Szandra Burke's life 77 rész

Sziasztok!! Itt az új rész:D Bár azt hittem nem rakom fel, de aztán még is:D Furcsa, hogy 1 órával előrébb járunk:/ Nehéz lesz átállni! Nah de a lényeg, hogy egy kicsit rövidebb lett, de remélem tetszeni fog! Puszi:D


Az evés folyamán, sokat nevettünk és kérdezgettem még néhány dolgot a rokonairól, meg ilyenek. Meglepetésemre a steak finom volt, bár még mindig nem a kedvencem, de azért elmondhatom, hogy kipróbáltam számomra még egy új dolgot. Azt kell mondanom, hogy már teljesen jól voltam. Ráadásul fel is voltam már pörögve, és a beszélőkémet sem lehetett elhallgattatni. Néhány aranyos rajongó is feltűnt, akiknek a szülei bocsánatkérően jöttek oda, de én és Taylor is boldogan fotózkodtunk velük. Már beesteledett, amikor készen lettünk. Úgy összességében békésen jól tudtunk lakni, majd még gyorsan megittuk az italunkat.

- Már… szeretnél hazamenni? – nézett rám Tay miután kiitta az utolsó kortyot.
- Miért kérdezed? – húztam fel a szemöldököm.
- Jártál már a Towel-i szökőkútnál?
- Nem – ingattam a fejem.
- Itt élsz már születésedtől kezdve és még nem jártál ott?
- Tudom, ciki – vontam meg a vállam.
- Akkor eljössz.
- Oda?
- Ühüm.
- Oké – bólintottam rá.
- Mehetünk akkor?
- Ühüm – bólogattam.


Taylor gyorsan még fizetett és az autóba vágódva, személy szerint izgatottan indultunk el. Biztos voltam benne, hogy ha Taylor mondja ezt a bizonyos szökőkutat, akkor nem lehet hétköznapi. Bár láttam már néhányat, és mind nagyon szép volt annak ellenére, hogy mindig nappal láttam. Bizonyára este sokkal szebbek.

Az úton izgatottan hol Taylorra néztem, hol pedig az ablakon át pásztáztam az ismeretlen környéket. Komolyan most már fogok tervezni egy amolyan „Ismerjük meg Los Angelest” napot, hogy ne keljen mindig a miatt szégyenkeznem, hogy alig tudok valamit arról a helyről, ahol gyakorlatilag születésem óta élek. Vicces, hogy Taylor már jobban ismeri, mint én. De legalább tud meglepetést okozni.

A nagy szökőkutat-, amit inkább nem is szökőkútnak neveznék, hanem egy vízből álló felhőkarcoló féleségnek- már messziről megláttam, és mosolyogva figyeltem, hogy milyen szépen ki van világítva. Nem tudom, de engem ezek a fények mindig valahogy transzba tudnak ejteni, amilyen szépek és hihetetlenül néznek ki. Ahogy megállt Taylor az autóval, meg sem várva, míg leállítja a motort, én már szálltam is kifelé, hogy közelebbről csodálhassam, Los Angeles egyik – szerintem – úgy nevezett csodáját. Kedvet kaptam egy kis őrültséghez, így miután láttam, hogy Taylor is már jön, rámosolyogtam kacéran, mire összeráncolta a homlokát mosolyogva, aztán megfordultam és a szökőkútba rohantam, mintha újra kis gyerek lennék. Persze egyből csurom víz lettem, de most ez érdekelt a legkevésbé. A kút közepénél megálltam, majd kitártam mindkét karom és a régi emlékeimet felidézve, elkezdtem nevetve pörögni. Szabadnak, gondtalannak és gyereknek éreztem magam. Bár tudom magamról, hogy szoktam még gyerekesen viselkedni, de ez most nem olyan érzés volt, hanem az a régi érzés, amikor nálunk az udvaron a locsoló, locsolta a füvet, és a barátaimmal körbe-körbeszaladgáltunk, hogy direkt vizesek legyünk, és mert jó volt. Akkor is szabadnak, gondtalannak és boldognak éreztem magam. Miután szédülésig pörögtem, és már úgy lépkedtem, mint valami félkómás részeg, megálltam, hogy nagyjából rendben legyek, aztán láttam, hogy Taylor rajtam kacarászva álldogál ott még mindig szárazon. De mivel kinevetett, ezért „bosszúból” úgy döntöttem, hogy ő sem ússza meg azt, hogy száraz maradjon.

- Nem jössz? – kiabáltam oda neki.
- Áh, nem – ingatta a fejét – nem akarok vizes lenni – ez a válasza még jobban fellobbantotta bennem a tüzet, hogy már csak azért se maradjon száraz.
- Hmm…. – mosolyodtam el rá huncutul és kezdtem el egy helyben futni.
- A-a – ingatta a fejét mosolyogva, tudva, hogy mire készülök.
- De-de – mondtam nevetve.


Mint a piros zászlót látott bika, elkezdtem felé vágtázni, amin ismét csak elkezdett kacarászni, de nem mozdult onnan. Majd, mivel nem akartam felborítani, ezért lendületet vettem magamon és az ölébe ugorva, a lábamat átkulcsoltam a derekán, és amilyen hevesen jöttem, olyan hevesen csókoltam meg, amit ugyanolyan tűzzel adott vissza.

Egyre hevesebbé váló csókjainknak hírtelen egy kattanás vetett véget, mire észbe kapva szálltam le róla. Bár bennem volt, hogy le fognak kapni minket, de eddig nem igazán érdekelt.

- Te is hallottad? – ráncolta a homlokát Tay.
- Ühüm – bólogattam.
- Lehet jobb, ha megyünk – húzta el a száját.
- Muszáj?! – húztam fel az orrom.
- Hát, ha nem akarod, hogy holnap félreérthető képekben virítsunk a címlapokon, akkor muszáj – kuncogta el magát – meg már amúgy is késő van.
- Jól van – adtam be a derekam, magam előtt összefonva a karom.
- Gyere – karolt át – de azért aranyos vagy – puszilt bele az arcomba, mire csak elkuncogtam magam.
- Uh… valamire nem gondoltam – csaptam a homlokomra, mikor odaértünk az autóhoz.
- Mire? – nézett meglepődve.
- Hogy üljek be csurom vizesen?!
- Ne aggódj – nevetett fel – majd megszárad. Ülj be nyugodtan – kuncogott még mindig.
- Oké – vontam meg a vállam és huppantam be.


Gyorsan Taylor is beült, majd a gázra lépve el is indultunk. Sajnáltam, hogy az idióta fotósok megzavartak minket. Még maradtam volna egy kicsit ott. De majd máskor is el lehet oda menni, persze csakis ilyen tájon, mert kétlem, hogy ha délelőtt vagy délután mennénk oda, nyugodtan jól tudnánk érezni magunkat. Bár még szívesen elmentem volna valahová, de tényleg már késő volt. A hazaúton nem igazán beszélgettünk, mert rám is rám tört egy hírtelen fáradtság érzés, és, ahogy láttam már Taylor is el volt kicsit fáradva.

- Bejössz még egy kicsit? – kérdeztem felé fordulva, miután leállt elénk – inni valamit?!
- Hát… lehet rossz vége lesz – mosolyodott el huncutul.


Istenem, ezeknek a pasiknak még félálmukba is nagy a fantáziájuk – motyogtam magamba.

- Nem, komolyan. Inni valamit, vagy mit tudom én. Még annyira még sincs késő – vontam meg a vállam.
- Oké – bólintott rá.


Kiszálltunk és lassan bementünk a házba, ahol meglepetésemre épp anyukám a konyhában iszogatott valamit.

- Szia, anyu – mosolyogtam rá, ahogy bentebb mentünk.
- Oh, sziasztok – mosolygott – na, hogy éreztétek magatokat? És miért vagy ilyen vizes? – nézett végig rajtam
- Jól – mondtuk egyszerre – és, hát az úgy történt, hogy a Towel szökőkúthoz elmentünk és kissé vizes lettem – kuncogtam el magam – mit kérsz? – néztem Tay-re.
- Mindegy – vonta meg a vállát, s öntöttem mindkettőnknek gyümölcslevet.
- Oh, egyébként beszéltem ma az anyukáddal – szólalt meg anyukám Taylorra nézve – és kedvet kaptunk holnap délután egy kis grillezésre, így átmegyünk majd nálatok – mosolygott – csak gondoltam, tudjatok róla – vonta meg a vállát
- Tényleg? – mosolygott Tay – ez tök jó – bólogatott és szürcsölt bele az italába.
- De jó – örültem meg én is – jönnek mások is?
- Nem – ingatta anyu a fejét – csak így a két család.
- Az jó - mosolyogtam
- És te? Jól vagy most már? – nézett rám anyukám.
- Ühüm – bólogattam – jól vagyok.
- Akkor jó – mosolygott – na, de megyek, most már lefekszek.
- Oké, jó éjt – mondtuk Tay-el szinte egyszerre.
- Nektek is – mosolygott és ment ki.
- Én is lassan megyek – itta meg az utolsó kortyát.
- Muszáj? – néztem rá boci szemekkel, mire csak halkan elkuncogta magát.
- Ühüm – bólogatott mosolyogva – szívesen maradnék még, de már aludni kellene.
- Kár – húztam el a szám, s mentünk az ajtóig.
- Akkor holnap találkozunk – mosolygott.
- Okés – adtam egy puszit a szájára.
- Szeretlek.
- Én is szeretlek – adtam még egy puszit neki – szia – intettem neki, ahogy elindult az autója felé.


Bezártam magam mögött az ajtót és a szobámba felmenve, letusoltam gyorsan, majd a pizsamámat magamra öltve, az ágyba fészkeltem magam és percek alatt álomba szenderültem…