A reggel ugyanúgy ment, mint tegnap. Taylor felkeltett, sok puszival, amit nagyon is értékeltem, és nagy nehezemre még is valahogy hazataláltam, majd újra az ágyamba vetődtem és folytattam az alvást. Szerencsémre, senki nem sejt semmit, így nyugodt voltam, de ugyanakkor, csakúgy, mint előző nap, alig, hogy elmentem Taylortól, már is az estét vártam és persze már izgatott voltam az eredmény miatt. De úgy látszik itt nem értek véget az ismétlődések, mert fogalmam sincs hány órakor, de megint a telefonom nagy csengésére ébredtem. Alig látva, és kómásan keresgéltem az éjjeli szekrényemen, mire végre megtaláltam, és meg sem nézve ki az, a fülemhez emeltem.- Hallo? – szóltam bele rekedtesen.
- Megint felkeltettelek? – hallottam meg Lauren hangját.
- Ühüm – motyogtam.
- Bocsi.
- Nem baj – ásítottam nagyot közbe – mondd.
- Hát csak megyek vásárolgatni, és azt akartam kérdezni, hogy nincs-e kedved velem jönni?
Először nemet akartam mondani, mert aludni akartam tovább, de aztán arra gondoltam, így hamar eltelhet az idő, így változott a hírtelen döntésem.
- Oké, megyek.
- Király – örült meg – akkor mikorra menjek érted?
- Mondjuk 1 óra múlva?
- Okés, akkor egy óra múlva ott leszek.
- Oké, szia.
- Szia – bontotta a vonalat.
Esküszöm, most úgy bírtam volna aludni, mint egy medve télen. De ha meg felkelek, és nem lesz mit csinálnom, meg fog ölni az unalom. Így néhány percnyi henyélés után, kimásztam az ágyból majd a fürdő felé vettem első utamat. Megcsináltam a szokásos reggeli dolgaimat, és a gardróbhoz indultam. Őszintén, nem volt sok kedvem öltözködni, így egyszerűre fogtam.
Kis nézelődés után, egy fehér atlétánál és egy fekete rövidnadrágnál maradtam. Felöltöztem, majd újra a fürdőbe léptem, ahol lófarokba fogtam a hajam és egy kis minimális sminket kentem magamra. A szobámba felhúztam egy kényelmes csizmát, a vállamra akasztottam a táskám, és leindultam a földszintre. Lefelé menet megéreztem a finom illatokat, és már a gyomrom is felmordult.- Jó reggelt! – köszöntem anyunak elmosolyodva.
- Neked is – mosolyodott el.
- Mi finomat csinálsz?
- Stella egy kis tojásos szendvicset akart enni, így az lesz a reggeli – magyarázta.
- Az jó. Kérek – mentem a tányérhoz és vettem ki egyet.
- Mostanában olyan sokáig alszol. Mit csinálsz te? – nézett rám és ráncolta össze a homlokát. Kicsit megijedtem, hogy miért kérdezett rá, és, hogy talán sejt valamit, de a füllentés mellett döntöttem.
- Csak sokáig vagyok fent – vontam meg a vállam.
- Idegeskedsz, vagy mi?
- Hát… - vontam meg a vállam – nem nagyon – ingattam a fejem – egyébként megyünk Laurennel kicsit vásárolgatni. Mindjárt itt lesz.
- Az jó – mosolyodott el – de csak ésszel vásárolj.
- Tudom, tudom – kuncogtam el magam.
Mert általában, ha úgymond megízlelem a vásárlás ízét, nehéz leállítani. Ettem még egy kicsit, majd feleszmélve Lauren dudálására, gyorsan elbúcsúztam anyukámtól, és kimentem Laurenhez.
- Hello csajszi – köszönt, ahogy beültem.
- Szia – mosolyogtam rá.
- Na, látom felkeltél! – kuncogta el magát.
- Tegnap nagyon sokáig beszélgettünk Taylorral, és kábé 1 vagy 2 órát aludhattam nála. Ezért voltam olyan kómás – kuncogtam el magam én is.
- Oh, megint bementél hozzá?
- Ühüm – bólogattam – és jó volt!
- Mikor is lesz kész az eredmény? – kérdezte és indultunk el közbe.
- Holnap – mosolyodtam el.
- Nem izgulsz már?
- Dehogynem – vágtam rá – alig várom már, hogy kiderüljön, mi az igazság. Csak azt bánom, hogy ez nem 5 hónappal ezelőtt jutott eszünkbe.
- Tényleg – bólogatott – akkor lehet nem is kellett volna külön lennetek.
- Hát – vágtam rá – mindegy. Csak azt remélem, hogy jól fog elsülni. De mesélj csak. Mi a helyzet Jace-el?
- Jól van – mosolyogott – és mi is jól megvagyunk.
- Na, ennek örülök – mosolyogtam – majd nyáron, ha megyünk nyaralni, gyertek velünk.
- Ez jó ötlet. A családdal mennél?
- Ühüm – bólogattam – meg, ha úgy alakul, akkor Taylorral.
- Az még jobb lenne.
- Szerintem is – bólogattam hevesen – na, de hová is megyünk először?
- Nem tudom – vonta meg a vállát – menjünk a Rodeó Street-re és majd ott nézelődünk.
- Oké.
Az úton végig beszélgettünk és a rádiót hallgattuk, majd ahogy megérkeztünk, leparkoltunk a közeli parkolóba, és elindultunk a kedvenc bevásárló utcánkon. Mint máskor, most is voltak jó páran, de hál’ ezúttal senki sem zavart minket. Sehol sem volt egy fotós sem, és csak 1-2 aranyos rajongó állított meg. Az első butikba belépve, már is elkezdtünk keresgélni a ruhák között.
********
Reményeim beváltak, hiszen a vásárlással hamar eltelt a délután. Nem uralkodott el rajtam ez a vásárlás mánia, így csak tényleg azokat vettem meg, amik nagyon tetszettek. Lauren is vásárolt tök jó ruhákat. Sokat nevettünk és egyszerűen csak jól éreztük magunkat. Majd olyan 7 óra körül értem haza, hiszen még mielőtt hazamentem volna, Laurennél sokat beszélgettünk és még egy filmet is megnéztünk. Így ahogy beléptem, köszöntem a nappaliban üldögélő szüleimnek, és felmentem a szobámba, ahol elpakolgattam az újonnan vett cuccaimat. Megint rám tört a mehetnékem, és már vágytam Taylor ölelésére, így úgy döntöttem, hogy elkezdek készülődni. A fürdőbe lépve, letusoltam gyorsan, majd miután végeztem, egy törölközőt magam köré csavarva indultam a gardróbba.
Kis gondolkodás után, egy farmert húztam elő és egy kékes felsőt. Felöltöztem és a fürdőben rendbe tettem a hajam, illetve az arcomat is, majd felhúztam egy csizmát, a táskámat felkaptam, és bár még nem volt késő, de én menni akartam. Bíztam abba, hogy lent senki sincs, így lassan, settenkedve indultam le a lépcsőn. Sötét volt már és mindenki valószínűleg a szobájában volt. Ahogy leértem, megkönnyebbülve láttam, hogy senki sincs odalent, így a már szokásommá vált módszerrel, kimentem, fogtam egy taxit, elmondtam, hová akarok menni és már indult is. Majd ki ugrottam már a bőrömből, annyira meg akartam végre ölelni azt a tökfilkót. A mosolyt az arcomról le se lehetett vakarni. Majd ahogy megállt az autó, fizettem és beindultam a kórházba. Azt hiszem még épp volt látogató idő, így most nem kellett megfűznöm a nővért. A liftbe szálltam és megnyomva a gombot, egyből felfelé kezdtem indulni. Izgatottan toporzékoltam végig. Ahogy kinyílt az ajtó, egyből befordultam és a szobája felé igyekeztem, majd a kilincsre téve a kezem lassan benyitottam.De ahogy benyitottam arcomról egyből lerogyott a mosoly, és a szívemben éles fájdalmat észleltem. A boldogságot a szomorúság és a csalódottság vette át, és újra arra gondoltam, hogy, hogy lehettem ilyen hülye, hogy bedőltem minden egyes szavának. Ugyanis épp arra nyitottam be, ahogy Lily ül Taylor ágyán, és csókolóznak. Persze, ahogy megláttak engem, egyből elváltak egymástól, én pedig annyira hülyének éreztem magam. Lily-re rá se néztem, de Taylorra egyszerre merő gyűlölettel és szomorúsággal pillantottam rá. Hogy teheti ezt velem? Nem értettem semmit. Egyszer szeret, egyszer pedig már mást csókolgat. Egyszerűen nem hittem a szememnek. Taylor egyszerre ledöbbenten és bocsánatkérően nézett rám, de ezúttal betelt nálam a pohár.
- Félre érted, ez nem az, aminek látszik! – magyarázta Taylor kis szünet után.
Nem válaszoltam semmit sem, csak nyeltem egy nagyot, és a könnyeimmel küszködve, fogtam magam, és sietős léptekkel kezdtem a liftbe visszamenni. De még is miért? – kérdeztem magamtól, a lift gombját megnyomva, s indultam lefelé. Nem akartam sírni, de egyre jobban törtek felfelé. Nagyon fájt a szívem. Szinte minden porcikám át vette ezt a szúró érzést. Pedig úgy megörültem, hogy 2 napja így elmúltak azok a rossz érzések belőlem, erre most újra maguk köré vettek. Dühös, szomorú, és csalódott voltam egyszerre. Nem értettem semmit. Hogy miért csinálta, amikor majdnem csak meghalt miattam. Vagy egyáltalán miért gerjeszti bennem a reményt, ha valaki más iránt érdeklődik? Most már az eredmény sem érdekelt. Újra azt éreztem, hogy itt a vége és sosem fogok neki megbocsájtani. Tudja, mennyire szeretem, erre képes így bántani. Legalább akkor mondja meg a szemembe, hogy mi van. És még állítólag ő az őszinteség meg a hűség bajnoka. Hát váltig állíthatom, hogy ennek még a fele se igaz. Pedig olyan jó volt. Olyan boldog voltam, és most mindent lerombolt bennem. Nem, hiszen el, hogy komolyan ő bánt engem, a legtöbbet. Miért van ez? Ha nem szeret, akkor ne hazudjon. Akármennyire fájna is kibírnám, ha azt mondaná „bocs, már nem érdekellek”, és elengedném, de ne így adja a tudtomra. Ahogy leértem a lifttel, kimentem a kórházból, majd újra taxiba szállva, hazafelé indultam. Már bánom, hogy miatta szöktem el otthonról, esténként, és főleg azt, hogy megint csak oda adtam magam neki. Gusztustalan, amit művel velem. Meg sem érdemli, hogy szeressem. Nagyon fájt, hogy pont ő, pont Ő az, aki ezt csinálja. Akitől nem várnám. Persze azért, amikor a teszt eredménye kiderül, vagy is holnap, el fogok menni, de csak azért, mert részben érdekel az igazság. Aztán pedig élem tovább a Taylor Daniel Lautner mentes életemet. Mert kétlem, hogy ez után olyan könnyen meg tudnék neki bocsájtani.
Amint hazaértem, fizettem gyorsan, majd az ajtót kivágva magam előtt, felvágtattam a szobámba és egyből az ágyra lefeküdve, összehúztam magam, és csak kiadtam magamból mindent. A tegnap estére és az, az előtti estén gondolkodtam. Hogy bódíthatott el ennyire? Vagy, hogy tud ekkora színész lenni? Talán élvezi, hogy bánthat, vagy mi? Mindig benne csalódok a legnagyobbat. Hogy hihettem el, minden szavát? De egyáltalán hogy csinálja azt, hogy érezteti velem, hogy szeret aztán meg mégse? Nem értettem. Semmit sem értettem. Egyáltalán Lily mit keresett ott, este? Főleg, hogy Taylor tudta, hogy menni fogok. Legalább tekintettel lehetett volna rám vagy valami. De semmi. Pedig azt hittem Taylor más, de úgy tűnik ő is ugyanaz a megcsalós barom, mint a többi férfi. Ráadásul elhiteti mindenkivel, hogy ő a jófiú meg az aranyos meg a minden. Na, persze. Ha én kitálalnék, annyi lenne a karrierjének. De szerencséje, hogy nem vagyok ilyen. Nem szeretek másoknak ártani, főleg nem neki.
Ezen gondolkodva, felálltam az ágyról, majd gyorsan a pizsamámba átöltöztem, és az ágyamba bújtam. Egyszerűen nem tudtam másra gondolni. Hírtelen a telefonom csörrent meg, mire felkaptam a fejem meglepetten, hogy ki lehet az ilyenkor. Gyorsan megnéztem és a meglepettségből immár semleges arc lett, látva Taylor nevét a kijelzőn. Nem vettem fel csak hagytam hadd csörögjön. Biztos magyarázkodni akar. Ahhoz meg most semmi kedvem, hogy hallgassam, ahogy elhadarja mi történt, aztán meg a bocsánatomat kéri. Na, arra aztán várhat. Már-már kezdett idegesíteni, hogy egyfolytában csörget, így inkább lenémítottam és próbáltam nem rá koncentrálni. Végül sok próbálkozás után végre alább hagyta a csörgetést. Nem voltam fáradt, hanem annál inkább mérges és feldúlt, de próbáltam elaludni, bízva, hogy az majd megnyugtat. Magamra húztam a takarót, és lehunytam a szemem. De csak órákig forgolódtam, egyik oldalról a másikra, háton és hason, mindenhogy. De sehogy sem ment az elalvás. Meguntam a sok forgolódást, így valamikor hajnaltájon, úgy döntöttem, hogy lemegyek valamit inni, hátha az majd segíteni fog. Így kimásztam az ágyból és lementem a koromsötétségbe. A konyhába érve, a hűtőhöz mentem, ahonnan elővettem a tejet és öntöttem magamnak, majd egy kis melegítés után, elkezdtem kortyolgatni. Nem igazán vagyok oda a tejért, de most valahogy nagyon jól esett. Miután megittam, visszamentem a szobámba, és reménykedve, hogy talán most sikerül az alvás, visszabújtam az ágyba, és újra magamra húzva a takarót, próbáltam elaludni. Egy ideig még forgolódtam, aztán érezve, hogy végre rám jön a fáradtság, végre sikerült elaludnom….
