Szandra Burke's life 61 rész

Tessék emberkék:D:D ez lenne a meglepim!! Nem szokásom ilyen hamar hozni a friss-t, de most úgy döntöttem, hogy még is hozok:D Remélem tetszeni fog mindenkinek:D Jó olvasást, puszi(L)



Hol vagyok? – néztem körbe a sötétségben. Olyan sötét volt, hogy az orromig sem értem el. Nagyon megijedtem, hiszen előtört belőlem a régi rossz emlék… a legrosszabb. Imádkoztam, hogy felkeljek, de egyszerűen nem ment. Aztán hírtelen mintha egy erdőben lettem volna. Egy zöldes, füves és… tök szép erdőben. Csak az volt a gáz, hogy kezdett sötétedni… itt is. Jaj, ne – mondtam magamban immár reszketve. Majd miután lassan megfordultam, megkönnyebbülve néztem az ismerős stáb tagokat, akik a tengerpart felé magyaráztak. Bizonyára valamilyen forgatáson lehettem. Egy ismerős alak közeledett hozzám, és ahogy még közelebb ért, ráeszméltem, hogy Whitney az, Lauren kollégája.

- Gyere, mindjárt kezdjük a kliped forgatását – mosolygott.
- Rendben, mindjárt – szólaltam meg.


Miért mondtam azt, hogy mindjárt, ha most nincs semmi dolgom? – forgott az agyamban. Hírtelen a testem magától fordult 90 fokot, majd fülig érő mosoly szökött az arcomra, ahogy megláttam az autónál álldogáló Taylort. Ő is visszamosolygott. A lábaim maguktól lassan elindultak felé, s ahogy oda értem lábujjhegyre álltam, majd finoman és lágyan megcsókoltam a homlokát. Annyira kellemes érzéssel töltött el. Egyszerűen késztetést éreztem, hogy meg kell puszilnom….






Hírtelen felébredtem. Ahogy felnyitódtak a pilláim egy mosoly terült el az arcomon. Olyan valóságos volt és még mindig érzem azt a kellemes, bizsergető érzést. Azt hiszem nem hiába álmodtam Taylorral. Azt hallottam, hogy legtöbbször arról álmodunk, amitől félünk, vagy azzal, aki nagyon érdekel. Az én esetemben tuti, hogy az utóbbi. Bár az elején tényleg féltem. Akkor ez amolyan kettős álom volt?! Hm… nem tudom. De sajnálom, hogy nem folytatódott tovább az álom. Az biztos, hogy emlékezni fogok az utolsó jelenetekre. Néhány percig még ezen tépelődtem, majd lehunytam álmos pilláimat és újra álomba estem…



Reggel viszonylag fitten keltem. Egyből a telefonomért nyúltam, hogy meglessem az időt, s ahogy a képernyőre néztem, megkönnyebbülve láttam, hogy még van egy kis időm a lustálkodásra. Kábé 15 perc pluszpihenés után, kimásztam az ágyból, s a fürdőbe érve elvégeztem a szokásosokat, majd a gardróbhoz indultam. Ma olyan semleges kedvem volt a ruhákkal kapcsolatban így nem sokat vaciláltam azon, hogy mit vegyek fel. Egy sima farmert húztam elő, és egy egyszerű, mintás ujjatlan felsőt, gyorsan felöltöztem, felhúztam egy papucsot, a vállamra akasztottam a táskám, s a korgó gyomromra eszmélve, lementem a földszintre.

- Jó reggelt, család! – köszöntem nekik mosolyogva
- Jó reggelt – mosolyogtak.
- Mi a reggeli? – ültem le Stella mellé.
- Egy kis pirítóst csináltam, ha jó neked – nézett rám anyu.
- Persze, hogy jó – tettem is a tányéromra néhányat.


Lassan a családdal nevetgélve, megreggeliztem, majd hallva, Lauren autójának dudáját, gyors búcsút vettem tőlük és mosolyogva huppantam be Lauren mellé.

- Szia, csajszi – mosolygott
- Szia – mosolyogtam.
- Mehetünk?
- Ühüm – bólogattam.


Elindultunk, majd miután a rádiót bekapcsolta Lauren, újra szóra nyitotta a száját.

- Na, és milyen volt a tegnap?
- Jó volt – mosolyogtam – Tayloréknál ebédeltem utána meg elmentünk fagyizni, este pedig néztünk egy filmet. Oh, míg el nem felejtem – jutott eszembe a bowling – ma este elmennénk páran bowlingozni, ha van, kedved gyere el.
- Persze, hogy van. De ki jön még?
- Felhívom még 1-2 barátnőmet. Te meg mondjuk, ha gondolod, elhívhatod Whitney-t is, vagy Jason-t.
- Szerintem Whitney úgy is a barátjával lesz, Jason pedig talán eljön.
- Rendben – mosolyogtam.
- És mikor, melyik klubban?
- Azt még nem tudom, de ha nem bánod Missy-től megkérdezem, hogy ő jön-e aztán Taylort felhívom, hogy egyeztessünk.
- Rendben, csak nyugodtan – mosolygott


Gyorsan elővettem a telefonom, majd Missy-t tárcsázva 2 csörgés után fel is vette. Ő is igen-t mondott, majd Taylort is gyorsan felhívtam.

- Szia – mosolyogtam a telefonba.
- Szia – mosolygott ő is.
- Akkor egyeztetünk az estével kapcsolatban?
- Ühüm.
- Én elhívtam Lauren-t, meg Missy-t, de lehet, Lauren hozza a… az egyik barátját.
- Oké, velem Jace meg Tony jön.
- Mikor és hol találkozzunk?
- Én a Luna klub Dc-re gondoltam és mondjuk úgy 6 óra körül?
- Oké, az jó lesz – bólogattam.
- Érted menjek, vagy külön menjünk?
- Hát… szerintem majd úgy fogok menni, hogy Laurennel meg Missy-vel.
- Rendben.
- Akkor majd ott találkozunk.
- Oké, szia.
- Szia – bontottam a vonalat.


Majd ismét Missy-t tárcsáztam és elmondtam neki, hogy majd én megyek érte, illetve, hogy Lauren is velünk jön. Az út többi részét, csevegéssel töltöttük, aminek a fő témája az esti program és a mai vásárlás volt. Ahogy megérkeztünk az első kiszemelt cipő bolthoz, leparkolt Lauren a közelben, majd kiugrottunk az autóból és – szokás szerint – paparazzi „testőrök” vezetésével, siettünk be az üzletbe. Lauren egyből kinézett néhány a ruháinkhoz illő cipőt, majd a kezembe nyomva az elsőt, gyorsan felhúztam és a tükör előtt bámészkodva néztem a lábamat.

- Szerintem nem olyan jó – húztam el a szám.
- Nekem tetszik, de ha nem érzed jól benne magad, akkor nézzük a következőt – mosolyodott el – elvégre időnk, mint a tenger.


Így gyorsan lehúztam, és a következőt – ami már jobban tetszett – próbáltam fel, majd ismét a tükör elé sétálva, végig mértem magamon.

- Ez már sokkal jobb – mosolyogtam.
- Szerintem is nagyon szuper – bólogatott elégedetten.
- Akkor ez marad – vontam meg a vállam.
- Helyes.


Visszahuzakodtam és a kosarunkba belöktem a választottat, majd Lauren ruhájához kezdtünk el keresgélni, s végül pár percnyi és néhány próbálás után, végre ő is megtalálta az „igazit”. Mivel még egyikünknek sem volt kedve még hazafelé menni, ezért úgy döntöttünk, hogy ha már vásárolunk, akkor tényleg vásároljunk, így miután fizettünk, visszaugrottunk az autóba és immár a ruhás boltokat céloztuk meg.


Annyira belemerültünk, hogy végül több órás vásárlás után, teli csomagtartóval indultunk haza. Nem tudom, hogy uralkodhatott el rajtam ez a vásárlási dolog, hiszen már kinőttem belőle, de úgy tűnik, hogy még nem teljesen hagytam el ezt a „rossz” szokásomat. Az tuti, hogy a kelleténél többet költöttem, de majd megpróbálom, eltitkolni a szüleim elől valahogy, mert ha ez kitudódik, akkor biztos, hogy kapok egy szép fejmosást minimum. Ahogy leállt előttünk Lauren, hírtelen elgondolkodtam azon, hogy, hogy a fenébe vigyem el ezt a sok holmit a nélkül, hogy valaki észrevenné?! Csak abban reménykedtem, hogy hátha épp fent van mindenki az emeleten. Kiszálltam az autóból, majd Lauren segítségével a kezemre aggasztgattam a szatyrokat – amik majd leszakították a kezem – és megbeszéltük, hogy 6 előtt valamikor ott leszek nála, majd egy gyors búcsúzkodás után, elindultam befelé. Ahogy beléptem, egyből anyukám összevont szemöldökével találtam szembe magam. – Ne már! – gondoltam magamban, egyre gyorsabban dobogó szívvel. Esküszöm úgy éreztem magam, mintha valami nagyon nagy bűnt követtem volna el, pedig csak vásároltam. Mondjuk, a szüleim amúgy sem szeretik, ha túl sokat költünk olyanokra, amik nem is annyira szükségesek.


- Hát… látom bevásároltál a következő szezonra is – ráncolta a homlokát.
- Öhh…. – hebegtem, miközben gyorsan forgó agyam valami hihetőt akart kitalálni – most kaptam egy magazintól, ajándékba. Tudod… a fotózás meg az interjú miatt, amit nem olyan rég csináltunk – dőlt belőlem a füllentés.
- Azt nem házhoz szokták szállítani?
- De… csak… a futár… öhm…. lerobbant az autója és felhívtak nem-e tudnék elmenni érte, mi pedig Laurennel pont arra jártunk – vontam meg a vállam.
- Oh, értem – bólogatott – segítsek felvinni?
- Oh, nem köszi. Felbírom – indultam felfelé megkönnyebbülve.


Bár elég rossz érzés ötlött belém, hogy hazudtam anyukámnak, de bevallom csak menteni akartam magam. Sőt még magamon is meglepődtem, hogy tud ilyen badarság az eszembe jutni. Még, hogy lerobbant az autója… - forgattam a szemem magamon. Ahogy felértem a szobámba, lepakoltam az ágyra a sok szatyrot, majd miután leültem pár percre pihenni, elkezdtem elpakolni a vásárolt ruhákat. Mire végeztem, már épp ott volt az idő, hogy kezdjek készülődni.Nem igazán akartam túl öltözni, mert csak bowlingozni megyünk, így pár percnyi nézelődés után egy farmert és egyszerű szűrkés-fehér felsőt vettem elő. Átöltöztem gyorsan, majd a fürdőbe bevonulva, lófarokba kötöttem a hajam, hogy ne zavarjon majd a gurításban, megigazítottam az egyszerű kis sminket, ami épp rajtam virított, majd a táskámat a vállamra akasztottam és a converse tornacipőmet felhúztam, majd utolsó pillantást vetve magamon, indultam el a földszintre.

- Elmentem bowlingozni a barátokkal. Nem hiszem, hogy sokáig leszek. Majd jövök – kiabáltam a szüleim felé, akik épp tv-ztek a nappaliban.


Felkaptam a kocsi kulcsom, majd mielőtt még megvártam volna a válaszukat, sietve rohantam a garázsba. Majd behuppantam a kormány mögé, kigurultam és már indultam is Lauren felé. Hogy ne untassam magam, bekapcsoltam a rádiót, s közben azt hallgattam. Ahogy Lauren elé értem, érkezés képp dudáltam neki egyet, majd néhány másodperc múlva, mosollyal az arcán ült be mellém.

- Szia csajszi – mosolyogtam rá.
- Na, szia.
- Jason? – vontam fel a szemöldököm, hiányát észlelve.
- Áh, dolgozik – legyintett s húzta el a száját.
- Oh, de kár – rogyott le a mosolyom.


Tovább indultunk Missy-hez s közben épp a rádióba a kedvenc dalunk ment, így mindketten elkezdtünk poénból énekelni, amire személy szerint én egész felpörögtem az estére. Mikor megérkeztünk, gyorsan felvettük Missy-t is, majd ugyanazzal a hangulattal, immár Missy hangjával beépülve, indultunk tovább. Alig vártam már, hogy megint láthassam Taylort. Ma még nem is láttam. Ahogy ezen elgondolkodtam, rájöttem, hogy igen ám, már is hiányzik. Majd hírtelen, amikor az egyik piros lámpát pont elkaptuk, megcsörrent a telefonom, ami meglepetésemre Taylor számát jelezte. Mosolyogva nyúltam érte, majd vettem fel.

- Na, már is hiányoltok minket? – kuncogtam bele.
- Mondhatni – nevetett fel ő is – na, de csak szólni akartam, hogy vigyázz mert lesznek fotósok.
- Nem gond, akkor megyünk hátul – vontam meg a vállam.
- Én is hátul mentem be.
- Ja. Hát… akkor megint kapnak egy kis fizut. Nekik is kell valamiből élni.
- Ez is igaz – kuncogott – amúgy merre jártok már? – kérdezte gyanakvóan.
- Nem sokára ott leszünk. Eltart egy ideig, míg elkészülünk…
- Nők – mondta semlegesen.
- Hé - sértődést színlelve horkantam fel.
- Jól van, na – nevette el magát – siessetek.
- Oké, szia – nevettem még mindig vele.
- Szia – bontotta a vonalat.


Gyorsan elhadartam Laurennek és Missynek az előbbi telefonhívásomat, majd néhány további piros lámpa után, végre megérkeztünk. Leparkoltam a klub hátsó parkolójába, majd Taylor szavaira gondolva, másodpercek alatt jelentek meg a fotósok. De még ők sem tudták elvenni a jó kedvünket. Mi csak mozogtunk nyugodtan, mintha ott se lennének. Lezártam az autót, majd a klubba beérve, egyből a pálya felé vettük az irányt. Persze mielőtt beléptünk volna, elkértük a lábméretünkhöz megfelelő bowling cipőt, áthúztuk és élénk tekintettel próbáltam keresni Taylort és a többieket. Néhány perc múlva, végül meg találtuk őket a hátsó szárnyban, s immár mosolyogva lépkedtünk tovább hozzájuk, akik már tűkön ülve vártak minket. Bevallom messziről meg sem ismertem Jace-t – ugyanis akkor láttam utoljára, amikor leérettségiztem – úgy megváltozott. Tony-t pedig abszolút nem ismerem. Biztos valami kollégája lehet Tay-nek. Ahogy odaértünk legelsőnek Taylorhoz „ugrándoztam” oda, jelezve, hogy már tényleg hiányzott. Szorosan megöleltem, majd mikor kibújtunk egymás öleléséből a többieknek is köszöntem.

- Héé Jace. Meg se ismerlek már – mentem oda hozzá kuncogva.
- Hát… én meg már azt hittem, hogy csak a tv-ben láthatlak – vonta meg a vállát.
- Áh, dehogy – öleltem meg
- És a barátnődet hol hagytad? – kérdezte miután kibújtam az öleléséből.
- Melyiket? – szökött az egekbe a szemöldököm.
- Hát… szerinted?
- Jah, Kíra. Kanadába van, már hogy lenne itt – néztem rá értetlenül.
- Csak azt hittem, hogy itt tölti az ünnepeket.
- Áh, nem – ingattam a fejem.
- Amúgy te is sokat változtál. Mennyi minden történt ebben a 1,5 évben.
- Nekem mondod – mosolyodtam el.


Gyorsan bemutatkoztam még Tony-nak is, akiről kiderült, hogy Taylor egyik régi Michigan-i barátja, csak ide költöztek, majd eldöntöttük, hogy fiúk-lányok ellen lesz a „harc”, beírtuk a gépbe még gyorsan a nevünket és már kezdődhetett is a játék.

- Lányoké az elsőbbség – virította ki Taylor 100 Wattos fogsorát.
- Így van! – vágtam rá, s gondolva arra, hogy senki sem szeret elsőnek lenni, így úgy döntöttem, hogy merész leszek és elvállalom az elsőbbséget. – csak figyeljetek… és tanuljatok! – emeltem fel büszkén a fejem, és tettem bele a három megfelelő ujjamat a golyóba.
- Oh, majd meglátjuk ki tanul kitől! – vágott vissza Taylor.


Na, azt hiszem ez Taylornak az egyik legjobb tulajdonsága. Csipkelődhetek vele, mert érti a viccet és nem olyan, mint a többi nyálas fickó, hogy még társaságban is a „nyali-fali” megy. Eléggé társasági ember vagyok és ezért jó az, hogy ilyen ő is. Egy kis koncentrálás után, elhajítottam a golyót, majd izgatottan – nehogy elbénázzam, és a végén kiröhögjenek – álltam ott, hogy mennyi bábut sikerül ledöntenem. Majd magamon meglepődve, de ennél büszkébben fordultam meg, mikor mindegyik bábut sikerült egyszerre letipornom.

- Ez könnyű volt! – csapkodtam össze a tenyerem, megvont vállal.
- Höh, nézd már milyen laza a kis csaj! – bökte oldalba Jace, Taylort – még mindjárt trónfosztás lesz.
- Ne hamarkodd el a dolgokat – válaszolt Jace-nek, s közben vizslatott engem azzal a huncut mosolyával.


Miután összepacsiztam Laurenékkel, leültem melléjük, majd figyeltem az állítólagos „bajnokot”, az az Taylort. Azt hiszem, egyértelműen kijelenthetem, hogy mindkettőnkben meg van a versenyszellem, pedig én nem is szeretek sportolni. Viszont, le akartam győzni Tay-t minden áron, hiszen mindenben jeleskedik, legyen az karate, foci, színészkedés és még bowling is. De mivel karatézni és focizni nem tudok, és a színészi tehetségem sem nagy, így maradt a bowling. Viszont abban úgy éreztem, hogy muszáj győznöm. Valamiért szerettem legyőzni Taylort. Persze azért sosem vettem olyan komolyan. Az elmélkedésemből a golyó szakított félbe, ugyanis Tay végre ellökte és izgatottan figyeltem a golyó mozgását. Végül Tay is büszkén ült le, annak ellenére, hogy egy híján az összest letarolta.

- Még nincs vége! – mondta nekem, fél mosollyal, s ült vissza.
- Úgy látom emberedre akadtál! – nézett Tony rá vészjóslóan.
- Áh, csak mázlija volt – legyintett s nézett rám incselkedve.


Majd adok én neked mázlistát – kuncogtam magamban. Apukámnak köszönhetően – mivel ő elég jól bowlingozik – rám is esett némi tehetség, így majdnem biztos voltam benne, hogy talán „legyőzhetem”. De persze volt némi bizonytalanság is bennem.


Nagyon jól éreztük magunkat. A hangulat egyszerűen fenomenális volt. Szinte az egész játékot végig röhögtük. Tony is nagyon jó fej volt, ahogy így megismertem, Jace pedig annak ellenére, hogy kívülről változott, belül még mindig ugyanaz a bolond maradt. Az utolsó menetben, utolsóként Taylor gurított, amit nagyon izgatottan néztem végig, hiszen rettentően szoros volt az állás köztem és közte. Majd ahogy legördítette a bábukat, oda siettem a monitorhoz, ami mutatja az eredményt, s néhány másodperc múlva már Taylor is ott állt a hátam mögött, szeme a monitorra szegeződve.

- Na, lássuk. Lesz trónfosztás vagy nem lesz – jött közelebb Jace is.


Ahogy kimondta, már jöttek is az eredmények én pedig örömömben, úgy mond „vonyítottam egyet”, ahogy megláttam első helyen az én nevemet. Majd megfordultam, és ahogy Taylor fintorgó és csalódott arcára néztem, eluralkodott bennem egy egyfajta bűntudat. Erre én is már csak fél mosollyal, mosolyogtam, majd vigasztalásként, megöleltem és a fülébe súgtam:

- Nálam, mindig Te vagy a győztes! – bújtam ki az öleléséből miután megsúgtam.


Immár jobb kedvvel és csillogó szemekkel nézett rám, amit ismét nem tudtam szó nélkül hagyni.

- De jössz nekem egy csokival! – vontam meg a vállam.
- Veszítek, és még én fizessek neked? Micsoda világ ez kérem – ingatta a fejét.
- Te vagy a pasi! – vontam meg ismét a vállam.
- Oké, jogos! – kuncogott – majd megkapod.
- Behajtom rajtad – húztam fel a szemöldököm.


Amin csak megint elkezdett nevetgélni. Majd néhány perc múlva, elkezdtünk pakolászni és indulni hazafelé, mivel már az idő is 9 óra környékén járt. Leadtuk a bowling cipőket, s gyorsan visszahúztuk a sajátunkat, majd mielőtt kiléptünk volna a – szerintem – még mindig hadseregben várakozó fotósok színe elé, elbúcsúztunk egymástól és az autóhoz igyekeztünk a lányokkal. Én is éreztem, hogy lassan rám telepszik a fáradtság és a lányokon is meglátszott már, így miután kibeszéltük a ma estét, nem igazán akadt több téma, inkább csak csendben élveztük egymás társaságát.

Hamar haza vittem Missy-t majd utána Lauren-t is kiraktam, majd ahogy beálltam a garázsba, fáradtan baktattam fel a szobámba. Első utam a fürdőbe vezetett, ott gyorsan megfürödtem és a pizsimbe bújva, a tv elé letelepedtem. De még hallani akartam elalvás előtt Tay hangját, így úgy döntöttem, hogy felhívom, már ha fent van még. Reménykedtem benne, hogy így van. Előkaptam a telefonom és elkezdtem tárcsázni.

- Szia – mosolyogtam bele 2 csörgés után – már aludtál?
- Nem, dehogy. Épp most fürödtem meg.
- Oh, én is – lepődtem meg az azonos elfoglaltságunkon – csak még mielőtt elaludnék hallani akartam a hangod – vallottam be, kissé elpirulva.
- Oh – kuncogott – úgy is felhívtalak volna, mert én is így vagyok ezzel – mosolygott.
- Oh – ógattam megint elalélva – de egyébként jól vagy?
- Persze, miért?
- Hát… csak láttam némi bántást rajtad, hogy rosszul esett vagy valami… érted.
- Hát… igen. Nagyon szíven ütött – mondta komolyan. Bár az elején bevettem, de aztán véltem felfedezni egy kis komolytalanságot a hangjában - Dehogy is. Ez csak egy játék – kuncogta el magát.
- Tuti?
- Tuti.
- Akkor jó – sóhajtottam fel megkönnyebbülve – holnap délután már utazok.
- Igen… tudom – sóhajtott – de délelőtt még találkozhatunk nem?
- Mindenképp – erősítettem meg a bizonytalanságát – gondolod, csak úgy elmennék? – ráncoltam a homlokom.
- Nem – mosolygott.
- Bár nekem pakolnom kell… - húztam el a szám, eszembe jutva – mondjuk, nem sok mindent kell bepakolni, úgy, hogy lehet, hamar végzek. Attól függ, mikor kelek.
- Semmi gond. Majd akkor átmegyek délelőtt és majd csinálunk… valamit – váltott huncut hangüzemmódba a „valamit” szónál.
- Mire gondolsz, valami alatt? – kérdeztem ugyanazzal a kaján hanggal.
- Nem tudom… majd meglátjuk – mosolygott.
- Jól van – kuncogtam- Most már fekszek lefelé, elfáradtam egy kicsit.
- Igen, én is.
- Majd gyere akkor.
- Persze.
- Szia, jó éjt.
- Szia, neked is – bontotta a vonalat.


De jó. Holnap délelőtt átjön, és még együtt lehetünk indulás előtt egy kis ideig – örömködtem magamban. Viszont, hogy frissen keljek, már tényleg ideje volt lefeküdnöm, így nem húzva az időt, kikapcsoltam a tv-t, majd a párnára hajtva a fejem, percek múlva aludtam is….