Szandra Burke's life 55 rész

Itt a következő rész:D remélem tetszeni fog, jó olvasást!


Másnap elég fáradtan keltem fel. Nem sokat aludhattam és ez fejfájással jár. De még nem akartam felkelni, ezért próbáltam visszaaludni, de nem sok sikerrel. Feladva a próbálkozást, inkább kimásztam az ágyból és a fürdő felé véve az irányt, megmosakodtam, hátha attól felébredek. Úgy gondoltam, ha már ott vagyok, akkor a többi szokásos teendőket is elvégzem. Pont mikor végeztem, a telefonom csörrent meg, mire egyből Taylorra gondoltam és, hogy biztos olvasta az ajándékom, így hevesen verő szívvel siettem a telefonomért, de amikor a képernyőre pillantottam, az izgatottság, immár meglepődöttséggé változott.


- Szia… Ryan! – köszöntem bele elmosolyodva.
- Szia. Ö… zavarlak?
- Nem, dehogy.
- Csak gondoltam felhívlak, utólag Boldog Karácsonyt kívánni.
- Köszi, neked is Boldog Karácsonyt.
- Emlékszel, hogy mondtam Miami-ban, hogy felhívlak majd?
- Persze – jutott az eszembe.
- Szóval arra gondoltam, hogy ma délután összefuthatnánk valahol. Megihatnánk valamit.
- Hát tudod… nem tudom, hogy ez egy jó ötlet-e.
- Csak, mint barátok.


Hezitáltam egy kicsit, mert nem akartam, hogy még rosszabb legyen a helyzet köztünk Taylorral, főleg ha elkapnak a fotósok. De végül is miért ne? Tényleg csak barátok vagyunk és ezt Taylor is tudja.

- Na, jó – egyeztem bele.
- Helyes. Akkor mondjuk olyan 3 körül? Ismerek egy nyugis helyet West Hollywood-ban, a Cafe La Boheme, tudod, merre van?
- Persze, majd csak oda találok! – mosolyodtam el.
- Rendben akkor majd ott várlak.
- Oké, szia.
- Szia – bontotta a vonalat.


Végül is részben örültem, hogy felhívott, hiszen jó őt újra látni. És annak is örülök, hogy barátok maradtunk, és nem ellenségeskedünk egymással. Viszont kétlem, hogy Taylor örülne ennek. Mondjuk, nem utálják egymást, sőt még nem is találkoztak csak azon a díjátadón és akkor is csak pár másodpercre. Meg amúgy is, nem függök Taylortól. Még csak az kellene. Plusz már csak kedvességből is elfogadtam a meghívását. Ezen elmélkedésem közepette, meglepetten néztem az órára, ami már délután egyet mutatott. Úgy, hogy a gardróbomba mentem, ahol néhány percnyi nézelődés után, végül egy egyszerű fehér pólót és egy farmert vettem ki. Nem igazán volt kedvem kiöltözni. Amikor felöltöztem, rendbe szedtem a szobámat, és a korgó gyomromra eszmélve, a konyhába mentem.

- Nah, felkelt álomszuszék kisasszony is! – viccelődött Nick, a nappaliban üldögélve, a többi családtag társaságában.
- Aham – bólogattam mosolyogva, a konyha felé tartva.


Gyorsan összedobtam magamnak egy kis falnivalót és megettem, majd úgy döntöttem, hogy mielőtt találkozok Ryan-el, beugrok Lauren-hez. Így gyorsan felmentem a szobámba, zsebre vágtam a telefonomat, felhúztam az egyik kedvenc fekete csizmámat, majd a kocsi kulcsért visszamentem.

- Laurenhez átmegyek, majd jövök – mondtam anyuéknak
- Jaj, nem hiszem el, hogy egy napot sem bírsz itthon lenni – nézett rám anyukám.
- Meg találkozom egy ismerősömmel is. Nem sokáig leszek – kezdtem megijedni, hogy talán nem fognak elengedni.
- Na, jól van. Menj – vonta meg a vállát.
- Rendben, sziasztok – intettem nekik.


Gyorsan az autóba bevágódtam, és már indultam is. Mondanom sem kell, hogy az úton ismét Tayloron járt az eszem. Komolyan már kezdem azt hinni, hogy a megszállottja lettem. Mindig ott jár az agyam. De azt hiszem végül is, ez a természetes. Én amúgy is olyan vagyok, hogyha olyan haragszik rám, akit szeretek akkor másra nem is nagyon tudok gondolni. Nem gondoltam volna, hogy ilyen bonyolultan fognak telni az ünnepek. Ráadásul 1,5 hónap és itt van Taylor szülinapja is. 18 éves lesz. Ezt szépen meg kell ünnepelni. De inkább megvárom, hogy mi lesz, még mielőtt elkezdek tervezgetni. Plusz akkor lenne az első Valentin napunk. Mondjuk azt sosem tartottam olyan nagy ünnepnek, csak akkor jó, ha van az embernek párja. Jól elrepültem már odáig – kaptam észbe.

Amikor odaértem, szépen leparkoltam, majd néhány kopogás után, benyitottam. Lauren épp az ajtóhoz sietett, és ahogy meglátott széles mosollyal és tárt karokkal ölelt meg.

- Szia – köszönt, miután kibontakoztunk egymás öleléséből.
- Szia – mosolyogtam rá – nem sokára találkozom egy barátommal, gondoltam előtte beugrok hozzád.
- Jól tetted – mosolygott – na, és ki az a rejtélyes barát? – ültünk le a nappalijába.
- Tudom, hogy most furán fog hangzani, de Ryan-el találkozom. Tudod, Miami-ban összefutottam vele.
- Oh, na, hát ez aztán meglepetés – nézett rám meglepetten –miért?
- Áh, csak megiszunk valamit, barátokként.
- És tegnap milyen volt a „buli”?
- Az eleje rémes volt, de utána már jól elvoltunk.
- Oh, gondolom Taylorral volt egy vitátok?!
- Hát… aham. Elmondtam neki, tudod, azt a dolgot és persze kiborult. Oh és a legjobbat nem mondtam. Te tudtad, hogy Chase és Taylor rokonok?
- Mi? – ugrott meg és húzta fel a szemöldökét – nem, dehogy.
- Unokatestvérek. Ráadásul, Chase is ott volt. Gondolhatod, hogy milyen ideges lettem, amikor megláttam.
- Atya ég! És mi történt?
- Hát… mindkettőnkre mérges most, ami érthető. De a fura az volt, hogy Chase tényleg jó fej. Mármint, tudod Miami-ban, olyan… rosszfiús volt, tegnap a bulin, meg tök rendes volt. Ráadásul ő nyugtatott, meg amikor én is kiborultam azon, hogy azt hittem szakítani fog Tay. Eléggé… bonyolult, de az a lényeg, hogy a buli végére már normálisan tudott velünk Tay beszélni.
- És szakított?
- Nem – ingattam a fejem –azt mondta, hogy majd megbeszéljük valamikor.
- Helyes.
- És neked, hogy telt a tegnap?
- A családdal voltam és békésen telt.
- Jason?
- Még mindig nem tudom, hogy állunk, de találkozgatunk.
- Csak vigyázz vele. Ő tényleg az a rosszfiús.
- Igen – bólogatott – már tanultam belőle, ezért is vagyok óvatos.
- Ühüm – bólogattam én is.
- Te pedig, majd gyere be mielőtt hazamész. Kíváncsi vagyok mit akart Ryan – kuncogott.
- Rendben – kuncogtam vele.


Még beszélgettünk néhány percig, majd egy gyors búcsút véve egymástól, beugrottam az autóba és már indítottam is West Hollywood felé. Picit izgultam, hogy találkozunk meg a fotósok miatt is aggódtam. Az sem hagyott nyugodni, hogy Taylor még mindig nem hívott az ajándékával kapcsolatban. Lehet még meg sem nézte? Vagy nem érdekli? Vagy lehet csak elfoglalt és nem volt ideje rá. Vagy épp nem tud rá mit mondani. Mondjuk megértem, én sem hívnám azonnal. De remélem, hogy hatott rá és hogy elég fontos vagyok neki ahhoz, hogy ne szakítson. Bár az is lehet, hogy meggondolja magát és már csak a munkája miatt is szakít. Jobb lenne, ha nem gondolnék erre inkább – térítettem el a gondolataimat. Inkább szebb dolgokra kellene koncentrálnom, mint például a szilveszter. Remélem New York-ban jól fog telni, ugyanis a család is velem lesz és Lauren-t is rávettem, hogy jöjjön, így nem leszek egyedül. Bár a szilveszteri, szerencse csókot nem tudom, kivel fogom megoldani, ha Taylorral még mindig így leszünk. Valószínűleg akkor elmarad. De azért remélem, megoldódik addigra a helyzet és akkor ő is velem jöhetne New York-ba. Mondjuk, ebben van némi kétségem, mert szerintem szívesebben akar majd lenni a barátaival meg a családjával. Na, majd meglátjuk. Először ez tisztázódjon.


Ahogy odaértem, a kávézóval szemben lévő parkolóba leparkoltam, majd mielőtt kiszálltam volna, körbeszemlélve a terepet, megkönnyebbülve sóhajtottam fel, hogy sehol sem látok egy fotóst sem. Így nyugodtan kiszálltam, lezártam az autót és átmentem a megbeszélt helyre. Mivel sehol sem láttam Ryan-t kívül, így gondoltam, hogy bent fog rám várni. Amikor bementem, elmosolyodva néztem Ryan-re aki szintén, ahogy meglátott, egy kellemes mosollyal üdvözölt.

- Szia – öleltem meg, ahogy közel értem hozzá.
- Szia – mosolygott – azt hittem már nem is jössz – ültünk le.
- Áh, csak beugrottam Lauren-hez. Bocsi – húztam el a szám.
- Semmi gond – vonta meg a vállát – na, és mesélj. Mi a helyzet veled?
- Nem sok minden. És veled? Hogy telt az ünnep?
- Áh, velem se sok. Az ünnep? Hát… elment gyorsan – nevette el magát – jól nézel ki – mosolygott rám.
- Köszi… - hajtottam le a fejem kuncogva - te is.
- Meg kellene beszélni 1-2 dolgot, nem igaz?
- Hát… tudod, ott van nekem Taylor, és ha arra célzol, hogy… újra szeretnéd kezdeni akkor ne haragudj, de a válaszom: Nem – avattam be gyorsan mielőtt túl késő.
- Jaj, nem, nem. Tudom én ezt, csak arra lennék kíváncsi, hogy akkor miért is szakítottunk, mert úgy tudom, hogy Taylor is sokat utazik meg minden.
- Vele egészen más a helyzet. Megmondom neked őszintén, hogy valahogy szerintem mi nem illünk egymáshoz. Nem is tudom… aranyos vagy meg minden, de… nem tudom elmagyarázni – ingattam a fejem – ez egy érzés. Amit Taylor iránt érzek, azt irántad sosem éreztem. És bocsi, ha ezzel megbántottalak.
- Oké, semmi gond.
- Téged inkább barátnak tekintettelek. Meg talán azért is ragaszkodok Taylorhoz, mert fontos szerepet játszott és még mindig játszik az életemben. Nagyon tudok rá haragudni, de nem sokáig. Meg öhm… ezt tényleg nem lehet elmagyarázni.
- Értem – bólogatott mosolyogva – nem, én örülök nektek és hidd el, hogy semmi hátsó szándékom nincs. Különben is… van barátnőm – nézett rám büszkén.
- Oh, és megtudhatom, hogy ki az a szerencsés hölgy? – mondtam komolyan, de a mondat végén elnevettem magam.
- Te is ismered. Méghozzá nagyon jól. De… nem árulom el. Hadd legyen meglepetés.
- Gonosz vagy. Most felcsigáztad a kíváncsiságom. Lécci… mondd el – néztem rá szépen.
- Nem – ingatta a fejét – esetleg ha egy helyen szilvesztereznénk, akkor meg tudhatod, hogy ki az.
- Hát... az nem fog menni, ugyanis New Yorkban leszek.
- Az nagy kár.
- Nekem mondod? Addig rághatom magam, hogy ki lehet az.
- Majd tartok egy utószilveszteri bulit az új lakásomban, akkor ott megtudhatod – mosolyodott el – persze, ha eljössz.
- Új lakás, új barátnő! Még valami? – kuncogtam el magam – és ha ráérek, akkor biztosan el fogok menni. Meg amúgy is még szilveszter el sem múlt te pedig már az utót tervezed?
- Hát… - vonta meg a vállát.
- Majd meglátom- mosolyodtam el.
- Rendben. Oh, és egyébként ma fellép egy kis klubban az egyik barátom zenekara. Tök jól játszanak, ha gondolod, gyere el. Laurent is hozhatod.
- Ez viszont jól hangzik. Szerintem számíthatsz ránk.
- Helyes. Az Avalonban lesz.
- Nem tudom, merre van, de Lauren biztosan tudja. Ő nagyon járatos ezekben a klubokban – nevettem el magam.
- Nagyon helyes. És egyébként, miért mész New Yorkba?
- Az egyik szilveszteri műsorban fogok fellépni – mosolyogtam rá – és ott leszek éjfélig aztán megyünk bulizni. Te hol fogod tölteni?
- Oh, hát a barátokkal megyünk egy klubba és ennyi – legyintett.
- Az is jó. Egyébként a lakásodat itt vetted L.A-ben?
- Igen. Muszáj voltam ide költözni, mert itt van a munkám. Tudod – vonta meg a vállát.
- Igaz – bólogattam.
- És amúgy az, nem zavar, hogy Taylor is utazgat meg minden?
- Ő gyakorlatilag a szomszédom, szóval bármikor találkozhatunk, ha itthon van. 10 percre lakunk egymástól. Meg igazából mostanában nem dolgozik, csak majd nyáron kezd forgatni. Oh, és a szüleink is jóban vannak szóval… - vontam meg a vállam.
- Oh, akkor a szüleitek miatt vagytok együtt?
- Jaj, dehogy – ingattam a fejem – a suliban találkoztunk és akkor lettek jóban a szüleink, amikor… - azt akartam hírtelen mondani, hogy amikor volt az a dolog azokkal az ikrekkel, de inkább nem bonyolódtam bele – szóval… amikor már együtt voltunk és sokat lógtunk egymás nyakán.
- Ühüm, értem. De miért nem meséltél nekem soha róla?
- Mert nem akartam, hogy kiderüljön. De tudtam, hogy valamikor úgyis ki fog.
- És gondoltad volna, hogy te meg ő …. megint együtt?
- Nem – ingattam a fejem – igazából azt gondoltam, hogy még csak beszélni se fogok vele, úgy haragudtam, de aztán így alakult. Azt hittem, hogy túl vagyok rajta, de úgy látszik, hogy még sem.
- Hmm… - hümmögött
- Na, de mesélj inkább arról a lányról.
- Nem – ingatta a fejét – ha elkezdek mesélni róla, akkor szerintem felismernéd.
- Ne, már. Ne légy ilyen.
- Bocsi – vonta meg a vállát – bár remélem ez köztetek nem fog semmin sem változtatni.
- Hogy érted? – ráncoltam a homlokom.
- Hát, a kapcsolatotokon.
- Oké – értetlenkedtem – akkor ne is fárasszam magam – húztam el a szám.
- Belőlem aztán nem húzol ki semmit.
- Na, szépen vagyunk. Itt titkolózol – kuncogtam el a végén.


Mire ő is elnevette magát. Közben kikértük az italunkat, amit pár perc múlva meg is kaptuk és a további beszélgetések között iszogattuk meg. Kellemesen éreztem magam, semmi feszültség vagy ellenszenv nem volt közöttünk. Tényleg úgy beszélgettünk, mint két jó barát. Hálás voltam neki, hogy nem faggatott többször Taylorról, mert azt viszont kicsit kínosnak éreztem, hogy az exemnek mesélek róla. Bár nagyon kíváncsi voltam, hogy ki lehet az a rejtélyes lány. Akit én is ismerek?! Ráadásul azt mondta, hogy jól ismerem. Talán Lauren? Nem, neki ott van Jason, meg mondta volna. Vagy akkor Missy? Esetleg valamelyik másik barátnőm? Fogalmam sincs, de az biztos, hogy most már nagyon kíváncsi vagyok.

Jól elbeszélgettük Ryannel az időt, és persze nem mondott semmit arról a lányról, pedig próbálkoztam, de tényleg hiába. A hosszas beszélgetés után, elbúcsúztunk egymástól, majd beültem az autóba és Lauren felé vettem az irányt. Az úton, elővettem a telefonom, abban a reményben, hogy Taylor hívott, de csalódottan csúsztattam vissza a zsebembe. Nem értettem. Lehet, hogy nem is hatott rá, vagy már nem is érdeklem őt. Most már egyre jobban félek attól, hogy elveszítem. Megint rám tört az a rossz érzés, hogy megbántottam. Pedig nem akartam és tudnia kellene ezt. Esetleg túl sokat várok tőle?! Nem tudom. Az utolsó reményem talán az, hogy ha meg akarja beszélni, akkor talán meg is bocsájt. Lehet, szüksége van néhány napra, ahhoz, hogy gondolkodjon és tisztázzon magában néhány dolgot.

Míg odaértem, végig ezek a gondolatok szállták meg a fejem. Egyszerűen nem voltam képes másra gondolni, csak arra, hogy bármelyik percben felhívhat, és azt mondja, hogy: vége. Amikor odaértem, beálltam a szokásos helyemre, majd néhány kopogás után, a mosolygós Lauren nyitott ajtót. Üdvözöltük egymást, majd a nappaliba leülve, elmondtam neki az esti programot, amiben természetesen ő is benne volt. Látva a nem jó kedvemet, elmeséltem neki a bennem lakozó rosszkedv okát, ami már nem volt neki meglepetés. Hála Laurennek, jó barátnő módján megvigasztalt és fel is vidított, amitől jobb kedvre derültem. De nem akartam húzni az időt, így is már valószínűleg késni fogunk pár percet a koncertről, így gyorsan elbúcsúztunk egymástól, megbeszélve, hogy majd én jövök érte, majd beugrottam az autóba és hazaindultam.

Ahogy hazaértem, leparkoltam a házunk elé, majd besuhanva a házba, feliszkoltam a szobámba, kiválasztani a ma esti szerelésemet. Halványlila gőzöm se volt arról, hogy mit vegyek fel. Mert egy koncertre elég lenne egy farmer meg valami topp, vagy ilyesmi, de most kiöltözni volt kedvem. Bár azt sem akartam, hogy nagyon kitűnjek. Néhány percnyi válogatás után végül egy szürke farmernál, és egy fekete cső toppnál maradtam. Gyorsan átöltöztem majd a fürdőben igazítottam a hajamon, raktam magamra némi sminket, felhúztam a szerelésemhez egy elegáns magas sarkút és, mivel este már hidegebb van kint, így még magamra kaptam egy farmer kabátot, a táskámat a vállamra helyeztem, és indulásra készen, a tükörben elégedetten néztem magamon végig. Ezek után az órára pillantottam, ami jelezte, hogy még időben vagyok, de indulás előtt még átmentem szólni a szüleimnek, hogy hol leszek.

- Sziasztok – kukkantottam be a szüleim ajtaján.
- Szia – mosolygott anyu és apu.
- Csak szólok, hogy elmegyünk Laurennel egy koncertre, de nem tudom meddig fog tartani.
- Rendben, de vigyázzatok magatokra.
- Oké – intettem nekik.


Megnyugodva – hogy elmehetek – ültem be az autóba, és a gázra lépve már indultam is Lauren elé. Ahogy odaértem, Lauren már a háza előtt egyik lábáról a másikra tipegve, várt rám, majd ahogy megálltam, beugrott és indultunk is. Szerencsére tényleg tudta, hogy merre van az a klub, így ő navigált nekem.

A klubbal szembeni parkolóban parkoltam le, majd a bejárathoz indultunk, ahol már sorokban álltak az emberek. Mi persze abba a sorba álltunk, ahol a legkevesebben voltak, de így is várnunk kellett.

- Amúgy nem tudod, mi a banda neve? – nézett rám Lauren.
- Nem kérdeztem- vontam meg a vállam – Jason-t nem hívtad?
- Nem – ingatta a fejét – nem kell mindenhová jönnie velem – kuncogta el magát.
- Ez is igaz – értettem vele egyet.
- Mikor indulunk New York-ba, egyébként?
- Nem tudom, majd kiérdeklődöm már Michael-nél.
- Oké – mosolygott.


A további várakozást, csöndben töltöttük mindketten. Nem voltunk szomorúak meg semmi, csak szerintem most mindkettőnknek el volt apadva a beszélőkéje, amikor hírtelen Laurenen egy nagy megdöbbenést figyeltem meg.

- Szerinted vannak véletlenek? – nézett rám még mindig azzal az arckifejezéssel.
- Hát… nem tudom, miért? – kérdeztem értetlenül.
- Nézz oda – bökött a fejével a hátam mögé…