2011. június 5., vasárnap

Szandra Burke's life 115 rész

Szijasztok:) Itt a következő rész! Hát nem is tudom mit mondjak róla... inkább a ti véleményetekre vok kíváncsi:D Remélem tetszeni fog, puszi:D

"A földön minden ember számára létezik egy másik, aki tökéletesen megérti. Olyan ez, mint egy hatalmas metafizikai kirakós játék két darabjának lenni."


Igazából egy olyan érzés került belém, hogy talán jobb lenne, ha tudná, és így nem kellene még előtte is titkolóznom. Hiszen tudom, hogy megbízhatok benne. Bár fogalmam sincs, hogyan fog reagálni, de végül úgy döntöttem, hogy nem folytatom előtte a titkolózást, bár hiába is tenném, akkor megsértődne, és hopp ott van még egy gond.

- Jó, de kétlem, hogy tetszeni fog – néztem rá szomorú arckifejezéssel, felkészítve.
- Szóval? – húzta fel a szemöldökét.
- Szóval… - vettem mély levegőt – inkább nem kerülgetem, csak kimondom – motyogtam.
- Mondd, már vagy itt őrülök meg! – vágta rá aggódóan.
- Azt hiszem, hogy… - vettem ismét mély levegőt, mielőtt kimondom – lehet, hogy terhes vagyok – mondtam ki nagyot nyelve.


Erre egy nagy döbbenés ült ki az arcára, s pár másodpercig csak maga elé meredve nézett.

- Azt hittem szeded azt a gyógyszert – szólalt meg halkabban.
- Szedem is! És én se értem, mert tényleg szedem – vágtam rá ingerülten.
- Akkor hogy…? És ez biztos? Vagy mi? – értetlenkedett.
- Mondom, hogy nem biztos!
- Akkor miből gondolod, hogy terhes vagy?
- Emlékszel mikor voltunk az állatkertbe? – erre csak bólintott egyet – egész nap majd éhen haltam, pedig ettem folyamatosan. Másnap rá hánytam, fájt a hasam, rosszul voltam. Délutánra semmi bajom nem lett. Tegnap reggel felkelek, ugyanaz a hányinger, hasfájás, hányás és rosszullét. Elaludtam, 1 óra múlva semmi bajom nem volt már. Ma reggel felkelek, megint ugyanaz, elaludtam, és utána megint semmi bajom nincs. Amikor átjöttél hozzám, és ezért ne haragudj, de olyan büdös volt valami, hogy azért kellett megint hánynom, ráadásul állandóan érzem magamon, hogy rossz szagom van. Szóval ebből következtethetsz, hogy szagokat is érzek. Oh persze és nem utolsó sorban – csillapítottam a hangszálaimon, hogy halkabb legyek – már lassan vagy 2 hete késik. Állandóan fáradt vagyok, aludnék, mint a medve és még meg is szédülök néha – magyaráztam.


Erre megint csak pár percig maga elé révedve gondolkodott, és csak utána szólalt meg.

- És csináltál már olyan terhességi tesztet vagy mit?
- Nem – vágtam rá – anyu, ha meglátná, ki is hullana a haja.
- Akkor menj el orvoshoz. Ott biztos megmondják.
- Nem tudom… nem merek – ingattam a fejem.
- Elmegyek veled, ha akarod – vonta meg a vállát.
- Nem – ingattam a fejem ismét – azt se akarom.
- Akkor mit akarsz? – mondta már ő is kissé ingerülten.
- Azt, hogy… - öntöttek el az érzelmek, s mielőtt elsírtam volna magam, gyorsan a tenyerembe fúrtam az arcom, majd miután éreztem, hogy nem tör ki, könnycsatornám, bele kezdtem – azt, hogy vége legyen ennek a rémálomnak!
- Hé, ne keseredj el ennyire – mondta lágyan, s ölelt magához.


Mély levegőket vettem, hogy valahogy lehiggadjanak az érzéseim, és tartsam magam Taylor előtt. Pár percig ölelt, ami nagyon jól esett, és éreztette, hogy velem van, majd még mindig aggódóan bújt ki ölelésünkből.

- Akkor is kell csinálni valamit. Egyáltalán tudja valaki más is?
- Lauren – vágtam rá.
- Gondolhattam volna. De miért nem akarsz orvoshoz menni? Szívesen elmegyek veled, ha félsz.
- Nem akarom, hogy végignézd, ahogy turkálnak bennem.
- Hogy mit csinálnak? – húzta fel a szemöldökét.
- Miért szerinted egy nőgyógyász mit csinál?
- Csak azt ne mondd, hogy férfi a dokid! – nézett rám megijedve.


Ezen bevallom picit jó kedvre derültem, hiszen nem is azért aggódik, hogy terhes vagyok-e vagy nem, hanem azért, hogy férfi dokim van-e.

- Nő! – vágtam rá őszintén elmosolyodva.
- Akkor jó – fújta ki a levegőt – akkor menj el Laurennel.


Ezen már tényleg el kellett gondolkodnom, és még jó ötletnek is tűnt.

- Lehet akkor ez lesz.
- Na, végre. Menj el vele és ott többet tudsz meg.
- Jó – suttogtam beleegyezve – oké, akkor mondjuk, tegyük fel, hogy terhes vagyok. Mi lesz utána? Hogy fogjuk elmondani a szüleinknek? Hogy fogom azután folytatni a karrieremet? Sehogy! – halmoztam nekik a kérdéseket – mert neked könnyű, nem kell állandóan mellette lenni. És ha már itt vagyunk, ki lesz az apja, ha te hónapokra eltűnsz?
- Várjunk csak! – tette fel a mutató ujját – én vagyok egyáltalán az apa? – döbbentem le és ugyanakkor mérges is lettem erre a kérdésére.
- Ne legyél már ilyen hülye! – vágtam rá ingerülten.
- Jól van, csak kérdeztem…
- Persze, hogy te vagy!
- Na, jó akkor megmondom mi lesz utána – néztem rá kíváncsian – igazából semmi. Veszünk egy házat, és összeköltözünk, aztán meg majd meglátjuk.
- Jó és hogy adod be a szülőknek?
- Könnyen és egyszerűen. Elmondjuk és ennyi.
- És szerinted nem fognak kiakadni?
- De, tuti, hogy ki fognak. Aztán majd lecsillapodnak.
- És ki lesz az apja, ha hónapokra eltűnsz? – tettem fel újra a kérdést.
- Majd sűrűbben hazajövök.
- Na, persze – motyogtam az orrom alatt – és velem mi lesz? Mi lesz az énekléssel, a táncolással és mindennel? Adjam fel az egészet csak úgy? – sóhajtottam nagyot visszafojtva a könnyeimet – mert én nem akarom ezt az életet, ami talán most fog jönni. Hogy fogok úgy eljárni a barátaimmal? És egyáltalán mikor turnézhatok legközelebb egy gyerek mellett? És satöbbi.
- Kell áldozatot hozni.
- Oké, én adjak fel mindent, te meg semmit? Itthon üljek, vele miközben te folytathatod a szép kis életedet?
- Most akkor mondd azt, hogy rossz az életed!
- Most nem az! Imádom az életem! De az úgy nem fair, ha te tovább színészkedhetsz, nekem meg ott kell hagynom a színpadot.
- És ki mondta, hogy örökre kell otthagynod? Nézd már egy kicsit pozitívan!
- Mi ebbe olyan pozitív? Akkor mondd, mert én nem látok benne pozitívumokat!
- Jó. Oké, tegyük fel terhes vagy. Még most az elején ugyanúgy énekelhetsz meg minden, aztán mondjuk, ha elkezdd nőni a hasad, akkor abbahagyod egy ideig. Addig is pihensz. Rendben, akkor mondjuk, megszületik… március, április környékén. Otthon leszel vele néhány hetet, aztán énekelhetsz tovább.
- És még is ezt, hogy gondoltad? Hogy énekeljek tovább? Vele a hátamon, vagy minden nap passzoljam le anyunak vagy anyukádnak?
- Nem úgy aktívan. Hanem tudod… 1-1 műsorban, vagy ahová hívnak fellépni. Aztán mondjuk, ha 1-2 év múlva nagyobb lesz, akkor ugyanúgy aktívan folytathatod a karriered, mint azelőtt. Ennyi az egész – vázolta fel elképzelését.
- Bárcsak ez ilyen könnyű lenne! Ráadásul 1-2 év alatt úgy elfelejtenek, mint a, sicc!
- Ez is megoldható – vágta rá – jó, mondjuk nem a legjobb példa, de gondolj csak Britney Spears-re. Neki is azt hiszem 18 vagy 19 évesen lett az első gyereke. Aztán egyből jött a másik. Biztos vagyok benne, hogy nem csak 1-2 évet hagyott ki hanem, vagy 4 évet. Most meg csak rá kell nézni. Úgy vissza hozta magát, hogy talán most sokkal sikeresebb, mint korábban bármikor. Vagy gondolj arra a sorozatra, amit szoktál nézni.
- A várandós tinik? – jutott eszembe.
- Az – vágta rá – nekünk sokkal, de sokkal jobb a helyzetünk, hiszen nem kell a pénz gonddal foglalkozni, szeretjük egymást és mindent meg lehet neki adni. Sőt abba a sorozatba 15-16 éves lányok terhesek, te meg már a napokban töltöd a 18-at, szóval ezzel is előrébb vagyunk, én meg mire megszületik, már a 20-at fogom súrolni. Biztos vagyok benne, hogy ezt is meg fogjuk oldani, hiszen eddig nem volt olyan, amit nem tudtunk volna megoldani. Úgy, hogy ne légy ilyen negatív és szomorú, mert van jó oldala is. A többi fiatalhoz képest.


Bevallom nagyon csodálkoztam, hogy milyen pozitívan felvázolta nekem Taylor a lehetőségeket, és ezért mintha jobban éreztem volna magam. Teljesen igaza volt. És tök hülyének érzem magam azért, hogy ilyeneken voltam kiakadva. Mindenhonnan meggyőzött valamilyen szinten, és éreztem, hogy a lelkem is kezd megnyugodni és a feszültség is ugyanígy eláramlott belőlem.

- Rendben? – szólt Taylor, kizökkentve gondolatsoromból.
- Ühüm – bólogattam lenyugodva.
- Nem lesz itt gond – mosolyodott el és ölelt meg szorosan – de először még legyünk ebbe biztosak, aztán majd agyalhatunk a többin – motyogta a nyakamnál átkarolva, s a hajamat kezdte simogatni, ami szintén nagyon jól esett és még nagyobb megnyugvást hozott rám.
- De hogy lehet, hogy te ezt ilyen könnyen veszed? Én egész reggel sírtam – bújtam ki öleléséből, a szemébe nézve.
- Tényleg? – húzta fel a szemöldökét – pedig jobban át kellett volna gondolnod. Hát… amúgy nem tudom – vonta meg a vállát- oké, amikor mondtad beijedtem, de most már nem félek. Mondom, csak pozitívan kell venni. Amúgy is már 20 leszek, ideje végre megállapodni – vonta meg a vállát.
- Jó neked, hogy így gondolod – motyogtam.
- Miért te nem így gondolod?
- Hát… nem terveztem, hogy 18 évesen lesz gyerekem. De azért hozzá teszem, hogy még nem biztos.
- Az élet egy nagy meglepetés – mosolyodott el.
- És egyébként mi lesz a médiával? Mert oké, szerintem úgy 12 hetesig még nem fog annyira látszani, de utána, ha elkezd nőni a hasam, egy pokróccal fogok kimenni az utcára, vagy a többi 28 hetet a házban fogom tölteni?
- Mióta is számít nekünk a média véleménye?
- Semmi óta – motyogtam ismét.
- Akkor meg? Kit érdekel, hogy mit gondolnak. Nem igaz?
- De – vágtam rá suttogva.
- Viszont először menj el az orvoshoz, minél előbb, oké?
- Ühüm – bólogattam.
- Te! – ijedtem meg, hírtelen hangos hangjára – még Brad és Adam itt vannak? – nézett rám felhúzott szemöldökkel.
- Nem tudom – kuncogtam el magam.
- Megnézem őket.
- Addig megpróbálom felhívni az orvosom – határoztam el magam hírtelen döntés alapján.
- Helyes – vágta rá, s miután belepuszilt az arcomba mosolyogva, kiment az ajtón, s vissza rám zárta, hogy ne zavarjanak.


Tényleg megnyugtatott az elméletével és azzal is, hogy ilyen nyugodt tudott maradni. Most már jól éreztem magam, hiszen tudom, hogy nem kell titkolóznom előtte, így egy gonddal kevesebb lett a vállamon. Jól tettem, hogy elmondtam neki, hiszen így biztos vagyok abban, hogy nem fog magamra hagyni, illetve örültem, hogy egyáltalán nem akadt ki. Ezeken gondolkodva, előkerestem az orvosom számát, majd még egy kis hezitálás után, végül még is elkezdtem tárcsázni.

- Hallo? – szólt bele egy kedves hang – Dr. Menedis rendelőjét hívta. Miben segíthetek?
- Jó napot – köszöntem bele kissé félénken – szeretnék egy minél hamarabbi időpontot kérni Dr. Menedishez.
- Milyen ügyben?


Gondolkodtam azon, hogy találjak-e ki valamit, vagy az igazságot mondjam, de mivel ő az asszisztense, és nem szeretek hazudni se, így az igazságnál maradtam.

- Ki szeretném deríteni, hogy terhes vagyok-e!
- Rendben, értem – mondta kedvesen – mit szólna a holnap délelőtthöz?
- Tökéletes – vágtam rá.
- Rendben, akkor holnap tizenegyre várni fogja a doktor nő – mondta kedvesen.
- Rendben, köszönöm.
- Nincs mit, viszlát.
- Viszlát – bontottam a vonalat.


Részben örültem, hogy ilyen hamar kaptam időpontot, hiszen általában mindig kell minimum egy hetet várni, hogy elérhető legyen a dokim, viszont másrészt pedig eléggé elkezdtem félni, ezúttal a vizsgálattól. Egy görcs lakozott a gyomromba, és nagyon elkezdtem izgulni. Ráadásul nagyon reméltem, hogy Lauren el tud velem jönni, mert ha nem akkor én se megyek el. Egyedül nem merek. Általában nem félek a vizsgálatoktól, de tudom, hogy ez most más lesz és muszáj, hogy velem jöjjön valaki, akiben bízhatok és tudom, hogy ott van velem testileg-lelkileg. Normális esetben Taylor-t mondanám, de nagyon kínosan érezném magam, ha ott ülne velem bent a nőgyógyászati rendelőben, miközben vizsgálnak. Oké, hogy látott már mindenhogy, de az akkor is más. Persze tudom, hogy valamikor úgy is el kell majd velem jönnie, főleg ha kiderül, hogy igaz. De addig is inkább felkészülök rá, hogy majd ha eljön az az idő, ne fülig vörösödjek el és ne érezzem magam kínosan. Ezeken elgondolkodva, arra eszméltem fel, hogy nyílik az ajtó, és Taylor dugta be a fejét.

- Elértem a dokimat! – mondtam egyből neki.
- És?
- És holnap tizenegyre már mehetek.
- Az jó – bólogatott
- Csak remélem Laurennek semmi dolga nem lesz.
- Biztos rá ér – mosolyodott el.
- A srácok még itt vannak?
- Épp most küldtem el őket! – forgatta a szemét.
- Mert? – mosolyodtam el arckifejezésére.
- Így is egész nap rajtam lógtak.
- Ja – kuncogtam el magam.
- Na, gyere – mosolyodott el, s fogta meg a kezem.


Felmentünk a szobájába nyugodtan, s mindketten leheveredtünk az ágyára, a tv-t kapcsolgatva. Taylor erről a terhességi dologról akarta beszélni, de inkább hamar leállítottam, hogy ne beszéljünk semmi ilyesmiről, míg nem biztos a dolog, így nem is hozta fel többet. Persze azért örültem, hogy így érdekli, és legalább tudom, ha kiderül, hogy igaz, akkor meg tudom majd vele beszélni ezeket a dolgokat. Mert sok olyan 19 éves férfi van, akiket ez abszolút nem érdekel, és hagyják, hogy mindenben a női fél döntsön, holott számít az ő véleményük is. Engem is nagyon zavarna, ha nem tudnék vele ezekről beszélni, és főleg ha nem is érdekelné.

A délután további részét, filmnézéssel töltöttük el, és én is immár tényleg teljesen megnyugodtam e felől. Csak a vizsgálat miatt féltem még. Lauren-t is felhívtam, és megkönnyebbülésemre ráér, így már ez a gond is le volt tudva. Bár amikor letettem a fejem az ágyra, egyből éreztem, hogy rám ül a fáradtság, így sokszor elbóbiskoltam a film alatt, és mindig Taylor kuncogására keltem fel, ahogy nevet a filmen vagy épp rajtam, a kómás és álmos fejemen. Sajnálatomra hamar eljött az este, így Taylor hazavitt autóval, majd mikor megállt elénk, az orromra kötötte, hogy ahogy végeztem a dokinál menjek el és mondjam el az eredményt. Hosszas, de még is olyan rövid búcsúzkodás után, kiszálltam és bementem a házba, ahol anyukámnak jelentést adva, hogy hazajöttem, felmentem a szobámba. Bár Taylornál, ahogy mondtam sokszor elbóbiskoltam, de még is éreztem magamon a fáradtságot, pedig nem is csináltam semmit ma, ezért a fürdőben egy gyors zuhany után, a pizsamámat felvettem, és az ágyba mélyen belebújva, a tévét kapcsolgattam. Kedvenc csatornámnál állapodtam meg, és mit nem ad az isten, de pont a Várandós tinik egy újabb részét adták. És mivel szeretem, illetve a kíváncsiságom miatt is, úgy döntöttem, hogy végig nézem.

Ez a rész is tetszett, főleg azért mert szimpatikus volt benne a lány, és maga az alap sztori is aranyos volt. Így mikor vége lett, kikapcsoltam, majd végleg beadva szemeim a derekukat, lehunytam őket, és hamar álomba zuhantam…

4 megjegyzés:

pappfruzs írta...

hát hello:D annyira örülök hogy ilyen hamar van friss! nagyon tetszett, főleg Taylor viselkedése, és hogy nem akadt ki. bár kíváncsi vagyok hogy Szandra meg Taylor hogy fogja megélni ezt az egészet, azért remélem, hogy nem ott akarod abbahagyni a sztorit, hogy megszületik...:D
siess:D
puszi:D

Molly H. írta...

szija:D
most már minden nap próbálok frisselni vagy két naponta. De már csak a héten van suli, és utána tuti, hogy naponta lesz friss:D
Minél hamarabb be akarom fejezni ezt a történetet, mert már a másikra vagyok nagyon ráhangolódva:D
Nyugi, nem ott lesz a vége, amikor megszületik:D
Hopp és most elszóltam magam:P
köszi
sietek ahogy tudok
puszi

Névtelen írta...

Szia!Nagyon jó lett,imádtam,nagyon tetszet Tay viselkedése,siess a kövivel puszi niki

Molly H. írta...

köszi:D
puszi

Megjegyzés küldése

You can replace this text by going to "Layout" and then "Page Elements" section. Edit " About "

Powered By Blogger
Üzemeltető: Blogger.