Szandra Burke's life 85 rész

Szijasztok!! Itt a kövi rész:D Remélem mindenkinek tetszeni fog, és véleményeket kérek:D Köszi! Jó olvasást, puszi!


Vészesen hamar elteltek a napok. Mire észbe kaptam, már ott jártunk, hogy lesz az esküvő előtti kis családi gyűlés. A táncpróbám tényleg elmaradt, hiszen csak szombaton engedtek ki a kórházból, de már az óta bepótoltuk, és a Quest Crew-al való találkozásom egyszerűen fenomenális volt. Nagyon rendesek voltak, és élőben is szuperül táncolnak. Most még jobban meg szerettem őket. A borítóm is nagyon szép lett, nagyon tetszik. Illetve amikor hazamentem, egy percre se volt üres a szobám. Mindig jött valaki hozzám, és Taylor is sokszor beugrott. De megnyugtattam mindenkit, hogy semmi bajom. A torkom is teljesen rendbe jött már, és újra visszakaptam az énekhangomat. Ezekből a tapasztalatokból, újabb dal született, amikben megháláltam a sok szeretetet, amit kaptam. Ráadásul már megszervezte nekem az MTV azzal a beteg kislánnyal való találkozásomat, ami egyszerre boldog pillanat is volt, de engem nagyon megérintett. Nagyon édes kislány volt, és amikor meglátott nagy mosoly szökött az arcára, és tényleg annyira örült, hogy ott vagyok. Én pedig nagyon boldog voltam, és alig hittem el, hogy már csak annyival, hogy elmentem hozzá és vittem neki néhány ajándékot is, már azzal ilyen boldoggá tettem és, hogy mosolyt csaltam az arcára. Elmesélte a kis tapasztalatait, hogy már hányszor műtötték, hányszor volt kórházban és, hogy mennyi mindent ki kellett hagynia, eddigi életében. És azt is elmondta, hogy azzal, hogy láthatott élőben, valóra vált az egyik álma. Én mindezt, kis könnyeimet visszatartva hallgattam, hiszen tényleg nagyon megérintett és sajnáltam azt a kicsi lányt, hogy már mennyi mindenen ment keresztül. A sajtó folyton a nyomomba járt, és egyszerűen nem tudtam levakarni őket magamról, mivel mindenki arra volt kíváncsi, hogy én hogy érzem magam. Aztán megelégeltem és az MTV-s interjúmba elmondtam, ugyanazokat, amit a többieknek és megnyugtattam mindenkit. Nem tudom miért kellett ezt így felfújni. De legalább már kicsit leszálltak rólam.

A mai nap nagyon izgatottan keltem fel, hiszen ma indulunk Michiganbe és ma fog Taylor bemutatni a nagy szüleinek illetve a rokonainak. Nem kellett korán kelnem, mert repülővel megyünk, de izgatottságom miatt, magamhoz képest hamar keltem fel. Már vártam a találkozást, de féltem is tőle. Ahogy felnyitottam a szemem, egyből kipattantam az ágyból és a fürdőbe mentem, ahol elvégeztem a szokásos teendőimet, de ezúttal alaposabban. Jó benyomást akartam kelteni. Miután ott végeztem, a gardróbomba mentem, de fogalmam sem volt, hogy mit vegyek fel. Egyedül annyit tudtam, hogy már Michiganben is jó idő van. De nem tudtam, hogy felvehetek-e rövidnadrágot, vagy esetleg hosszút vegyek fel, vagy ruhát. Fogalmam sem volt, így rendesen elidőztem ott. Túl rövidet se akartam felvenni, de túl hosszút sem, mert akkor melegem lehet. Így végül még is egy nyárias, nyakba kötős kék ruhánál maradtam, ami nem is rövid, de hosszú sem. Csak remélni tudtam, hogy nem öltözök alul, de felül sem. Felöltöztem, majd újra a fürdőbe léptem, ahol úgy döntöttem, hogy összefogom a hajam. Így szépen, alaposan, hogy egy szál se álljon ki, összefogtam a hajam, és díszítésként egy aranyos kis kék virágos csatot raktam bele. Egy kis festéket felkentem még, majd a tükörbe állva, elégedetten néztem magamon végig. Aztán újra megfordult a fejemben, hogy mi lesz, ha nem leszek így jó nekik! Komolyan izgultam már. Felhúztam egy fehér balerina cipőt, a táskámat a vállamra raktam, s izgatottan indultam le a földszintre. Nem voltam még éhes, de, hogy azért legyen valami a gyomromba, bekaptam egy croasont. Úgy beszéltük meg, hogy majd jönnek értem Taylorék, de igazából én már nem bírtam tovább várni. Így úgy döntöttem, hogy elsétálok hozzájuk, és már akkor nem kell értem bejönniük, hanem onnan indulhatunk is. Így gyors búcsút vettem a családtól, s még egy utolsó pillantást vetve magamra, elindultam feléjük. Tényleg nagyon izgultam. Komolyan, szerintem kimondhatom, hogy akkor izgultam ennyire, amikor a legelső nagy koncertemet adtam. Akkor is majd elájultam az izgatottságtól. Ez pedig még fontosabb, mert ha nem teszek jó benyomást, akkor valószínű, hogy utálni fognak, és azt nem nagyon szeretném. De ha arra gondolok, hogy olyan kedvesek lesznek, mint Taylor szülei, akkor picit megnyugszom.

Amikor oda értem, toporzékolva csöngettem, majd pár másodperc múlva Taylor meglepődött arckifejezésével találtam szembe magam.

- Hát te? – húzta fel a szemöldökét, elmosolyodva.
- Neked is, szia – mosolyogtam rá, s egy puszit adva a szájára, léptem be.
- Szia – nyögte ki miután bentebb mentem – nem úgy volt, hogy érted megyünk?
- De, csak már nem bírtam magammal és gondoltam átjövök, hogy ne keljen még azzal is húzni az időt, hogy értem jöttök – magyaráztam.
- Ja-, bólintott – hadd nézzelek csak – léptem egyet hátra, hogy végignézzen rajtam.
- Túl sok, vagy… jobban fel kellett volna öltöznöm? – kérdeztem félénken.
- Viccelsz? – húzta fel a szemöldökét – gyönyörű vagy – nézett végig rajtam még egyszer.
- De jól leszek így?
- Nagyon is.
- Akkor jó – nyugodtam meg egy kicsit – komolyan már úgy be vagyok zsongva – mosolyodtam el.
- Hát, látom – bólogatott.


Bentebb mentünk, ahol mindenkinek sorba köszöntem, s elmondtam, hogy mennyire izgulok már. De ők csak jó ízűen kinevettek engem, és én is nevettem magamon, hogy tényleg lehet túl spilázom ezt az egész találkozós dolgot. Hát… mindenesetre ők nagyon nyugodtak voltak.

Amikor mindenki elkészült végre, beültünk az autóba és elindultunk a reptér fele. Útközben szintén járt az a nagy szám, bár azt hiszem jól szórakoztattam a többieket, mert végig nevetgéltek rajtam. Make is fel volt már pörögve, úgy, hogy együtt adtuk a hangulatot. Ahogy a repülőtérre értünk, a szokásos óvintézkedések után, végre beszállhattunk a repülőbe, és elfoglalhattuk a helyünket. Szerencsémre pont Taylor mellé kaptam a jegyemet, így tovább beszélgethettem vele és legalább elterelte a figyelmemet.

Amikor megérkeztünk, ismét túl lettünk a szokásos átvilágításon és, miután kijutottunk az épületből, a Dan által bérelt autóhoz mentünk, beszálltunk és már indultunk is. Taylor szerint még kábé 1 óra út van odáig, így én csak az ablakon leskelődtem kifelé, a tájat és a házakat fürkészve, mivel sok helyen voltam már, de pont itt még soha sem. A város szép volt és nyugodt, Los Angeles ellenkezője. Nagyon megtetszett ez a hely. Viszont ahogy kiértünk a városból, már egy kis falucskába találtam magam, ahol még szebb volt a környék. Bevallom attól, hogy városi lány vagyok, sokkal jobban szeretem a vidéki környezetet, hiszen sokkal nyugodtabb és egészségesebb. De ugyanakkor, ahogy már sokszor említettem, attól még szeretem L.A-t is és a többi nagyvárost. Egész úton alig szólaltam meg. Végig a tájon tartottam a szemem, de még mindig nagyon izgultam persze. Taylor is örült és sokszor említette, hogy jó végre ide visszajönnie. El tudom képzelni, hogy tényleg milyen jó lehet ide visszajönni, ahol született és ahová a gyermek évei tartoznak. Nekem is mindig jó érzés hazajönni, amikor hónapokig távol vagyok az otthontól. Taylornak biztosan furcsa lehetett, amikor elköltöztek L.A-be. Fura lehetett, hogy már otthonnak nem Michigan-t mondta, hanem Los Angelest. Hírtelen a gondolkodásomból, Taylor szakított félbe.

- Mindjárt megérkezünk – mondta immár ő is izgatottan.
- Tényleg? – kerekedtek ki a szemeim, és ismét elkezdtem nagyon izgulni.
- Nyugi már – kuncogott rajtam.


Nagyot sóhajtottam, hogy eloszlassam nagyjából az izgatottságomat, de nem sok sikerrel. Már vártam, hogy megláthassam végre a rokonait és, hogy megismerhessem őket. Aztán befordultunk egy kis kanyarba és látva, hogy a kiszemelt ház felé tartunk, lehidaltam. Gyönyörű volt az a hely, már is beleszerettem. A kert mesés volt, a ház picit régies, de ugyanakkor modern. Bevallom nem ilyenre számítottam, de tényleg ledöbbentem milyen szép helyen laknak a nagyszülei.

- Aszta – préseltem ki a számon ámulásom közepette – miért nem mondtad, hogy ilyen szép ez a hely? – néztem Taylorra még mindig döbbenten.
- Hát… - vonta meg a vállát s mosolyodott el.
- Úristen – néztem ismét a ház felé – sok szép helyen jártam már, de ez… olyan szép.


Komolyan nagyon tetszett. Mindenhol fák és virágok. Eldöntöttem, hogy ha családom lesz nekem is ilyen kell majd. Néhány embert láttam ott mozogni, és, hogy már az udvaron álldogálva vártak minket.

- Egyáltalán tudják, hogy én is jövök? – jutott eszembe, s fordultam Taylorhoz.
- Tudják – bólogatott mosolyogva.


De még ez sem nyugtatott meg. Most már biztos vagyok abban, hogy nagyon felfújtam ezt a dolgot, de én már csak ilyen vagyok. Általában mindent túlreagálok. Látva a mosolygós arcokat nekem is mosolyognom kellett. Az autón keresztül, ahogy megpillantottam őket, elég szimpatikusoknak tűntek, és ezen gondolat után, mintha picit lenyugodott volna a félénkségem. Hamar meg is álltunk előttük, majd Taylor után kiszállva, mosolyogva figyeltem, hogy a nagy szülei mennyire örültek nekik, és, hogy össze-vissza ölelgették Taylort. Látszott, hogy nagyon szeretik egymást.

- Na, és ki ez a szépséges leányzó itt? – hallottam meg egy idősebb bácsi hangját, akihez odafordulva egyből gondoltam, hogy ő lehet Taylor nagypapája. És meglehetősen ő is szimpatikus volt.
- Hello – köszöntem neki félénken.
- Oh – jött mellém Taylor, miután mindenkinek köszönt – emberek, ő itt a barátnőm. Szandra – nézett rám mindenki mosolyogva.
- Hello – intettem mindenkinek, zavarba jőve.
- Hát, szia – jött oda először egy idősebb néni, gondolom a nagymamája és szeretetteljesen megölelt – már nagyon vártunk titeket. Hű, és te még csinosabb vagy élőben – nézett rám még mindig mosolyogva.
- Köszönöm – pirultam el alig láthatóan.


Nem értettem magam, hiszen nap, mint nap idegen emberekkel találkozok, és nem jövök zavarba, most meg egy pillanat alatt zavarba tudtak hozni. Bár tényleg nagyon kedvesek voltak velem. Mindenkinek köszöntem és bemutatkoztam, illetve ők is bemutatkoztak, de a felét se jegyeztem meg sajnos olyan gyorsan jöttek. Voltunk vagy 15-en az biztos. Ezek után elindultunk a hátsó kertbe, ahol már gyönyörűen meg volt terítve. Kicsit feszéjezve éreztem magam, de bíztam abban, hogy majd csak feloldódok. Taylor a rég nem látott rokonaival kezdett beszélgetni, de mivel nem akartam a sarkára járni, ezért úgy döntöttem, hogy Debi után megyek a konyhába, ahol a menyasszony és a nagymamája is volt, bízva abban, hátha tudok kicsit velük beszélgetni.

- Öhm… segíthetek valamiben? – kérdeztem a konyhaajtóból, ahogy oda értem.
- Nem, köszönöm – mondta kedvesen a nagyija – de gyere csak bentebb nyugodtan – intett.
- Nagyon szép ez a ház egyébként – mosolyodtam el, s mentem közelebb.
- Oh, a mi kis Taylorunknak és Dannek köszönhetjük – mosolygott.
- Tényleg?
- Bizony. Ők újítatták fel nekünk – bólogatott s közben kevergetett.
- Az, jó – mosolyogtam – még nem mesélte.
- Na, de mesélj te egy kicsit. Csak a tv-ből szoktunk látni titeket, amúgy meg szinte semmit sem tudunk rólad – nézett kedvesen, s ahogy a menyasszonyra néztem, -azt hiszem Milly-nek hívják- ő is kíváncsian nézett rám. Debi bíztató bólintására, végül belekezdtem.
- Hát… Los Angelesben születtem, mindig is ott éltünk a családommal. Apukám cégvezető, anyukám pedig be szokott neki segíteni a céges dolgokban, de leginkább otthon szokott lenni. Van egy bátyám, Nick, aki a Harvardon tanul, illetve van egy húgom, Stella, aki még általános iskolába jár.
- Akkor ti is viszonylag nagycsalád vagytok – mosolygott.
- Igen, mondhatjuk.
- És Taylorral mióta vagytok együtt?
- Hát valójában, már régen is együtt voltunk pár hónapig, de októberben újra kezdtük és az óta jól meg vagyunk – mosolyodtam el.
- Ennek örülök. Talpra esett kislánynak tűnsz. Kell az Taylor mellé. És amikor nem énekelsz, vagy nem csinálod ezt a sztáros dolgokat, akkor mit szoktál csinálni?
- Hát… leginkább olyankor Taylorral együtt vagyunk – kuncogtam el magam – de a barátaimmal szoktam lenni, vagy csak otthon pihenek. Semmi extrát – vontam meg a vállam.
- Hallottuk, hogy kórházban voltál nem rég. Most már jobban vagy? – szólt közbe Milly.
- Persze, semmi bajom már – mosolyogtam – egyébként nagyon izgultam egész végig. Szerintem még sosem izgultam ennyire – vallottam be.
- Oh, de hát miért? – kérdezte Taylor nagymamája.
- Nem tudom – vontam meg a vállam – izgulós fajta vagyok – kuncogtam el magam – és ti már hány éve vagytok együtt? – néztem Milly-re.
- 3,5 éve – bólogatott mosolyogva.
- Wow – képedtem el – az nem semmi. És gratulálok az esküvőhöz.
- Köszönöm szépen – mosolygott.
- Hogy találkoztatok? – kíváncsiskodtam.
- Tudom, furán fog hangzani, de igazából a mosdóban találkoztunk először – nevetett fel, mire nekem is mosolyognom kellett – akkor voltam harmadikos a fősulin, és nem tudom, de valahogy a férfi mosdóba mentem be, és Justin pedig pont bent volt – emlékezett vissza – aztán egyszer megint összefutottunk a büfében, de ott már beszélgettünk is. És lényegében az óta együtt vagyunk.
- Oh, ez aranyos – kuncogtam.
- És te meg a kis unokaöcsém?
- Valójában hasonló a mi találkozásunk is, csak mi a suli udvaron találkoztunk. Taylor új volt a suliban, és hozzám jött megkérdezni, hogy merre van a táncterem – emlékeztem vissza egy mosollyal az arcomon – sose fogom elfelejteni. Aztán sok helyen összefutottunk és egyszer elhívtam a bátyám szülinapi bulijára és ott egész végig beszélgettünk, onnantól pedig már jött minden magától. De akkor még gyerekek voltunk.
- És hogy bírjátok, amikor olyan sok időt vagytok külön?
- Igazából már pár hónapja egyikőnk sem utazik, így volt időnk egymásra, egyedül akkor voltunk több időt külön, amikor a promóciós körúton volt pár hétig, de akkor meg alig voltunk együtt 1 hónapja és már akkor is hiányzott, de… bevallom akkor még csak úgy voltunk.
- Ühüm, értem. És most?
- Hát… nem sokára kezdődik egy fél éves turném, de nem tudom, hogy fogom kibírni. Az a jó, hogy le leszek foglalva szinte mindig, de lesznek szabadnapjaim, amikor remélhetőleg majd találkozhatunk Taylorral.
- És a sok fotós meg pletyka, nem borít ki titeket? Mármint, hogyha én meglátnék egy olyan pletykát, hogy Justin más lánnyal randizik, szerintem kiakadnék.
- Velünk még nem volt ilyen, de nem tudom, hogy reagálnék. A fotósok pedig az elején érdekeltek minket, de utána rájöttünk, hogy felesleges bujkálni, úgy is meg találnak minket. Így most már annyira nem zavar, hogyha lefotóznak Taylorral, hogyha mondjuk, megyünk sétálni vagy valahová – magyaráztam.
- Szerencsétek van, hogy ezen túl tudtok lendülni. Lehet, egy idő után már minket se érdekelne – vonta meg a vállát Milly.
- Rendes lány vagy te – szólalt meg ismét Tay nagyija – nem hiába áradozott rólad Taylor ennyit.
- Tényleg? – mosolyodtam el.


De mielőtt válaszolt volna, Taylor suhant el a hátam mögött, s incselkedő pillantással ment közelebb a nagymamájához, majd egy mozdulattal el akart venni egy sütit.

- Csak ne olyan hevesen – csapott rá a kezére a nagyija lágyan, amin nevetnem kellett – nem sokára kivisszük és majd ott – jegyezte meg. Taylor pedig durcás fejet vágott, amin ismét csak nevetnem kellett olyan aranyos volt.
- Na, akkor ezért, elrabollak… téged – mutatott rám hírtelen, s indult el felém – gyere, sétáljunk egyet – mondta immár lágyabb hangon – remélem nem mondtak rólam rosszat – mondta nekem, s közbe fordult huncuton Millyék felé.
- De, csakis rosszat mondtak rólad – vágtam rá kuncogva, s álltam fel.
- Na, ne mondd – húzta fel rám a szemöldökét.
- Te csak ne húzogasd rám a szemöldököd – mondtam színlelt komolysággal.
- Mert?
- Mert – vágtam rá.
- És ez így megy majdnem minden nap – szólt közbe Debi.


Mire mindketten ránéztünk, aztán egymásra, majd nevetésbe törtünk ki. Debinek igaza volt. Tényleg majdnem mindennap kötekedünk egymással, de a vége úgyis mindig nevetés lesz. Ezután Taylor kézen ragadva engem, indultunk el sétálni.

- Nem is mondtad, hogy segítettél felújítani a nagyszüleidnek a házat? – kérdeztem miután elkezdtünk sétálni ketten azon a szép zöld füvön.
- Hát, igazából munkások csinálták, nem én – kuncogott – de pénzben segítettünk, mert eléggé össze volt már rogyva a ház – vonta meg a vállát.
- Csak tudod, ezt nem mindenki tette volna meg a nagyszüleiért. Hogy egy ilyen szép házat építtet nekik, ráadásul szép kerttel együtt.
- A kert a nagyim érdeme. Imádja a fákat és a virágokat.
- Akkor is.
- Miután megszedtem magam pénzzel, valami hasznosra akartam költeni és segíteni akartam rajtuk.
- Helyes – vágtam rá.
- Na! De tényleg mondtak rólam valamit? – kérdezte komoly arccal.
- Igen – vágtam rá – azt mondták, hogy rólam áradoztál – néztem rá incselkedően.
- Ja – bólintott – az nem baj – kuncogta el magát.
- Szerintem kár volt izgulnom. Nagyon aranyosak – mosolyodtam el.
- Én mondtam neked – vonta meg a vállát – de a nagyim nem faggatott?
- De – mosolyodtam el.
- Szokása – mosolygott ő is.
- Csak mondta, hogy meséljek kicsit magamról, meg rólunk kérdezgetettek.
- Rólunk? – mosolyodott el huncutul.
- Igen, rólunk. Nem rólad, nem rólam, rólunk – mosolyogtam.
- Jó érzés ezt kimondani – mosolygott.
- Bizony – mosolyogtam még mindig.
- Hány hónapja is vagyunk együtt? – nézett rám ráncolt homlokkal.
- Ennyire számolod? – vágtam hasba, alig erősen.
- Csak viccelek, persze, hogy tudom – kuncogott – ööö… - vágott gondolkodós fejet.
- Igen? – néztem rá várva a megfelelő számot.
- Nem sokára… 6 hónap?! – mondta úgy, hogy nem tudtam, hogy most kérdezi, vagy válaszolja.
- Ez kérdés, vagy válasz? – húztam fel a szemöldököm.
- Válasz – vágta rá.
- Helyes válasz – mosolyodtam el.
- Tényleg, már 6 hónap? – kérdezte meglepetten.
- Ühüm – bólintottam.
- Hm… olyan hamar telnek a hónapok, hogy észre se vettem.
- Hát… ebben a 6 hónapban elég sok minden történt.
- Ez is igaz.
- Majd megmutatod, hogy hol laktatok régen? – csillant fel a szemem a válaszra várva.
- Hát… már rég mások laknak ott, de majd elmehetünk arra felé a jövő hétvégén.
- Oké – mosolyogtam - Amúgy hol lesz az esküvő? – jutott eszembe hírtelen.
- Itt – vágta rá – a kertben. Gondolom, majd nem sokára már hozzák is a díszeket meg mindent – magyarázta – egyébként az esküvő hétvégéjét itt fogjuk tölteni. Csak szólok – vonta meg a vállát.
- Jó, hogy nem előtte 2 nappal jutott az eszedbe – tettem csípőre a kezem – szerencse, hogy nem utazok azon a hétvégén.
- Hát, na – vonta meg a vállát.
- És itt is alszunk?
- Gondolom.
- És nem lesz gond, hogy én is jövök? – néztem rá aggódva.
- Hozzám tartozol. Már miért lenne gond? – húzta fel a szemöldökét.
- Csak nem tudom, mit gondolnak rólam. A nagymamádon kívül.
- Miért, mit mondott? – húzta fel a szemöldökét.
- Semmi rosszat – mosolyodtam el.
- Akkor megnyugodhatsz, mert ha nála jó vagy, akkor mindenkinél az leszel.
- Ilyen szigorú vagy mi? – kerekedtek ki a szemeim.
- Nem – ingatta a fejét kuncogva – csak mindenki rá hallgat.
- Ja, értem – bólintottam.
- De még nincs itt mindenki. Nem jöttek még meg Milly keresztanyjáék, Adrian-ék.
- És ők is ilyen aranyosak? – mosolyogtam.
- Többnyire igen, de… - húzta el a száját, mire értetlenül néztem rá.
- Mi az?
- Hát… van egy fogadott lányuk, Dia, aki… lehet kicsit furán fog hangzani, de egyszer nyíltan bevallotta nekem, hogy szerelmes belém – nézett rám.
- Tényleg? – döbbentem le – mondjuk, nem vagytok vér rokonok szóval… - vontam meg a vállam – és hány éves?
- 15 – vágta rá.
- Biztos csak ez a Jacob őrület van nála – legyintettem – vagy azt vártad, hogy féltékeny leszek? – húztam fel a szemöldököm.
- Nem – ingatta a fejét kuncogva – csak elmondtam, hogy tudd, mire számíts.
- Csak nem okoz gondot egy 15 éves.
- Te is még 16 vagy – nézett rám fél mosollyal.
- Már majdnem 17 – jegyeztem meg.
- Az még picit messze van.
- Oh, csak néhány hónap. Mi az – legyintettem lazán – persze, neked meg már nagy a szád, mert 18 vagy – tettem csípőre a kezem, tettetett sértődöttséggel.
- Ez van – vonta meg a vállát.
- Na, várjál, én is leszek egyszer 18 – mutattam fel a mutatóujjam
- Kíváncsian várom – nézett rám huncutul.
- Na… jól van akkor – kuncogtam el magam a végén.


Sétáltunk még egy kicsit, s közben megmutatta az egész kertet, ami csodálatos volt. Bevallom, majd én is egy ilyen szép kertben szeretném tartani az esküvőmet. Miután körbe sétáltuk a kertet, visszamentünk a többiekhez, s mosolyogva néztem az ismeretlen arcokat, akikről gondoltam, hogy azok, akiket Taylor említett. Első benyomásom szintén ugyanaz volt, mint a többieknél, kivéve azt a Diát. Bár sejtettem, hogy nem pezsgőt fog nyitni a találkozásunkkor, de azért lehetett volna kedvesebb, ugyanis végig éreztem magamon, szúró pillantását, és amikor bemutatkoztam neki, csak semlegesen annyit mondott, hogy „Hello”. Ezért a szülei kicsit megdorgálták, de füle botját se mozdította. A bemutatkozás után, már hozták is az ebédet Debiék, s mindenki az asztalhoz ülve, lassan elkezdtünk enni. Én kicsit még mindig feszéjezve éreztem magam, és bátortalanul szedtem a finomabbnál finomabb ételekből, de Debi ismét közbelépett és bátorító pillantására, kicsit magabiztosabb lettem. Az evés közben, beszélgetett mindenki mindenkivel, s ahogy meséltek az elmúlt hetekről, közben hallottam néhány csípős megjegyzést attól a lánytól, de úgy tettem mintha nem hallottam volna. Őszintén szólva, nem igazán érdekelt, úgy gondoltam, hogy ezzel csak saját magát minősíti le. Ráadásul tudtam, hogy Taylor miatt csinálja ezt a flegmáskodást velem, de úgy voltam vele, hogy pont Taylor az, aki ismer engem, és csak röhögni fog a hülye beszólásain. A nagyapja mellett és a nagymamájával szembe ültem, így talán velük beszélgettem a legtöbbet és bevallom nagyon megszerettem őket. Ugyanakkor éreztem, hogy én vagyok itt az úgy nevezett „friss hús”, mivel mindenkitől kaptam 1-1 kérdést. Egyre jobban azt éreztem, hogy befogadnak maguk közé és a feszéjezettségem is eltűnt. Most már tényleg biztos voltam benne, hogy kár volt ennyire izgulnom és félnem. Teljesen családias volt a hangulat. De, ahogy mindenhol van kivétel, itt is volt. Dia egyre durvább volt velem, és ez már bizony kezdett idegesíteni. A szülei megdorgálták néhányszor 1-1 személyesebb kérdésnél, de jól kivágtam magam belőle. Nem tudom mi volt a baja velem, azon kívül, hogy Taylorért odáig van. Volt egy olyan érzésem, hogy azt akarta elérni, hogy megszégyenüljek a család előtt vagy, hogy Taylor kiakadjon rám, de az önuralmam most nagy célt szolgált. Tudtam, hogy nem szabad felidegesítenem magam, mert, ahogy ismerem magam, szegény kislányt úgy leordítom, hogy a haja is kihullik. Bár nem vagyok ilyen erőszakos, de ha kihoznak a sodromból, akkor sajnos tudok ilyen is lenni.

*******

Végül sikerült nem felidegesítenem magam, annyira, így össz-vissz a délután jól eltelt. Már a végén nem is figyeltem Diára, és tényleg nem érdekelt, hogy mit mondd. Taylor sem foglalkozott vele igazán, így végül abba hagyta a csipkelődést. A délután folyamán beszélgettem egyet Milly-vel is, aki elmesélte az esküvő szervezését, hogy mi, hogy lesz az esküvő napján, és, hogy mit terveznek Justinnal miután összeházasodtak. Mesélt néhány vicces sztorit Taylorról és róla, amikor még kisebbek voltak, amiken jókat nevettem, illetve Justinnal is szóba elegyedtem egy kicsit, s rájöttem, hogy nagyon vicces és jó fej. Sajnos hamar eltelt a délután, és sötétedés után már, el kellett búcsúzkodnunk, így miután megbeszéltük, hogy esküvő előtt 1 nappal érkezünk, elbúcsúztunk mindenkitől majd az autóba huppanva, indultunk a repülőtérre…