Szandra Burke's life 90 rész

Szijasztok!! Nah szóval, mivel holnap kirándulni megyünk a családdal, így most raktam fel a holnapi részt:D Remélem nem bánjátok!! Nem is húzom az időt, inkább olvassatok:D:D Remélem tetszeni fog!!Egyébként kellemes húsvétot mindenkinek!! Puszi



Villámgyorsasággal teltek a hetek. Túl vagyok a videó klipp premieremen és az album kiadásán is, ami eszméletlenül jó volt. Annyira jó érzéssel töltött el az, hogy újra találkozhattam a rajongóimmal, és ha csak néhány másodpercet, de akkor is beszélhettem velük. A próbák száma megsokszorozódott, illetve már a turnéba is belevágtunk. Eszméletlen jó volt újra nagy színpadra állni és énekelni mindenki előtt. Erre vártam több mint fél évet, de megérte. Mindig is meg fogja érni. Bár megy a felhajtás, de nagyon élvezem. A májusban kezdődő turné első körútja Latin Amerika volt, ami egyszerűen csodálatos volt. Voltam Peruban, Argentínában, Braziliában és Chilét is bejártam. Egyetlen egy szabad napom volt 18-tól 24-ig, és azt az egy napot arra használtam fel, hogy megismerkedtem az Argentin szokásokkal, ami nagyon tetszett és különleges volt. Bár a rajongók ebben az államban eléggé erőszakosak voltak, de attól még nagyon jól éreztem magam. Aztán jött a június, aminek az elején Európában voltam, Madridban, Londonban és újra Párizsba lehettem, és szintén ugyanazt mondhatom, hogy eszméletlen jól éreztük magunkat. A rajongók mindig olyan energiát adnak nekem át, hogy egyszerűen, ha még csak 3-4 órákat alszok, akkor is úgy fel vagyok pörögve, hogy csak, na. Európa után következett Észak Amerika, a kedvenc részem. Persze a két hely között volt néhány szabad napom, amikor tudtam picit pihenni, de igazából akkor sem állt meg az élet, mert átutaztunk Dallasba, ahol kezdtem a körutat, aztán persze folyamatosan mentek a próbák és az interjúk, de közben sikeresen meglátogathattam 1-2 érdekes helyet. Folyamatosan utazunk városról városra. Ahogy vége a koncertnek, mi fogjuk magunkat cakk-pakk-ba vágunk mindent és a turné busszal odébb állunk jó néhány kilométert.

A turné elején anyukám is velem tartott, de ahogy megkezdődött a nagy pezsgés és meggyőződött arról, hogy biztonságban vagyok, hazament a testvéreimhez. Nagyon hiányzik otthonról mindenki, de szerencsére itt van nekem Lauren és mindenkivel jóban vagyok. Mondhatni, hogy erre a jó néhány hónapra ők lettek a családtagjaim. A Taylorral való kapcsolatom jól működik. Sikerült az elején beiktatni néhány találkozót, úgy, hogy eljött utánam, de mióta neki is megkezdődött az Eclipse promó körút, azóta max annyit beszélünk, hogy „szia, mi a helyzet, stb.” és ki is fújt. Szívem szerint folyton a telefonon lógnék, hogy beszélhessek vele, de sajnos nem lehetséges és őt sem akarnám zavarni. Neki is megkezdődött az Abduction forgatás és így még kevesebbet tudunk beszélni, mivel ő is fáradt és én is néha csak kidőlök 1-1 koncert után. A táncosaim észveszejtően jók, bár a Questtől mit is vártam. Illetve a vendég fellépőkkel is jól kijövök, különösen Travissel. Bevallom pont arra számítottam, hogy vele nem fogok kijönni, de fordítva történt. Nagyon aranyos és kedves srác, ráadásul iszonyat jó hangja van. Sokat beszélgettem vele, és közösen is írtunk egy dalt a turné buszban, amikor együtt utaztunk.

Eddig minden oké, de sajnos történt valami. Magamnak sem akartam bevallani, nagyon nem, de mintha kezdtem volna érezni valamit Travis iránt. Volt egy pillanat, amikor a dalt írtuk. Nem tudom, hogy történhetett meg, de volt az a pillanat, amikor a szemembe nézett és olyan kedvességet és szeretetet sugárzott rám. Akkor megindult bennem valami, de persze nem mutatom ki, hiszen szeretem Taylort és nem akarnám megcsalni. Ráadásul van még egy bökkenő. A média folyamatosan azt hangoztatja, hogy Taylor már rég dobott engem Lily miatt, és, hogy már megy a nagy szerelem közöttük meg ilyenek. Ez pedig iszonyatosan zavar. De ezt már megmondtam néhány hónappal ezelőtt, hogy ez lesz. Attól még tényleg nagyon zavar, és hihetetlenül féltékeny vagyok Lily-re, hogy ő egész nap Taylorral lehet, ráadásul 1-1 jelenetnél még romantikáznak is. Amikor erre gondoltam egyszerűen mintha az agyamban egy nagy bomba lenne, ami kész felrobbanni, de végül sosem robban fel. És ez a féltékenység még rosszabb, mert ennek a hatására valamiért egyre messzebb éreztem magamtól Taylort, Travis-t pedig egyre közelebb. Nem említettem még, de mielőtt turnézni indultam kaptam Taylortól egy nagyon szép karkötőt, amin egy szív medál volt és azt mondta nekem, hogy ez a medál is össze fog minket tartani. Imádom azt a karkötőt, szinte sosem vettem le, eddig. De mióta történt ez a valami köztem és Travis között, úgy éreztem, hogy le kell vennem, mert lelki ismeretfurdalásom volt Taylor miatt. Azt gondoltam, hogy nem hordhatom így, miközben egy másik fiú iránt is érzek valamit. De senkinek sem mondtam el mindezt, még Laurennek sem. Ahogy teltek a napok, és minél több időt töltöttem Travissel, illetve minél többet ismertem meg belőle, annál jobban megkedveltem. Bizonytalan voltam. Nem csak ezért, hanem azért is, mert semmit nem tudok arról, hogy van-e valami Taylor és Lily között. Hiszen oké, hogy állandóan ezt fújja a média, de általában a pletykában, van némi igazság. Úgy éreztem, hogy érzelmi váltságba kerültem. Hiszen szeretem Taylor-t, de ugyanakkor Travis-t is nagyon kedvelem. Őrlődtem, iszonyatosan őrlődtem. Próbáltam azt csinálni, hogy ne legyek Travis közelébe, de valahogy nem sikerült.

Jelenleg Pittsburgh-ba tartunk, hiszen végre eljött ez a nap is, amikor ott lesz a nagy koncertem. De féltem a Taylorral való találkozástól. Nem tudtam mire számítsak. Már az is eszembe jutott, hogy talán csak azért van ez az érzelmi válság, mert nagyon hiányzik Taylor, és csak azért vagyok olyan sokat Travissel, mert ő át tudja nekem adni azt a szeretetet, amit Taylortól hiányolok. Nem tudom. De az is lehet, hogyha meglátom Taylort, és megölel, vagy megpuszil, akkor minden a jó kerékvágásban fog tovább menni. De mi van, ha tényleg nem hazudnak a pletykák, és Taylornak tetszik Lily?! Vagy, ha Taylor már nem is szeret? Vagy ha elmondom ezt neki, akkor el fog hagyni? Két út között ragadtam és nem tudom, melyik a helyes. Hiszen Travis érezteti velem, hogy tetszek neki és már mondta is néhányszor, de ott van Taylor is, akivel már tényleg annyi mindenen mentünk keresztül, és ő az első, akit tiszta szívemből szeretek. Még is bizonytalankodok.


Az a jó, hogy a nagy koncertem most nem stadiumban lesz, hanem kint a levegőn, ráadásul nem tudom, hogy ez jó vagy nem, de iszonyat közel lesz, ott ahol Taylorék forgatnak. Az oda úton végig ezeken gondolkodtam. Folyamatosan, hol a karkötőn, hol a Travissel közös kép között járt a szemem. Nem tudtam, hogy most a szívemre vagy az eszemre hallgassak. Hiszen, akármilyen nehéz is bevallani, de a szívemben valahogy Taylor alacsonyabban foglal most helyet, mint Travis de, ha az eszemre hallgatok, akkor egyértelmű, hogy Taylor az első. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen kellemetlen szituációba fogok kerülni. Fogalmam sincs mi fog történni ebben a két napban, míg Pittsburgh-ban tartózkodunk, de minden reményem szerint, ha Taylort megölelem és megpuszilom, és látom rajta, hogy minden oké, akkor a régi kerékvágásban fogunk tovább menni. Ezek csak az érzéseimtől függenek.

Több óra buszozás után, végül, ahogy bekanyarodtunk a kijelölt helyre, megláttam, hogy már nagyban a színpadon munkálkodnak és hogy a kicsit távolabb parkolóban már minden hozzám tartozó busz megérkezett. Mi is leparkoltunk a nekünk szánt helyre, majd arra gondolva, hogy egy újabb nagykoncert elé nézek, mosolyogva másztam le a buszról.

- Végre itt vagyunk – nyújtottam ki elgémberedett végtagjaimat közben s motyogtam Laurennek és a két állandó táncosomnak, Jonnak és Steve-nek.
- Végre – értettek velem egyet.
- Na, lássuk a színpadot – csaptam össze a tenyerem, s indultunk el mindannyian meglesni a készülőben lévő színpadot.


Ahogy odaértünk fürkészve figyeltem a dolgozó embereket, hogy milyen precíz munkát végeznek. Hamarosan meg is érkezett a turnészervezőm, aki elmondta, hogy percek kérdése és kész lesz a színpad, így már mehetünk is próbálni. Ezért mindannyian visszamentünk a saját buszunkba, ahol én a ruhatáramból előkaptam egy rózsaszín kényelmes melegítő alsót, és egy fekete atlétát, gondolva, hogy ez tökéletes a próbára, felhúztam egy szintén rózsaszín tornacipőt és egy palack vízzel a kezemben szálltam le a buszról, várva, míg a többiek is rendbe teszik magukat. De, ahogy leszálltam hírtelen – mivel ugye a parkolóval szembe van a forgatás – megláttam Taylort, amint épp valakivel beszélget. Egyből elmosolyodtam, hiszen már olyan rég láttam. És olyan jó volt most látni, bár távol volt, de tisztán kiszűrtem az alakját. Nem tudtam, mennyi időnk van a próbáig, ezért hezitáltam, hogy menjek-e oda, meg lehet, be sem engednek a forgatásra. De látva, hogy a többiek még nagyban öltöznek meg esznek-isznak, így Laurennek szóltam, hogy hová megyek, majd heves és örömteli bólogatására, végül elindultam Taylor felé. Háttal beszélgetett azzal a férfival, így egyáltalán nem vett észre. Az úton lévő félelmem még mindig picit bennem volt, de már inkább arra koncentráltam, hogy végre megölelhessem. De amikor már csak alig pár méterre voltam tőle, hírtelen egy nagydarab testőr elém vágódott.

- Elnézést, de oda nem mehet be – mondta mély hangon.
- Értem, de ő ott a barátom – mutattam Taylor felé.
- Nekem azt mondták, hogy senkit sem engedhetek be, csak annak, akinek engedélye van – magyarázta komor arccal.
- Persze, megértem. De nézze, ott vannak a turné buszaim meg minden, kérem, engedjen be. Csak egy percre – kérleltem.
- Nézze, tudom, hogy kicsoda ön, de sajnálom. Senkit nem engedhetek be.
- Kérem, csak egy perc az egész – néztem rá a boci szemeimmel.
- Sajnálom – ingatta a fejét.


Feladva, szomorkás arccal akartam visszabaktatni a többiekhez, amikor hírtelen végre Taylor észrevett.

- Csak nem…?! – fordult meg ráncolt homlokkal – hát nézzenek oda, kit látnak szemeim – vigyorodott el látványomra, s jött közelebb – miért nem engedi be? - nézett a testőrre – hiszen ő az én kis napfényem – nézett immár rám még mindig nagy mosollyal.
- Oh, sajnálom – sajnálkozott a testőr, s ment odébb.
- Semmi baj – mondtam legyintve még utána.
- Aszta mindenit, nem hiszek a szememnek – kuncogott Taylor boldogan.


Elvigyorodtam én is, majd miután végigmértem, milyen jó színben van, szorosan megöleltük egymást. Én is boldog voltam, hogy végre itt van és megölelhetem. Furcsa volt, hogy néhány hónapja minden nap együtt lógtunk, most meg örülünk, ha csak 2 percre is látjuk egymást. Nem igazán tudom elmondani, hogy mit is éreztem ekkor, csak egyet tudtam, hogy nagyon örültem, hogy láthattam. Miután kibontakoztunk egymás öleléséből, meglepetten figyeltem, hogy mennyivel rövidebb a haja, de ez is persze tetszik.

- Hadd nézzelek – fogta meg a kezem s nézett rajtam végig – te fogytál, nem is keveset – ráncolta össze a homlokát, mire ledöbbenve néztem rá.
- Én? Dehogy – ingattam a fejem. Na, jó lehet a felhajtás miatt nem ettem mindig eleget, de nem hiszem, hogy olyan sok ment volna le, így gyorsan el is tereltem a témát – te meg levágattad a hajad.
- Hát… már muszáj volt – forgatta meg a szemét – de jézusom, el se hiszem, hogy végre itt vagy – vigyorgott – miért nem mondtad, hogy ilyen korán már itt lesztek?
- Hát valójában én sem tudtam, hogy kábé mikorra érünk ide, de itt vagyunk – vontam meg a vállam.
- Igen – bólogatott mosolyogva – és meddig lesztek itt?
- Már holnap este indulunk a következő helyszínre.
- Már holnap este? – dülledtek ki a szemei.
- Igen – bólogattam – a koncert után.
- Aszta. És hogy bírod? Olyan keveset beszélünk, azt se tudom, mi van veled.
- Jól bírom – bólogattam – és, hát, mit tehetnénk – vontam meg a vállam – a munkánk átka.
- Igen – húzta el a száját – és hol szálltatok meg? Vagy hol fogtok aludni?
- A buszban – vágtam rá – sokkal kényelmesebb és nem kell ide-oda rohangálni.
- Oh, értem – bólintott.
- De, most mennem kell. Próbánk lesz – mutattam a többiek felé, akik már a színpadnál állva, már csak rám vártak.
- Persze, menj csak – mosolygott – majd innen nézlek titeket – kacsintott még egyet.


Én gyors léptekkel odamentem a várakozó táncosaimhoz és a többiekhez, majd, ahogy minden kész volt a próbára, bele is kezdtünk.

*********

Minden egyes táncos számot végig próbáltunk legalább kétszer, de már mindet szinte kívülről tudtam, szóval nem igazán értettem miért kellett még itt is kétszer elpróbálni. De közben persze sokat hülyéskedtünk a srácokkal és poénként berakták nekünk a „Teach me how to doggie” számot, amiről tudni kell, hogy nagy kedvenc a mi körünkben. Erre a dalra a táncosaim elkezdtek freestylozni, amit végig jó kedvvel néztünk végig, s közben ők is beraktak 1-2 vicces koreográfiát. Aztán miután végeztünk a táncos dalokkal, jöttek a duett próbák. Először az Allstarral próbáltuk el a közös dalunkat, majd megjelent Travis is. Ahogy fellépett mellém a színpadra, én önkéntelenül is elmosolyodtam. De ugyanakkor belül megijedtem, hiszen mikor már azt hittem, hogy tényleg csak azért éreztem ezt iránta, mert Taylor távol volt tőlem, kiderült, hogy nem igaz, mert, ahogy rám nézett és mosolygott, még mindig ugyanazt éreztem. Nem tudom elmondani, hogy mi az, de egy biztos, hogy nem Csak baráti. Aztán amikor elkezdtük a duettet, egyre közelebb jött, én pedig próbáltam hátrálni, de végig körbe kerített a pillantásával és ugyanúgy mosolyogtam rá. Nem értettem mi történik velem, mert amikor Travissel vagyok, akkor Taylor kerül háttérbe, de amikor Taylorral vagyok, akkor Travis-re nem gondolok. Még is hogy lehet ez? Létezik az, hogy egyszerre két fiút így kedveljek? Fogalmam sincs, és azt sem tudom, hogy mit tegyek, hiszen egyikkőjüket sem akarom megbántani. De egyszerűen nem tudom kontrolálni az érzéseimet Travis közelében, és tudatlanul folyamatosan csak mosolygok rá, mint egy vadalma.

A duett után még mindig félig-meddig transzban voltam Travis közeli pillantásai miatt, s miután elénekeltük a duettet, lementem a színpadról, átadva Travisnek, beálltam Lauren mellé, és csak figyeltem tovább a próbát, mivel Travis nyitja általában a koncertet és ezért ő neki is kell 1-2 próba. Ahogy néztem, nehezen, de bevallom, hogy imádom a hangját és azt a laza, de még is rossz fiús stílusát. Valami vonzott hozzá, és késztetett, hogy mindig rá figyeljek. Pedig csak annyit csinál, hogy énekel és rám néz. Belekezdett végül az utolsó dalba, amit a nyitón szokott énekelni, cím szerint az „All about you”, s mint általában most is mosolyogva néztem rá végig. Ő is szintén engem nézett, főleg a refréneknél és mintha nekem énekelné ezt a dalt. Nem értettem a viselkedésemet, hiszen tényleg olyan mintha transzba lettem volna, annyira figyeltem rá és tartottam vele a szem kontaktust, miközben tudtam, hogy lehet Taylor is figyel. Reménykedtem, hogy nem veszi észre.

A próba végére végül kiestem a transzból, végre. Bár azt hiszem tényleg senki sem vette észre, Laurenen kívül, aki furán nézett rám, de a fejem ingatására, próbáltam megnyugtatni, hogy semmiség volt, miközben nekem nem csak semmiség volt. Amikor végeztünk, mindenki visszatért a buszba, velem együtt, s mivel Michael nem szólt, hogy mennem kell-e valahová, így nyugodtan lezuhanyoztam, s miután végeztem a ruhatáram előtt gubbasztva végül egy kényelmes farmernál és egy szintén kényelmes, kicsit bő felsőnél maradtam, mivel szerintem nem fogunk semmi különösebbet csinálni itt. Gyorsan magamra kaptam, aztán kimentem a többiekhez, akik már a parkolóban lévő fa asztaloknál üldögélve hülyéskedtek.

- Hamar átvedlettél – szólt rám Jon.
- Hát, na – vontam meg a vállam.
- Találkoztál már ma a barátoddal? – kérdezte immár Travis egy halvány mosollyal. Bár láttam rajta, hogy a nemet várja válasznak.
- Igen – bólogattam
- És mit szólt?
- Örültünk egymásnak – válaszoltam egy halvány mosollyal.
- Szerencsés fickó – motyogta az orra alatt alig hallhatóan, de hála éles fülemnek, meghallottam, persze nem válaszoltam inkább rá.


Néhány percig még szokásokhoz híven tréfálkoztak a srácok, aztán miután láttam, hogy Taylor néhány méterre tőlem intett nekem, felálltam és elnézést kérve, oda mentem hozzá.

- Szia – mosolyogtam rá, ahogy közelebb mentem.
- Gyere, beszélgessünk egy kicsit – fogta meg a vállam, s indultunk el. Elég komolynak hangzott, és nagyjából sejtettem mit akar, de valahol reménykedtem, hogy még se azt kérdezze, amire számítottam.


Elsétáltunk egy kis nyugis helyre, majd egy lócára leülve, vártam, hogy folytassa.

- Szóval… - kezdett bele – kérdeznék valamit – nézett rám komolyan.
- Igen? – húztam fel a szemöldököm.
- Lehet, hogy csak félrelátok de… mintha lenne közted és a között a Travis között valami – nézett rám aggódóan.


Valahol éreztem, hogy ez fog következni, de fogalmam sem volt, hogy mit válaszoljak. Hezitáltam, hogy tagadjak le mindent, vagy mondjam el az igazságot? Féltem attól, hogy dühös lesz és szakít velem ezért, vagy, hogy megbántom. De arra jutottam, hogy az igazság úgyis kiderül mindig, így nem kerülgettem tovább és úgy döntöttem, hogy még is az igazságnál maradok.

- Jó szemed van – hajtottam le a fejem, gondolkodva közben azon, hogy hogyan is kezdjek bele.
- Akkor úgy kérdezem, hogy mi van közted és Travis között? – kezdett a hangja kissé ingerült lenni.
- Semmi – vágtam rá – vagyis… nem tudom – hajtottam le a fejem.
- Nem tudod? – húzta fel a szemöldökét.
- Nem tudom elmagyarázni… csak valami történt.
- Még is mi a fene? – kérdezte idegesebben.
- Én csak… - sóhajtottam nagyot – nem tudom, mi történik velem Taylor – néztem rá – csak történt valami köztem és Travis között, amit nem tudok elmagyarázni.
- Még is, hogy? Vagy mi? Nem értelek! – ingatta a fejét.
- Én sem tudom – vontam meg a vállam – annyit tudok, hogy teljesen felbolygatta az érzéseimet.
- És? – húzta fel a szemöldökét.
- És kedvelem őt. De közben téged is.
- Szóval azt mondod, hogy ugyanazt érzed iránta, mint irántam?
- Nem – vágtam rá – dehogy. Nem vagyok bele szerelmes, csak… valami vonzz hozzá. Ha veled vagyok, akkor nem gondolok rá, de ha vele vagyok, akkor…
- Rám nem gondolsz – fejezte be a mondatom.
- Valahogy úgy – húztam el a szám bocsánatkérően – nem tudom – ingattam a fejem – én csak össze vagyok zavarodva.
- És én akkor mit csináljak most veled? – húzta fel a szemöldökét – szeretsz te még egyáltalán?
- Persze, hogy szeretlek – sóhajtottam nagyot.
- Akkor meg?
- Most bántsalak meg? – néztem rá már előre kért bocsánattal.
- Bánts! – vágta rá.
- A turné alatt folyamatosan azt éreztem, hogy Travis közeledik, te pedig távolodsz tőlem, és, hogy a szívemben ő előrébb Volt, mint te – helyeztem a hangsúlyt a voltra – míg ide nem értünk. Most megint te vagy elől és ő hátul, de ez folyamatosan váltakozik és nem értem miért.
- Értem – fordította el a fejét – és akkor én most mit csináljak?
- Semmit – ingattam a fejem.
- Azt mondod, hogy várjam ki, míg elvesz tőlem az a kis…. – fojtotta magába a csúnya szót, amit valószínűleg ki akart mondani.
- Nem fog elvenni.
- Pedig úgy néz ki.
- Csak egy kis időre van szükségem – jutott hírtelen eszembe, ez az ötlet.
- Időre? – csattant fel – még is mennyi időre, ha holnap már elmész? – állt fel idegesen.
- Ne kiabálj velem – mondtam két sóhaj között.
- Ne haragudj, én csak… - ingatta a fejét – nem fogom hagyni, hogy elvegyen tőlem.
- Nem fog – ingattam a fejem – csak tisztáznom kell magamban az érzéseimet.
- Azt reméltem, hogy végre most együtt lehetünk egy kicsit, erre azt kéred tőlem, hogy most legyünk külön, amikor már hónapok óta külön vagyunk? – nézett rám szomorúan, amitől majd meghasadt a szívem, de beletrafált.
- Csak bízz bennem – kértem meg szint úgy szomorú arckifejezéssel.


Csak nézett rám. Láttam rajta, hogy hezitál és a szomorúságot is láttam. De tudtam, hogy jogosan dühös, viszont a szívemnek pedig nem tudok diktálni. Nem tudom neki megmondani, hogy kit szeressen.

- Rendben – mondta halkan hírtelen, s bólintott – de azért majd szólj mielőtt elmentek – suttogta.
- Szeretném, ha eljönnél holnap a koncertre.
- Oké – bólogatott.
- De ha nem akarsz, akkor nem muszáj. Csak szeretném, ha ott lennél.
- Ott leszek – erősítette meg egy halvány mosollyal.


De persze még ott bujkált a szomorúság. Tényleg szerettem volna, ha eljön és megnézi, milyen vagyok nagykoncerteken, de azért mondtam, hogy ha nem akar jönni ne, jöjjön, mert azt pedig nem akarom, hogy sértve és szomorúan üljön ott, ha esetleg addig meg nem oldjuk a helyzetet.

Ezek után egy csönd állt be közöttünk, és nem tudtam megszakítani, hiszen nem tudtam, hogy mit mondjak neki. Egyrészt nagyon sajnáltam ezt az egészet, másrészt viszont örültem, hogy elmondtam neki, így tiszta vizet öntve a pohárba. És szerintem viszonylag jól is fogadta. Nem borult ki és nem is szakított. Ennek szintén örültem, de még mindig nem könnyítette meg a döntésem. Döntést! Tényleg csak most esett le, hogy gyakorlatilag döntenem kell, hogy Travissel új kapcsolatot kezdjek, vagy Taylorral folytassam. Félelmetes volt ezt így kimondani, de még is így van. És ugyanakkor egyikkőjüket sem akarom megbántani, de attól tartok, hogy muszáj lesz valamelyikkőjüket. Mondhatni, hogy valóra vált az egyik rémálmom, hiszen mindig is féltem attól, hogy egy szerelmi háromszögbe kerülök, ahol nekem kell döntenem. Félelmetes, nem tudok rá jobb szót.

- Elmegyek – szakította félbe Taylor a gondolat sorozatomat. S e szavára, felkaptam a fejem félve, attól, hogy ezzel azt értette, hogy elmegy, de már vissza nem jön.
- Hová? – néztem rá kétségbeesve…