2011. április 29., péntek

Szandra Burke's life 94 rész

Szijasztok!! Nah itt a következő rész:D Nem is beszélek tovább, inkább olvassátok:D Remélem tetszeni fog, és mindenkinek jó hétvégét, illetve minden anyukának Boldog Anyák napját:D Puszi

Reggel a beáramló napsugárra, hunyorogva nyitottam ki a szemem, s érezve, hogy Taylor még mindig magához szorosan ölel, mosolyogva takartam el szememet. Óvatosan ki akartam bújni öleléséből, hogy meglessem mennyi az idő, de ahogy megmozdultam, ő is mocorogni kezdett. Az ő szemébe is belesütött a nap, s ő is hunyorogva kezdte nyitogatni a szemét, én pedig addig a telefonomon megnéztem az időt, s meglepődve láttam, hogy alig múlt 8 óra.

- Hány óra? – kérdezte Tay a szeméhez kapva.
- 8 múlt – vágtam rá.
- Az jó – mondta félig még kómásan.
- Nem kell ma a forgatásra menni? – kérdeztem felülve az ágyon.
- A-a – ingatta a fejét – leállították a koncert miatt.
- Oh, hát akkor bocsi – húztam el a szám sajnálkozva, erre csak elkuncogta magát.
- A rendező mondta, hogy így legalább kikapcsolunk egy kicsit a sok munka után. Meg amúgy sem kell ezért bocsánatot kérned – nyújtózott el közben – a többiek pedig izgatottan várják a koncertet.
- Mi? – húztam fel a szemöldököm – milyen többiek?
- Hát a többi kollégám, gondolom.
- Már, ha van jegyük – jegyeztem meg halkan.
- Mert ha nincs, nem engeded be őket?
- Kik ők nekem, hogy csak úgy bejöhessenek? Csak a hozzám tartozóim jöhetnek be jegy nélkül, meg, akit feliratok a VIP listára – magyaráztam – azt gondolták, hogyha a barátom vagy már ők is csak úgy bejöhetnek? – húztam fel a szemöldököm.
- Hát nem tudom, de én ajánlottam fel nekik – vonta meg a vállát.
- A kérdezésem nélkül? – lepődtem meg. A kérdésemre pedig csak megvonta a vállát – Oké, hogy színészek meg minden, de egy fogalmam sincs, hogy hogy hívják őket, kettő pedig nem is ismerek belőlük senkit. Nem jöhet be csak úgy mindenki a VIP szektorba. Az, akik vesznek, rendben van, de csak így, hogy… áh, mindegy – legyintettem inkább, mielőtt felidegesítem magam rajta.
- Akkor bejöhetnek velem? – nézett rám azzal a kérlelő nézésével, aminek szinte sosem tudtam ellenállni.
- Rendben – nyögtem ki kis hezitálás után – de rájuk is vonatkozik a VIP-s szabály – jegyeztem meg.
- És mi az?
- Nem jöhetnek be oda, ahol készülődünk, csak a koncert után jöhetnek oda hozzám, persze csak ha akarnak, és legfőképpen ha már VIP-sok, akkor ne legyenek láb alatt, hanem maradjanak ott, ahol a többi VIP-s van.
- Oké – mosolyodott el – és ez rám is vonatkozik?
- Persze, hogy nem – vágtam rá – te bejöhetsz hozzám – mosolyodtam el. Végig gondolva, hogy miket mondtam az előbb, rájöttem, hogy kissé flegmának tűnt és amolyan „ez az én koncertem, bocs” félének, így meg akartam magyarázni, hogy hogy is értettem – tudom, hogy kicsit olyan szigorúnak és beképzeltnek hangzottam az előbb, de tényleg nem akarom, hogy azt higgyék, hogy ha már ismernek téged, akkor akárhová bejöhetnek. Esetleg ha a barátaim lennének, akkor talán, de akkor is csak talán, mert komolyan nem szeretem, ha koncert előtt néhány perccel zargatnak. Olyankor már fel vagyok pörögve, meg izgulok, meg minden – hadonásztam a kezemmel, mosolyogva, felidézve a koncert előtti pezsgést – de persze ez a hozzám közel állókhoz is tartozik – néztem rá – úgy, hogy ne gyere hozzám 2 perccel a kezdés előtt.
- Akkor megyek 3 perccel előtte – vonta meg a vállát.
- Nem – ingattam a fejem kuncogva – legalább fél órával a koncert előtt.
- Oké – kuncogott ő is – de nem baj, hogy Lily is szeretne jönni?
- De… - kezdtem bele, de hírtelen eszembe jutott, hogy még javamra is válhat, ha eljön – tudod mit? – néztem rá – jöjjön csak nyugodtan – mosolyodtam el cinkosan. Majd én megmutatom neki, hogy kivel áll szembe – tettem hozzá magamba. És ha már Lily-nél járunk, eszembe jutott az esti bizonytalan kérdés is bennem, így úgy döntöttem, hogy rákérdezek – ha már Lily, akkor kérdezhetek valamit? – ráncoltam a homlokom és néztem rá.
- Ühüm – bólintott.
- Direkt csináltad, hogy féltékennyé akartál tenni vagy nem tudtad, hogy ez lesz?
- Hát… - mosolyodott el huncutul – bevallom, hogy… igen, elterveztem – sóhajtott fel. Erre nagyot néztem, és bár nem mutattam ki… egyelőre, de ismét egy kisebb fokozatú idegesség tört rám.
- És honnan tudtad, hogy keresni foglak? Vagy, hogy ide fogok jönni?
- Nem tudtam… de bíztam abba, hogy keresni fogsz.
- Ennyire kiismerhető vagyok, vagy mi? – húztam fel a szemöldököm.
- Csak be akartam bizonyítani, hogy szeretsz! – emelte fel büszkén a fejét.
- Igen? – kérdeztem rá ingerültebben – és arra nem gondoltál, milyen rosszul esik ez nekem? – ráncoltam a homlokom.
- A végeredmény a lényeg – mosolyodott el kajánul.
- Persze – mondtam semlegesen.


Nem akartam újabb veszekedésbe belebonyolódni az érzéseimre hagyatkozva, így inkább kiszálltam mellőle az ágyból, majd gyorsan felöltöztem.

- Most mi az megint? – kérdezte egy sóhajjal.
- Semmi – vágtam rá semlegesen.
- Hová mész?
- El – vágtam rá ismét ugyanabban a hangnemben.
- Azt látom – mondta nyugodtan.
- Csak tudod, először gondold, meg mit mondasz, aztán cselekedj, és ne játszadozz velem, ilyenekkel – mondtam rá se nézve, s ahogy felkaptam a táskámat a vállamra, fogtam magam és magam után bezártam az ajtót.


Szétnéztem előbb, hogy van-e valaki a láthatáron, de csak néhány embert láttam odaát a színpadnál, így nyugodtan mentem a parkolóba. Nem szerettem volna, ha valaki meglát így kora reggel, főleg úgy, hogy Taylortól jövök. Még a végén lekap valami fotós és a címlapokon az ocsmány fejem fog virítani, azzal, hogy „Reggeli lopakodás, Szandra Burke módra” vagy ilyesmi. Persze azért gyorsabbra vettem a tempót, hogy minél hamarabb felmehessek a buszra és készülhessek az interjúkra, de közben végig a tegnap esti csúnya beszélgetés járt a fejemben. Nem tudtam kiverni Taylornak azt a mondatát, hogy „Hát, akkor menj”. Ilyen könnyen elengedett volna vagy csak azért mondta, hogy még jobban fájjon? Én sose mondanék neki ilyet, hogy „hát akkor menj”. Tudom, sokszor veszekedésnél azzal „fenyegetem” úgymond, hogy szakítok vele, de sosem mondanám azt neki, tök komoly hangon, hogy menjen el, nem bírnám olyan könnyen elengedni. És ezt sem szívesen csinálnám vele, csak ha muszáj, lenne, hogy féltékennyé teszem. Nem lennék képes Taylort tudatosan bántani, de ő megtette. Kíváncsi lennék, ő mit szólna hozzá, ha én csinálnám ugyanezt vele. Csak az a gond, hogy nem gondolja át az én helyzetemet és a nélkül cselekszik. Persze oké, nem lehet mindig az eszébe, hogy az én szemszögömet is átgondolja, de azért lehetne kicsit áttekintőbb, ha már olyan okos, hogy ilyen gonoszságot tervelt ki. Mondjuk egy valamit nem mondtam el neki. Azt, hogy Travis megcsókolt. De amiről nem tud, az nem fáj neki. Amúgy is Travissel megbeszéltük és, az a csók sem mondható csóknak, inkább csak egy szájra puszi volt. Viszont most, hogy erre gondoltam, rám tört a lelkiismeret és azt sugallja, hogy mondjam el neki. Akkor meg lehet megint lesz egy szép veszekedés, de ha nem mondom el neki, akkor végig üldözni fog a lelkiismeretem.

Ezen rágódva mentem vissza a buszba, ahol még Jon és Steeve nagyban aludt, de a többiek, Michael, Lory, Poby, Jack – a sofőr – és Lauren már fent voltak, és halkan reggeliztek.

- Sziasztok – köszöntem rájuk félve a várt kérdésüktől.
- Szia – mosolyodott el Lauren.
- Hát te merre kószáltál? – kérdezte a várt kérdést Michael.
- Hát öö… egy itteni barátomnál aludtam – mondtam megvonva a vállam.
- Azért szólhattál volna – morgott le.
- Bocsánat – húztam el a szám – de, ha nem bánjátok, megyek és rendbe teszem magam.
- Segítek! – állt fel csillogó szemekkel Lauren.


Tudtam, hogy azért jön, mert már kíváncsi a történtekre de szükségem is volt rá, hogy kiválasszuk az interjúhoz a mai szettet. Nem szólt semmit, csak mosolygott, míg elővettem a zuhanyzáshoz a dolgaimat, majd bementem a mini fürdőbe, levetkőztem és elkezdtem magamra engedni a vizet.

- Bejöhetek csajszim? – tudtam, hogy nem bírja tovább – mondtam magamba kuncogva.
- Gyere – kiáltottam ki.
- Itt van az interjús cucc – mondta, de nem figyeltem oda. Tudtam, hogy biztosan jót választott ki – szóval… - hallottam meg kíváncsi hanglejtését – mesélj.
- Hűű, hol is kezdjem – sóhajtottam nagyot.
- Mi volt miután elmentél? Mert nem telt bele 2 perc, már Taylor is elment.
- Hát… igazából a kíváncsiságom hajtott, mert amikor le akartam feküdni, megláttam, hogy még volt világítás a forgatáson és gondoltam belesek már a profik közé – magyaráztam – ott nézelődtem egy kicsit, és utána Taylor jelent meg. Képzeld… pedig nem tudtam, de pont az ő lakókocsija előtt álltam meg.
- Oh – kuncogott.
- És hát utána elég furán viselkedett, a lényeg, hogy nagyon nem tetszett ez a viselkedése. Olyan laza volt meg nyugodt, meg minden és idegesített. Pontosan nem igazán emlékszem, de elkezdtünk úgymond szócsatázni egymással és figyelj… mondom neki, hogy lazán mehetnék Travis karjaiba, ahelyett hogy ott veszekszek vele, és erre mit mondott?
- Na, mit? – kérdezte kíváncsian.
- Azt mondja nekem, hogy: hát akkor menj! Én meg tökre ledöbbentem. Hallod, olyan rosszul esett, hogy azt hittem ott kapok sírógörcsöt. Nagyon rossz volt.
- Aszta – hallottam hangjában a ledöbbenést.
- Utána el akarok jönni, erre megfogja a karom és a kocsihoz nyom. Onnantól már normálisan beszélt velem, meg elkezdett magyarázkodni meg minden, de én már nem voltam igazán eszemnél, mert huh… - gondoltam vissza – alig bírtam ki, hogy ne sírjak – sóhajtottam fel – utána pedig megcsókolt és hát… jött a többi.
- Részleteket nem kérek – nevetett fel.
- És figyelj… ma reggel kérdezem tőle, hogy direkt csinálta, hogy féltékennyé tett, vagy nem? És azt mondja, hogy: hát igen, kitervelte. Én meg: mi van? Ledöbbentem és fel is idegesített. Komolyan, hogy lehet ilyen? Direkt féltékennyé tesz meg minden. Látja, hogy rosszul esik, de azért csinálja. De nem akartam már reggel veszekedni vele, így inkább fogtam magam és eljöttem.
- Azért ez nem semmi. Kitervelte mindezt? Hogy féltékennyé tegyen?
- Hát – vágtam rá – azt mondja, hogy: azért tette, hogy bebizonyítsa, hogy szeret – utánoztam a hangját – pedig hányszor, de hányszor mondtam már neki, hogy szeretem, de azért ő még bizonygatni is akarja. Mit szólna hozzá, ha én is ugyanezt megcsinálnám vele? Nem hiszem, hogy olyan jól esne neki.
- Ez igaz.
- De mindegy is… beszéljünk inkább másról – tereltem a témát gyorsan, mielőtt felhúzom magam – az interjúsok mikor jönnek?
- Úgy tudom, hogy az első 11 körül.
- Többen is jönnek? – húztam fel a szemöldököm.
- Ühüm, vagy három tv-től jönnek.
- Azt hittem csak egy lesz… hm… mindegy – vontam meg a vállam.
- Aztán megyünk és kezdjük a készülődést.
- Végre – mosolyodtam el – nagyon várom már az esti koncertet. Oh, és képzeld, jön néhány Abduction szereplő is, Lily-vel együtt – húztam el a szám.
- Nem mondod? Komolyan.
- Ühüm – bólogattam – de tudod, úgy vagyok vele, hogy most megmutatom Lily-nek kivel akar packázni.
- Oh, mutasd is meg neki.
- Nehogy már – horkantam fel – azért mert ő Phil Collins vagy kinek a lánya, már elveheti más pasiját. Azt már nem! Ami az enyém, azt nem engedem ki olyan könnyen a kezem közül.
- Helyes, helyes – mosolygott – amúgy nekem se szimpi ez a kis csaj. Van valami fura benne.
- Ühüm – értettem egyet- valahogy túl jó kislány… vagy nem tudom – vontam meg a vállam.
- Az biztos, hogy te meg az a Lily, olyanok vagytok, mint tűz és víz szerintem. Mondjuk, nem ismerem, de így úgy tűnik nekem.
- Meglehet. De ha elmeri rontani a koncertemet… áh, nem tudom, mit csinálok vele – ingattam a fejem.
- Reméljük, hogy semmi hátsó szándéka nincs azzal, hogy eljön.
- Hát, melegen ajánlom neki – vágtam rá.


Míg fürödtem beszélgettünk még néhány dologról, majd gyorsan kértem tőle egy törölközőt, körbe tekertem magam, kiszálltam a kabinból és a hajamat kezdtem el megtörölgetni.

- Míg felöltözök, szólsz Poby-nak, hogy csinálja meg a hajam az interjúkra?! Meg Lory-nak is.– néztem Laurenre kérlelően.
- Persze – mosolyodott el és ment ki.


Miután megtöröltem a hajam, meglestem, hogy milyen szettet hozott nekem Lauren, s reményeim szerint, ismét nagyon tetszett. Hamar fel is vettem a kikészített csinos farmert, hozzá pedig egy több színű, és igazán hozzám illő felsőt, majd még a fekete csinos magas sarkút felhúztam a lábamra és kimentem a többiekhez. Látva, hogy Lauren egyből szólt is a srácoknak, előkészítették a szükséges dolgokat, hogy rendbe hozzanak az interjúkra, én pedig – mivel kezdtem éhes lenni – a kezemben egy kis könnyű reggelivel ültem le Poby elé, hogy belekezdjen a hajamba. Beszárította, majd a kurta természetes hullámaimat, hajvasalóval egyenessé varázsolta, és még egy hullámcsattal az egyik oldalt, kissé hátrébb tolta. Ezek után Lory vett kezelésbe. Egy kellemes, nem túl erős sminket rakott fel, ami illett a szerelésemhez. Közben többször is hangos csengésbe szólalt meg a telefonom, Taylor nevét jelezve, de még részben haragudtam rá, ezért nem akartam vele most beszélni. Eldöntöttem, hogy innentől kezdve, inkább a mai napra fogok koncentrálni.

Miután mindennel kész lettem, épp Michael szólt, hogy megérkeztek az első helyi Tv-től, és már előkészítik a terepet az interjúra, így úgy gondoltam, hogy kimegyek hozzájuk és bemutatkozom. Mikor leléptem a buszról, meglepetten figyeltem, milyen profin „átváltoztatták” a parkoló kis részét egy amolyan interjús helyiséggé. Bevallom fogalmam sem volt, hogy ki fog meginterjúvolni meg nyüzsögtek néhányan, így csak körbe szemlélve próbáltam kiszúrni, a megfelelő embert.

- Hello – hallottam meg egy kellemes férfihangot a hátam mögül, majd megpördülve láttam, hogy talán ő lesz az interjús, így mosolyogva fogtam vele kezet.
- Hello.
- Ben Styler vagyok, én foglak meginterjúvolni – mosolygott.
- Valahogy sejtettem – motyogtam – Szandra Burke – ráztunk kezet.
- Szóval, bírod ezt a felhajtást? – tette lazán zsebre a kezét, s kérdésére kissé meglepően néztem rá, hiszen nem igazán szeretek újságírókkal vagy interjúvolósokkal beszélgetni.
- Öh, ne haragudj, de nem igazán szoktam az interjússal beszélgetni, max az interjún. Tudod ez amolyan félelem, hogy nehogy olyannal találkozzak össze, aki könnyen kifordítja a szavaimat és nem azt írja le, amit mondok – húztam el a szám bocsánat kérően.
- Oh, persze. Semmi gond – mosolygott halványan – akkor az interjún – intett, s sétált vissza a kamerákhoz.


Kissé megkönnyebbültem, hogy ezúttal normális és szimpatikus ember fog meginterjúvolni, hiszen találkoztam már olyannal, aki vagy mogorva volt, vagy nem normális és olyanokat kérdezett, amitől majd kihullt a hajam. Látva, hogy még nagyban készülődnek, visszamentem a már felébredt Jonhoz és Steve-hez, akik hunyorogva léptek le a buszról és értetlen fejjel néztek körbe, amin muszáj volt halkan nevetnem.

- Tök jó, hogy a kamerákra kell ébrednünk – nyújtózott Jon.
- Hát nem kellene hajnalig fent lenni – mondtam mosolyogva, ahogy odaléptem.
- Mi? Hajnalokig? Áh.. – legyintett, de tudtam, hogy igazam van, hiszen majdnem minden este hajnalig fent gubbasztanak.
- Hát, persze. Mert ti nem vagytok olyanok – ingattam a fejem viccesen, amin elnevették magukat, s a végén én is felkuncogtam.


Felbukkantak még néhányan a csapatomból, s jó kedvűen vihorásztak 1-1 vicces beszóláson. Nem sokra rá már szóltak is, hogy elkészültek az interjúra, így a nekem kikészített helyre leültem Bennel szembe, majd mosolyogva vártam a szokásos kérdéseket.

- Szia – köszönt, mintha sosem láttuk volna egymást.
- Hello – mosolyogtam.
- Szóval itt vagyunk Pttsburghban, és néhány hónapja, a turné előtt jelent meg második albumod. Izgatott voltál e-miatt? – tette fel nyugodtan.
- Azt hiszem, minden zenész nevében mondhatom, hogy minden album kiadása előtt izgulunk. A zene az életem, és fogalmam sincs, mi lenne velem, ha nem lenne az életemben. Az album mindössze fél év alatt készült el, és szinte minden időmet rá szántam, hogy a lehető legjobbat hozzam ki belőle.
- Van kedvenc számod, az As a Dream című lemezedről?
- Azt hiszem a „Forgiven love”, az a dal, ami talán az egyik kedvencem, mert egy különleges személyről szól, aki fontos szerepet tölt be az életembe, és azért is, mert ez a dal mutatja, hogy nem csak egy Rocksztár vagyok, aki minden őrültségbe belemegy, hanem egyben egy érzékeny lány is – gondoltam közben Taylorra, hiszen ez a dal pontosan róla szól.
- Azt hallottam, hogy minden dalodnak van valami mondanivalója…
- Hát… igen – sóhajtottam nagyot – ez így van, hiszen nem csak üres szavakat írok bele, hanem valódi érzéseket, tapasztalatokat és jó élményeket tartalmaz. Igazából mindig az életem történései inspirálnak, hiszen például, ha csalódtam, szomorú vagyok, vagy egyszerűen csak jól érzem magam és boldog vagyok, akkor fogom magam, előveszek egy papírt és egy tollat és leírom mindazt, ami épp akkor bennem van.
- Előfordult, hogy nem sikerült az írás?
- Oh, persze! – vágtam rá – van olyan, amikor szeretnék valamit dalba önteni, de valahogy nem jön az ihlet és ez elég idegesítő. Olyankor inkább félre rakom és elkezdek mással foglalkozni, aztán majd csak később térek vissza rá.
- Izgulós vagy, vagy már megszoktad, hogy ilyen felhajtás van körülötted?
- Bevallom, tényleg elég izgulós vagyok, de ahogy az idő múlik, egyre jobban megszoktam a kamerákat, illetve a felhajtást. Szerintem az izgulás az egy jó dolog, hiszen akkor személy szerint én olyankor teljesen leállíthatatlan vagyok, és az a gondolat, hogy egy újabb show-t végig csinálhatok, jobban inspirál arra, hogy még jobb legyek. Illetve ezekkel a koncertekkel, közelebb érezhetem magam a rajongóimhoz.
- Van valamilyen különleges rutin, amit a koncertek előtt megteszel?
- Nem, nincs – ingattam a fejem – egyszerűen csak koncert előtt néhány órával odamegyünk, az ének tanárommal illetve a bandámmal éneklünk és behangolunk, aztán a csapatommal úgymond felpörgetjük egymást, hogy izgalmassá és jó kedvűvé tegyük a koncertet.
- Esetleg valamilyen kabala, ami nélkül nem mész sehová?
- Nincs – kuncogtam ismét a fejemet ingatva – valójában az én kabalám a családom és a barátaim. Sok mindent köszönhetek nekik, és részben miattuk tartok ott, ahol.
- Aggódsz, hogy valamilyen apró baleset történik a színpadon, vagy, hogy elesel?
- Igen, mindig kísért ez a gondolat – bólogattam – és sajnos néhányszor már meg is történt velem. Az elején kínosnak éreztem, de aztán úgy vettem fel, hogy egy jót nevetünk rajta, aztán pedig elfelejtsük.
- Ugye, alig pár napon belül itt a születésnapod! Tervezel valamit?
- 17 éves leszek, de nem igazán tervezek semmit. Igazából időm se lenne rá, úgy, hogy a legfőbb vágyam az lenne, ha a családommal és a barátaimmal tölthetném a születésnapomat.
- Milyen együtt dolgozni az American Idol új felfedezettjével, Travis Garlanddal?
- Ő egy nagyon aranyos srác. Semmi rosszat nem tudnék róla mondani. Nagyon tehetséges, és úgy gondolom, hogy jó duett partner.
- És mi a helyzet a szerelemmel? – tért ki a kínos kérdésre.
- O-ó – kuncogtam el magam. De viszont örültem is ennek a kérdésnek, hiszen így talán eloszlathatom a pletykákat Lily-ről meg Taylorról.
- Szóval? – mosolygott – hallottam, hogy nem rég véget ért a Twilight üdvöskéjével, Taylor Lautnerrel a kapcsolatod.
- Hm...? – húztam fel a szemöldököm.
- Akkor ez pletyka, vagy tényleg igaz?
- Hát… nem igazán szeretek a kapcsolataimról beszélni, de semmi ilyesmiről nem volt szó köztünk.
- Akkor megnyugodhatnak a rajongók?
- Teljes mértékben – vágtam rá.
- Tudom, az előbb mondtad, hogy nem szeretsz a kapcsolataidról beszélni, de azért pár mondatban mesélnél a Taylorral való viszonyodról?
- Taylor egy nagyon kedves és megértő srác. Jól megértjük egymást és talán ő az egyetlen olyan személy, aki eddigi életem során ilyen közel került hozzám. Persze a családomon és a legjobb barátnőmön kívül – próbáltam finoman, de még is őszintén fogalmazni.
- De ugye te most turnézol, és ő is épp itt forgat, nem gond köztetek, hogy ilyen ritkán láthatjátok egymást?
- Öhm… de, persze nehéz ilyen távol lenni tőle, de én úgy gondolom, ha két ember úgy fogja fel ezt az egészet, hogy „oké, menni fog”, akkor semmi gond nem lesz.
- És mit szólsz a pletykákhoz, amit róla és a partneréről terjesztenek?
- Erre azt szoktam mondani, hogy minden pletykában van némi igazság, de a legtöbb pletykában túl sok a hazugság.
- És a családod veled tart a hosszú utakon?
- Nem, sajnos – ingattam a fejem – rettenetesen hiányzik mindenki, de tudom így is, hogy velem vannak lélekben. Persze, amikor van, némi szabadidőm megpróbálok hazalátogatni, de sokszor ez nehezen megy.


Kérdezgetett még néhány frankó és új kérdést, amikre persze válaszoltam is kedvesen, majd miután megköszönte az interjút, leállították a kamerát és elköszöntünk a tv-sektől. Igazából az egész interjú alatt, arra is gondoltam, hogy nehogy Taylor felbukkanjon, mert az nem igazán lenne jó. Reménykedek abban, hogy látja, hogy itt vannak a tv-sek, így nem merészkedik ide.

Kis szünet után, megérkezett a következő interjúvoló, aki már nem volt olyan szimpatikus, de persze attól bemutatkoztam neki, és egy kis állítgatás után, leültem a helyemre, és belevágtam a következőként jövő kérdésekbe.

*********

Viszonylag jól sikerültek az interjúk. Volt, ahol sokat megnevettetett az interjús, de volt olyan is, aki végig komor volt és egy mosoly sem húzódott a szájára. Na, az ilyen embereket nem igazán értem. Persze nem tudhatom, hogy mi állhat a komorsága mögött, de szerintem attól még elmosolyodhatna 1-szer, 2-szer. Reményeim szerint, Taylornak még a színét se láttam arra felé, igazából bevallom nem is kerestem, mert olyan felhajtás volt ott, hogy alig láttam ki a kamerák mögül. Épp mikor elmentek az utolsó tv-sek is, már épp ott volt az idő, hogy átmenjünk a színfalak mögé felkészülni a show-ra. Bár közel volt, de mivel már a színpad előtt álltak jó néhányan, így muszáj volt autóval átmenni, így az embereimmel beszálltunk és alig 2 perc alatt át is értünk a túl oldalra, ahol nem láthatnak meg. Nagyon ügyesen megoldották azt, hogy abszolút ne vegyenek észre a rajongók, mert a színpadon és a színfalak mögött dolgozók, összeraktak fémlapokból egy majdnem ugyanolyan nagy térséget az öltözőknek, a táncosoknak és az egész színpad mögötti résznek, mintha egy stadionba lennénk, csak épp a színpad a levegőn van. Így én is miután kiszálltam az autóból, megmutatták az öltözőmet, de mielőtt neki kezdtünk volna a készülődésnek, benéztem a táncosaimhoz, a bandámhoz és persze a vokálosaimhoz, hogy minden rendben van-e és, hogy készen állnak-e egy újabb koncertre. Illetve a bejárathoz menve, felírattam az Abductionos neveket a testőrrel, hogy nehogy gond legyen, amikor be akarnak majd jönni. Ezek után már más dolgom nem volt, csak visszamentem az öltözőmbe, és miután átöltöztem az első számú fellépő ruhámba, a fodrászom illetve a sminkesem, belekezdett a már minden napi munkájukba. Közben pedig Mary segítségével, behangoltunk minden hangra. Bár azt hiszem ezeket már meg tudnám egyedül is csinálni, de a biztos, ami biztos.

Már épp majdnem Poby a hajam készítése vége felé járt, amikor hírtelen kopogtak az ajtón, s oda se nézve, figyeltem tovább a tükörből, hogy kreál Poby.

- Hello – hallottam meg az ismerős hangot, de még mindig nem figyeltem oda.


Poby rám nézett kérdőn, majd bólintottam neki, hogy menjenek ki néhány percre, míg elmondja Taylor a mondanivalóját.

- Akkor mi nem is zavarunk- mondta, s rakta le a forró hajvasalót.


Magunkra hagyva, még mindig nem pillantottam rá csak néztem előre a tükörben, hiszen visszagondolva bár már nem haragudtam úgy, de azért még mindig éreztem némi sértettséget magamban. Éreztem, hogy a hátamhoz lépett, s a tükörben a szemmel is láthattam, halványan mosolygós arcát, de még mindig csak mereven ültem ott éreztetve vele, hogy haragom még tart. Egy mozdulattal meg akart puszilni oldalról, de én gyorsan elhúzódtam és felhúzott szemöldökkel néztem rá.

- Még puszit se kapok? – kérdezte bevetve az aranyos nézését.
- Megérdemled? – kérdeztem még mindig felhúzott szemöldökkel.


Erre összeráncolta a homlokát, majd visszahúzódva, magával szembe fordított és leguggolt elém, hogy viszonylag egy magasságba legyünk.

- Figyelj… - kezdett bele és sóhajtott.
- Igen?
- Nem tudom teljesen megmagyarázni, hogy mit miért tettem, de nem gondoltam arra, hogy ezzel ennyire megbánthatlak – nézett rám őszinte tekintettel.
- Te mit szólnál ahhoz, hogyha én azt mondanám neked, hogy „menj csak nyugodtan Lily-hez, kit érdekel” – hadonásztam a kezemmel – vagy ahhoz, hogy csak úgy elmegyek… valaki mással szó nélkül valahová, és az a valaki legyen egy fiú. Huh? – ráncoltam a homlokom – fogadjunk, nem ujjongnál örömödben.
- Hát, nem – hajtotta le a fejét.
- Csak tudod az a gáz, hogy én ezt sose tudnám veled megtenni – ingattam a fejem – mert ennyi erővel, persze én is megtehettem volna, hogy most „oké bosszút állok és féltékennyé teszlek Travissel”, de nem tettem meg. De tudod az egészben az volt a legidegesítőbb, hogy olyan nyugodt voltál, mint aki tudja, mit csinál, és én meg ezt meg nem vettem észre, mert a féltékenység elvakított – magyaráztam immár nyugodtabb hangnemben. Erre csak próbálta visszafojtani a mosolyát, de nem sok sikerrel – ne vigyorogj – mondtam elmosolyodva – ez nem vicces – motyogtam.


Nem szólt semmit, csak próbálta elrejteni mosolyát, de végig láttam rajta a huncutságot. A kezem az övébe tette, s azt kezdte el fürkészni.

- Hol a karkötőd? – nézett fel ráncolt homlokkal.
- Hát ööö… az úgy volt, hogy… majd elmondom – legyintettem.
- Miért nem most mondod el? – húzta fel a szemöldökét.
- Mert hosszú. Majd elmondom, nyugi.
- Rendben, de van miért aggódnom?
- Nincs – ingattam a fejem.
- Akkor jó – bólintott – De egyébként honnan tudjam, hogy ezután nem-e lesz Travissel semmi?
- Onnan, hogy ez lesz az utolsó koncertem vele, és mert bízz bennem.
- Hogy-hogy az utolsó? –ráncolta a homlokát
- Ezután váltás van és a Honor Society-val és az Allstarral megyek tovább.
- Ühüm, értem. Figyelj csak… nem jönnél ki a srácokhoz, csak néhány percre.
- Mondtam neked, hogy senkivel nem szoktam találkozni a…
- Tudom, mit mondtál – vágott bele a mondatomba – csak egész úton azt kérdezgették, hogy biztos, hogy nem baj, hogy jönnek, meg, hogy néz az már ki, hogy eljöttek és még csak nem is találkoztatok!
- Én se találkoztam Avril-al a koncertjén – vontam meg a vállam.
- De te nem Avril vagy! Légyszi – nézett rám kérlelően.
- Mit meg nem teszek neked – ingattam a fejem egy sóhajjal – rendben, de csak 1 percre.
- Csak 1 percre – vágta rá.
- Oké, de először még elkészülök, aztán benézek hozzájuk – szögeztem le.
- Oké – mosolygott – ott leszek majd velük.
- Oké – motyogtam.
- De először… - mosolyodott el s hajolt közelebb.
- Szájfényes leszel – motyogtam alig pár mm-re a szájától.
- Nem baj – ingatta a fejét.
- Hát, jó – vontam meg a vállam, s leheltem egy apró csókot a szájára.


De nem bírva magával, forróbban csókolt vissza, mire rövid táncba kezdtek ajkaink, majd szétválva egymástól, visszafordultam a tükörhöz és vártam, hogy visszajöjjön Poby. Nem telt bele egy perc sem, már jött is vissza és folytatta a hajam készítését. Azzal is percek alatt kész lett, majd ránézve az órára, sóhajtozva álltam fel, hogy még van idő és így elmegyek az Abduction gárdához. Magamra erőltettem egy kedves mosolyt, és elindultam a VIP feliratú ajtóhoz. Kopogtam, majd lassan kinyitottam az ajtót és még mindig ugyanazzal a mosollyal léptem be. Túl akartam lenni a Lily-vel való találkozáson, így egyből neki mutatkoztam be, majd csak utána a többieknek. Viszont még most sem volt túl szimpatikus ez a Lily. Az már biztos, hogy vele soha napján, kiskedden leszek jóba. Nem mondom, hogy utálom, de nem különösebben kedvelem. A többiek viszont kedvesek voltak és velük már kevésbé volt olyan ellenszenv érzetem. De, ahogy mondtam pár percnél tovább nem is maradtam, inkább a már kész állapotomban, a további időt szokás szerint a csapatommal töltöttem, akik jókedvűkkel most is eléggé úgymond felpörgettek és alig álltunk le. Már nagyon izgatott voltam és alig vártam, hogy végre elkezdjük a show-t. Mire észbe kaptunk már alig pár perc volt hátra, így szokásosan egymás kezét megfogva körbe álltunk, majd elkezdtük a közös imát…

**********

Iszonyatosan jó show-t hoztunk össze ezúttal is. Az energia csak úgy jött belőlem. Ugráltam, táncoltam, énekeltem és persze eszeveszett jól éreztem magam. Már csak onnan is jött belőlem az energia, ha arra gondoltam, hogy itt vannak Taylorék és, hogy ezért különösen jó koncertet kell adnom. A rajongók iszonyat jók voltak. Végig énekeltek és táncoltak velünk, egyszerűen fenomenális volt. Nagy meglepetésemre a koncert közepe táján felhoztak nekem egy fényben tündöklő rózsaszín- lilás mikrofon tortát, ami nagyon tetszett és rettenetesen jól esett, hogy már így a szülinapom előtt néhány nappal gondoltak rám. Az egész közönség elénekelte nekem a Boldog szülinapot, amitől bevallom kicsit elérzékenyültem, de tartottam magam. A koncert után még mindig nagyon nagy volt az energiánk, és mivel a tiszteletemre rendeztek egy kisebb partit, így lenéztünk még oda is az indulás előtt, ahol ettem is a tortából és nagyon finom volt. Persze Taylor is ott volt, és ő is jól érezte magát. Elmondtam neki, hogy miért nem volt rajtam a karkötő, - amit egyébként vissza is vettem a koncert után - de nem haragudott meg érte. Illetve elmeséltem neki a csókot Travissel, amiért először megsértődött, de miután elmondtam az egészet neki, akkor megértette, hiszen ha nem lett volna az a csók, akkor lehet, most nem Taylorral lennék. Alig egy órát lehettünk ott, amikor már is indulnunk kellett sajnos. Tay visszakísért a már készenlétben álló turné buszomhoz és sok ölelgetés, illetve puszi után, nehezen, de elváltunk egymástól. És megbeszéltük, hogy amint tudunk megyünk egymáshoz….

9 megjegyzés:

wonderworld írta...

hát hello:D
jó hogy kibékültek, nagyon örültem neki! és persze annak is, hogy sikerült felraknod az új fejit.
említetted, hogy szeretnél látni egy két képet, és ígérem, hogy az első képeket, amiket megkapok, megmutatom:D
a torta meg az éneklős rész annyira aranyos volt:D
és ajánlom ennek a lilynek, hogy ne merjem bekavarni:D
na siess:D
puszi:D

szandíí* írta...

szija:D
igen, majd kérek képeket:D:D
Nem fog most már remélhetőleg:D
sietek
puszi
Neked meg innen is jó szórakozást kívánok:D

wonderworld írta...

köszönöm:D

szandíí* írta...

nincs mit:D

Ariel írta...

Szia!!!
Huhh, nagyon jó lett, viszont nem értem, hogy tudják folyamatosan bántani egymást?! Örülök, hogy jól sikerült a koncert, bevallom, másra számítottam!
Várom a folytatást!
Puszi!! =)

szandíí* írta...

szija:D
köszi:D
hát öö van ilyen sajna:S
Sietek
puszi

Névtelen írta...

Szia!Nagyon jó lett,én is örülők hogy jól sikerült a koncert,várom a kövit puszi niki

pixie. írta...

Szia!
Nagyon tetszett ez a rész jó hogy kibékültek. Bár én bevalom szeretem a bonyodalmakat viszont a szappanoperákat gyülölöm:D Na mind1 is ez már nem ide tartozik xDD. Várom a folytatást úgyhogy siess (:

szandíí* írta...

szijasztok
köszi:D
pixie: én is így vagyok vele!! szeretem a bonyodalmakat és azt hiszem ez meglátszik a történeten is:/
sietek
puszi

Megjegyzés küldése

You can replace this text by going to "Layout" and then "Page Elements" section. Edit " About "

Üzemeltető: Blogger.