rendben – kuncogott ő is – Szóval… - kezdett bele – a Charles de Gauelle közepén áll Párizs legismertebb diadalíve. A napóleoni háborúk alatt elesett franciáknak állít emléket ez a híres látványosság, és itt található az ismeretlen katona sírja is. Az 51 méter magas, és 45 méter széles diadalív a világ 2. legnagyobb, és Európa legnagyobb ilyen jellegű építménye. Az Arc de Triomphe építése 1810-ben kezdődött, de, többek között, Napóleon bukása miatt, csak 1836-ra fejeződött be. A Diadalív, számos más párizsi látnivalóhoz hasonlóan, csodás kilátóhely is. Lifttel, vagy 284 lépcső megmászása után érhetünk fel a tetejére, ahonnan élvezhetjük többek között a hihetetlenül szimmetrikus, és szabályos párizsi városfelépítés látványát.
Mosolyogva hallgattam végig a történetet, és amikor odaértünk mindannyian kiszálltunk.
- Egyébként ez az utolsó megálló. – mondta Addison mindenkinek, ahogy elindultunk a Diadalív felé.
- Kár- húztam el a szám. De tudtam, hogy ez után próbálni fogunk menni a koncertre úgy, hogy annyira még sem szomorodtam el.
Ide is, úgy, mint az Eiffel toronynál felmentünk a toronyba és ismét azt a látványt élvezhettem, amit az Eiffelnél is. Itt is csináltunk pár képet, aztán elindultunk ismét lefelé a lifttel. Amikor leértünk pár rajongó ismét megtalált és boldogan pár percnyi autogramm osztás után beültünk az autóba és visszaindultunk a hotelba.
- Ez a tied – adott Addison ide egy Párizsról szóló könyvet
- Köszi – néztem rá kicsit érthetetlenül.
- Gondolom, szeretnétek menni, vásárolni. – vonta meg a vállát – abban van térkép is és a legjobb boltok – mosolygott.
- Oh, értem. Köszönöm szépen – öleltem meg – nem hagyom ki a vásárlást – mosolyodtam el.
Amikor leállt az autó a hotel előtt, fotósok ezrei találtak rám. Tom után kiszállva, próbáltam minél hamarabb túljutni a paparazzi tömegen. Miután sikeresen bejutottam kifújtam a levegőt és egyenesen a lakosztályomra indultam a „csapatommal”.
- fél 6-kor indulsz próbálni – emlékeztetett Michael, amikor beléptünk a liftbe.
- Rendben – mosolyogtam rá.
Ránéztem az órámra és döbbenve néztem, hogy már 5 óra van. Fél óra pihenő. Oké – morfondíroztam. Amikor felértünk egyből betipegtem a szobámba, és a bőröndömet kicibzárolva, kerestem valami kényelmesebb ruhát, amiben próbálhatok. Ugye bár nem jó magas sarkúban, kiöltözve próbálni?!
Pár pernyi nézelődés után elővettem egy fekete- piros-fehér melegítőt, és egy fekete mintás felsőt, felhúztam egy sportcipőt, lófarokba összefogtam a hajam, a kis hűtőből kivettem még egy üveg ásványvizet és átsétáltam anyukám szobájába, ami pár folyosóval arrébb volt. - Szia, anyu – kopogtattam be.
- Gyere – hallottam meg a hangját.
- Tök jó volt ez a városnézés. Nagyon élveztem – ültem le az ágyára.
- Bizony. Nekem is nagyon tetszett. Csodás ez a város – ült le mellém
- Igen az. Jössz a próbára?
- Ühüm – mosolygott – és arra gondoltam, hogy ha hamar befejeződik, a próba elmehetnénk ketten vásárolni – rántotta meg a vállát – vagy ha szeretnéd, hívhatjuk Laurent is, vagy Lorit és Poby-t is.
- Ez jó ötlet – mosolyodtam el – benne vagyok. De akkor csak Lauren-t hívnám. Nem kell nagy felhajtást keltenünk. Mert tudod, itt mindenhová jön velem Tom is.
- Tényleg – bólogatott. – te aztán hamar átöltöztél – nézett végig rajtam.
- Hát – vontam meg a vállam – öhm.. – hajtottam le a fejem – Deby-ék mikor jönnek, nem tudod? – váltottam témát
- Szerintem a ma hajnalban induló géppel – vonta meg a vállát.
- Ja – húztam el a szám gondolkodóan.
- Várod már Taylort, nem igaz? – tette a kezét a vállamra
- Csak beszélni akarok vele – vontam meg a vállam.
- Ühüm – bólogatott.
- Na, de mindjárt fél 6. Menjünk lefelé – ugrottam fel az ágyról.
- Rendben – mosolygott.
Tomot és Michaelt még gyorsan felszedtem, aztán elindultunk a halba. Ott már nem láttam Addisont, így megvontam a vállam és a hátsó ajtó felé lépkedtünk. Nem akartam, hogy a fotósok mindig nyomon kövessenek, így muszáj, vagyok a hátsó ajtón kilopakodni. Már ott várt az autó is. Gyorsan beugrottunk és már indultunk is a színházba, ahol a holnapi koncertet adom.
*******
Ahogy odaértünk, ismét a hátsó bejáraton belopózva bementünk.
- Addison – örültem, meg amikor megláttam
- Gyertek. Megmutatom az öltöződ – vezényelt minket.
Elvitt az öltözőmbe, ahol holnap készülődhetek majd. Ugyanolyan volt, mint a többi, így csak egy gyors körbenézés után, már mentem is a bandához a színpadra.
- Sziasztok – integettem nekik és a táncosoknak mosolyogva.
- Szia – kiáltották egyszerre.
- Na, kezdhetjük is? – másztam fel oldalt a színpadra.
- Igen – mondta Lucas
A mikrofon állványhoz álltam és intettem Luke-nak, hogy kezdheti az első dallal. Általában a számok ugyanúgy következnek egymás után, így már nem kellett találgatni, hogy akkor „most melyik dalt próbáljuk?”, hanem már tudtuk magunktól, hogy mi, mi jön egymás után. Az egész próbán jól éreztem magam. A táncos dalok is jól mentek, semmi hiba nem volt. Bár volt olyan dal, amit kétszer is végig kellett próbálni, de úgy összevetve minden jól ment. A próba végén nagyot szusszantunk, ittunk aztán mindenkitől elbúcsúztam.
- Holnap találkozunk – intettem nekik, ahogy az autó felé indultam.
Gyorsan beszálltunk és indultunk vissza a hotelba. Mivel már 7 óra volt, és szerintem erre felé sem mások az üzletek nyitva tartása, így lemondhattam a mai vásárlásról. De sebaj, holnap este fél 6-ig bőven lesz időm vásárolgatni, mivel 7-kor kezdődik a koncert és ugye előtte illik ott lenni legalább 1 órával.
- Mikor indulunk Németországba? – tettem fel a kérdést Michael-re nézve.
- Nem igazán sietünk, mert ott már csak a hangpróba kell, így mi csak délben fogunk indulni – mosolygott.
- Oké – mosolyogtam vissza.
- A vacsora 8-tól kezdődik. Szóval, ha visszaértünk, készülődhetünk – vágott közbe anyukám
- Oké – mosolyogtam rá.
Mostanában nem volt ilyen – gondolkodtam el. Hogy egy nap kábé 5-ször átöltözök – kuncogtam magamban. Ahogy ezen elgondolkodtam, azon kaptam észbe magam, hogy már megérkeztünk a hotelhez. Kiszálltam és nyugodtan besétáltam. Anyukámmal és Michael-el együtt, felmentünk és én pedig egyből a szobámat céloztam meg. Bementem, és mielőtt leültem volna egy kicsit pihenni, átmentem Lauren-hez, akinek a szobálya csak 1 folyosóval volt arrébb.
- Lauren – kopogtattam be.
- Igen? – mosolygott az ágyán feküdve.
- Oh, pihenünk, pihenünk – kuncogtam miközben bementem hozzá.
- Hát – vonta meg a vállát – most nincs dolgom, azt hiszem – kuncogott velem – gyere, ülj le – ült fel az ágyon.
- Azt akartam kérdezni, hogy szerinted a vacsorára mit vegyek fel? Mert tényleg nem tudom, hogy most elegánsan vagy elég ha, csak úgy simán?
- Szerintem elég egy farmer meg valami jó felső – vonta meg a vállát – nem a királynővel vacsorázunk – nevette el magát, mire én is nevettem.
- Köszi – kuncogtam
- Na, és milyen volt a próba?
- Ugyanolyan – vontam meg a vállam – minden jól ment – mosolyogtam.
- Az jó – bólogatott – mikor is lesz a vacsora? – ráncolta a homlokát
- 8-kor – válaszoltam, ahogy kopogtatott valaki
- Igen? – nyújtóztatta ki magát Lauren, ahogy kérdezte.
- Bejöhetek? – hallottam meg anyukám hangját
- Oh, tessék jönni – mosolygott Lauren.
- Szandrát keresem – nézett rám – gondoltam, hogy itt vagy – ült le mellém. – akkor ma már nem megyünk vásárolni. Holnap? – ráncolta a homlokát
- Én is erre gondoltam – mosolyogtam rá – és Lauren! Szeretnél velünk jönni? – néztem Laurenre
- Persze – vonta meg a vállát – nem gond – mosolygott.
- Király – örömködtem. – na, de megyek én is készülődni – álltam fel az ágyáról.
- Majd a vacsinál találkozunk – mondta mosolyogva.
- Oké – mentem ki az ajtón.
Visszamentem a szobámba, és mivel még volt időm, így pár percig lefeküdtem az ágyra pihenni egy kicsit. Bekapcsoltam a tv-t és elkezdtem kapcsolgatni. Csupa francia műsor volt benne, amit nem értettem, persze ez nem is volt meglepő. Aztán meguntam a kapcsolgatást, és kikapcsoltam a tv-t.
Inkább elővettem a bőröndöm és elkezdtem készülődni. Lauren tanácsát megfogadva, egy farmert vettem elő, egy fehér kivágott és hosszabbított felsőt, egy fekete kardigánt és egy fehér topánkát. Felöltöztem, a kezembe vettem azt a könyvet, amit kaptam Addison-tól és elindultam lefelé. Gondoltam, amíg vacsorázunk, közben talán kicsit olvasgathatom és találhatok holnapra pár boltot. Ahogy beszálltam a liftbe, elkezdtem lapozgatni, és a képek által pár bolt igen ám megtetszett. Az első, ami nagyon szembe talált, az a La Défense negyed. Ott, van látni való és még vásárolhatok is. Ide tuti el fogok menni holnap – döntöttem el. Míg leértem csak gyorsan átlapoztam a többit, és rájöttem, hogy bizony van még mit megnézni. Elsétáltam az étteremig, ahol egyből megláttam a bandát és odamentem hozzájuk. - Sziasztok – köszöntem mindenkinek.
- Szia – köszöntek ismét egyszerre.
Direkt nagy asztalokat szoktunk kérni, hogy a csapatom együtt vacsizhasson, így leültem Luke mellé és vártuk a többieket. Amíg nem jöttek, addig elhülyülgettünk és beszélgettünk
- Azt hittem megvársz! – jött oda hozzám hírtelen anyukám kicsit felháborodva.
- Oh, bocsi – néztem rá bocsánatkérően. Néha anyukám úgy viselkedik, mintha nem tudna egyedül lejönni. De semmi gond – kuncogtam magamba.
Pár perc múlva mindenki megérkezett. Laurennel majdnem ugyanúgy öltöztünk, így mikor megláttuk egymást felnevettünk, mire a többiek értetlenül néztek ránk. Leült mindenki és már jött is a pincér. Kikértük, amit épp megkívántunk, és míg meg nem hozták az italokat és a rendelt ételt, addig ugyanúgy elbeszélgettünk, és jókat nevettünk. Az egész vacsora jól eltelt. Mindig jól érzem magam ebben a társaságban. Örülök, hogy ezekkel az emberekkel vagyok körülvéve. Mindenki nagyon kedves és jó barátokká lettünk már. Szinte már egy családdá fonódtunk össze, csak épp hiányzott apu, Nick és Stella, aztán már tényleg olyanok lennénk, mint egy nagycsalád. A vacsora kábé fél10-ig tartott, de mivel még fiatal volt az idő, így úgy döntöttünk, hogy páran teszünk egy felfedező sétát a környéken. Ahogy befejeztük, egy kis pihenés után, hogy ne teli hassal vágjunk a sétának, a kezemben a kapott könyvvel felálltunk és elindultunk a hátsó bejáraton. Bíztam abban, hogy nem találnak meg és nyugodtan sétálgathatunk. Gyönyörű volt az a környék. Rengeteg emberrel találkoztam, akik valószínűleg megismertek, mert nagyon néztek, de nem mertek odajönni hozzám, így figyelmen kívül hagytam.
1 óra séta után, egy szimpatikus kávézó mellett elhaladtunk, és amikor belenéztem a könyvbe felismertem, hogy ez a híres Les Deux Magots. Nagyon kellemes helynek látszott így mindannyian leültünk egy kinti asztalhoz, és vártuk, hogy kiszolgáljanak minket. Annak ellenére, hogy egyikünk sem beszél franciául, bíztunk abban, hogy egy kicsit beszélnek angolul. - *Bienvenue à vous – jött oda egy pincér.
- Uh, ez vicces lesz – súgta a fülembe gúnyolódva Travis, az egyik táncosom.
- *Do you speak English? – tettem fel a kérdést ránézve
- *Je suis désolé, je ne comprends pas.– mondta, mire sóhajtottam egyet.
- Rendben – sóhajtottam még egyet. – Mit csináljunk most? Tud valaki franciául? – súgtam és néztem körbe mindenkin.
- *Je serai de retour – szólalt meg a pincér és elment, mire nagyot néztünk.
- Szép kis, kiszolgálás – dörmögtem
Kábé kétpernyi várakozás után, egy másik pincér közeledett hozzánk. Reméltem, hogy vele több szerencsénk lesz.
- Elnézést, segíthetek? – sóhajtottam fel, amikor meghallottam
- Hálásak vagyunk. Köszönöm – hálálkodtam neki.
- Az egyik kollégám hívott – mosolygott – szóval… mit hozhatok?
- Én egy zsírmentes kapucsínót – mosolyogtam vissza.
Mindenki leadta a rendelését, aztán csak vártunk.
- Huh, meleg volt – szólalt meg Lenn
- Már, mint a pincér? – néztem rá meredt szemekkel.
- A helyzet! – mondta komolyan, mire mindenkiből kitört a nevetés.
- Ja – nevettem én is.
- De, nem kizárt – húzta el a száját – túl kedves volt – mondta unottan
- Vannak kedves fickók is – védtem meg a pincért.
- Rendesen végignézett rajtad – vágott közbe Jens.
- Igen? – képedtem el – biztos – vontam meg a vállam. – de, hé. Meséljetek? Mit csináltatok a turné után? – néztem a bandára.
- Semmit – vonta meg Lukas a vállát.
- Ja – értettek egyet a többiek.
- Gondolom te igen?! – jegyezte meg Jens
- Aha. Tényleg – jutott eszembe a stúdiózás – ha hazamentünk Berlinből, akkor azon a héten elkezdjük a stúdiózást. Megvannak a dalok meg minden. Persze előtte, oda adom a kottákat, hogy be tudjátok tanulni mire, jönnek a felvételek – mosolyogtam rájuk.
- Király. Akkor nem sokára megint turné? – csillant fel a szeme Jens-nek.
- Talán jövő nyáron – vontam meg a vállam – a lemezt majd májusban fogják kiadni. Direkt úgy terveztem, hogy ha megyünk turnézni, akkor a turné előtt legyen kiadva.
- És addig? – nézett rám meghökkenve Luke
- Megyünk fellépésekre, műsorokba, vagy csak otthon punnyadhattok – vontam meg ismét a vállam. – de ha lesz egy kis szabadidőm télen, ami valószínű, akkor remélem, elkapok valami filmben egy szerepet – bólogattam gondolkodóan.
- Oh, tuti. Ezzel a személyiséggel – forgatta viccesen a szemét Jens.
- Mi bajod a személyiségemmel? – tettettem, hogy megsértett
- Néha… kicsit túlbuzgó vagy – súgta a fülembe.
- Hogy mi? Mit jelentsen ez? – ráncoltam a homlokom.
- Azt, hogy felpörögsz, és akkor nem lehet leállítani – törtek ki nevetésbe
- Ha felpörgök, akkor ti nevettek, én meg szeretem az embereket megnevettetni, szóóvaal…. – néztem Jens-re – nem kell itt gúnyolódni – emeltem fel büszkén a fejem mire mindenki ismét nevetett.
Pár perc múlva a nagy nevetést, a pincér törte, meg, ahogy kihozta mindenkinek a rendelést. Amíg lassan megittuk, addig folyamatosan mentek köztem és Jens között az ugratások, amiken mindenki jót nevetett. Jens az egyik legdilisebb a bandában, vele mindig szoktunk hülyülni, de sosem haragszunk meg egymásra, mert tudjuk, hogy viccnek szánjuk. Amikor mindenki végzett, megköszöntünk és visszaindultunk a hotelba, mivel szépen elment az idő. Már majdnem éjfél volt. Ahogy visszaértünk, elbúcsúztam mindenkitől
- Akkor holnap reggel 8-kor reggelinél folytatás – szólt még utánam Jens.
Egyenest a szobámba vándoroltam. A fürdőben gyorsan lezuhanyoztam, belebújtam egy alvós cuccba, és magamra húzva a takarót pár perc múlva már el is révedtem egy álom felé…
*Jet- magán repülőgép
*Bienvenue à vous- Üdvözöllek titeket
*Do you speak English? – Beszélsz angolul?
*Je suis désolé, je ne comprends pas – Sajnálom nem értem
*Je serai de retour – Mindjárt jövök
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése