2011. január 26., szerda

Szandra Burke's life 59 rész

Szijjasztok:D:D egy kis fejlemény és itt az új rész is!! Szóval az a helyzet, hogy tegnap lebetegedtem és a hétre már kiírt a doki, így fel tudtam rakni:D:D most már jobban vagyok és próbálok írni minél többet:D:D Remélem tetszeni fog!! Jó olvasást,puszi:D


Másnap reggel, frissen és jó kedvvel keltem fel. Teljesen fel voltam pörögve. Legszívesebben futottam volna néhány kört, hogy lehiggadjak. Az a tegnap este eszméletlenül jó volt. Úgy érzem, mintha szállnék egy láthatatlan szárnnyal a rózsaszín felhők között. Tényleg a fellegekben érzem magam, csak nehogy valaki visszahúzzon és a végén pofára essek. Bár ezt kétlem, főleg Taylor mellett – sóhajtottam nagyot, ahogy a nevét említettem. Ma kivételesen mindenhez volt kedvem. Vásárolni, bulizni, csatangolni, medencézni, sétálni, még takarítani is volt kedvem, pedig az nagyon ritka. Kihasználva a jó kedvemet, kipattantam az ágyból és a fürdőbe iramodva elvégeztem a szokásos reggeli teendőket, majd a szobámat percek alatt rendbe raktam. Mielőtt a gardróbhoz indultam volna, a korgó gyomrom szakított félbe, jelezve, hogy igen ám már éhes vagyok. Így úgy döntöttem, hogy előbb lemegyek reggelizni. Már a lépcső aljáról éreztem a finom illatokat.

- Jó reggelt! – csiripeltem mosolyogva a család felé.
- Neked is – mosolygott anyu.
- Nézzenek oda! Majd kicsattansz, olyan jó kedved van, szinte már ragyogsz – húzta fel rám Nick a szemöldökét.
- Nem lehet jó kedvem? – kérdeztem tőle a vállamat megvonva.
- Hát… ahhoz képest milyen morcos voltál mostanság… azt kell mondanom, hogy: végre – mondta ki megkönnyebbülve a végre szót – de úgy sejtem Taylornak van köze ehhez a jó kedvhez.


Erre csak fülig érő mosollyal vontam meg a vállam és ismét Taylorra gondolva, beleharaptam az alsó ajkamba.

- Hm… eltaláltam – bólogatott elégedetten.
- Úgy látom, a húgodat meg is csókolták – bökte meg apu Nicket, meglepetésemre, hogy ezt csak úgy félvállról veszi.
- Szerintem volt ott több is – húzta fel a szemöldökét. Erre a mondatra,- annak ellenére, hogy nem volt igaz, elpirultam egy kicsit.
- Nem igaz – ráncoltam a homlokom.
- Oh, dehogy is nem. Nézd csak, hogy elpirultál – nevette el magát és a „most elkaplak” arckifejezésemet használva, Nick felállt készen állva a szokásos „fogócskánkra”.
- Nem igaz – indultam felé nevetve – na, várj csak – szaladgáltunk körbe a pultnál.
- Ne is tagadd, tudjuk az igazságot – kiabálta.
- Jól van, elég volt – mondta apu, jó kedvűen.
- Csak annyit, hogy nem tagadom az igazságot – vágtam csípőre a kezem.


Nevetettek fel. Ma feltűnően mindenkinek jó kedve volt, hála. Ez valami telepátia? Ha jó kedvem van, akkor tényleg mindenkinek a családban, de ha rossz, akkor van, aki semleges, de van, akinek szintén, nincs jó kedve. Hát, nem tudom. Minden esetre, örültem, hogy így együtt van a család. Hírtelen az ajtócsengő szólalt meg és mivel épp majdnem az ajtónál álltam még mindig csípőre tett kézzel, ezért én nyitottam ajtót.

- Majd én – legyintettem feléjük és nyitottam ki az ajtót.


Ahogy kinyitottam meglepetten néztem az ismeretlen, fiatal fiúra, aki egy gyönyörű rózsaszín tulipán csokorral állt a kezében.

- Jó napot! Szandra Burke? – nézett rám kedvesen.
- Igen, én vagyok – mosolyodtam el én is.
- Aláírná itt – mutatott a kis noteszára, és ahol alá kellett írnom. Meglepetten írtam alá. Bevallom arra gondoltam, hogy ő egy rajongó lehet, aki aláírást kér és hoz ajándékot is. De miután aláírtam, hátra pillantottam, ahol egy virág futáros autó állt, ebből arra gondoltam, hogy akkor talán még sem rajongó.
- Ez az enyém?! – néztem rá felhúzott szemöldökkel.
- Igen – adta a kezembe, a gyönyörű csokrot.
- Kitől jött? – ráncoltam a homlokom.
- Nem tudom… biztosan van hozzá levél – vonta meg a vállát.
- Köszönöm – mondtam értetlenül.
- Nincs mit – mosolygott – viszlát – indult az autója felé.
- Viszlát – köszöntem neki.


Még mindig értetlenkedve zártam be magam mögött az ajtót. Elvarázsolt ez a csokor. Ráadásul tulipán… és rózsaszín. Imádtam. Már csak azt kell kideríteni, hogy kitől jött, így elkezdtem keresgélni valamilyen kis levelet. Hamar meg is találtam, s kíváncsian nyitottam ki a fehér lapot.

„Hello napfény! Véletlenül egy virágos boltba jártam és ezért gondoltam, hogy megleplek. Remélem, tetszik.
Ui.: Nagyon szeretnélek ma látni!
Imádlak, Taylor”


Olvastam el a sorokat, ellágyulva és hatalmas mosollyal az arcomon. Milyen édes már – kaptam a kezemet a szívemhez, ami már szokásához híven, elkezdett hevesen dobogni. Nincs még egy ilyen fiú a világon az már biztos. Ki kelne fel kora reggel, hogy küldjön egy csokor virágot? Na, jó azért még sem olyan korán, de akkor is kell, minimum 1 óra mire kiszállítják. Nagyon aranyos volt tőle. Ráadásul emlékezett a kedvenc virágomra. Hát… most már nagyon kell vigyáznom arra, hogy megmaradjon az ép eszem. Vagy szerintem a végén azt is el fogja venni. Arcomra fagyott mosollyal és a szokásos ajakharapásommal bambultam magam elé ezen merengve. Pedig már a tegnapi is annyira jó volt, most meg még ezzel a virággal tetőzte- sóhajtozva gondoltam vissza a tegnapra. Plusz talált nekem egy új becenevet, vagy mi? Napfény… mondjuk apukám szokott még így hívni, de jobban tetszik, mint a Mancsi – kuncogtam el magam.

- Kitől jött ez a gyönyörű csokor? – térített vissza anyukám hangja a valóságba.
- Van 1-2 tippem – húzta fél mosolyra Nick a száját.
- Hát öö… Taylortól – szólaltam meg, halkan mosolyogva.
- Milyen kedves tőle – mondta lágyan anyukám.
- Igen, az – értettem vele egyet.


Észbe kapva, úgy döntöttem, hogy már is felhívom Taylort, hogy megköszönjem neki. Így a lenti otthoni telefont használva - ami épp mellettem volt az elő szekrényen – felvettem és beütöttem Taylor számát. 2 csörgés után, fel is vette.

- Véletlenül, hogy keveredtél te virágboltba? – szóltam bele nevetve, miután felvette.
- Oh, az titok! – mondta ő is jó kedvűen – de, ugye tetszenek?! – véltem felfedezni egy kis bizalmatlanságot a hangjában.
- Viccelsz? Imádom. Annyira szépek. És emlékeztél! – őrjöngtem a telefonba.
- Hát… bizonyos dolgokat nem lehet elfelejteni – mondta lágyan.
- Köszönöm szépen – mondtam hálálkodva.
- Szívesen – mosolyodott el – de tényleg látni szeretnélek ma.
- Rendben – mosolyogtam.
- Mondjuk, együtt ebédelhetnénk, vagy csak úgy lóghatnánk.
- Rendben – ismételtem önmagam – mikor és hol?
- Érted megyek. 1 óra múlva?
- És mi lenne, ha én mennék át és majd onnan megyünk? – gondoltam Lauren-re – beugrok Laurenhez egy kicsit előtte.
- Úgy is jó.
- Rendben, akkor úgy egy óra múlva ott leszek.
- Oké. – mosolygott – szia.
- Szia – bontottam a vonalat.


Miután letettem, úgy döntöttem, hogy még sem fogok akkor most enni, hanem majd Taylorral. De a tervemet tudatnom kellett a családdal, így oda mentem hozzájuk.

- Nem sokára találkozom Taylorral, úgy, hogy majd vele ebédelek.
- Figyelj, csak kislányom – fordult felém apu – nem túl sok ez az idő, amit együtt töltöttök? – ráncolta a homlokát.
- Apu, még csak tegnap békültünk ki. Meg amúgy sincs semmi dolgom ma – magyaráztam neki.
- Hát… jó – bólintott rá.
- Fent leszek – indultam a lépcsőn felfelé.


Ahogy felértem a szobámba, egyből a gardróbhoz igyekeztem. Valami egyszerűt, de nagyszerűt akartam felvenni. És mivel kint is tombolt a nap ereje, így annak ellenére, hogy tél van, valami nyárias ruhára gondoltam. Plusz, persze Taylornak is tetszeni akartam. Egy kis nézelődés után, végül a döntésem egy fehér pánt nélküli egybe ruhára esett. Gyorsan felvettem majd a fürdőszobába igazítottam a hajamon, dobtam magamra egy kis sminket és felhúztam egy lábujjas papucsot. A telefonomat akartam a táskámba becsúsztatni, ámde mikor megnéztem a képernyőt, egy nem fogadott hívást jelzett Michael-től. Eszembe jutva New York, gyorsan vissza is hívtam.

- Szia, Mike! – köszöntem neki miután felvette.
- Szia. New Yorkkal kapcsolatban hívlak. Csütörtök délután 4-kor indul a gép. A szilveszterről pedig annyit, hogy a műsor után tudod lesz az az after party. Nos, kiderült, hogy egy álarcos bál lesz. Szóltam Laurennek mindenről, úgy, hogy e-miatt ne aggódj. Csak annyit, hogy valami nagyon szép és elegáns ruhát válasszon ki mindenki, mert elég puccos lesz. Oh, és jól készüljetek fel, mert New Yorkban hideg van. Kabát, sapka, sál. Minden ilyen meleg ruhát tegyetek majd be. Ja, és már szóltam a szüleidnek is.
- Rendben, oké. De az ilyen puccos bálok elég unalmasak. Muszáj nekem oda menni? – húztam el a szám.
- Igen, mert meg kell adnod a jelenléted, hogy lássák, hogy ott vagy. De a többit majd megbeszéljük még.
- Rendben.
- Ennyit akartam. Majd akkor csütörtökön megyünk értetek.
- Oké, szia.
- Szia – bontotta a vonalat.


Na, szép. Egy puccos bálon tölthetem a szilvesztert, ami biztos dög unalom lesz. De muszáj ott lennem, ahogy mondta Michael. Végül is, ha a jobb oldalát fogom, akkor, szép ruhát vehetek fel, meg a családdal lehetek. De elég gáz, hogy pont szilveszterkor nem bulizhatok egy nagyot. Hmm, mindegy is. Lehet nem is úgy lesz, ahogy gondolom. Majd meglátom – vontam meg a vállam.

Gyorsan a táskámba csúsztattam a telefonomat, a vállamra kaptam a táskám és a földszintre indultam. Nem igazán volt most kedvem kocsikázni, meg amúgy is Lauren itt lakik a közelbe, Taylorral együtt, így úgy döntöttem, hogy inkább sétálok egyet.

- Majd jövök! – intettem a családnak, ahogy kinyitottam az ajtót.


Szép volt az idő, tökéletes egy sétára. Úgy is régen járkáltam már így. Plusz rám is fér. Ahogy elindultam Lauren felé, már is találkoztam egy majdnem szomszéddal, aki pár házzal arrébb lakik tőlünk és már jó rég nem láttam. Nagyon kedves idős bácsi, Tod-nak hívják.

- Szia, Szandra! – köszönt felém mosolyogva.
- Hello, Tod! – intettem neki.
- Azt hittem már csak a tv-ben láthatlak, te lány. Hű, de megnőttél, és milyen szép lettél – mosolygott rám.
- Oh, köszönöm – mosolyogtam vissza.
- Na és, hogy megy a sorod?
- Elég jól – bólogattam – kissé elfoglalt vagyok mostanság – vontam meg a vállam.
- Na, hát az szép. Mi szél hozott erre?
- Hát, csak az egyik barátnőmhöz megyek. Szép nap van ma, ezért is sétálok egy kicsit.
- Nagyon helyes. Kell a friss levegő. Ne mindig a stúdióban légy bezárva – kacsintott rám.
- Hát… azért máshová is megyek, de ami igaz az igaz – mosolyodtam el.
- A család jól van?
- Persze, minden rendben.
- Nagyon helyes.
- Öhm… sajnálom, de most mennem kell. Örülök, hogy láttam – mosolyogtam rá, bocsánatkérő tekintettel.
- Menj csak. Én is örülök. És további sok sikert neked – intett.
- Köszönöm – intettem vissza.


Na, tessék. Már megérte, hogy saját lábbal megyek Laurenhez. Mindig is bírtam ezt a bácsit. Nagyon kedves, bár néha voltak fura perverz beütései. De persze ártalmatlan. Jó érzés volt találkozni vele. Tényleg nagyon fura, hiszen itt élek, de időm nagy részét fent a városban töltöm, vagy a parton vagy bent a házban. Mióta elfoglaltabb lettem, eszembe sem volt kijönni a régi imádott parkunkba. Pedig az sem változott semmit – néztem arra felé, ahogy elmentem mellette. Hm… mennyi szép emlék köt ide. A versenyek, amiket csak úgy barátok között rendeztünk és persze a végén mindig csak nevettünk, a barátnőimmel való beszélgetések és séták, na meg persze az a fesztivál, ami megváltoztatta az életemet. Bevallom én is sokat változtam azért. Ha visszagondolok arra, hogy akkor alig mertem kiállni a színpadra, most meg folyamatosan alig várom a koncerteket… látszik a változás. És talán magabiztosabb is lettem. Régebben is kiálltam magamért, de most néha túlzásba viszem. Talán azért, mert a karrierem elején sok bántást kaptam? Igazából ezt még nem mondtam, de tényleg a kritikusok rendesen szétszedtek akkor. Folyton azt írták, hogy apukám jóvoltából tartok ott ahol vagyok, vagy nem felelek meg az elvárásoknak vagy nem is vagyok olyan tehetséges, vagy, hogy túl fiatal vagyok. Mindig volt valami. De meg tanultam ezeket kezelni és most már pozitív kritikának veszem. Nem fogok kiborulni. Igazából foglalkoznom sem kellene az ilyenekkel, de valahogy mindig elér hozzám is és akkor már nem tudok nem foglalkozni vele. Ezen elmerengésem közepette, észbe kaptam, hogy már ott vagyok Laurennél, így csengettem, majd néhány perc várakozás után, Lauren mosolyogva nyitott ajtót.

- Szia – öleltem meg.
- Szia – bújtunk ki egymás öleléséből – de csini vagy – nézett végig rajtam.
- Köszi – nevettem el magam – Taylor-hoz megyek, de előtte beugrottam, ha nem baj.
- Jajj, ne hülyéskedj már – legyintett – apropó. Taylor. Na, gyere csak, mesélj el mindent – ültünk le a kanapéra.
- Hát… nem is tudom, hol kezdjem – mosolyogtam.
- Az elején.
- Rendben. Szóval, ahogy elmentél én lementem hozzá és az elején veszekedtünk, majd bocsánatot kért és mondta, hogy meg akarja beszélni, ezért elmentünk sétálni egyet a parton. Ott megbeszéltünk mindent, elmondta, hogy Ryan-re volt féltékeny és ezért viselkedett úgy. Én is bocsánatot kértem tőle, és így… megbocsájtottunk egymásnak.
- Oh – mosolygott – és mi volt este? – csillant fel a szeme.
- El se hiszed, de annyira jó volt, hogy… nagyon. Elvitt egy kis titkos helyére, ami egy kilátó volt és nagyon szép volt. Szégyellem is magam e-miatt, mert mióta megszülettem az óta itt élek, még sem láttam még L.A fényeit.
- Nyugi, még én sem láttam – ütögette meg a vállam – na, és utána?
- Hát… szerelmet vallott nekem – ért fülig a mosolyom.
- NE! Komolyan? – tágultak ki a szemei mosolyogva.
- Ühüm – bólogattam.
- Mit mondott?
- Hát… hogy számára különleges vagyok, meg, hogy idézem „én vagyok a legjobb dolog az életében” – dobbant nagyot a szívem e-mondat végén – meg azt is mondta, hogy ezt még soha senkinek nem mondta rajtam kívül.
- Atyám, milyen romantikus.
- Aztán én is megmondtam neki, hogy én is szerelmes vagyok bele.
- Igazi lelkis pillanat volt.
- Igen – bólogattam – aztán… megcsókoltuk egymást és még milyen jó volt – sóhajtottam nagyot – utána pedig már csak öleltük egymást L.A fényei előtt.
- Milyen aranyos – mosolygott.
- Ráadásul képzeld. Ma reggel küldött nekem egy csokor virágot a kedvenc virágomból.
- Oh, Szandra. Tök féltékeny lettem. Nekem is kell egy ilyen pasi – kuncogta el a végét – na, persze ne érts félre, nem rátok vagyok féltékeny, hanem csak az érzésre. Tök szerencsés vagy, hogy találtál egy ilyen fiút.
- Igazából Ő talált rám, kétszer is, de nyugi, biztos meg van valahol a neked való fiú is – néztem rá mosolyogva.
- Remélem – vonta meg a vállát – apropó ruha. Már tegnap beszereztem néhány maszkot a bálra, neked pedig hozattam néhány gyönyörű ruhát. Ma reggel meg is érkeztek, gyere, nézd meg – állt fel.
- Oké – indultam utána izgatottan.


A szobájába érve, már láttam is a szebbnél szebb ruhadarabokat. Kiválasztottam azokat, amik tetszenek és sorba rakva, próbáltam fel az összest. Legutoljára azt választottam, amibe már első látásra beleszerettem, egy fehér, rózsaszín árnyalatos ruha. Igazából az összes jó volt rám, de egyik sem az igazi. Alig vártam már, hogy az utolsót magamra vehessem. Amint Lauren segítségével belebújtam, már is éreztem, hogy ezt bizony mintha rám öltötték volna. Imádtam. Kényelmes volt és gyönyörű.

- Na, fordulj meg – fordított magával szembe – gyere, nézd meg magad – indultam a tükör felé.


Ahogy megláttam magam, még jobban imádtam a ruhát. Semmi csalódás nem ért, sőt még jobban állt, mint gondoltam.

- Ez gyönyörű – mosolygott Lauren – azt hiszem, megvan az „igazi”, ugye?
- Meg bizony – bólogattam – bár ebben az uszályban nem fogok elesni majd? – néztem rá.
- Le lehet venni, úgy, hogy majd csak a bevonulásnál lesz rajtad az uszály.
- Oh, akkor oké – mosolyogtam – alig várom már, hogy felvegyem – kuncogtam el magam.
- Na, de gyere. Vedd le, én is hadd próbáljak néhányat. De kell a véleményed.
- Oké – bújtam ki belőle gyorsan és öltöztem vissza.


Lauren egy egyszerűbb darabot választott ki, de nagyon szép volt ez is. Sötét, hosszú ruhát, aminek a mellrészén volt egy kis ezüstös díszítés. Lauren is hamar belebújt és gyönyörűen állt neki. Nagyon hozzá illett ez a ruha.

- Gyönyörűen áll – mosolyogtam rá, ahogy nézegette magát a tükörbe.
- Köszi, nekem is tetszik – mosolygott – akkor azt hiszem, mindkettőnk ruhája megvan – csapta össze a tenyerét – állj! Cipő! Holnap elmegyünk vásárolni.
- Oké – kuncogtam rajta.
- Anyukádnak van ruhája? Mert akkor ő is ugorjon be és nézünk neki egyet.
- Szerintem van neki. Vagy akkor már felhívott volna, vagy mondta volna nekem, mert tudja, hogy ide is jöttem.
- Akkor okés – ment és öltözött át.


Miután segítettem elrakni a többi ruhát, megbeszéltük, hogy akkor holnap reggel jön értem Lauren és megyünk vásárolni, majd gyorsan elbúcsúztunk egymástól és sietve, igyekeztem Taylorékhoz.

Ahogy oda értem, gyorsan becsöngettem s néhány percnyi várakozás után, végre Taylor mosolyogva nyitott ajtót.

- Szia – köszöntem neki visszamosolyogva – na, megjöttem.
- Szia – mosolygott – és késtél.
- Oh, bocsi – néztem rá bocsánatkérően – csak elment az idő Laurennél.
- Oké, semmi gond. Gyere be.


De ahogy bentebb léptem és majdnem elmentem mellette, óvatosan megragadta a kezemet, majd visszahúzott maga elé, mire meglepetten néztem.

- Azt hiszed, megúszod ennyivel?! – nézett rám komolyan és húzta fel a szemöldökét.
- Nem csináltam semmit – néztem rá értetlenül.
- Mintha valamit elfelejtettél volna – ráncolta a homlokát.


Teljesen megrémített. Mit felejtettem el? És miért viselkedik így?!

- Megrémítesz. Mit felejtettem el?


Erre csak elfordította a fejét, s fél szemmel engem nézett, de láttam rajta valamilyen huncutságot. Aztán leesett, de mekkorát koppant. Szerintem még Indiába is hallották. Hát, persze. Puszit akar, és itt gonoszkodik velem, azzal, hogy megrémít. Ezért immár ráncolt homlokkal és csípőre tett kézzel néztem rá, majd néhány másodperc múlva úgy, ahogy gondoltam, kitört belőle a nevetés.

- Látnod kellett volna az arcod – hebegte két levegő vétel közbe.
- Ha-ha. TDL, ne gonoszkodj velem, mert megjárod – mosolyodtam el én is a mondat végén – amúgy meg tudom, hogy mit akarsz – emeltem fel büszkén a fejem.
- Na, mit?! – nézett rám azzal a kacér képével.
- Egy csókot – hajoltam közelebb ezt a két szót az ajkára lehelve – de nem kapsz – mentem hátrébb – mert gonosz voltál – indultam el.
- Na, gyere csak – kapta el a derekamat és húzott a falhoz óvatosan. Persze egyből rám tört a nevetés, mert azt a pontot kapta el ahol talán a legCsikisebb vagyok, majd mikor a falhoz szorított lassan elmúlt a nevető görcs.
- Nem ér sarokba szorítani – mosolyogtam rá.
- Dehogynem – hajolt közelebb a derekamat szorongatva.


Ellenkezés nélkül vártam, hogy végre „lecsapjon” rám a kis gonoszkodó. Pár másodperc múlva, újra ajkaink egymásra tapadtak, ugyanazzal a tűzzel és szenvedéllyel. Én átkaroltam a nyakát, majd onnantól kezdve a mellkasán simítottam végig egészen a csípőjéig, ami teljesen hozzám simult. Átkarolva derekát, a hátán fölfelé haladva simítottam végig, még jobban magamhoz szorítva. Bevallom egyre jobban kezdtem beindulni rá, de mindketten észbe kapva, zihálva váltunk szét.

- Mondd csak, te fel akarsz izgatni? – kérdezte még mindig nagy lánggal égő szemeivel.
- Én? Dehogy – vettem le róla mindkét kezem és tartottam fel – ártatlan vagyok – mosolyodtam el kajánul.
- Te? Ártatlan? – mosolyodott el – már 1,5 éve nem vagy az.
- Na és akkor most légy rá büszke – fontam össze magam előtt a karom.
- Az vagyok – emelte fel büszkén a fejét.
- Amúgy meg számolod vagy mi?
- Én? Dehogy! – ingatta a fejét
- Pf, áh, nem – legyintettem egyet mosolyogva.
- Amúgy… nagyon szép vagy ma – nézett rám csábosan.
- Oh, köszönöm – néztem rá ellágyulva, s ölelt meg.


Ahogy megölelt, most éreztem igazán, hogy újra tényleg együtt vagyunk. Én is szorosan átöleltem és a nyakához bújva, pusziltam bele az arcába. Magamba szívtam azt a finom illatát, és most is éreztem, hogy átadja minden szeretetét. Miután kibontakoztunk egymás öleléséből, mosolyogva még megpuszilta a homlokomat, majd leraktam a táskám és végre bementebb mentünk a házba….

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia!Nagyon jó lett,olyan aranyosak,várom a kövit puszi niki

pappfruzs írta...

jajjjj istenem imádtam^^*.*:D minden sort faltam, és jajj de aranyos vooolt:D jézusooom:D egyszerűen imádom ahogy írsz:Dügyes vagy siess és jobbulást:D puszi:D

Erna000 írta...

szia!
jaj de aranyos volt taylor hogy küldte a virágot... ahh
siess a kövivel!!
puszi,Erna

Ariel írta...

szia!
Nagyon jó lett, faltam minden szavát!
Sisess a kövivel!
Puszi! :))

Molly H. írta...

köszi csajok:D:D örülök, hogy tetszett:D:D nem sokára jön a következő:D csak türelem...

Megjegyzés küldése

You can replace this text by going to "Layout" and then "Page Elements" section. Edit " About "

Powered By Blogger
Üzemeltető: Blogger.