2010. július 13., kedd

Living the Dream 10 rész


Gondoltam, minden sort végig járok, és ha kell valami, akkor leveszem a polcról. Ahogy beléptem nem tudtam melyik irányba induljak. Végül balra indultam, ahol az első sorban a lemezek, dvd-k és a könyvek voltak. Pont nem rég jött ki Keri Hilson debütáló albuma, és meg akartam venni, mert szeretem őt meg a számait. Gondoltam megkeresem hát ha, van még belőle. A leghátsó polcon meg is találtam. Kivettem egyet és beledobtam a kosárba. Mentem tovább a következő sorban, ahol az iskolakezdési cuccokat találtam. „Hmm, régi szép emlékek” – gondoltam egy fél mosollyal az arcomon. Már nem kell erre a sorra mennem, mert idén a turné előtt sikeresen letettem az előrehozott érettségit. Hogy, hogy csináltam? Magántanuló lettem így könnyebb volt otthon tanulni magántanárral. Nagyon nehéz volt, mert Decembertől, májusig minden nap tanulnom kellett. Meg kellett tanulnom az egész 4 éves anyagokat. De meg akartam csinálni, mert úgy gondoltam, hogy minden könnyebb lesz így, és már nem kell figyelnem akkor a tanulásra is. A főiskolával úgy vagyok, hogy talán majd egyszer, ha idősebb leszek, akkor megszerzem a diplomát, de ez még messze van. Igaz, hogy Stella idén lesz elsős a suliban, de ő is magántanuló lesz, mert mióta ismert lettem, azóta már az óvodában sem hagyják békén. Így a szüleim úgy döntöttek, hogy ő is magántanuló lesz. Bár ezt nem díjazom, hiszen a legjobb barátságok ott szövődnek, meg minden. Próbáltam őket rábeszélni, hogy ne legyen Stella magántanuló, de sikertelenül. A szüleim azt gondolják, hogy zaklatni fogják Stellát, azért mert ő a kishúgom. Vagy csak azért fognak vele barátkozni. Igen, ez is meglehet. De mi van, ha nem? Kicsit haragszok is rájuk, mert például nekem nagyon jó volt az általános, és a középsuli első éve is. Szóval nem értem… Vállamat megvonva mentem tovább a sorokon. Ezek a sorok inkább ilyen háztartási cuccok voltak, úgy hogy nem sokat bajlódtam ott. Az utolsó sorhoz igyekeztem, ahol a kamerák, mobilok, és az ilyen számítógépes cuccok vannak. Ott mindig szívesen nézelődök. És talán egy új lap-topot is kellene vennem, mert ami most van az már elég régi és kezd elromlani is. A videó játékos sor után, már jött is a lap topos. Rengeteg jót láttam, de nem nagyon értek az ilyenekhez, úgy, hogy nem nagyon tudtam dönteni. Közben még a kosárba dobtam egy új fülhallgatót, mert az enyém már nem szól. Végül három lap-top tetszett meg nagyon. De fogalmam sem volt, hogy melyik legyen. Itt állok csípőre tett kézzel. Még azt hiszik, dili vagyok, vagy valami – gondoltam magamban kuncogva.
- Heey – köszönt oda egy ismerős hang vidáman.
- Öuu.. hello – néztem körbe értetlenül. Nem tudtam hová tenni, hogy kitől származik a hang.
- Itt vagyok – hallottam közelebbről a nevető hangot.
- Óh, szia – találtam szembe magam Taylorral.
- Hát te? – jött közelebb.
- Öhm.. hát cirkálódok a lap topok között. Nem tudom, melyiket vegyem meg. – húztam el a szám.
- Én se nagyon értek hozzá – nézett a lap topos polcra.
- Pedig már bíztam abban, hogy segítesz – nevettem el magam.
- Óh, hát segítenék, ha tudnék – kuncogott.
- Na, jó. Majd talán máskor veszek. Úgy, sem olyan sürgős – indultam el a kosárral.
- És, mit csinálsz te itt? – jött mellettem a saját kosarával.
- Öm.. vásárolok? – kuncogtam el magam a bugyuta kérdésén.
- Ja, hát igen. Mi mást lehet csinálni egy bevásárló központban. – hajtotta le a fejét.
- Gondolom te is.
- Igen. Anyu elküldött, hogy vásároljak. – néztem rá hírtelen meglepődve.
- Érdekes. Az én anyukám is elküldött vásárolni. Mondjuk tényleg nem volt semmi ma reggel a hűtőben.
- És egyedül jöttél? – kérdezte felháborodva.
- Ühüm. Miért?
- Hát, egy ilyen törékeny lányt elengedni… egyedül. Bevásárolni. – kötekedett velem.
- Nem is vagyok az. És el tudok jönni egyedül is, képzeld – fordítottam el a fejem sértődést színlelve.
- Amúgy tudsz róla, hogy a húgod nálunk van?
- Igen. – fordultam vissza. – Most jut eszembe, veled nem is lenne szabad beszélnem. – sütöttem le a szemem.
- Mit tettem már megint? – ráncolta a homlokát.
- Semmit sem tettél.
- Akkor meg?
- Úgy, mond, el vagyok tiltva tőled.
- Óh, már értem. Ryan igaz? – találta ki.
- Ühüm. Elmondtam neki, hogy most már… barátok vagyunk – emeltem ki a szót – és hogy nem kell aggódnia. Erre ő felháborodva esett nekem, hogy nem beszélhetek veled, mert ki tudja, mit akarsz tőlem, meg, ha esetleg beszélnék, vagy találkoznék, veled akkor őt felejtsem el. Meg ilyenek. – piszkáltam a kosarat.
- Ez beteg – kuncogott rajta.
- Elég féltékeny típus. Pedig nincs is rá oka. Amennyit van velem… már 100x megcsalhattam volna. Azt mondta, hogy nem vagy neki szimpatikus – bólogattam huncutul a fejem.
Amire ő értelmetlenül bólogatta a fejét.
- De most összefutottunk, úgy hogy nincs miért kiborulnia Mr. Zöldikének – kuncogott.
- Igaz – értettem vele egyet.
- Amúgy jobban vagy? – tért komolyabb hangra.
- Igen, sokkal jobban – mosolyogtam rá. – Neked, hála – sütöttem le a szemem.
- Ennek örülök – virította ki a csillogó fogait. – Csinálsz délután valamit? – dőlt előre a kosarán.
- Igen, ami azt illeti, igen. A stúdióban leszek. Az új albumon dolgozunk.
- Áh, értem.
- És te? – néztem rá.
- A Valentin nap forgatására megyek.
- Ühüm – hajtottam le a fejem.
- De ha nem lett volna programod, akkor eljöhettél volna velem – mosolygott.
- Nem hiszem, hogy az egy jó ötlet lenne. – húztam el a szám.
- Ja. Mr. Zöldike akkor megver, vagy mi? – kuncogott.
- Ne nevezd így, lécci – kértem tőle. – és nem valami verekedős típus. Meg táncos sem. – árultam el.
- Pfuh. Ez nagy hiba – nevetett. – nem tud táncolni, huh? A nagyember.
- Nem is ismered. És ne bántsd – vettem komolyabbra a hangom.
- Oké. Bocsi – nézett rám huncutul. – csak nem tudom, mit eszel ezen a Ryan-en.
- Nem szoktam rajta enni – húztam fel viccesen a szemöldököm.
- Nem úgy értem – nevetett.
- Jól van. – kuncogtam vele. – és te mit ettél azon a Selenán? – vetettem oda neki.
- Aranyos lány. De nem az én esetem
- Aha. – válaszoltam semlegesen.
- Kérdezhetek valamit? – kérdezte komolyan.
- Öhm… persze – forgattam a szemem.
- Hol a nyaklánc, amit kaptál tőlem? – ráncolta a homlokát.
- Öhm… - hezitáltam – melyik? – tettettem a hülyét.
- Mintha olyan sokat kaptál volna – forgatta a szemét – a szülinapos.
- Nem tudom. Azt hiszem már nincs meg – hazudtam.
- Rendben – fordult el sértődötten, amitől kissé feszült lett a helyzet. – érdekes nekem még mindig meg van. A nyakamba – motyogta.
- Most miért hoztad fel? Az a nyaklánc nem jár, kötöttséggel úgy tudom – szóltam csípősen. – azt hiszed, hogy elmész, megbántasz és még utána is hordani fogom? Hát te el vagy tévedve, már ne is haragudj - vágtam oda sértődve. – Mondtam, hogy felejtsük el az egész múltat, és kezdjük csak barátként. De ha még egy normális barát se tudsz lenni, akkor jobb ha most békén hagysz és elmész. – néztem rá szúrósan
- Jól van. Bocsi – hajtotta le csalódottan a fejét.
- Csak, hogy tudd. Nekem van egy barátom. És ha ezzel arra célzol, hogy miattad lépjek vissza egyet és legyen ugyanolyan, mint…
- mint régen – fejezte be a mondatom.
- Mint régen. Nem fogom megtenni. – fújtam ki a levegőt haragosan. – Úgy, hogy ezt itt és most zárjuk le.
- Jó – adta meg magát.
- Jó – ismételtem.
A további pár percben egy kínos csend állt be közöttünk. A nyaklánccal kapcsolatban hazudtam neki, mivel még mindig megvan abban a dobozban, ahol az olyan emlékeket zárok, amik számomra fontosak. Azt a nyakláncot szülinapomra kaptam tőle. Olyan medál van hozzá, hogy egy szív, amit kétfelé lehet törni, az egyik félre az van vésve hogy LO, a másikra pedig, hogy VE. Az egyik medál pedig Taylornál van, a másik pedig nálam. Amikor megkaptam azt beszéltük, meg, hogy ha szétválunk és évek múltán újra találkozunk, akkor arról ismerhetjük meg egymást. De 1 év után nem nagyon változtunk úgy, hogy… És amikor szakított, akkor haragomban levettem a nyakláncot, és beletettem a dobozba. Kábé ennyi a története, de mindkettőnknek fontos volt akkor, mert az jelentette, hogy összetartozunk. Csendesen sétáltunk egymás mellett a sorok között, és ami kellett bele dobtuk a kosárba.
- Akkor most haragszol rám? – törte meg a csendet Taylor. – Mert azt utálom – nézett rám szomorúan, amitől minden haragom elszállt.
- Nem – hajtottam le a fejem.
- Oké. Akkor, ha gondolod, segíthetek cipekedni – mosolygott rám.
- Az jó lenne. Köszi – bólogattam.
- Vagy, akár haza is vihetlek – kacsintott.
- Autóval vagyok – húztam fel a szemöldököm.
- Neked már jogsid is van? – hökkent meg.
- Hahó, 16 éves vagyok. Persze, hogy van – kuncogtam.
- Akkor jó – bólogatta elégedetten a fejét. – és milyen autód van? – húzogatta a szemöldökét.
- Majd meglátod – mosolyogtam büszkén.
- Gondolom valami POR CHE féle – húzta el a száját.
- Nem. Azért azt még nem engedik a szüleim. De most, hogy mondod….lehet felhozom nekik a témát – vágtam gondolkodós fejet.
- Oh. Akkor valami tragacs? – kuncogott.
- Fogd be. Mondom, majd meglátod. És aki kíváncsi hamar megöregszik. – húztam el a szám.
- Ookéé – kuncogott tovább. – és, hogy állsz a sulival? – hozta fel a fura témát.
- Leérettségiztem idén – nagy mosoly kerekedett az arcomra.
- Esetleg még valami meglepetés? – hökkent ismét.
- Hát öö nem tudom – forgattam a szemem.
- És, hogy csináltad?
- Előrehozott. Hónapokig tanultam rá és így.
- Aszta. Én is idén raktam le, úgy hogy… - vonta meg a vállát.
- Az is jó – kuncogtam.
- Holnap ráérsz majd?
- Miért?
- Hát, lemehetnénk, a partra mondjuk sétálni – húzta el viccesre a száját.
- Taylor – fújtam ki a levegőt – mit akarsz ezzel?
- Csak, mint két barát. Akkor most mondd azt, hogy nem szoktál valamelyik barátnőddel sétálgatni a parton? – mosolygott.
- De, szoktam. De te nem a barátnőm vagy.
- Hanem egy „haver” – hadonászott a kezével.
- Ha megtudná Ryan, minimum, hogy kiherélne – nevettem el magam.
- Tudok, sok olyan helyet ahová nem járnak a fotósok. Hála Istennek mindketten olyan környéken lakunk ahol nem nagyon járkálnak a paparazzik. Hidd, el tudom, mire gondolsz. Eljössz velem, meglátnak és már mindenféle pletykát elindítanak. Ryan begőzöl, én kapok tőle, és akkor valószínűleg te is fogsz kapni. Azt meg én nem akarom. Úgy, hogy bízz bennem és olyan helyre viszlek, ahová nem jutnak be a fotósok.– fújta ki a levegőt.
- Wáow. Te ennyire előre látó vagy? – kuncogtam.
- Hát, szerintem így lenne, de nem biztos – vonta meg a vállát.
- Honnan tudsz ilyen helyekről? Még csak most jöttél vissza. – néztem rá
- Vannak kapcsolataim.
- Ja – néztem a polcokra értetlenül.
- Szóval? – mosolygott huncutul.
- Az olyan lenne, mintha randiznánk – állapítottam meg. – és az még jobban nem lenne helyes
- Muszáj mindig helyesen cselekedni? – bólogatott a fejével.
- És ezt épp te mondod? A jó fiú? – bújtam ki a válasz alól.
- Jól van, gúnyolódj csak. De most az jobb lenne, ha minden hétvégén totál részegen jönnék haza? Vagy cigiznék, vagy drogoznék? A karrieremnek nagyon ártana. És amúgy se vagyok olyan. – nézett rám. – És te sem vagy ilyen.
- Jól van, én sem vagyok ilyen. – adtam fel. – de mi van, ha elmegyek és te meg beárulsz engem Ryannél? – gyanakodtam.
- Ne légy már ilyen. Miért árulnálak be? Most mondtam, hogy nem tudja meg. Mert akkor te is kapnál velem együtt, azt meg nem szeretném. Te nagyon nem bízol bennem – villantotta elő a fogait.
- Egyáltalán miért akarsz velem találkozni? Azt még nem mondtad. – húztam fel a szemöldököm.
- Hogy lássalak. – vallotta be lehajtott fejjel. – olyan nagy baj, hogy szeretek veled lenni? – emelte fel a fejét.
- Az sosem baj. Csak szerintem ez a séta neked többet jelentene, mint nekem.
- Na, jó. Valójában abban bízok, hogy elmondod, majd ott mi van ezzel a Swift lánnyal?! Találkoztam már vele, és szerintem tök aranyos lány.
- Ízlések és pofonok – dörmögtem az orrom alatt.
- De most komolyan.
- Komolyan. – vágtam rá. – Hagyjuk ezt a témát.
- Rendben – mosolygott huncutul. – És új számod van? – kérdezte halkan.
- Aha – válaszoltam semlegesen.
- Szám csere? Hogy fel tudj hívni ha, kellek – nézett rám kuncogást rejtve.
- Öhm – hezitáltam – rendben. Végül is – vontam meg a vállam.
- Helyes. Mondhatod – kapta elő a telefonját.
- Inkább beírom. Nem akarom, hogy zaklassanak, ha esetleg hallgatóznak- suttogtam
- Oké – adta a kezembe.
Beírtam a számomat, aztán egy gombnyomással tárcsáztam, hogy én is el tudjam menteni.
- Tessék –adtam vissza neki.
Kivettem a zsebemből a telefonom és Taylort követve elmentettem a számát.
- Ez könnyen ment – bökött oldalba.
- Azt gondoltad, hogy most „sem” adom meg? – húztam fel a szemöldököm.
- Átfutott az agyamon – húzta el a száját.
Amire én egy nevetéssel reagáltam. Már indultunk a pénztár felé, mivel minden megvolt. Mindketten fizettünk, és elindultunk az autó felé. Taylor ígérete szerint segített nekem cipekedni. Amikor közeledtünk az autómhoz, elővettem a kocsi kulcsot és megdöbbenésemre Taylor is ezt tette.
- Na, ez az én kocsim – nyomtam meg a nyitó gombot.
- Wáoh. Akkor meglepi, mert az enyém meg itt áll veled szembe. - Fordított meg – és az enyém fekete Bmw – erre én nagy nevetésbe törtem ki – most mit nevetsz? – nézett rám kérdőn.
- Hát öhm, amikor befordultam, akkor láttam, hogy ez az autó itt áll és gondoltam tök poén lenne, ha két bmw egymás mellett állna, ráadásul egy fekete meg egy fehér. De elfoglalták a mellette lévő helyet így szembe álltam – kuncogtam tovább.
- Komolyan? – kuncogott velem.
- Igen – fordultam vissza az én autómhoz
- Hm, legalább az autónk márkája legyen ugyanaz – vonta meg a vállát
Segített bepakolni a csomagtartóba, én pedig csak hálásan néztem rá. Mikor mindent bepakoltunk lezártam, és Taylor nekitámaszkodva az autómhoz nyitotta a száját.
- És, mit gondoltál, amikor megláttál a díjátadón? – mosolygott.
- Nem tudom – vontam meg a vállam.
- Én azt, hogy őrület, hogy ott találkoztunk 1 év után. Nem furcsa? Talán a sors – húzogatta a szemöldökét.
- Nem hiszek a sorsban – válaszoltam kissé flegma hangon.
- Na, ezt bár ne mondtad volna – mosolygott továbbra is.
- Ezt hogy érted? – néztem rá kérdőn.
- Tudom, hogy hiszel benne. Ne is tagadd. Ismerlek – biccentette jobbra a fejét egy huncut mosollyal.
- Változtam – húztam el a szám – jaj, hagyj már az ilyen baromsággal – kezdett idegesíteni.
- Hű, azért nem kell felhúznod magad – lépett hátrébb. – de tényleg változtál – rogyott le a válla.
- Miben? – ráncoltam a homlokom.
- Hát, nem is tudom. Mondjuk, hogy nem mindig vagy az a kedves lány, mint voltál – állapította meg.
- De még mindig az vagyok. Csak kezdesz most már kicsit az agyamra menni – vallottam be neki őszintén. – ezekkel a régi hülyeségekkel. A jelenbe kellene élned. Fogd fel, minden megváltozott, minden. – nyomtam meg a „minden” szót.
- Azt tudom. De egyáltalán meg vannak még a régi barátaid? Mert én úgy látom, nem a földön jársz már – püffögött mellettem.
- Igen, még vannak. És igen is a földön járok. Ugyan úgy takarítom a szobám, eljárok a barátaimmal, vásárolok és lejárok a parkba, ha van időm. Csak sokat dolgozom, idősebb és magabiztosabb lettem, ennyi az egész. – hajtottam le a fejem.
- Ez biztos? – vont kérdőre.
- Igen – vágtam rá. – ja, és kiállok magamért. Ami a szívemen az a számon – húztam ki magam. – Na és mi van veled? Olyan büszkén járkálsz a nagy izmaiddal, mint valami pankrátor! – éreztem, hogy ez szíven találja – ja és csajok ezrei futkosnak utánad. Akkor csak mondd, hogy nem használod ki – fújtam ki a levegőt. – Lefogadom, hogy minden második lány reggel az ágyadban akar kelni, vagy levetkőztetni. – néztem rá szúrósan.
- Hát ez az! – emelte fel a hangját – te is már csak azt az izmos pasast látod bennem, huh? Képzeld, nem magamért csináltam, hanem a szerepemért. Nem akartam elveszíteni ezért gyúrtam rá, és ha ez a következménye, akkor el kell fogadnom. Az a baj, hogy akárhová megyek, mindenki az izmaimmal van eltelve. Pedig nem fogok vetkőzni, csak max a szerepekért vagy a fotózáson, de ennyi. És szeretem a rajongóimat. Szerinted én tehetek róla, hogy szeretnek vagy mi? És egyáltalán nem használok ki semmilyen helyzetet. Tudod mióta nem voltam együtt egy lánnyal? Már az idejét se tudom. Te voltál az utolsó, aki nagy nyomot hagyott bennem és most így rám támadsz, azért mert kívülről másnak látszok – izzott a szeme a dühtől és a szomorúságtól
- Te vádolsz meg azzal, hogy én változtam meg – panpogtam vissza. – egyáltalán nem is ismersz. – forrt a vérem a dühtől.
- Igazad van, nem ismerlek – fújta fel magát és nagy léptekkel rohant az autójához.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

You can replace this text by going to "Layout" and then "Page Elements" section. Edit " About "

Üzemeltető: Blogger.