Először nem akartam hinni a fülemnek. De meg is könnyebbültem, viszont mérges is lettem, amiért így rám ijesztett. Lassan fordultam meg, nehogy csalódás érjen és végül rájövök, hogy csak a fülem rossz. A szívem immár nem a félelemtől dobogott olyan hevesen. Aztán amikor megfordultam, végre tudtam hinni a fülemnek illetve a szememnek is. Egyszerre boldogan és megfagyva álltam ott. - Te… te mit csinálsz itt? – dadogtam kitágult szemekkel.
- Nem is örülsz?! – vigyorgott Taylor.
- Dehogynem – öleltem meg szorosan még mindig az arcomra fagyott mosollyal – de… nem értem – értetlenkedtem miután kibújtam az öleléséből – honnan tudtad, hogy itt leszek?! És még is mikor jöttél? Miért nem szóltál? – dőltek belőlem a kérdések.
- Először is megvannak a kapcsolataim, úgy egy órája szálltam le a repülőről, és meglepetésnek szántam – vigyorgott még mindig a 200 wattos mosolyával – oh, és boldog újévet.
- Neked is – örömködtem.
- És, ahogy ígértem. Nem éjfélkor… de meghoztam – nézett rám kajánul.
Mire leesett, hogy bizony az újévi csókra gondol. Nem szóltam semmit csak én is a magam huncut módján elmosolyodtam, jelezve, hogy értem a célzást. Majd türelmetlenül vártam a finom és lágy csókját, mint csipkerózsika a hercegét, hogy felébressze az álmából. Persze nekem azért nem kellett annyit várnom, hiszen másodpercek múlva már a forró ajkait az enyéimre tapasztotta, és átadva magam a pillanatnak, kezdtek vad táncba eredni egymást érő nyelvünk. Reméltem, hogy jó lesz ez az évem, és ezt, hogy Taylor eljött hozzám, csak is jó jelnek veszem. Főleg, hogy a szerencse csókomat tőle kaptam. Abban is reménykedek, hogy nem lesz több nagyobb konfliktus közöttünk, és, hogy innen már csak jó irányba fog haladni a kapcsolatunk. A szenvedélyes csókból kezdtünk lassú, lágy sűrű puszikba átmenni, majd lehűtve ajkainkat, kissé zilált állapotba váltunk szét.
- De miért hagytad ott a családod... miattam?! – kérdeztem tőle, miután elég oxigénhez jutottam és picit lehiggadtam.
- Azért, hogy veled legyek – támasztotta a homlokát az enyémhez, mire persze eltévedtem lágy barna szemeiben.
- Mondták már neked, hogy őrült vagy?! – motyogtam.
- Nem – ingatta a fejét – mert én csak érted őrülök meg – és még ezt tudja vajon tetőzni? – tettem fel magamban a kérdést az olvadás határán. Mert ha igen, akkor komolyan kiskanállal kell majd összeszednie.
- Kivel jöttél?
- Egyedül.
- Se menedzser, se tes…
- Senkivel. Magam jöttem – vágott bele a mondatomba.
- Jól van – mosolyogtam még mindig – menjünk be akkor – fogtam meg a kezét, s próbáltam magammal húzni, de ő lágyan visszahúzott.
- Gyere velem – nézett a szemembe.
- Hová?!
- Csak gyere. Szökjünk meg erről, ahogy te mondanád „dög unalom” helyről – csillant fel a szemében a tűz.
Persze rájöttem a szeméből, hogy mire gondol és ezzel bennem is felszította a tüzet. Igazából még maradnom kellene, de őszintén nem érdekel. Nem tudtam, hová akar menni Tay, de az is mindegy volt, hiszen az a fontos, hogy vele vagyok. Átfutott az agyamon az, hogy mit fognak szólni a szüleim a hírtelen eltűnésemhez?! De ez sem nagyon érdekelt. Csábítóan hangzott az, hogy szökjek meg vele innen. Így egyértelműen a szívemre hallgattam és a heves bólogatásom után, megragadta a kezem, majd sietősen kiviharoztunk az épületből. A kabátomat sem tudtam felvenni, de már az sem nagyon izgatott.
- Hová megyünk? – kérdeztem a levegő után kapkodva.
- Nem tudom – nevetett fel szabadon, ami tetszett bár kicsit fura volt, hogy siettünk csak nem tudtuk hova.
- Hol szálltál meg?! – lassítattam le a tempón.
- Itt a közelben – nézett rám még mindig nagy lángoló tűzzel a szemében.
- Talán… felmehetnénk – vontam meg a vállam lazán – mondjuk beszélgetni… vagy tv-zni – adtam a hülyét.
- Igen?! – mosolyodott el kajánul.
- Igen – bólogattam.
- Jól van – mosolygott és bólogatott ő is.
Újra megfogta a kezem és ismét sietős léptekkel vezetett a szállodája felé. Nem akartam magamnak bevallani, de tény, hogy már nagyon akartam érezni Őt. És azt hiszem ez erre a legmegfelelőbb idő. Bár fogalmam sincs, hogy másnap ez mivel fog járni, de jelen pillanatban nem is érdekelt. Az is lehet, hogy észre sem vették azt, hogy leléptem. A szüleim elől pedig jól el fogom titkolni, már ha majd eltudom. Nem derülhet ki ez a kis ellógás, különben szerintem kemény büntetést kapnék anyuéktól. De, most komolyan. Melyik fiú tenné azt meg, hogy felül éjfél előtt egy repülőre csak azért, hogy az újév első napját a szerelmével töltse?! Mert szerintem nem sok. Egy igazi kincs ez a Taylor. Jól meg kell őrizni és nem szabad elengedni.
Ahogy mondta elég közel volt a hotel, így mikor odaértünk gyorsan kikérte a kulcsát majd a liftbe beugorva már tartottunk is felfelé.
- Szóval… tv-zünk! – mosolygott – na és mit szeretnél nézni?
- Hát… - vágtam egy gondolkodós fejet – mondjuk, Spongya Bob? – néztem rá komolyan.
- Hmm…. – nézett ő is gondolkodóan – azt hiszem az jó lesz – bólogatott kacéran mosolyogva.
Persze tudta, hogy csak hülyülök és, hogy egyáltalán nem tv-t akarok nézni, főleg nem Spongya bob-ot, mivel nem vagyok odáig érte.
Már a liftben éreztem a közöttünk fellángoló szenvedélyt, s egyre izgatottabb lettem, ahogy kezdtünk közeledni a végcélhoz. Közben Taylor keze az enyémhez tévedt és már éreztem a tüzes, forró bőrét, mitől én is hírtelen forróvá váltam. Az ajtóhoz érve, már mindkettőnk szemében a vágy lángolt, nekem pedig egyre hevesebb szívverésem majd kiütötte a pulzusomat, s ahogy kinyitotta, előre engedett majd miután ránk zárta az ajtót, átadva magát a helyzetnek kézen ragadott és a falhoz nyomva, végre tüzes ajkaink összetapadva kezdtek vad táncba. Nyelvünk lágyan simult egymáshoz, a leheletünk összekeveredett. Még közelebb húztam magamhoz, de még mindig nem éreztem elég közel, ezért a mellkasához érve kezdtem el kigombolni az ingjén lévő gombokat. Közben forró és lágy keze, a ruhámon lévő hátsó cipzárra terelődött majd érintését a hátamon érezve, mitől újabb libabőr szaladt rajtam végig, lassan kezdte lehúzni az előbb említett cipzárt. Ez a folyamat kínzóan lassúnak tűnt, így felgyorsítva a dolgokat, kezdtem el magamról leráncigálni a szűk ruhát.
Éreztem, hogy az ereimben a vér lávává válik, mely minden porcikámat bejárta. Bár nem értettem miért, de ebben a pillanatban minden emlék végig szaladt az elmémen. A találkozásunk, a beszélgetések, a nevetések, az együttérzések, a kedvessége, a szeretete, a veszekedések, majd az ezt követő kibékülések, végül, de nem utolsó sorban az érintése, amit mindig is igényeltem, és ahogy ezek végig mentek bennem rájöttem valamire: azt hiszem, fülig szerelmes vagyok bele. Szeretem, ehhez semmi kétség nem fér. Valami olyan varázst érzek iránta, amit eddig még soha senki iránt nem éreztem. Egyedül Ő tudja úgy megdobogtatni a szívem, hogy közben több ütemet is kihagy. A sírás kerülgetett. Persze nem a szomorúságtól, még csak közel sincs hozzá. Hanem a boldogságtól.
Az emlékekből Taylor csókáradatának befejezése zökkentett ki, majd látva a csillogó, vágytól izzó szinte már fekete szemeit, s arckifejezését, ami azt sugallta, hogy talán ugyanaz ment végig a fejében, mint nekem, immár a gyors csókokat, lágy, lassú és szenvedélyes csókra váltotta. Míg a nyelvünk egymást kínozva táncoltak, lekerült rólam a felső testem utolsó ruha darabja, majd megindultunk az ágy felé, s közben próbáltuk mindenhol érinteni egymást, majd elválva ajkaink, lágyan lefektetett az ágyra és felém hajolva ismét az ajkaimat vette kezelésbe.
Az ajkaimról leválva, immár a nyakamat cirógatta forró csókjaival, majd egyre lentebb haladt. A köldökömnél megállt, ahol körbecsókolta, amitől a hasamban egy nagyon furcsa, de irtó jó érzés hasított bele. Meleg érintése és csókja, sokáig elidőzött ezen a bizonyos ponton, s ettől kiolthatatlan lázba hozott.
Persze addigra már semmi értelmes gondolatom nem volt, így hátra vetve a kezem a párnába markoltam, majd nem bírva tovább, egy kéjes nyögés hagyta el a számat. Közben lekerült rólam az utolsó fedő darab is, majd látva, hogy Taylor sem bír már magával, gyorsan lekapta magáról az alsó nadrágot, és a dzsekijéért nyúlva, kihúzott egy csomagot majd gyorsan fel is húzta. Persze ez az idő számomra hosszú óráknak tűnt, pedig azt hiszem még egy perc sem volt.
Ismét fölém hajolt egy forró csókra, majd egy kis odalenti motoszkálás után, egyetlen mély lökéssel összeolvadt a testünk. Magamban megérezve férfiasságát, élvezettel teli hangon nyögtem fel, majd a hátára simítva forró kezemet, elkezdte a kínzóan lassú lökéseket.
Kezdetben tartotta a tempót, s közben a nyakamtól kezdve, az ajkamig körbejárt, amit automatikusan viszonoztam. Majd megindult a jobb keze, felfelé haladva az én bal kezem felé, miközben tempót váltva immár, gyorsabbra vette. A légzésem még szaporább lett, egyeletlenül vettem a levegőt. A másik kezével szorosan tartott, majd ahogy összekulcsolódtak a kezeink, mindkettőnk felnyögött hevesen. A nyögéseink egyre hangosabbakká váltak. A szenvedély elhomályosította az elmémet. Éreztem, hogy mindkettőnk számára közel a mennyország kapuja. A levegő után kapkodva, egy remegés szaladt végig a testemen, ami egyenesen a mennyországba repített, majd néhány lökést követően Taylor egy mélyről jövő nyögés kíséretében, szintén átadta magát a kéjnek.
Míg vártuk, hogy vágyaink lecsituljanak, szorosan egymáshoz bújtunk, majd Taylor legördült rólam és szembe fordulva vele, magához húzott, hogy arcunk csak pár milliméterre legyen egymástól. Szemhéjaink szinte egyszerre nehezedtek el. Majd pár perc múlva, hagytam, hogy lecsukódjanak és átadtam magam az álomvilágnak….
Arra ébredtem, hogy valaki a hajamat simogatja, és ahogy feleszméltem, hogy Taylorral vagyok, egy mosoly kíséretében nyitottam ki a szememet.
- Felébresztettelek? – kérdezte halkan.
- Nem – motyogtam.
Sokáig néztünk egymás szemébe, szinte már elvesztünk egymásban, s közben Taylor hol a vállamat, hol a nyakamat, hol a hajamat simogatta, ami nagyon jó érzéssel töltött el. Láttam rajta, hogy valami nyomja a lelkét, mert úgy nézett rám. Majd mielőtt rákérdeztem volna, nagyot nyelt és egy mély lélegzetet követve, megszólalt.
- Szeretlek – suttogta bizonytalanul.
A szívem hírtelen ismét két ütemet kihagyva kezdett el dobogni. Megkönnyebbültem, hogy ki mondta. Elmosolyodtam, ellágyulva, majd én is szóra nyitottam a szám.
- Én is szeretlek – mondtam halkan.
Ő is elmosolyodott, majd összekulcsoltuk a kezünket, én pedig még közelebb bújtam hozzá, hogy egy lágy csókot tudjak neki adni, s ismét mindketten álomba keveredtünk…
Reggel a szemembe áradó napfényre keltem fel, s Taylor hátulról szorosan ölelő karjaiba, aki édesen szuszogott a nyakamhoz bújva. Nem akartam felébreszteni ezért próbáltam lassan kimászni mellőle, hogy megnézzem az időt. Miután sikeresen kikeltem, a telefonomat kezdtem el keresni, amit meg is találtam a földön heverészve. Ahogy a képernyőre néztem, láttam, hogy volt 5 nem fogadott hívásom Lauren-től. Jézusom! – csaptam a homlokomra. Mit fogok mondani a szüleimnek, hogy hol voltam? – kérdeztem magamban. Utolsó reményem az, hogy talán nem is vették észre, hogy leléptem, vagy azt is gondolhatják engem ismerve, hogy meguntam és azért jöttem el. Egyelőre fogalmam sem volt, hogy mit fogok mondani, de valami jó magyarázattal kell előrukkolnom. Az idő is már fél 10-et mutatott, mire még jobban megijedtem. Miben megyek vissza? Vegyem fel azt a szép ruhát és abban vágtassak a Hiltonig?! A fürdőszobába mentem, ahol a tükörben elképedve néztem magamat. A sminkem elmosódva, a hajam össze-visszaállt. Esküszöm úgy néztem ki, mint egy másnapos lotyó. Ezért úgy döntöttem, hogy inkább lemosom a sminkem és valahogy rendbe hozom a hajamat. Legalább a fejem nézzen ki valahogy.
Miután végeztem, magamra kaptam Taylornak az egyik felsőjét, hogy azért még se meztelenül legyek, majd egy hírtelen ötlettől vezérelve, felmentőként úgy döntöttem, hogy visszahívom Lauren-t. Bár fogalmam sem volt róla, hogy milyen állapotba van, vagy, hogy alszik-e még. Gyorsan beütöttem a számát és már tárcsáztam is. Néhány csörgés után, végre felvette.
- Hallo?! – szólt bele kómás hangon.
- Lauren?
- Szandra! – kapott észbe – te meg hol a túróban vagy?
- Öhh… a LacRos hotelbe – vallottam be.
- Mi? Mit csinálsz te ott? Csak azt ne mondd, hogy leitattak és valami hülye barommal ott kötöttél ki? – emelte fel a hangját kissé mérgesen.
- Nem, dehogy. Elmagyarázom, csak el tudnál jönni értem? És hoznál valami göncöt is? – kérleltem halkan, hogy ne keltsem fel a még mindig szundikáló Taylort.
- Jó, rendben. Össze szedem magam és megyek.
- Várj! Anyuék tudják?
- Nem. Még alszanak.
- Jaj de jó – könnyebbültem meg – ne mondd meg nekik, kérlek.
- Egy szót sem szólok.
- Köszönöm.
- Sietek.
- Oké, szia – bontottam a vonalat.
Annak ellenére, hogy nem volt szívem felkelteni, úgy éreztem, hogy muszáj, mert nem akartam elmenni úgy, hogy ne tudná, ezért lassan elkezdtem simogatni a haját, hátha arra felkel.
Sikert aratva, végül lassan kinyitotta a szemét és mosolyogva ült fel az ágyon.
- Jó reggelt – mosolyogtam rá.
- Neked is – mosolygott.
- Mindjárt jön értem Lauren, úgy, hogy csak köszönni akartam. Előtte még átöltözök. Nem akarok báli ruhában végig menni New Yorkon – nevettem el magam.
- Oké – kuncogta el magát ő is – nem fognak balhézni a szüleid? – ráncolta a homlokát.
- Remélem – vontam meg a vállam – Lauren azt mondta, hogy nem tudják, mert még alszanak, úgy, hogy abban reménykedek, hogy mire visszaérünk még aludni fognak. Nem akarom, hogy tudjanak róla.
- Rendben – mosolygott.
- Mikor jössz haza?
- Már a délivel indulok vissza. De, ha gondolod… mehetek veletek.
- Nem – ingattam a fejem – nem muszáj tudniuk, hogy te is itt voltál. Mert akkor már kombinálnának – forgattam a szemem.
- Oké. Akkor majd otthon várlak – mosolygott.
- Úgy még jobb – mosolyodtam el én is.
Pár perc múlva, már rezgett a telefonom egy sms-t jelezve Laurentől, amiben azt írta, hogy már itt van a hotel előtt. Gyorsan megírtam neki, hogy melyik emeletre jöjjön fel, majd az ajtó előtt vártam meg.
- Szia – nézett rám megkönnyebbülve, majd ahogy végig mért, hogy miben vagyok, ráncolt homlokkal jött közelebb – rajtad meg mi van?
- Elmagyarázom. Csak hadd öltözzek át – vettem ki a kezéből a hozott ruhát – várj meg itt – mentem be a szobába.
Taylor is már felkelt, és az utazásra pakolta épp a holmiijait. Gyorsan átöltöztem, a kezembe vettem a báli ruhát, majd átadva a pólóját, nyomtam egy csókot az ajkára és megöleltem.
- Majd otthon találkozunk – motyogtam, mikor kibújtam az öleléséből.
- Oké – mosolygott.
- Szia – intettem neki, s indultam az ajtó felé.
- Hé – szólt lágyan.
- Tessék? – fordultam meg.
- Szeretlek – mondta még mindig ellágyulva.
- Én is – mondtam ki két sóhaj között és mosolyogva.
Még egyszer végig néztem rajta, majd kiléptem az ajtón, ahol már Lauren csípőre tett kézzel és aggodalmas arckifejezéssel várt.
- Mehetünk – mondtam neki egy mosollyal.
- Remek – indultunk a lift felé – és akkor elmagyaráznád, mit csináltál itt? – indultunk lefelé.
- Majd a szállodában. Ne gondolj semmi rosszra.
- Jól van – sóhajtott nagyot.
- De kérlek a szüleimnek egy szót se – néztem rá kérlelően.
- Rendben. Bízhatsz bennem – mosolyodott el.
- Köszi – sóhajtottam megkönnyebbülve.
Ahogy leértünk, beültünk a taxiba és már indultunk is vissza fele. Amikor oda értünk, kiszálltunk, majd újra a liftbe szállva, felmentünk a lakosztályunkba, ahol ismét megkönnyebbülve figyeltem, hogy a szüleim még mindig alszanak.
- Mázli – mosolygott Lauren, ahogy beléptünk a szobánkba. - Az- bólogattam – de… mielőtt neki kezdenék, elmegyek, lefürdök, meg rendbe vágom magam, aztán majd elmesélem az egészet – magyaráztam neki, mire csak bólintott egyet, majd a táskámból felkaptam egy piros, kínai feliratú viszonylag meleg felsőt, és egy fekete nadrágot, amiben haza mehetek, és a fürdőbe mentem.
A tus alá állva, elkezdtem magamra engedni a meleg vizet, ami rettentően jól esett a bőrömnek. Meg is mostam a hajamat, majd kábé fél óra fürdés után, kimásztam, magam köré tekertem egy kendőt, meg töröltem a hajamat, és a hajszárítót elővéve elkezdtem szárítani a hajam. Percek alatt kész lettem, gyorsan felöltöztem és látva Lauren türelmetlen arcát, leültem az ágy szélére és belekezdtem.
- Szóval… - mosolyodtam el visszaemlékezve – nem hiszed el, hogy kivel voltam.
- Kivel? – nézett csillogó szemekkel.
- Taylorral – mosolyogtam.
- Mi? – szökött egekbe a szemöldöke – hogy? Vagy mi? Nem értem – nézett értetlenül.
- A bálon elkezdtem Bruno Marssal beszélgetni, aztán amikor kimentem a mosdóba, Taylor ott volt – rövidítettem le – azt mondta, hogy azért jött, hogy velem legyen, meg még mondott néhány szép dolgot. Aztán azt mondja nekem, hogy szökjek meg vele arról a helyről én meg persze, hogy belementem. Utána pedig… hát – hajtottam le a fejem elpirulva.
- Hajaj… mi történt? – kérdezte kuncogva.
- Felmentünk a szálloda szobájába onnan pedig gondolom, már tudod, mi volt – mosolyodtam el szégyenlősen.
- És még te mondod, hogy milyen unalmas lesz ez a szilveszter! – emelte fel a hangját nevetve.
- Szerintem ezt senki nem gondolta volna – vontam meg a vállam.
- Nem tudtál arról, hogy ide jön?
- Nem – ingattam a fejem.
- Haj öcsém. Míg én dumálgatok, egy unalmas hülyével addig te egy szállodába hancúrozol Taylorral! – ingatta a fejét kuncogva.
- Hát… ez van – vontam meg a vállam.
- És mondd csak… jó volt? – húzogatta a szemöldökét.
- Mondjuk úgy, hogy életem legjobb szilvesztere volt – nevettem el magam.
- Áh – nevetett hangosan és ölelt meg – de ugye… védekeztetek?! – nézett rám komolyan
- Lauren! – pirítottam rá – nem vagyok hülye. Persze.
- Helyes – bólogatott – és nem velünk jön haza?
- Nem – ingattam a fejem – mondtam neki, hogy menjen azzal amelyiket hamarabb lefoglalta, mert nem akarom, hogy a szüleim tudomást szerezzenek erről.
- Ja, értem.
- De, otthon várni fog – mosolyodtam el ismét.
- Jajj, szerelmes kis madárkáim – ölelt meg még egyszer szorosan – olyan aranyosak vagytok – motyogta.
- Köszi – mosolyogtam rá, ahogy kibújtunk egymás öleléséből.
- Olyanok vagytok, mint két kis tigris. Mindig marjátok egymást, de e-közben majd meghaltok egymásért – kuncogott.
Ezen nekem is nevetnem kellett, hiszen valahogy tényleg így van.
- Megadnék mindent egy ilyen pasiért – sóhajtott nagyot – ha tudnád mekkora egy mázlista csajszi vagy.
- A legjobbat még nem is mondtam – mosolyodtam el.
- Na?! – nézett kíváncsian.
- Azt mondta, hogy szeret.
- Tényleg? – kérdezte lágyan
- Ühüm – bólogattam – kétszer is mondta.
- Kezd komolyodni, igaz? – mosolygott.
- Igen, azt hiszem. Tudom, régebben is jártunk, de akkor még más idők jártak – vontam meg a vállam – akkor még szinte gyerekek voltunk.
- Persze – mosolygott.
- Most más.
- Érettebbek vagytok.
- Igen – bólogattam.
- Szép dolog a szerelem – kuncogott.
- Az bizony – mosolyodtam el Taylorra gondolva – na és te? Mit csináltál? Kivel voltál?
- Áh, tudod azzal kezdtem el beszélgetni, akivel elmentem, de kiderült, hogy egy unalmas pasi – forgatta a szemét – próbált vicces lenni, de nem ment neki. Utána elkezdtelek keresni, elmentem megkérdezni a szüleidet, hogy hol vagy, ők meg azt mondták, hogy biztos eljöttél, mert unatkoztál, én meg mondom, jól van, akkor én is jövök utánad. Aztán mikor bejöttem csak a hűlt helyedet találtam és úgy elkezdtem aggódni. Őszintén mondom bíztam benned, azért nem szóltam a szüleidnek. Abban reménykedtem, hogy lehet még a bálon voltál csak elkószáltál ott valamerre, de mikor reggel hívtál azt hittem kifordulok az ágyból, látva az ágyad, hogy még üres. Azt hittem valami nagy baj van – magyarázta.
- De jól végződött – kuncogtam.
- Ühüm – nevetett velem.
Néhány percig még beszélgettünk, aztán Michael szavára kimentünk enni hozzájuk. Mindenki olyan kómás fejjel ült ott, hogy azt hiszem én és Lauren voltunk a legélénkebbek. Meg persze a kicsi Stella. Lassan, nyugisan mindenki teli ette magát, magamat is beleértve, majd visszament mindenki a szobájába összepakolni a cuccait. Annak ellenére, hogy kevés dolgot hoztam magammal, eléggé szétszórtam mindent, így elég volt megkeresni néhány dolgot. Miután végeztünk, kivittük az előtérbe a cuccainkat, ahonnan egyből el is vitték. Majd megvártuk, míg mindenki rendbe teszi magát, aztán még Michael leadta a kulcsokat, megköszöntük az ellátást, és az autóba huppanva már indultunk is a repülő térre. Nem sokat beszélgettünk a többiekkel, inkább csak pihengettek, én pedig az estéi emlékeket idéztem fel, amik miatt ismét libabőr futott végig rajtam. Úgy éreztem, hogy ma akárki akármit mond, az arcomról a mosolyt nem igen tudja lehervasztani senki. Ahogy megérkeztünk a repülőtérre, kiszálltunk majd az épületben elvégezték a szokásos átvizsgálást, majd a repülőre felszállva, mindenki csendben leült, és néhány perc múlva már indultunk is…
