2010. augusztus 12., csütörtök

Living the Dream 19 rész







Amikor felértem ledobtam a dolgaimat az ágyra, és mivel éreztem, hogy kezd nagyon melegem lenni, ezért a gardróbom felé véve az irányt kivettem az egyik egyszerű fehér bikinimet, és egy világos farmer shortot. Felvettem és még a fürdőben összefogtam a hajam. Végül a szobámba visszaérve, elraktam a vásárolt ruhákat. Mára már nem terveztem semmit, ezért hírtelen döntés szerint felkaptam a telefonom és elkezdtem tárcsázni 4 régi barátnőmet. Először Lizzie-t próbáltam meg.
- Szia Lizzie – köszöntem örömmel a telefonba.
- Szia, de jó hallani a hangod. Na mizujs?
- Köszi. Hát, csak kérdezni akarok valamit, de várj, a vonalba hívom még Rebeccát, Sonját, és Missy-t.
Mind hármójukat, felhívtam és a vonalba raktam őket, hogy egybe tudjunk beszélni.
- Na, mindenki itt van! – jelentettem ki.
- Sziasztok, csajok – szólt bele Sonja.
- Helló mindenkinek – köszönt Missy.
- Azért hívtalak titeket, mert ma délután semmi dolgom nincs, és gondoltam átjöhetnétek trécselni egyet. Csobbannánk a medencébe, meg ilyesmi. – mosolyogtam.
- Ez jó ötlet – mondta először Rebecca.
- Jól hangzik, én megyek – döntötte el Lizzie.
- Én is – értett egyet Sonja.
- És te Missy? Mondd, hogy ráérsz – kérleltem.
- Oké, én is megyek – kuncogott a telefonba.
- Király, akkor akár most azonnal jöhettek – kuncogtam én is boldogan.
- Összekapom magam és megyek – tette le Sonja.
- Én is megyek, már is – mondta egyszerre Lizzie és Rebecca.
- Akkor én is – végül Missy.
- Oké, várlak titeket. – tettem le én is a telefont.
Hírtelen ötlet volt, de jónak tűnt. Már rég beszélgettem velük. Végül is, ha már Nick haverjai itt vannak, akkor az én barátnőim is itt lehetnek. Eszembe jutott, hogy a medencén rajta van a védő nejlon, ami meggátolja attól, hogy por, kosz vagy bogár menjen a vízbe, ezért felálltam az ágyról, és lementem a lépcsőn ahol még mindig Nick és a haverjai tv-ztek. Amikor lebaktattam éreztem, hogy minden pillantás rám szegeződik. Oda néztem, és az érzéseim nem csaltak. Közelebb mentem, hogy Nickel közöljem a tervemet.
- Öhm… nem sokára itt lesznek a barátnőim, ha kopognak, és hátul leszek, engedd már be őket – néztem Nickre.
- Oké – bólintott egyet – de miért lennél hátul?
- Mert csobbanunk egyet a medencébe, mint látod – mutattam magamra – és leveszem a nejlont róla. Ha akartok, csatlakozhattok – vontam meg a vállam és indultam a hátsó udvarra ahol a nagy, és tiszta medencénk helyezkedik el.
Ahogy megfordultam még hallottam Nick haverjaitól jövő hírtelen véleményüket rólam „Nem mondtad, hogy ilyen jó nő élőben a sztár húgod”, „Haver, ő a húgom, akadj le róla”. Erre a pár mondatra, egy vállhúzással elintéztem és hátrasétáltam. Lassan leszedtem a nejlont, és kiterítettem a nagy kerítésünkre. Közben megint eszembe jutott Taylor, de lemondva róla figyeltem fel az ajtó csengőre. Rohanva indultam az ajtó felé, amit már Nick készült kinyitni.
- Jövöök – kaptam el az ajtó kilincset Nick előtt.
Kinyitottam gyorsan és a nagy mosoly, amivel annyira vártam a barátnőimet hírtelen lerogyott. Taylorral kerültem szembe, és a nagy mosoly helyett most csak két gyilkos szempárral találta szembe magát Taylor.
- Én…- kezdte nyitni a száját, de megszakítva bezártam előtte az ajtót. Megmondtam. Nem akarom látni. Bár ő még erről nem tud, de remélem ebből értette. Homlok ráncolva indultam a konyha felé. Amikor már kopogott. Nem igaz, hogy nem fogta fel – gondoltam dühösen.
- Nyissam én ki? – nézett rám kérdőn Nick. – Ki az egyáltalán?
- Taylor. Mondd meg neki, hogy soha többé nem akarom látni, és, hogy nálam örökre elásta magát, ennyi. – mondtam neki flegmán.
- Miért nem te mondod meg neki? – húzta fel a szemöldökét.
- Hahó, most mondtam, hogy nem akarom látni! – jelentettem ki.
- Hát, jó – vonta meg a vállát.
Leültem addig a konyhai pulthoz, és fél füllel hallgattam, hogy mit beszélnek.
- Szia – köszönt Nick, ahogy kinyitotta az ajtót.
- Beszélhetek Szandrával? – hallottam a már szinte könyörgő hangját.
- Bocsi, de épp az előbb mondta, hogy adjam át ezt: soha többet nem akar látni, és nála örökre elástad magad. Vagy valami ilyesmit üzent. – adta át Taylornak az üzenetem.
- Értem…. de meg mondanád neki, hogy… mindegy.
- Bocs, haver – húzta el a száját Nick.
- Akkor, szia – ment el.
- Helló – zárta be Nick az ajtót. – Kegyetlen vagy vele – fordult felém Nick, amire csak meghúztam a vállam és forgattam a szemem.
Végül is, anyunak igaza volt. Eddig bírta. Akkor eméssze még magát jó ideig, mert, engem nem fog látni egy ideig az biztos. A hírtelen düh, teljesen lehorgasztott. De próbáltam ezeket elfeledni, és arra koncentrálni, hogy nem sokára itt lesznek a barátaim és lesz egy jó délutánom velük. Ahogy ezen elgondolkodtam, már meg is szólalt [ismét] a csengő. Reméltem, hogy Rebeccáék lesznek azok. Gyorsan felálltam és elviharoztam az ajtóig. Kinyitottam lassan, és nagy sóhaj után megláttam Rebeccát, a háta mögött pedig a többieket.
- Szijasztok – nyílt nagy mosolyra a szám.
- Szia, megjöttünk – köszöntek mind a négyen.
- Gyertek be – tessékeltem be őket.
Egyébként tudni kell, hogy Rebecca és Sonja, elég nagy pasizós, így nem lepődtem meg mikor bejöttek és mindkét csajszi szeme a fiúkon ragadt.
- Nem mondtad, hogy pasik is vannak! – néztek rám mind a négyen.
- Ezek csak Nick haverjai – legyintettem egyet a kezemmel. – de nyugi, megkérdeztem, hogy jönnek-e pancsolni – kacsintottam rájuk.
- Helyes – igazgatta magát Sonja, amin elnevettem magam.
A barátnőim közelebb mentek a fiúkhoz és bemutatkoztak nekik. Addig én ugyanott álltam, és a hasamat fogva kuncogtam rajtuk. Közben anyukám is megérkezett és nagyra nyílt szemmel nézte, hogy mennyien vannak nálunk.
- Mi ez a tömeg itt? – jött közelebb hozzám
- Hát, ők Nick haverjai, és én is áthívtam a barátnőimet. Baj? – húztam el a szám sajnálkozóan.
- Jaj, dehogy. Csak azt hittem bulit akartok rendezni a tudtunk nélkül.
- Nem. Csak medencéznénk kicsit – vontam meg a vállam.
- Oh, persze. Ebbe a dög melegbe nyugodtan. Csináljak nektek lángost? – mosolygott rám.
- Igen, az jó lenne. – bólogattam mosolyogva – köszii – öleltem meg.
- Na, akkor megyek és ledagasztom. – ment a konyhába.
- Csajok. Irány a medence – jelentettem ki hangosan, mire mindenki elkezdett futni kifelé.
Én is siettem velük, de mielőtt lekaptam volna magamról a nadrágot, eszembe jutott, hogy hozzak ki pár kendőt majd megtörölközni benne. Ezért gyorsan felrohantam a szobámba, és levittem párat. Ledobtam a napozó ágyra, és lekaptam magamról a shortot.
- Jövööök! – kiabáltam, ahogy elkezdtem futni a medence felé.
Ahogy beleugrottam éreztem a bőrömön a finom lehűlés érzését, ahogy a meleg összecsapódik a hideggel. Amikor felértem a felszínre, láttam, hogy a fiúk is vetik lefelé a felsőjüket, aminek nagyon örültek a csajok. Aztán pár másodperc múlva, már 10-en lubickoltunk a medencében. Nagyon jól érezte mindenki magát. Ez már szinte olyan volt, mint egy kisebb buli. Megismertem 1-2 jó fej srácot Nick haverjai közül, akik bátran emeltek a nyakukba és úgy csatáztunk, vagy ellöktek a medencébe. És nem utolsó sorban még helyesek is. Az ugródeszkán is fejeseket ugrottunk, vagy épp csak belöktük egymást viccből. Kábé 1,5 órás pancsolás után, mikor már mindenki kezdett kicsit fáradni, kimásztunk a medencéből és megtörölköztünk.
- Hozzak nektek inni? – néztem körbe mindenkin.
- Igen – mondták egyszerre.
- Oké – tettem le a törölközőt és indultam be a házba – ja – fordultam meg –egyébként anyukám lángost süt, úgy, hogy lehet azt is hozok, ha van kész – mosolyogtam és indultam a konyha felé.
Már érezni lehetett finom illatokat. Ahogy befordultam a konyhába, láttam, hogy már volt kész.
- Viszek inni mindenkinek – mosolyogtam anyura.
- Oh, várd meg a lángost. Ezt még kisütöm és akkor már azt is kivisszük – nézett a tepsire. – mindegyik töltött – mosolygott.
- Ah, király – nyitottam ki a hűtőt és vettem ki egy üveg gyümölcslevet.
Vettem elő egy tálcát és rápakoltam a poharakat, amiket tele öntöttem. Aztán megvárva az utolsó sült lángost, anyukámmal elindultunk kifelé.
- Kaja idő! – kiabáltam, amire mindenki felkapta a fejét, és aki még a medencében volt, az is kiugrott.
Letettük a kinti asztalra, és mindenki köré gyűlt. Elvették az inni valót, és a lángost és leültünk enni. Ahogy leültem Missy mellé, hírtelen megint eszembe jutott Taylor. „Jól döntöttem-e, hogy kirúgtam?” – kérdeztem magamban. „Igen, jól” – válaszoltam egyből. Mit képzel magáról. Ha úgy tartja kedve megbánt, utána pedig nyalizik. Hát, nem fog velem játszani. Nem engedem, hogy ő irányítson. Nehezen fogok neki bármikor is megbocsátani. Egy az, hogy: megszégyenített, azzal, hogy miatta kellett megint jelenetet rendeznem kettő: tudja, hogy mivel bánthat meg, és meg is tette, három: pedig, hogy elhozta magával azt a dögöt, akit utálok és ezt nagyon jól tudta. Ahogy ezen mélyen elgondolkodtam, Missy oldalba bökése térített ki.
- Jól vagy? – nézett rám aggódóan.
- Igen, persze – bólogattam egy mosolyt színlelve.
Lassan megettük a lángost, és én is megittam a gyümölcslevet. Aztán teli hassal, mi, lányok, lefeküdtünk a napozóágyra, napozni. Persze először lekentük magunkat naptejjel, nehogy leégjünk. Mivel a napszemüvegemet fent hagytam a szobámba, és semmi kedvem nem volt felszaladni érte, ezért a szemüveg helyett, egy kendőt raktam az arcomra, hogy ne zavarjon a nap. A fiúk is inkább már csak az udvaron fociztak. Kimerített minket ez a víz. A napozóágyon feküdve is, folyamatosan azon a tegnapi estén járt az eszem, megint. Újra és újra visszajátszottam az agyamban, nem csak a tegnapot, hanem ami azelőtt történt. A parti sétától kezdve, a csókig, próbáltam visszaidézni, de még mindig nem értem az okot, hogy miért kellett ezt csinálnia. Most akkor azt hiszi, hogy eljön, bocsánatot kér és ennyi? Hát, nem így lesz, mert nem fogom ezt neki egy-könnyen megbocsátani. Soha nem mondtam még neki ilyet, hogy „Cseszd meg”, de kihozta belőlem. Plusz még azt mondja, hogy ő fontosabb nálam. Hát akkor menjen, és Taylor Swifttel beszélgessen, meg lófráljon együtt, nem érdekel. Na, jó. Nagyon is érdekel. Hogy féltékeny vagyok-e? Igen, az is vagyok, ezt bevallom. Furcsa, hogy Swift mindig képbe kerül. De most a megbántás nagyobb mint a féltékenység érzése. Eltűnődhettem ezen rendesen, mivel mire észbe kaptam pakolgatásra kaptam fel a fejem.
- Hát ti hová mentek? – vettem le az arcomról a kendőt.
- Öhm..sehova – néztek rám értetlenül
- Csak én lomolgatok össze utánatok. – bukkant elő anyukám.
- Ja – ráncoltam a homlokom.
A fiúkat már sehol sem láttam, gondolom bementek a játékterembe. Anyukám is még ott motoszkált pár percig, aztán lelépett ő is.
- Na. mesélj Szandra. A turné óta nem is nagyon beszélgettünk! – fordult mindenki felém, Missy pedig mosolyogva várta a közös történeteket a turné alatt.
- Hát. A turné az állati volt. – hadonásztam a kezemmel – van egy olyan sztorim, egy őrült rajongóval, hogy képzeljétek. Amikor Londonban voltam, rajongói találkozón, oda jön hozzám egy olyan 34 év körüli nő, kezében egy kisbabával és tudjátok mit kért tőlem? Azt mondja nekem: Aláírnád a kisbabám fejét? Én meg csak:”Tessék? Ne haragudjon, de szegény baba fejét nem fogom aláírni” Tudom kicsit goromba volt tőlem, de milyen az, már ha egy kisbaba fejét írom alá? Végül a nő kezét írtam alá. Elég furán éreztem akkor magam. Van egy másik is, szintén Londonban voltam akkor ugyanazon a találkozón. És odajön hozzám egy 4 év körüli kislány, egy könyvvel a kezében. És azt mondja nekem „Szia, hoztam neked egy kis ajándékot.” Annyira édes volt. És a könyvben mindenféle rajongói kép, meg koncert kép van, amiben rengetegen leírták, hogy milyen élményben részesültek a koncerten, vagy amikor velem találkoztak. Aztán a kislány még hozzá teszi, hogy „Csinálhatok 2 képet veled?” Én meg csak: „Jaj de édes vagy, persze, hogy csinálhatunk”. A helyszínen majd megfaltam olyan cuki volt. De minden turné előtt az volt a legjobb, hogy Missyvel majdnem elkéstünk mindig. Mondjuk ez nem jó, mert elhülyéskedtük az időt, de végül mindig nagyon jó műsort hoztunk össze. – kuncogtam visszaemlékezve.
- Ez már csak így volt – kuncogott velem Missy.
- És Ryan? – húzogatta a szemöldökét Sonja.
- Ja, igen. Ti még nem tudjátok. Szakítottam vele. – vontam meg a vállam.
- Ne haragudj, de ez várható volt már – vonta meg a vállát Rebecca.
- Miért? – húztam fel a szemöldököm
- Nem valami figyelmes pasi, meg alig van veled. Az ilyen nekem se kellene –vallotta be Rebecca elhúzva a száját.
- Te aztán ismersz engem – csodálkoztam, hogy kitalálta a szakítás okát.
- Hát – vonta meg a vállát.
- Akkor most szabad vagy? – mosolygott Lizzie.
- Iggeen – vallottam be hezitálva.
- Mi lenne, ha akkor ma kirúgnánk a hámból? – csapta össze a tenyerét Sonja.
- Nem fog menni – húztam el a szám – holnap délben próbám lesz – vontam meg a vállam.
- Hogy neked mindig kell menni valahová – motyogta viccesen Rebecca.
- Az egész hetem be van táblázva, sőt majd csak jövő hét kedd körül érek haza. Koncertem lesz Párizsban és Berlinben.
- Hogy te hová el nem jutsz – kuncogta Lizzie.
- Talán majd jövő héten valamikor elmegyünk bulizni egyet – húztam meg a vállam.
- És, mi van Taylorral? – nyitotta ki Missy a nagy szemét.
- Milyen Taylor? – mondta egyszerre Rebecca és Lizzie.
- Taylor Lautner – válaszolt helyettem Missy.
- Megint vele jársz? – ámultak el mindhárman.
- Dehogy. – csóváltam a fejem – barátok voltunk kábé 1 hétig.
- Mi történt? – hökkent meg Missy.
- Megbántott.
- Megint – mondta unottan Lizzie.
- Mivel bántott meg? – néztek rám.
- Hát, flegmáskodott velem, és ellenem fordult valamiért. De nem kell vele foglalkozni, nem nagyon érdekel – hajtottam le a fejem.
- Na, persze. Mi meg most jöttünk le a falvédőről – jelentette ki Sonja – meséld csak el részletesen.
- Missy bízhatok benned? Mert tudod, ez nagyon magánügyes – néztem rá félénken.
- Persze, nem mondom el senkinek.
- Hát akkor, először is elmentem sétálni a partra, ahol összefutottunk és nagyon sokat beszélgettünk, aztán elbúcsúztunk, de délután beállított egy kiskutyával, aki nagyon édes és Bolyhosnak neveztem el. Már akkor éreztem, hogy újra van valami közöttünk. Aztán felmentünk a szobámba, megmutattam neki, hogy, hogy átalakítottuk és eljátszottam egy dalt neki, ami róla szól. Aztán valahogy elcsattant egy csók, és az óta furán viselkedik velem – húztam meg a vállam.
- Megcsókol és megbánt? Ez hülye, megint? – nézett értetlenül Lizzie.
- Ez van – hajtottam le a fejem.
- És az óta nem hívott vagy ilyesmi?
- Eljött hozzánk, de még látni sem bírtam – húztam el a szám.
- Nem tudja, mit akar – csóválta a fejét Rebecca.
- Így csendben megjegyzem – kezdte Sonja – jó lenne titeket megint együtt látni – mosolygott rám.
- Ja. De kétlem. – vontam meg a vállam. – Na és veletek mizujs? A pasik? – néztem körbe
- Egy jó sincs – húzta el a száját Sonja
- Ja – értett egyet Lizzie.
- Na és te Reb? Missy?
- Öhm… hát nem rég megismertem egy édes fiút. Tom a neve, és alakul valami köztünk – pirult el Rebecca.
- Ohh – mosolyogtam ennek hallatán.
- Hát, én most Jake-el randizok. Tudod a táncos Jake-el. – vallotta be Missy.
- Aah, jó fogás – húzogattam a szemöldököm rá. – Hé, csajok – csaptam össze a tenyerem – találjátok, ki kivel fogok duettet készíteni? – hatalmas mosoly kerekedett az arcomra Jesse-re gondolva.
- Na, kivel? – néztek rám érdeklődően.
- Jesse McCartney – kuncogtam el magam.
- Aaaah – hallottam mindegyikőjüktől.
- Bizony – húztam ki magam.
- Nem mutatsz be neki – rebegtette a pilláit Sonja.
- Nem tudom – vontam meg a vállam.
- Le ne csapd – emelte fel a mutató ujját Sonja.
- Nyugi. Aranyos srác, de nem igazán az én esetem. Túl csajozós – húztam el a szám
- Az biztos, hogy nőcsábász – kuncogott Lizzie.
- Aj de olyan helyes, és az a hang – olvadozott Sonja.
- Azért nehogy, elolvadj itt – kuncogtam rajta.
- Jó rendben. Összeszedem magam – húzta ki magát.
- Majd csütörtökön találkozom vele legközelebb – mosolyogtam. – akkor kezdjük a dalt írni. És tudjátok, ki jön csütörtökön hozzám? – mondtam hangosabban.
- Még egy sztár? – kérdezte Sonja tágra nyílt szemmel.
- Nem. Őt ti is ismeritek! – mosolyogtam – Kíra jön. Meghívtam, hogy jöjjön el erre a hétvégi koncertekre.
- Komolyan? – mosolyogtak mindhárman.
- Ki az a Kíra? – nézett rám Missy kérdőn.
- Ja, bocsi. Gyerekkorom óta a legjobb barátnőm – mosolyogtam boldogan. – csak elköltöztek Kanadába kábé fél éve.
- Ah. Értem – mosolygott ő is.
- És mikor jön? – vágott közbe Rebecca.
- Csütörtök délután. Szerintem épp akkor leszek a stúdióba, úgy, hogy elé fogok küldetni egy autót. – vontam meg a vállam lebiggyesztett ajakkal.
- Örülök, hogy visszajön a mi kis Kíránk. – vágta rá Lizzie.
- Én is. Csak az a baj, hogy péntek hajnalban már indulunk Párizsba. És nem tudom mikor fog hazamenni. Remélem majd csak jövő hét végén. – kuncogtam el magam a mondat végén.
Beszélgettünk még kábé 1 órát, és jókat nevettünk. Aztán már kezdett sötétedni és éreztük, hogy hűl a levegő is, így összepakoltuk a holminkat az udvaron, és lassan bevánszorogtunk a házba. A konyhába még ittunk egy kis gyümölcslevet, aztán a barátnőimtől elbúcsúzva kísértem ki őket az ajtón.
- Vigyázzatok magatokra – kiabáltam utánuk.
- Te is. Majd beszélünk. Szia – mondták egyszerre.
Intettem még nekik aztán magam mögött becsukva az ajtót, indultam fel a szobámba. „Jó volt ez a nap” – állapítottam meg magamban, ahogy lépkedtem a lépcsőn felfelé. Amikor beléptem a szobámba, az ágyamon a telefonom kijelző világítására lettem figyelmes. Lassan odamentem, és rápillantva láttam, hogy 2 nem fogadott hívás és egy SMS. Nem meglepően attól a személytől, aki volt olyan bátor, hogy szépen megsértett. Hezitáltam, hogy nézzem-e meg az SMS-t, de aztán pár percig nézve a kijelzőt, végül erőt gyűjtve magamon, lassan behoztam az üzenetet. „Sajnálom” – meglepődve néztem a rövid üzenetet. Hát nem erőltette meg magát – gondoltam tágra nyílt szemmel – gyenge vagy aranyapám – forgattam a szemem még mindig ámultan. Ha ennyi telik tőle, akkor inkább ne is írogasson ilyen baromságokat. Sajnálja -.- én is, hogy odamentem- dobtam vissza az ágyra a telefonom. Amikor elhatároztam, hogy megyek és letusolok gyorsan, ismét egy újabb SMS érkezett. Újra a kezembe vettem a telefont és most hezitálás nélkül megnéztem „Őszintén, nem tudom, mit írjak. De ez nem telefon téma. Kérlek, beszéljük meg…” – húztam fel a szemöldököm. – Akkor miért ír, ha nem tudja, mit írjon – dobtam le ismét vissza az ágyra a telefont, egy kis düh-el. Ha azt gondolja, ezek után csak úgy szóba állok vele, hát rosszul hiszi – igyekeztem elmerengve a fürdőbe. Főleg ha ilyen hülyeségeket ír nekem. „Nem tudja, mit írjon” – azt várja tőlem, hogy hanyatt döntöm magam ez után az üzenet után, vagy mi? Mindegy – rántottam meg a vállam. Levetkőztem, és a tus alá álltam. Nem akartam itt sokáig időzni, mer már így is késő van. Gyorsan megmosakodtam, és kiszálltam. Felvettem az alvós cuccot, aztán bízva abban, hogy jobban elálmosít a tv, vettem a kezembe a távirányítót és bekapcsoltam a tv-t. Leheveredtem az ágyam közepébe, és elnyúlva kapcsolgattam unottan a tv-t, amíg egy akció filmnél megálltam. „Ez jónak ígérkezik” – gondoltam. Kényelmesen, alvásra készen elhelyezkedtem és kissé fáradt szemeimmel néztem a filmet. Pár percig mereven nyitva tudtam tartani a szemem, aztán ahogy a pilláim ellazultak, és elkezdtek lefelé csukódni, kikapcsoltam a tv-t és mély álomba zuhantam.

2 megjegyzés:

Cserrybogyesz írta...

szija4
tök ügyi vagy, nagyon teccik a sztoryd.
angyon jóó. aliog várom a folytatást!
lécci siess!
Cserry

szandíí* írta...

szija, köszi:D örülök ha tetszik!! épp az előbb frisseltem:D:D olvasd el gyorsan :P

Megjegyzés küldése

You can replace this text by going to "Layout" and then "Page Elements" section. Edit " About "

Üzemeltető: Blogger.