2011. január 23., vasárnap

Szandra Burke's life 58 rész

Szijasztok drága olvasóim:D:DLL ne haragudjatok, hogy csak most hozom a frisst, de az utóbbi 3 napban kész idegroncs lettem!! Fő oka a tesóm és még egy személy, de azt nem írom ide:D:P Most már valamilyen szinten össze szedtem magam, és jobban vagyok, szóval igyekszem folyamatosan írni nektek:D:D Sajnálatosan a következő frissről csak annyit, hogy valószínűleg csak hétvégén lesz, mivel anyukám fősulira jár és most egy hétig nem lesz itthon, így rám marad a házi munka stb... plusz tesóm felrakott valami idióta játékot a gépre és megszállottja lett, ezért minden nap csak 8 után tudok géphez jutni hétköznap :((( De, ha esetleg hamarabb tudok géphez ülni a hét folyamán, akkor mindenképp hozok frisst:D:D A mai részről annyit, hogy lehet valaki kicsit "nyálasnak" fogja gondolni, de ízlések és pofonok:D Remélem, hogy azért mindenkinek tetszeni fog és véleményeztek:D Jó olvasást, puszi:D


Nem tudtam, hogy mit mondjak. Los Angeles fényei teljesen „elcsábítottak”. De egyben picit szégyelltem is magam ebben a pillanatban, mert 16 éve már itt élek, de még sosem láttam így L. A-t. A nagy kábultság közepette, gyorsan észbe kaptam és Taylor felé fordulva csak rámosolyogtam, ő pedig vissza.

- Szép – préseltem ki az ajkaim közül ezt a rövid szót.
- Bevallom féltem attól, hogy már jártál itt – vonta meg a vállát
- Pedig nem – ingattam a fejem
- A város egyik kincse – ült le egy kiemelkedő homokbuckára.


Az egyik legalapvetőbb kérdés jutott az eszembe, de mielőtt feltettem volna, leheveredtem mellé.

- És, miért pont ide hoztál? – néztem rá kíváncsian.
- Mert… számomra ez egy különleges hely – mosolyodott el – és, gondoltam megosztom veled – nézett rám.
- Miért különleges a számodra?
- Azért mert mióta… ismert lettem. Azóta nem sok hely van, ahol egyedül lehetek. És ez az a hely ahová ki szoktam jönni, gondolkodni, na meg, ha egyedül szeretnék lenni.
- És… miért pont velem osztottad meg? – tudom, elég bugyuta kérdéseim vannak, de tényleg kíváncsi vagyok.
- Azért… mert te is különleges vagy – nézett rám csábosan.


Hát… komolyan, ha nem lenne bennem ennyi erő, akkor ebben a pillanatban már csak egy kiskanállal tudnának össze szedni, mert ismét az olvadás szintjén voltam és ez után a szavak után, elindult bennem valami… pozitívan.

- Miből gondolod, hogy különleges vagyok? – mosolyogtam rá, csillogó szemekkel.


Először csak elmosolyodott, majd szóra nyitotta a száját.

- Hát… nem tudom. Te olyan más vagy. Érdekes, mert mindkettőnk álma valóra vált, de a legjobb az, hogy te még mindig ugyanaz a vicces és mosolygós lány maradtál – nézett mélyen a szemembe – örülök, hogy nem változtattak át azzá a tipikus hollywoodi plázacicává.
- Tanultam az élettől, és ha olyan lennék, akkor valószínűleg azt érném el, hogy mindenki utálna – vontam meg a vállam – meg… tudod, milyen vagyok – forgattam a szemem – ha valamit nem akarok, úgy sem engedem. Ráadásul 1-2 ember keményen nyalizik, és az olyannak nálam már régen rossz – gondoltam itt Taylor Swiftre, aki folyamatosan azzal jött, hogy készítsünk duettet, mert mi most „jóba lettünk”. Bár szerintem túlzás az a szó hogy jóba lettünk. Inkább csak ismerősök vagyunk.
- Kire gondolsz? – húzta fel a szemöldökét.
- Hát… nem mondok neveket csak annyi, hogy mindig lesz olyan, aki próbál „benyalni” nálam.
- Na… de még is – próbált győzködni.
- Ha neveket mondok, akkor biztos megint veszekedés lesz – fordultam a fények felé, lehangolt arccal.
- Nem lesz. És nem kell név, csak írd körbe.
- Oh, activity? Ez tetszik! – mosolyodtam el – szóval… ismered, és asszem még jóban is vagy vele. Szőke, hosszú, göndör hajú, és szerintem majdnem egy magasságba vagytok. Ráadásul a keresztnevetek is egyezik.
- Oh, tudom – mosolyodott el – mit csinált már?
- Áh, semmit – legyintettem – csak tudod, mikor mondta, hogy „csináljunk egy duettet, mert „kibékültünk”.” – utánoztam a hangját - Meg, hogy milyen jó engem megismerni, meg mit tudom én még mit hadart ott össze – ingattam a fejem s forgattam a szemem – fogadjunk, csak azért csinálja, hogy úgy állítsa be magát nálad, mint egy „angyal”, közbe meg rühell engem.
- Ne légy ilyen pesszimista – nevette el a végét.
- Én nem vagyok pesszimista. Nagyon is optimista vagyok, de nálam nem jönnek be az ilyenek. Nem vagyok én vidéki, hogy country-t énekeljek – vontam meg a vállam – bocsi, tudom, hogy ez kicsit egoistás volt, de ami a szívemen, a számon. Nem fényezek semmit. Tudom, flegmán viselkedek azokkal szemben, akiket nem kedvelek, de meg lehet rá az oka. Próbálok minél kedvesebb lenni azokhoz, is mint pl Swift. De sajnálom, nem felejtek könnyen.
- Semmi gond. A szándék a lényeg – ölelt át és húzott magához.
- Azért érdekes… Taylor meg Selena állítólag legjobb barátnők és mindkettő az exed. Lehet, forralnak ellenem valamit – vágtam egy gondolkodós fejet – mondjuk Sel-ről nehezen képzelem el.
- Túl nagy a fantáziád – nevette el magát – nem akarnak ők rosszat.
- Remélem – húztam el a szám.


Bár tényleg furcsa ez a számomra. Vagy csak véletlen? Pont ők ketten legjobb barátnők és mindkettő Tay exe. Azért elgondolkodtató ez a dolog. Meglehet, hogy forralnak ellenem valamit, de lehet tényleg csak túl nagy a fantáziám. Selenáról nem nagyon tudom elképzelni, hiszen ő kedves lány és nem rossz szándékú, viszont Swift pont az ellenkezője. Hogy lehetnek ők legjobb barátnők? Tűz és víz a két lány, legalábbis ahogy én ismerem őket. Arra gondolva, hogy Taylorral vagyok, inkább eloszlattam ezeket a gondolatokat, de ahogy ismét feleszméltem, eszembe jutott az a dolog, amit Taylor elfelejtett elmondani azon a vacsin. Valami jó hírt akart mondani, de a nagy dühöngésemben elfelejtettem és ő sem mondta.

- Amúgy, el akartál mondani még valamit azon a vacsin, de még sem mondtad el – néztem rá
- Oh, tényleg – ráncolta a homlokát.
- Mi volt az? – néztem rá kíváncsian.
- Hát… nem olyan érdekes- vonta meg a vállát.
- Nyugodtan elmondhatod, persze csak ha szeretnéd – mosolyogtam rá.
- Öhm… rendben – mosolygott ő is – igazából már napok óta rólunk gondolkodok. Hogy… én úgy érzem, most valamiért más ez az egész. Régen is jól elvoltunk, de most valamivel szorosabb ez… a dolog. Talán az, hogy 1 évvel idősebbek lettünk, vagy a sok veszekedés, ki tudja – vonta meg a vállát – van valami benned… nem tudom… valami különlegesség – fogta meg a lábamon heverésző kezem. És ettől az érintésétől, a beszédétől, na meg a nézésétől, a szívem ismét zilált állapotba került - El se tudod hinni, mennyire számít az, hogy ilyen sok minden után… még is itt vagyunk – nézett rám komolyan – Nem vagyok a szavak embere – hajtotta le a fejét – csak érezd – tette a szívére a kezem, amit első érintésre már is éreztem, hogy ugyanúgy zihál mint az enyém – mennyit jelent, hogy itt vagy velem.


Ettől az utolsó mondatától, belém fagyasztotta a szavakat és jó értelemben. Nem gondoltam volna, hogy tényleg ennyit jelentek neki. Úgy tűnik, még is eljött az az idő, amikor kitárulkozik nekem, amitől teljesen ellágyultam. Ilyet még senki sem mondott nekem. Ha nem lennék most itt, ebben a pillanatban akkor amilyen érzékeny vagyok, lehet, elpityeregném magam a boldogságtól. Nagyon jól esett minden szava és nagyon megérintett. Nem tudtam egy szót se kipréselni a számon, teljesen lefagytam. Ő is csak nézett rám azzal a „szenvedően” szerelmes tekintetével. A másik kezét felemelve, a nyakamra helyezte lágyan és a hüvelyujjával kezdte simogatni az arcomat, mitől az ütőereim is olyan sebességre kapcsoltak, mint még talán soha. De nem csak az én ereim dübörögtek, ugyanis, ahogy éreztem, az Ő kezében is dörömböltek az erek. Néhány másodperc múlva, egyre közelebb hajolt, míg a homlokát az enyémnek támasztotta, s ismét szóra nyitotta a száját.

- Te vagy a legjobb dolog az életemben – emelt ki minden szót suttogva – és… még ezt tényleg sosem mondtam neked de… nem azért bocsátottam meg, mert én is megbántottalak, hanem azért, mert… én szerelmes vagyok beléd. És tudnod kell, hogy rajtad kívül ezt még soha, senkinek sem mondtam ki ilyen nyíltan.


A kezeim immár remegésbe kezdtek, és egész testemben tűz lángolt. Hogy lehet valaki ilyen aranyos? És… és… még a megfelelő szót se találom rá. „Te vagy a legjobb dolog az életemben” – hangzott el a fejemben ismét az előbbi mondata. Soha senki nem mondott nekem még ilyet sem. Legszívesebben tényleg sírva fakadnék, de nem fogok, hiszen akkor azt hinné, hogy még valami baj van. Pedig nincs. Most, ebben a pillanatban, minden a legnagyobb rendben van. A testemben lévő tűz, az ajkaimat is elérte, ezért egyre jobban vágytam Taylor csókjára, ami lehűti ezt a lángot. Csak néztünk egymás szemébe, nem tudtam egy ép mondatot sem kinyögni, de úgy tűnt Taylor, hogy nem is várja azt, hogy mondjak valamit. Aztán mintha a fejembe látna, ismét még közeledni kezdett, majd a vágyaimat lehűtve, szintén forró ajkait az enyéimre tapasztotta. Lágy csókjától, az egész testemen libabőr szaladt végig. Beletúrtam selymes sötét hajába s majd megízlelve egymás nyelvét, egyre szenvedélyesebbekké és vadabbá váltak a csókok. Bár mielőtt a vágyaink még többet akartak volna, eszembe jutattam magam, hogy éppenséggel rossz helyen vagyunk. Itt bárki megláthat, így lassan és lágyan – nehogy még félre értse – lassítottam a csókáradatok tempóján, majd érezve, hogy ajkaink tüze kezd lehűlni, elégedetten váltunk szét. Nem igazán akartam abbahagyni, de tudtam, hogy most nem helyes „belemélyülni” a dolgokba.

Azt hiszem most jött el a pillanat, amikor Taylor teljesen elérte a szívemet. Eddig csak nyújtózkodott érte, de ezekkel a szavakkal már a markában tartja. De, hát mit tehettem. A szívnek nem parancsolhatok. Úgy tűnik, hogy újra előjöttek a régi érzések, viszont ezúttal erősebbek. Furcsa, hogy a szavak és a tettek milyen gyorsan meg tudják változtatni az ember érzéseinek erősségét. Akárhogy is akartam lassan haladni, nem igazán sikerült. De azt hiszem ez nem a mi hibánk, hiszen ahogy az előbb említettem, a szívnek nem parancsolunk. Végre tisztán láttam a dolgokat. 1. Taylornak fontos vagyok, 2. Együtt maradtunk és 3. Újra szerelmes lettem. Észbe kapva, gyakorlatilag most vallott nekem szerelmet. Úgy éreztem, hogy már nekem sem kell magamban tartogatnom, és Taylorban is tisztázódnia kell a dolgoknak, ezért én is bevallottam neki a kölcsönösen érzett érzelmet.

- Én is szerelmes vagyok beléd – néztem a szemébe elmosolyodva.


Ő is elmosolyodott egy megkönnyebbült sóhajjal fűszerezve, majd mindkét karjával átölelve magához húzott én pedig ellenkezés nélkül, odabújtam hozzá. Jól esett kimondani, bár ez még nem az a bizonyos szó, de már közel van hozzá. Olyan varázsos ez a hely. Azt hiszem, ki lehet jelenteni, hogy ez most már a mi helyünk. Vajon Taylor sokat gondolkodott ezeken a dolgokon, vagy csak épp most spontán jött neki? Nem tudom, de lehet, hogy izgult, attól, hogy mit fogok rá reagálni. Az biztos, hogy ezek a szavak után, ha nem is teljesen, de el fog múlni a féltékenységem. Újra megbízom benne.

Percekig ültünk ott ölelkezve, s Taylor mellkasához bújva, hallgattam hevesen dobogó szívverését. Közben a homlokomtól megkezdve, az orromig puszilt végig, amitől a gyomromban ismét átment egy furcsa érzés. Rájöttem arra is, hogy már nagyon hiányzott a szeretete, főleg az, hogy megpusziljon, megöleljen és simogasson. Szükségem van minderre, mert ez olyan boldogsággal tölt el, hogy… nem tudom szavakba önteni. Érzem a csodát. Ahogy beszél… minden szava felhevít, ha mellettem van, mosolygok és most oly szép a világ. Olyan jó volt így üldögélni. Bárcsak megállíthatnám az időt és örökké itt maradhatnánk.

Nem tudom meddig ülhettünk ott összebújva, de nagyon megnyugtató volt mind a táj és a fények, de főleg, az, hogy Taylor is ott volt velem. Közben többször is leheltünk egymás ajkaira 1-1 halvány csókot is. Aztán hírtelen mindketten valami moccanásra kaptuk fel a fejünket, ami a sötétségből jött.

- Hallottad ezt? – kérdeztem tőle ráncolt homlokkal.
- Igen – nézett a hang felé – de szerintem valószínűleg egy madár vagy valamilyen állat lehet – vonta meg a vállát.
- Állat? – kerekedtek ki a szemeim – mint például?
- Lehet egy oroszlán! – gúnyolódott fél mosollyal.
- És ha egy fotós? – jutott eszembe.
- Akkor meg gazdagszik ezekből a képekből.
- Mert olyan sokat érünk? – húztam fel a szemöldököm.
- A szennylapoknak biztos.
- Hát… legalább most az igazat írják le – vontam meg a vállam.


Anyukám eszembe jutva, feleszméltem, hogy lehet, már késő van, így gyorsan az órámra kaptam a tekintetem, ami már fél 11-et mutatott. Hű, jól elment az idő – lepődtem meg magamban.

- Lehet, jobb lenne, ha mennénk. Anyu nem fog örülni, ha későn megyek haza. – húztam el a szám.
- Igaz is. Nehogy miattam kerülj bajba – mosolyodott el huncutul.
- Úgyse rád fognám – álltam fel.
- De én meg magamra fognám – állt fel ő is.
- Persze utána meg miattam haragudjanak rád a szüleim – indultam az autó felé mosolyogva.
- Inkább rám, mint rád – nyitotta ki nekem az ajtót még mindig kaján vigyorral az arcán.
- Na, jó. Vita berekesztve – néztem rá
- Ez nem is volt vita.
- Hát… ahhoz képest, amiket szoktunk művelni… tényleg nem az – nevettem el a végét s ültem be az autóba.


Néhány másodperc múlva már Taylor is mellém vágódott, majd indultunk is.

- Amúgy, köszi, hogy elhoztál ide – mosolyogtam rá.
- Viccelsz? Senki másnak nem mutatnám meg – mosolygott vissza – szóval… hogy is lesz akkor ez a New Yorki út?
- Még én sem tudok sokat. Csak annyit, hogy előtte nap utazunk, de azt sem tudom, hogy hánykor. Majd holnap megérdeklődöm – magyaráztam – Miért? – néztem rá.
- Semmi, csak tudni akartam.
- Azt hittem már te is jönni akarsz – mosolyogtam rá.
- Hát… nem lehetek pofátlan a szüleimmel szemben – vonta meg a vállát – mennék, de muszáj ott lennem, tudod.
- Persze – értettem meg.
- Szeretnél még visszajönni ide?
- Ide? Persze, itt lakok – néztem rá értetlenül.
- Nem úgy értem. Hanem oda ahol az előbb voltunk – nevette el magát.
- Oh, még jó – mosolyogtam – miért kell neked GPRS? – néztem a készülékre majd Taylorra.
- Hát… elég fura történet. De röviden annyi, hogy a múltkor eltévedtem itt L.A- ben és apu sózta rám.
- Mi? Eltévedtél? – próbáltam visszatartani a nevetést, de nem sokáig bírtam így néhány másodperc múlva kitört.
- Jól van, nevess csak ki – mondta komoly képet vágva, de a végét ő is elnevette.
- Bocsi – hüledeztem neki levegőért kapkodva – ez olyan dolog, mint velem az a kilátás. 16 éve élek itt, de még sose láttam – mondtam, mikor már kezdett múlni a röhögő görcs – mindenesetre, ha elromolna ez a kütyü és kell egy idegenvezető… tudod, kit kell hívni! – néztem rá kacéran magamra utalva.
- Ühüm – bólogatott azzal a huncut mosolyával az arcán.


Az út többi részén már nem nagyon csevegtünk. Én személy szerint azért, mert kezdtem fáradni már, ugyanis az utóbbi 24 órában alig aludtam valamit és Tayloron is látszott már a fáradtság. De azért az arcunkkal is kommunikáltunk így nem unatkoztunk. Ahogy leparkolt elénk, jó éjt-csókot adtam neki, majd jelezve, hogy kér még egyet – már ki ismertem ezt az arckifejezését - közelebb hajolt és tüzesen, forró ajkait az enyémre tapasztotta. A jó éjt- csókból már nem sok kellett, hogy át lendüljön egy következő szintre, de észbe kapva, eltoltam magamtól.

- Na, na, na! – mosolyogtam rá – talán majd máskor – vontam meg a vállam és szálltam ki az autóból.
- Aludj jól – mosolygott rám.
- Te is – dobtam még egy puszit felé, jelezve, hogy még emlékszem a régi jelünkre. Igazából nem különösebben egyedi, de szerintem aranyos. Én dobok neki puszit, Ő pedig elkapja, és a szívéhez szorítja. Mindig ezt csináltuk.


Miután bementem a házba, lassan próbáltam felosonni a lépcsőn, de a konyhában anyu alakját véltem felfedezni. Mi az beállt Colombo-Nak? – gondoltam magamban

- Szia, anyu! – intettem neki a lépcső aljáról – megjöttem. És még messze van a hajnal.
- Rendben – bólogatott – helyes. Jól érezted magad? – mosolyodott el.
- Igen, nagyon – mosolyogtam rá én is – de, most megyek. Kicsit fáradt vagyok már – vontam meg a vállam – Jó éjt – indultam felfelé
- Oké, neked is – mosolygott.


Ahogy felértem, gyorsan átöltöztem, majd az ágyba huppantam. Most nagyon puha és jó volt. Rájöttem, hogy már tényleg fáradt voltam. Bár nem meglepő, hiszen ahogy mondtam, nem sokat aludtam az éjjel. Meg elég zsúfolt nap volt ez. A végére pedig maga a tökéj. Ezen elmélkedésem után, hamar álomba is zuhantam….

6 megjegyzés:

pappfruzs írta...

Jézusooom Szandííí:D Imádtam ás áhhw*.* egyszerűen olvadtam elfele. olyan vagyok mint a fagyim.:D jézusom siess a kövivel mert bizony Isten meg fogok száradni.xd ügyes vagy mint mindig én meg imádtam mint mindig:D

taytia írta...

Ez irtó jó lett és sztm egyeltalán nem "nyálas" hanem romantikus inkább.Várom a kövit,siess.
Puszi. :D

Névtelen írta...

Szia!Nagyon jó lett végre ki békültek,várom a kövit puszi niki

Molly H. írta...

köszi nektek:D örülök, hogy tetszett:D:D sietek a kövivel és szorítsatok, hogy tudjak a jövőhéten gép elé ülni mert akkor hamarabb lesz friss:D

Erna000 írta...

de jóó lett.
és taylor olllyan cukiii.. :(L) :D
siess a kövivel!!

Molly H. írta...

sietek, köszi:D:D

Megjegyzés küldése

You can replace this text by going to "Layout" and then "Page Elements" section. Edit " About "

Powered By Blogger
Üzemeltető: Blogger.