- Pár perc és otthon lehettek – mondta Tyler.
- Végre – sóhajtottam nagyot, amikor megláttam közeledni a házunkat – egyébként nagyon jól éreztem magam. Jó ötlet volt ez- néztem Laurenre.
- Majd megismételjük – öleltük meg egymást.
- Köszi, srácok, hogy eljöttetek.
- Jó kis buli volt – nevetett fel Tyler.
- Igen, az volt – mosolyodtam el.
Amikor megállt Tyler a házunk előtt, kiszálltam vele együtt, majd ide adta a táskámat, megöleltük egymást és a többieknek integetve, mosolyogva figyeltem a távolodó autót. Megfordultam és lassú léptekkel bementem a házba. Ahogy beléptem egyből letámadott két kar, ami körém fonódott, aztán gyorsan észbe kapva, megismertem anyukám ölelését.
- Hol voltál már? Vagy milliószor hívtalak! Miért nem vetted fel? Miért nem hívtál? Tudod, hogy aggódtam? – záporozta rám a kérdéseket, de én csak bambán, üres szemekkel néztem rá.
- Anyu… lécci – szólaltam meg nyöszörögve – majd holnap. Most csak pihenni szeretnék.
- Ajaj. Úgy látom nagy buli volt – húzta fel a szemöldökét.
- Ühüm – bólogattam és indultam a lépcső felé – majd holnap – mondtam megint, ahogy felindultam a lépcsőn.
Még mindig elég kábult és fáradt voltam, így semmi mást nem akartam csinálni, csak bebújni az ágyamba és aludni. Így ahogy felértem, letettem a nagy táskát eldöntve, hogy majd holnap kipakolok, felvettem a pizsamám és gyorsan bebújtam az ágyba majd, ahogy sejtettem, percek kérdése volt és már ismét az álmokban fürödhettem…
Másnap reggel már sokkal jobban éreztem magam. Nem voltam fáradt, nem fájt a fejem meg semmi. Végre. Így kipattantam az ágyból, anyukámra gondolva, hogy azt mondta hívott. Elővettem a táskámból a telefonom és az órára tekintve kimeredt szemekkel néztem, hogy még csak 7 óra aztán látva a nem fogadott hívásokat, mielőtt megnéztem volna, visszaültem az ágyra. 10 nem fogadott hívás anyutól és 4 nem fogadott hívás… Taylortól. Jézusom, Taylor! –csaptam a homlokomra. Még most esett le, hogy mit is műveltem. Normális vagyok? Mert szerintem nem. Pedig nem akartam ezt csinálni. Meghazudtoltam önmagam. És még én haragudtam meg rá azért, mert csak beszélgetett egy lánnyal? Mit fog ehhez szólni? Mi van, ha szakít velem ezért? Ég a pofám mind-e miatt. Nem akarom, hogy szakítson, pedig valahogy el kell mondanom neki. Most már értem, miért nem mondta el azt a Sydney-s dolgot. Mit csináljak? Rémesen érzem magam. Most hogy nézzek így a szemébe? Nem… inkább még találkozni sem merek vele. És még üzenetet is küldött – néztem rá ismét a képernyőre.
„Ne haragudj… nem úgy értettem és nem fenyegetni akartalak, csak féltelek. Nem akarom, hogy bármi bajod essen” - olvastam bekönnyezett szemekkel
„Tényleg ne haragudj” – olvastam el a másikat is.
Hogy magyarázom ki magam?? Nem akarom… elveszíteni. Tiszta hülye vagyok – temettem az arcom az egyik tenyerembe. Olyan édes és imádom őt, akkor meg mi a fene ütött belém? Egy olyan hülye gyerekkel „csalom” meg mint Chase. Pedig nem is ittam alkoholt… jobban mondva, akkor lettem kába, miután Chase megitatta velem azt az erős löttyöt. Lehet, hogy rakott bele valamit? Vagy csak simán le akart itatni? Vagy mi? Ezért megölöm Chase-t. De jézusom mást hibáztatok?? Pedig tudom, hogy én vagyok a hibás. Mi van, ha elmondom és szakítani akar? Azt nem bírnám ki. Egyszer elveszítettem, még egyszer nem akarom. Nem akarom megbántani és fájdalmat okozni sem. De azt hiszem kötelességem lesz elmondani. Jobb őszintének lenni, mint hazudni, kerül, amibe kerül. De egyelőre még nincs merszem elé állni. Annyira szégyellem magam. Legszívesebben a homokba dugnám a fejem és ki se húznám onnan. Nagyon bántott ez az egész. Hírtelen az ajándékok is az eszembe jutottak. Még semmit nem vettem Tayloréknak. Ma azt is el kell intéznem. Holnap már nem lesz időm rá. Még azt sem tudom, hogy mit vegyek nekik. Illetve… - jutott eszembe hírtelen egy ötlet – az anyukájának kiváltok egy 3 hónapos wellness bérletet a kedvenc szalonomba, az apukájának meg mondjuk egy 1 éves Lakers bérletet a meccsekre. Persze csak akkor, ha el tudom intézni. A szalonos bérlet az menni fog, de a Lakers-ös? Sosem járok Lakers meccsre. Oh, persze. Felhívom Michael-t. De még most biztos alszik. Kicsit bajba voltam, mivel sokszor sietek a sok alvásom miatt, de most meg túl hamar fent voltam és ilyenkor még semmi sincs nyitva. De legalább addig elgondolkodhatok erről az egészről, ami bántja a lelkiismeretemet. Igazából, ha jobban belemélyedek a most érzett érzelmeimbe, akkor megtisztul előttem, az, amit tényleg érzek Taylor iránt. Lehet ez kellett ahhoz, hogy megvilágosuljak? Valahogy tényleg most jönnek elő ezek az érzelmek belőlem, és úgy éreztem, hogy ezt most azonnal papírra kell vetnem. Lauren úgy is azt javasolta, hogy énekeljem el neki az érzéseimet és amúgy is kell egy bónusz dal. Így gyorsan kiugrottam az ágyból és elővettem a kis füzetemet, ahol már dalok százai vannak megalkotva. Egy tollat még a kezembe vettem és kiadtam magamból azt a feltörő érzelmet. Hogy mit éreztem? Azt, hogy nem akarom elveszíteni Taylort, azt, hogy imádom, amikor hozzám ér, amikor megpuszil, amikor megölel, érzem, hogy szeret és törődik velem, ami kölcsönös, hiszen megőrülnék, ha bármi történne vele. De leginkább ebben a dalban azt fejezem ki, hogy mióta újra az életembe jött, boldog vagyok és, hogy talán ő lehet az a másik felem, akire más talán évekig vár. Taylornak volt igaza. Valami különleges ez. Szoros kötelék, amit nehezen lehet szét szakítani. Tudom néhány napja még kételkedtem ebben a kapcsolatban, de akkor csak össze voltam zavarodva és nem tudtam mit beszélek. A dal írása közben néha elkalandoztak a gondolataim arra, hogy talán Taylor úgy meg fog rám haragudni, ha meg tudja ezt az egészet, hogy már a dalra sem lesz kíváncsi, és hogy talán már nem is akar többet látni, de gyorsan elsöpörtem ezeket és csak a bennem lévő töredékekre koncentráltam.
Nem sokáig bajlódtam a dalszöveggel, hiszen most csak úgy ömlöttek belőlem a szép szavak és ihletem is volt. De még mindig volt egy kevés időm. Véletlenül a tegnap este ledobott holmimra tévedt a szemem, így felálltam és gyorsan kipakoltam mindent.
Amikor végeztem már épp időben voltam, így a gardróbomba mentem, kivettem egy fehér, mintás felsőt, egy farmert és leraktam az ágyra. Aztán a fürdőben fogat mostam, megmosakodtam és megfésültem a hajam majd felvettem a kikészített ruhát, felhúztam egy csizmát, a vállamra akasztottam az LV kisebb táskám és a földszintre mentem, ahol az egész család volt meglepetésemre. - Helló család! Milyen meglepetés! – mentem oda aput megölelni.
- A héten már nem dolgozok – mosolygott rám.
- Helyes– mosolyogtam vissza – de én már megyek is. Van pár elintézetlen dolgom.
- Hohó, kislányom. Nem úszod meg ennyivel – nézett rám anyukám – Miami, ugye érted?! – húzta fel a szemöldökét.
- Anyu. Tényleg sietek – hervadt le a mosoly az arcomról eszembe jutva a történtek – csak annyit mondok, hogy valaki eljöhetne velem a templomba – húztam el a szám.
- Miért? – ráncolta a homlokát apu.
- Mert vétkeztem. De legyen ez az én gondom, oké? Nem vagyok már kislány – ráncoltam a homlokom és indultam a garázsba.
- Na, és Taylor? – szólt utánam anyu.
- Mi van Taylorral? – fordultam meg ijedten.
- Keresett ma reggel, de gondolom még aludtál – vonta meg a vállát.
- Tényleg? Ja, igen. Biztos még aludtam – vontam meg a vállam – majd jövök. Sziasztok – intettem.
- De, még is hová mész? – fordultam meg ismét anyu hangjára.
- Ööh… még vásárolnom kell 1-2 ajándékot, meg benézek a telefon szolgáltatómhoz is.
- Miért mész a szolgáltatódhoz?
- Mert venni akarok magamnak egy Iphone-t – forgattam a szemem.
- És csak így egyedül intézed? Ne menjen veled apu?
- Ööööö – hezitáltam a kérdésen – hát, ha akarsz – vontam meg a vállam apura nézve.
- Rendben – bólogatott – úgy is már rég beszélgettünk – bökött oldalba.
- Ühüm – próbáltam elmosolyodni, de azt hiszem a mosolyból inkább egy fancsali kép lett.
Nagyszerű – gondoltam magamban. Imádom apu-t, de vele menni, vásárolni kész katasztrófa. Mindenhol siettet, semmit sem nézhetek meg alaposan, ráadásul tuti, hogy pont azt az Iphone-t akarja majd megvetetni velem, amelyik nem tetszik. És úgy érzem ez a beszélgetés egy cseppecskét kínos lesz. Főleg, ha Tay-ről és rólam fog faggatni vagy a Miami útról. De az is igaz, hogy már rég voltam vele valahol is, szóval jó lesz most kicsit együtt lenni apuval, ennek ellenére.
Apu gyorsan összeszedte magát, majd a garázsba, ahogy bejött és meglátta, hogy az autómban a volán mögött ülök, meglepődve nézett rám.
- Azt hittem én vezetek – jött közelebb.
- Azért van az autóm, hogy használjam, nem igaz? – mosolyogtam rá – na, gyerünk apu. Ülj be. Nem vagyok rossz sofőr – kuncogtam el a végét.
- Oké – vonta meg a vállát és ugrott be mellém, az anyós ülésre.
Kigurultam az útra, és már indultunk is. Közben még mindig azon merengtem, hogy mi lenne a jó ajándék Make és Taylor számára. Oh, és Michael. Eldöntöttem, hogy most azonnal felhívom és elmagyarázom neki.
- Apu, nem baj, ha telefonálok gyorsan? – vettem elő a telefonom.
- De vezetsz!
- Csak egy másodperc – néztem rá.
- Jó, de csak egy másodperc legyen.
- Oké – kerestem meg gyorsan Michael számát.
- Halló? – vette fel 2 csörgés után
- Szia, Michael. Lenne egy nagy kérésem – tértem egyből a tárgyra.
- Mondd csak.
- Tudnál nekem holnapra rendezni egy 1 éves Lakers bérletet?
- Azt hiszem, hogy… igen. Igen, tudok – nyugodtam meg, ahogy kimondta.
- Örök hálám – köszöntem meg – majd holnap a próbára hozd el.
- Rendben, elviszem.
- Köszi, még egyszer.
- Nincs mit.
- Szia – mosolyogtam a telefonba.
- Szia – bontotta a vonalat.
Picit megkönnyebbültem, hogy az egyik megvan. Gyorsan visszatettem a telefont a helyére, majd apu arcára tévedve a szemem, láttam rajta, hogy meglepődve néz rám.
- Mi az? – kérdeztem tőle mosolyogva.
- Te mióta jársz Lakers meccsre?
- Nem nekem kell. Dan-nek akarom karácsonyra – vontam meg a vállam – szerinted örülni fog neki?
- Ennek még én is örülnék.
- Akkor jó.
- Nekem is rendezhetnél amúgy.
- Te is csak ritkán jársz Lakers-re, de Dan meg tudod, hogy imádja őket. Mindig a kosárról és a fociról beszél.
- Hát… azért majd ha lesz időm, elmennék velük.
- Majd mondd meg neki – nevettem el magam apu arckifejezésén.
- A többieknek mit vettél?
- Debinek is egy 3 hónapos bérletet akarok venni abba a wellness szalonba, ahová járok. Neki biztos jól fog jönni. Egy kis lazítás.
- Miért pont 3 hónaposat?
- Az a leghosszabb.
- Oh, értem. És a többiek? Make és Taylor?
- Nekik még fogalmam sincs. Habár – jutott eszembe egy egyedi ötlet. Nem tudom, honnan jött ez az ötlet, de nagyon jónak tűnt. Arra gondoltam, hogy a füzetemből, amiben a zenéim vannak, kiírom azokat a dalszövegeket egy kis naplóféleségbe, amiket Taylorról írtam régen és most, kidíszítem szépen meg minden, és ebből megtudhatja, hogy mit éreztem/érzek iránta. Tudom, kicsit lehet, nyálasan hangzik, de úgy érzem muszáj megtudnia.
- Na, mi jutott eszedbe? – térített észhez apu.
- Hát… megvan, mit adok Taylornak – mosolyogtam rá.
- Mit?
- Kiírom azokat a dalszövegeket, külön-külön amiket írtam róla és ebből megismerheti az érzelmeimet iránta. Mert igazából nem nagyon tudjuk, hogy mit érzünk egymás iránt, és a dalaimban pedig mindent leírok erről.
- Szép és egyedi ötlet.
- Köszi, de még mindig ott van Make – néztem rá.
- Make… hmm. Ugye szeret lovagolni? És úgy tudom, hogy még azért szokott zenélgetni is.
- Igen.
- Akkor szerintem vegyél neki egy szép nyakláncot, egy lovas és egy hangjegyes medállal. Olyasmit, mint ami ott lóg a nyakadban – mutatott a hangjegyes medálomra, amit még tőle kaptam.
- Apu ez egy nagyon jó ötlet – néztem rá hálásan – máskor is magammal hozlak, ha ajándékot kell vásárolnom – nevettem el magam.
- Örülök, ha segíthetek – mosolyodott el.
- Akkor először menjünk a Calvin Klein boltba – vettem arra az irányt.
- Na, és hogy áll a karriered. Minden oké?
- Persze – vontam meg a vállam – semmi botrány. A turné előkészületek haladnak.
- Hát, ne is legyen botrány. Akkor mesélhetnél arról, hogy miért is voltál Miami-ban és, hogy miért csak anyádnak szóltál? – vágott bele a közepébe.
- Igazából szórakozni mentünk Laurennel. Mostanában nagy felhajtás volt és már ránk fért egy jó buli. Azért nem szóltam, mert egyik percről a másikra döntöttük el és nem volt időm mindenkire.
- És jó volt?
- Igen, persze. Szinte holtra táncoltuk magunkat – nevettem el magam – de rosszat csináltam és ez nagyon bánt.
- Mit csináltál?
- Hát az egyik fiú, aki velünk jött eléggé beindult a partin meg bevallom én is ittam egy kis alkoholt és beleszállt a fejembe, és végül is az volt, hogy elkezdett velem kavargatni. De most tényleg erről beszéljünk? – ráncoltam a homlokom.
- Igen, erről. Hogy érted, hogy kavargatni?
- Megcsókolt. Egyszer.
- Ez tudod mit jelent?
- Igen. Egy oltári balhét Taylorral – sóhajtottam fel –de hidd el, hogy akkor nem voltam önmagam. Chase-re is haragszok, mert amikor ide adta azt az italt azt mondta, hogy egyáltalán nem erős és igyam meg nyugodtan és pedig utána kezdtem el kifordulni önmagamból.
- Így hívják a fiút?
- Igen. De nem is értem. Ő olyan tipikus rossz fiú. Egész úton flörtölt velem. Nem az én ízlésem még is bejött.
- Hát tudod a fiúk olyanok, hogy ha megcsalják, akkor úgy érzik, hogy megsértették a becsületüket.
- Igen?
- Igen. Tapasztalatból mondom.
- Téged már csaltak meg? – néztem rá tágra nyílt szemekkel.
- Még tinédzser koromban. Már nem nagyon emlékszem rá.
- És te szakítottál a lánnyal?
- Igen, mert bocsánatot sem kért csak elment.
- Oh – húztam el a szám.
- De ugye te nem ezt akarod csinálni?
- Apu! – pirítottam rá – dehogy is. Imádom Taylort. Nem bántanám meg szándékosan.
- Helyes. Mert tudod, ő az, akit még én is kedvelek. Pedig tudod, hogy nálam ez ritka.
- Igen, anyu is ezt mondta – mosolyogtam rá
- Ryan is jó srác volt, de a Lautneréket már jobban ismerjük. Persze jobban örülnék, hogy ha csak az éneklésbe lennél szerelmes, de úgyse kerülhetem ki az elkerülhetetlent.
- Ez az élet rendje. Azt hiszem, lassan átadom Stellának a helyem – nevettem el magam – most már neki kell elviselnie a folytonos aggódásod.
- Ha-ha – nevette el ő is magát.
- Amúgy még most örülj, míg elvileg még együtt vagyunk, mert én számítok arra is, hogy szakítani fog velem, ha megtudja az igazságot – görnyedt le a mosoly az arcomról.
- Ne is gondolj erre.
- Próbálok, de mindig ott van a fejemben. Ráadásul ez előtt összevesztem vele, azért mert amikor Sydney-ben volt, akkor beszélgetett egy lánnyal és elmondtam neki, hogy én még ezt se csinálnám, meg nem titkolnám el előtte meg ilyenek. Erre tessék. Visszaütött mindez, csak rosszabbul.
- Tényleg?
- Ühüm. Elég rémesen érzem magam e-miatt. Oh, és fogadni mernék rá, hogy azt fogja hinni, hogy bosszúból tettem, pedig nem.
- Hát, ha szeret, akkor úgy is túllép majd idővel.
- Remélem.
- És a barátaid? Már régen láttam őket nálunk.
- Hát, pedig Lauren a minap ott aludt nálunk. De egyébként megvannak.
- Ez jó hír. Esetleg nem másabbak veled, mint régen?
- Nem hála istennek. Az a jó, hogy nem sértődnek, meg amikor hetekig nem tudok találkozni velük, mert tudják, hogy dolgozom. Nem kell még azzal is foglalkoznom, hogy most ki sértődött meg erre meg erre – magyaráztam.
- Az nagyon jó – mosolygott – de az még jobb, hogy te sem változtál.
- Nem is akarok. A változás persze jó dolog, de nem mindegy, hogy melyik irányba. Így szerettek meg, akkor ilyen is maradok.
- Helyes.
Amikor megérkeztünk a bolthoz, leparkoltam, majd ahogy kiszálltunk, apu és néhány fotós társaságában bementünk.
- Már látom a holnapi címlapot – mutogattam apunak, ahogy beléptünk – Szandra Burke az apjával vásárolt – nevettem el magam, apuval együtt.
Bementünk az üzletbe, majd az első üres helyre leültünk, ahol már is kiszolgáltak minket.
- Miben segíthetek? – kérdezte ezúttal egy nő.
- Szeretnék egy Apple Iphone-t.
- Rendben, és tudja melyik fajta készüléket?
- A legújabb az az Iphone 4, igaz?
- Igen.
- Akkor abból.
- Rendben – írta be a számítógépébe – akkor elkérem az adatait.
Bediktáltam minden adatomat, ami szükséges, a nő pedig szépen begépelte a számítógépébe. Nem is tudtam, hogy ennyi adat kell egy telefon miatt. Ahogy végeztünk, hátra ment a raktárba és előhozta a már nagyon várt készüléket. Nagyon izgatott voltam. Alig vártam már, hogy a kezembe vegyem. Kivette a dobozból és megmutatott mindent és bár nem akartam arcoskodni, de valami különleges előlapot akartam rá.
- Lehet egy kérdésem? – néztem a nőre.
- Bármi.
- Öhm… nem lehet valami igazán hozzám illő különleges előlapra lecserélni ezt a sima feketét?
- Van raktáron néhány előlapunk, ha gondolja, behozom őket.
- Megköszönném.
Hátra ment a nő és pár perc múlva teli kézzel hozta a különböző előlapokat, majd elém lerakta sorba és én azonnal megláttam, ami nekem kell. Egy totálisan engem tükröző előlapot. Mondjuk ez inkább a sztáros életemhez illik, de az is én vagyok. Rózsaszín, csillog, és csillag alakok vannak benne. Imádtam.
- Nekem ez kell! – mutattam rá gyorsan és izgatottan.
- Hát… akkor legyen ez – értett egyet velem apu.
- Remek. Akkor átviszem, a szervizbe ahol percek alatt rárakják a készülékre és már is hozom. Addig várjanak itt – állt fel.
Most már nagyon vártam. Kábé, mint a kisgyerekek a karácsonyi ajándékokat. Mondjuk, én ezt vehetném karácsonyi ajándéknak. Megajándékoztam magam, aminek nagyon örültem. Régóta tervezgetem, hogy veszek egy ilyet. Pár perc múlva, ahogy mondta a nő már hozta is és táskástól együtt a kezembe adta majd, ismét egy „köszönjük”-el ki is mentünk.
- Mehetünk az ékszereshez? – kérdezte apu, ahogy beültünk az autóba.
- Igen – mosolyogtam apura.
A legjobb ékszerbolt, amit ismerek az nem épp erre volt így majdnem egy óra kocsikázás után végre oda értünk. Itt hála nem találtak meg minket. Kiszálltunk és oda is mosolyogva bementünk. Itt már vásároltam párszor, így az eladót is ismerem már.
- Szia, Alice – mentem oda hozzá és öleltem meg.
- Szia – mosolygott ő is.
- Ő itt az apukám – mutattam be őket egymásnak.
- Örülök, hogy megismertem – fogott kezet apuval.
- Én is – válaszolt apu kedvesen.
- Szóval… mit szeretnél? – nézett rám Alice.
- Ajándékba szeretnék venni egy nagyon szép lovas medált és egy hangjegyes medált, persze valami szép nyaklánccal.
- Ezüstre vagy aranyra gondoltál?
- Ezüstre… azok szebbek – vontam meg a vállam.
- Van néhány lovas medál kint – vette elő őket a pult alól – a hangjegyest pedig megyek, megnézem a raktárba – ment hátra.
Most sem csalódtam ebben a boltban, hiszen mindegyik szép volt. Nehéz lesz a választás. Apu is velem együtt szemügyre vette minden lovas medált, amíg előjött Alice a raktárból.
- Csak hármat találtam, ami szép is – jött elő Alice kezében a medálokkal és rakta le őket elénk.
- Ühüm – figyeltem meg őket.
Nagyon tetszettek, de különösen egy nagyon megtetszett, így azonnal tudtam, hogy az lesz az. Színes kő volt benne és ez tette olyan különlegessé. A kezembe vettem és közelről is megvizslattam, majd apukám véleményét is kikérve, közös döntésként kiválasztottuk azt. Így már csak a lovas maradt. Nagyon tetszettek, de különösen egy nagyon megtetszett, így azonnal tudtam, hogy az lesz az. Színes kő volt benne és ez tette olyan különlegessé. A kezembe vettem és közelről is megvizslattam, majd apukám véleményét is kikérve, közös döntésként kiválasztottuk azt. Így már csak a lovas maradt.
- Apu, válaszd ki te a lovast, mert én nem tudom – néztem rá.
- Hát, ez mindegyik szép, de azt hiszem, amelyiknek nagyon örülne, az talán ez – mutatott rá a választására.
- Rendben, akkor legyen az – csúsztattam a kiválasztott medálokat Alice elé.
- Szép választások – mosolygott – akkor ugye nyakláncot is.
- Igen – bólogattam.
- Tessék. Ezek tegnap jöttek – rakta ki elénk a szebbnél szebb nyakláncokat.
Ezt már valamivel könnyebb volt kiválasztani. Apuval ismét közösen döntöttük el, hogy melyik legyen, majd Alice egy dobozkába berakta, elbúcsúztunk tőle és az autóba beugorva már indítottam is a szalon felé.
Hamar elintéztem a szalonos bérletet is és késő délutánra értünk haza. Meglepetést okozott ma apukám ezzel a viselkedésével, persze pozitívan. Kellemesen elbeszélgettünk és előhozta a jó kis humorát, amit azt hiszem tőle örököltem. Amikor hazaértünk, kicsit féltem bemenni. Taylorra gondoltam, hogy mondta reggel anyu, hogy itt járt és attól féltem, hogy nehogy itt legyen. Félnék vele még találkozni. Már az is átfutott az agyamon, hogy nem fogja elfogadni az ajándékom, de ahogy ismerem már csak kedvességből is el fogja fogadni. Szerencsémre nem volt nálunk, így megnyugodva mentem be anyukámnak megmutatni a vásárolt ajándékokat, aki lelkesen és mosolyogva nézte. Ezek után a szobámba becsomagoltam mindet. Eszembe jutott a dal és, hogy még nem fejeztem be, így a zongora elé ültem és próbáltam egy szép, a dalszöveghez illő hangzást összehozni. Igazából már megvolt ez a hangzás a képzeletemben, így hamar le is firkantottam a hangjegyeket a füzetembe. Miután kész lettem ezzel, eszembe jutott Taylor ajándéka. Volt egy szép kis naplóm, amiben sosem írtam és azt még a nyári turnén vettem, mert nagyon megtetszett, így arra gondoltam, hogy az tökéletes lesz. Előkerestem gyorsan, majd a zenés füzetemet elővéve már is elkezdtem betölteni az üres lapokat. Úgy éreztem, hogyha már írok bele, akkor nem csak a dalszövegeimet írom le, hanem a szép emlékeimet is, amik persze vele történtek. Amikor kiírtam magamból mindent, a legszebb díszítő kellékeimet elővettem és úgy díszítettem, hogy nekem is illetve Taylornak is tetszedjen. Mire végeztem, már beesteledett, így egy gyors tusolás után, az ágyban gubbasztva néztem a tv-t, amikor hírtelen elkezdett rezegni a telefonom, Taylor számát jelezve. A szívem egyből elkezdett a torkomban ugrándozni, és az adrenalin szintem is felment. Nem mertem felvenni, így mintha nem hallanám vissza raktam az éjjeli szekrényre. Megint rám tört az a rémes érzés. Úgy érzem, hogy átverem, és nem foglalkozok vele, pedig csak túl gyáva vagyok vele beszélni. Amíg tv-ztem többször is rezgett a telefonom, de szem előtt hagyva, inkább a takaró alá bújtam és megpróbáltam elaludni, kevés sikerrel. Több óráig forgolódtam az ágyban, amikor végre el tudtam nehezen aludni…
Make medáljai:
Szandra nyaklánca:
Új telefonja:
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése