Szandra Burke's life 72 rész

Másnap reggel nagyon jó kedvvel keltem fel. Bizonyára azért, mert kialudtam magam és végre jól éreztem magam. Szinte fel voltam pörögve. Már vártam, hogy menjünk Laurennel hely után kutatni. Mindig is szerettem szervezkedni. Így miután felnyitottam a szemem, az ágyból kipattanva már mentem is a fürdőbe, ahol szokás szerint megcsináltam a teendőimet.










Ezután a gardróbból gyorsan kiválasztottam egy nyárias kellemes sárga színű felsőt, és egy sötétebb farmert, plusz kiegészítőkkel. Igazítottam még a hajamon egy kicsit, felhúztam a papucsom és a táskámat, majd leindultam a földszintre bekapni valami reggelit. Amikor leértem már éreztem az ismerős finom illatokat, mire még jobban megörültem.

- Palacsinta! – ugrottam fel, amikor láttam, hogy az érzékeim nem csalnak.
- Neked is jó reggelt – kuncogott rajtam anyukám.
- Nyami – ültem le a pulthoz – és jó reggelt – vettem már is néhányat a tányéromra.
- Mész el?
- Ühüm. Képzeld, Taylornak szervezünk egy hatalmas meglepetés bulit a szülinapjára és ma Laurennel megyünk nézni néhány helyet.
- Ha segíthetünk, valamiben csak szóljatok.
- Rendben, de kezünkbe tartjuk a dolgokat. Mindent megterveztünk már. Lauren szervezi a Dj-t, az enni-inni valót, és most akkor közösen a helyet is lerendezzük. Én pedig a vendéglistáról meg a fellépőkről gondoskodok. Ugye ti is eljöttök? Taylor örülne szerintem. Persze jönnek Debiék is. Meg az összes barátját meg akarom hívni.
- Persze – mosolygott.
- Majd úgy szeretném csinálni, és ezt mindenkinek elmondom, hogy a szülinapján egész nap senki se köszöntse fel, hogy olyan legyen mintha elfelejtettük volna és akkor robbanásszerű meglepetés lesz neki.
- Tényleg jól megterveztétek. És kik lesznek a fellépők?
- Hát… a Bon Jovi-ra gondoltam, meg a 100 Monkeys. Mert mindkettőt nagyon szereti.
- És te? Nem énekelsz neki valamit?
- Hát… nem tudom. Szívesen énekelnék, csak az az ő napja lesz, és nem akarom, hogy másra terelődjön a figyelem.
- Te tudod. De szerintem örülne neki.
- Majd még meglátom – vontam meg a vállam.


Még tovább beszélgettünk egy kicsit, majd amikor meghallottam, hogy Lauren dudál, még magamba pakoltam 1 palacsintát, és egy gyors búcsút véve anyutól, kimentem Laurenhez.

- Na, szia – mosolygott, ahogy beültem.
- Szia – mosolyogtam én is – na, mehetünk – indultunk el – hová megyünk először?
- A Seventyfour-ba. Elég jó hely.
- Okés – mosolyogtam.


Az úton, mint máskor most is beszélgettünk, illetve a zenét hallgattunk. Aztán eszembe jutott egy újabb fontos „kellék” a bulihoz.

- Te! – néztem Laurenre – a tortát el ne felejtsük.
- Uh, tényleg. El is felejtettem.
- Nekem is most jutott az eszembe.
- Nem baj, akkor beugrunk egy cukrászdába is.
- De valami különleges torta kell, nem amolyan egyszerű.
- Nyugi. A legjobb cukrászokat ismerem.
- Akkor jó – nyugodtam meg.


De tényleg, hogy mehetett ki ez a fejemből. A torta! Milyen a szülinap torta nélkül. Semmilyen.

- Amúgy Vegasban jobb klubok lennének.
- Áh. Odáig azért nem megyünk el – kuncogtam – majd ha a 21-diket ünnepli.
- Jól elraktad – kuncogott velem.
- Vagy esetleg ha én ünneplem a 18-dikat.
- Jól hangzik – nevetett.



Szinte az egész délelőttünk ráment a keresgélésre, mivel mindegyikkel volt valami bajom sajnos. Volt, amelyik túl kicsi volt, vagy túl nagy, vagy nem volt elég nagy a színpad, vagy csak egyszerűen nem tetszett. De végül még is megtaláltuk a tökéletes helyszínt, ami a Lavo night club lett. Bár ott sem volt olyan nagy a színpad, de azt mondták, hogy ki tudják bővíteni. Ráadásul a díszítést is elvállalták, úgy, hogy már erre se lesz gondunk. Így már a helyet is kipipálhattam. Hazafele úton, beugrottunk egy cukrászdába, ahol szintén elkezdtünk válogatni egy jó ideig, de nekem volt egy saját ötletem a tortához, így amikor kijött hozzánk a fő cukrász, elmondtam neki a terveimet. Valamilyen filmes tortát akartam, mert ugye Taylor imádja a munkáját, de úgy, hogy közbe benne legyen Taylor személyisége is a tortába. Szerencsémre ezt egyből megértette a cukrász és egyből beindult a fantáziája, majd le is rajzolta az elképzelését, ami nagyon tetszett. Nem akartam túl nagyot, de kicsit se, mivel remélhetőleg leszünk jó páran. És hála azt is elvállalták, hogy kihozzák majd a helyszínre pár órával a buli kezdése előtt, így már azt is kipipálhattam. Ahogy hazaértem leültem a nappaliba a kis noteszemmel és egyből Jace-t hívtam fel, hogy átjöjjön hozzám. Néhány csörgés után végre felvette.

- Szia Jace – köszöntem bele.
- Öhm…. – értetlenkedett a telefonba.
- Szandra Burke vagyok.
- Jaaa. Szia – kapott észbe végre – hát te? Hogy hogy felhívtál? Van valami gond?
- Dehogy is. Csak szeretnék veled beszélni. Nem tudsz átjönni hozzám?
- Baj van? – hallottam az aggódást a hangjában.
- Nem, nem, nem. Csak… mindegy. Majd elmondom. Csak gyere.
- Rendben, akkor indulok.
- Oké. Szia.
- Szia.


Hallottam a meglepettséget a hangjában, de nem is számítottam másra, hiszen szinte sosem szoktam felhívni. Azt hiszem ez lesz a többi barátjával is, de nem gond. Kábé 15 percet kellett várnom, majd ahogy meghallottam, hogy csengettek, felugrottam a kanapéról és az ajtóhoz vágtattam.

- Szia – mosolyogtam Jace-re – gyere be – invitáltam be.
- Szia – ölelt meg először – na, mondd.
- Gyere, üljünk le ide – mutattam a nappaliba.
- Azt hittem valami baj van – indultunk el.
- Nem, dehogy – ültünk le a kanapéra – na, szóval. Tudod, nemsokára lesz Tay szülinapja és Laurennel szervezünk neki egy meglepetés bulit.
- Ahhh, király – örült meg neki.
- De nagyon titkos. Illetve csak Taylor számára az. Ha elmered mondani neki, kinyírlak – mondtam viccelődve a végét.
- Oké, oké. Nem mondom el.
- Azért is hívtalak el, hogy meghívlak, meg, hogy kellene a segítséged.
- Na, mondd.
- Tegnap átküldtem Tay telefonjából szinte az egész telefonkönyvét, de azért, hogy minden barátját elhívhassam. Szóval és abban kellene segítened. Lényegében a vendéglistát kellene összeállítani, csak nem tudom, hogy kivel milyen viszonyba van. Illetve tudom nagyjából, de szerintem te ezt jobban tudod.
- Oh, persze. Segítek.
- Már kiírtam azokat a neveket, akikben biztos voltam, hogy el is jönnek, meg, hogy Tay-el jóban vannak, de a többit azt rád bízom.
- Rendben.
- Nézd, itt vannak benne – adtam oda neki a telefonom és mutattam meg a neveket – írd fel ide, akiket még meg kell hívni – mutattam a noteszemre – addig hozzak neked valamit inni?
- Hát… megköszönném – mosolyodott el.
- Okés – álltam fel és indultam a konyhába.
- Egyébként ez egy nagyon jó ötlet – szólalt meg közbe utánam.
- Köszi – kuncogtam el magam s közben öntöttem neki gyümölcslevet, s indultam vissza hozzá.
- Gondolom te találtad ki – kuncogott, s írta lefelé a neveket.
- Igen. De Lauren nagyon sokat segített a szervezésben. Már meg van a hely, a torta, a Dj is és Lauren intézi az enni-inni valót is.
- Aszta.
- Mindent le szeretnék tudni időbe.
- Ühüm – kortyolt bele az italába.
- Lesznek fellépők is. Megpróbálom megszerezni Bon Jovi-t, meg a 100 Monkeys-t is.
- Taylor odáig lesz – nevetett fel.
- De majd úgy szeretném, hogy a szülinapján senki se köszöntse fel, tudod, hogy úgy látszódjon mintha elfelejtettük volna.
- Ez gonosz – kuncogott – és hogy akarod majd rávenni, hogy eljöjjön? Főleg ha megharagszik azért, mert nem köszöntöttük fel.
- Ezen még nem is gondolkodtam.
- Ha gondolod, segíthetek. Mondjuk, este beállítanék hozzá azzal, hogy hírtelen mennie kell egy fontos megbeszélésre, aztán meg kiderül, hogy csak a bulijára megyünk. Szerintem nagyot ütne.
- Te egy agytröszt vagy – kuncogtam a jó ötletén – ez nagyon jó ötlet. Akkor azt rád bízom.
- Oké.


Néhány jó pár percig még írogatott, aztán amikor végzett úgy döntöttünk, hogy elkezdjük felhívni az embereket. Minél előbb annál jobb. Viszont mielőtt felhívtuk volna az első emberkéket, hírtelen kopogtak az ajtón, mire felugrottam és oda baktattam. Fogalmam sem volt, hogy ki lehetett az, de amikor kinyitottam, azonnal visszább csuktam az ajtót, hogy csak a fejem látszódjon, mert, ugyanis ahogy Taylort megláttam, egyből beugrott, hogy megbeszéltük, hogy délután átjön. De nem akartam, hogy itt találja Jace-t, mert akkor biztos elkezd valamit sejteni.

- Szia – böktem ki végül.
- Szia – nézett rám értetlenül – nem mehetek be?
- Hát öö… most nem alkalmas. Tudom, megbeszéltük de…. bocsi – húztam el a szám és néztem rá bocsánatkérően.
- De van itt valaki, vagy mi a gond? – ráncolta a homlokát.
- Öhm… itt vannak a…. barátnőim – találtam ki gyorsan.
- Hazudsz – döbbentem le a felismerésén.


Erre csak a hallgatásommal válaszoltam, hiszen már nem akartam hazudni neki. Nem valami jól éreztem magam a kis füllentések miatt, mert saját magam se szeretem a hazugságokat. Mire feleszméltem Taylor az ajtóra tette a kezét, majd egy mozdulattal kinyitotta és döbbenten nézte, hogy Jace ott ül a nappaliban.

- Mit csinálsz te itt? – nézett rá felhúzott szemöldökkel.
- Hát ööö… - nézett rám Jace azzal a kifejezésével, hogy „segíts”.


De nekem se jutott semmi értelmes az eszembe.

- Mi csak tanulunk – bökte ki végül Jace – tudod, mondtad, hogy Szandra jó matekból én meg gondoltam kérek tőle egy kis segítséget – néztem rá ledöbbenve. Ilyen hülyeséget! Mondjuk jobb, mint a semmi.
- Aha – bólintott Taylor – és akkor hol vannak a könyvek? – nézett körbe.
- Hát… könyv nélkül tanulunk – néztem Jace-re azzal a tipikus „Hülye vagy?” kifejezésemmel. Mégis melyik hülye tanul könyv nélkül?
- Érdekes – nézett rám Taylor – de nem azt mondtad, hogy a barátnőiddel leszel ma?
- Hát… már vége a csajos napnak.
- De akkor ezért nem akartál beengedni?
- Azért nem akart beengedni, mert azt mondtam neki – szólalt meg Jace, mire még jobban kidőltek a szemeim rá – nyugodtan akartam tanulni, mert tudod, hogy elég hülye vagyok matekból.
- Tőlem is kérhettél volna segítséget – nézett Tay immár Jace-re.
- Azt hittem nem érsz rá – vonta meg a vállát.
- Na, jó. Rendben. Akkor majd beszélünk – nézett rám furcsán, amitől még jobban rosszul éreztem magam.


Úgy éreztem, hogy megbántottam és főleg, hogy hazudtunk neki. Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz eltitkolni előle. De ha elkezdek magyarázkodni, akkor meg minden kiderülne, így csak bólintottam egyet, majd elköszönt még egyszer és elment.

- Olyan hülye vagy – néztem Jace-re ahogy bezártam Tay után az ajtót – Tanulunk? Könyv nélkül? Ilyen hülyeséget még nem hallottam – mentem vissza hozzá.
- Valamit ki kellett találni. Amúgy is szólhattál volna, hogy jön délután hozzád.
- Elfelejtettem. De akkor is. Láttad az arcát? Szerintem tuti, hogy megbántottuk mindketten. Olyan szomorú volt. És tuti nem vette be ezt a tanulós dolgot.
- Ez jutott előbb eszembe.
- Jó, mindegy – vontam meg a vállam – de remélem sikerül eltitkolni előle.
- Hazugság árán is.
- Ja – húztam el a szám.


Ezen túllépve, inkább újra a vendég listával kezdtünk foglalkozni és elkezdtük hívogatni sorba az embereket. Bár mivel Jace-nek mennie kellett, ezért csak pár embert hívott meg a többi pedig rám maradt, de mivel ráértem így nem volt gond. Gyorsan elbúcsúztam Jace-től, majd immár a szobámba folytattam a hívogatást. Mindenkinek elmondtam, hogy, hol, mikor és hány órától lesz, és hogy senki ne köszöntse fel. Szerencsére mindenkit elértem, és ők is jó ötletnek gondolták ezt az egészet, bár nagyon meglepődtek, amikor felhívtam őket. Volt olyan is köztük, akivel még nem is beszéltem soha, sőt még csak nem is találkoztam, de azért minden rendben ment. És A 100 Monkeys is fellép, mivel Jackson is jön, így igen-t mondott rá. Jócskán elment a délután, már majdnem 8 óra volt, de még mindig volt 1 ember, akit nem hívtam fel. Utoljára hagytam Taylor Swift-et, mert bevallom tőle eléggé paráztam, de ahogy mondtam félre tettem a negatívumokat és erőt véve magamon, végül elkezdtem tárcsázni a számát.

- Igen? – vette fel pár csörgés után.
- Öh, szia, Taylor. Szandra Burke vagyok – köszöntem neki normálisan.
- Oh, szia – hallottam a ledöbbenést a hangjában – most mivel akarsz vádolni? Vagy mit akarsz? – váltott kissé ellenséges hangra.
- Nem, nem, semmi. Csak hamarosan lesz Taylor születés napja és szerveztem neki egy meglepetés bulit. És mivel szerintem jóban vagytok, így úgy gondoltam, hogy téged is meghívlak.
- Oh, ez meglepett – váltott ismét normálhangra – tényleg?
- Igen. Mert ez Taylor napja lesz, és azt akarom, hogy minden barátja ott legyen. Szerintem megoldható, hogy mi ketten egy terembe legyünk, ugye? Úgy értem, idézőjelben „felnőttek” vagyunk. Tegyük félre a rosszakat és próbáljunk meg normálisan viselkedni egymással. Legalább a szülinapján.
- Hát… tényleg megleptél. De felőlem rendben van. Számíthatsz a jelenlétemre.
- Rendben – mosolyodtam el – akkor február 11. Itt Los Angelesben a Lavo night clubban lesz. Este 7-től lesz a gyülekező és olyan 8-9 körül kezdődik majd a buli, amikor meg jön Taylor. De erről semmit sem tud Taylor. És szeretném még azt kérni, hogy ne köszöntsd fel a szülinapján egész nap, így olyan mintha elfelejtenénk. És így tényleg meglepetés lesz neki.
- Rendben, megjegyeztem. Örülök, hogy elhívtál.
- Nincs mit.
- Akkor gondolom, majd ott összefutunk.
- Biztosan.
- Oké, szia.
- Szia – bontottam a vonalat.


Nagyon meglepett, hogy milyen kedves volt velem. Arra számítottam, hogy végig flegmázni fog velem, de ahhoz képest nagyon is rendes volt. Úgy tűnik ilyen is tud lenni. Ezen mérlegelés után, hírtelen eszembe jutott Taylor, de mielőtt felhívtam volna, elmentem gyorsan letusolni. Ahogy végeztem a pizsamámba bújva, az ágyba másztam, majd a telefonomat elővéve, elkezdtem tárcsázni.

- Szia – köszöntem bele már is bocsánatkérően.
- Szia – hallottam meg a kicsit szomorkás hangját.
- Baj van? – bár hiába kérdeztem, úgy is sejtettem, hogy a délutáni dolog volt a baja.
- Nem, nincs. Csak nincs jó kedvem. Milyen volt a tanulás? – hallottam egy kis gúnyt a hangjában.
- Elment.
- Ja. Pedig tudom, hogy nem tanultatok. Nem kell hülyének nézni.
- Nem néztünk hülyének. Tényleg tanultam vele. Délután felhívott, hogy átjöhet-e én meg igen-t mondtam – és ismét belém hasított az a rossz érzés.
- És milyen volt a csajos nap?
- Jó volt. De ugye most haragszol? Mert akkor ne haragudj.
- Mindegy.
- Hát nekem nem az. Ha haragszol nem tudok majd aludni és idegesíteni fog. Tudom, hogy Jace a bajod. De komolyan. Higgy nekem. Tényleg csak… tanulni jött.
- És ilyen sokáig tartott, hogy csak most hívtál fel?
- Nem. Csak volt egy kis dolgom még és mivel már viszonylag késő volt, így úgy gondoltam, hogy már nem megyek át.
- Ühüm, értem.
- Holnap találkozunk?
- Nem tudom – suttogta.
- Holnap átmegyek és megbeszéljük. Tudom, hogy addig úgy is ilyen leszel.
- Nem Jace-el kell tanulnod?
- Nem – vágtam rá – ne légy már ilyen.
- Jó – mondta semlegesen.
- Úgy hallom most veled nem lehet beszélni. De holnap úgyis átmegyek.
- Jó – ismételte meg magát ugyanolyan hangnemben.
- Akkor, szia.
- Szia – nyomta ki egyből a telefont.


Ez most nagyon idegesített. Nem szeretem, amikor haragszik rám. Lelki ismeretfurdalásom támadt és nem is éreztem magam e-miatt olyan jól. A tv-t kezdtem el kapcsolgatni, de semmi sem tudta elterelni a gondolataimat. Végig ezen járt az eszem és csak idegesítettem magam. Az én hibám, hogy elfelejtettem, hogy jön hozzám délután. Jace-t sem kellett volna áthívni, hanem valahol találkozni kellett volna inkább. Akkor mindezt elkerülöm. Miután meguntam a tv-t kapcsolgatni, inkább kikapcsoltam és úgy gondoltam, hátha el tudok aludni, így magamra húztam a takarót és lehunytam a szemem.

Sehogy sem ment az elalvás. Órákig forgolódtam és folyton kattogott az agyam, mindig Tayloron járt. Nem tudom, holnap mit is fogok neki mondani, de megpróbálom vele elhitetni ugyanezt. Aztán úgy hajnal táján végre már sikerült valahogy elaludnom….