Szandra Burke's life 71 rész

Másnap reggel nem valami jól keltem fel. Fájt a fejem és még mindig fáradtnak éreztem magam, így nem sok kedvem volt kikelni az ágyból. De ma találkozni akartam Laurennel, hogy megbeszéljem vele a szülinapi bulit, meg, hogy elmeséljem a tegnapiakkat, így az időt sem akartam vesztegetni. Pár percig még pihentem, aztán lassacskán kimásztam az ágyból, hogy rendbe hozzam magam valahogy. Első utam a fürdőbe vezetett, ahol elvégeztem a szokásos teendőket, majd visszamentem a szobámba, és ahogy kihúztam a függönyöket, immár jobb kedvvel, de hunyorogva néztem, hogy nagyon szép idő van kint. Mielőtt felöltöztem volna, eszembe jutott, hogy fel kellene hívnom Lauren-t, hogy ráér-e, így a telefonomat előkerestem és elkezdtem tárcsázni.

- Szia – szóltam bele pár csörgés után.
- Szia – köszönt kedvesen.
- Figyelj, azt akarom kérdezni, hogy ráérsz-e ma? Beszélnünk kellene.
- Hát épp a magazinnál vagyok, van egy kis elintézni valóm, de utána találkozhatunk. Úgyis egy fél óra és végzek.
- Rendben, az úgy jó. És hol találkozzunk?
- Mondjuk a Finn’s cake, süti boltban?
- Oké.
- Akkor majd találkozunk.
- Rendben, szia – bontottam a vonalat.


Miután letettem egyből a gardróbomba mentem, ahol percekig keresgélve, végül egy kellemes rózsaszín felsőnél és egy farmer szoknyánál maradtam. Felöltöztem, raktam magamra némi kiegészítőt és visszamentem a szobámba, amit még gyorsan összepakoltam. A fürdőbe lépve lófarokba összefogtam a hajam és egy egyszerű sminket felkentem magamra, majd még felhúztam egy papucsot, a vállamra kaptam a táskám és leindultam a földszintre. Viszont ahogy a lépcsőn mentem lefelé, megcsörrent a telefonom, így kivettem, és amikor megnéztem, mosolyogva vettem fel.

- Jó reggelt – szóltam bele jó kedvűen.
- Neked is – kuncogott Taylor – hogy érzed magad?
- Jól vagyok – mosolyogtam.
- Ennek örülök. Látlak ma?
- Hát… találkozok Laurennel nem sokára, és szerintem sokáig vele leszek, de majd felhívlak, ha végeztem nála. És majd akkor találkozhatunk.
- Vagy át is jöhetnél. Igaz itt fog vacsorázni nálunk néhány fontos ember az új filmemmel kapcsolatban, de addig nyugodtan átjöhetsz.
- Rendben, majd meglátom – mosolyogtam.
- Okés – mosolygott ő is.
- Akkor majd beszélünk.
- Rendben, szia. Jó légy.
- Oké, te is. Szia – bontottam a vonalat.


Aranyos, ahogy aggódik értem, de tényleg már jobban éreztem magam. Ahogy leértem a lépcsőn, a konyhában anyukámmal találkoztam össze, akinek elhadartam, hogy hová megyek, felkaptam a kocsi kulcsot és már mentem is a garázsba. Beültem, beindítottam, és ahogy kigurultam, már indultam is. Gondolat elterelésképp inkább bekapcsoltam a rádiót és azt kezdtem hallgatni, amiben most meglehetősen elég jó számok mentek.

Ahogy odaértem, leparkoltam a közeli parkolóba és hála istennek, „testőrök” nélkül mentem be a boltba. Bár mivel ez egy elég ismert környék, így lehet kiszúrtak, de nem igazán érdekelt. Amikor bentebb mentem, még sehol sem láttam Lauren-t, így leültem egy üres asztalhoz és csak vártam. A pincér persze udvariasan odajött, de mondtam neki, hogy majd ha megérkezik Lauren is, akkor fogunk rendelni. Nem sokat kellett várnom, alig 10 percet és már Lauren is megérkezett. Mosolyogva lehuppant mellém, majd miután mindketten rendeltünk egy nagyon finom szelet csoki tortát, elkezdtünk beszélgetni.

- Egyébként én is akartam veled beszélni – szólalt meg miközben neki kezdtünk a tortának.
- Na, mondd! – csillant fel a szemem kíváncsian.
- Ma reggel hallottam valamit, a tegnapi bulival kapcsolatban.
- Jaj, ne – forgattam a szemem – kitől hallottad? És mit?
- Öh nem… csak ma reggel felhívott Ryan azzal, hogy jól vagy-e, meg minden, én meg mondom, biztos jól vagy, miért?! És elkezdte mesélni, hogy tegnap csúnyán összevesztél Kírával. Majdnem összeverekedtetek – húzta az arcvonásait aggódóra.
- Hát igen. Ezt is el akartam mondani, de hamarabb eljutott hozzád. Egyébként tényleg igaz. Az egészet Kíra kezdte a flegmáskodásával és az ellenszenvességével. Nem tudom, mi baja van velem, de miután kiderült, hogy Ryannel együtt vannak, elkezdett velem flegmázni, utána meg a hátam mögött beszélt ki valami barátnőjével és tudod, milyen vagyok… az ilyenen felmegy az agyvizem másodpercek alatt. Az elején még tűrtem neki, aztán amikor kimentem levegőzni ők is kijöttek és megint elkezdtek valamit susmusolni, de akkor már nem bírtam ki, hogy ne szóljak. Aztán Kíra elkezdett sértegetni azzal, hogy tehetségtelen vagyok meg a nagyapámmal jött. És ekkor pattant el az agyam. Ha Taylor nem fog le akkor valószínűleg neki esek és még az is lehet, hogy rendőrségi ügy lett volna belőle, az meg igazán nem hiányzik most – magyaráztam neki.
- Ez azért durva. Hogy lehet ilyen? Kis fruska még flegmázik. Oh ha ott lettem volna te… - dühöngött Lauren.
- Nyugi, nem nagyon érdekel már. Szerencsére Taylor tegnap hazavitt és még sokáig ott volt velem, meg megnyugtatott.
- De akkor is. Egy az, hogy összejön a volt barátoddal, ráadásul még ő kezd téged szidni. Micsoda egy alattomos kétszínű.
- Igazából én nem haragszok, hogy Ryannel van – vontam meg a vállam – nekem itt van Taylor. Felőlem lehetnek együtt, áldásom rájuk. De nagyon megbántott.
- Hát persze, hogy megbántott. Amikor reggel elmesélte Ryan azt hittem agyvérzést kapok.
- Ne idegesítsd magad. Én se teszem. Ezt Taylornak is mondtam, de neked is elmondom, hogy nincs nekem szükségem rá. Itt vagy nekem te, Missy, az összes jó barátom és persze Taylor is. Tudom, hogy ti szerettek és, hogy kiálltok mellettem. Nekem pedig ez bőven elég – mondtam – na, de inkább beszéljünk másról. Tudod, a múltkor említettem Taylor szülinapját.
- Ühüm.
- Eldöntöttem, hogy még is megszervezem neki, de segítened kell.
- Persze. Tudod, hogy bármiben segítek.
- Már ma elkezdeném, de úgy kellene, hogy Taylor abszolút ne sejtsen semmit sem.
- Rendben.
- Akkor összeírhatnánk, hogy mi mindenre van szükség – vettem elő a táskámból a noteszom.
- Figyelj, én már sokszor szerveztem különböző divatbemutatókat és sok jó helyt ismerek ez által. Felhívhatok néhányójukat, hogy mennénk megnézni. Meg az ennivalót is el tudom rendezni, persze az italokkal együtt.
- Ez nagyon jó – írtam fel magamnak gyorsan – akkor írnunk kellene egy vendég listát.
- Hát… te ismered jobban a barátait, meg, hogy kivel szokott lógni.
- Igaz. Ma úgyis átmegyek hozzá és majd valahogy elcsórom a telefonjából a telefonszámokat és majd Jace-t is beavatom, hogy segíthessen.
- Rendben.
- Akkor kaja, pia megvan – pipáltam ki – Dj kell.
- Van egy nagyon jó Dj ismerősöm, szólhatok neki.
- Lauren, imádlak! – mosolyodtam el hálásan.
- Szívesen – kuncogott – esetleg valamilyen fellépő is lehetne, nem?! Mondjuk, az egyik lehetnél te.
- Tényleg. Rendben, de valami együttest is meg kellene szerezni, akiket szeret – kezdtem gondolkodni – mondjuk a Bon Jovi. Őket nagyon szereti. A másik pedig…. – törtem a fejem újból – hát persze. A 100 Monkeys. Úgyis meghívom Jackson-t is.
- Jó ötlet – mosolygott én pedig közben mindent jegyzeteltem.
- Akkor a klub tulajdonosokat felhívod majd, hogy mikor mehetnénk nézelődni?!
- Persze, mindenképp ma felhívok néhányat.
- És mondjuk, lehetne úgy csinálni, hogy Tay szülinapján, egész nap senki nem köszönti fel, hanem olyan mintha mindenki elfelejtette volna. Tudom nagyon szemétség, de annál nagyobb meglepetés lesz neki.
- Jaj, de gonosz vagy – kuncogott.
- Tudom – húztam el a szám és kuncogtam el magam én is.


Lassacskán megettük a sütit, de ennek ellenére még elég sokáig beszélgettünk. Felírtam nagyjából a memóriámból, hogy kiket kell meghívni, de még biztos lesz olyan, akit meg fogunk hívni és reméltem, hogy Jace majd segíteni fog nekem. Már jócskán délután volt, mire kibeszéltünk magunkból mindent, megbeszéltük, hogy majd hívjuk egymást jelentést adni a helyzetről, majd egy gyors búcsút követve, Lauren hazafelé, én pedig Taylorékhoz indultam.

Az úton végre már a bulin járt az eszem és a szervezésen. Reméltem, hogy mindent időbe sikerül elvégezni és Laurennek is nagyon hálás voltam, hogy a feladataim felét átvette. Már várom, hogy mit fog Tay szólni hozzá, de sajna még van jó néhány nap addig. Ahogy odaértem, leparkoltam eléjük majd egy csöngetés után, Debi nyitott ajtót mosolyogva.

- Szia – ölelt meg gyorsan.
- Szia Debi – mosolyogtam rá.
- Taylor pont a nappaliban van – mentem bentebb.
- Oké – mosolyogtam még mindig.


Lehuzakodtam gyorsan majd, ahogy mondta Debi, bementem a nappaliba, ahol Taylor épp henyélt elnyúlva a kanapén.

- Mi ez a punnyadás? – tettem csípőre a kezem megállva előtte – azt hittem fontos vendégeket vársz.
- Az még később lesz – vonta meg a vállát meg sem mozdulva.


Kicsit közelebb mentem hátha feláll, hogy ne keljen lehajolnom hozzá, de még ehhez is most meglepetésemre lusta volt.

- Fel sem állsz? Na, szép. Én hajolgassak – ezen csak elkuncogta magát és annyit megtett, hogy fentebb könyökölt, én pedig adtam neki egy csókot – na, vidd arrébb a hátsód – ment kintebb a kanapén, én pedig a lábán átmászva ültem be mellé.
- Milyen napod volt? – kérdezte, mikor elhelyezkedtem.
- Jó. Sokat beszélgettem Laurennel. És képzeld Ryan tőle kérdezte meg, hogy jól vagyok-e a tegnapi miatt, Lauren meg persze semmiről se tudott, így Ryan elmondta neki.
- Legalább érdekli a hogyléted. És Lauren mit mondott?
- Fel volt háborodva – húztam el a szám – ha tudnád milyen finom csoki tortát ettem – simogattam meg a hasamat elterelve inkább a témát és, hogy Taylorral kötekedjek egy kicsit, hiszen ő is szereti az édességet.
- Hol ettél te tortát? – ráncolta a homlokát.
- Egy süti boltban. A Finn’s cake-be találkoztam Laurennel és sütiztünk egyet.
- És nem hoztál?
- A-a. Bocsi – vontam meg a vállam.
- Na, jól van. Megjegyeztelek – fordult el sértődöttséget színlelve. De nem kellett 1 perc sem, mindketten elnevettük magunkat.
- És te mit csináltál ma?
- Délelőtt találkoztam az Abduction rendezőjével. Megbeszéltünk 1-2 dolgot, aztán hazajöttem és tv-ztem.
- Ő is jön este vacsorázni?
- Ühüm, meg a film producere és Lily is jön.
- Lily Collins fontos ember? – húztam fel a szemöldököm.
- Igen, mert ő a partnerem a Filmben – emelte ki a filmben szót.
- Oké.
- Nehogy elkezdj nekem féltékenykedni.
- Én? Pf, dehogy – legyintettem.
- Majd sok időt fogok vele tölteni, így muszáj egy kicsit jobban megismernem.
- Mennyire jobban? És mégis mennyi időt? – húztam fel a szemöldököm.
- Öhm… hát három hónapot tuti. Aztán a promó körút, különböző megbeszélések, a premier és talán még egy randi is belefér – nézett rám komolyan.


Erre nem gyengén néztem rá szúrósan, hiszen már tényleg majdnem elhittem.

- Csak viccelek – bökte ki nevetve miután a szememmel szinte már jéggé fagyasztottam.
- TE! – fogtam meg egy párnát és löktem neki.


De ő csak még jobban elkezdett nevetni, mire már én sem bírtam tovább.

- És még azt mondod, hogy ne féltékenykedjek. Ne mondj nekem ilyeneket! Na! – néztem rá ismét szúrósan.
- Na! – ismételt engem, mire megint elkezdtünk nevetni.
- Hülye vagy – motyogtam miután kinevettük magunkat.


Hírtelen megint eszembe jutott ez a Lily-s dolog. Hogyha elkezdenek forgatni, akkor biztos mindenféle pletyka fog keringeni arról, hogy ők együtt vannak. És valószínűleg valahogy majd túl kell élnem.

- Mi lesz akkor, ha elkezdenek pletykálni az emberek rólatok? – kérdeztem meg.
- Mármint kikről?
- Rólad meg Lilyről.
- Hát, mi lenne – kuncogott – elég, ha te tudod az igazságot.
- És ha tényleg beleszeretsz?
- Ugye ezt most te sem gondoltad komolyan? – húzta fel a szemöldökét.
- De, hiszen vele leszel egész nyáron én meg turnézok. Ki tudja mi minden fog történni. Lehet rád mászik te meg bedőlsz neki én meg mehetek a füstbe.
- Nem fog rám mászni.
- És te ezt honnan tudod?!
- Mert nem fogom engedni. Rendes lány. Miért utálsz mindenkit, aki a közelembe van és nőből van?
- Én nem mondtam, hogy utálom. Csak nem ismerem. Meg amúgy is te minden lányra azt mondod, hogy rendes. És ezt nem is ragoznám tovább – fontam össze magam előtt a karom.
- Akkor talán megpróbálhatnál bízni bennem. Mert akkor most már az lesz, hogy minden új filmnél, aki a partneremet játssza, és ha nőből lesz, hisztizni fogsz?
- Na, jó. Szia – álltam fel és indultam felhúzni a papucsomat. Hisztizni? Legalább ha így gondolja, ne pont ezzel a szóval mondja ki, hanem mással. Mert ez most nagyon rosszul esett nekem. Még, hogy hisztis. Oké, tudom, hogy hisztizek sokszor, de szerintem az nem hiszti, hogy aggódok amiatt, hogy 1-1 filmnél megpróbálják-e elcsábítani.
- Most meg hová mész? – állt fel utánam.
- Hát, ha szerinted hisztis vagyok, akkor járjál olyan lánnyal, aki nem hisztizik. Ennyi, meg van oldva – fújtam ki a bent maradt sértődött levegőt és kaptam fel a vállamra a táskám.
- Nem úgy értettem – sajnálkozott, de jelenleg ez most nem hatott meg.
- Aha – mondtam semlegesen.


Meg sem várva a reagálását, fújtatva nyitottam ki az ajtót, majd zártam be magam után. De hallottam, hogy ismét nyitódik az ajtó, majd egy ismerős kéz ragadta meg a kezem.

- Ne menj már – fordított Taylor magával szembe.
- Fontos vendégeket vársz. Nem igaz?! – mondtam gúnyosan és csaptam ki a kezemet az övéből.


Püffögve akartam kinyitni az ajtót, de Taylor bezárta.

- Miért sértődsz meg ilyen hamar? – állt meg ismét velem szembe.
- Ja, miért is?! Mert félreérted a dolgokat, és mert olyan jelzőket használsz rám, amik nem igazak. De ha téged zavar, akkor bocs, hogy élek – hadartam el.
- Hallod te egyáltalán mit beszélsz? – ráncolta a homlokát.
- Tudtommal nem vagyok süket – húztam fel a szemöldököm rá.
- Ne flegmáskodj nekem.
- Mert mi lesz? Elhagysz? Nyugodtan, úgyis már megszoktam, hogy mindenki elhagy.
- Fejezd be, jó?! Miért kell neked mindig veszekedni?
- Mennem kell, elállnál?
- Nem állok el. Most miért kell féltékenykedni?
- Miért kell mindig megsértened?
- Most mivel sértettelek meg? – emelte fel a hangját.
- Te csak ne emeld fel a hangod.
- Na, de akkor mondd, hogy mivel sértettelek meg?! Azért mert hisztisnek hívtalak?
- Pontosan.
- Hát akkor bocs – bökte ki a szemét forgatva.
- Hát ez kurva őszinte volt – csúszott ki a számon idegességemben.
- Sajnálom – mondta immár kicsit őszintébben – nem vagy hisztis…. csak egy kicsit.
- Jó, de máskor ne mondd rám, hogy hisztis. Inkább más szót használj, mert tudod, ez nekem nagyon rosszul esik. Tudom, hogy az vagyok, de nem kell még hangoztatni is.
- Rendben. Akkor bemehetünk?
- Nem – ingattam a fejem – tényleg megyek – fújtam ki a mélyről jövő levegőt.
- Még mindig haragszol.
- Nem haragszok – mondtam semleges hangon.
- De igen.


És megint ez a hülye büszkeségem. Túl büszke vagyok ahhoz, hogy enyhüljek. De úgysincs értelme ennek az egésznek, úgy, hogy pár percnyi ott álldogálás után, végül még is megenyhültem. Főleg azért, mert olyan aranyosan nézett rám Taylor. És mert elkezdett közeledni, miután meglátta az enyhült arcomat.

- Naaa – mondta lágyan.
- Jó. Nem haragszok – mondtam immár normál hangnemben.
- Ez mindjárt őszintébben hangzott – mosolyodott el – bemegyünk?
- Ühüm – bólogattam
- Akkor most már nincs dolgod!
- Nincs – indultam vissza a házba kissé szomorú képpel.


Mert igen ám elment a jó kedvem. Sajnos vannak ezek a hangulatingadozásaim és ezek kiborítanak. Úgy tűnik, most a szomorú kedv volt a soros. Ahogy visszamentünk a házba, újra leültünk a tv elé, de ezúttal csendben voltunk. Semmi kedvem nem volt beszélni. Szívesebben lettem volna most egyedül, de azt sem akartam, hogy Tay azt higgye, hogy még haragszok rá. Nem volt kínos csend, csak valahogy most fura volt a helyzet. Mindig beszélünk, de most semmi nem jutott az eszembe, amit mondhatnék neki. Igazából nem is kell mindig beszélni, így is együtt vagyunk. Viszont sokszor éreztem magamon Taylor pillantását, és ehhez jó pár perc múlva hangot is adott.

- Most miért vagy olyan szomorú?
- Semmiért – suttogtam.
- Hát akkor?
- Muszáj mindig jó kedvűnek lennem?
- Nem, de te nem ilyen vagy.
- Hát… most ilyen vagyok.
- Nehogy már egy hülye szó miatt sértődj meg ennyire.
- Nem vagyok megsértődve. Csak elment a jó kedvem, ennyi.
- Miért nem mondod el?
- Nem tudok mit mondani. Csak rossz kedvem van.
- Oké – mondta halkan.


Lelki ismeretfurdalásom lett, hogy most ilyen vagyok vele, de nem tudok mit tenni. Tényleg rossz kedvem volt és még mindig bántott az előbbi veszekedésünk. Pont most nem kellett volna ez. Mert szerintem most minden kis sértő szóra megsértődök, főleg a tegnapi után. Mert alapjában nem sértődnék meg szerintem, csak most valahogy kijött belőlem. De igazából Taylortól minden sértőbb szó rosszul esik. Egy kicsit feszült is voltam, és nem szívesen néztem rá most Taylorra a sértettségem miatt. Végig magamon éreztem a tekintetét, ami már kissé zavarba hozott. De nem mutattam ki.

- Gyere ide – hallottam meg egy kis idő után Taylor lágy hangját, ahogy a kanapén újra elnyúlva feküdt én pedig a lábánál könyököltem.


Ránéztem szomorúan, s láttam, hogy ő is szomorú lett. Majd egy kis hezitálás után, eldöntöttem, hogy engedek Taylor szavainak, így tárt karjaiba vetődve, befészkeltem magam mellé.

- Utálom, ha ilyen szomorú vagy, mert az akkor engem is elszomorít – suttogta a fülembe.
- Pont most nem kellett ez a veszekedés. Rosszul esett, amiket mondtál.
- Nekem is rosszul esik, hogy 0%-ban bízol bennem. És ne mondj olyanokat, hogy bocs, hogy élek.
- Jó, ne haragudj – vallottam be.
- Te se haragudj.
- És ez nem a féltékenységemről szólt, hanem arról, hogy aggódok azért, hogy milyen az a lány. Nem benned nem bízok, hanem benne. Például ott van Kristen. Tudom, hogy sokat lógtatok együtt és, hogy szinte együtt éltetek, mégis mióta ismerem nincs vele semmi bajom. Nem félek attól, hogy elvesz tőlem meg ilyenek.
- Nem kell attól félned, mert nekem úgyis te vagy az első. Tudod, hogy nem vagyok olyan. Senki miatt sem akarnálak elveszíteni. Rendben? – mondta halkan.
- Rendben – mondtam alig hallhatóan.
- Rám mindig számíthatsz, történjék bármi.
- Tudom – mosolyodtam el – te is rám.
- Tudom – mosolyodott el ő is.


Nagyon jól estek ezek a szavak, és már nem éreztem magam olyan rosszul. Jó, hogy ezeket elmondta nekem és jól tettem, hogy elmondtam neki az igazi bánatom okát. Ebben a két napban rájöttem, hogy az ő szavai nem csak üres szavak, hanem tényleg komolyan gondolja. És ezt az alatt értem, hogy ott van mellettem mindig, amikor szükségem van rá és megnyugtat. Azt hiszem ki is jelenthetem, hogy ő az az első ember, aki tényleg tud velem bánni. Tudja, hogy mi nyugtat meg, hogy mikor mit kell mondania, hogy mire van szükségem, és tényleg bebizonyította, hogy számíthatok rá. Ezen elmélkedéseimből kiesve, éreztem, hogy simogatja a hátamat, és, hogy most is épp a szeretetét és a törődését adja át nekem. Ezért ismét nyomta a szívemet egy bizonyos szócska, amit ízibe ki is akartam mondani.

- szeretlek – suttogtam a fülébe.
- Én is téged – mondta halkan egy mosollyal.


Szorosan magához húzott és a homlokomat megpuszilta, ezután csöndben tv-ztünk tovább, de immár a helyzet nem volt furcsa, sem kínos, hanem amolyan nyugodt. Aztán hírtelen eszembe jutott, hogy miért is jöttem. A telefonszámok miatt. De nem tudtam, hogy tereljem el a figyelmét, míg átküldöm a telefonomra a számokat. A telefonja pedig pont a kis dohányzó asztalon volt. Kis töprengés után, eszembe jutott, hogy talán kérek valami inni valót arra hagyatkozva, hogy szomjas vagyok és addig talán át tudom küldeni.

- Nem akarok pofátlan lenni, de… hozol nekem valamit inni – mondtam neki.
- Ez nem pofátlanság. Persze, hogy hozok – tápászkodott fel mosolyogva.


Ahogy ellépett a konyhába, már is a telefonjáért nyúltam, és nagy gyorsasággal beléptem a telefonkönyvébe, kijelöltem minden számot, majd másodpercek alatt el is küldte, amin meglepődtem, de nagyon örültem, hogy ilyen gyorsan sikerült. Ahogy végeztem, visszatettem az asztalra és mintha mi se történt volna, felültem a kanapén és vártam, hogy visszajöjjön. Pár másodperc múlva már jött is egy pohár gyümölcs lével a kezében, amit ide adott én pedig mintha tényleg szomjas lennék, jól belekortyoltam. Aztán újra a tv elé szegeződtünk, amiben egyébként egy aranyos kis film ment.

Jócskán hamar eltelt az idő. Mire észbe kaptam már fél 7 volt, Taylorék pedig 7-re várják a vendégeket, így miután besegítettem egy kicsit Debinek és miután elmondtam neki a szülinapi tervemet, persze Taylor jelenléte nélkül, egy gyors búcsút követve, elköszöntem Taylortól, behuppantam az autóba és már indultam is haza. Viszont mivel még viszonylag fiatal volt az idő, úgy döntöttem, hogy mielőtt még hazamennék, beugrok Laurenhez.

- Szia – köszöntem neki mosolyogva.
- Szia – mosolygott ő is, s öleltük meg egymást – gyere be – invitált be – épp vacsizni akartam, de ha már itt vagy gyere, egyél velem – indultunk a konyhába közben.
- Hát, ha nem zavarlak – vontam meg a vállam.
- Viccelsz? Mindig örülök, ha itt vagy – vett elő még egy tányért és tett nekem is a bolognaijából.
- Azt akartam kérdezni, hogy felhívtad-e már a tulajdonosokat – kérdeztem két nyelés közt.
- Ühüm. Igen, igen. Már beszéltem néhánnyal és azt mondták, hogy akár már holnap is elmehetünk megnézni a helyeket. Úgy, hogy ha gondolod, akkor elmehetünk holnap délelőtt.
- Rendben, persze. Nagyon jó.
- Elértem a Dj ismerősömet is, akit amúgy Adamnek hívnak, és nagy szerencsénk van, mert pont azon a hétvégén nem lesz fellépése, így el tud jönni.
- Jajj, de jó. Annyira örülök, komolyan. Te meg egy istennő vagy. Nem is tudom, mi lenne velem nélküled – nevettünk mindketten – remélem akkor holnap a helyet is lerendezzük. Aztán nekem még valahogy el kell érnem a Bon Jovi-t, meg akkor holnap, ha ráér Jace áthívom magamhoz, hogy beszéljek vele, meg akkor már leírom a vendég listát is.
- Megszerezted a számokat?
- Igen – bólogattam – és Tay nem is sejt semmit – mosolyogtam.
- De várj csak! Ugye engem is meghívsz? – kérdezte komolyan.
- Ugye ezt most viccnek szántad?! Persze, hogy jössz – kuncogtam a bugyuta kérdésén.
- Akkor jó – nevetett ő is.


Lassan meg vacsoráztunk, majd még beszélgettünk egy kicsit. Megbeszéltük, hogy majd Lauren jön értem és úgy megyünk megnézni néhány kijelölt helyet. Aztán elbúcsúztunk egymástól, én pedig immár tényleg hazafelé vettem az irányt.

Ahogy hazaértem, beálltam a garázsba, majd gyorsan felmentem a szüleimhez szólni, hogy megjöttem és a szobámba mentem, ahol elővettem a kis noteszem és az ágyra heveredve elkezdtem a telefonomra átküldött neveket, illetve számokat fürkészni, gondolva arra, hogy már ezzel is előrébb leszek, ha már is kiírom azokat a neveket, akikkel tuti, hogy jóban van. Minden olyan nevet kiírtam egészen Alysontól, Victoria Justice-ig, csak egy névnél akadtam meg. Taylor Swift. Gondolkodtam azon, hogy hívjam-e meg, mivel Taylorral jóban van, de én meg utálom. De ha jobban belegondolok, végül is ez Taylor napja, nem az enyém. Az ő barátja. Ezért még is felírtam a noteszembe a nevét és eldöntöttem, hogy félre rakom a negatívumérzéseimet vele kapcsolatban és majd normálisan fogok vele beszélni. Bár eléggé érdekes lesz, amikor felhívom, de majd elválik.

Miután végeztem az írogatással, leraktam az éjjeli szekrényemre és a fürdőbe mentem. De most olyan „kádban fürdős” kedvem volt, így elkezdtem teli engedni. Miután teliment, belefeküdtem és ellazulva élveztem a nyugodt vizet. Nagyon jól esett, ez a pihenés. Már régen csináltam ilyet.

Miután már teljesen kiázott a bőröm, kiszálltam, magam köré tekertem egy törölközőt, és a dugót kihúzva, leeresztettem a vizet. Ezután jól megtörölköztem, majd mikor épp, hogy felvettem a pizsamámat, meghallottam a telefonom erőteljes csengését, így a szobámba sétáltam és a kezembe véve a telefont, mosolyogva vettem fel.

- Helló – huppantam le az ágyra még mindig mosolyogva.
- Szia – köszönt jó kedvűen Taylor.
- Na, hogy telt a vacsora?
- Kellemesen. És nem mászott rám.
- Ajánlom is neki – kuncogtam el magam, mire Taylor is.
- És te? Mit csináltál?
- Laurennél voltam. Vele vacsoráztam, meg beszélgettünk.
- Ti már össze vagytok nőve – nevetett fel.
- Hát… meglehet – nevettem vele.
- Na és miről beszéltetek?
- Mindenféléről – vontam meg a vállam.
- Ja, értem. Holnap csinálsz valamit?
- Hát… ami azt illeti, igen.
- És mit?
- Hát… - próbáltam valamit kitalálni. Bár utálok Taylornak hazudni, de ez amolyan kegyes hazugság lesz – felhívtak Missy-ék, hogy szeretnének találkozni velem, meg egy olyan csajos napot tartani, mert már rég találkoztunk.
- Oh, értem. De végül is csak délután akartam találkozni, mert nekem is lesz egy megbeszélésem.
- Ja, hát akkor, ha hamar szabadulok, akkor felhívlak, vagy átmegyek.
- Vagy én is átmehetek.
- Rendben.
- Akkor majd beszélünk – mosolygott.
- Okés – mosolyogtam én is.
- Szia. Jó éjt, szeretlek.
- Én is téged. Szia – bontottam a vonalat.


Miután letettem, lefeküdtem és az egyik kedves puha macimat magamhoz húztam és úgy kezdtem el a tv-t kapcsolgatni, de bezzeg most semmi jó nem ment benne, amíg el nem jutottam végre az MTV-ig, amin épp a Jersey Shore ment, amit persze nagyon szeretek, így azt kezdtem nézni. Hogy ki a kedvencem? Persze, hogy Pauly D, de a Helyzet sem rossz. Igazából mindenkit szeretek benne, kivéve azt az Angelinát. De mindegyik benne nagy forma az biztos.

Amikor vége lett, már éreztem magamon a fáradtságot, így kikapcsoltam a tv-t, nyakig betakaróztam és pár perc alatt már el is aludtam….