2011. március 6., vasárnap

Szandra Burke's life 69 rész

Szijasztok!! Meghoztam a következő részt!! Nem kommentelek hozzá semmit, csak annyit, hogy remélem tetszeni fog és véleményeztek:D!! Jó olvasást, puszi:D


Hamar eltelt a másnap is. Igaz Taylor már nem volt ott velem, mert állítólag valami megbeszélésre kellett elutaznia, de már itthon van és már a szülei is hazaértek a hétvégére. Épp a Ryan féle partira készülődök izgatottan. Nagyon izgulok, egyrészt azért, hogy Tay és Ryan hogy fognak kijönni egymással, másrészt pedig a rejtélyes barátnőre irtó kíváncsi vagyok már. A gardróbomban álldogálva, azon morfondírozok, hogy mit is vegyek fel.

Igazából valami szépre gondoltam, mégsem tudtam a ruháim között dönteni. Aztán jó pár percnyi válogatás után, végül egy kék árnyalataiban pompázó csinos ruhára esett a választásom. Átöltöztem, majd a fürdőbe léptem, ahol a hajamat kezdtem el a hajvasalómmal szép göndöröket varázsolni. Amikor kész lettem, még egy szép, a ruhámhoz illő hajráfot raktam a hajamba és a sminkemen kezdtem el dolgozni. Nem sokat bajlódtam vele, csak raktam magamra egy kis púdert, kihúztam a szememet, kispiráloztam és egy halványkékes árnyalattal festettem ki a szemhéjamat, mivel nem igazán szeretem a rúzsokat, így a kedvenc szájfényemet használtam fel, majd elégedetten vizslattam a művemet a tükörben. A szobámba visszalépve, felhúztam egy világosbarna színű bokacsizmát, a táskámat a vállamra kaptam, és még egy utolsó pillantást vetve a tükörbe, a földszintre indultam, ahol megvárhatom Taylort. Lent találkoztam a szüleimmel, akik kitörő jókedvvel tv-ztek a nappaliban, s addig leültem hozzájuk. Bár apukámnak volt egy kis ellenvetése azzal kapcsolatban, hogy elmegyek Ryan bulijába, de végül szerencsére Taylor segítségével meggyőztük. Nem sokat kellett várakoznom, néhány perc múlva már hallottam Taylor autójának duda hangját, mire összekaptam magam és egy gyors búcsút véve a szüleimtől, már mentem is kifelé hozzá.

Beültem mellé, majd egy leheletnyi csókváltás után, elindultunk. Az út közben meséltem neki még Ryanről néhány kedves dolgot, hogy ne érje meglepetés és bár ő nem volt olyan izgatott, mint én, de várta már az estét. Átbeszéltük, hogy milyen napunk volt meg még egyebek. Amikor közeledtünk már láttam néhány autót a háznál, és meg is lepődtem milyen nagy lakást vett magának Ryan ahhoz képest, hogy egyedül él benne és, hogy elég sokat utazik. Viszont az ilyen bulikra nagyon is alkalmas. Taylor leállt az első szabad helyre, amit találtunk a közelben, kiszálltunk és elindultunk a járdán sétálva felfelé. Néhány ismeretlen emberrel találkoztunk a ház előtt, akik beszélgettek illetve közben iszogattak, ebből gondoltam, hogy biztosan ők is ide jöttek. Ahogy a házba beléptünk, azt vettem észre, hogy elég sokan voltak, már de azért a ház stílusa kivehető volt számomra. Pontosan ilyenre számítottam, amit láttam. Régies, de egyszerre modern bútorok, vajszínű falak, és rengeteg kép rajta. Tipikus Ryan. Kicsit retro-s és egyszerű. Bár nem az én stílusom, de ha Ryannek jó, akkor nekem is. Taylort kézen ragadtam, ahogy még bentebb mentünk, nehogy elveszítsem valahol. Próbáltam Ryan-t keresni a szememmel, de sehol sem találtam, viszont néhány régi ismerőst véltem felfedezni a sok ember között, akikhez egyből oda is mentünk.

- Sziasztok! – mosolyogtam rájuk örömtelin.
- Sziasztok – köszöntek vissza szintén mosolyogva.


Gyorsan bemutattam nekik Taylor-t és aztán fordítva is, majd egyből a tárgyra térve megkérdeztem, hogy merre van Ryan, de mielőtt válaszolhattak volna, megjelent hírtelen.

- Hello – köszönt nevetve
- Szia Ryan – mosolyogtam rá.
- Örülök, hogy eljöttetek, Mindketten – emelte ki a mindketten szót, aminek örültem is, hiszen Tay így nem fogja magát kínosan érezni, és az is lehet, hogy Ryan jó benyomást akar kelteni nála.
- Taylor Ryan, Ryan Taylor – mutattam be őket gyorsan egymásnak. Aztán mindketten mosolyogva kezet fogtak. Örültem, hogy ilyen barátságosak egymással, és, hogy semmi feszültség nincs közöttük.
- Szóval… készen állsz? – csapta össze a kezét Ryan tág szemmel rám tekintve.


Egy kis gondolkodás után, végre beugrott, hogy mire kérdezi, így nagyon izgatottan elkezdtem bólogatni. Taylort ismét kézen ragadtam és úgy mentünk Ryan után, aki áttörve a tömegen próbált a ház másik sarkába jutni. Bevallom, ahogy közeledtünk egyre jobban véltem felfedezni egy nagyon ismerős alakot abban a lányban, aki felé tartottunk. Tudom Ryan azt mondta, hogy ismerem a mostani barátnőjét, de nem gondoltam volna, hogy hátulról ilyen ismerősnek fog tűnni. Nem fordult meg még mindig, így már tényleg nagyon vártam, hogy megláthassam ki is az.

Ahogy odaértünk Ryan a vállát megfogta, mire megpördült egy halvány mosollyal az arcán én pedig egyszerre meglepődtem, örültem, összezavarodtam és majd ki ugrottam a bőrömből, ahogy megláttam kivel állok szembe.

- Kíra! – sikítottam fel, ahogy észhez tértem – Úristen te… ?! – hebegtem a meglepődöttségtől.


De ő egyáltalán nem volt meglepődve, nem is örült, csak bágyadt képpel elmosolyodott, még csak meg sem ölelt, pedig én meg akartam. Nagyon furán viselkedett, mintha nem is ő lenne. Feszültnek láttam, de nem értettem miért. Aztán arra gondoltam, hogy lehet csak fáradt vagy ilyesmi. Végül az is beugrott, hogy miért is van itt. Akkor ő és Ryan?! Elképedtem az igazságon.

- Várjunk csak… akkor te és te… együtt?! – mutattam rájuk, mire Ryan csak átkarolta a derekát, amiből persze egyből leesett akárki kérdezi – de, hogy vagy mi?! – értetlenkedtem.
- Kanadában forgattam novemberben és ott futottunk össze, onnantól meg jött már magától minden – magyarázta Ryan megvont vállal.
- Ez… tök jó – nevettem el magam a végén.
- Hát… akkor én magatokra is hagylak, biztos van mit beszélnetek – indult el Ryan.


Taylor is értette a célzást, ezért Ryan biccentésére, vele tartott.

- Szóval… mesélj el mindent! – csaptam össze a kezem izgatottan, várva a történetre.
- Semmi extra – lökött a vállán egyet – Ryan már elmondta – mondta s közben folyamatosan kerülte a pillantásom.


Fogalmam sincs mi baja lehetett, de már jól ismerem és valahogy mintha rám lenne mérges.

- Van valami gond? – kérdeztem rá végül
- Pf, semmi – húzta el a száját
- De… elmondhatod. Mi a baj?
- Mondom, hogy semmi – válaszolt immár flegma hangon.
- Ha van valami bajod velem, akkor most mondd el.
- Semmi bajom sincs veled – emelte fel a hangját, mire kicsit hátra hőköltem.


Éreztem, hogy egyre nagyobb feszültség kerekedik közöttünk, de tényleg nem értettem, hogy miért csinálja ezt. Tudtommal semmi olyat nem tettem, amivel megbántottam volna. Ráadásul el sem mondja, hanem inkább duzzog. Nem sok értelmének láttam, hogy még egyszer rá kérdezzek mi a gond, mert valószínűleg azt mondja, hogy semmi és talán még feszültebb lesz. Ott álltunk némán, én csak néztem rá fele, vártam, hátha mondd valamit, de ő még mindig a tekintetemet kerülve nézett körbe. Aztán hírtelen csak megfordult és elvonult a valószínűleg új barátnőihez. Ez a lépése elég rosszul esett, főleg, hogy értetlenül hagyott ott, pedig szerintem nekem kellene megsértődnöm azért, mert Ryannel van, mert nálunk ilyen szabályféleség, hogy barátnők exeivel nem kezdünk. De abszolút nem ellenzem, hiszen tudom, hogy Ryan nagyon aranyos fiú és semmi ellenvetésem nincs ezzel kapcsolatban, hogy ők együtt vannak. Komolyan áldásom rájuk. Ahogy elsétált én ott maradtam és figyeltem még néhány percig, ahogy beszélget a barátnőivel, ami szintén nagyon rosszul esett. Hiszen velem 1 évben alig 2-szer vagy 3-szor találkozik, azok a lányokkal meg valószínűleg, hogy többet és még is velük van. És egyfajta féltékenység is az ura alá vett, hogy ő az én legjobb barátnőm és erre azt látom, hogy elveszik tőlem. Immár én is feszült lettem és szinte vágni lehetett volna közöttünk a feszültséget. De nem akartam tovább ott bambán álldogálni, és egyedül is akartam lenni most mivel elment a kedvem mindentől, így inkább úgy döntöttem, hogy kimegyek az erkélyre ahol senki nem volt és ott nyugodtan gondolkodhatok ezen. Egyenesen a korlátra támaszkodtam és elkezdtem visszaforgatni az időt, hogy esetleg amikor náluk voltam megsértettem-e valamivel, de én úgy láttam, hogy semmi olyat nem tettem. De várjunk csak, azt mondta Ryan, hogy novemberben kezdtek el találkozgatni. Akkor miért nem mondta el, amikor ott voltam decemberben?! Pedig Kíra pont olyan, hogy nem bírja magában tartani az ilyen dolgokat, még sem mondott semmit. Lehet már nem is tart a barátjának? Vagy… fogalmam sincs – morfondíroztam. Még jó néhány dolog megfordult a fejemben, de semmi értelmeset nem találtam. Nem tudom mennyi ideig állhattam ott, de egyszer csak azt hallottam, hogy valaki kinyitja az erkély ajtót, így már megörültem, hogy hátha Kíra az és akkor megbeszélhetném vele mindezt, de ahogy megpördültem, bár nem Kíra volt, de így is mosoly kúszott a számra.

- Mit álldogálsz itt egyedül? – jött közelebb Taylor mosolyogva – azt hittem, most vagy 2 óra hosszáig traccs parti megy közted meg Kíra közt.
- Én is azt hittem – húztam el a szám szomorú szemekkel.
- Bánt az, hogy… együtt látod őket? – ráncolta a homlokát.
- Jaj, dehogy – ingattam a fejem – örülök nekik… tényleg.
- Hát akkor?
- Nem tudom, mi van Kírával. Amikor elmentetek elkezdett velem flegmáskodni, meg… nagyon fura volt. Tök feszült meg nem is szól hozzám.
- Mi baja van? – nézett rám meglepődve.
- Hát ez az. Fogalmam sincs, és nagyon idegesít, ráadásul nem hogy velem lenne, hanem látod – biccentettem feléjük – azokkal a lányokkal beszélget, mert biztos ők jobb barátok, mint én – hajtottam le a fejem.
- Nehogy már te érezd magad rosszul. Tudja, hogy mi van veled és megérthetné. Nekem is vannak olyan barátaim, akikkel évente ha 2-szer találkozok még is megértik, hogy nem érek rá.
- Nem tudom mi baja van. Kérdeztem is tőle, de ő mindig azt mondta, hogy: semmi. És ezt flegmán. Pedig nem szokott velem így viselkedni. Azt sem értem, hogy amikor voltam náluk, akkor miért nem mondta el, hogy Ryannel van. Akkor sem zavart volna. Mintha lecserélt volna azokra a lányokra.
- Hát, szerintem meg nem benned van a baj – vonta meg a vállát – nyugi – mosolyodott el és ölelt meg együtt érzően, ami nagyon jól esett és megnyugtatott.
- Viszont azt sem értem, hogy amikor… Ryannel voltam, akkor Kíra sosem volt olyan túlságosan jóba vele, akkor meg most hogy- hogy még is vele van?!
- Gyorsan megváltozhatnak az érzések.
- De én ismerem őt. Túl jól ismerem. Általában azzal kezd járni, aki elsőre, megtetszik neki.
- Hm… lehet most máshogy volt.
- Vagy lehet, csak kihasználja Ryan-t. Ugyanis, ezt még nem mondtam neked, de miután kezdtem ismert lenni jó néhányszor azt hajtogatta nekem, hogy színésznő akar lenni, vagy modell, vagy valaki a médiában. És talán azt hiszi, ha most Ryannel van, akkor ő majd segít neki.
- Ne gondolj ilyen rosszakra. Nem hiszem, hogy képes lenne rá.
- Dehogynem. Te nem ismered úgy, mint én. Képes olyat tenni, amit én sosem. Sajnos van egy ilyen rossz oldala is.
- Vagy arra gondoltál már, hogy Laurenre féltékeny? Mert elég sokat lógsz vele és ezek a képek a neten is fent vannak.
- Ez is lehet. De akkor sem így kellene megoldani – vontam meg a vállam – vagy csak megváltozott. Az biztos, hogy most elég pocsékul érzem magam. Pedig úgy vártam – ingattam a fejem – tényleg meglepetés volt.
- Hm… - húzta el a száját Tay – de, hogy felvidítsalak, azt kell mondanom, hogy ez a Ryan tényleg jó fej – mosolyodott el.
- Na, jó ezt hallani – vidított fel tényleg – nem akarom kimondani, de… én megmondtam – emeltem fel büszkén a fejem, mire Tay csak elkuncogta magát – akkor most már nem leszel féltékeny ha Ryannel találkozok!
- Nem – mondta kis hezitálás után.
- Akkor jó – mosolyogtam.


Bár Taylor tényleg felvidított egy kicsit, de ahogy újra Kírát megláttam, ismét szomorú lettem. Nagyon nem értettem, hogy tényleg miért ilyen. És ha gondja van velem, akkor azt meg kellene beszélni, nem a feszültséget fokozni, főleg ennyi ember közt. Nagyon szeretném megtudni, de úgy, tűnik, hogy ez ma este nem fog sikerülni. Bizonyára Taylor látta az arcomon a szomorúságot, így arra lettem figyelmes, hogy folyamatosan engem néz.

- Szeretnél inkább hazamenni? – kérdezte halkan.
- Nem – ingattam a fejem – csak… - sóhajtottam nagyot – lehet, inkább az jobb lenne. Nem akarom a feszültséget fokozni. De azt se akarom, hogy Ryan-t megbántsam azzal, hogy csak jöttünk meg mentünk. Vagy, hogy azt higgye, hogy megsértődtem azért, mert Kírával van.
- Én, meg nem akarlak szomorúnak látni.
- Nem vagyok szomorú – hazudtam egy halvány mosolyt magamra erőltetve.
- Ühüm – mondta semlegesen – ne hazudj.


Erre csak lehajtottam a fejem, éreztetve, hogy tényleg szomorú vagyok. Igazából nem akartam hazamenni, de azt sem akartam, hogy itt nagyobb legyen a feszültség.

- Maradhatunk is. Legfeljebb akkor elkerülitek egymást – vonta meg a vállát Taylor – elvégre nem ő az egyetlen barátod itt és a ház sem épp egy kis lyuk.
- Igaz – bólogattam egy halvány mosollyal – akkor maradjunk.
- Ha meg nem érzed jól magad, akkor hazamegyünk.
- Oké – egyeztem bele.


Végül is igaza volt, ha jobban belegondolok. Attól még jól érezhetem magam. Bár idegesíteni fog a dolog, de majd megpróbálok nem odafigyelni. Taylort megöleltem még egyszer, majd bementünk a többiek közzé. Egyből az előbbi ismerősökhöz mentünk vissza, akiknek nagyon jó kedvük volt, mire persze nekem is megjött a hangulatom egy kicsit. Nem akartam semmi alkoholt inni, így csak egy kis gyümölcslevet kezdtem el szürcsölgetni, meg voltak különféle nasik az asztalon és azokat kezdtem el rágcsálgatni. Közben meglepődve figyeltem, hogy Taylor milyen jól kijön Ryanék társaságában, aminek nagyon örültem. Valahogy éreztem, hogy ők ketten jól ki fognak jönni. Meg Taylor amúgy is olyan barátságos típus. Én is néha-néha beszálltam a beszélgetésbe, de inkább csak hallgattam őket és velük együtt nevettem jókedvűen a vicces beszólásaikon. Nem tudom mennyi idő telhetett el, de csak azt vettem észre, hogy körülöttünk már minden alkoholmentes ital kifogyott, én pedig eléggé megszomjaztam, így felálltam és gyorsan elhadartam Taylornak, hogy elmegyek inni valóért. Ahogy kiértem a konyhába, megláttam a konyha végében álldogáló Kírát a barátnőivel és épp felém néztek, így egy picit feszültebb lettem, de próbáltam nem mutatni és a pulthoz mentem egy kis ásványvizet önteni magamnak. Éreztem, hogy végig engem figyelnek és kezdtem kicsit kínosan érezni magam.

- Hát, ja. Sajnos vannak itt elég nagy színésznők is – hallottam meg Kíra hangját.


Valahogy olyan érzésem támadt, hogy rólam beszélnek, ami persze nagyon nem tetszett. Főleg nem Kírától. Milyen barátnő az ilyen, aki kibeszél?

- És még azzal kérkedik, hogy ő a nagy rocksztár – folytatta ismét Kíra immár flegma hangon – tudom. Elég sokat képzel magáról, pedig esküszöm, én többet érek – hallgattam egyszerre meghökkenve és egyre idegesebben.
- Én se bírom őt. Nem nagyon ismerem, de tv-n keresztül elég beképzelt – hallottam annak a lánynak a hangját, akivel beszélgetett Kíra.
- Ráadásul még sajnáltatja is magát, ami már több mint egy éve történt – kezdett felmenni az agyvizem.


Ahogy ezt kimondta azonnal tudtam, hogy rólam beszélnek. Milyen dolog ez már? Szerencsére van önkontrolom és nem fogok egyből nekik ugrani, főleg nem ennyi ember között. De tény, hogy rettenetesen felhúzták az agyam ezekkel. Beképzeltnek tartanak? Pedig nem vagyok az. Illetve nem tartom magam annak. És nem sajnáltatom magam, csak nem szeretem titkolni az érzéseimet. És mire fel mondják azt rám, hogy színésznő? Mindig is önmagamat adtam és sosem akartam valaki más lenni. Annyira rosszul esett az, amit mondtak, hogy hírtelen elképzeltem gyorsan, hogy mi lenne, ha most azonnal kiosztanám őket. De nem lehet, hiszen rossz fényt vetnék magamra, meg amúgy sem szeretnék ünneprontó lenni. De komolyan nem hiszem el. Sosem mondanék ilyet Kíráról, sosem beszélném ki a háta mögött, akkor ő most mire fel teszi ezt?! Hihetetlenül ideges lettem, így gyorsan kiöntöttem a vizemet, és nagy pufogás közepette mentem vissza Taylorékhoz, közben magamat nyugtatgatva. Muszáj voltam nagy levegőket venni, hogy valahogy kifújjam a dühömet, de sehogy sem csillapodott. Így ahogy visszaértem Taylorékhoz, le sem ültem, hanem úgy döntöttem, hogy kimegyek levegőzni, de ezúttal nem az erkélyre, hanem a ház elé.

- Öhm… megyek ki levegőzni – hadartam el neki, s szívtam magamba egy újabb mély levegőt.
- Minden oké? – ráncolta a homlokát.
- Ühüm – bólogattam elhúzott szájjal.


Meg sem várva a következő kérdését, vagy esetleg válaszát, megfordultam és a tömegen átvágva magam, kimentem a ház elé, ahol még néhány ember beszélgetett. Csípőre téve a kezem fújtam ki és be a levegőt, de ahogy újra és újra átfutottak az agyamon Kíra mondatai, nem hogy nyugodtabb, hanem még inkább dühös lettem. Legszívesebben oda mentem volna és elküldtem volna mindkettőt melegebb éghajlatra. Sosem tűrtem annak, amikor a hátam mögött kibeszélnek. Ha van elég merszük ahhoz, hogy úgy beszélnek rólam, hogy közben hallom, akkor arra is merészek legyenek, hogy a szemembe mondják. Ezúttal Kíra nálam leírta magát. Nálam az sosem volt barát, aki így beszél rólam, főleg ennyi évnyi barátság után. Fel-alá és jobbra-balra mászkáltam idegesen, végig erre gondolva. Akkor valószínűleg ez a baja velem. Azt hiszi, hogy megváltoztam, pedig nagyon rosszul hiszi.

- Hé – hallottam meg Taylor hangját, majd odafordultam ő pedig az ideges arckifejezésemre közelebb jött – jól vagy? – ráncolta a homlokát.
- Nem, nem vagyok jól – ingattam a fejem – mert az állítólagos legjobb barátnőm épp az előbb beszélt ki a hátam mögött valami hülye libával, aki nem is ismer. És tudod mi a legrosszabb, az hogy nem merik a szemembe mondani, ráadásul úgy beszélték, hogy közben ott álltam a konyhában és mindent hallottam. Mindent! – hadartam el gyorsan és fújtam ki a levegőt.
- Mi? Ezt most lassabban, mert nem sok mindent értettem.
- Az előbb, tudod kimentem a konyhába, ők pedig ott álltak és azt hallottam, hogy olyat mondanak, hogy én vagyok a színésznő, meg, hogy beképzelt kis rocksztár vagyok, oh és még sajnáltatom is magam – magyaráztam lassabban.
- És biztos, hogy rólad beszéltek? – ráncolta a homlokát.
- Tuti! – vágtam rá – nem vagyok hülye, csak tudom. Főleg, hogy mikor bementem a konyhába mindketten rám néztek és utána kezdték el mondani – csaptam a lábamra – mindjárt szétrobbanok – túrtam bele a hajamba.
- Nyugi – tette a kezét a vállamra, de ezúttal semmit nem hatott.
- Már, hogy nyugodnék meg! - ráncoltam a homlokom.


S mielőtt Taylor válaszolt volna, ez a két kis … épp kijött a házból egy gúnyos mosollyal az arcukon és én pedig legszívesebben immár mindkét fejét leszedtem volna.

- Uh, mindjárt odamegyek és szétszedem őket – néztem feléjük szikrázó szemekkel.
- Nyugodj meg! Nem kell a balhé.
- Igazad van, csak egy baj van, hogy muszáj vagyok valakin levernem a dühömet és ez most az a kétszínű kis senkiházi lesz – püffögtem Kíra felé, immár azt se tudva, hogy mit beszélek.
- Ne süllyedj le az ő szintjére.
- Igaz – vettem mély levegőt, majd fújtam ki.


Folyton azt hangoztattam magamban, hogy „Nyugi Szandra, nyugi”

- Te még nem láttál ilyennek és pontosan az ilyen helyzetet akarom elkerülni, de annyira rosszul esik. Nem vártam ezt tőle.
- Nem igazi barát.
- Hát tényleg nem az. De úristen… hogy lehet már ilyen. Tudja, mivel hoz ki a sodromból erre itt csinálja a feszültséget. Ráadásul azt se tudom, hogy mire fel, mikor semmit nem tettem ellene.
- Sshh – csitítgatott.
- Nem hiszem el – ingattam a fejem – 14 éven át tartottam legjobb barátnőmnek. Ne akard tudni, milyen csalódás ez most nekem.
- Elhiszem – ölelt meg szorosan.


Végre most, hogy megölelt mintha kezdtem volna megnyugodni és a mérgem is szállt elfelé. De akkor sem akartam elhinni, hogy pont ő. Bár ha jobban belegondolok ő képes megbántani azokat, akiket szeret, hiszen ha jól tudom már csak én voltam az utolsó barátnője Los Angelesben, mivel mindenkit úgymond eltávolított maga mellől. Hát úgy látszik, hogy most már egyetlen egy barátnője sem maradt itt. Taylor öleléséből kibontakozva, picit már nyugodtabban szedtem a levegőt, de még mindig volt bennem feszültség. Bár nem néztem rájuk, de folyamatosan éreztem magamon a tekintetüket és hallottam, hogy pusmognak is, amin megint 2 másodperc alatt felment a pumpa bennem. Már nem bírtam tovább, így muszáj voltam odanézni, hogy igazak-e az érzéseim, és persze, hogy beváltak. Pusmogtak miközben folyamatosan minket figyeltek. Taylor látta az ismét rajtam eluralkodó idegességet, így próbált nyugtatgatni.

- Nyugodj meg – motyogta halkan.


De mintha meg se hallottam volna, folyamatosan őket néztem szikrázó szemekkel. Pár percig még így álltam, majd megpróbáltam fülelni egy kicsit, hátha kiveszek valamit a pusmogásukból, de csak annyit értettem meg, hogy meg se érdemlem ezt az életet. Mi?! – tettem fel magamba a kérdést. Na, itt pattant el az agyam, így már nem bírtam tovább türtőztetni magam.

- Tessék? Ide is mondjátok – szóltam fel rájuk felhúzott szemöldökkel.


De ők csak bambán, flegma arccal néztek rám. Közelebb mentem egy kicsit, majd folytattam.

- Ha van, valami bajotok velem azt nem a hátam mögött kellene kidumálni. Ha lenne elég vér a pucátokban, akkor a szemembe mondanátok, de hát… kanadaiak. Mit várok tőlük! – vontam meg a vállam, immár én is flegma arccal. Már úgy voltam vele, ha ők így akkor én is úgy.
- Mi bajod van a kanadaiakkal?! – bőszült fel a kis barna hajú liba.
- Ja, azon kívül, hogy mindegyik egy kétszínű undok volt barát, semmi – néztem végig Kírára.
- Oh igen?! Én, kétszínű? Akkor te mi vagy? Mióta a kis rock sztár luxus életedben élsz, azt se tudod, hogy létezek-e még! – emelte fel a hangját Kíra.
- Oh, akkor ez a bajod. Szóval féltékeny vagy. Mert tudod a barátok nem féltékenyek egymás sikereire, hanem pont ellenkezőleg – csavartam ide-oda a fejem tudatlanul. Mivel sajnos szokásom, mikor ideges vagyok.
- Hagyjad – jött oda Taylor aggódó tekintettel.
- Jól vagyok – néztem rá még mindig a felbőszült pillantásommal.


De mivel tudom, hogy igaza van, így hagytam magam bár nagyon nem ezt sugallta belül. De mielőtt otthagytam volna őket, ismét felszólalt a nagycsasszony.

- Én? Féltékeny? Inkább vagyok senki, mint egy tehetségtelen kis hülye, akit a nagyapja se tanított meg semmi értelmesre – válaszolt gúnyos hangnemben.


Erre a mondatára vérszemet kaptam. Hogy merészeli a nagyapámat a szájára venni?! Az egy dolog, hogy engem sérteget de, hogy a nagyapámat is. Túl megy minden határon. Akkora erő kerekedett fel bennem, hogy úgy éreztem itt már nincs helye a szócsatának, a tettek mezeire kell lépni, így Taylort kikerülve, nagy levegőket fújtatva iramodtam Kíra felé, izzó szemekkel. Itt most már nem az agyam diktált, hanem a szívem. De mielőtt elkövettem volna egy nagy butaságot Taylor hamar észbe kapott, és elém ugrott.

- Hé, hé – fogott le szemből Taylor. Igazából ez a lefogás inkább egy ölelésbe ment át, és éreztem, hogy próbál nyugtatni, ami valahogy kezdett hatni – menjünk haza – suttogta a fülembe és bújtam ki az öleléséből.
- Jó, de előtte hadd mondjak még neki valamit – szűkítettem össze a szemem még mindig feszülten.


Kérésemre elállt előlem, majd egy orrhossznyi távolságra megálltam Kíra előtt.

- A szádra ne merd venni még egyszer a nagyapámat – sziszegtem felé minden egyes szót kihangsúlyozva – a mi barátságunknak ezen túl vége – fújtam rá a mélyről jött levegőt.


Meg sem várva a válaszát, megfordultam és sietős léptekkel elindultam az autóhoz. Egyrészt nagyon szégyelltem magam, hogy Taylornak így kellett látnia, másrészt pedig nagyon fájt, hogy Kíra ezt tette velem. És ki tudja. Lehet az egész barátságom vele egy nagy hazugság. Ahogy odaértem az autóhoz, egyből beültem, és vártam mikor jön utánam Taylor. Pár perc múlva már ő is jött, és aggódó pillantással nézett rám, ahogy beült. Nem akartam még a szemébe se nézni, annyira szégyelltem a történteket. Egyszerűen csak végre haza akartam menni és kiadni magamból az egész feszültséget, mert ugyanis annyi idegesség, feszültség és fájdalom kavargott most bennem, hogy azonnal sírni támadt kedvem, de mások előtt nem szeretek sírni, főleg Taylor előtt nem, így a legjobb erőm szerint próbáltam visszafojtani minden egyes feltörni akaró könnycseppet.

- Szeretnél….? – szólalt meg Taylor hírtelen, de rá sem nézve a mondatába vágtam.
- Nem szeretnék semmit sem.
- Beszélni róla – fejezte be.
- Csak vigyél haza. – makogtam összeszorult torokkal.
- Rendben – indította be a motort.


Az hazaúton csak mereven bámultam kifelé az ablakon végig Taylor tekintetét kerülve. Azt gondoltam, hogy most biztos valami bolondnak gondol, aki így be tud kattanni. És persze mindvégig a történteken rágódtam. A feszültség csak egyre fokozódott bennem valami hatására, így már alig bírtam kivárni, míg hazaérünk….

6 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia!Nagyon jó lett,De utálom ezt Kirát,azt hittem bemos neki,mármint Szandra,várom a kövit puszi niki

Bianka írta...

Szia!
Jajjj nagyon jó lett! Ez a Kíra....:S Viszont tetszett ahogy Tay nyugtatta Szandrát...:D

pappfruzs írta...

sziaa:D isteni volt imádtam - mint mindig:D
elromlott a gépem ne haragudj;(
de meglepi nálam!
és ígérem ahogy tudom frisselek!

Molly H. írta...

köszi csajok:D hát igen, nem volt szép!! wonderworld: semmi gond, a lényeg, hogy újra köztünk vagy:D megyek és máris meglesem a meglepit:D és még1x köszi:D

Ariel írta...

Szia!
Hát hogy finoman fogalmazzak Kíra egy tapló... nem értem az ilyen lányokat!!! o.O
Taylor annyira édes volt!!
Nagyon siess a kövivel!!!
Puszi!! =)

Molly H. írta...

szija!! hát igen... mindig lesznek ilyenek!! sietek a kövivel:D:D köszi puszi

Megjegyzés küldése

You can replace this text by going to "Layout" and then "Page Elements" section. Edit " About "

Powered By Blogger
Üzemeltető: Blogger.