Szandra Burke's life 78 rész

Reggel kipihenten, minden fájdalom nélkül ébredtem. Jó volt végre így kelni, és nem úgy, hogy minden bajom van. Úgy tűnik, hogy kezd minden a helyére jönni végre. Bár szívesebben volt kedvem még lustálkodni az ágyban, ezért nem siettem el az ébredést. A tv távirányítójáért nyújtózkodtam, majd ahogy elértem, bekapcsoltam, és az ágyba visszasüppedve, elkezdtem kapcsolgatni, míg az MTV-nél megálltam. Lehet ezt már valaki függőségnek nevezné, de egyszerűen odáig vagyok az MTV-ig. Csupa olyan műsorok mennek, amik engem nagyon lekötnek és érdekelnek. Először is például ott van a Jersey Shore, aztán a Várandós Tinik, Tini mamik, Liz vagyok és satöbbi. Minden sorozatot szeretek rajta. A Várandós tiniket azért szeretem nagyon, mert irtó édesek benne a babák, és érdekes végignézni különböző szituációkat. Bár az biztos, hogy nem igazán lennék a helyükbe. Ha jól belegondolok, akkor gyakorlatilag velem egyidősek és már van egy kis babájuk. Hát… őszintén szólva, nem hiszem, hogy én meg tudnék birkózni ezzel ennyi idősen. Sokkal több felelősség szorulna rám és valószínűleg a karrieremről is lemondhatnék. Bár ebbe a reality show-ba nagyon idegesít, hogy szinte az összes lány barátja nem tart ki mellette és elmenekül a feladata elől. Nem tudom, hogy mondjuk, Taylor milyen lenne, de remélhetőleg ő kivétel lenne. Ezért kell nagyon vigyázni.

Ezen elgondolkodva, a képernyőn megláttam kiírva, hogy Várandós Tinik maraton van, mire nagyon megörültem. Megvan a délelőtti program! – döntöttem el magamban. Nagyon jól esett így zavartalanul pihengetni. Hírtelen nyílni kezdett az ajtó, majd anyukám dugta be a fejét. Látva, hogy már fent vagyok bentebb lépett.

- Jó reggelt! – mosolygott.
- Szia – mosolyodtam el én is.
- Na, jól aludtál?
- Végre, igen – bólogattam.
- Jó ezt hallani. És jóval pihentebbnek látszol – mosolygott – nem jössz le reggelizni?
- Nem – ingattam a fejem – még nem vagyok éhes. És szerintem már csak Tayloréknál fogok enni, a grillezésen.
- Biztos?
- Ühüm – bólogattam – tényleg nem vagyok éhes.
- Hát… rendben – vonta meg a vállát – majd olyan 1-2 óra múlva megyünk.
- Már annyi az idő? – húztam fel a szemöldököm.
- Majdnem 1 óra van.
- Tényleg? – dülledtek ki a szemeim – hm… legalább most kipihenem magam – kuncogtam.
- Pihenj csak – mosolygott – majd gyere akkor.
- Okés – mosolyogtam, s ment ki.


Az ágyba visszakuporodva folytattam a maraton nézést…

Mire észbe kaptam, már ott volt az idő, hogy elkezdjek készülődni, ezért kipattantam az ágyból, és a fürdőbe lépve, elvégeztem a szokásos teendőimet. A tükörbe nézve, örömmel láttam, hogy tényleg már jobbak a viszonyok és a karikáim is eltűntek. Miután kész lettem, a gardróbomba mentem és gondolva, hogy ez egy kis egyszerű grillezés, egy fehér shortot és egy kék színű, lenge felsőt vettem elő. Gyorsan felöltöztem, majd újra a fürdőbe lépve, lófarokba kötöttem a hajamat, a telefonomat a zsebembe csúsztattam, felhúztam egy papucsot és a tükörben még utoljára megnéztem magam. Mivel még volt egy kis idő, így a szobámat összerámoltam, kikapcsoltam a tv-t, és a földszintre indultam, ahol már mindenki téblábolt.

- Helló mindenki! – mosolyogtam rájuk, ahogy lejöttem.
- Szia – köszöntek vissza.


A konyhába lépve, láttam, hogy anyukám készíti elő fele azokat a dolgokat, amiket viszünk magunkkal, így úgy gondoltam, hogy lehet szükséges a segítségem.

- Segítsek valamit?
- Öhm… - nézett rám – ezt a tálcát már viheted is az autóba – adta ide a teli tálcát.
- Oké – fogtam meg és indultam el vele.


Beraktam a többi közé, majd visszamentem a házba.

- Te is jössz? – néztem Nickre meglepődve, látva, hogy ő is jön.
- Miért én nem a családhoz tartozok? – húzta fel a szemöldökét.
- Jaj, nem így értettem. Csak nem nagyon szoktál velünk jönni.
- Hát, most van kedvem hozzá – vonta meg a vállát.
- Helyes – mosolyodtam el.
- Na, és jól mennek a dolgaid?
- Jól – bólintottam.
- Figyelj… - jött közelebb – ha Taylorral lesz valami gond… csak szólj és lerendezem – suttogta komolyan. De láttam a szája sarkában megbúvó mosolyt és, hogy félig poénnak szánta.
- Jól megvagyunk – mondtam, miközben értetlenül néztem rá.
- Tudom, én. Csak vicceltem – kuncogta el magát.
- Hát, én nem nevettem. De okés – kuncogtam el magam én is.
- Na, kösz – nézett sértődöttséget színlelve.


Pár másodpernyi csönd után, mindkettőnkből előtört a nevetés. Bár nem értettem, mire felmondta ezt Taylorról, de a lényeg, hogy jó kedvünk volt és örültem, hogy ő is jön velünk. Még pár cuccot bepakoltunk az autóba, majd beültünk és már indultunk is Taylorékhoz. Mindenkinek jó kedve volt, és Stella is nagyon fel volt pörögve. Az alatt a rövid idő alatt, míg oda értünk, végig az én nyakamba csimpaszkodott, mint egy kismajom, de persze jót nevettem rajta. Nem merem állítani, de már páran mondták, hogy olyan dilis, mint én, ami talán most be is bizonyult. De jól áll neki és nagyon aranyos.

Amikor odaértünk, kiszálltunk mindannyian, és miután csengettünk, néhány másodpercnyi várakozás után, Debi mosolyogva nyitott ajtót.

- Sziasztok! – engedett be minket.
- Szia, Debi! – mosolyogtam rá, és én is mentem bentebb.
- Szia, drágám – ölelt meg.


Lehuzakodtam, majd látva, hogy az udvaron van mindenki én is oda mentem. Taylort persze egyből kiszúrtam, bár nem volt nehéz, hiszen ahogy Stella meglátta, szegénykémnek a szó szoros értelmében a nyakába ugrott. De nagyon aranyosak voltak, és jó volt látni, hogy ilyen jól kijön minden családtagommal. Közelebb mentem és miután, Stella leszállt Taylorról, egy puszi kíséretében megöleltük egymást.

- Azt hittem már sosem jöttök – mondta, ahogy kibontakoztam az öleléséből – hívtalak is.
- Ehj, ilyen türelmetlen voltál – mosolyodtam el – tényleg hívtál? – kaptam észbe.
- Ühüm – bólogatott.
- Lehet, le vagyok némítva – nyúltam a zsebembe, s láttam, hogy tényleg hívott és azt is, hogy le vagyok némítva, így visszanémítottam – bocsi – húztam el a szám.
- Nem baj – mosolygott.


Gyorsan még köszöntem Make-nek és az apukájának is, majd a két fa közé beállított függőágyra leheveredtem Taylor mellé.

- És, mit csináltál ma? – néztem rá és húztam fel mindkét lábam.
- Nem sok mindent – mosolygott – te?
- Aludtam – vágtam rá – sokáig. És tv-ztem. Nem sok kedvem volt kifelé mászni az ágyból – kuncogtam el magam.
- Kis lustaság – motyogta.
- Micsoda? – ment fentebb a hangom két oktávval – én? Nem is! – néztem rá színlelt sértődöttséggel.


Látva a színlelésemet, csak felnevetett, majd én is követtem.

- Holnap akkor jössz velem edzeni?
- Ühüm – bólogatott – én olyan 11 körül fogok menni, hogy a premierre is normálisan el tudjak készülni.
- Oké. Akkor én is akkorra megyek.
- Oké – mosolygott.


Bár nem tudom hogyan, de valahogy eszembe jutott, hogy – igaz már nem most – de valamikor az egyik barátom a fülembe ültetett Taylor anyukájáról valami olyasmit, hogy nem szereti, ha Tay átlagos lányokkal van egybe, de ha már valami sztárral randizgat, akkor őt már imádja. És nem értettem, hogy akkor, most engem azért kedvel így, mert én is ismert vagyok és van a fiának kivel mutatkoznia?

- Kérdezhetek valamit? Az anyukáddal kapcsolatosan
- Persze – vágta rá.
- Régebben az egyik barátom azt mondta, hogy az anyukád nagyon nem szereti azokat az átlagos lányokat, akikkel egybe voltál, és az ismert lányokat, akikkel randiztál, azokat meg imádta. Akkor, most engem is azért drágámozik, meg kedveskedik velem, mert ismert vagyok?
- Mi? – szökött égbe a szemöldöke – ezt a hülyeséget meg ki mondta neked?
- Az most mindegy.
- Dehogy azért. Az elejétől fogva nagyon kedvelt. És az sem igaz, hogy nem szerette a régi barátnőimet. Például Selenával nem jött ki jól, még is híres.
- Tényleg?
- Ühüm – bólintott – imád téged. Mindig azt mondja, hogy olyan mintha a lánya lennél, ami szerintem kicsit furán hangzik, de te vagy az, akit eddig a legjobban a szeret.
- Eddig? – húztam fel a szemöldököm.
- És ezután is – kuncogott.
- Akkor jó. Megnyugodtam. Csak mert nem akarom, hogy valaki az ismeretségem miatt szeressen.
- Ne aggódj e-miatt – mosolygott – és azért is örülök, hogy félig a lányának tart, mert van a családomnak egy nagy titka és ezzel kapcsolatos.
- Mi az? – dülledtek ki a szemeim kíváncsian.
- Hát… nem tudom, hogy elmondhatom-e.
- Persze, hogy elmondhatod.
- De ez tényleg nagyon titkos – mondta halkan.
- Ígérem, hogy nem mondom el senkinek.
- Igazából én is csak nem rég tudtam meg – hajtotta le a fejét. Láttam, hogy ez tényleg valami fontos lehet, és örültem is, hogy így megbízik bennem – Szóval… a múltkor mesélték a szüleim, hogy amikor 1 éves voltam, akkor anyu teherbe esett de… nem voltunk olyan körülmények között, hogy fel tudják nevelni. Ezért úgy döntöttek, hogy örökbe adják – nézett fel rám szomorúan, én pedig ledöbbenve ültem ott – annyit tudok róla, hogy lány. De, hogy hol él, hogy néz ki, hasonlít-e ránk, nem tudom.
- Komolyan? – nyögtem ki pár másodperc után, még mindig ledöbbenve.
- Ühüm – bólintott.
- Akkor gyakorlatilag van egy húgod?! Illetve még egy.
- Igen – bólogatott.
- Ez nagyon komoly dolog – ráncoltam össze a homlokom.
- És ezért örülök, hogy félig a lányának tart.
- Mert kitöltöm benne azt az ürességet?
- Olyasmi – mosolyodott el.
- El se tudom képzelni, milyen rossz lehetett neki, odaadni.
- Apám szerint, csak akkor lett jobban miután megtudta, hogy ismét terhes, Make-el.
- Akkor 5 évig szenvedett?
- Igen – sóhajtott fel – de még mindig látom rajta, hogy néha szomorú.
- Ez szerintem természetes, de nagyon sajnálom. És nem akarod megkeresni?
- Mégis hogy?
- Nem tudom – vontam meg a vállam – a szüleid talán tudják, hogy kiknek adták örökbe, vagy biztos van valami infójuk róla.
- A-a – ingatta a fejét – nem hiszem.
- De szeretnéd megtalálni, nem?
- De. Szeretném. Persze az is lehet, hogy rosszul sülne el minden, ha megtudná az igazat. Így csak jó lenne ellenőrizni, hogy jól van-e, és, hogy, hogy bánnak vele a nevelő szülei.
- Köszi, hogy elmondtad – mosolyodtam el.
- Muszáj volt már valakinek, meg benned megbízok – mosolyodott el ő is.
- De ez is hasonló az én életemhez. Vannak magyar rokonaim, még is idegenek számomra, neked pedig van egy elveszett húgod – vontam meg a vállam – és Make tudja?
- Nem – ingatta a fejét – majd ő is megtudja, ha eljön az ideje.
- És apukád, nem szokott róla beszélni?
- Nem. Egyáltalán nem szoktak a szüleim róla beszélni – ingatta a fejét.
- Velem beszélhetsz róla – mosolyogtam – mit csinálnál, ha tényleg csak úgy véletlenül mondjuk, rátalálnál?
- Ahogy mondtam, leellenőrizném.
- És mondjuk, ha az egyik rajongód lenne?
- Hát… nem tudom – nevette el magát.
- Durva lenne. Szerintem valóra válna az álma – kuncogtam el magam.
- Meglehet – kuncogott ő is.
- Ez azért nagyon fura, és hihetetlen.
- Tudom – bólogatott – esetleg neked, valami titok? – kuncogott.
- Nem, nekem nincs – ingattam a fejem.


Tényleg ledöbbentem. Eddig csak hallottam ilyenről, de sosem gondoltam volna, hogy pont Tayloréknál is megtörtént egy ilyen eset. Szegény Debi-t, nagyon sajnáltam. Biztosan fájdalmas lehetett neki. És most már értem akkor, miért kedvel ennyire. Bár az ő dolguk, hogy meg szeretnék-e keresni, de engem nagyon érdekelne, és addig kutatnék, amíg meg nem találnám. Biztosan van valami információ róla.

Ezen elgondolkodva, éreztem, hogy Taylor lefekszik a függőágyra, s erre én is lefeküdtem vele szembe, alig pár mm-re egymás arcától, majd Taylor mosolyára én is elmosolyodtam.

- Örülök, hogy vagy nekem. Komolyan – motyogta, s kezdte el simogatni gyengéden az arcomat.
- Oh, én is örülök – mosolyogtam rá.
- Mikor szerettelek én meg ennyire?! – mondta néhány perc múlva.
- Hm… talán amikor megláttál? – kuncogtam el magam, hülyülésnek szánva.
- Meglehet – kuncogott ő is – téged nem zavar, hogy a szülők itt vannak? – suttogta alig hallhatóan.
- Nem – vágtam rá egy grimasszal az arcomon – mert téged igen?
- Nem, csak van egy olyan megérzésem, hogy minket bámulnak.


Hogy választ adjak a megérzésére, felnéztem Taylor elől és ezúttal csalt a megérzése, mert a szüleink nagyban beszélgettek szinte ránk se hederítve. De Nick-et is láttam, akit a két kiscsajszi majd „szétszed”.

- Rosszak a megérzéseid – feküdtem vissza – mert beszélgetnek.
- Oh – mosolygott.
- De itt van a bátyám is és úgy látom mentésre van szüksége – böktem oda kuncogva.
- Hajaj, akkor megyek – ült fel nevetve.
- Jaj, még az kellene! – állítottam le – téged meg a húgom szedne szét. Inkább majd én – álltam fel.


Bár nem tudom, hogy én, hogy fogom leállítani őket, de tény, hogy mindkét kis csaj fel volt pörögve. Lehet nálunk, lányoknál ez valami terjedő vírus lenne? Mert nekem is vannak ilyen bekattanásaim. Hm… mindegy is. Ahogy odamentem, elküldtem Nick-et Taylorhoz, majd hírtelen jött ötlettel vezérelve, kitaláltam, hogy a fiúkkal együtt focizhatnánk egy kicsit. Az legalább minket is szórakoztat és őket is lefárasztja. Tudom, elég fura, hogy pont én mondom ezt, aki nem igazán szereti a sportot, de most kedvet kaptam hozzá és a lányoknak is tetszett. Amikor elmondtam Tayloréknak, mondanom sem kell, hogy egyből benne voltak, viszont mindkét fiút is meglepte, hogy pont én találom ki, plusz apuék is meghallották, így Dan is és apukám is még hozzánk csatolódott. Így megbeszéltük, hogy én, Stella és apu leszünk egy csapatba, Tay, Dan, Make és Nick pedig a másikba. Kicsit egyenlőtlen, de úgy is csak játék.

******

A „meccs” nagyon jó volt. Igazából nem is számoltuk az eredményt, így fogalmunk sincs, hogy ki győzött. Taylorral elég sokszor kerültünk egész „véletlenül” ütközésbe, és a végén mindig valamelyikünk a földre keveredett, amin a többiek fennhangon nevettek. Apukámmal nagy összhangban voltunk és meglepetésemre elég jól játszottunk. Stella pedig próbálkozott, de szintén ügyes volt. Órákig játszhattunk, amikor már mindenki kimerülten vagy a füvön feküdt, vagy leült egy székbe. Anyáink pedig a főzéssel foglalkoztak.

- Gyertek, készen van – hallottam meg Debi hangját, mire mindünk feltápászkodott és az asztalhoz ülve lassan mindenki neki kezdett a finom sült ételeknek.


Az evés közben ismét jókat nevettünk, és ezúttal nem Dan mesélt régi történeteket, hanem az én drága apukám. Nagyrészt az én kicsi koromról mesélt, amikor még bénább és esetlenebb voltam. Ezeken persze mindenki jókat nevetett én kívül fülig vörösödtem, belül pedig fortyogtam. Nem tudom milyen fura szokásuk a szülőknek, hogy pont a legkínosabb pillanatokat mesélik el, ráadásul azoknak, akiknek nem kellene erről tudni. Vagyis inkább úgy fogalmaznék, hogy nem szeretném, ha tudnának róla, mert nekem ez kínos és fogadni mertem volna, hogy Taylor ezekkel fog majd cukkolni. De persze a többi tesóm sem maradt szárazon, hiszen róluk is mesélt apu 1-2 kínos dolgot. Mondjuk ezt Stella nem érdekelte, de Nicken láttam, hogy néha-néha szívesen elsüllyedt volna az asztal alá. A jóllakás után, néhány percig mindenki hátradőlve emésztett, majd a két kislány, mintha mi se történt volna, felálltak és elmentek játszani.

- Most, hogy itt vagyunk, szeretnénk veletek beszélni – szólalt meg néhány perc múlva anyukám rám és Tay-re nézve.
- Oké – mondtuk szinte egyszerre.
- Szóval… - kezdett bele anyu – tudjuk, hogy már régóta mondjátok ezt nekünk, de nem engedtük meg azért, mert még túl fiatalok vagytok. De sokat gondolkodtunk és rájöttünk, hogy nincs mitől félnünk – magyarázta anyu, de nem igazán értettük miről van szó.
- És ezzel mit akartok mondani? – húztam fel a szemöldököm.
- Azt, hogy megengedjük, hogy Taylor nálunk, és te pedig itt aludhass – bökte ki, mire először nagyon örülni akartam, de aztán észbe kaptam, hogy még meggondolhatják magukat, így vissza fogtam az örömömet és csak hatalmas vigyorral válaszoltam.
- De! Mielőtt nagyon örülnétek, vannak szabályok – tette fel anyu a mutatóujját.


Hát, persze. Gondolhattam volna, hiszen ilyen anyu – gondoltam magamban.

- Egy héten kétszer aludhattok egymásnál, illetve majd később, ha valamilyen hivatalos eseményre mentek. És ez a jövő héttől, vagyis holnaptól lesz érvényes– magyarázta.
- Jobb, mint a semmi – motyogtam magamba.
- Akkor. Megegyeztünk? – kérdezte immár apukám.
- Ühüm – bólintottunk rá mindketten mosolyogva.
- Akkor most már hivatalosan sem borulhattok ki, ha véletlenül Taylor nálunk alszik! – mondtam egy fél mosollyal.
- Azért előtte szóljatok! – mondta anyukám.
- Ja, oké – kuncogtam.


Mielőtt folytattuk volna a beszélgetést, hírtelen a telefonom csörrent meg, mire gyorsan elnézést kértem és arrébb vonulva, látva, hogy Michael keres, gyorsan felvettem.

- Szia, Mike – mosolyogtam bele.
- Szia – köszönt jó kedvűen – azért hívlak, mert kedden lesz az „As a Dream” Cd borító fotózás, meg lesz a fotózáson egy interjú is.
- Már is lesz az albumborító fotózása? – kerekedtek ki a szemeim.
- Közeledik a kiadás dátuma, persze!
- Öh, oké. És hol lesz?
- A külvárosban lesz, de majd érted megyünk. Oh, és ma reggel elküldtem e-mailben a teljes turné listát. Minden le van írva.
- Tényleg? – örültem meg izgatottan.
- Ühüm.
- Akkor hamar meg is nézem.
- Rendben – kuncogott – a többit majd kedden. Akkor majd ott leszünk reggel.
- Oké, szia.
- Szia – bontotta a vonalat.


Hát… ennél jobb nap már nem is lehetne – mosolyogtam magamba. Szinte egész nap Taylorékkal vagyunk, Mike bejelenti, hogy végre meglesz már a borító fotózása is, és még a hab a tortán, hogy megvannak a turné dátumok. Nagyon izgatott lettem e-miatt és amint tudom, olyan hamar meg akartam nézni. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy ezúttal merre visz majd az út minket és hová fogunk eljutni, illetve már megint rám tört az a „hű de mennék már turnézni végre” féle érzés. Visszamentem a szüleim társaságába, és elmondtam nekik, akik szintén örültek a hírnek, majd megkérdeztem Taylortól, hogy használhatnám-e a lap-topját. Így lehozta percek alatt az udvarra, és ahogy beléptem, elkezdtük fürkészni a dolgokat. Ahogy Mike mondta, tényleg mindent beleírtak már. Hogy hol, mikor és melyik stadionba lesz a koncert. Illetve országonként az utazások miatt, több „szabad” nap is lesz. Nagyon örültem minden városnak, de a legfőképpen annak, hogy Los Angelesben is lesz koncertem, nem is egy, illetve a környéken is lesz. Viszont sajnos az Eclipse premier napján is lesz koncertem, így nem tudok elmenni. Ráadásul, ahogy lentebb tekertem, megmerevedett a szemem Pittsburgnál, s Taylorral egymásra nézve örültünk neki, hiszen pont akkor ő is ott lesz, így el tud jönni. Illetve még jobb, hogy a szülinapom előtt pár nappal leszek ott. A szülinapomon pedig nem lesz koncert, amit bevallok nem is bánok, hiszen nyugodt körülmények közt szeretném eltölteni, bár ez turné időszakban nem mindig lehetséges. Majd eldől mi lesz. Persze nagyon tetszett. Sokkal jobb, mint a tavalyi. És most már még jobban vártam, hogy végre ismét a színpadot „kivégezhessem”. A szüleim is végig futtatták rajta a szemüket, és ők inkább annak örültek, hogy több szabadnapot írtak bele. Bár azok a szabadnapok is vagy próbával, vagy interjúvolással telik. Szóval… Ráadásul anyukám bejelentette, hogy most utamra enged és nem lesz ott mindig. Ennek viszont már nem igazán örültem, hiszen akkor egyik családtagom sem lesz velem. Bár megértem, hiszen itthon is szükség van anyára, kétfelé pedig nem tud szakadni. De így is tudom, hogy ott lesz velem Lauren illetve mindenki a csapatomból, szóval biztosan elleszünk. A környékbeli koncertjeimen pedig úgyis fogok látni mindenkit, aki számít. Ez a hír nagyon felpezsdített. Annyira, hogy ezek után nem is nagyon tudtam másról beszélni. Elkezdtem mesélni Taylor szüleinek a tavalyi turnét, amin néha elámultak, a vicces sztorikon pedig felhőtlenül nevettek. Make kérésére, már be is ígértem nekik néhány jegyet.

*******

A délután vészesen hamar eltelt, annyira, hogy mire észbe kaptunk már sötétedett befelé. Nagyon sokat beszélgettünk, és meglepően nagyon elvoltunk a szülők társaságában. Arról is faggattak, hogy mi lesz Taylorral és velem a nyáron, hogy ha ennyi időt külön fogunk tölteni, de mivel ezt még nem igazán beszéltük meg, és még viszonylag messze van, így nem igazán tudtunk rá választ adni. De azt hiszem egyértelmű, hogy semmi nagy tragédia nem fog történni. Mármint, nem hiszem, hogy szakítanánk vagy ilyesmi. Majd gondolom, hívogatjuk egymást, és ha tudunk, akkor találkozunk. Bár bevallom, rettenetesen félek attól, hogy ha Taylort és Lily-t együtt látják a forgatáson, akkor egyből elkezdenek majd pletykálni róluk. Bár ki tudja. Lehet, fel se veszik, elvégre tudják, hogy velem van. A jövő titka az már biztos.

Miután anyáink is kibeszélték magukat, úgy döntöttünk, hogy ideje hazaindulni. De előtte még egyszer megbeszéltük Tay-el, hogy reggel majd a kondi teremben találkozunk. Így egy gyors búcsút követve, beültünk az autóba, és apu a gázra lépve, már indultunk is haza. Stella eléggé kimerült, így már abban a 10 percben is majd leragadt a szeme és én is már éreztem, hogy a sok beszéd és felpörgés hatására, kifáradtam egy kicsit. Ahogy hazaértünk, mindenki a szobájába vonult, de mielőtt én felmentem volna, töltöttem magamnak egy bögre teát, majd felindultam s közbe szürcsölgettem. A szobámba érve, gyorsan még lehúztam a teát, majd egy gyors tusolás után, a pizsamámba bújtam és a Tv elé leheveredve a szokásos kedvenc csatornámat kezdtem el nézni. Bár fáradtságom ismét hamar mutatkozott, mivel már épp leragadt szemekkel bámultam, majd mikor már nem bírtam tovább, kikapcsoltam és magamra húzva a takarót, álomra hajtottam a fejem….