2011. június 4., szombat

Szandra Burke's life 114 rész

Nah szijasztok!! Itt is van az új rész:D Epres turmixot iszok és ezt most nagyon jó hatással van rám *.* :DDD ezért is raktam fel! Meg azért is mert, azt hiszem most már elmondhatom, hogy belekezdtem egy másik történetbe, amiben Jacob fog szerepelni:D De addig nem fogom elindítani, míg ennek nincs vége:D
Remélem tetszeni fog. Jó olvasást, puszi


Reggel, ahogy felnyitottam a szemem, egyből úgy éreztem, mintha egy rémálomba lennék. Az előző két nap megismétlődött. Újra előjött a hányinger, a hasfájás és most már szédültem is. Ugyanaz a rosszul lét. Mintha a reggelek ugyanúgy ismétlődnének. Már rutinosan, amennyi az erőmből telt, kiugrottam az ágyból és egyből a fürdőt vettem célzásba, ahol megint kijött belőlem a tegnapi kaja. Ekkor már egyre jobban azt éreztem, hogy a feltételezésem igaz lesz és így nagyon nagy bajban vagyok nem csak én, hanem Taylor is. Kora reggel már nagyon meg voltam ijedve. Azt hiszem most már reggelente a fürdőbe költözhetek, főleg, ha tényleg igaz az állítás. Feszült lettem és legszívesebben azonnal sírva fakadtam volna.

A hányásos dolog, ugyanúgy ismétlődött, mint az előző nap és az ezelőtti nap. Egy teljes óráig szenvedtem vele, majd ismét, amikor éreztem, hogy nem fog belőlem több jönni, fáradtan feküdtem vissza az ágyamba, ahol idegességem ellenére hamar el is aludtam.

Fogalmam sem volt hány órakor nyithattam fel a szemem, de ahogy mondtam, ugyanúgy ismétlődött a tegnapi nap, ugyanis, ahogy felkeltem, mint akit elvágtak. Úgy, ahogy volt, minden elmúlt. A hányinger, a hasfájás, bár még egy kicsit szédelegtem, de ezen kívül teljesen jól éreztem magam. Persze az idegességem az nem múlt el, és nagyon feszült lettem ezek miatt. Felültem az ágyon s az órára pillantva láttam, hogy már 11 óra van, viszont Taylornak a délutánt ígértem, így még nem keltem ki az ágyból. Persze mondanom sem kell, hogy az aggódásom tárgya körül forogtak a gondolataim. Első hírtelen ötletem az volt, hogy talán elmehetnék ma az egyik boltba venni egy terhességi tesztet, amiből biztosabb lehet, de utána eszembe jutott, hogy anyukám be szokott jönni a szobámba, és ha meg találná a kukába a dobozt, illetve a tesztet is, akkor ezeregyszáz százalékig biztos vagyok abba, hogy teljesen kiborulna. Így hamar elvetettem az ötletet. A következő gondolatom az volt, hogy talán elmehetnék a dokimhoz és ő biztosan felvilágosítana, illetve ha mégsem igaz, akkor kiderülne miért is érzem rosszul magam. De dokihoz sem megyek szívesen, főleg nem nőgyógyászhoz. Annyiban könnyebb a dolog, hogy nő, így nem érzem kényelmetlenül magam ott. Ugyanakkor a válaszától is féltem. Biztos voltam abba, hogyha elmegyek és kiderül, hogy valóban terhes vagyok, azonban elsírnám ott magam. Hiszen akkor minden jövőbeli tervemnek fuss, ennyi volt. Fel kell adnom az álmom akkor valószínűleg és az is biztos, hogy minden időmben majd a babával kell lennem. Nem mehetek el majd akárhová a barátaimmal, és nem aludhatok, addig ameddig akarok. Ráadásul a turné gondolatát is kizárhatom. Valószínűleg el kell itthonról költöznöm, hogy Taylorral élhessünk, és úgy kell majd élnünk, mint egy begyepesedett férj és feleség, minden izgalom nélkül. Tudom ezek mind önző gondolatok, de… imádom az életemet, és nem vagyok még kész egy babára. Én is még csak egy tinédzser lány vagyok, hogy a fenébe tudnék felnevelni egy gyereket? Ezekre gondolva, éreztem, hogy a könnyeim gátat törnek maguknak, hiszen tényleg nagyon rosszul éreztem magam e-miatt, ráadásul most valahogy még érzékenyebb vagyok, mert nem szoktam ilyenek miatt sírni, most viszont egyből érzem, hogy sírnom kell és nem is tudom igazán visszatartani. Könnyeim lecsordulva, hírtelen az is eszembe jutott, hogy ha esetleg igaz, akkor biztosan bálna méretűvé fogok nőni, és biztos vagyok abban, hogy ha a média tudomást szerez erről, akkor tuti, hogy szétszednek nem csak engem, de Taylort is. Ezeken végig gondolva, még jobban elkezdtek hullni a könnyeim, s próbáltam inkább valami szépre gondolva nyugtatgatni magam. Mély levegőket vettem és elkezdtem magam legyezni, hátha segít a lenyugvásban.

Végül el tudtam állítani a könnycsatornámat, és azzal bíztattam magam még mindig, hogy ez bizony csak egy buta vírus. Mire észbe kaptam már majdnem dél volt, így a fürdőbe mentem, s úgy döntöttem, hogy megismétlem a reggeli zuhanyzást, ugyanis furcsa illatokat éreztem magamon. Miután végeztem, magamra csavartam egy törölközőt és a gardróbba mentem, de mivel nem sok kedvem volt az öltözködéshez, ezért egy kényelmes sárga térdnadrágnál és egy szürke felsőnél maradtam. Felöltöztem, majd a fürdőben még összefogtam össze-visszaálló hullámos hajamat és a szobámat összepakoltam nagyjából. Látva, hogy már bőven délután van, zsebre vágtam a telefonom, felhúztam egy papucsot és leindultam a földszintre. Ahogy a lépcsők végére értem, hírtelen ismét rohamos éhség tört rám, érezve a finom, incsiklandó illatokat. S mielőtt Taylorhoz indultam volna, betértem a konyhába.

- Szia, anyu – mosolyodtam el rá.
- Szia, álomszuszék – mosolyodott el.
- Áh, fent vagyok már rég, csak nem volt kedvem lejönni – legyintettem – de mi finomat csináltál? – kukkoltam bele a serpenyőbe.
- Egy kis makarónit ütök össze – mosolygott.
- Makarónit? – futott össze a számba a nyál hírtelen – és mikor lesz kész?
- 2 perc – vonta meg a vállát.
- Megvárom – vágtam rá.


Ezen csak kuncogott anyukám, s leültem a pulthoz már is egy tányérral előttem. Imádom a makarónit, az egyik kedvenc ételem, és most iszonyatosan megkívántam. Az éhségre gondolva, ismét eszembe jutatta velem, a legújabb gondomat, és a feszültségem tárgyát, így a hírtelen jött jó kedvem, hírtelen el is ment. De próbáltam inkább nem kimutatni, mert, ahogy ismer anyukám, biztosan észrevenné a gondomat.

Pár perc múlva, ismét egy jó kedv ment át rajtam, ahogy a tányéromban heverésző finom ételre meredt a szemem, s mohón kezdtem el falni.

- Hát… nem is voltál éhes! – kuncogott rajtam anyukám, ahogy rám nézett és épp befejeztem az evést.


Erre csak megvontam a vállam, majd miután megköszöntem a finomságot, eldaráltam neki, hogy hová megyek és mivel jó idő volt, és semmi kedvem nem volt autóba szállni, így úgy döntöttem, hogy sétálok egyet Taylorig. Úgyis jól fog esni a fejemnek, ha szívok egy kis friss levegőt, és legalább gondolkodni is tudok.

Az egész oda sétán mindenfélén elgondolkodtam, és legfőképpen a mostani gondomon. Még mindig nem mertem bevallani, és nem is akartam. Persze ez még teljesen nem biztos, de valahogy van egy olyan megérzésem, hogy igaz lehet. Hiszen sosem volt még ilyen betegségem, hogy reggel felkelek, kihányom magam meg rosszul vagyok, elalszok és utána semmi bajom nincs. De még mindig ott lappangott bennem az, hogy gyógyszer mellett, hogy lehetséges ez?! Így ezen is elgondolkodtam és újra arra jutottam, hogy tényleg csak valami újabb betegség, amiről nem hallottam. Aztán megint fordult a kocka, és újra feszült és ideges lettem amiatt, hogy a feltételezésem igaz. Szóval egész úton hol megnyugodtam egy kicsit, hol újra feszült és ideges lettem.

Ahogy odaértem, kopogtattam néhányat az ajtón, majd egy kis várakozás után, Taylor nyitott nekem ajtót, s látványomra elmosolyodott.

- Szia – köszöntem neki elmosolyodva.
- Szia – ölelt meg és puszilt bele az arcomba.


Bentebb mentem, s ahogy a nappaliba léptem meglepődve néztem Adam-ra és Brad-re, Taylor két jó barátjára.

- Oh, akkor mi megyünk is – mondta Adam, s készült felállni.
- Dehogy – szóltam rá – maradjatok nyugodtan – mosolyodtam el rájuk.


Nem akartam, hogy azért mert eljöttem, elmenjenek. És azért sem nagyon akartam Taylorral kettesben maradni, mert, ahogy ismerem, látná rajtam, hogy gondban vagyok, és addig nyaggatna, míg ki nem szedné belőlem. Én viszont tartom magam a szavamhoz, miszerint nem szeretnék addig neki mondani semmit, amíg nem biztos. Mondjuk én, ahogy egyre többet gondolkodok rajta, és érzéseim alapján is, egyre biztosabb vagyok benne. Leültem a srácok közé, s tovább folytatták a beszélgetést jó kedvűen. Én nem igazán szóltam bele, csak némán figyeltem őket s néha-néha elmosolyodtam jó kedvűjükön. Bár úgy tettem mintha figyelném őket, holott egész máshol járt az agyam. Persze, hogy Azon. Újra végig futattam magamban az elméletemet, miszerint minden eddigi munkámat, amit imádok, és amit örökké csinálnám, ott kell hagynom. És gyakorlatilag, ha bekövetkezik ez a dolog, akkor ott vége is a tinédzser koromnak és el kezdődik az igazi nagybetűs felnőtt élet. Csupa negatív dolgokra gondoltam, amitől persze ismét rám tört a hírtelen rosszkedv. Pedig egy igazi pozitív lánynak ismerem magam, de ebben a dologban nem sok pozitívumot látok. Tudom, ez elég nagy önzőség, főleg a talán bennem lévő valami miatt, de… sajnálom. Nekem az a legfontosabb, hogy a valóra vált álmomat folytathassam, nem pedig feladjam. Ha nem lenne ilyen fontos az életemben az éneklés, a táncolás és maga a színpad, akkor talán még örülnék is neki, de így… sajnálom, de így nem tudok ennek örülni. És ha már táncolás… valószínű, hogy azt is abba kell hagynom. Gyakorlatilag mindent abba kell hagynom és úgy kell viselkednem majd, mint egy tyúkanyó, aki egész nap otthon ül. Az is lehet, hogy csak rossz szemszögből közelítem meg, de jelenleg ahogy mondtam, nem sok pozitívumot találok benne.

Hírtelen arra eszméltem fel, hogy a srácok rajtam viccelődtek, és nevettek jó kedvűen. Bár tényleg szoktak velem kötekedni meg minden, de most egyáltalán nem voltam olyan kedvemben, hogy viccelődjek én is.

- Mi az pávácska, csak nem vitte el a cica a nyelved? – mondta felröhögve Brad. Erre csak felhúztam a szemöldököm, de nem érdekelve inkább nem válaszoltam semmit.
- Hát lehet megártott a sok entyem-pentyem – folytatta tovább a szekálást Adam. Kezdett már elegem lenni a beszólogatásaikból.
- Hagyjatok már! – mondtam morogva és ráncolt homlokkal.


Semmi kedvem nem volt, hogy tovább idegesítsenek, így a szemben lévő fürdőbe indultam, s reménykedtem abban, hogy ott le tudom nyugtatni a már most is penge élen táncoló idegeimet. Sajnos azt hiszem Taylor egyértelműen észrevette, hogy rosszkedvű vagyok, így amikor elmentem előtte, s míg a fürdőbe vánszorogtam végig magamon éreztem kérdő tekintetét. Bementem, majd a tükörbe néztem és a visszatükröződő arcképtől, eléggé elfintorogtam. Már nem csak éreztem, de láttam is magamon, hogy bizony nem tudom elrejteni feszültségemet, és gondokkal teli arcomat. Majd egyre lentebb haladva megállapodott a szemem a hasamnál, s mélyet sóhajtva figyeltem, hogy még mindig duzzadt a hasam alja. Újra rám tört a félelem és a kétségbeesés. Gonddal telin a hajamba túrtam, s mélyeket sóhajtottam. Hírtelen a tükörből láttam, hogy Taylor felém indul aggodalmas kifejezéssel és ekkor már tudtam, hogy nincs menekvésem. Végig figyeltem mozdulatait, ahogy bezárja maga mögött az ajtót, majd magával szembe állított, még mindig ráncolva a homlokát.

- Hé, mi a baj? – kérdezte lágy hangon.
- Semmi – suttogtam ingatva a fejem.
- Ismerlek már! Ki vele! – motyogta – tudom, hogy van valami. Már tegnap a hangod is olyan furcsa volt – döbbentem le, ily felismerő képességére.
- Semmi – ismételtem önmagam.
- Ne hazudj!


Igazából egy olyan érzés került belém, hogy talán jobb lenne, ha tudná, és így nem kellene még előtte is titkolóznom. Hiszen tudom, hogy megbízhatok benne. Bár fogalmam sincs, hogyan fog reagálni, de végül úgy döntöttem, hogy nem folytatom előtte a titkolózást, bár hiába is tenném, akkor megsértődne, és hopp ott van még egy gond.

- Jó, de kétlem, hogy tetszeni fog – néztem rá szomorú arckifejezéssel, felkészítve.
- Szóval? – húzta fel a szemöldökét.
- Szóval… - vettem mély levegőt – inkább nem kerülgetem, csak kimondom – motyogtam.
- Mondd, már vagy itt őrülök meg! – vágta rá aggódóan.
- Azt hiszem, hogy… - vettem ismét mély levegőt, mielőtt kimondom – lehet, hogy terhes vagyok…

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia!Nagyon jó lett,kiváncsi vagy hogy Tay mit fog szolni,siess a kövivel puszi niki

szandíí* írta...

szija:D
köszi:D

wonderworld írta...

ajj basszus. itt abbahagyni! nagyon jó rész lett, tök jól leírtad, épp ahogy szoktad:D
bocs h az előzőhöz nem írtam,csak versenyen voltam. pedig az is nagyon tetszett:D
kíváncsi vagyok a következőre:D
siess:D
puszi:D

szandíí* írta...

szija:D
köszönöm
puszi:D

Megjegyzés küldése

You can replace this text by going to "Layout" and then "Page Elements" section. Edit " About "

Üzemeltető: Blogger.