Szandra Burke's life 74 rész

Hamar eltelt az a jó néhány nap, és mire észbe kaptam, rájöttem, hogy már holnap lesz Taylor bulija. De sajnos közöttünk elég feszült lett minden, és még mindig nem enyhült meg nagy bánatomra. Igazából a veszekedésünk óta nem is keresett, még csak fel sem hívott, hogy élek-e még vagy valami és ez nagyon rosszul esett. Az éjszakáim egyre rosszabbak lettek és alig néhány órát tudtam aludni. Ezek miatt, és a buli miatt is, minden nap egyre feszültebb lettem, de nem akartam senkin kitölteni, így csak elfojtottam magamban. Persze tudom, ez nem jó dolog, de nem tehettem mást. Viszont a jó dolog, hogy sikerült néhány új dalt írnom, ezekből az érzésekből ihletet merítve.

A ma reggeli kelésem is egy kész rémálom volt. Fáradtan, fejfájással, és ismét csakúgy feszülten, illetve rosszkedvűen keltem fel. Nem tudtam ez ellen mit tenni, hiszen tudom, hogy az érzelmeim miatt nem tudok rendesen aludni. Legszívesebben kivernék magamból minden érzelmet és elnyúlnék vagy két napra az ágyban, de sajnos ezt nem tudom megtenni. Az éjszakáim kész kínszenvedések mostanában. Mindig alig várom, hogy eljöjjön a reggel és lefoglaljam magam, pedig mindenki tudja rólam, hogy ha indulnék egy alvó versenyen valószínűleg én nyerném meg. De most tuti, hogy kiesnék. Ma délután még találkozok Laurennel és Jace-el, hogy megnézzük, minden rendben van-e a klubban aztán holnap szinte egész nap szépítkezni fogok, Laurennel együtt az egyik közös kedvenc szalonunkban, hogy az esti bulira nézzek ki valahogy. A ruhát is megvettem már, így arra sincs gondom.

Miután egy kicsit még pihentem az ágyban,- bízva, hogy hátha múlik a fejfájásom- kimásztam valahogy és a fürdőbe bandukoltam, ahol elvégeztem irtó lassan a szokásos teendőimet. Ezek után még semmi kedvem nem volt felöltözni, és éhes is voltam egy kicsit, így inkább a konyhába mentem, ahol szokásosan már anyukám tevékenykedett.

- Jó reggelt – mosolygott rám
- Reggelt – nyöszörögtem, miközben a fejemhez kaptam, észlelve benne egy erős nyilallást.
- Elég pocsékul nézel ki – húzta el a száját – jól vagy?
- Majd szétmegy a fejem – nyúltam a konyhaszekrény felé, ahol a gyógyszereket tartjuk, s vettem be egy aszpirint.
- Nehogy még a buli előtt, beteg légy.
- Áh, dehogy – legyintettem – a fáradtság miatt van.
- Akkor pihenj még egy kicsit.
- Majd próbálok.
- Debi felhívott reggel.
- Hogy?
- Hát, kérdezte, hogy akkor a holnapi nap, hogy legyen. De elmondtam neki mindent.
- Ja, okés. És Taylor? Nem kérdezett engem? Vagy valami.
- Nem – ingatta a fejét.
- Ja – mentem a hűtőhöz. Mivel ahhoz se volt kedvem, hogy normális reggelit összeüssek magamnak, így csak egy kis müzli mellett döntöttem. Kivettem a tejet, és a csoki golyókat is, egybe öntöttem őket, majd lassan kanalazgatva ettem meg.


Közben pedig ismét Tayloron lyukadtam ki. Bár nem tudom miért kérdeztem meg anyukámtól, hogy esetleg Tay üzent-e valamit, mikor úgyis tudtam rá a választ. Legalábbis sejtettem. Miután megreggeliztem, és délutánig semmi dolgom nem volt, hogy lefoglaljam magam, úgy döntöttem, hogy benézek addig a stúdióba, így felslisszoltam a szobámba, és onnan mentem a gardróbba. Nem sokáig időztem ott, mert nem sok kedvem volt öltözködni, így csak egy egyszerű mintás fehér pólót vettem fel, és egy farmer rövidnadrágot. A fürdőben igazítottam egy kicsit a hajamon, hogy azért nézzen is ki valahogy a fejem, felhúztam egy tornacipőt, a zsebembe csúsztattam a telefonom és leindultam a kocsi kulcsokért. Gyorsan elbúcsúztam anyukámtól, majd a kocsiba bevágódva már indultam is a stúdióba. Szerencsére a fejfájásom is már elmúlt, így jobban éreztem magam.

Ahogy odaértem, kiszálltam és bementem.

- Sziasztok – intettem nekik elmosolyodva.
- Oh, szia – köszöntek egyszerre meglepetten.
- Csak gondoltam beugrok, hogy, hogy állnak a vágások – ültem le a kanapéra Jasonnel szembe.
- Minden rendben. Most épp nem azt csinálom, de már alakul a klip. Belenézel?
- Persze – csillant fel a szemem.


Jason gyorsan előkereste, és a nagy monitoron kivetítette a kis részletet a klipből, ami már is nagyon tetszett. Örültem, hogy megmutatta, mert így kicsit megnyugodtam, hogy jó lesz a klip. Volt még időm a találkozóig, így elkezdtem beszélgetni a többiekkel, és végre pár nap után most először jól éreztem magam és nagyokat nevettünk. Mire észrevettem, már mennem kellett, így egy gyors búcsút véve mindenkitől, az autómba huppantam és elindultam a Lavo night klubba. Az úton megint eszembe jutott Taylor. Egyszerűen, ha egyedül voltam, nem tudtam másra gondolni. Már ennyire nem érdekelhetem, hogy fel sem hív vagy még egy sms-t sem küld? Értem, hogy meg van sértve, de attól érdeklődhetne valamit utánam. A hogylétemről esetleg, vagy… mit tudom én. Csak valami jel, hogy még érdeklem. De semmi. Lehet, már elege van belőlem? Komolyan meg vagyok rémülve, de az a legrosszabb, hogy nem tehetek semmit. Utolsó reményem, hogy holnap rájön mindenre és akkor újra a helyén lesznek a dolgok. Addig viszont még rághatom magam ezen.

Amint a klubhoz értem, leparkoltam és a bejárathoz indultam, ahol már Lauren mosolyogva várt.

- Szia – köszönt nekem élettel teli.
- Szia – mosolyodtam el én is.
- Látom este megint fent virítottál – húzta el a száját.
- Ühüm – bólogattam – lassan kiborít ez az egész. Nem is tudod, mennyire várom már a holnapot.
- Ne idegesítsd magad – fogta meg a vállam.
- Dehogynem. Nagyon bánt, hogy Taylor nem keres és nem is érdeklődik irántam. De nem tehetek semmit sem. Tudod, hogy volt az a dolog az unokatesójával, félek, hogy a miatt, meg még emiatt is kezd elege lenni belőlem és ezért van ez most.
- Majd holnap minden elválik.
- Csak addig nehogy teljesen szétessek. Már így is szét vagyok zuhanva – sóhajtottam nagyot.


Erre Lauren csak halványan elmosolyodott, és együtt érzően átölelt, ami nagyon jól esett. Ez a baráti ölelés ilyenkor sokat számít nekem. Miután kibontakoztunk egymás öleléséből, már meg is érkezett Jace is, majd a klubba beléptünk, és, ahogy bentebb mentünk elámulva figyeltem, milyen jó munkát végeztek. Teljesen jó volt minden. A színpadot is megnagyobbítatták és egyszerűen tökéletes volt. Jace-nek is nagyon tetszett maga a hely is és a díszítés is. Körbe mentünk és benéztünk mindenhova, illetve ellenőrzött Lauren mindent, de semmi kivetni valónk nem volt. Minden úgy volt, ahogy megbeszéltük. Hamar végeztünk is a klubban, így úgy döntöttünk, hogy hárman beülünk egy étterembe, és eszünk valamit, mivel Jace és Lauren is megéheztek. Bár én még nem voltam egyáltalán éhes, de ha már ott vagyok, akkor én is bekapok valamit. Így amikor beültünk, rendeltünk magunknak egy könnyed kaját és inni valót, majd ahogy kihozták, neki láttunk. Persze közben Lauren és Jace beszélgettek, amibe inkább én nem bonyolódtam bele, mert úgy láttam, hogy elég jól elvannak. Átfutott az agyamon, hogy mi lenne, ha Lauren és Jace összejönne? Jace aranyos srác és nem is csúnya, Laurennek pedig már kell egy ilyen rendes srác. Jace-nek pedig szintén jól jönne egy ilyen lány, mint Lauren. Én mindenesetre örülnék, ha kialakulna közöttük valami. És talán még be is segítek ebben. Már csak ezért sem szóltam közbe. Hadd beszélgessenek nyugodtan. Bár Lauren egy évvel idősebb Jace-től, de a kor nem számít a szerelemben. És Jace-t sem úgy ismerem, mint akinek számítana a kor. Bár azzal, hogy nem beszéltem közbe, ismét elkavarodtak a gondolataim. Taylornál lyukadtam ki, akárhol vagyok. Kezdett komolyan kikészíteni ez a feszültség. Már napok óta nem érzem magam jól e-miatt, de hála mindig volt valaki, aki felvidított és ezért hálás is voltam, mindenkinek, aki törődött velem. Nehéz ez most, mert Taylor az, akire komolyan szükségem lenne, de nincs itt, nem törődik velem, nem is érdekli, hogy mi van velem. Úgy tűnt el, mint akit a föld nyelt volna el. Akárhányszor rágondolok, csak elszomorodok és feszült leszek. Próbálnak nyugtatgatni a többiek, hogy „minden rendben lesz” meg, hogy „nyugi, majd kibékültök”, de valahogy senki sem tudott megnyugtatni. Nem akarom elveszíteni. Ha tudom, hogy ilyen félteértés lesz ebből az egész szervezésből, bele se kezdek. Vagy belekezdenék, de sokkal óvatosabb lennék. Ahogy ezek végigmentek a fejemben, elment az étvágyam, és újra a gyomromba költözött az a görcs. Viszont nem akarom kimutatni ezeket az érzéseimet, inkább elfojtom, egyedül Lauren tud minderről az érzéseimről, és egyedül ő tudja, mi megy végig most bennem. Nem tudom, de úgy érzem, hogy egyre lentebb süllyedek, és nem sok kell ahhoz, hogy mélypontra kerüljek. Ez a dolog tönkretesz érzelmileg, és nem tudok semmit sem tenni, mert tudom, hogy ha oda megyek Taylorhoz, nem tudok neki mit mondani, mert nem lehet. Nem gondoltam volna, hogy egy átkozott szülinapi buli miatt, így kikészülök. Mire észbe kaptam, négy szempárra lettem figyelmes, akik engem néztek figyelmesen.

- Minden oké? – kérdezte Lauren aggódott arckifejezéssel.
- Igen – bólogattam egy halvány mosolyt erőltetve magamra.
- Jól van – nézett rám még mindig aggódva – de, nekem mennem kell – állt fel.
- Nekem is – álltam fel én is.
- Okés, hát… akkor én is megyek – állt fel Jace is kuncogva.
- Majd még beszélünk – ölelte meg Lauren Jace-t – téged pedig felhívlak, oké? – mondta nekem, s ölelt meg szorosan. Tudtam, hogy úgysem hitte el azt, hogy jól vagyok és arra értette ezt. Jól ismer már.
- Oké – suttogtam alig hallhatóan.


Gyorsan még elbúcsúztam Jace-től, majd az autóba bevágódva, hazafelé vettem az irányt. Őszintén szólva, már alig vártam, hogy hazaérjek. Most nem akartam más társaságában lenni, mert úgyis elrontanám a fancsali képemmel a hangulatot. Inkább csak egyedül akartam lenni, bár ez sem ép megoldás, mert akkor csak kínzom magam. De inkább magamat kínzom, mint mást.

Ahogy hazaértem, beálltam a garázsba és, bár a szobámba akartam felmenni, de anyukám lekapott a lépcső aljában.

- Minden rendben a bulival? – fordultam meg hangja hallatára.
- Igen – bólogattam – minden rendben. A díszítés nagyon jó lett, és a színpad is – próbáltam rövidre zárni, hogy mi hamarabb elbújhassak a szobámba.
- Ennek örülök – mosolygott – akkor holnapra minden készen áll.
- Igen – bólintottam – fent leszek a szobámba – indultam felfelé.
- Oké – hallottam még.


Gyorsan felmentem, és úgy döntöttem, hogy lefekszek egy kicsit, hátha sikerül szunyókálnom akár 1 órát. De előtte, bekapcsoltam a tv-t, magamhoz húztam, a még Taylortól kapott kedvenc fehér szőrmés kis plüss macimat, betakartam magam a plédemmel és a tv-t megállítottam egy csatornánál, ami viszonylag érdekelt is. De akár érdekelt, akár nem, sehogy és semmi sem tudta elvonni a figyelmemet. Nem szeretek ilyen állapotba lenni, sőt utálok. De nem tudok ellene sok mindent csinálni. Egyetlen egy dolog lenne, ami most felvidítani és az az lenne, ha Taylor küldene valami kis jelet a felől, hogy egyáltalán érdeklem-e még. Illetve talán még a dalírás segítene. Ha kiírnám magamból a dolgokat. Így bízva abban, hogy segíthet, előkaptam a kis füzetemet az éjjeli szekrényem fiókjából, a kezembe vettem egy tollat és felülve próbáltam összefoglalni mi is zajlik most bennem. Nem kellett sokat gondolkodnom. Csak azt írtam, ami jött belőlem. Szinte zuhatagként ömlöttek belőlem a szavak. Ez az egyetlen jó dolog ezekben az érzésekben. Hogy jó dalok születnek belőle.

Sok féle érzelem forgott most bennem. Olyanok, amiket nem igazán tudok elmagyarázni. Egyszerűen csak kiírtam mindent. És a reményeim beváltak, hiszen miután végeztem, mintha egy fokkal jobban éreztem volna magam. De még mindig szomorú voltam. Hírtelen megcsörrent a telefonom, mire egyet dobbant a szívem és izgatottan kaptam a telefonért, bízva, hogy Taylor az, de hamar eltűnt az izgatottságom, ugyanis a képernyőn nem Taylor neve állt.

- Szia – szóltam bele még mindig szomorúan.
- Szia – hallottam meg Lauren hangját – jól vagy?
- Nem igazán – vallottam be – nem tudom, hogy kibírom-e holnapig Lauren. Annyira hiányzik Taylor. És… - sóhajtottam nagyot, közben lenyelve a torkomban tornyosuló gombócot – van egy olyan sejtésem, hogy el fog hagyni.
- Jaj, ne beszélj badarságokat. Dehogy hagy el. Holnap meg fog lepődni, aztán kibékültök és minden oké lesz.
- Hát… mindenesetre megpróbálom magam összeszedni holnapra.
- Helyes. Reggel érted megyek és megyünk szépítkezni. Meglátod minden rendben lesz.
- Ühüm – sóhajtottam nagyot.
- Higgy nekem.
- Remélem neked lesz igazad.
- Ne aggódj – mosolyodott el.
- Oké – suttogtam.
- De még mindig nem vagy jobban!
- Nem igazán. Bocsi, de most nem hiszem, hogy bármi, vagy bárki fel tudna vidítani.
- Szeretnéd, hogy elmenjek hozzád?
- Nem. Csináld csak a dolgod. Azért olyan rossz állapotba nem vagyok – próbáltam színlelni, hogy jobban vagyok, ugyanis most az egyszer nem igazán akartam, hogy itt legyen velem valaki. Tényleg csak egyedül akartam lenni.
- Na, jól van. De próbálj meg aludni, oké?! És ne rágódj ezen. Tudom ezerszer mondtam már, de azért most is elmondom – kuncogta el magát.
- Megpróbálom majd – mosolyodtam el halványan.
- Helyes! Majd reggel akkor megyek érted.
- Rendben.
- Szia.
- Szia – bontottam a vonalat.


Ahogy letettem, úgy döntöttem, hogy inkább letusolok és Lauren szavaira gondolva, megpróbálok aludni egyet. Így a fürdőbe mentem, levetkőztem és megfürödtem, hajmosással együtt kábé fél óráig lehettem bent. Ahogy kiszálltam, jól megtörölköztem, felvettem a pizsamám, majd újra az ágyba bújtam, magamhoz húzva a macim és az MTV-n kezdtem nézni a másik kedvelt sorozatomat, a Terhes Tiniket. Nem tudom miért, de mindig is érdekelt ez a dolog. Sajnálom őket, hogy ebbe a csapdába estek, de azért is nézem, mert nagyon aranyosak benne a babák. Főleg az fogott meg ebben a sorozatban, hogy az igazi való világból van, nem csak egy kitalált műtörténet. Ráadásul ez legalább egy picit eltereli a figyelmemet is.

Ahogy vége lett, éreztem, hogy nagyon is kezdek álmosodni, ezért gyorsan az alkalmon kaptam, kikapcsoltam a tv-t, és magamra húztam a takarót, bízva abban, hogy ezúttal sikerül elaludnom.

De hiába reménykedtem, akárhogy is ki akartam zárni a gondolataimat, nem sikerült. Sokáig forgolódtam, de végül valahogy még is sikerült nehezen elaludnom…