********
A játék végére, mivel nálunk nőuralom van ezért egyértelmű, hogy én és anyukám nyertünk. Nickel fogadtunk, abban, hogy ha ők nyernek, akkor egész hétvégén, a nyakamon lesznek, aminek nem örültem volna, mert akkor valószínűleg nem tudnám a dolgomat végezni, ha pedig mi nyerünk, akkor, amíg távol vagyok, Nick kitakarítja a szobám, de úgy, hogy csillogjon-, villogjon.
- Szóval, akkor hétvégén takarítasz! – mentem oda hozzá gúnyos mosollyal.
- Ha ha ha – mondta unottan mire én kuncogni kezdtem.
- Remélem, mire hazajövök a szobám csillogni fog.
- Biztos lehetsz benne – mondta ismét unott hangon.
- De, mindent vissza a helyére – tettem fel a mutatóujjam.
- Jó. – ment lehúzni a cipőjét.
Én folyamatosan kuncogva ültem le a székre, ahol én is elkezdtem lehúzni a cipőm. Amikor mindenki visszahúzta a sajátját, elvittük a pulthoz a bowling cipőket, és elindultunk az autóhoz.
*******
Kábé 10 órára értünk haza. Direkt kértem a szüleimet, hogy ne sokáig legyünk oda, mert holnap indulok Párizsba, anyukámmal együtt és még be sem vagyok pakolva. Ha reggel nem olyan kómásan akarok kelni, akkor sietnem kell a bepakolással az tuti. Amikor apukám beállt a garázsba, én secc perc alatt előre elbúcsúztam mindenkitől, feliramodtam a szobámba, elővettem a legnagyobb bőröndömet és elkezdtem pakolni. Nem tudtam, milyen idő lesz ott így mindenfélét pakoltam be. Sortot, melegítő szettet, hosszú nadrágot, hosszú-rövid ujjú felsőket, 1-2 csizmát, magas sarkút, sportcipőt, papucsokat, kiegészítőket, táskákat. Aztán fogkefe, fogkrém, tusfürdő minden, ami kell. Gondolva arra, hogy Lori is jön, így a hajvasalómat kint hagyva, cibzároltam be a bőröndöt. Elég gyakorlott vagyok már ebben, így 1 óra alatt megoldottam a pakolást. A fekete táskámból még gyorsan kipakolva, figyeltem fel a Taylortól kapott levélre. Letettem az ágyamra, és elmentem a fürdőbe még gyorsan letusolni. 20 perc tusolás után, kiszálltam, felöltöztem és az ágyamig sétáltam, egy kis izgalommal. Kíváncsi voltam már mit rejt az a levél, de egyben féltem is. Hogy, nehogy olyat írjon benne, amitől még nagyobb fájdalom keletkezik bennem. Leültem lassan az ágyra és a kezembe vettem. „Gyerünk, már. Nyisd ki. Mi lehet benne olyan fontos, hogy Ő maga adja át?” – hajtogattam magamban. Végül egy mély levegő vétel után elkezdtem kibontani. Több papír volt összehajtogatva, így az elsőt felnyitva kezdtem el olvasni a sorok között, már immár egyre jobban dobogó szívvel.
„Nem is tudom, hol kezdjem… Mivel nem veszed fel a telefont és ez nem Sms téma. És beszélni sem vagy hajlandó velem, így muszáj volt levélben leírnom az igazságot, és, hogy mit érzek. Azt hiszem először is a Taylor Swiftes dolgot írom le. Ne higgy a tv-nek, se az újságoknak, hogy már régóta randizok vele. Csak pár napja. Pontosabban, amióta volt közöttünk az a… csók. Aznap amikor sétáltunk a parton, újra azt éreztem, hogy milyen egy hullámhosszon vagyunk és, hogy szükséged van rám. Bár nem mondtad ki, de a szemed mindent elárul. Azt gondoltam, hogy „Igen, talán kapok még egy esélyt” ezért kiskutyával leptelek meg. Bár ez alapból tervbe volt, de kicsit felgyorsítottam ezt a tempót. Egyszerűen csak örömet akartam szerezni neked. De amikor ott ültünk az udvaron, és azt mondtad, hogy „ha újra be akarok, nálad vágódni ne fáradjak” ott valami eltört bennem „– csaptam a homlokomra és hunytam le a szemem ezzel arra gondolva, hogy elveszítettem őt, pedig nem akartam. Nyeltem egyet és olvastam tovább „El akartam menni, mert egyszerűen abban a percben csak egyedül akartam lenni. Aztán mondtad, hogy ne menjek el, én meg ekkor összezavarodtam. Arra gondoltam, hogy „Akkor most tessék? Maradjak, de ne próbálkozzak?” Bocsi, de ez nekem nem megy. Én nem tudok csak barát lenni. És nem tudom, te mit gondolsz erről, de csak feltételezem, hogy ugyanazt, mint én. Szóval akkor ott maradtam. Aztán felmentünk a szobádba ahol eljátszottad azt a dalt, és ami mintha teljesen rólam… rólunk szólna. Ekkor nem tudtam mit tegyek. Ahogy rám néztél azzal a szomorú arccal, egy hang szólt a fejemben „gyerünk, már csókold meg Ő is ezt akarja”. Hallgattam rá. Azt hiszem ez a szív hangja volt. Pedig tudtam, hogy Ryannel vagy és ki is mondtad a varázsszót rá: Szereted. A csók után, amikor a szemembe néztél, nem tudtam mit higgyek. Azt, hogy akkor most jó, hogy megtettem, vagy most azonnal ki fogsz rúgni. Így csak, mint egy hülye elrohantam. Amíg hazamentem felhívtam Taylort, hogy jöjjön el velem valahová. És ő igent mondott. Pedig fogalmam sem volt arról, hogy mit csinálok, csak csináltam. Aztán eldöntöttem, hogy féltékennyé teszlek vele így elvittem nálunk a partira. Igen, azt akartam, hogy féltékeny légy és rájöjj, hogy kit is szeretsz igazán. Teljesen elment az eszem, most már belátom. És akkor nem gondolkodtam. Megbíztál bennem, elmondtad a Swiftes történetet és, hogy mi történt a nagyapáddal én pedig eljátszottam. Amikor ott álltunk ketten és veszekedtünk nálunk, nem akartalak megbántani, hidd el, hogy nem.” – kezdett könnybe lábadni a szemem, de ennek ellenére olvastam „Nem tudtam mit csinálok. Te is tudod, hogy vannak olyan dolgok, amit kimondok, de egyáltalán nem gondolok komolyan. Erre azt értem, hogy Taylor Swift egyáltalán nem fontos. Te vagy a fontos. Amikor kimondtam azonnal megbántam. Utánad akartam menni, de mire észbe kaptam te már el is mentél. És ezzel tudtam, hogy nagyon-nagyon megbántottalak. Aztán arra gondoltam, hogy „Veszekedünk, aztán kibékülünk. Most sem lesz máshogy” de ez még is más volt. Másnap, amikor elmentem hozzád, úgy mentem, hogy fogalmam sincs, mit fogok mondani. De ott voltam. És igazat adok azért, hogy még csak látni sem akartál. Egy barom voltam, aki megbántotta azt a személyt, akit egy év után is ugyanúgy szeret. Majd belehaltam abba a gondolatba, hogy elveszítettelek. De nem adom fel. Akarlak, és harcolok érted akárhogy. Most biztos azt fogod gondolni, hogy megszállottad lettem. Nem, nem így van. Csak veled akarok lenni. Te vagy az, aki mindig megnevettet, és akivel akárhol vagyok, mindig jól érzem magam. Gondolj csak vissza. Emlékszel, amikor ott voltál nálunk és némán tv-t néztünk? Se szó se beszéd és még is megértettük egymást. Amikor megöleltél és szorosan hozzám bújtál. Istenem, mit megadnék, hogy újra így lehessen. Mostanában egyre több szép emléket idézek fel. Aztán valamelyik nap, amikor megláttam a videót és képeket Jesse McCartney-val… egyből arra eszméltem, hogy tényleg elveszítettelek. De ugye a remény hal meg utoljára, így újra próbálkoztam ezúttal sms-el is. Hidd el, hogy minden veled töltött idő annyira hiányzik… a mosolyod, a nevetésed, a szemed, az illatod. Minden. A suli udvarától kezdve azt éreztem, hogy valami vonz hozzád. Emlékszel?! Hol a táncterem duma.” – mosolyodtam el „Valami különleges van köztünk. Tudom, hogy az én hibám. Én tettem tönkre, de minden erőmmel rendbe akarom hozni. Én, hülye, alig kaptalak vissza, de már el is veszítettelek. Ha, tudni szeretnéd, hétvégén elmegyek a koncertre és attól, hogy nem vagyunk jóban én még is ott leszek a nézők között és mosolyogva fogom végignézni a műsort. Nem tudom, te hogy érzel irántam ezért döntöttem úgy, hogy inkább leírom a saját érzéseimet. Lehet ennek az egész levélnek semmi értelme, de ahogy mondtam: nem adom fel. Szeretnék újra veled lenni, akivel mindig önmagam lehetek. Megértem, ha ezek után nem úgy érzel irántam és talán! Még barátok sem lehetünk. Elfogadom és elengedlek akkor. Csak ezt tudatni akartam veled. Taylor Swiftel lezártam. Nem találkozom vele. Minden nap egyre nehezebb. A hiányodba beleőrülök. Folyamatosan itt ülök a szobámba és azon agyalok, hogy mit tegyek. Mit tegyek, hogy rendbe hozzam?! Mit tegyek, hogy újra rám nézz, de ne gyűlölettel?! Legalább a hétvégén több időre láthatlak. Nem csak pár percre, esetleg pár másodpercre. Muszáj volt mindezt elmondanom, mert belehaltam volna. Imád: Taylor”
A végén a cérna elszakadt nálam. Az előttem lévő tárgyak egyre elhomályosultak. Éreztem, hogy a sós könnyek csak úgy omlanak az arcomon. Taylor, Taylor, Taylor. Teljesen megnyílt és kiderült az igazság. Bár Még mindig van bennem némi harag, de ez a levél… gyönyörű. Nem gondoltam volna, hogy még mindig olyan erősek az érzései irántam. És, ahogy leírta....nem találok szavakat. Valami megindult bennem, valami fájdalom és üresség a gyomromban. Eddig is éreztem ezt, de most még nagyobb lett. Nem tudom, miért érzem ezt, hiszen most örülnöm kellene. Miért kellett épp most ideadnia? Mielőtt koncertre készülnék. Most teljesen máshol fog járni a fejem. De igazából nem bánom. Ha lehetne, most azonnal felhívnám – pillantottam az órára. De már késő van, biztos alszik. Akkor… a koncert utáni bulin, vagy nem tudom. Valahol beszélnem kell vele, valahogy. – elmélkedtem, ahogy letöröltem a könnyeimet. Hiszen kimondta a varázsszót – kaptam észbe. Szeret. Azt mondta, szeret. – mosolyodtam el. Hírtelen beugrott egy emlék vele. A legszebb emlék, amit sosem fogok elfelejteni. Az első éjszakám vele. Igen, jól hiszitek. Ő vette el az ártatlanságomat. Bár tényleg akkor még csak aligha voltunk együtt 3 hónapja, és én meg akartam várni az egy évet, de akkora vonzalom és szenvedély volt közöttünk, hogy egyikünk sem bírta már. Életem legszebb éjszakája. Emlékszem… nem terveztük el csak megtörtént.
Aznap este lementünk a partra sétálni. Mindkettőnk izgatott volt. Akkor is végig ugrattuk egymást és nevettünk… aztán hazakísért és a szüleim épp akkor mentek el, Nick sem volt otthon, Stella pedig Tayloréknál volt. Én pedig egyből arra gondoltam, hogy itt az idő. Taylor is kapizsgált valamit. Szerettem akkor a gyertyákat ezért egy halommal volt a szobámba. Amikor elmentek a szüleim egymásra néztünk és szavak nélkül egymás gondolataiba láttunk. Megfogtam a kezét és magammal rántva a szobámba felszaladtunk. Emlékezve, hogy 1 héttel azelőtt vettem egy fehérneműt direkt arra az estére, Taylort a szobában hagyva mentem a fürdőbe. Gyorsan átugrottam a fehérneműbe és idegesen megnéztem magam a tükörbe. Akkor tényleg ideges voltam, de hát ki nem? Nem a szégyenlőségtől, mert látott már Taylor bikiniben. Hanem, hogy… jó leszek-e. Aztán mély levegőt vettem és lassan kinyitottam az ajtót. Taylor már az ágyam szélén elgondolkodva ült, és amikor meglátott elmosolyodott és közelebb jött. - Csak bízd rám magad – suttogta a fülembe
Én erre kissé megnyugodva csókoltam meg. Felkapott az ölébe és óvatosan lerakott az ágyra. Onnantól kezdve szépen lassan lekerültek a ruhadarabok… és csak élveztük egymást…
- Mintha csak most történt volna – motyogtam magamnak elcsuklott hangon.
Aztán észbe kapva emlékeztem, a holnapi korán kelésre, így a levelet még gyorsan beraktam az éjjeli szekrény fiókjába, beállítottam a telefonom hajnali fél2-re és a takaró alá bebújva próbáltam a semmire gondolni. De nem ment. Ez a levélhatással volt rám. Nem tudja, mit érzek? – emlékeztem a levélből pár szóra. Akkor majd megtudja – döntöttem el. Azt hiszem a gondolataim is kitisztultak. Taylor, amit leírt az érzéseiről… mintha csak én írtam volna le. Egyikünk sem teljes a másik nélkül. Csak egy felek vagyunk, mint a nyaklánc. Nem tudom mi lesz ezután. Fogalmam sincs. De ideje végre valahogy elaltatnom magam – kezdtem el keresni az Ipodom. Reméltem, hogyha zenét hallgatok, akkor segít. A kezembe fogtam, a fülhallgatót a fülembe nyomtam és beállítottam egy nyugis számot. 10 perc zenehallgatás után éreztem a hatását, így kikapcsoltam és félreraktam. Visszabújtam és lehunyva a szemeimet, pár perc múlva már aludtam is…
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése