Szandra Burke's life 73 rész

Reggel egy fejfájással keltem fel. Biztosan az álmatlanság miatt lehetett. Így még egy kicsit az ágyban maradtam, bízva abban, hátha kiszűnik a fájás. Kis idő elteltével, már éreztem, hogy kezd eltűnni, így végre ki tudtam mászni az ágyból, és ahogy felkeltem észrevettem, hogy a telefonom egy üzenetet jelez, így megnéztem és meglepődve figyeltem, hogy Taylortól jött pár perce.

„Nem leszek itthon, mert megbeszélés lesz.” – olvastam felhúzott szemöldökkel.

És akkor most ki a gyerekes és a hisztis? – tettem fel magamba a kérdést. Na, jó. Lehet tényleg megbeszélése lesz, de akkor ezt tegnap is mondhatta volna. Vagy csak ki akar bújni a beszélgetés alól. De komolyan, még ő mondja nekem, hogy ne kapjam fel a vizet, meg ne féltékenykedjek, amikor ő is ugyanezt csinálja – ingattam a fejem magamba. De mivel így mára nem sok mindent terveztem, így úgy döntöttem, hogy visszafekszek még lustálkodni egy kicsit.

*********

- Hé, hétalvó! – hallottam meg egy ismerős hangot, mire felkaptam a fejem, megijedve.
- Mi? – néztem, hogy ki az. Aztán megláttam Lauren-t mosolyogva, én pedig fáradtan vissza estem a párnába – találkoznunk kellett volna ma? – nyöszörögtem.
- Nem. Csak beugrottam – kuncogott, gondolom rajtam.
- Ja – emelkedtem fel közbe erőt véve magamon – bocsi, csak kicsit szét vagyok esve.
- Nem baj – mosolygott – van valami gond?
- Nem, nincs. Illetve van, de nem olyan nagy gond – húztam el a szám – tegnap átjött Jace és kiírtuk a vendégeket, plusz már mindenkit meg is hívtam, na, de a lényeg, hogy Taylor átjött délután és a nappaliban úgy talált ránk. Mármint rám meg Jace-re, és az óta duzzog.
- Ja.
- Mondtam neki tegnap, hogy átmegyek ma, hogy megbeszéljük erre ma reggel ír egy sms-t, hogy nem ér rá – húztam el a szám – na, de hogy most ez tényleg igaz, vagy csak azért találta ki, hogy kibújjon a beszélgetés alól, nem tudom.
- Majd enyhül. Igazából érdeklődni jöttem a buli miatt.
- Ahogy mondtam már mindenkit meghívtam és sokan eljönnek. Szóval akkor megvan a hely, a torta, a dj, a vendégek és még kell az enni-inni meg a fellépők.
- Épp majd most akarom intézni a kaját-piát, jössz velem?
- Ühüm – bólogattam – akkor lehet, útközbe szerencsét próbálok a Bon Jovi stúdiójába. Hátha ott vannak. A 100 Monkeys pedig már le van rendezve.
- Mikre nem vagyunk mi képesek 2-3 nap alatt – kuncogott.
- Tényleg így van – kuncogtam el magam én is – na, akkor gyorsan összekapom magam és mehetünk – ugrottam ki az ágyból.


A fürdőbe sietve elvégeztem a szokásos teendőket, majd egyből gardróbba mentem és mivel semmi kedvem nem volt most ilyen meg olyan puccos ruhákat felvenni, így csak egy farmernál és egy egyszerű fehér felsőnél maradtam. Gyorsan átöltöztem, felraktam még egy pár kiegészítőt, a táskámat magamra kaptam, a papucsommal együtt és már indulhattunk is. Secc-perc alatt kész lettem….


A délelőtt és a délután is nagyon gyorsan eltelt. Laurennel el tudtunk rendezni mindent, és meglepetésemre a Bon Jovi is épp a stúdiójában volt, mivel nem igazán számítottam rá, de szerencsém volt és egy kis győzködés után, végül rávettem őket, hogy eljöjjenek. Közben Jace-el is találkoztunk véletlenül és pihenőként beültünk hárman meginni valamit és Jace elmondta, hogy majd a buli előtti nap eljönne velünk megnézni a klubot, amit lerendeztünk, hogy hogy fog kinézni, meg minden, mert, hogy kíváncsi rá. Viszont Taylor egész nap nem keresett, de gondoltam, hogy azért, mert még mindig pikkel a tegnapi miatt. Csak nem értem, miért kell bolhából elefántot csinálnia, amikor szerintem semmi félreérthetőt nem követtünk el, se én, se Jace. Nem értettem, de azon voltam, hogy kibékítsem valahogy, s ezért miután Laurennel elbúcsúztunk, egyből átmentem Taylorékhoz, bízva abban, hogy már otthon van. Pár kopogás után, végre, most meglepetésemre Dan nyitott ajtót.

- Hello Dan – mosolyogtam rá.
- Szia – mosolygott vissza – gyere be – invitált be.
- Taylor itthon van? – kérdeztem miközben bementem.
- Igen, fent van a szobájába – válaszolt egyből.


De mielőtt felmentem volna hozzá, köszöntem Debinek is és Make-nek is, majd felmentem Taylorhoz és ismét csak pár kopogás után léptem be. Épp az ágyán, háton, elnyúlva feküdt és egy labdát fel-le dobált, de bizonyára tudhatta, hogy én jövök, mert még csak rám se nézett. Ezt már furcsálltam. De mielőtt megszólaltam volna, leültem az ágy szélére.

- Na, mi a helyzet? – szólaltam meg.
- Semmi – mondta semlegesen.
- Még mindig duzzogsz?


De erre már nem jött válasz, csak szemrebbenés nélkül dobálta azt a labdát, ami meglehetősen már kezdett idegesíteni. Oh és a szótlanságából, meg persze a viselkedéséből egyből lejött, hogy még mindig haragszik.

- Most mi bajod van? – húztam fel a szemöldököm.
- Hát… csak nem tudtam, hogy Jace-el ilyen Jóba letettek – emelte ki a jóban szót, mire csak felhúztam a szemöldököm és értetlenül néztem rá – ugyanis láttam, hogy ma is találkoztál vele. És ne mondd azt, hogy megint tanultatok, mert nem vagyok hülye. Mondd el mit csináltatok igazából tegnap, és, hogy miért találkoztál ma is vele – nézett végre rám.
- Ma együtt lógtam Laurennel és esküszöm, hogy véletlenül találkoztunk Jace-el.
- Ühüm, és tegnap? – húzta fel a szemöldökét


Már nem akartam megint azt fújni, hogy tanultunk, hiszen úgysem hiszi el, de el sem mondhattam neki az igazat, így nem igazán tudtam, hogy mit válaszoljak.

- Én… - kezdtem bele nagy levegőt véve – nem mondhatom el.
- Micsoda? Épp a múltkor beszéltünk az őszinteségről, erre most azt vágod a képembe, hogy nem mondhatod el, mi van köztetek?
- Semmi sincs köztem és Jace között, hogy gondolhatod ezt? – mondtam ráncolt homlokkal.
- Ühüm, azért találkozgattok hírtelen minden nap – mondta semlegesen
- Csak értsd meg. Nem mondhatok semmit – kértem, jelezve, hogy ne faggasson tovább.
- Mit értsek meg? Azt, hogy az állítólagos legjobb barátom ráhajtott a barátnőmre? Kösz, de ezt nem nyelem le – kezdett kifordulni magából.


Elképedtem, hogy, hogy gondolhatja ezt rólam. Jace sose tenne ilyet vele és én sem. Ráadásul azok a hülye fotósok megint a nyomomba jártak, csak épp nem voltam figyelmes. De az is nagyon idegesített, hogy ennyire nem bízik bennem és ezt meri feltételezni. Ő pampogott nekem, hogy bízzak benne meg minden, erre most látszik, hogy ő se teljesen bízik bennem.

- De mielőtt összejössz vele, szólj – mondta gúnyosan, mire még jobban ideges lettem.
- És akkor te mondod nekem, hogy én vagyok a hisztis meg a féltékeny, amikor te se vagy különb – ez a mondat valahogy idegesen mondtam, pedig nem így akartam annak ellenére, hogy még is az voltam.


Erre sem érkezett válasz, de nekem is kezdett felforrni az agyvizem. Most komolyan ennyi miatt megsértődni? Már nem nagyon akartam tovább maradni, hiszen úgyse lehet ilyenkor nyugodtan beszélni vele, így úgy döntöttem, hogy inkább hazamegyek.

- Majd értesíts, ha észhez tértél – mondtam semlegesen, ahogy kimentem a szobájából.


Eléggé felidegelt ezzel a viselkedésével. Pufogva mentem le a lépcsőn, majd gyorsan elköszöntem Debiéktől és az autóba bevágódva már indultam is hazafelé. Végig az járt a fejembe, hogy Taylor miért fordult ki így magából. Mármint tudom, de nem értettem, hogy miért húzta fel úgy magát, amikor világosan megmondtam, hogy semmi sincs köztünk Jace-el. Ideges is voltam, de a lelki ismeretem sem hagyott békén. Sosem szerettem neki hazudni, vagy ha hazudok is, ő egyből észreveszi. Pedig ha tudná, mire készülünk… biztosan nem így viselkedne. Igazából abban reménykedek, hogy hátha megbékél és talán holnapra már el fogja hinni, bár arra inkább van több remény, hogy megbékél, mint, hogy elhiszi. Vagy megpróbál bízni bennem.

Ahogy hazaértem, beálltam a garázsba és mivel rettenetesen megkívántam a teát, így egyből a konyhát vettem célpontul, ahol épp Nick majszolgatott valamit.

- Szia – köszöntem neki elmosolyodva – mit eszel?
- Szia – mosolygott vissza – hát, egy kis csoki golyót – vonta meg a vállát – kérsz?
- Nem, köszi. Csak egy kis teát akarok inni – öntöttem közbe.
- Na, és hogy áll Taylor bulija?
- Már minden megvan – mosolyogtam rá.
- Aszta. Laurennel beállhatnátok szupergyors buli szervezőknek –kuncogta el magát.
- Lehet – nevettem vele – hamar le akartam tudni mindent, hogy ne az utolsó pillanatba kapkodjak – kortyoltam bele a teámba.
- Ühüm, ez jó – bólogatott – a turné alakul?
- Ühüm – bólogattam.
- A klip?
- Vágásban van.
- Album?
- Kiadásra készen.
- Nem vagy bő beszédű most – kuncogott.
- Hát… - vontam meg a vállam.
- Nincs jó kedved?
- Nincs annyira – ingattam a fejem.
- Miért? – húzta fel a szemöldökét.
- Mert Taylor azt hiszi, hogy Jace és köztem van valami, pedig csak a buliját segít megszervezni. Most meg duzzog tegnap délután óta.
- Majd megérti, ha eljön a buli napja.
- Miért, szerinted addig fog duzzogni? – tágultak ki a szemeim megijedve.
- Nem tudom – vonta meg a vállát.
- Hát, remélem nem.
- Ne rágódj ezen. Majd biztos megenyhül – mosolyodott el – na, de én megyek fel. Jó éjt – adott egy puszit.
- Rendben, jó éjt – mosolyogtam rá.


Gyorsan még megittam a maradék teámat, majd úgy, ahogy drága bátyám, én is felvonultam a szobámba. Kicsit már fáradtnak éreztem magam, ezért elmentem lefürödni. Egy gyors zuhanyzás és hajmosás után, jól megtörölköztem, magamra kaptam a pizsamámat és a lap-topommal a kezemben, az ágyra heveredtem, s közben a tv-t is bekapcsoltam. Az interneten először is megnéztem az e-mailjeimet, és felnéztem a közösségi portálokra is, válaszolgattam néhány levélre, frissítettem az adatlapjaimat és a fotóimat is, majd felnéztem az msn-emre is, ahol épp fent volt néhány barátom, akikkel egyből elkezdtem beszélgetni. Jó volt velük végre beszélni és hallani, hogy mind jól vannak. Egyszer csak hírtelen megcsörrent a telefonom, bízva abban, hogy Taylor lesz az, így gyorsan a kezembe vettem, de amikor a képernyőre pillantottam, meglepetten vettem fel.

- Halló? – szóltam bele, várva Ryan hangjára
- Szia – hallottam meg végre – jól vagy?
- Hát… úgy pár nap elteltével, igen. Jól vagyok.
- Ne haragudj, hogy csak most hívlak.
- Nem gond – vontam meg a vállam – és Kíra? Együtt vagytok még?
- Igen, ez ügyben is hívtalak. Szóval arról lenne szó, hogy Kíra megbánta, amit tett, és nem gondolta komolyan azokat, amiket mondott neked.
- Oh, tényleg? – mondtam gúnyosan – és akkor ezt ő miért nem tudja elmondani? Vagy talán beálltál a csicskásának?
- Azért, mert szégyelli magát.
- Hát van is miért szégyellnie magát. És nyugodtan megmondhatod neki, hogy ne számítson tőlem semmi jóra. Nem hiszem, hogy ezek után ő meg én újra barátok… oh, sokat is mondtam, inkább még ismerősök sem leszünk. Az jó, hogy megbánta, de nem tud meghatni. Megalázott, kibeszélt a hátam mögött, flegmáskodott velem és satöbbi. A lényeg, hogy nem barátnőként viselkedett és az ilyen embert én már szinte semmibe nézem. Tudja, nagyon jól mivel tud a legjobban megbántani és ezt fel is használta, csak nem értem miért. De őszintén már nem is érdekel – magyaráztam.
- Ühüm, értem. Hidd el, hogy nem változott meg.
- Ryan, engem nem kell meggyőzni. Ez az én döntésem, tartsa tiszteletben. Amúgy is, ha van valami baja velem azt nem így kellett volna megoldani.
- Teljesen jogos.
- Ennyi. Én nem fogok vitázni vele, nálam leírta magát. Te is tudod, milyen vagyok. Engem, ha egy barát így megbánt, azzal már a büdös életbe nem lesz ugyanolyan a kapcsolatom, mint azelőtt.
- Igen, tudom.
- Ezt üzenem neki.
- Rendben, átadom. De rám is haragszol?
- Nem. Kellene?
- Nem tudom, csak azt hittem, hogy megsértett az is, hogy ő meg én együtt vagyunk.
- Nem, dehogyis. Felőlem legyetek együtt, nem az én dolgom.
- Rendben, oké. És tudd, hogy tényleg sajnálja.
- Rendben. Még valami?
- Nem, ennyit szerettem volna.
- Oké, akkor… szia – mondani akartam, hogy majd beszélünk, de akkor talán abből az jön le neki, hogy „lehet, kibékülök Kírával”, pedig nem sok esély van rá.
- Szia – bontotta a vonalat.


Hogy őszinte legyek, ezt értékeltem, hogy bocsánatot kért, de jobban örültem volna, ha maga Kíra kér bocsánatot, nem mással küldözget. De azért ez is már valami. Igazából amilyen nagy szája volt a bulin, nem is számítottam erre. Bizonyára Ryan beszélt a fejével, vagy maga jött rá a dolgokra. Visszatérve a laptopozásra, már nem sok kedvem volt hozzá, így gyorsan elbúcsúzkodtam a barátaimtól, és kikapcsoltam, majd a tv elé heveredve, elkezdtem kapcsolgatni, és ismét az MTV-n akadtam meg, amin épp ugyanúgy a Jersey Shore ment. Őszintén szólva nagyon megszerettem őket. És látva, hogy egy új részt adtak, kíváncsian figyeltem a történéseket.

Ahogy vége lett, még egy ideig néztem a tv-t, majd unottan inkább kikapcsoltam, és magamra húzva a takarót, próbáltam elaludni. De nem sok sikerrel, ugyanis ismét Tayloron járt az eszem. Hol máshol?! Nagyon zavart, hogy mérges rám, a semmiért. Persze ő mást gondol, de ahogy mondta Nick, remélhetőleg megérti, majd ha meglátja a buliját, addig meg hátha megbékél. Sok forgolódás után, végre sikerült valahogy álomba szenderülni….

Szandra Burke's life 72 rész

Másnap reggel nagyon jó kedvvel keltem fel. Bizonyára azért, mert kialudtam magam és végre jól éreztem magam. Szinte fel voltam pörögve. Már vártam, hogy menjünk Laurennel hely után kutatni. Mindig is szerettem szervezkedni. Így miután felnyitottam a szemem, az ágyból kipattanva már mentem is a fürdőbe, ahol szokás szerint megcsináltam a teendőimet.










Ezután a gardróbból gyorsan kiválasztottam egy nyárias kellemes sárga színű felsőt, és egy sötétebb farmert, plusz kiegészítőkkel. Igazítottam még a hajamon egy kicsit, felhúztam a papucsom és a táskámat, majd leindultam a földszintre bekapni valami reggelit. Amikor leértem már éreztem az ismerős finom illatokat, mire még jobban megörültem.

- Palacsinta! – ugrottam fel, amikor láttam, hogy az érzékeim nem csalnak.
- Neked is jó reggelt – kuncogott rajtam anyukám.
- Nyami – ültem le a pulthoz – és jó reggelt – vettem már is néhányat a tányéromra.
- Mész el?
- Ühüm. Képzeld, Taylornak szervezünk egy hatalmas meglepetés bulit a szülinapjára és ma Laurennel megyünk nézni néhány helyet.
- Ha segíthetünk, valamiben csak szóljatok.
- Rendben, de kezünkbe tartjuk a dolgokat. Mindent megterveztünk már. Lauren szervezi a Dj-t, az enni-inni valót, és most akkor közösen a helyet is lerendezzük. Én pedig a vendéglistáról meg a fellépőkről gondoskodok. Ugye ti is eljöttök? Taylor örülne szerintem. Persze jönnek Debiék is. Meg az összes barátját meg akarom hívni.
- Persze – mosolygott.
- Majd úgy szeretném csinálni, és ezt mindenkinek elmondom, hogy a szülinapján egész nap senki se köszöntse fel, hogy olyan legyen mintha elfelejtettük volna és akkor robbanásszerű meglepetés lesz neki.
- Tényleg jól megterveztétek. És kik lesznek a fellépők?
- Hát… a Bon Jovi-ra gondoltam, meg a 100 Monkeys. Mert mindkettőt nagyon szereti.
- És te? Nem énekelsz neki valamit?
- Hát… nem tudom. Szívesen énekelnék, csak az az ő napja lesz, és nem akarom, hogy másra terelődjön a figyelem.
- Te tudod. De szerintem örülne neki.
- Majd még meglátom – vontam meg a vállam.


Még tovább beszélgettünk egy kicsit, majd amikor meghallottam, hogy Lauren dudál, még magamba pakoltam 1 palacsintát, és egy gyors búcsút véve anyutól, kimentem Laurenhez.

- Na, szia – mosolygott, ahogy beültem.
- Szia – mosolyogtam én is – na, mehetünk – indultunk el – hová megyünk először?
- A Seventyfour-ba. Elég jó hely.
- Okés – mosolyogtam.


Az úton, mint máskor most is beszélgettünk, illetve a zenét hallgattunk. Aztán eszembe jutott egy újabb fontos „kellék” a bulihoz.

- Te! – néztem Laurenre – a tortát el ne felejtsük.
- Uh, tényleg. El is felejtettem.
- Nekem is most jutott az eszembe.
- Nem baj, akkor beugrunk egy cukrászdába is.
- De valami különleges torta kell, nem amolyan egyszerű.
- Nyugi. A legjobb cukrászokat ismerem.
- Akkor jó – nyugodtam meg.


De tényleg, hogy mehetett ki ez a fejemből. A torta! Milyen a szülinap torta nélkül. Semmilyen.

- Amúgy Vegasban jobb klubok lennének.
- Áh. Odáig azért nem megyünk el – kuncogtam – majd ha a 21-diket ünnepli.
- Jól elraktad – kuncogott velem.
- Vagy esetleg ha én ünneplem a 18-dikat.
- Jól hangzik – nevetett.



Szinte az egész délelőttünk ráment a keresgélésre, mivel mindegyikkel volt valami bajom sajnos. Volt, amelyik túl kicsi volt, vagy túl nagy, vagy nem volt elég nagy a színpad, vagy csak egyszerűen nem tetszett. De végül még is megtaláltuk a tökéletes helyszínt, ami a Lavo night club lett. Bár ott sem volt olyan nagy a színpad, de azt mondták, hogy ki tudják bővíteni. Ráadásul a díszítést is elvállalták, úgy, hogy már erre se lesz gondunk. Így már a helyet is kipipálhattam. Hazafele úton, beugrottunk egy cukrászdába, ahol szintén elkezdtünk válogatni egy jó ideig, de nekem volt egy saját ötletem a tortához, így amikor kijött hozzánk a fő cukrász, elmondtam neki a terveimet. Valamilyen filmes tortát akartam, mert ugye Taylor imádja a munkáját, de úgy, hogy közbe benne legyen Taylor személyisége is a tortába. Szerencsémre ezt egyből megértette a cukrász és egyből beindult a fantáziája, majd le is rajzolta az elképzelését, ami nagyon tetszett. Nem akartam túl nagyot, de kicsit se, mivel remélhetőleg leszünk jó páran. És hála azt is elvállalták, hogy kihozzák majd a helyszínre pár órával a buli kezdése előtt, így már azt is kipipálhattam. Ahogy hazaértem leültem a nappaliba a kis noteszemmel és egyből Jace-t hívtam fel, hogy átjöjjön hozzám. Néhány csörgés után végre felvette.

- Szia Jace – köszöntem bele.
- Öhm…. – értetlenkedett a telefonba.
- Szandra Burke vagyok.
- Jaaa. Szia – kapott észbe végre – hát te? Hogy hogy felhívtál? Van valami gond?
- Dehogy is. Csak szeretnék veled beszélni. Nem tudsz átjönni hozzám?
- Baj van? – hallottam az aggódást a hangjában.
- Nem, nem, nem. Csak… mindegy. Majd elmondom. Csak gyere.
- Rendben, akkor indulok.
- Oké. Szia.
- Szia.


Hallottam a meglepettséget a hangjában, de nem is számítottam másra, hiszen szinte sosem szoktam felhívni. Azt hiszem ez lesz a többi barátjával is, de nem gond. Kábé 15 percet kellett várnom, majd ahogy meghallottam, hogy csengettek, felugrottam a kanapéról és az ajtóhoz vágtattam.

- Szia – mosolyogtam Jace-re – gyere be – invitáltam be.
- Szia – ölelt meg először – na, mondd.
- Gyere, üljünk le ide – mutattam a nappaliba.
- Azt hittem valami baj van – indultunk el.
- Nem, dehogy – ültünk le a kanapéra – na, szóval. Tudod, nemsokára lesz Tay szülinapja és Laurennel szervezünk neki egy meglepetés bulit.
- Ahhh, király – örült meg neki.
- De nagyon titkos. Illetve csak Taylor számára az. Ha elmered mondani neki, kinyírlak – mondtam viccelődve a végét.
- Oké, oké. Nem mondom el.
- Azért is hívtalak el, hogy meghívlak, meg, hogy kellene a segítséged.
- Na, mondd.
- Tegnap átküldtem Tay telefonjából szinte az egész telefonkönyvét, de azért, hogy minden barátját elhívhassam. Szóval és abban kellene segítened. Lényegében a vendéglistát kellene összeállítani, csak nem tudom, hogy kivel milyen viszonyba van. Illetve tudom nagyjából, de szerintem te ezt jobban tudod.
- Oh, persze. Segítek.
- Már kiírtam azokat a neveket, akikben biztos voltam, hogy el is jönnek, meg, hogy Tay-el jóban vannak, de a többit azt rád bízom.
- Rendben.
- Nézd, itt vannak benne – adtam oda neki a telefonom és mutattam meg a neveket – írd fel ide, akiket még meg kell hívni – mutattam a noteszemre – addig hozzak neked valamit inni?
- Hát… megköszönném – mosolyodott el.
- Okés – álltam fel és indultam a konyhába.
- Egyébként ez egy nagyon jó ötlet – szólalt meg közbe utánam.
- Köszi – kuncogtam el magam s közben öntöttem neki gyümölcslevet, s indultam vissza hozzá.
- Gondolom te találtad ki – kuncogott, s írta lefelé a neveket.
- Igen. De Lauren nagyon sokat segített a szervezésben. Már meg van a hely, a torta, a Dj is és Lauren intézi az enni-inni valót is.
- Aszta.
- Mindent le szeretnék tudni időbe.
- Ühüm – kortyolt bele az italába.
- Lesznek fellépők is. Megpróbálom megszerezni Bon Jovi-t, meg a 100 Monkeys-t is.
- Taylor odáig lesz – nevetett fel.
- De majd úgy szeretném, hogy a szülinapján senki se köszöntse fel, tudod, hogy úgy látszódjon mintha elfelejtettük volna.
- Ez gonosz – kuncogott – és hogy akarod majd rávenni, hogy eljöjjön? Főleg ha megharagszik azért, mert nem köszöntöttük fel.
- Ezen még nem is gondolkodtam.
- Ha gondolod, segíthetek. Mondjuk, este beállítanék hozzá azzal, hogy hírtelen mennie kell egy fontos megbeszélésre, aztán meg kiderül, hogy csak a bulijára megyünk. Szerintem nagyot ütne.
- Te egy agytröszt vagy – kuncogtam a jó ötletén – ez nagyon jó ötlet. Akkor azt rád bízom.
- Oké.


Néhány jó pár percig még írogatott, aztán amikor végzett úgy döntöttünk, hogy elkezdjük felhívni az embereket. Minél előbb annál jobb. Viszont mielőtt felhívtuk volna az első emberkéket, hírtelen kopogtak az ajtón, mire felugrottam és oda baktattam. Fogalmam sem volt, hogy ki lehetett az, de amikor kinyitottam, azonnal visszább csuktam az ajtót, hogy csak a fejem látszódjon, mert, ugyanis ahogy Taylort megláttam, egyből beugrott, hogy megbeszéltük, hogy délután átjön. De nem akartam, hogy itt találja Jace-t, mert akkor biztos elkezd valamit sejteni.

- Szia – böktem ki végül.
- Szia – nézett rám értetlenül – nem mehetek be?
- Hát öö… most nem alkalmas. Tudom, megbeszéltük de…. bocsi – húztam el a szám és néztem rá bocsánatkérően.
- De van itt valaki, vagy mi a gond? – ráncolta a homlokát.
- Öhm… itt vannak a…. barátnőim – találtam ki gyorsan.
- Hazudsz – döbbentem le a felismerésén.


Erre csak a hallgatásommal válaszoltam, hiszen már nem akartam hazudni neki. Nem valami jól éreztem magam a kis füllentések miatt, mert saját magam se szeretem a hazugságokat. Mire feleszméltem Taylor az ajtóra tette a kezét, majd egy mozdulattal kinyitotta és döbbenten nézte, hogy Jace ott ül a nappaliban.

- Mit csinálsz te itt? – nézett rá felhúzott szemöldökkel.
- Hát ööö… - nézett rám Jace azzal a kifejezésével, hogy „segíts”.


De nekem se jutott semmi értelmes az eszembe.

- Mi csak tanulunk – bökte ki végül Jace – tudod, mondtad, hogy Szandra jó matekból én meg gondoltam kérek tőle egy kis segítséget – néztem rá ledöbbenve. Ilyen hülyeséget! Mondjuk jobb, mint a semmi.
- Aha – bólintott Taylor – és akkor hol vannak a könyvek? – nézett körbe.
- Hát… könyv nélkül tanulunk – néztem Jace-re azzal a tipikus „Hülye vagy?” kifejezésemmel. Mégis melyik hülye tanul könyv nélkül?
- Érdekes – nézett rám Taylor – de nem azt mondtad, hogy a barátnőiddel leszel ma?
- Hát… már vége a csajos napnak.
- De akkor ezért nem akartál beengedni?
- Azért nem akart beengedni, mert azt mondtam neki – szólalt meg Jace, mire még jobban kidőltek a szemeim rá – nyugodtan akartam tanulni, mert tudod, hogy elég hülye vagyok matekból.
- Tőlem is kérhettél volna segítséget – nézett Tay immár Jace-re.
- Azt hittem nem érsz rá – vonta meg a vállát.
- Na, jó. Rendben. Akkor majd beszélünk – nézett rám furcsán, amitől még jobban rosszul éreztem magam.


Úgy éreztem, hogy megbántottam és főleg, hogy hazudtunk neki. Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz eltitkolni előle. De ha elkezdek magyarázkodni, akkor meg minden kiderülne, így csak bólintottam egyet, majd elköszönt még egyszer és elment.

- Olyan hülye vagy – néztem Jace-re ahogy bezártam Tay után az ajtót – Tanulunk? Könyv nélkül? Ilyen hülyeséget még nem hallottam – mentem vissza hozzá.
- Valamit ki kellett találni. Amúgy is szólhattál volna, hogy jön délután hozzád.
- Elfelejtettem. De akkor is. Láttad az arcát? Szerintem tuti, hogy megbántottuk mindketten. Olyan szomorú volt. És tuti nem vette be ezt a tanulós dolgot.
- Ez jutott előbb eszembe.
- Jó, mindegy – vontam meg a vállam – de remélem sikerül eltitkolni előle.
- Hazugság árán is.
- Ja – húztam el a szám.


Ezen túllépve, inkább újra a vendég listával kezdtünk foglalkozni és elkezdtük hívogatni sorba az embereket. Bár mivel Jace-nek mennie kellett, ezért csak pár embert hívott meg a többi pedig rám maradt, de mivel ráértem így nem volt gond. Gyorsan elbúcsúztam Jace-től, majd immár a szobámba folytattam a hívogatást. Mindenkinek elmondtam, hogy, hol, mikor és hány órától lesz, és hogy senki ne köszöntse fel. Szerencsére mindenkit elértem, és ők is jó ötletnek gondolták ezt az egészet, bár nagyon meglepődtek, amikor felhívtam őket. Volt olyan is köztük, akivel még nem is beszéltem soha, sőt még csak nem is találkoztam, de azért minden rendben ment. És A 100 Monkeys is fellép, mivel Jackson is jön, így igen-t mondott rá. Jócskán elment a délután, már majdnem 8 óra volt, de még mindig volt 1 ember, akit nem hívtam fel. Utoljára hagytam Taylor Swift-et, mert bevallom tőle eléggé paráztam, de ahogy mondtam félre tettem a negatívumokat és erőt véve magamon, végül elkezdtem tárcsázni a számát.

- Igen? – vette fel pár csörgés után.
- Öh, szia, Taylor. Szandra Burke vagyok – köszöntem neki normálisan.
- Oh, szia – hallottam a ledöbbenést a hangjában – most mivel akarsz vádolni? Vagy mit akarsz? – váltott kissé ellenséges hangra.
- Nem, nem, semmi. Csak hamarosan lesz Taylor születés napja és szerveztem neki egy meglepetés bulit. És mivel szerintem jóban vagytok, így úgy gondoltam, hogy téged is meghívlak.
- Oh, ez meglepett – váltott ismét normálhangra – tényleg?
- Igen. Mert ez Taylor napja lesz, és azt akarom, hogy minden barátja ott legyen. Szerintem megoldható, hogy mi ketten egy terembe legyünk, ugye? Úgy értem, idézőjelben „felnőttek” vagyunk. Tegyük félre a rosszakat és próbáljunk meg normálisan viselkedni egymással. Legalább a szülinapján.
- Hát… tényleg megleptél. De felőlem rendben van. Számíthatsz a jelenlétemre.
- Rendben – mosolyodtam el – akkor február 11. Itt Los Angelesben a Lavo night clubban lesz. Este 7-től lesz a gyülekező és olyan 8-9 körül kezdődik majd a buli, amikor meg jön Taylor. De erről semmit sem tud Taylor. És szeretném még azt kérni, hogy ne köszöntsd fel a szülinapján egész nap, így olyan mintha elfelejtenénk. És így tényleg meglepetés lesz neki.
- Rendben, megjegyeztem. Örülök, hogy elhívtál.
- Nincs mit.
- Akkor gondolom, majd ott összefutunk.
- Biztosan.
- Oké, szia.
- Szia – bontottam a vonalat.


Nagyon meglepett, hogy milyen kedves volt velem. Arra számítottam, hogy végig flegmázni fog velem, de ahhoz képest nagyon is rendes volt. Úgy tűnik ilyen is tud lenni. Ezen mérlegelés után, hírtelen eszembe jutott Taylor, de mielőtt felhívtam volna, elmentem gyorsan letusolni. Ahogy végeztem a pizsamámba bújva, az ágyba másztam, majd a telefonomat elővéve, elkezdtem tárcsázni.

- Szia – köszöntem bele már is bocsánatkérően.
- Szia – hallottam meg a kicsit szomorkás hangját.
- Baj van? – bár hiába kérdeztem, úgy is sejtettem, hogy a délutáni dolog volt a baja.
- Nem, nincs. Csak nincs jó kedvem. Milyen volt a tanulás? – hallottam egy kis gúnyt a hangjában.
- Elment.
- Ja. Pedig tudom, hogy nem tanultatok. Nem kell hülyének nézni.
- Nem néztünk hülyének. Tényleg tanultam vele. Délután felhívott, hogy átjöhet-e én meg igen-t mondtam – és ismét belém hasított az a rossz érzés.
- És milyen volt a csajos nap?
- Jó volt. De ugye most haragszol? Mert akkor ne haragudj.
- Mindegy.
- Hát nekem nem az. Ha haragszol nem tudok majd aludni és idegesíteni fog. Tudom, hogy Jace a bajod. De komolyan. Higgy nekem. Tényleg csak… tanulni jött.
- És ilyen sokáig tartott, hogy csak most hívtál fel?
- Nem. Csak volt egy kis dolgom még és mivel már viszonylag késő volt, így úgy gondoltam, hogy már nem megyek át.
- Ühüm, értem.
- Holnap találkozunk?
- Nem tudom – suttogta.
- Holnap átmegyek és megbeszéljük. Tudom, hogy addig úgy is ilyen leszel.
- Nem Jace-el kell tanulnod?
- Nem – vágtam rá – ne légy már ilyen.
- Jó – mondta semlegesen.
- Úgy hallom most veled nem lehet beszélni. De holnap úgyis átmegyek.
- Jó – ismételte meg magát ugyanolyan hangnemben.
- Akkor, szia.
- Szia – nyomta ki egyből a telefont.


Ez most nagyon idegesített. Nem szeretem, amikor haragszik rám. Lelki ismeretfurdalásom támadt és nem is éreztem magam e-miatt olyan jól. A tv-t kezdtem el kapcsolgatni, de semmi sem tudta elterelni a gondolataimat. Végig ezen járt az eszem és csak idegesítettem magam. Az én hibám, hogy elfelejtettem, hogy jön hozzám délután. Jace-t sem kellett volna áthívni, hanem valahol találkozni kellett volna inkább. Akkor mindezt elkerülöm. Miután meguntam a tv-t kapcsolgatni, inkább kikapcsoltam és úgy gondoltam, hátha el tudok aludni, így magamra húztam a takarót és lehunytam a szemem.

Sehogy sem ment az elalvás. Órákig forgolódtam és folyton kattogott az agyam, mindig Tayloron járt. Nem tudom, holnap mit is fogok neki mondani, de megpróbálom vele elhitetni ugyanezt. Aztán úgy hajnal táján végre már sikerült valahogy elaludnom….

Videó

Sziasztok:D Most nem frissel jövök, csak egy kis videóval ami a saját művem. Ma egész nap unatkoztam, így úgy döntöttem, hogy csinálok egy videót a két főszereplőmről. Bár nem lett valami profi!! Gondoltam megosztom veletek:D
Tessék: