2010. július 2., péntek

Living the Dream 6 rész

Itt a következő:D


- Ha nem, most akkor mikor, huh? – emelte fel a hangját.
- Most miért vagy ideges? – álltak sírásra a szemeim.
- Mert nem mondasz el semmit sem. Érzem, hogy most aztán nem vagy őszinte. Most elmondod, vagy elmegyek – szinte már fenyegető hangon mondta.
- Jó – emeltem fel én is a hangom.
Leültem az ágyra, mellém pedig Ryan is leült. Várta, hogy mikor kezdem el. Most már tényleg el kell mondanom neki. Ha akarom, ha nem. Igaza van. Nem voltam teljesen őszinte hozzá.
- Tudod – kezdtem – tavaly májusban ismertem meg Taylort. Átjött a mi sulinkba és ott találkoztunk. Utána sokat lógtunk együtt, meg éltünk át furcsa helyzeteket. Sokban hasonlítunk, és nagyon jól kijöttünk. Ő az első szerelmem – mondtam jelenben.
- Azt hittem, hogy én. De már csak volt, nem?
- Hát, senki sem veheti át az első szerelem szerepét. Mindig is ő lesz az első. Nagyon szerettem tudod – kezdett könnybe lábadni a szemem. – Tökéletes volt minden, addig a napig, amíg el nem utazott a Twilight forgatására Chichago-ba. – töröltem le, a legördülő könnycseppet. – Miután elutazott, jó volt minden ugyanúgy két hétig. Aztán, megsértődtem rá, amiért azt mondta, hogy nincs kedve most beszélgetni. Nem hívtam egy ideig. És pár nap múlva, sms-ben szakított velem. – csuklott el a hangom. – Szó szerint nem tudom felidézni, de ami mindig megmarad bennem az az a mondtad, hogy „a karrierem fontosabb”, holott elhitette velem, és azt mondta, hogy a karrierje sem lesz olyan fontos, mint én. Mindössze 4 hónapot voltunk együtt, de ez a 4 hónap olyan volt, mint a tündérmesében – mosolyodtam el – mindig lejártunk a partra, táncoltunk, hülyéskedtünk. Egyszerűen csak, nagyon boldog voltam vele. De azzal az sms-el nagyon megbántott. Totál padlóra kerültem miatta sokáig, és nehezen hevertem ki. Megmondom neked őszintén, hogy amikor elkezdtünk randizni – néztem a szemébe – csak azért randiztam veled, hogy elfelejtsem. De aztán veled maradtam. És nehéz őt újra látnom. Röviden ennyi – hajtottam le a fejem.
- Ez nagyon őszinte volt – fogta az arcom a kezébe.
- Azt kérted.
- Sosem gondoltam volna, hogy ő a volt barátod – ráncolta össze a homlokát. – Miért tartottad titokban?
- Mert nem akarom, hogy siker sztori legyen belőle, vagy valami ilyesmi. Akkor biztos mindenhonnan azt kérdeznék, hogy „Igaz-e?” vagy még fel is forgathatják.
- Igaz – húzta el a száját – Kérdezhetek valamit? – fogta meg az állam.
- Ühüm – bólogattam.
- Miatta akartál eljönni? – nézett szomorúan.
- Igen. – ismertem be végül.
- De akkor ez azt jelenti, hogy… a mi kapcsolatunk… nem is olyan igazi?
- Mi? Dehogynem igazi. Ne butáskodj már – simogattam meg a nyakát.
- Akkor okay – mosolygott.
- Oké – néztem a szemébe.
- Tudni akartam ezt mielőtt újra elutazom.
- Hová mész megint? – néztem rá ismét könnyes szemekkel.
- Forgatni, tudod – húzta el a száját. – De, nem sok időre – mosolyogott.
- Hány nap?
- 4.
- Öhm, rendben. Kibírom – mosolyogtam vissza.
- Oké – adott egy leheletnyi csókot.
- Oké – sóhajtottam.
Felfeküdtem az ágyra és éreztem, hogy már nem birok tovább fent lenni. Éppen még érzékeltem, hogy Ryan lefekszik mellém, és szembe feküdve velem megpuszilta a homlokom.
- Jó éjt – motyogta.
- Jó éjt.
Eszembe jutott, hogy mondta Ryan, hogy elutazik ezért muszáj voltam rákérdezni..
- Reggel még itt leszel? – nyitottam ki lassan a szemem.
- Holnap délután indul a gépem, úgy hogy ha nem alszol el, akkor itt leszek – simogatta meg az arcom.
- Oké – suttogtam.
Lecsuktam a szemem és másodpercek alatt álomba szenderültem.
Másnap reggel ismét nem volt ott Ryan. „Elaludtam” gondoltam. Visszabújtam a takaró alá, és egy hangot hallva kinyílt az ajtóm.
- Jó reggelt napfény – suttogta Ryan.
- Azt hittem elmentél – nyitogattam a szemem.
- Azt mondtam, hogy itt leszek vagy nem? – húzta fel viccesen a szemöldökét.
- De igen – kuncogtam.
- Hoztam reggelit – mosolygott.
- Ooh, - tátottam O-ra a szám – De aranyos vagy. Köszi – pusziltam meg.
- Neked bármit – csókolt meg.
A tálcán palacsinta, eper és tea volt. A kedvencem.
- Már kora reggel le akarsz venni a lábamról? – haraptam bele az egyik pirítósba.
- Hát. Már ha elmegyek – húzta el a száját.
Értékeltem ezt. De nem örültem, hogy megint elutazik. De mit tegyek, ez a munkája. Mindig forgatnak valamit.
- Hány óra? – kérdeztem két harapás között.
- Dél.
- Mikor indul a géped?
- Fél kettő-kor.
- Au – haraptam el a nyelvem.
- Jól vagy? – simogatott meg.
- Igen, de nem mondtad, hogy kora délután –csattantam fel.
- Hát, most már tudod.
- Mikor indulsz? – ittam a bögre teát.
- 1 óra körül.
- Komolyan? – nyeltem félre.
- Meg ne fúlj itt nekem. – ütögette meg a hátam.
- Miért nem keltettél fel korábban?
- Mert édesen aludtál – jött közelebb egy leheletnyi csókot lehelve ajkaimra.
- Hát persze – morogtam. – Fogadjunk, megreggelizünk, aztán már mész is.
- Jól sejted – vágott szomorú arcot. – Még semmi sincs bepakolva, úgy hogy, muszáj mennem kábé 10 perc múlva.
- Király – dörmögtem az orrom alatt.
- De ki ne merj kelni az ágyból – hadonászott a kezével
- Miért? – húztam fel a szemöldököm.
- Pihenj. Pihend ki ezt a három hónapot. Ígérd meg!
- Azért a wc-re csak kimehetek – ráncoltam a homlokom.
- Oda igen – kuncogott.
- De miért akarja még mindig mindenki, hogy pihenjek? Már mondtam, hogy jól vagyok. – magyaráztam.
- Azért, mert túlhajtottad magad. Használd ki azt az időt, amikor pihenhetsz.
- Jól van – rántottam meg a vállam.
Békésen megreggeliztünk, aztán ahogy mondta Ryan, hazament összepakolni. Lekísértem egy szál hosszú felsőbe az ajtóig és ott elbúcsúztam tőle. Amikor bezártam az ajtót, anyukám épp mint máskor az ebédet készítette.
- Jó reggelt, vagy inkább jó délutánt?! – nevetett. – Tegnap mikor jöttetek haza?
- Fogalmam sincs – mentem a pulthoz.
- Berúgtál? – kuncogott.
- Nem, dehogy.
- A tálcát lehozod, hogy el tudjam mosni? – nézett a lépcsőre.
- Ja, igen. Megyek.
Felmentem a szobámba és levittem a konyhába a tálcát amin Ryan hozta a reggelit. Leültem a pult elé, mivel már nem volt kedvem visszafeküdni.
- Na és mesélj. Milyen volt? – vágta a zöldségeket.
- Rossz – löktem rá a kezem a pultra.
- Rossz? – nézett rám értetlenül
- Vagy is csak a vége. De amúgy minden jó volt. Jól éreztem magam. És nyertem is.
- Igen, megnéztem a videót, amikor átveszed. – mosolygott.
- Tudod kivel találkoztam? – sütöttem le a szemem.
- Kivel?
- Taylorral. – hajtottam le a fejem.
- Taylor Lautnerrrel. A te Taylorroddal. Komolyan? – ámult el.
- Anyu. Ő nem a Taylorom. És igen, vele találkoztam. De azt kívánom, hogy bárcsak ne találkoztam volna vele tegnap.
- Mi történt?
- Hát igazából semmi, csak felhúztam magam. Odajött hozzám köszönni, én pedig letagadtam, hogy ismerem. Aztán beszéltünk kábé egy percet a színpad mögött és ennyi volt. Aztán a bulin is megjelent, ahol Kristen bejelentette, hogy rólam áradozik, és hogy beszélni akar velem. Én meg nem akarok vele. Sőt legszívesebben tökön rúgnám. – hadartam el.
- Na, lassabban. Hogy volt ez?
- Szóval. Odajött köszönni hozzám…
- Igen ezt értettem. Csak azt nem, hogy rólad áradozik vagy mi?
- Ja. Hát, először kérdezte, hogy miért tagadtam le én pedig elmondtam neki. Azután pedig Kristennel. Tudod, Kristen Stewart.
- Igen.
- Szóval Kristennel elkezdett üzenetet küldözgetni, hogy beszélni akar velem. Meg még elkezdi Kristen, hogy rólam fecseg mindig. Én meg erre „Nem érdekel”.
- Ühüm, értem.
- És ezen felkaptam a vizet, így inkább hazajöttünk. Elég kínos volt.
- Hát, van ilyen –húzta el a száját.
- Ja – dörmögtem.
- Ryannel azért úgy látom, jól megvagytok.
- Igen – vágtam rá.
- Helyes. Van mára programod?
- Hát az alvás, ennyi.
- Öhm, nem akarlak felhúzni. De tudod, milyen jóban vagyunk Taylor szüleivel.
- Igen?
- Hogy most visszaköltöztek, meghívtuk őket vacsorázni.
- Mi? – ordítottam. – Akkor csinálok magamnak estére programot. – mondtam mérgesen.
- De kicsim. Ez csak egy vacsora.
- Ja. A Lautner familiával. Csodás. – duzzogtam.
- Csak annyit kérek, hogy segíts, és hogy viselkedj rendben? – mondta kedvesen. – Tudom, hogy Taylor miatt mennyire ki voltál bukva. De nézd a jó oldalát. Jön Makena is és a szüleivel is elég jóban voltál.
- Igaz. Rendben, itt leszek. – adtam be a derekam.
- Köszönöm. – simogatta meg a vállam.
- De ne várd, hogy jó pofizni fogok Taylorral.
- Rendben – kuncogott.
- És mikor jönnek?
- 7 órára.
- Oké. Fent leszek a szobámba.
- Rendben – kiabált utánam.
- Vagy esetleg segítsek valamit? – léptem vissza egyet.
- Nem, menj csak.
- Oké.
Indultam felfelé a szobámba. Először fel akartam öltözni, úgy hogy elővettem a szekrényből egy fekete atlétát és egy fekete háromnegyedes melegítő alsót, aztán felvettem, felgumiztam a hajam és összevetettem az ágyam. Ráraktam a kis díszpárnáimat, aztán a távirányítót a kezembe véve feküdtem vissza. Bekapcsoltam a tv-t és épp egy izgalmas film ment. Gondoltam jó lesz ez unaloműzésnek. Már rég volt ilyen. Éreztem, hogy a szemeim ismét csukódtak lefelé…
- Hé, Szandra – keltem fel Stella hangjára.
- Igen – emelkedtem fel kómásan.
- Nem viszel el fagyizni? – nézett rám boci szemmel.
- A hűtőben biztos van.
- Jaj, tényleg – csapott a homlokára – azért köszi – csiripelte, ahogy kiszaladt az ajtón.
Ránéztem a telefonomra és egy nem fogadott hívást jelzett. Le voltam némítva, így biztosan azért nem hallottam. A szám ismeretlen volt „Majd visszahív, ha akar”- gondoltam. Az idő még csak fél 5 felé járt. Lementem a konyhába megnézni, hogy kell-e valamit segíteni. Anyukám a változatosság kedvéért a vacsorán ügyködött.
- Segítsek valamit? – kérdeztem higgadtan.
- Ó, jó hogy jöttél. Kérlek, vágd fel az epreket.
- Rendben – vettem elő egy kést. – Mi lesz a vacsi? – mosolyogtam.
- Többfélét csinálok, hogy mindenkinek jó legyen. Először is, előétel nem lesz. Mivel sok a főétel.
- Igen.. – sürgettem.
- Lesz steak, hozzá való körettel.
- Fúj – dörmögtem.
- Csinálok még rabló húst, és hogy a te kedvedben is járjak lesz kukoricás, tejszínes sült csirkemell.
- Nyammmii – nyaltam meg a szám.
- Desszertnek, pedig epres krémbrülé.
- Ohh, úgy érzem, este jól belakok. – vigyorogtam – Rég ettem már jó kis itthoni kosztot.
- Ja, és lesz gyümölcssaláta, illetve sima káposztasaláta.
- Fincsi – kuncogtam. – Már most megéheztem.
- Csak előbb legyen kész minden.
- És öö. Ez ilyen hivatalos vacsi, vagy nem kell túl kiöltözni?
- Baráti vacsora, de azért remélem, nem ebben akarsz maradni – nézett végig.
- Úgy ismersz? – húztam fel a szemöldököm.
- Nem – mosolygott.
- Hát akkor meg – tettem le a kést.
Ez a főzőcskézés így ment egészen fél hatig. Amikor mindennel kész lettünk, kimentünk a hátsó udvarra megteríteni, amiben szintén segítettem.
- Na, akkor én most megyek átöltözök – mondta anyukám.
- Megyek én is – csatlakoztam.
Amíg felértem, azon gondolkodtam, hogy mi illene erre az estére. Végül is tényleg egy baráti vacsora. Amikor felértem egyből a gardróbomba vettem az irányt. Pár perc nézelődés után, kivettem egy elegáns fekete felsőt, és egy sötét farmer nadrágot. Aztán a cipős szekrényből kivettem egy csinos magas sarkút.
Kisminkeltem magam, a hajamat pedig szépen összefogtam, és már mentem is lefelé. Kicsit elkéstem, mert mikor ránéztem az órámra már 7:18-at mutatott. „Jó sokáig készültem” –vontam meg a vállam. Elindultam lefelé, és már hangokat hallottam a hátsó udvarról. Benéztem a konyhába és anyukámat találtam ott.
- Már itt vannak? – suttogtam.
- Késtél.
- Bocsi – húztam el a szám – Vigyek valamit?
- Igen. Vidd ki az innivalókat, ott vannak a pulton.
- Rendben – fogtam meg 2 db gyümölcslét.
Mély levegőt vettem és elindultam feléjük. Felkészültem a látványra, ami fogadni fog. Minél közelebb hallottam a hangokat annál jobban kezdett verni a szívem. „Meg kell tartanom a hideg véremet” – gondoltam. Már majdnem az ajtónál voltam. „Menni fog ez, mit parázol” – bíztattam magam. „Nincs mitől félned” – folytattam. Aztán lassan újra elkezdtem lépkedni. Amikor kiértem az ajtón, pontosan az a látvány fogadott…..

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

You can replace this text by going to "Layout" and then "Page Elements" section. Edit " About "

Üzemeltető: Blogger.