2011. március 10., csütörtök

Szandra Burke's life 70 rész

Szijasztok! Mivel volt egy kis időm így felraktam a következő részt, és azért is mivel, jön a pici szünet (aminek szerintem mindenki nagyon örül)!! Egy kicsit rövid lett, de remélem tetszeni fog:D Jó olvasást, puszi:D


Ahogy megállt előttünk Taylor, már megszólalni sem tudtam, annyira összeszűkült a torkom. Nagyon rajtam volt már a sírás, mert valahogy muszáj kiadnom magamból a feszültséget. Tudom, hogy bunkó dolog, de el sem köszönve tőle, kicsaptam az ajtót és egyenesen fel a szobámba siettem, majd ahogy rohanva felértem, magam mögött becsaptam az ajtót és a plédemet teljesen magamra húzva kuporodtam össze az ágyamon és kezdtem végre kiadni magamból mindent. Végig az egész történtek járt a fejemben, és ahogy újra és újra átfutottak az agyamon, egyre több könny szökött a szemembe. Úgy éreztem, hogy egy hamar nem fog elállni, így meg se próbáltam vissza tartani. Ennél rémesebb estét nem is kívánhatnék senkinek sem. Még neki sem. Hogy mondhatta, hogy nem tanított semmire a nagyapám, mikor a fél életét rám szentelte. Ezzel a mondatával felszakította azt a sebet, ami oly nehézkesen gyógyult be. Újra azt éreztem, hogy mélyponton vagyok, és ráadásul a tehetséggel is jött. Tudja mennyi időmbe telt elhinni, hogy az emberek szerint tehetséges vagyok, erre most megint azt érzem, hogy nem érek semmit sem. Ráadásul most veszítettem el a régi legjobb barátnőmet, akit annyira szerettem. Nem volt más kérdésem csak annyi, hogy: Miért? Miért tette ezt és miért nem lehetett volna normális körülmények között megbeszélni? Taylor is biztosan utál, vagy ferdén néz rám a viselkedésem miatt – merengtem folyamatosan. Plusz újra éreztem a nagypapám hiányát. Újra egy üresség volt bennem és újra vérzik a szívem egy újabb csalódás miatt.

Ezek merengésem közepette, hírtelen meghallottam valakit bejönni a szobámba, de egyáltalán nem akartam felnézni, vagy bármit csinálni. Nem szólt semmit az, aki bejött, csak már azt éreztem, hogy leül mellém és a kezét a hátamra téve kezdte el simogatni. Majd hírtelen a fél arcomra borította az ő arcát és mindkét karjával átölelt. Ezekből az érintésekből rájöttem, hogy nem lehet más az, csak Taylor. Részben örültem annak, hogy itt van velem, de részben pedig még mindig szégyelltem magam és folyamatosan patakzottak a könnyeim.

- Ne sírj. Megszakad a szívem – motyogta a fülembe.


De én mintha meg se hallottam volna, ugyanúgy sápítoztam.

- Hallod – sóhajtott nagyot Tay.
- De annyira fáj – nyögtem ki miután egy kis erőt vettem magamon.
- Nyugodj meg, kérlek – suttogta –aztán beszélhetünk.
- Nem – motyogtam – mert én úgy is csak egy tehetségtelen lúzer vagyok, aki színésznő és nem utolsó sorban sajnáltatom magam.
- Miért hiszed el azt, amit mondd? Te minden vagy csak nem színésznő, de nagyon tehetséges vagy és ez nem önmagad sajnáltatása.
- Dehogynem.
- Higgy nekem – simogatta a hátamat, ami elkezdett megnyugtatni és kezdtem újra hinni neki, így a könnyeim is mintha kezdtek volna apadni – mit érzel? – motyogta.
- Düh-t, fájdalmat, csalódást… szégyent – soroltam két levegővétel között.
- Szégyent? Miért?
- Mert láttál ilyen idegbetegen.
- Ez nem szégyen. Kiálltál magadért és a szerettedért. Ez nagyon is jó dolog. Csak figyelni kell arra, hogy nem szabad elveszíteni a fejünket – vette le közbe a fejemről a takarót, hogy láthasson.
- Még is hogy tehette ezt velem? Tudja, hogy mi a leggyengébb pontom és abba mar bele.
- Csak féltékeny, mert te elérted a célod, ő meg még mindig ugyanott jár. Hidd el, hogy nem akármiért szeretnek olyan sokan. Gyönyörű vagy, kedves, őszinte, tehetséges és nem akárhogy meg tudod nevettetni az embereket.
- Csak azért mondod, hogy jobban legyek.
- Nem. Azért mondom, mert így gondolom. Nem szabad az ilyeneknek hinni, mert könnyen padlóra küldhetnek – magyarázta lágyan – Utálom, ha szomorú vagy.
- Hát… abban biztos lehetsz, hogy nem fogok szóba állni azzal – már a nevét sem akartam kiejteni.
- Elhiszem. Na, de mosolyogj egy kicsit.
- Nem megy – húztam el a szám, s közben letöröltem az utolsó könnyeimet.
- Dehogynem – kapta el a csiklandós részemet, ami hatott is, hiszen tényleg jobb kedvre derültem – na, látod. Mondtam én – kuncogott Taylor is.


Nem szóltam semmit, csak egyetértően hallgattam. Eddig még senki sem tudott ilyen rövid időn belül teljesen megnyugtatni. Ahogy szokták mondani a nevetés gyógyító hatású és másodpercek alatt elviszi a rosszkedvet. Bár bennem megmaradt még a rosszkedv illetve a szomorúság, de már jobban éreztem magam. Taylor újra a fél arcomra tette az övét, s így maradtunk egy ideig, ami nekem nagyon jól esett. Bár már nem beszélgettünk, de így is azt éreztem, hogy átérzi, mi folyik bennem és ezért nagyon hálás voltam neki. Már csak a közelsége is nyugtató hatással volt rám, már majdnem csak elaludtam, de azért tartottam magam. Nem tudom meddig lehettünk így, de egyszer csak arra figyeltem fel félálmomból, hogy Taylor elkezdte puszilgatni az arcomat lágyan, és egy egyfajta bizsergető érzés szaladt át rajtam, ami késztetett arra, hogy elmosolyodjak. Majd eszembe jutott egy kósza kis kérdés, így felé fordultam.

- Látta valaki a veszekedést? – húztam össze a szemöldököm.
- Pár ember állt kint.
- De ugye nem vették fel, vagy nem csináltak képet?
- Hát… olyan gyorsan zajlott le, hogy szerintem idejük se volt.
- Akkor jó – nyugodtam meg.


Egyáltalán nem örülnék, ha valamelyik utálóm felrakna egy olyan veszekedős képet, vagy még rosszabb, ha videót rakna fel, mert akkor tisztíthatnám magam kifelé a tv-ben.

- És Ryan látta?
- Ühüm – bólogatott.
- Nem is láttam, hogy kint volt – hökkentem meg.
- Ott volt az ajtóban.
- És nem is csinált semmit! Szép kis barát.
- Szerintem fel se fogta mi történik, úgy, hogy ne hibáztasd – simogatta meg a fejemet.
- Szerinted együtt maradnak ezek után, hogy látta milyen kétszínű a barátnője.
- Ha a helyében lennék, úgy dobnám ki, hogy a lába se érné a földet.
- Azért ne légy ilyen durva – kuncogtam el magam.
- De komolyan. 1, nem bírom azokat, akik téged bántanak, 2 pedig a kétszínűeket meg végképp utálom. Az olyannak nem lehet se hinni, se megbízni benne. De nem volt ilyen mindig ugye?
- Biztos a Kanadai élete változást hozott neki és ezért úgy döntött, hogy a rosszak oldalára áll. De egyébként nem, nem volt ilyen. Mondjuk tudtam, hogy már rég eltávolodtunk egymástól, de sosem képzeltem volna, hogy ennyire meg fog változni. De nem parázok hiszen itt van nekem Lauren, Missy, a drága hármasom és persze te is – mosolyodtunk el mindketten – de, ha már Missynél járok. Ő vele sem találkoztam már… nagyon rég óta. Mert mindketten elfoglaltak vagyunk, de attól még nem fogunk egymásra haragudni, vagy veszekedni. Lauren meg… ő a világ legjobb barátja. Az a jó, hogy mindenhová jön velem és a szüleim szerint jó hatással van rám. Meg persze, mindig számíthatok rá. Ha jobban belegondolok, Kíra sosem volt olyan jó barátnő, mint Lauren. De inkább nem hasonlítgatom őket egymáshoz, mert ők ketten tűz és víz.
- Látod? Ennyi az egész – vonta meg a vállát.
- Pár napig még biztos bántani fog a gondolat, de igyekszek elfelejteni.
- Helyes – mosolygott.


Egy mély levegőt vettem, majd visszakényelmesedtem a puha párnámba.

- Szeretnél most egyedül lenni? – nézett rám.
- Nem – ingattam a fejem – ne menj még. Miért nem maradsz itt?
- Bár maradhatnék. De tudod, hogy nem lehet – húzta el a száját.
- Úgyis azt hiszik, hogy bulizunk.
- De az autóm ott áll előttetek.
- Nem baj – néztem rá kérlelően.
- Bajba kerülünk. Emlékszel? Jónak kell lennünk, hogy megengedjék a kölcsönös ott alvást.
- Tényleg – jutott eszembe anyukám szavai.
- De még mindig nem értem, hogy ha Ryannek megengedték 3 hónap után, akkor nekem miért nem?! – húzta fel a szemöldökét.
- Mert… veled élénkebb vagyok – vontam meg a vállam.
- És ezt hogy értsem? – kuncogott.
- Hát… veled kötekedek, hülyéskedek, játszok éssss... a kémia erős – soroltam fel az elméletem – és ez nem tetszik a szüleimnek. Mármint nem az, hogy jól érzem magam meg, hogy boldog vagyok, hanem az, hogy szerintük teljesen elcsavartad a fejem és bármibe belemegyek, amit te mondasz – hadartam el a végét.
- És rosszul hiszik? – mosolyodott el
- Nem. Viszont abban tévednek, hogy belemegyek bármibe, mert ez nem igaz.
- És Ryannel?
- Mi van vele?
- Milyen volt vele a kapcsolatod?!
- Oh, ne már – húztam el szám.
- Komolyan. Arra vagyok kíváncsi, hogy milyen volt vele a kapcsolatod. Mert ha már maradok még, akkor beszélgessünk. Hmm.. – mosolyodott el.
- Oké – bólintottam rá – milyen volt Ryannel a kapcsolatom, hmm… - gondolkodtam el – hát… jó.
- Ez nem volt valami magabiztos – kuncogott.
- Vagyis inkább ez olyan kényszer kapcsolat volt, vagy, hogy nevezzem. Vele voltam, de nem tudom miért. Sosem szerettem úgy. Eléggé különbözőek vagyunk. És ezt úgy értem, hogy én szeretek hülyéskedni, sokat nevetni, bulizni, táncolni, énekelni, meg hát… tudod, te milyen vagyok. Ő meg hazajön a forgatásról és befekszik az ágyába egy egész napra én meg punnyadjak mert a féltékenysége miatt nem mehettem sehová sem bulizni. Nem mertem vele kötekedni, mert megsértődött. Nem szeret táncolni, nem szeret énekelni, a dalaimat úgy, ahogy meghallgatta. De persze ez nem baj, mert nem mindenki szeretheti a dalaimat.
- Van egyáltalán jó dolog is ebben?
- Van! – vágtam rá – ezek ellenére jó barát. Törődött velem, amikor csak tudott és sokat beszélgethettem vele, amikor itthon volt. De ő tudta, hogy nem szeretem, csak úgy, mint egy barátot. A szüleivel se jöttem ki teljesen jól. Az anyukája valahogy nem csípett, a nővéréről meg ne is beszéljünk. A nővére maga az ördög, egy hárpia. Nem is értem, hogy lehet ilyen rendes fiúnak ilyen hárpia nővére.
- És ő szerelmes volt beléd?
- Azt mondta, hogy igen – vontam meg a vállam – de igazából nem tudom. Húztam-halasztottam egy ideig a szakítást, de az I-re a pontot te tetted rá.
- Én ? – húzta fel a szemöldökét.
- Igen! – vágtam rá – mert, ahogy megjelentél, felbolygattad a már amúgy sem átlagos életemet – magyaráztam komoly arckifejezéssel. Erre csak elnevette magát aranyosan.
- Hát akkor bocsi.
- Mondtam én, hogy megbántam? – húztam fel a szemöldököm – nem bántam meg, hogy így történt minden.
- Akkor… mindegy – nevette el magát, s vele együtt én is.
- Annyi minden van még, amit meg szeretnék tenni – sóhajtottam fel.
- Na! Mesélj – mosolygott.
- Mondjuk… ha vége a turnénak, egy kicsit el akarok bújni a világ elől, de persze közben készítsük az új albumot majd gondolom. Mondjuk, szeretnék valami újba belekezdeni. Szeretnék egy saját parfümöt, saját ruha kollekciót és jó lenne elkezdeni a fő sulit is. Szeretnék végre jótékonykodni, az embereken segíteni. Lehet még az orvosit is elkezdem, mert az is érdekel. Vagy esetleg írhatnék egy könyvet az életemről. De mindez a jövő titka. Inkább nem tervezek semmit. Először a turnén legyek túl. Lehet, utána már máshogy fogom gondolni.
- Lehet, de ezek nagyon jó ötletek – bólogatott elégedettséget kifejezve.
- Na, de inkább beszéljünk másról. Mondjuk a szülinapodról – mosolyodtam el.
- Nem kérek semmit – kuncogott.
- De biztos van valami.
- A-a – ingatta a fejét – csak jó lenne, ha a családdal, a barátokkal és persze veled tölthetném. Nekem elég lenne annyi.
- Az megoldható – mosolyogtam. „De én ettől többet adok” – gondoltam magamban.


Bár már egy ideje gondolkodok rajta, hogy Taylornak szervezzek egy hatalmas meglepetés bulit, de nem voltam biztos abban, hogy örülne-e neki, mivel ő nem a nagy bulik elhivatottja. De eldöntöttem, hogy megszervezem neki, és teljesen zártkörű lesz. Bár elég sok dolgot kell elintéznem, de remélhetőleg sikerülni fog összehozni. Majd megkérem néhány barátomat, hogy segítsen és akkor tuti, hogy összejön. Elsőnek Laurennel fogom kezdeni, mivel már mondtam neki ezt az ötletemet, ő pedig egyetértően elmondta, hogy bármiben segít. Holnap neki is kezdek a szervezésnek – döntöttem el. Addig sem gondolok a mai történtekre.

- Most már tényleg megyek. Késő van már – szólalt meg Taylor az elmélkedésemben megzavarva.
- Rendben – mosolyogtam rá – köszi, hogy itt maradtál.
- Ez természetes – mosolyodott el.


Kimásztam a takaró alól, és Taylort lekísértem az ajtóhoz, ahol egy csókkal búcsúzva elköszöntünk egymástól. Nagyon fáradtnak éreztem már magam és a szemem is fájt, bizonyára a sírás miatt, így visszamentem a szobámba, levetkőztem és a tus alá állva, percek alatt lezuhanyoztam. Belebújtam a pizsamámba, majd az ágyba burkolóztam és mint akit kiütöttek, hamar el is aludtam…

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia!Nagyon jó lett,Tay nagyon édes,várom a kövit puszi niki

Molly H. írta...

köszi:D majd szombaton lesz friss:D puszi

Ariel írta...

Szia!
Húúú, hiába rövid, nagyon jó lett! Taylor annyira rendes! :) Remélem Szandra nem emészti magát tovább, és jól alakulnak a dolgai!
Sisess a folytatással!
Puszi! =)

Molly H. írta...

szija!! köszi:D majd meglátjátok mi lesz:D sietek, puszi

Megjegyzés küldése

You can replace this text by going to "Layout" and then "Page Elements" section. Edit " About "

Powered By Blogger
Üzemeltető: Blogger.