- Szia, Mike – szóltam bele kedvesen.
- Szia – köszönt vidáman.
- Nah szóval. Kellene egy repülőjegy Kanadából ide Los Angelesbe. Aztán még a párizsi jegyek is kellenek.
- Igen, a párizsi jegyeket már elintéztem már csak fel kell vennünk indulás előtt. A kanadai mikorra kell?
- Hát úgy, hogy már csütörtök délután itt legyen a barátnőm.
- Barátnőd?
- Kíra. Ő is jön velem Párizsba meg Berlinbe. Arra is foglalnál neki jegyet?
- Persze. Ezért vagyok. Akkor visszahívlak, ha megvan a Kanadai jegy. Egyébként, pénteken hajnal háromkor indul a gép.
- Rendben. Köszi, mindent – hálálkodtam.
- Igazán nincs mit – mosolygott.
- Akkor majd hívj. Szia – köszöntem el
- Szia – nyomta ki a telefont.
Na, ez is megvan részben. „Uhh, a banda”- csaptam a homlokomra. Előkaptam a lap-topom és bekapcsoltam. Beléptem az e-mail címemre, ami már tele volt rajongói levéllel. „Jó rég néztem már fel” – gondoltam ámultan. Megnyitottam egy új ablakot és elkezdtem írni „Szia. Lehet már Michael szólt, de én is írok azért. Pénteken indulunk Párizsba, mert szombaton lesz egy 1 órás koncert, aztán pedig hétfőn Berlinbe megyünk ahol szintén egy 1 órás koncert lesz. A gép pénteken hajnal 3-kor fog indulni. Ha valami nem világos, akkor hívj nyugodtan. Puszi Szandra” Csatoltam a levelet mind a 4 banda tagom címéhez és elküldtem. „Ezzel is megvagyok” – büszkélkedtem magamban. Nem kapcsoltam ki a lap-topot mivel meg akartam nézni a leveleimet, a többi közösségi oldalt ahol fent vagyok és a honlapomat, amit egy Michael által felbérelt nő, tart rendben. De először is ideje volt felöltözni. Mivel mára nem terveztem semmit, kivéve azt, hogy délután megyünk Lautnerékhez, ezért egy egyszerű otthoni cuccba öltöztem. Fekete atléta, egy kék, bő melegítővel, és összefogtam a hajam.
Gyorsan még bevetettem az ágyam, és visszahuppantam a lap-topomhoz. Az ilyen internetes dolgaimat senkire sem bízom, csak a postai rajongói leveleket, amiket mindent hónap végén általában megkapok. Azokra mindig szánnom kell egy napot. Úgy döntöttem, hogy párat megnyitok és elolvasok. „Lássuk csak”- motyogtam magamnak. Luse levele: „Szia Szandra. Óriási rajongód vagyok, azóta amióta megláttam az első videó klipedet. Mindig alig várom, hogy itt a közelben koncerted legyen. Az egyik álmom az volt, hogy láthassalak élőben, és amikor itt voltál /Vancouverben/ végre valóra válhatott. Annyira megörültem, amikor anyukám bejelentette, hogy vett nekem jegyeket a koncertedre, hogy elkezdtem ugrándozni fel-alá. Csodálom, hogy ahhoz képest amilyen nagy sztár lettél, te látszólag ugyanaz a kedves, szomszéd lány maradtál, remélem ez nem csak látszólagos. Lehet, nem emlékszel rám, de Vancouverben sikerült egy közős fotót készítenünk, amit be is linkeltem neked. Te vagy a példaképem, olyan szeretnék lenni, mint te. Remélem, mindig ugyanilyen maradsz, mert én /mi/ úgy szeretünk amilyen vagy. Az egyik legnagyobb rajongód Luse” Oh, milyen kis édes – mosolyodtam el. Megnyitottam a képet, és emlékeztem ki volt az a kislány. Nagyon aranyos volt élőben is. Elolvastam még pár levelet, aztán kikapcsoltam és a helyére tettem. Eszembe jutott, hogy ezt a mai Lautner vacsorát meg sem kérdeztem anyukámtól, így lesétáltam a konyhába abban bízva, hogy ott megtalálom. - Szia, anyu – köszöntem mosolyogva, ahogy leültem a pulthoz.
- Jó reggelt – mosolygott vissza.
- Nem is említetted, hogy ma délután megyünk Taylorékhoz – vettem el egy almát.
- Tényleg? – nézett rám kérdőn – pedig azt hittem tudod
- Hát, tegnap beavatott Tay – haraptam bele.
- Akkor tudod.
- Aha - vontam meg a vállam –egyébként szakítottam Ryannel – haraptam bele még egyet az almába.
- Na, ez nekem új! – fordult felém meghökkenve – miért? – ráncolta a homlokát.
- Nem mentek vele jól a dolgok – vontam meg a vállam.
- Rendbe se akarod vele hozni?
- Szerintem semmi értelme. – húztam el a szám.
- Ezt olyan lazán mondtad. Most komolyan, egy kicsit se fáj? – rázta a fejét értetlenül.
- Túl sokat volt távol tőlem. Már megszoktam, úgy, hogy nem fáj annyira. – haraptam megint egyet.
- Ez igaz – bólogatott. – és akkor most?
- Mi lesz most? Hát semmi. Leszek egyedül, pasi mentesen – vágtam egy huncut mosolyt.
- Esetleg nem valaki más miatt volt ez a szakítás? – nézett rám fél mosollyal.
- Nem. – vágtam rá. – kire gondolsz? – húztam fel a szemöldököm.
- Nem is tudom. Mostanában sokat lógsz Taylorral – mosolygott.
- Nem Taylor miatt szakítottam. Barátok vagyunk – hajtottam le a fejem, egy újabb huncut mosolyt elrejtve.
- Az jó.
- Mikor megyünk át? – néztem fel.
- 5-6 körül.
- Olyan hamar? – nyílt tágra a szemem.
- Grillezni fogunk. Meg tudod, milyenek vagyunk Debivel. Órákig el tudunk csevegni.
- Ja – motyogtam. – akkor ez ilyen kis nyárias buli?
- Igen – mosolygott.
- Fürödni is fogunk? Már, mint a medencébe.
- Azt nem tudom. De szerintem, ha beindultok ott mindannyian, akkor valószínű.
- Hmm… igaz. De most eszek valamit – mentem a hűtőhöz – a többiek? – néztem anyura.
- Az emeleten van mindenki – válaszolt nyugodtan.
- Nick még alszik? – húztam fel a szemöldököm.
- Szerintem igen – bólogatott.
- Oké. – vágtam egy huncut mosolyt, azon merengve közben, hogy gonoszkodni fogok és ráugrok, ha még alszik. De előtte eszek.
Vettem ki a kedvenc csirkemelles szalámim és a vajat. És csináltam magamnak csirkés szendvicset. Lassan megettem, aztán a gonosz Nick elleni tervemre gondolva, felslisszoltam az emeletre és a szobája felé vettem az irányt. Teljesen olyan kötekedős kedvembe voltam. Lassan, észrevétlenül elkezdtem kinyitni az ajtaját és boldogan láttam, hogy még javába húzza a lóbőrt. Betopogtam, és bezártam magam mögött az ajtót. Végig gondoltam mit fogok én ezért kapni. Minimum egy 1 órás házban szaladgálás lesz, vagy amikor valahová este elmegyek, és későn jövök haza másnap reggel ő nem fog aludni, hagyni, de megéri – huncutul mosolyodtam el. Vettem egy mély levegőt és 3 gyors lépés után, hopp….
- Háháá, kelj fel, kelj fel – hangoskodtam, ahogy ugráltam az ágyán.
- Mi van már? – nyöszörögte – menj ki innen – kezdett lefele tolni az ágyról.
- Kelj fel bátyus, gyerünk már – kiabáltam.
- Menj már ki. Aludni akarok – kezdett mérgesedni.
- Nem, nem nem – táncoltam, mint egy idióta.
- Mit akarsz? Azt, hogy szétrúgjam a segged? – emelkedett fel az ágyon, mire én leugrottam és kinyújtottam rá a nyelvem. – Ilyet ne csinálj, többet mert megjárod – mormolta miután kijöttem a szobájából.
Ott álltam pár percig és kinevettem, hogy milyen pofát vágott. Aztán gondoltam egyet és elindultam vissza a szobámba. De eszembe jutott, hogy lehet apu is itthon van, így benéztem a hálószobájukba. Valahogy ma tök jó kedvem volt. Olyan felszabadultnak éreztem magam. És már apuval is rég beszélgettem egy jót.
- Szia, apu – kukkantottam be a fejem a résnyire nyílt ajtón.
- Szia, kicsim – mosolygott rám.
- Bejöhetek? – nyitottam ki teljesen az ajtót.
- Gyere bátran – mutatott az ágyon mellette lévő üres helyre.
- Na és mizujs? Hogy vagy? – ültem le mosolyogva mellé.
- Semmi. Dolgozgatok – húzta el a száját – és veled? Jó kedved van ma – mosolygott.
- Hmm, igen. Nem tudom miért – vontam meg a vállam. – ugye ma te is jössz Lautneréknél?
- Persze. Na és, hogy megy az új album? Rég beszélgettünk már ilyenekről.
- Már minden dal meg van írva. Csak fel kell venni őket, de ezzel ráérünk – legyintettem.
- Michael és a többiek jó munkát végeznek? – ráncolta a homlokát.
- Teljesen – húztam ki magam. – Pénteken utazom Párizsba aztán Berlinbe is, koncertem lesz. És kedden pedig Orpah show, szerdán meg GMA – vontam meg a vállam.
- Akkor lesz programod. Anyád megint veled megy?
- Igen. De csak a koncertekre. Az interjúkra Michaellel megyek, meg akikkel szoktam.
- Oké. – fogta meg a vállam – tudod, kicsim. Büszke vagyok rád, hogy így rendbe tudod tartani a dolgaidat, meg, hogy ilyen ügyesen megbirkóztál ezzel a média élettel. – mosolygott rám.
- Ezt nektek köszönhetem – vontam meg a vállam – anyu mindig velem van. Tudom, hogy sokat dolgozol, ezért sem kínozlak azzal, hogy gyere el velem ide-oda. De persze jó lenne. – mosolyogtam rá.
- Tudom, tudom. Örülök, ha hétvégén kicsit pihenhetek. – húzta el a száját.
- Egyébként, most már nem kell aggódnod a fiúk miatt – hajtottam le a fejem.
- Na, mi történt?
- Szakítottam Ryannel – néztem rá kissé szomorkás fejjel.
- Miért? – húzta fel a szemöldökét.
- Hát, nem mentek jól a dolgok vele. Tudod, nekem az kell, hogy ha nem is mindig, de sokat legyen velem, és hogy engedjen meg dolgokat, de ő egyiket sem adta meg. – vontam meg a vállam.
- És nem vagy szomorú? – simogatta meg a vállam.
- Huh, hát szinte sosem volt velem. Úgy, hogy nem nagyon. Persze, fáj egy kicsit, mert hiányozni fog, de kibírom – mutattam egy félmosolyt.
- Ez a beszéd – mosolygott. – Amúgy nem gond neked, hogy ilyen sokat találkozgatunk Taylor családjával? Tudod, hogy jóban vagytok-e vagy ilyesmi? – húzta el a száját.
- Dehogy. Minden oké. Örülök, hogy jóban vagytok. De jelenleg, nem tudom Taylorral hogy is állunk – hajtottam le a fejem.
- Mondd csak, mi történt?
- Biztos, hogy a fiú problémáimra kíváncsi vagy? – kuncogtam.
- Persze – hökkent meg.
- Rendben – rántottam meg a vállam – szóval… tegnap találkoztunk a parton és sokat beszélgettünk. Elmondtam neki, a nehéz időszaktól a jóig, mindent. Aztán délután beállított egy kiskutyával a kezében, amit nekem hozott ajándékba. És ezzel nagy örömöt szerzett nekem – kuncogtam – aztán segített rendezgetni a kutyus dolgait, közben pedig beszélgettünk, meg öhm… flörtölgettünk. Valami még mindig van közöttünk. Aztán megmutattam neki a szobámat, és eljátszottam egy dalt neki a zongorán, amit még régen neki írtam. És aztán… megcsókolt – hajtottam le a fejem – szóval nem tudom, hogy állunk – mondtam el őszintén.
- Mm-mm. Értem. – bólogatott – ezért szakítottál Ryannel.
- Nem, dehogy. – ráztam a fejem. – csak Ryannel nem illünk össze – vontam meg a vállam.
- Oké. De most már nem aggódok. Tudom, hogy tudsz magadra vigyázni – kacsintott.
- Köszi – pusziltam meg és álltam fel az ágyról. – ha kellek, a szobámban leszek – mosolyogtam.
- Rendben – hallottam, még ahogy kisétáltam a szobából.
Vissza lesétáltam a földszintre, Bolyhos-hoz, aki már türelmetlenül vakkantgatott. – Szhiiija – guggoltam le hozzá. Aranyosan csóválta a kis farkát, és elkezdte nyalogatni a kezem. Felvettem a kutyusom és felsétáltam Stellához vele. Lassan kinyitottam az ajtót és megláttam, ahogy már Stella a számítógép előtt üldögél.
- Szia, húgi – mentem be hozzá – hát te mit csinálsz? – hunyorogtam a monitor felé.
- Hát, csak unatkoztam és gondoltam gépezek egy kicsit. Jajj de aranyos ez a kutyus. Honnan van ez? – simogatta meg nagy mosollyal.
- Még nem tudod? – hökkentem meg – tegnap kaptam Taylortól.
- Akkor a miénk? – állt fel nagy örömmel.
- Ühüm – mosolyogtam rá. – van kedved kijönni vele játszani? – vontam meg a vállam.
- Igen, persze - csiripelte.
- Akkor, menjünk – indultam az ajtó felé.
Lassan kimentünk az udvarra, ahol csodásan sütött a nap. Nagyon jó idő volt. Leültünk a fűre és mindketten elkezdtünk játszani Bolyhossal, aki már nem tudta melyikünkhöz szaladjon. Stellával így eljátszottunk vele, kábé 1 órán át, így amikor már kifárasztottuk szegény kiskutyust, visszavittem a kis helyére, ő pedig elszundított. Stella persze végig velem tartott. Nagyon örült Bolyhos-nak, azóta nem volt kutyánk mióta meghalt Bella.
- De, ugye tudod, ha nem leszek itthon a te felelősséged alatt lesz Bolyhos – mondtam Stellának, ahogy mentünk felfelé a lépcsőn.
- Igen – húzta ki magát –vigyázok majd rá – bólogatott büszkén. – majd Make-el játszunk vele – kuncogott.
- Rendben – mosolyogtam és kuncogtam vele.
Stella visszament a szobájába, és én is így tettem. Leültem az ágyamra, bekapcsoltam a tv-t és épp egy film ment az egyik adón, amit szeretek, a „Step up 2”. Valójában az egyik kedvencem, mivel én is szeretek táncolni, így mindenféle táncos filmet szeretek. „Hmm, pont mindjárt vége. De jó” – húztam meg a vállam. Végig néztem, aztán gondolva egyet felpattantam az ágyról és hírtelen döntésem szerint, elindultam a part felé. A jó idő miatt, gondoltam, hogy nagyon sokan lesznek lent, ezért, felkaptam magamra, egy napszemüveget, és egy sapkát, hátha nem nagyon fognak észrevenni. A reményeim úgy, ahogy beigazolódtak. Csak páran ismertek fel, de nekik is szívesen adtam autogrammot és fotózkodtam velük. Amikor a szokásos nyugis helyemre értem, volt ott pár szörfös gentleman, akiket mosolyogva végig mértem, aztán lefeküdtem a homokba, és csak a nap felém áradó energiájára koncentráltam. Nem gondoltam semmire, csak hallgattam, ahogy a víz csobban a szikla tövéhez, ahogy a sirályok próbálnak elkapni 1-1 elemózsiát maguknak, és ahogy szél fújja a hajamat.
********
Nem tudom meddig gubbaszthattam, így de talán eltelhetett 1-2 óra. Jól esett relaxálni kicsit. Eszembe jutott, hogy ma jelenésünk lesz úgy, hogy feltápászkodtam és hazakutyagoltam. Amikor hazaértem, anyukám a nappaliban takarított.
- Szia, anyu – köszöntem neki mosolyogva.
- Hát te merre jártál? – ijedt meg.
- Csak a parton voltam – vontam meg a vállam.
- Lassan készülődhetsz, mert nem sokára indulunk – ráncolta a homlokát.
- Már annyi az idő?
- Igen, fél 5 van – folytatta a törölgetést – én is ezt befejezem, aztán megyek és rakok egy kis süteményt, hogy ne menjünk üres kézzel – vonta meg anyu a vállát – utána pedig öltözni megyek.
- Ookéé – húztam el a szó végét.
Így, hát elindultam a szobámba, azon morfondírozva, hogy mit vegyek fel. Elvégre nem olyan nagy puccos helyre megyünk. Már, mint, úgy mond „családi környezetben” leszünk. És őszintén, most kedvem se volt annyira kirittyenteni magam. Így valami egyszerűre gondoltam. Amikor felértem, a gardróbomba indultam és elővettem egy fehér felsőt, koptatott miniszoknyával, és egy fekete hosszú ujjút legfelülre. Megfésültem a hajam, és kiengedtem, aztán a cipős szekrényből előkaptam egy tangapapucsot.
Megnéztem magam a tükörbe és elégedett voltam. Hamar kész lettem. Felvettem egy fekete táskát, amibe beledobáltam a dolgaimat, és lementem anyukámhoz. Már a többiek is lent voltak és a garázs felé igyekeztek. Én még segítettem anyukámnak kivinni a sütit, és aztán már indultunk is. Bevallom kicsit izgatott voltam, mert tegnap óta nem beszéltem Tay-el, és nem is találkoztunk. Kíváncsi vagyok, hogy, hogy fog viselkedni….
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése