Szandra Burke's life 60 rész

Ahogy bentebb mentünk, megláttam a családot, akik kirobbanó örömmel fogadtak engem. Mivel Debi a konyhában sütött-főzött, ezért hozzá indultam először megölelni.

- Szia Debi – integettem neki mosolyogva.
- Oh, végre itt van az én második lánykám – ölelt meg szorosan.


Második lánykám? Oh, igen. Mindig mondta, hogy olyan vagyok, neki mintha már a lánya lennék, biztosan így értette – magyaráztam meg magamnak. Debi után, Dan következett, aki a nappaliban üldögélve, vajon mit nézett? Nagy meglepetésre, persze, hogy foci meccset.

- Szia Dan – állt fel és öleltem meg őt is.
- Szia – mosolygott.


És végül a drága és nagyon aranyos Make maradt. Épp az udvarról jött befelé, és amikor meglátott ő is kitörő örömmel ölelt meg. A köszönések után visszamentem Taylorhoz, aki mosolyogva figyelte végig az előbbi jelenetet, s indulásra kész fordultunk a kijárat felé.

- Hová mentek? – szólalt meg Debi.
- Hát… csak lógunk egy kicsit – vonta meg a vállát Taylor.
- Miért nem ebédeltek velünk? – kérdezte Debi mosolyogva.
- Rendben – mondtam elmosolyodva, s néztem Taylorra, aki egyetértve bólogatott.
- Nagyon helyes – nézett ránk Debi – jó idő van, így kint eszünk, és már az ebéd is kész van. Menjetek nyugodtan ki, mindjárt viszem – magyarázta.
- Segítsek valamiben? – ajánlottam fel a szíves segítségem.
- Hát… ha szeretnéd, a poharakat kiviheted. Elfelejtettem a terítésnél.
- Persze – indultam a kikészített poharas tálcához.


Óvatosan a kezembe vettem – mert ugye elég béna vagyok ebben, ezért féltem is, nehogy elejtsem – és elindultam a teraszra, ahol már a kész asztal várt. Addig a többiek is már kimentek, s ahogy leraktam sikeresen a poharakat, visszamentem Debihez.

- Segítsek még valamiben? – mosolyogtam rá.
- Nem, köszi – mosolygott – még kell pár perc a húsnak, de gyere, addig beszélgessünk egy kicsit – invitált magához.


Bevallom kicsit megijedtem. Nem tudom mit ért azon, hogy beszélgessünk, de biztos nem a zenetanárom számát akarta elkérni.

- Látom, most már minden rendben közöttetek? – kérdezte halkabban, ahogy közelebb léptem hozzá.
- Igen – mosolyodtam el – és sajnálom, hogy karácsonykor nem úgy sült el az este.
- Semmi gond – legyintett – de örülök, hogy megoldottátok. Mondjuk Taylor csak annyit mondott, hogy veszekedtetek, de min? Tudom nem az én dolgom, de azért még is érdekelne.
- Hát úgy mond badarságon vesztünk össze – vontam meg a vállam füllentve. Imádom Debit, de még az ő orrára se akartam rákötni az igazságot. Elég, ha én, Lauren és Taylor tudjuk.
- De ennyire?
- Tudod, milyenek vagyunk – forgattam a szemem.
- Igaz – bólogatott – na, és hol leszel szilveszterkor?
- New Yorkban leszünk a családdal. Benne leszek egy szilveszteri showban és azt hiszem, majd csak másnap jövünk haza – húztam el a szám.
- Oh, tényleg. Anyukád is említette. Pedig jó lett volna, ha ti is itt vagytok a kis itthoni házibulin – mosolyodott el.
- Ühüm-, értettem egyet.
- Ma szerettetek volna menni valahová Taylorral?
- Hát… igazából csak lógni akartunk egy kicsit, de így még jobb – mosolyodtam el.
- Azt hittem már, hogy keresztbe tettem egy tervetekben.
- Jaj, dehogy – legyintettem.


Ezután megkönnyebbülve mentem ki, csatlakozva a többiekhez s ültem le a Taylor melletti székbe. Néhány perc múlva Debi már hozta is a finom ebédet, majd mind az öten miután szedtünk magunknak – személy szerint, én éhesen – hozzáláttunk.

Az ebéd nagyon finom volt és nagyon jól éreztem magam. Imádom ezt a családot. Annyira aranyosak és kedvesek velem. Az ebéd közben néhányszor – Taylor szerint – beégette Dan, az apja, majd elpirulva pirított rá Taylor, de én csak jókat nevettem rajtuk. Amin a legjobban nevettem az az volt, amikor Dan elmesélte Taylor eltévedését L.A-ben. Na, hát akkor azt hittem meg fulladok a nevetéstől. Nem is tudtam, hogy ilyen jó humora van Dannek. Tényleg nagyon jól állt neki, ahogy elmondta. Az biztos, hogy kábé 1 hónapja nem nevettem ilyen jót. Minden esetre hibátlan volt a hangulat és úgy minden egybevéve. Miután segítettem Debinek elpakolni mindent, már majdnem csak délután 4-et ütött az óra. Nagyon gyorsan elment az idő. De még mindig volt kedvem egy kicsit lógni Tay-el, így úgy döntöttünk, hogy elmegyünk fagyizni egyet a pinkberry-be, a közös kedvenc helyünkre. Gyorsan bevágódtunk az autójába és már indultunk is.

**********

A fagyizás is nagyon jó volt. Bár Taylornak nem lett volna szabad ennie, de mindig csal egy kicsit, ami persze nem olyan nagy baj. A fagyizás után, már egyikünknek sem volt már kedve lófrálni, a fotósok elvették a kedvünket, ugyanis amikor visszaértünk az autójához, fotósok százai álltak ránk várva. Így úgy döntöttünk, hogy egy kicsit még átmegyek náluk aztán majd hazavisz.

- Istenem. Hülye paparazzik – ingattam a fejem, mérgesen, amikor beléptünk a házba.
- Nyugi – mosolyogva tette le a kocsi kulcsot.
- Hát… mindegy.
- Ne hagyd, hogy idegesítsenek – fogta meg a kezem, amitől hírtelen elkezdtem megnyugodni.
- Igaz. Felesleges. – mosolyodtam el.
- Na, gyere királylány – húzott magával a nappali felé. És tessék, még egy becenév. Bár bevallom ez a kifejezés egyáltalán nem engem illet.
- Nem vagyok királylány – mormogtam neki az orrom alatt.
- Nekem igen – kuncogott.
- Oh, hát, ahogy gondolod – vontam meg a vállam.


A nappaliba mikor beértünk, épp Debi és Dan tv-ztek, s szóltunk nekik, hogy itt maradok egy kicsit, majd felmentünk Taylor szobájába én pedig egyből az ágyra leheveredtem.

- Beraksz valamit? – kérdeztem tőle, látva, hogy a filmek között keresgél.
- Mire gondolsz? – csillant fel a szeme egy kaján mosollyal az arcán.
- Nem bírom ezeket a perverz gondolataidat – ingattam a fejem kuncogva – mégis mire? Filmre.
- Oké, mit szeretnél? – mosolygott.
- Valami horrort! – jelentettem ki határozottan. Tényleg olyan horroros kedvem volt most.
- Hmm… oké. Akkor… Csendes Hallgatás? – mutatta fel a dvd lemezt.
- Azt még nem is láttam.
- Akkor itt az ideje – rakta be gyorsan a lemezt és huppant mellém gyorsan.
- De, ha ijesztgetni mersz esküszöm, hazamegyek – jegyeztem meg mielőtt elkezdi. Ugyanis mindig ezt csinálja, ha együtt nézünk horrort.
- Oké – nevetette el magát.


A film inkább volt undorító, mint félelmetes. Na, jó. Volt 1-2 rész ahol szépen megugrottam, de Taylor sem tartotta be a szavát, mert az ijesztős részeknél direkt csipkedett szóval még ő is rá tett. Na, ezért nem szeretek vele horrort nézni. Nem éli bele magát pedig színész, hanem inkább engem csipked. Persze nem haragszok rá e-miatt, mert már megszoktam. Mikor vége lett a filmnek, Taylor kikapcsolta a Dvd-t én pedig addig felkapcsoltam a villanyt, majd leültem vele szembe.

- Azt mondtad nem fogsz csipkedni – húztam fel a szemöldököm.
- Nem csipkedtelek – mosolyodott el.
- Áh, dehogy – legyintettem.


Nem akartam későn hazamenni, így az órára pillantottam ami, majdnem 8 órát mutatott. Úgy gondoltam, hogy most már lassan ideje lenne hazamennem.

- Azt hiszem mennem, kellene – húztam el a szám – vagy… maradhatnék – játszottam el a gondolattal elmosolyodva.
- Az jó lenne – mosolyodott el kajánul – de nem lehet – rogyott le a mosoly az arcáról.
- Áh, tudom – vontam meg a vállam – Majd fűzöm kicsit anyuékat és akkor majd megengedik, hogy néha ott aludj. Ha Ryannek megengedték, akkor neked is – mosolyodtam el.
- Várj! Ryan ott aludhatott, amikor akart? – ráncolta a homlokát.
- Hát… nem, épp amikor akart, de akkor igen, amikor valami díjátadóra mentünk vagy csak bulizni.
- És le is feküdtél vele?
- Taylor! – pirítottam rá.
- Mi az?! Tudni akarom – emelte fel a fejét.
- Miért akarnád tudni?
- Tudni akarom, hogy voltál –e valakivel utánam – vonta meg a vállát.
- Igen – hajtottam le a fejem.
- Legalább jó volt? – ráncolta a homlokát.
- Taylor, ne már…. – hajtottam le a fejem elpirulva.
- Mi az? – kuncogott.
- Most komolyan a…. szexről beszélgessünk? – húztam fel a szemöldököm – mert ez kényes téma.
- Akkor csak annyit mondj, hogy jobb-e mint én?!
- Oh, szóval erre megy ki a játék.
- Nem, de kíváncsi vagyok.
- Nem bízol magadban?
- Dehogynem – püfögött – ne térj ki a kérdés alól – mosolyodott el.
- Nem fogom növelni az egod – vontam meg a vállam mosolyogva. Egyébként egyértelmű lenne a válaszom: persze, hogy Ő. Hiszen azzal mindig sokkal jobb, akit tényleg szeretek – amúgy meg mióta lettél ilyen… perverz? Vagy ennyire ki vagy éhezve? – mosolyodtam el kajánul.
- Azt hiszem az utóbbi – vallotta be.
- Gáz – vontam meg a vállam.
- Most akkor mondd azt, hogy te nem!
- Én nem vagyok „kiéhezve”. Tudok szex nélkül élni.
- Na, persze.
- Nem vagyok én pasi, hogy az eszemet a gatyámba hordjam.
- Mert szerinted én ott hordom?
- Hát néha igen.
- Hát mit csináljak, én is… pasi vagyok – ráncolta a homlokát.
- Ja, jó tudni – húztam fel a szemöldököm.
- Ezt úgy érted, hogy nem vagyok… férfias? – húzta fel ő is a szemöldökét.
- Nem én mondtam – vontam meg a vállam.
- Chh – fordította el a fejét.


Tessék. Már megint egy hülye vitatkozás, ráadásul egy ilyen hülyeségről. És még azt mondja, hogy én vagyok forrófejű, miközben most is ő sértődött meg. Ráadásul ő erőltette ezt a témát. Nekem kínos ilyenről beszélni. Ha a szexről akar beszélgetni, akkor beszélje meg valamelyik haverjával. Tudja, hogy nem szeretem fényezni a dolgokat, de ezzel csak magát akarja fényezni. Ha azt mondom, hogy „igen, nagyon jó vagy” akkor meg lehet még nagyobbra nő az ego-ja és valami felfújt nagyképű hólyag lenne belőle. Így is tudja magáról, hogy minden második lány utána epedezik, akkor meg miért akarja fényezni magát. Jézusom… ennyi erővel én is kérdezhetném tőle, hogy miért tetszek neki annyira, meg, hogy – ha már témánál vagyunk – milyen vagyok az ágyban, azért, hogy jókat halljak magamról. Fuh… most megint felidegesített egy kicsit. Egy kínos csend állt be közöttünk, és tisztán éreztette velem, hogy nem akarja, hogy itt legyek ezért megtörtem a csendet.

- Megyek, ha már megint nincs mondanivalód – álltam fel várva a válaszára, de sértődötten még felém se nézett - Na, jó. Hello – mentem ki a szobájából.


Bár már sötét volt, de a horror film ellenére, bátran neki akartam vágni a haza útnak, mivel semmi kedvem nem volt nézni a sértődött kisfiú szerepét. Ha ilyen gyerekes, akkor tessék, csak csinálja. Én jeleztem neki, hogy nem akarok ilyenről beszélni, még is erről akart. Akkor meg mit van odáig meg vissza, azért mert nem mondom ki a nyilvánvalót. Amikor leértem a földszintre épp Dan eszegetett a konyhában.

- Hová mész? – kérdezte egy mosollyal az arcán.
- Hazafelé – mosolyodtam el én is.
- És Taylor? – húzta fel a szemöldökét.
- A szobájában duzzog – mondtam semlegesen.
- Haza se akar vinni? Mert ugye már elég sötét van. Veszélyes ilyenkor kint sétálni.
- Hát… ahogy látod – vontam meg a vállam.
- Na, majd mindjárt beszélek én vele – kapta be az utolsó falatot.
- Hagyd csak. Had duzzogjon. Egy hülyeségen kezdett el velem vitázni – ingattam a fejem.
- Jól van. Akkor gyere, majd én, hazaviszlek – fogta meg a kocsi kulcsát.
- Nem szükséges – mosolyodtam el.
- Én ragaszkodok hozzá – nyitotta ki az ajtót.
- Akkor, köszönöm – mosolyogtam.
- Nincs mit.


Gyorsan beugrottunk Dan autójába és már indultunk is. Még mindig kicsit mérges voltam, hogy ilyenen felhúzta magát, de már kezdett elhalványulni a mérgem.

Ahogy leállt elénk, kiszálltam, még egyszer megköszöntem és elbúcsúzva tőle, bementem a házba, ahol a nappaliban épp Nick és anyu tévéztek.

- Sziasztok – köszöntem nekik egy fél mosollyal az arcomon.
- Szia – köszöntek – hogy telt a napod? – mosolygott anyukám.
- Elég jól – mosolyodtam el.
- Mi az, hogy így le vagy lombozva? – ráncolta a homlokát anyu.
- Áh, semmi. Csak kicsit fáradt vagyok már – füllentettem – megyek is, lepihenek. Jó éjt.
- Oké, rendben. Jó éjt – mosolygott anyu.


Nem akartam, hogy tudjon róla. Hiszen ez olyan kis semmiség. Biztos kibékülünk majd, ha végig gondolja Tay miért is haragudott meg. Ahogy felértem a szobámba, a fürdőbe rontottam, levetkőztem, majd a zuhany alá állva, elkezdtem áztatni a bőrömet.

Azt hiszem egy órát állhattam a zuhany alatt. A hajamat is megmostam, de legfőképp nagyon jól esett most ez a zuhany. Már abszolút nem haragudtam Taylorra. Ismerem milyen. Én is ilyen vagyok. Felhúzom magam a hülyeségeken aztán már 5 perc múlva megbánom. Reméltem, hogy ő is megbánta már, hiszen tényleg nem érdemes ezért haragudni egymásra. Miután kiszálltam, magam köré tekertem egy törölközőt és megtöröltem a hajamat. Aztán gyorsan a pizsamámat felvettem, majd a tv elé, az ágyamba bújtam. Az éjjeli szekrényemről a kezembe vettem a telefont azzal a céllal, hogy talán felhívom Taylor-t. Már épp, hogy benyomtam a zöld gombot, de aztán még is úgy döntöttem, hogy még sem hívom fel. Lehet, már alszik. Nem szívesen ébresztem fel. Így unottan a tv-t bámulva kapcsolgattam az adókat, míg végre találtam egy jót, amin épp egy tök jó film ment. A filmnézés közepette, hírtelen elkezdett rezegni a telefonom és én egyből a fejemet felkapva a kezembe vettem, majd látva, hogy Taylor keres, mosolyogva vettem fel.

- Hello – szóltam bele lágyan.
- Szia – hallottam meg a szomorú hangját – ne haragudj. Én… tök hülye vagyok. Sajnálom.
- Nem haragszok – mosolyodtam el.
- Tényleg? – kérdezte immár picit jobb kedvvel.
- Tényleg.
- De tényleg sajnálom. Csúnya dolog volt tőlem, hogy haza sem vittelek, főleg, hogy apámnak kellett hazavinni.
- Tényleg nem haragszok. Felejtsük el – mondtam kedvesen. Tényleg ahogy mondtam nem haragudtam rá és végre túl akartam lépni ezen a badarságon.
- Rendben – mosolyodott el még jobb kedvűen – és sajnálom, hogy olyan témáról faggattalak, amit nem akartál.
- Az rendben van, csak… - sóhajtottam nagyot – úgy éreztem akkor, hogy kezdesz te is olyan nagyképű és önimádó lenni. Mert azokból indulva, amiket kérdeztél, nekem az jött le, hogy magadat akarod fényesíteni. Pedig tudod, hogy nálam ez nem jön be. Tudom, hogy nagy Hollywoodi sztár lettél meg minden, örülök neked, de nagyon kérlek, hogy ne változz meg. Rendben van, hogy tudod magadról, hogy jól nézel ki, hiszen ez a Hollywoodi sztárok első szabálya, de ne hangoztasd, mert akkor sok utálót fogsz szerezni. Tudod, hogy nem szeretik az ilyen embereket – mondtam lágy hangon – imádom azt, aki vagy ezért sem azt kérem, hogy változz meg, hanem, hogy ne változz meg. Mert akkor azt hiszem, tudod, mi lesz a vége. Ha így folytatnád ezt az önimádást, akkor nálam csak azt érnéd el, hogy megutállak, vagy halálosan haragudni fogok rád. Én sem szeretem az ilyen embereket. Légy magabiztos, de ne hangoztasd – nyeltem nagyot.
- Hmm… az egyik dolog, amit imádok benned, az, hogy ilyen őszintén tudsz velem beszélni – mosolygott a telefonba – és, mióta lettél te ilyen bölcs? – kuncogta el magát – egyébként igazad van. Tényleg néha elkap ez a Hollywoodi járvány.
- Majd én teszek arról, hogy földhöz ragadt maradj – mosolyogtam.
- Az jó lesz – kuncogott – akkor nincs harag?
- Nincs – ingattam a fejem, bár nem tudom miért, hiszen nem látja.
- Helyes – mosolygott – és amúgy mit csinálsz?
- Punnyadok a tv előtt – húztam el a szám – megy valami vicces film és azt nézem. És te?
- American Idol – kuncogta el magát.
- Gondolhattam volna – nevettem el magam én is.
- Találkozunk holnap?
- Hát… attól függ, mikor végzek Laurennel.
- Hová mentek?
- Vásárolni – mosolyodtam el.
- Az nem ér rá máskor? – ráncolta a homlokát.
- Nem, mert cipőt kell venni ahhoz a ruhámhoz, amiben a bálba, leszek.
- Milyen bál?
- Jah, még nem mondtam. Kiderült, hogy New Yorkba valami puccos álarcos bálra vagyok hivatalos.
- Ja, értem.
- Nem sok kedvem van menni, de Michael azt mondta, hogy muszáj a jelenlétemet adnom.
- Biztosan jó lesz – mosolygott.
- Hát… majd meglátjuk – vontam meg a vállam.
- Szóval…?
- Ja, igen. Ha végeztünk Laurennel és még nem lesz, késő akkor felhívlak, aztán találkozhatunk.
- Oké, jól hangzik. És New Yorkba akkor mikor indultok?
- Csütörtök délután 4-kor indul a gép. A vissza jövetelről még semmit sem tudok.
- Ühüm, értem.
- És mit akarsz holnap csinálni?
- Nem tudom… csak veled akarok lenni – mosolyodtam el meglágyulva.
- Oh, aranyos vagy – motyogtam neki.


Mire csak ő is elnevette magát. Hírtelen eszembe jutott egy jó ötlet a holnap estére.

- Te, figyelj. És mi lenne, ha elmennénk egyet bowlingozni? A barátokkal.
- Ez is egy jó ötlet. Felőlem mehetünk. Akkor majd holnap felhívom néhány barátomat.
- És én is megbeszélem a barátnőimmel.
- Rendben… akkor már tuti, hogy találkozunk – mosolygott.
- Tuti – mosolyodtam el én is.
- Cool – nevette el magát.


Bár még nem akartam letenni, de már fáradtnak éreztem magam, így még gyorsan elbúcsúztam Taylortól, megbeszélve, hogy majd hívjuk egymást holnap a bowlinggal kapcsolatban is. Még néhány percig néztem a tv-t, majd kikapcsoltam, nyakig betakaróztam, és hamar el is aludtam….