Szandra Burke's life 88 rész

Szijasztok!! Mivel szünet van, úgy gondoltam, hogy mi lenne, ha ma is felraknék egy részt?! Úgyis már a történettel jóval előrébb járok, úgy, hogy tudom felfelé rakosgatni:D Igaz, ez egy kicsit rövidebb lett, de remélem tetszeni fog:D Jó olvasást, puszi:D


- Táncolsz velem? – kérdezte lágy hangon.


Na, mindenre számítottam, csak erre nem. Persze, hogy akartam táncolni vele, de kíváncsi voltam Chase reagálására. Ránéztem majd ő is rám nézett egy olyan „gyerünk, már menj vele táncolni” féle nézéssel, amin el kellett mosolyodnom. Látva Taylor felkínált kezét, lágyan beleraktam, felálltam és elindultunk a parkettre. Épp akkor kezdtek el egy lassú dalt, a Nickelback-től amit szintén nagyon szerettem. Átkarolta a derekam és lassan elkezdtünk táncolni. Nem igazán tudom, mit éreztem akkor, csak azt tudtam, hogy jó volt vele táncolni. Bár a szívem ugyanúgy mikor a közelembe van, hevesen dobogott.

- Szeretnél beszélgetni? – suttogta a fülembe hírtelen – vagy… - sóhajtott nagyot – még mindig nem szólsz hozzám?


Azt hiszi, hogy a konyhában azért nem szóltam hozzá, mert még haragudtam? Jaj ne. Pedig csak azért nem szóltam egy szót se, nehogy elbőgjem magam. De úgy éreztem, hogy itt az idő bocsánatot kérnem tőle, amiért úgy viselkedtem vele.

- Figyelj… én… sajnálom – suttogtam vissza.
- Mégis, mit?
- Ezt az egészet. Hülye voltam – vallottam be őszintén.
- Én nem haragszok, csak nem értettem. De… most már minden oké? – emelte fel az állam, hogy a szemébe nézhessek. És most, hogy végre bocsánatot kértem, már tisztán a szemébe tudtam nézni.
- Fogjuk rá – motyogtam.


Ismét megbabonázott a nézésével. Olyan szép szemei vannak. Olyan barnák és őszinték. Azt hiszem ez az egyik olyan testrésze, amivel simán tud hódítani. Vagyis, engem mindig sikerül transzba ejtenie úgymond. Jaj, istenem, hogy sikerült nekem így belezúgni?! – kérdeztem magamtól értetlenül. Valószínűleg a zene is hatással volt rám egy kicsit, hiszen pontosan arról szólt a dal. A szerelemről. Taylor a homlokát az enyémnek támasztotta, én pedig nyakánál átkaroltam s úgy lassúztunk tovább. Nagyrészt hol egymás szemébe néztünk, hol csak lecsuktam a szemem és élveztem ezt a lángoló érzést bennem.

- Valamit nem mondtam el – szólalt meg hírtelen suttogva, mire felpattantak a szemeim, s aggódva néztem rá.
- Micsodát?
- Elintéztem, hogy ma velem aludj – mosolyodott el – és majd akkor beszélgethetünk normálisan – mondta komolyan.
- És Make? – húztam fel a szemöldököm.
- Úgy, mond helyet cseréltetek.
- Oké – bólintottam rá.


***********

A Taylorral való táncom után, még sokat táncoltunk és még sok más ember is megtáncoltatott, köztük Chase, Dan, és ráadásul még egyszer Taylor nagyapja. Eléggé kifárasztottak és a lábam is sajgott, így már az utolsó felkérőket, elnézést kérve, inkább visszautasítottam. Szegény Milly-t is sajnáltam, mert a menyasszonytáncnál is jó páran rendesen megpörgették, vagy majdnem „elrabolták”. De nagyon mókás volt. Igazából már tényleg fáradtnak éreztem magam és ezt Taylor tudtára is adtam. S ezért úgy döntöttünk, hogy inkább lefekszünk aludni. Így szóltunk Debiéknek, hogy felmentünk. Lassan felbattyogtunk, és én még lassan, csendben elmentem a cuccaimért a szobába, majd Taylor szobájába leraktam és gyorsan átöltöztem pizsamába, illetve a hajamat is kiengedtem és a csatokat is kiszedtem. Majd Taylorhoz alig pár mm-re egymás arcától, odabújtam hozzá.

- Szóval… - szólalt meg komolyan – hogy is van ez? Egyáltalán ki mondta neked azt, hogy… féltékennyé akarom tenni Sarah-t?
- Hát az úgy történt, hogy… miután visszajöttünk a sétából akkor Dia elkezdte nekem mondani, hogy azért hoztál ide, mert Sarah is itt lesz, és velem féltékennyé tudod tenni.
- Dia? Gondolhattam volna – mondta semlegesen – és te elsőre el is hitted?
- Nem – ingattam a fejem – csak utána azt kezdte szajkózni, hogy mit gondolok miért nem mondtad el, hogy jön ő is meg ilyenek. És az egész úgy összefüggött. Először azt akartam csinálni, hogy na, jó akkor nem szólok hozzád és majd észreveszed, de mondom inkább nem církuszolok, hanem megkérdezem, mert az is lehet, hogy nem igaz, de miután megkérdeztem nekem úgy tűnt, hogy nagyon is igaz.
- Esélyt sem adtál megmagyarázni.
- Hát miután megláttam, hogy pont vele beszélgetsz… még jó – ültem fel visszagondolva a történtekre.
- És te már is szakítani akartál, ha jól értettem! – mondta nyugodt hangon.
- Hát, ha igaz lett volna, akkor semmi értelme nem lett volna együtt maradni.
- De nem igaz.
- Tudom – vontam meg a vállam.
- És te tudod, hogy érzek irántad.
- Jó, tudom, de… mit tudom én mi ütött belém. Féltékeny voltam és legszívesebben megfojtottam volna azt a Sarah-t.
- És?
- Mi és? – húztam fel a szemöldököm.
- És gondolom te is féltékennyé akartál tenni.
- Mi? Dehogy is. Féltékeny voltál Chase-re? Vagy esetleg a nagyapádra? – néztem rá s feküdtem vissza – és sikerült féltékennyé tenni?
- Chase és igen.
- Pedig tényleg nem akartalak, csak inkább el akartalak kerülni és ott volt Chase. Jól elbeszélgettem vele.
- Észrevettem.
- Nehogy már megint fújj rá miattam. Én mentem oda hozzá.
- Nem fújok rá – ült fel komor arccal.
- Gyere már ide – mondtam lágy hangon, s nyújtottam ki a karom jelezve, hogy azt szeretném, ha hozzám bújna.


Rám nézett, azzal az édes pillantásával, majd a nyakamhoz bújva, a haját kezdtem el cirógatni és apró puszikat nyomtam az arcára. Annyira jól esett, hogy ott volt velem és végre szeretgethettem egy kicsit, még ha azt éreztem, hogy haragudott is rám egy kicsit. A finom illatát magamba szippantottam, s arcát simogatva, összebújva feküdtünk a csöndbe burkolózva. Éreztem, hogy magához szorít, s átölelve, a felsőm alá nyúlt óvatosan és meztelen hátamat kezdte simogatni forró és lágy érintésével, amitől szívem heves dobogásba kezdett. Közben átgondoltam a napot magamban, s rájöttem, hogyha nem lett volna velünk ilyen gonosz az a kis fruska, akkor ez a nap sokkal békésebben és szeretet teljesebben is elmehetett volna, s e helyett csak a feszültséget fokoztuk. De nagyon örültem annak, hogy még sem igaz egy árva szó sem abból, amit Dia mondott. Nem bírtam volna elviselni, ha szakítunk és utána is sokszor látom és azt is nehezen viseltem volna, ha így megalázott volna. Így utólag tényleg nem tudom miért hittem el, amikor nagyon jól tudom, hogy Taylor az utolsó ember, aki bántana engem. Az a baj velem, hogy könnyen el tudnak bizonytalanítani. És, bár nem ígérem meg magamnak, de arra fogok törekedni, hogy ne higgyek el semmi rosszat annak, aki tudom, hogy könnyen árthat mindkettőnknek.

Nem tudom meddig lehettünk így összebújva, de egyre jobban éreztem a szemeimre nehezülő fáradtságot, s Taylor szuszogásából rájöttem, hogy már talán régóta horpaszt, így még jobban magunkra húzva a takarót, Taylor-t átölelve végül én is lehunytam szemeimet és percek alatt az álomvilágba érezhettem maggam…