Szandra Burke's life 54 rész

Itt az új rész:D remélem tetszeni fog:D



Ott álltam az első kigördülő könnycseppjeimmel, és a fejemben folyton a szomorú arcát láttam, ahogy elsétált innen. Úgy éreztem, hogy a percen sírógörcsben török ki, de az ünnep és a társaság miatt muszáj volt tartanom magam. Most már tényleg egyáltalán nem akartam itt lenni. El akartam bújni valami csendes helyre szégyenemben, ahol kiadhatom magamból a szomorúságot és düh-t. De ugyanakkor egyedül sem akartam lenni karácsonykor. Elvileg ez a szeretet ünnepe, én még is azt bántom, aki fontos nekem és elszomorítom mindezzel. Elrontottam az egész karácsonyi ünnepét. Nem hiszem, hogy meg tud nekem bocsátani. Még magamnak sem tudom ezeket megbocsátani. Bár nagyon szeretném, ha túlléphetnénk rajta és folytathatnánk, de tartok attól, hogy ez az első és egyben utolsó karácsonyunk „együtt”. Ahogy ezek végig futottak az elmémen, még több könnycsepp buggyant ki szomorú szemeimből. Pár percig még kint álltam, majd letörölgetve a könnyeimet, úgy döntöttem, hogy összeszedem magam, ahogy tudom és bemegyek a többiekhez. Nem akartam, hogy kérdezősködjenek a szokatlan, szomorú viselkedésem miatt, így amikor bementem és rám néztek Alysonék, egy halvány mosolyt erőltettem magamra, ami szerintem inkább egy grimasz volt, de végül ők is visszamosolyogtak. Épp a kanapén ült mindenki, Taylort is beleértve. Most hálát adtam magamban azért, hogy Alysonék nem Taylor mellett ülnek, hanem picit távolabb, így leülhettem melléjük és hallgatva a csevegésüket, fél szemmel Taylort vizslattam, akit látszólag hidegen hagy, hogy kábé 2 méterre vagyok tőle. De nem lepődtem meg. Megértem. Én is ezt tenném, azt hiszem.

- Hé, itt vagy?! – térítettek vissza a lányok a gondolkodásomból – minden rendben? – kérdezte Alyson.
- Igen – húztam el a szám egy félmosolyra.
- Biztos? – ráncolta a homlokát.

Ja, biztos most mindenki előtt fogom az orrotokra kötni, hogy mi is történt, majd utána jól közösítsetek ki – mondtam magamban, Alyson kérdésére válaszolva. De persze még sem ezt válaszoltam.

- Igen – bólintottam majd hajtottam le a fejem.
- Beszéltél Taylorral? Mert láttuk, hogy odakint beszélgettek – vonta meg a vállát.
- Igen, beszéltünk.
- És? Minden rendben?
- Szerinted? – néztem rá immár szomorú képpel.
- Nem úgy tűnik – húzta el a száját – de min vesztetek össze?
- Nem… szeretnék most erről beszélni… ha lehet – vontam meg a vállam.
- Oké, megértem.
- Csak annyi, hogy azt hiszem, kezdem utálni a karácsonyt – motyogtam.
- Oh, ne utáld. Ez egy szép ünnep.
- Persze, tudom. De kezdek rájönni, hogy a legrosszabb dolgok velem karácsonykor történnek meg.
- Lesz majd jobb is – mosolygott
- Hát… innentől már csak jobb lehet – húztam el a szám.
- Egyébként szakítottatok? – hajolt közelebb, hogy halkan kérdezze
- Nem tudom, de szerintem igen – hajtottam le a fejem
- Hogy érted?
- Nem mondott semmi ilyesmit, de én éreztem, hogy vége.
- Lehet rosszul érezted – vonta meg a vállát
- Az érzéseim sokszor nem csalnak, de remélem most igen.

Erre csak halványan elmosolyodott Alyson, aztán gyorsan témát váltva csevegtek tovább, amibe néha-néha én is beleszóltam, de nem igazán volt kedvem beszélgetni. A szemem sarkából folyton Taylort néztem, és amikor véletlenül összeért a tekintetünk, egyre jobban azt sugározta felém, hogy nem akar itt látni. A feszültség is akkorára nőtt közöttünk, hogy alig bírtam már egy szobában lenni vele. Észrevettem, hogy Chase is inkább a konyhában a felnőttekkel tartózkodott és beszélgetett. Furcsa volt őt így látni, hiszen egy csajozós, bulizós fiúnak ismertem meg, de úgy tűnik, hogy jól kijön a felnőttekkel és érettebb attól, aminek én gondoltam. És az is nagyon szembe tűnő volt, hogy Taylor rá is mérges. Persze nem csodálom. Utálom magam ezért. Lehet most ugrasztottam össze két jó barátot. Mit ki nem hoz az emberből az alkohol. Egy kis botlás tönkretehet mindent.

Nem igazán tudtam magammal mit kezdeni. A többiek kellemesen elvoltak, csak én éreztem magam ilyen ocsmányul. Nem éreztem magam oda valónak. Mintha én lennék az ünneprontó. Pedig senki ünnepét nem akarom elrontani. Úgy gondoltam, és éreztem, hogy a Taylor és köztem lévő feszültség áthat a többiekre is, s ezért a hangulat is kezdett romlani. De mivel nem akartam fokozni a szomorúságot a többiekre, ezért felálltam és Alysonéknak gyorsan elmotyogtam, hogy „A mosdóba megyek”, majd felálltam és elindultam valami csendesebb helyre. Persze, nem a mosdóba mentem, hanem egy olyan kis sarkot akartam keríteni ahol nyugodtan kiadhatom magamból azt a sok feszültséget, ami összegyűlt bennem az elmúlt 1 órában. Ismertem már Taylorék házát és mivel a mosókonyha volt talán a legcsöndesebb hely, így oda mentem és összehúzott térdekkel csúsztam le a kis sarokba. Szörnyen éreztem magam. Talán még rosszabbul, mint az előző karácsonykor. Pedig olyan jó lett volna, ha békésen eltöltjük ezt a pár napot – gondoltam bele. Sosem gondoltam volna, hogy ilyenre képes vagyok. És még én prédikáltam neki. De igazából ő is tudja, milyen vagyok. Ha „megtilt” valamit, még, csak azért is megteszem. Persze egyikünk sem gondolta volna, hogy ez lesz. Taylor az egyik legcsodálatosabb ember, akivel találkoztam, és én meg elszúrom. Igazi barát, törődik velem, megért, bármit elmondhatok neki, sokban egyetért velem és nem utolsó sorban fontos a számomra. Egy idióta vagyok – kezdett könnybe lábadni ismét a szemem. Lejátszva a fejemben, a teraszos „jelenetet”, még több könny gyülekezett a szemem sarkában, s immár a térdemre hajtva a fejem, hagytam, eláztatni a könnyeimmel a nadrágomat.

Nem tudom, meddig ülhettem így ott, de az ajtó nyílására figyeltem fel. Igazából nem nagyon érdekelt, hogy ki az, kivéve, ha Taylor, így mozdulatlanul maradtam és próbáltam úgy tenni, mintha ott se lennék. Legszívesebben felhívnám Lauren-t és elmondanám neki, de akkor belegyalogolnék a családjával töltött estéjébe, és biztos vagyok benne, hogy nem nézné jó szemmel sőt, még lehet ő is, megharagudna rám.

- Hé, kislány – hallottam meg egy ismerős hangot, és a köszönéséből rájöttem, hogy ez bizony Chase. Már csak ő hiányzott – gondoltam magamban – vagy is… Szandra, igaz? – guggolt le mellém. De nem nagyon érdekelt, így nem szóltam semmit és nem is mozdultam – Már Alysonék keresnek!
- Jó – motyogtam az orrom alatt, választ adva.
- Ne ücsörögj itt egyedül! Na, gyere – mondta kedvesen
- Kösz, nem. Nem megyek olyan helyre, ahol nem látnak szívesen – mondtam szipákolva.
- Miről beszélsz? Itt mindenki szívesen lát.
- Aha… mindenki.
- Na, jó – ült le hírtelen, ami meglepett és meg is ijesztett egy kicsit. Nem tán beszélgetni akar, vagy mi a szösz? – akkor most szépen meséld el nekem, hogy mi van köztetek Taylorral? Azt már tudom, hogy tudja mi történt Miamiban, mivel szépen a tudtomra adta.
- Veszekedtetek? – emeltem fel a fejem aggódva.
- Nem, csak nem szól hozzám, és ebből tudom.
- Oh.
- Szóval?
- Mit mondjak?
- Mondjuk, hogy mióta jártok megint?
- 2 hónapja – sóhajtottam nagyot – de ugye nem gondolod, hogy pont veled fogom megbeszélni a problémáimat?
- Ez az én problémám is, ugyanis ha még nem mondtam volna, akkor Taylorral közeli rokonságban állunk és elég gáz ez a helyzet.
- Már mondtad. – motyogtam semlegesen.
- Rendben, akkor… fontos vagy erős ez a… kapcsolat, vagy mi. Nem nagyon hiszek az ilyen tini „szerelemben” – húzta el a száját.
- Miért nem hiszel?
- Mert úgy is elmúlik. Mindkét fél megváltozik és aztán, meg egymás idegeire mennek – hadarta el.
- Tapasztalat?
- Bocs, de ehhez nem sok közöd van – húzta fel rám a szemöldökét.
- Jól van, csak kérdeztem – ebből egyből leesett, hogy bizony tapasztalta. Szegényke. Lehet az akkori barátnője megváltozott és otthagyta?? Ezt csak ő tudhatja, én biztos nem fogok vájkálni a magán életébe – amúgy, igen. Fontos ez a Kapcsolat – nyomtam meg a kapcsolat szót – reménykedek abban, hogy meg fog bocsátani bár… szerintem nem sok esély van rá – hajtottam le a fejem – rokonok vagytok, akkor gondolom, valamennyire egyre jár az agyatok. Te megbocsátanál a helyébe?
- Hát az attól függ.
- Mitől?
- Hogy mennyire tetszik az illető és átgondolnám, hogy érdemes lenne-e folytatni. De mivel én Taylort nem olyan haragudósnak tartom, így szerintem valamikor biztos meg fogja ezt beszélni veled. Meg szerintem amúgy sem tud rád haragudni.
- Dehogynem – motyogtam
- Nem tudom, hol jártok, de ha fontos vagy neki, akkor biztos lehetsz benne, hogy a közel jövőben megbocsájt.
- Azt mondod?
- Azt. De nem biztos, hiszen azért én sem ismerem annyira őt ezen a téren.

Furcsa, de még is így végül örültem, hogy Chase „talált” rám és itt maradt, a makacsságom ellenére. Teljesen félre ismertem. Kicsit megnyugtatott ezekkel a szavakkal, és bár a szomorúság még mindig rajtam volt, de most már kezdtem kicsit jobban érezni magam.

- Hát, tudod. Azt hittem, hogy te is az a bunkó nagy csajozós típus vagy – néztem rá elhúzott szájjal.
- És most mit gondolsz?
- Azt, hogy jó fej vagy – mosolyodtam el.
- A barátok barátnőivel nem lacafacázunk. Amúgy is rendes lánynak látszol. Csak nem értem mi volt az a vadulás Miami-ban.
- Az alkohol kifordít önmagamból. És ne kend rám, mert te flörtöltél velem az első perctől kezdve. Különben is, ha tudtad, hogy Taylorhoz közöm volt, akkor sem lett volna szabad ezt csinálni.
- Hát… engem is beindított az alkohol – vonta meg a vállát.
- A flörtről beszélek.
- Az csak egy ártalmatlan kis nézés volt.
- Aha – mondtam semlegesen – amúgy te is itt laksz?
- Nem, dehogy. Michigan-ben, csak az ünnepekre feljöttünk.
- Értem. Fősulira jársz, vagy már dolgozol?
- Fősulira járok. Fotós szeretnék, lenni – vonta meg a vállát
- Ez vicces. Remélem nem paparazzi fotós, mert akkor könnyen meggazdagodhatsz belőlünk – kuncogtam el a végét.
- Nem, nem. Dehogy. Az a normális fotós. A Teen Vogue fotósa akarok majd lenni.
- Merész, de nem lehetetlen. De miért pont a Teen Vogue?
- Nem tudom – vonta meg a vállát – igazából mindegy csak fotózzak.
- Ezt nem néztem volna ki belőled.
- Sokan azt hiszik, hogy az a nagy macsó vagyok, ami részben igaz, de van másik oldalam is.
- Mint mindenkinek – vontam meg a vállam – nekem is két életem van, ha úgy nézed. Az egyikben normális dolgokat csinálok, elmegyek vásárolni, bulizok, a barátaimmal lógok a másikban pedig fények, színpad, dalok, fotósok és minden ilyesmi.
- Én nem bírnám ezt az életet. Nem tudom, hogy csináljátok.
- A támogatók adják az erőt. De figyelj, nem nagy cucc. Ha nem olvasol újságot és nem nézed a sztár híreket a tv-ben, akkor egész elviselhető. Nem igazán foglalkozok ezekkel, és ha kritikát hallok azt is pozitívan veszem, nem úgy, hogy „jajj nem érdekel”, hanem megfogadom és javítok rajta. Az a célom, hogy ha nem is mindenki, de szeressék azt, amit csinálok, és ne úgy állítsanak be, hogy azért lettem énekesnő, mert az apám egy nagy cég vezetője, hanem azért mert a színpadon van a helyem.
- Szerintem nem hiszik azt, hogy az apukád jóvoltából lettél énekesnő, mivel nem akármilyen tehetséggel rendelkezel.
- Köszi – mosolyodtam el – de volt már rá példa, hogy néhány újságíró rá kérdezett – vontam meg a vállam.
- Bunkók – húzta fel a szemöldökét – na, de szerintem menjünk. Már biztosan keresnek – állt fel – Taylor miatt meg ne aggódj. Majd lehiggad.
- Jól van – álltam fel én is sóhajjal – de nem tudok, nem foglalkozni vele.
- Nem azt mondom, hogy ne foglalkozz vele, csak érezd jól magad, oké? Karácsony van. Ilyenkor nem szabad szomorúnak lenni.
- Nem ma kellett volna elmondanom neki – ingattam a fejem.
- Na, figyelj. Most ha kimegyünk, megbeszéljük vele, hogy legalább csak ma felejtse el a történteket, azért, hogy ne legyen feszültség. Aztán pedig majd külön-külön megbeszéljük vele a dolgokat. Én sem örülnék, ha haragban válnék el tőle szóval…. – magyarázta Chase.
- És szerinted fog hallgatni jelenleg rád vagy rám? – húztam fel a szemöldököm.
- Nem tudom, de egy próbát megér – vonta meg a vállát.


Erre csak bólintottam egyet, majd lassan visszaindultunk a többiek irányába. Tényleg megbántam mindent, főleg azt, hogy ezt az egész Miami-s dolgot pont karácsony estére hagytam. Lehet, ha aznap elmondtam volna neki, akkor talán mára már lehiggadt volna és akkor nem harag, hanem békülés lett volna ebből az estéből. De most már mindegy. Nem tudom, nem megtörténté varázsolni.

Ahogy beléptünk, mindenki bájosan csevegett egymással, a korosztályom pedig a karaoke „gép” előtt üldögélve röhögtek nagyokat egymás produkcióján. Látszólag Taylor is jól érezte magát, aminek részben persze örülök, részben pedig zavar, hogy nekem úgy tűnik, mintha nem is érdekelné a dolog.

- Akkor majd én ide hívom, maradj itt – mondta Chase és indult Taylor felé.

Végig figyeltem, ahogy oda megy hozzá és próbál vele beszélni. Először úgy tett mintha nem hallaná Chase-t, majd feszülten, összehúzott szemekkel, meggyőzve állt fel és indult a két fiú felém.

- Gyorsan hadarjátok, ha lehet – mondta Taylor flegmán, ahogy odaértek hozzám.
Bár ez a mondata egy kicsit felidegesített, mivel utálom, ha fölényeskedik és így beszél velem, de a karácsonyra gondolva, inkább nem szóltam vissza neki. Chase-re néztem és látva, hogy azt várja, mikor kezdek bele, válaszoltam rá.

- Nem fogok beszélni – vontam meg a vállam. Ilyen állapotban tényleg nem tudok normálisan beszélni, főleg, hogy felhúztam egy picit magam.
- Rendben akkor majd én – csapta össze a tenyerét.

Lassan és meggyőzően elmondta Taylornak a kérését, de ahelyett, hogy Chase-re figyelt volna, végig rám nézett, legalábbis azt éreztem, ugyanis én csak karba tett kézzel néztem magam elé és próbáltam nem Taylorra figyelni. Chase mondandója végén, végül belegyezett Taylor.

- De nehogy azt hidd, hogy jó pofizni fogok neked – szólt immár hozzám.
- Jó – válaszoltam semlegesen.
- Nehogy már te legyél megsértődve – tette csípőre a kezét.

Semmit sem válaszolva, inkább eljöttem tőle, mert úgy éreztem, ha beszélnem kell vele még egy szót, akkor kitör a harmadik világháború. Nem tudtam miért, de mérges voltam rá. Vagyis tudom, de nem értem miért húztam fel magam annyira a flegma beszéde miatt. Biztosan a büszkeségem miatt, mert az elég nagy és általában sosem hagyom, ha valaki így beszél velem, még Taylornak sem tűrök, de ezúttal muszáj volt nem visszaszólnom. Nem szeretem ezt a flegma és makacs oldalamat, de ez van, ilyen is tudok lenni, ha kihozzák belőlem. Miközben ezen elgondolkodtam, leültem Alyson-ék mellé és egy kicsit oldottabban kezdtünk el beszélgetni. Persze egyből rákérdeztek a lényegre: Kibékültetek? Amire persze elmeséltem nekik az egészet és figyelmesen végighallgattak, majd tovább fecsegve átveséztük a többi pasis dolgot és az egyéb témákat is.

Az este végül is jól eltelt. Taylorral igaz nem beszéltünk, de valahogy nem volt olyan feszültség közöttünk, mint először. A karaoke volt a legjobb része az estének. Alysonékkal végig bohóckodtuk, a többiek pedig önfeledten kacagtak rajtunk. Meglepetésemre még Taylor is nevetett néhányszor a sértődöttsége ellenére. Az este végén, amikor elfelé búcsúzkodtunk kicsit kínosan éreztem magam. Nem tudtam, hogy most menjek oda és normálisan búcsúzzak el tőle, vagy inkább hagyjam. Ő is csak nézett rám fele és szerintem ő is azon tanakodott azon, hogy mit csináljon. Igazából jól esett volna, ha csak megölel vagy valami. De nem látok a fejébe, így lehet, ha odamennék hozzá, akkor még jobban elfajulnának közöttünk a dolgok. Ahogy ezen elgondolkodtam, hírtelen arra eszméltem fel, hogy Taylor felém indul, mire a szívem olyan hevesen elkezdett dobogni, hogy majd kiesett a helyéről.

- Kicsit kínos, nem igaz? – mondta, ahogy odajött, immár normális hangnembe.
- De, az – válaszoltam két sóhaj között.
- Na, mi legyen?! – fújta ki a levegőt.
- Mire gondolsz? – haraptam bele az ajkamba, idegességemben.
- Nem is tudom – vonta meg a vállát.

Az arckifejezéséből átfutott az agyamon egy fájó kérdés, amit úgy éreztem most kell feltennem.

- Szakítani akarsz? – hajtottam le a fejem.
- Hmm… mi? – húzta fel a szemöldökét – karácsonykor? Nem – ingatta a fejét – nem ez lenne a legjobb megoldás szerintem – hála istennek, hogy megáldott egy kis csöppnyi aggyal és még használni is tudod – gondoltam magamban megkönnyebbülve.
- Hát akkor?
- Azon gondolkodom, hogy vettem neked valamit, de nem tudom, hogy oda adjam-e – szűkítette össze a szemét.
- Nem kell ideadnod, ha nem akarod. – vontam meg a vállam – de… nekem is van számodra valami, amit majd megtalálsz a szobádban.
- Mondtam, hogy ne vegyél semmit – ingatta a fejét.
- Nem költöttem rá. Csak annyit fűzök hozzá, hogy akkor nézd, meg amikor egyedül vagy.
- Rendben – bólogatott.
- Nagyon… haragszol még? Megölelsz… vagy valami? – néztem rá.
- Igen, haragszok és még ne.
- Oké… értem – hajtottam le a fejem. Legalább őszinte - gondoltam magamban.
- Szandra, gyere! – szólt anyukám az autónál álldogálva.
- Hát akkor, szia – intettem neki, a tekintetét kerülve.

Gyorsan még elbúcsúztam a többiektől, és az autóba beszállva már mentünk is. Taylor már nyugodtabbnak látszott és végre nem nézett le, hanem normális volt velem, de persze még mindig elszomorít, hogy meg sem ölelt. Remélem túl fog lépni ezen és folytathatjuk a dolgot.

Amint hazaértünk, mivel már késő volt egy kicsit, így mindenkinek Jó éjt kívántam, majd még egy gyors tusolás után, az ágyba kuporodva, ismét Taylor körül forogtak a gondolataim. Nagyon kíváncsi voltam, hogy mit szól az ajándékomhoz. Reméltem, hogy értékelni és érteni fogja. Bár már nyugodtabb voltam, mert úgy éreztem, hogy nem utál Taylor, de még sem tudtam olyan könnyen elaludni. Folyton pörgött az agyam mindenen, és ez nem igen hagyott. De végül pár órás forgolódás után, sikerült elaludnom…