Szandra Burke's life 38 rész

Másnap reggel a nap meleg fényére keltem fel, ahogy a szememet készült kiszúrni az erejével.

- Aj – nyöszörögtem, ahogy a szemem elé emeltem a kezem.
Lassan feltápászkodva másztam el a függönyig, amit egy rántással behúztam és
visszabújva a takaró alá, pihentem még egy kicsit.

*********
Fél óra pluszpihenés után, a szemeimet törölgetve felültem az ágyon és a telefonért nyújtózkodva megnéztem az órát, ami épp a fél 11-et ütötte. Egyelőre még nem igazán volt kedvem kimászni az ágyból, de Taylorra gondolva, betartom az ígéretem és még a stúdió előtt benézek hozzá. Ezért erőt véve magamon, felálltam és a fogadásra gondolva, ellépdeltem a gardróbomhoz, ahonnan mosolyogva kiválasztottam egy farmer sortot és egy egyszerű fehér atlétát. Mától kezdetét veszi a harcolás Taylor ellen. Mivel régebben mindig azt hajtogatta, hogy szereti a lábaimat, ezért egyből a lábamra fejtem a hangsúlyt. Felvettem, aztán a fürdőbe lépve elvégeztem a szokásos dolgokat. Fogat mostam, megmosakodtam a hajamat pedig lófarokba felkötöttem és még magamra kentem egy natúr sminket. A szobámban összeágyaltam, felhúztam egy fekete tanga papucsot és a vállamra akasztva a táskám elindultam lefelé. Ahogy leértem, már a konyhában szokás szerint Stella és anyukám voltak. Elkerülve a figyelmüket a kocsi kulcsért nyúlva, a garázs felé vettem az irányt.
- Hé, te hová mész? – szólt utánam anyukám.
- Hát, ööhm… - fordultam vissza – Taylorhoz beugrok, utána pedig a stúdióba – mentem a konyhába közelebb hozzájuk.
- Átviszel Make-hez? – csillant fel Stella szeme.
- Persze, ha szeretnél jönni – mosolyogtam rá.
- A szobádat majd illene kitakarítani – húzta fel anyukám a szemöldökét
- Nem úgy volt, hogy Nick megcsinálja? – ráncoltam a homlokom
- Az csak egy ártalmatlan fogadás volt – vonta meg a vállát – meg tudod milyen a bátyád.
- Ja – forgattam a szemem – majd megcsinálom valamikor.
- És a ruháidat is válogasd szét. Ami jó rád, meg ami már nem. És ami már nem kell, azt eljótékonykodjuk.
- Oké. Megcsinálom majd azt is.
- Kérsz reggelit?
- Nem vagyok még éhes. Majd eszek valamit – vontam meg a vállam – sietek, mert úgy dél körül a stúdióba kell mennem.
- Oké, rendben.
- Stella, mehetünk? – néztem rá
- Igen – kapta be az utolsó falatját.
Gyors búcsút véve anyutól, Stellával az utóba beülve már indultunk is. Szerencsére Taylorék 5 percnyire laknak tőlünk kocsival így, gyorsan megérkeztünk hozzájuk. Amikor leállítottam az autót, Stella izgatottan szállt ki velem együtt. Lassan az ajtóhoz sétáltunk és csöngettem egyet.
- Meddig maradhatok? – nézett fel rám Stella
- Hmm… nem tudom. Majd érted jövök, amikor szeretnél hazajönni – mosolyogtam rá.
Kábé egy percnyi álldogálás után végre elkezdett nyílni az ajtó.
- Szia…- mosolyogott rám Taylor – sztok – nézett Stellára – Make bent van.
- Szia – néztem rá somolyogva.
- Azt hittem már nem is jössz – nyújtotta a karját ölelésre.
- Megígértem –öleltem meg mosolyogva
Miután kibújtam az öleléséből bentebb mentünk és az ismerős illatra felkaptam a fejem.
- Palacsinta? – néztem Taylorra csillogó szemekkel.
Mire csak egy mosolygós bólintással válaszolt.
- Tudod, hogy imádom az anyukádat? – néztem rá ráncolt homlokkal – de nem akarok bunkó lenni szóval…. – vontam meg a vállam
- Reggelizel velünk? – mosolygott
- Ha nem gond – sütöttem le a szemem - Deby – kerültem ki Taylort, hogy a rég látott konyhába Deby-t üdvözölhessem.
- Oh, szia – mosolygott rám
- Fogadjunk mondta Taylor, hogy jövök! – néztem rá komoly arccal – és, mintha nem mondtam volna már elégszer – somolyogtam – de a te palacsintád a legfinomabb – suttogtam neki
- Oh, köszi - kuncogott
- Egyébként nem gond, hogy Stella át akart jönni?
- Jaj, dehogy – legyintett.
- Akkor jó – mentem vissza Taylorhoz, aki somolyogva figyelt minket – még csak most látom, hogy megváltozott itt minden – néztem körbe ámultan – mert ugyebár legutóbb nem volt lehetőségem erre – néztem Taylorra.
- Hallottad Taylor – nézett rá Deby is – vezesd körbe Szandrát – mosolygott
- Jól van, gyere – fogta meg a kezem – lényegében minden ugyanaz csak bővítettünk a házon – vonta meg a vállát – meg a bútorokat cseréltük ki.
- Eddig is szép volt, de most még jobb – néztem körbe
Ahogy az emeletre felértünk én jobb oldalra indultam volna szokásosan, Taylor szobája felé, de meghúzva a kezemet a másik irányba mutatott.
- A szobám erre van – nézett a baloldalra – a szüleim építettek egy másik hálószobát én, megkaptam az ő régi szobájukat, Make pedig beköltözött az én régi szobámba.
- Öööh… oké – néztem rá értetlenül – és akkor most mi van Make régi szobájába?
- Vendégszoba – mosolygott
- Ja – bólogattam

Ahogy az ajtó elé értünk kinyitotta előttem és én lassan besétáltam. Nem voltam annyira meglepve, mert hasonlított a régi szobájára. Ugyanúgy volt a berendezés csak más bútorokkal. De nekem így is tetszett. Ahogy körbenéztem, egy bútoron megakadt a szemem, ami mosolyra bírt, hiszen azon kívül minden új volt. Egy körfotel, amit nem cserélt le Tay. Azt a fotelt nagyon imádtam régen. Mindig abban ültem, amikor itt voltam, mert olyan kényelmes és jó párszor el is aludtam véletlenül benne.
- Látom a fotel megmaradt – fordultam 180 fokot, mosolyogva Taylorra.
- Ühüm – mosolygott vissza
- És erkélyed is van! – mentem közelebb az erkély ajtóhoz.
- Ühüm – mondta ismét és ült le az előbb említett fotelbe.
- Szép – fordultam felé – és merre vannak az érmek? – ugrott be az emlék.
- Elraktároztam őket – vonta meg a vállát
- Miért? – ráncoltam a homlokom – ó, tudom – somolyogtam – az színészkedésért kapott díjak majd felváltják.
- Nem – nevetett fel ingatva a fejét – jó volt, de az az időszak már elmúlt. Tudod, ami elmúlt az már elmúlt – vonta meg a vállát
- Ühüm – bólogattam – ami elmúlt az elmúlt – sóhajtottam egyet s közben a szekrényéhez lépve fedeztem fel az újonnan kirakott fotókat.
Tudom, hogy fontosak Tay-nek is a barátai ezért nem lepődtem meg, hogy neki is vannak még mindig kirakva fotók. Ez végül is nagyon jó dolog. Jó pár újat is kiszúrt a szemem, ahol a Twilight szereplőkkel pózol. Úgy látszik tényleg jól összebarátkoztak, aminek persze örülök. 1-2 régi kép is ki volt rakva, de magamat nem találtam meg egyiken se, ami bevallom mélyen kicsit rosszul esett. Mert mindig azt hajtogatja, hogy milyen fontos vagyok neki. De ebből nem fogok nagy ügyet csinálni. Nálam sincs már kirakva Tay, szóval… Ahogy jobban megnéztem a Twilight castos fotókat, és azokat amiken Kristen is ott van, felfedeztem, hogy mindig Taylor mellé furakodik be és szembetűnően bújik hozzá. Átfutott rajtam egy kisebb féltékenység érzet, de eszembe jutva, hogy mindketten azt hangoztatják, hogy csak jó barátok, gyorsan el is hessegettem ezt az érzést. Végül is, egyikünknek sem hiányzik, hogy most elkezdjek féltékenykedni, mert abból biztosan megint egy veszekedés lesz. Mondjuk, pénteken megismerhetem a Twilight castot, szóval… kicsit leselkedhetek utánuk, úgymond – ráncoltam meg a homlokom – és tessék, megint elkezdek rendezgetni. Le kell magam állítanom. Kristen-t jó fej csajnak ismertem meg és gondolom, nem akar többet Taylortól. Vagyis remélem. Amúgy is, mindenki azt mondja, hogy Roberttel jár. Akkor meg nincs mitől paráznom. Meg kell bíznom valahogy Taylorban és akkor remélhetőleg minden ilyen ingatag feltételezésem el fog szállni.
- Valamin nagyon elgondolkodtál! – térített ki Taylor a merengésemből
- Á, semmi – legyintettem egyet – amúgy ez a 100 Monkey-s koncert hol lesz? – néztem rá.
- Most nyílt egy új klub. A ROCK STAR night, ott lesz.
- Ühüm. Még nem hallottam erről sem – vontam meg a vállam elhúzott szájjal
- Nem épp közismert hely, de egyébként azt mondta Jackson, hogy jó hely – magyarázta – min gondolkodtál az előbb? – húzta fel a szemöldökét.
- Semmin – ültem le mellé
- Olyan nincs. A semmin gondolkodni – ingatta a fejét somolyogva.
- Tényleg – vontam meg a vállam.
- Elmondod? – húzta fel a szemöldökét
- Nem – mondtam kuncogva.
Mire meghökkenve ráncolta a homlokát.
- Jó, rendben. Azon, hogy miért nem látom magam azokon a fotókon! – hajtottam le a fejem
- Azért, mert én sem voltam kint nálad. Megnéztem ám.
- Jó, akkor most inkább nem mondok erre semmit – fordultam el
- Mondd nyugodtan.
- Nekem van okom arra, hogy te nem vagy kint. De neked mi okod lenne rá? – fordultam vissza – de, tudod mit? Inkább ne is válaszolj. Nem fogok ilyenen veszekedni – húztam el a szám – egy fotón – álltam fel mellőle – mindig veszekedünk – ingattam a fejem és fújtam ki a levegőt.
- Te vagy túl sértődékeny – vonta meg a vállát
- Igen? És akkor mi van? Igen, sértődékeny vagyok meg hírtelen haragú. És? – emeltem fel a hangom
- Látod? Mondok, valamit te meg egyből kiabálsz –állt fel
- Nem kiabálok, csak hangosan beszélek – vágtam vissza
- Persze, a végén meg mindig nekem kell bocsánatot kérnem – emelte fentebb ő is a hangját – mi van akkor, ha nem vagy kint azon a fotón? Nem minden nap váltogatom a fotókat. Szerinted tudtam én, hogyha visszajövök ez lesz? Talán meg kellene tanulnod félre tenni a büszkeséged – húzta fel a szemöldökét.
- Ó, akkor most azt mondod, hogy én kérjek bocsánatot? – ráncoltam a homlokom.
- Hát, nem én hisztizek egy fotó miatt.
- Szerinted én hisztizek? – fontam össze magam előtt a karjaimat.
- Igen – bólogatott – Azért régen nem voltál ilyen. Sosem veszekedtünk, most meg nincs olyan nap, amikor ne veszekednénk.
- Változnak az emberek – vontam meg a vállam.
- Jó, de én azt akarom, aki nem ilyen házisárkány féle.
- Házisárkány? Képzeld, hogy senki kedvéért nem fogok megváltozni.
- Nem azt mondom, hogy változz meg. Hanem, hogy ne hisztizz ilyen hülyeség miatt. Istenem… - fújta ki a levegőt.
- Te meg, ha nem lennél ilyen idióta, én se lennék „házisárkány” – hadonásztam a kezemmel.
- Ó akkor most már idióta vagyok?
- Igen az vagy. Egy hülye idióta – húztam fel flegmán a szemöldököm.
- Te engem ne sértegess.
- Mert ki vagy te? Jaj, bocs, te vagy Taylor Lautner a nagy Twilight sztár. És akkor most ájuljak el? Hát nem fogok, képzeld. Inkább vidd magaddal pénteken a legjobb barátodat, azt a „Kristen rajta vagyok a fotón Stewartot”, biztos örülni fog, hogy nyalizhat neked – tettem az ajtó kilincsre a kezem.
- Óh, várjunk csak – fordított magával szembe – te féltékeny vagy – mosolyodott el.
- Nem, nem vagyok az – fontam a karomat magam elé és hajtottam le a fejem, kerülve a pillantását.
- De – próbált a szemembe nézni, de makacsul elfordítottam a fejem.
- Nem vagyok – húztam fel a szemöldököm.
- Akkor miért akadtál fent egy fotón?
- Mert csak – zártam le – de most komolyan! Csak rá kell nézni azokra a fotókra, mindegyiken úgy csinál, mintha olyan sok köze lenne hozzád – hadartam el kifújva a levegőt.
- Aranyos vagy, ha féltékenykedsz – mosolygott
- Jó, az vagyok. Most örülsz? – húztam fel morcosan a szemöldököm.
- Barátok vagyunk Kristennel és ennyi.
- Jó, de akkor ne bujkáljon hozzád, mert azt csak én csinálhatom.
- Valaki, de magának való – ingatta a fejét somolyogva.
- Én nem fogok senkivel se osztozkodni. Főleg rajtad nem.
- Nem is kell – kuncogott
- Aha – mondtam unottan
- Mióta vagy te ilyen veszekedős? Vagy csak velem vagy ilyen flegma? – hajolt közelebb
- Mindenkivel flegma vagyok, akivel veszekedek. Változtam, és ha nem tetszik, akkor nem kell velem lenni – fújtam ki a levegőt
- Nem azért mondtam.
- Jó – mondtam morcosan
- Azt észrevettem, hogy makacsabb és sértődékenyebb lettél. És, hogy szeretsz veszekedni.
- Nem szeretek veszekedni csak kiállok az igazam mellett.
- Akkor most nem hiszel nekem?
- De hiszek. – vontam meg a vállam
- Akkor meg mi a probléma? Azt akarod, hogy… ne legyek jóban Kristennel vagy mi? – ráncolta a homlokát.
- Dehogy – ingattam a fejem – olyat sosem kérnék. Csak tartsa be a tisztességes baráti távolságot.
- Rendben… - nézett rám – látod? Meg lehet ezt normálisan is beszélni - mosolygott
- Ühüm – bólogattam
- Átadom neki a kérésed és kész.
- Majd én megmondom neki pénteken – húztam fel a szemöldököm.
- De… normálisan oké? – somolygott
- Nem fogok leállni vele ordítozni. Majd normálisan elbeszélgetek vele. Nem kell aggódnod.
- Oké – bólogatott.
- Na, jó. Nekem mennem kell – jutott eszembe a stúdiózás.
- Mehetek veled?
- A stúdióba? – húztam fel a szemöldököm – nem, inkább ne gyere. Megbeszélés lesz. Majd máskor – néztem rá bűnbánóan.
- Jól van – rántotta meg a vállát – majd áthívom valamelyik haverom addig. És mikor végzel? – szűkítette össze a szemét
- Nem tudom! – vontam meg a vállam.
Hírtelen a hátam mögött pár kopogást hallottunk, mire elálltam az ajtóból és vártuk ki fog benyitni.
- Gyerekek – jött be Deby ingatva a fejét – ne veszekedjetek.
- Hát, mi csak beszélgettünk – vakartam meg a fejem
- Na, jó. Ez a ti dolgotok. Csak szólok, hogy kész a palacsinta – mosolygott
- Hát, sajnos nekem mennem kell –húztam el a szám
- Ó, biztosan van még pár perced – legyintett Deby
- Na, jó – sóhajtottam egyet és indultam Deby után.
- Nem ér, hogy ha én, kérlek, nem maradsz – bukkant fel mellettem Tay.
- Neked egyelőre még tudok nemet mondani – somolyogtam rá
- Egyelőre! – kuncogta el magát
- Tartom magam a fogadáshoz – mosolyogtam
- Én is! – vágta vissza

Somolyogva sétáltunk végig a lépcsőkön, majd amikor leültünk elkezdtünk a palacsintákból falatozgatni. A palacsinták között elmeséltem nekik 1-2 vicces sztorit a turnéról, amin mindenki könnyekig nevetett. A stúdió teljesen kiment a fejemből, így az egész reggelinél ott maradtam. Amikor befejeztük, az órámra pillantva hökkentem meg, hogy elment az idő.
- Úristen, már 1 óra? – néztem a telefonom kijelzőjére kidülledt szemekkel – nem semmi, már 1 órája kések – vontam meg a vállam – úgy, hogy tényleg megyek – álltam fel az asztaltól – köszi, a reggelit – mosolyogtam Debyre.
- Nagyon szívesen, máskor is – vitte a tányérokat a mosogató gépbe.
A táskámat a vállamra akasztva indultam el az autóm felé Taylor társaságában.
- Köszi, még egyszer – fordultam felé mielőtt beültem volna
- A reggelit? – somolygott
- Aha – bólogattam mosolyogva – pont olyan volt, mint régen – hajtottam le a fejem a huncut mosolyomat eltakarva.
- És ez jót jelent?
- Igen – mosolyogtam a szemébe nézve – majd, hazakíséred Stellát, ha még nem lennék akkor itthon? – kezdtem el piszkálni a felsőjét.
- Ühüm – bólogatott mosolyogva – és ebbe a lassú dologba, belefér a csók? – mosolygott immár csak kajánul.
- Nem! – húztam fel a szemöldököm
- Egy kicsi se? – nézett rám azzal a tipikus nézésével, aminek nem tudok sokszor ellenállni.
- Ne nézz már így, megint – hajtottam le a fejem kuncogva – na, jó. Csak egy kicsi - mondtam kis hezitálás után, immár dübörgő szívveréssel.
Ajkai egyre közelebb jövetelével éreztem, hogy Taylor ismét kiváltja a szívemből azt a hírtelen felgyorsult érzést. Pedig ugyanolyan kis ártatlan csókocska, de még is csak ő váltja ki belőlem. Pár másodperc múlva ráharapva egymás ajkaira, az ártatlan csókból végül egy szenvedélyesebb csók sikerült, amit felgyorsult lélegzettel próbáltunk visszavenni.
- Oké, jobb, ha inkább megyek – mondtam lihegve, az ajkaimba harapva.
Beszálltam az autóba és miután az övemet bekapcsoltam, visszanéztem Taylorra, aki letörölhetetlen vigyorral figyelte a mozdulataimat.
- Majd beszélünk – mosolyogtam vissza
- Vezess óvatosan.
- Oké, szia – integettem neki.
- Szia – intett vissza.
Mosollyal az arcomon indultam el a stúdió fele. Egy kicsit gyorsítva a tempón, ráléptem a gázra, hogy gyorsabban odaérjek. Szinte majdnem biztos voltam abban, hogy kapok egy kis fejmosást, amiért késtem, de végül is nem hívtak, szóval annyira még sem hiányozhatok….

Szandra Burke's life 37 rész

Ahogy mondta apu, amikor kiment az ajtón a telefonomhoz nyúlva elkezdtem kikeresni Taylor telefonszámát, de mielőtt benyomtam volna a zöld gombot, hírtelen elkezdett csörögni, azt jelezve, hogy Michael keres.
- Szia, Mike – köszöntem neki
- Szia. Azt akarom mondani, hogy beszéltem Jasonnel és holnap dél körül gyere be a stúdióba, lesz egy kis megbeszélés – magyarázta
- Rendben, ott leszek. A Jesse-s duett hogy áll?
- Azt nem kérdeztem, de majd holnap megkérdezzük.
- Oké, rendben.
- Ennyit akartam. Akkor majd gyere holnap, szia.
- Oké, szia – bontottam a vonalat.
Ahogy megnyomtam a piros gombot, egyből előkerestem ismét Tay-t.
- Heeey – szóltam bele 2 csörgés után
- Szia, na, mi volt? – kérdezte izgatottan
Hírtelen gondolattól vezérelve, úgy döntöttem, hogy kicsit megviccelem Taylort.
- Hát… nincs jó hírem – mondtam szomorú hanggal
- Jaj, ne. Mit mondott apukád? – szomorodott el ő is
- Röviden azt mondta, hogy eltilt tőled.
- Mi? Komolyan? – hökkent meg
- Ühüm. Bár azt mondta, hogy nem akarja, hogy találkozzunk, meg hogy beszéljünk meg ilyenek.
- Ne, már. – keseredett el – úgy, hogy közben a szüleimmel jóban van?
- Úgy látszik.
Kábé 1 percig hallgattam, ahogy sóhajtozik a telefonba, aztán már nem bírtam ki, hogy ne röhögjem el magam.
- Csak vicceltem – kezdtem el kuncogni
- Komolyan? – jött meg a kedve
- Komolyan – nevettem
- Oh, istenem. Te gonosz nőszemély – kuncogott ő is – ne, már. Tényleg csak vicceltél?
- Igen, tényleg.
- Atyám! – nevetett – na és akkor mit mondott igazából?
- Azt mondta, hogy nála is kell bizonyítanod és akkor rendben lesztek.
- Oké és mit bizonyítsak?
- Azt, hogy nem fogsz megbántani. Asszem – vontam meg a vállam
- És azt, hogy bizonyítsam?
- Nem tudom. Találj ki valamit. De annyira nem kell komolyan venni. Tudod milyen – forgattam a szemem – ha látja, hogy jól elvagyunk akkor békén hagy.
- Remélem így lesz.
- Én is. Holnap találkozunk? – mosolyodtam el
- Nincs programom úgy, hogy igen.
- Mondjuk, én délután a stúdióba megyek, úgy, hogy nekem csak a délelőtt szabad. Meg este.
- Gyere át hozzánk reggel.
- Oké és hánykor?
- Mindegy.
- Jól van akkor ott leszek hajnal 5-kor. Az jó? – mondtam komoly arcot vágva
- Ööh… hát, max felkeltesz és kukorékolunk – kuncogott tudva, hogy csak viccelek
- Ooh, hülye – nevettem el magam – csak vicceltem. Na, de komolyan mikor legyek ott?
- Tényleg mindegy. Tudod mikor szoktunk már fent lenni szóval…
- Oké, majd akkor ott leszek valamikor.
- Oké, oké – kuncogott – amúgy lesz egy 100 Monkey-s koncert pénteken. Azt akartam kérdezni, hogy nem-e jössz el velem?
- 100 Monkey-s? Nem ismerem őket
- Tudod, az egyik kollégám a frontember. Jackson Rathbone.
- Öööh… - gondolkodtam el. Nem vagyok annyira otthon a színészek körében, úgy, hogy névről nem tudtam kiről van szó.
- A Twilight-ban, Jasper-t játszza.
- Oooh – ugrott be – tényleg? Ő zenél? – ámultam el
- Igen, van egy bandája.
- Milyen zenét játszanak?
- Retro, ha jól tudom. Még nem hallottam őket én sem.
- Hát, annyira nem jön be a retro zene, de persze, elmegyek veled.
- Király. Ott lesz az egész Twilight cast amúgy. Az ott szerzett barátaim.
- Nem mondod! – ámultam el – komolyan?
- Ühüm – mosolygott – megismerheted őket.
- Tök jó – örültem meg – alig várom már. – kezdtem izgatott lenni
- Én is – kuncogott
- Na, jól van. Megyek én. Lefürdök, aztán lefekszek. Hosszú nap volt ez.
- Hosszú, de jó.
- Ühüm, ez így van – kuncogtam
- Majd gyere akkor reggel.
- Ott leszek. Jó éjt.
- Neked is.
- Szia – bontottam a vonalat.
Ahogy letettem, a fürdőbe indulva, elkezdtem teli engedni a kádat. Hírtelen eszembe jutott Kíra, hogy szívesen elmondanám neki ezeket, így a telefonért visszamentem a szobámba, és letettem a kád melletti tartóra, ahol nem érheti víz. Amikor megtelt a kád, gyorsan levetkőztem és elmerülve a habok között, lazultam el. A vizes kezemet megtöröltem, és a telefonomért nyúlva elkezdtem Kíra számát tárcsázni.
- Helló, csajszi! – szóltam bele örömmel miután felvette.
- Szia – kacagott bele – na, mesélj, milyen volt az út?
- Hmm… tudod, szokásos – mondtam unottan – egyszerűen király – nevettem fel én is – de most dőlj hátra kényelmesen, mert van mit mesélnem – mosolyogtam
- Oh, kíváncsivá tettél. Hallgatlak.
- Nem is tudom, hol kezdjem, hogy megértsd. Tudod, mit? Kezdem az elejéről.
- Mondd – mondta izgatottan.
- Szóval… tudod, amikor vége lett a turnénak és másnap mentem egy díjátadóra Ryannel, a Teen Choice Awardsra, találd ki kibe botlottam?
- Kibe?
- Taylor Lautner.
- Na, ne! – ámult el – komolyan? És mit mondtál neki, vagy, hogy volt?
- Hát, ő jött oda hozzám, úgy, hogy „ni, csak kit látnak szemeim. Szandra Burke”, vagy valahogy így. Aztán odajött és elkezdett bájologni velem, de én úgy csináltam mintha nem ismerném csak, mint sztár, és ott hagytam. Aztán Ryannel leülünk a helyünkre, erre mit látok, hogy ki ül mellénk? Hát persze, hogy a Twilight cast. Gondolod, kicsit se voltam ideges.
- Atya ég! És mi volt?
- Köztem és Taylor között a kolléganője, tudod, Kristen ült és rajta keresztül üzent nekem, hogy „ne haragudjak, meg hogy beszélnünk kell”, de nem érdekelt annyira. Aztán a színfalak mögött megint egymásba botlottunk, ott is elmondta, hogy sajnálja meg ilyenek, de megmondtam neki a magamét és otthagytam.
- Jól tetted!
- Aztán az after party-n, mire jól kezdtem érezni magam, ki jelent meg? Hát persze, hogy Taylor és egyből kiszúrt, ahogy bulizok. Nem tudom miért akkor és ott valahogy teljesen kiborított és a mosdóba mentem. Ott Kristennel összefutottam, aki elmondta, hogy „Taylor sokat beszél rólam, meg, hogy tényleg ne haragudjak rá”. Igazából már nem nagyon emlékszem még miket mondott, mert elég feszült voltam. Neki is elmondtam erről a véleményem, aztán Ryannel hazajöttünk.
- Meg is érdemli, hogy haragudj rá! Nagyon rossz volt a legjobb barátnőmet olyan állapotban látni amilyen a szakítás után voltál, meg azután… - szomorodott el a hangja.
- Igen, tudom… - mondtam én is szomorkásan – de még nincs vége. Szóval másnap anyám bejelenti, hogy hopp kik jönnek nálunk vacsorázni? Hát persze, hogy a Lautner familia. Én egyből mondtam anyunak a magamét, és nem akartam ott lenni. De, csak azért mert haragudtam Taylorra, nem muszáj a családjára is.
- Várj, haragudtál?
- Mondom tovább. Szóval én is ott voltam a vacsorán és próbáltam normálisan viselkedni Taylorral is.
- Ééés?
- Tudod, milyen vagyok. Rám mosolyog, és egyből nem tudok rá haragudni. – vontam meg a vállam
- Tudtam!
- De nem volt semmi. Beszélgettünk kicsit, aztán inkább elmenekültem a konyhába hátha kell segíteni. De amikor apunak meg Dannek vittem volna inni, a bénaságomnak hála leöntöttem Taylort – mondtam unott hangon
- Oh – kuncogott
- Szóval, fel kellett vele mennem Nick szobájába, hogy adjak neki egy felsőt.
- Uh – mondta huncutul
- Ne gondolj rosszra – nevettem én is – ott is csevegtünk, meg ugrattuk egymást és megbeszéltük, hogy barátok leszünk. Utána összefutottunk egyszer egy boltban, meg a parton is ahol sétáltunk meg meséltem neki arról, hogy mit hagyott ki az elmúlt évben. Szóval tudod… - sóhajtottam nagyot – röviden elmeséltem neki mindent és az is kiderült, hogy az apja akarta, hogy szakítson velem a karrierje miatt. Aznap olyan jó volt vele sétálni. Nagy hatással volt rám, mert megint megmozdult bennem valami akkor.
- Jaj, ne!
- Most jön a java. Délután beállított egy kiskutyával, azzal, hogy nekem hozta ajándékba. Mert elmondtam Bellát is. Aznap délután segített mindenben. Már akkor éreztem, hogy megint megvan közöttünk a kémia és a szikrázás. De Ryan miatt nem lehetett. Szóval ezek után felvittem a szobámba….
- Már is! – csattant fel
- Jaj, nem, nem. Csak megmutattam neki a változásokat, és eljátszottam neki a kérésére azt a dalt, amit róla írtam. És a dal után elcsattant egy csók is. Aztán elment én pedig ott ültem összezavarodva. Nem tudtam, hogy mit csináljak. Próbáltam átgondolni a dolgokat. Aztán felhívott Ryan és elkezdett velem veszekedni, mert elmondtam neki a csókot meg, hogy sokat lógunk egymással. És hírtelen úgy döntöttem, hogy szakítok vele.
- Igen, ezt láttam az Oprah-ban!
- Hát, igen. Szakítottunk. De Taylort nem nagyon tudtam kiverni a fejemből. Másnap úgy volt, hogy megyünk náluk egy ilyen kis grill partira. Én persze tökre vártam, hogy mi lesz ott és mi a véleménye a csókról, vagy, hogy mit akar. De egy nagy pofonvágást kaptam.
- Pofonvágást?
- Elméletben. Mert ugyebár Taylor és Taylor Swift egy párt alkotnak a Valentin napban.
- Igen ezt hallottam, hogy randizgatnak. Istenem, de utálom azt a Swiftet – mormogta
- Én is, nagyon. Szóval a partin kivel állított be? Swift kisasszonnyal. Pedig tudta, hogy mit művelt velem és, hogy mennyire, de mennyire utálom. Erre beállít vele és úgy tesz, mintha láthatatlan lennék.
- Na, ne! A helyedben azonnal kitéptem volna a haját.
- Elhiszem, de én egyszerűen csak ledermedtem. Nem tudtam mit mondjak neki. Aztán erőt vettem magamon és odamentem Tay-hez, hogy beszéljünk. Ott a helyszínen nagyon- nagyon összevesztünk. Szó szerint ordítottam vele. A többiek meg csak néztek minket. Annyira kiakadtam, hallod – magyaráztam – mert azt éreztem, hogy megint van köztünk valami és, hogy ez a valami talán érdemel még egy esélyt. De akkor, azt gondoltam, hogy „Taylor Lautner, te most elástad magad nálam örökre”. Anyukám hazavitt és azt a délutánt végig zokogtam. Kiakadtam megint.
- Istenem! Miért nem hívtál fel?
- Nem tudom! Elmosta minden az agyam és még gondolkodni sem tudtam.
- Szegénykém – érzett együtt
- Ja. Elég ramatyul éreztem magam! Ezért is akartalak elhívni.
- Valahogy megoldom majd a szüleimmel, hogy őszi szünetben ott lehessek.
- Az jó lenne – mosolyogtam – szóval utána a munkába feledtem a bánatom. Mennem kellett fellépni, meg akkor voltam az Oprah-ba is. Persze közben hívogatott, meg sms-t küldött és féltékenykedett Jesse-re. – forgattam a szemem.
- Hát, az a Jesse McCartney se nagy szám.
- Aranyos srác – kuncogtam – aztán Taylor, amikor áthozta hozzánk Make-t, én nyitottam ajtót és a kezembe nyomott egy levelet, hogy akkor olvassam el, ha egyedül leszek. Így is tettem, aznap este, amikor hazamentem elolvastam a levelet és mindent leírt. Az érzéseit, az okot, hogy miért találkozott Taylor Swifttel és, hogy mennyire hiányzok neki.
- Oh, milyen megható – mondta unottan – és miért randizott Swifttel?
- Azért, hogy engem tegyen féltékennyé, mert akkor még nem tudott a szakításról. Azt írta, hogy nagyon hiányzok neki és örülne, ha újra minden a régi lenne. Nem tudom úgy megfogalmazni, ahogy leírta, de röviden azt mondta, hogy még mindig szeret és velem akar lenni, meg, hogy hülye volt, amiért így megbántott. De… áhh olyan szépen leírta, hogy sírtam.
- Ez megható – mosolyodott el.
- Igen, az – mosolyodtam el én is – ezek után tök izgatott lettem a párizsi koncert miatt, mert jöttek ők is.
- Tényleg! A balesetben nem sérültek meg?
- Nem hála istennek. Mindenki jól van.
- Huh, hála – nyugodott meg
- De képzeld ezt a balesetet anyukám úgy írta le mintha halálos lett volna én meg persze nagyon megijedtem. Mindenem reszketett úgy féltem. Tudod… hogy elveszítem – húztam el a szám – szóval odamentem a helyszínre és mondhatni, hogy mint a filmekben…. – kuncogtam – kibékültünk ott a tömeg közepén. Nem haragudtam már rá a levél után, és mikor megtudtam a balesetet… kiakadtam – ráncoltam a homlokom – mázlink volt, hogy nem volt kint olyan sok fotós így nem kaptak le minket. Utána visszamentünk a hotelbe és beszélgettünk, meg megbeszéltük, hogy akkor tiszta lappal újrakezdjük. A randizástól kezdve – kuncogtam – aznap délután minden olyan jól ment. A koncert is szuperül sikerült, a koncert utáni buli is olyan jól kezdődött…
- De?
- De amikor végre Taylorral elkezdtünk lassúzni, nem tudom hogyan és mit keresett ott, de beállított Swift azzal, hogy „Taylor édes mit csinálsz itt?” – utánoztam Swift hangját kényesen – aztán nem tudom, de elborult az agyam és felszaladtam a szobámig, ahol elkezdtem zokogni, mert azt hittem, hogy megint hazudott nekem Taylor. Aztán utánam jött Tay, és hát… megtörtént a lényeg – kuncogtam
- Nem! Nem lehet! – rikkantott fel – te le is feküdtél vele?
- Tudom, hogy nem az én stílusom. De… igen.
- És legalább jó volt? – kuncogott ő is
- Hát a szokásos békülés utáni szex… csak még több szenvedéllyel – nevettem fel
- Uuh – nevetett ő is.
- Ma, mikor hazajöttem Berlinből, rávettek, hogy menjek le Taylorral a nagyihoz.
- Komolyan?
- Igen – bólogattam – lementünk és tök jó volt.
- Wáow. Hé, ez nagy lépés volt.
- Tudom – sóhajtottam – megbeszéltük, hogy elmegyünk fagyizni de amikor mentünk, az autóban beszélgettünk és megint felhozta Taylor Swiftet és lényegében azt kérte, hogy próbáljak meg barátkozni vele.
- Mi? – csattant fel – remélem nemet mondtál.
- Persze. Majd ha piros hó esik, még akkor se fogok vele barátkozni. Szóval ott megint kiborultam, mert Taylor egyáltalán nem értette, hogy min mentem keresztül.
- Ne is mondd! Az nagyon nehéz időszak volt mindkettőnknek. Neked a történtek miatt, nekem pedig nehéz volt végignézni, ahogy szenvedsz – szomorodott el.
- Sose feledd, hogy ezeken te vittél át. Szerintem, ha te nem lettél volna, akkor valószínűleg még mindig úgy viselkednék, mint egy élő halott.
- Erre valók a jó barátok – mosolygott
- De tudd te is, hogyha szükséged van rám, akkor bármikor hívhatsz.
- Tudom. Szóval… mi volt tovább?
- Hát, végül bejött velem a házba és a szobámban mindent elmeséltem neki. A részletekig, tényleg mindent. És azt éreztem, hogy most már megértette. A délutánt pedig filmnézéssel és nassolással töltöttük – kuncogtam el magam.
- Akkor végül is, jól alakultak a dolgok – mosolygott
- Igen, jól. És mi a helyzet veled?
- Áh, semmi. Suliba járok, ami tök unalom. Errefelé semmi jó pasi sincs. Arra biztos megy az élet.
- Hmm… ja. Pörög minden. Egyébként tudod mit mondott ma Tay? – nevettem fel
- Na, mit?
- Hogy Jace sokat emleget. Azóta nem volt barátnője.
- Ne már! Komolyan? – kuncogott ő is
- Bizony!
- Oh, milyen aranyos már.
- Most akar beszerezni Tay egy csajt neki, mert néha már az idegeire megy.
- Miért? – mosolygott
- Tudod milyen… - nevettem – elég bogaras.
- Ja, igen – nevetett ő is – de akkor most Taylorral megint együtt vagytok?
- Hát… igazából nem tudom, hogy a barátnője vagyok-e már. Még nem mondta. Lassan haladunk és egyelőre csak jól érezzük magunkat.
- Azért vigyázz, nehogy megint letaglózzon.
- Hát… inkább kockáztatok és közelebb engedem magamhoz. Már is közelebb engedtem azzal, hogy mindent áltól cetire elmondtam neki. Bízom abban, hogy nem fog semmi hülyeséget csinálni.
- Remélem én is. Mert ha nem, elmegyek Kaliforniába és két lábbal fogok belerúgni abba a formás hátsójába – kuncogta el a végét.
- Ohh – nevettem vele – és azt hogy csinálod majd?
- Hmm… addig kitalálom. Az egy lábbal rúgás már megy, szóval kettővel is menni fog valahogy.
- Majd taníts meg rá – kuncogtam.
- Oké, oké – nevetett – egyébként jól van a családja?
- Igen – mosolyogtam – Makena kicsit túlságosan a rajongóm lett, de azon kívül minden okés.
- Komolyan? Make? – kuncogott
- Ez valahogy úgy néz ki, hogy akármikor meglát, a nyakamba ugrik – mondtam komoly hanggal.
- Ohh – nevetett
- És a szüleid jól vannak?
- Persze, itt minden okés.
- Na, jól van. Most már teszem lefelé, holnap reggel még át ugrok Taylorhoz, onnan pedig megyek a stúdióba.
- Az új albumon dolgoztok?
- Ühüm. Már megvannak a dalszövegek, úgy, hogy már csak fel kell venni. De mondjuk Michael azt mondta, hogy valamit meg kell beszélni, szóval lehet, hogy még nem kezdjük.
- Ühüm, értem.
- Majd valahogy elintézzük, hogy el tudj jönni pár hétre.
- Az jó lenne. Hiányoztok. Meg mindenki. Hiányzik a park is, meg a sok vásárlás. Nélküled már nem ugyanolyan bulis.
- Tudom, tudom. Én is így vagyok vele. Azt sem tudom mikor jártam utoljára a parkban. Tényleg jó lenne összeruccanni már.
- Na, majd meglátjuk.
- Rendben. Jó éjt és vigyázz magadra.
- Neked is és te is vigyázz. Ha bármi van, hívj fel.
- Te is hívj majd.
- Rendben. Jó munkát – kuncogott – ügyes légy. Szia.
- Köszi – mosolyogtam – szia – bontottam a vonalat.
Jól esett ez a beszélgetés most – gondoltam magamban, ahogy leraktam a telefont. Úgy látszik még is igaz, hogy az igaz barátok közötti kapcsolat nem halványul el. Azt hiszem, erre tökéletes példák vagyunk Kírával. Hiszen lassan már több mint fél éve, hogy nem láttam, mégis ugyanolyan közel állunk egymáshoz. Jó egy ilyen barátot az oldaladon tudni.

Miután még percekig relaxálva a vízben pihengettem, kiszálltam, felöltöztem és az ágyba bújva, eszembe jutott, hogy ma szokták adni az American Idolt, így Taylorra gondolva, oda kapcsoltam, amikor hírtelen megszólalt a telefonom. Talán mégis létezik valamilyen telepátia? – révedtem el, ahogy leolvastam a képernyőről Taylor nevét. Rá gondoltam, amikor épp hív – gondolkodtam. Észbe kapva, mielőtt még lerakná, gyorsan benyomtam a zöld gombot és kihangosítottam.
- Szia – köszönt mosolyogva
- Szia – szóltam vissza vigyorogva – nem hiszed el, de épp az American Idolt nézem és rád gondoltam – hadartam el gyorsan.
- Én is azt nézem – kuncogott – és pont azért hívtalak, hogy te nézed-e.
- Hát, nézem. Csak lemaradtam egy kicsit. Kábé 5 perce szálltam ki a kádból.
- Oh – kuncogott – egy hülye ötletem támadt, de ha már megfürödtél… mindegy – sóhajtott
- Milyen ötlet?
- Hát… átjöhettél volna most is.
- Nem! – ingattam a fejem – tiszta dili vagy – kuncogtam – este van és a szüleid is pihenni akarnak. Csak zavargatnám a családi békét.
- Ez nincs így.
- De, igen! Kényelmetlenül érezném magam, ha most csak úgy beállítanék – húztam el a szám – esküszöm, már azon se lepődnék meg, ha azt találnád ki, hogy szökjünk le a partra most – ingattam a fejem.
- Ez egy tök jó ötlet. Látod, neked is vannak jó ötleteid - kuncogott
- Csak vicceltem – tágult ki a szemem – és amúgy is, mit mondtam ma neked? – suttogtam
- Sok mindent mondtál ma.
- Azt mondtam, hogy lassan kell haladni. Nem akarok egyből ott is aludni vagy ilyesmi – ráncoltam a homlokom.
- Nem azt mondtam, hogy aludj itt, csak, hogy tv-z velem.
- Este? – húztam fel a szemöldököm – ahogy ismerlek, kétlem, hogy abból tv-zés lenne – somolyogtam.
- Jól van – nevetett fel – de fogadok, hogy két naptól tovább nem bírod ki.
- Mit nem bírok ki?
- Azt – erőltette meg a hangját
- Hogy én nem bírom ki? – nevettem fel – ne viccelj már. Te vagy az, aki már át akar hívni „tv-zni” – húztam fel a szemöldököm mosolyogva – lefogadom, hogy könyörögni fogsz két nap múlva.
- Fogadunk?
- Fogadunk. – válaszoltam felébredve bennem a nyerés vágya – Mit kapok, ha nyerek?
- A győzelmet!
- Hát, szeretem, ha legyőzhetlek, szóval… teljesen benne vagyok – mosolyogtam.
- Cool – mosolygott ő is
Tudom, elég hülyeség ilyenbe fogadni, hiszen mindketten tudjuk, hogy vonzódunk egymáshoz, de szeretünk egymással versengeni. Régen is mindig mindenhol kiálltunk egymás ellen. Versenyt rendeztünk a futásból is, vagy ha a parkban voltunk és fociztak direkt ellene akartam lenni, hogy legyőzhessem. Nem tudom, de mindkettőnkben nagy versenyszellem van így szeretjük egymást legyőzni. Bár azt hiszem, ennek a versenynek az eredménye már el van döntve. Egyértelmű, hogyha bedobom magam, nem bír magán uralkodni. Egy miniszoknya plusz bevetem a mosolyom és már is a tenyeremből fog enni. Persze nem szó szerint, ilyet sosem tennék vele.
- Nem fogok bedőlni neked – zökkentett ki Taylor kuncogása.
- Majd meglátjuk! – mondtam huncutul.
- De tudod mit? Hogy legyen valami tét is. Legyen az, hogyha nyersz… akkor elviszlek egy egész napos vásárlásra.
- Oké – csillant fel a szemem
- Nem sokára fogják festeni a nagy garázst, amiben én is segédkezni fogok. Szóval… ha én nyerek, akkor segítesz kifesteni.
- Ez még jobban inspirál arra, hogy nyerjek.
- Akkor izzítsd az ecsetet, mert nem fogom hagyni magam.
- Te meg készítsd elő a hitelkártyád és a türelmed, mert ismerem a gyenge pontod.
- Én is ismerem a TE gyenge pontodat.
- Ó, és mi az?
- Elég, ha én tudom – mondta huncutul – de reggel attól gyere.
- Oké – kuncogtam – na, most már leteszem. Holnap megyek, ne aggódj.
- Jól van. Szia, jó éjt még egyszer.
- Neked is – mosolyogtam – szia – bontottam a vonalat.
Ahogy letettem, még végignéztem a műsort, aztán egy hírtelen jövő álmosság telepedett rám, ami elnyomott. Így kikapcsoltam a tv-t és magamra húzva a takarót, percek múlva már aludtam is.

Kérés :)

Sziasztok, megint:) most csak kérni szeretnék tőletek valamit. Igazából annyiról lenne szó, hogy ha valaki kommentálna, akkor ne csak annyit írjon, hogy "imádtam, köszi" vagy "király volt, várom a folytatást" stb... hanem szeretném megtudni mit gondoltok, mi a véleményetek, mik a hibáim a történetben vagy csak ha valamilyen ötletetek van ezzel kapcsolatban, írjátok le mert kíváncsi vagyok:) és tényleg szívesen várom az ötleteket, mert [mivel még nem nagyon szeretném a történetet befejezni] én már kezdek picit kifogyni az ötletekből, és sokat gondolkodni sincs rajta időm, mert nem nagyon érek rá. Most is azért raktam nektek 2 részt, mert holnap Debrecenbe megyünk [vásárolniii:D], és szerintem megint csak estére leszek itthon. Amúgy remélem tetszett az uccsó 2 fejezet, már arra is várom a véleményeket:D köszii előre is