2010. augusztus 28., szombat

Living the dream 25 rész

Másnap reggel iszonyatos fejfájással keltem. Tudtam, hogy a tegnapi lerészegedés utóhatása. Eszembe jutott, hogy ma találkozom Jesse-vel a stúdióban – csaptam a homlokomra. Eléggé össze kell magam kapnom, hogy ne úgy nézzek ki, mint egy mosott ruha – kezdtem tapogatózni a telefonom után. Amikor megtaláltam, megállapítottam, hogy nem sokára dél. „Aszta” – ámultam el. És még se Michael, se Jesse nem hívott – vontam meg a vállam. Akkor biztos elég, ha délután megyek be a stúdióba – dőltem vissza. Pár percnyi töretlen pihenés után, úgy döntöttem, hogy még is kezdek készülődni. Ki tudja, meddig tart normális állapotba csinálnom magam. Feltápászkodtam és elvándoroltam a fürdőig. Először is jó hideg vízzel leöblítettem az arcom aztán döbbenten néztem magam a tükörbe. „tényleg úgy nézek ki, mint egy mosómedve” – emlékeztem vissza, hogy nem töröltem le a festékemet. Azt hiszem fürödni se ártana – gondoltam elhúzott szájjal a tusolóra pillantva. Lassan levetkőztem aztán beálltam tusolni. Pár percig csak hagytam, hogy a víz csapkodja a hátamat, aztán meg mostam a hajam és lefürödtem. Kiszálltam, magam köré csavartam egy törölközőt aztán még mindig kissé kómásan és fejfájósan kóboroltam el a gardróbhoz. Nem sokat vívódtam azzal, hogy mit vegyek fel. Ami épp a szememet megütötte azt vettem elő, ami egy sötétkék felső és egy miniszoknya. Letettem az ágyamra, aztán a fürdőbe visszatérve engedtem ki a hajam a törölközőből, és kezdtem megszárítani. Miután a száraz hajamat átfésültem visszamentem felöltözni, dobtam magamra némi sminket, ami eltakarja a tegnap estétől szerzett karikákat a szemem alatt, felkaptam a táskámat a vállamra, felhúztam még gyorsan egy tanga papucsot és elindultam lefelé. Amikor leértem döbbenten figyeltem, hogy Stella a nappaliban izgatottan toporzékol.

- Mit csinálsz? – néztem rá felhúzott szemöldökkel.
- Mindjárt átjön Makena – mentem közbe a konyhaszekrényhez ahol a gyógyszereket tartjuk.
- Ja – mondtam unottan.

Előkerestem egy fájdalom csillapítót és öntöttem egy pohárba vizet.

- No, lám. Előkerültél. Meddig voltál tegnap este? – rikkantotta hangosabban anyukám
- Anyu. Sssh, halkabban – kérleltem – azt hiszem hajnal 2 vagy 3 körül értünk haza. Nem nagyon emlékszem – vettem be a gyógyszert.
- Berúgtál – csóválta a fejét.
- Valahogy úgy – vontam meg a vállam.
- Legalább egyél valamit.
- Oh, még csak az kéne – fogtam meg a hasam – megyek a stúdióba felé – tettem le a poharat.

Gyorsan még megittam a maradék vizet, aztán a kocsi kulcsért indultam az előtéri szekrényhez, amikor épp csöngettek.

- Maradjatok, kinyitom – nyúltam a kilincsért.

Lassan, elhúzott szájjal nyitottam ki az ajtót. De amikor megláttam kivel állok szembe, még jobban elhúztam a szám. Nem érdekelve összeszorított szemmel néztem rá, aztán kicsit lentebb megláttam Make-t, mire picit elmosolyodtam.

- Szia, Make – köszöntem neki.
- Szia - ölelt meg – alig várom a hétvégi koncertedet – mosolygott és szaladt Stellához.

Visszanéztem Taylorra és hezitáltam, hogy dobjam –e ki vagy nem…

- Te akarsz valamit? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
- Ühüm – bólogatott és nézett rám bűnbánóan. Ami kicsit lágyított a szívemen, de nem mutattam ki.
- Akkor gyorsan bökd ki, mert épp menni akarok – kezdtem fordulni a garázs felé, mire ő megfogta a karom és magával szembe fordított. – ne érj hozzám – motyogtam neki zabosan és rántottam ki a kezéből a karom. – tudod, mit? – mosolyogtam negédesen. – nem is érdekel, szia – fordultam meg ismét, mire a vállamat fogta meg.
- Csak ezt olvasd el – nyomott a kezembe egy levelet.
- Mi ez? – húztam fel a szemöldököm.
- Ha egyedül leszel, akkor olvasd el – nézett a szemembe szomorúan. Láttam rajta, hogy már megbánta a tettét, ezért nem tudtam neki nemet mondani.
- Jó, majd elolvasom – forgattam a szemem.

Ezzel felkaptam a kocsi kulcsot és a garázs felé iramodtam. Gyorsan beültem a kocsiba, és mielőtt elindultam volna elővettem a telefonom és elkezdtem Michaelt tárcsázni.

- Szia, Michael – köszöntem neki 2 csörgés után.
- Szia.
- Ugye, ma kell menni a stúdióba? – húztam fel a szemöldököm.
- Igen, igen. Én már itt vagyok, és Jesse is nem sokára jön. Úgy, hogy szerintem te is indulhatsz.
- Pont az autóban ülök már. Akkor nem sokára ott leszek – bontottam a vonalat.

Mielőtt beindítottam vettem egy mély levegőt. Belém ötlött egy rettenetes lelki ismeretfurdalás azért, ahogy az előbb flegmáskodtam Taylorral. Legszívesebben most visszatekerném az időt és kedvesebben beszéltem volna vele. Láttam rajta mennyire sajnálja, ez nem kétség. Ismerem már annyira, hogy a szeméből tudjak olvasni. A levelet beleraktam a táskámba, hogy el ne veszítsem. Nézzem meg most? – kezdtem gondolkodóba. Nem, majd – döntöttem el. Pedig kíváncsi voltam, de nem mertem kinyitni és végig olvasni. Beindítottam az autót, és kigurultam vele, aztán már indultam is.
******
Mielőtt a stúdióba bemennék, előtte úgy döntöttem, hogy a Starbucks-ba beugrok egy kapucsínóért.
- A fotósok megint megtaláltak – dünnyögtem magamnak, ahogy észrevettem, hogy fotóznak pár méter távolságban.

Gyorsan beslisszoltam és kikértem a kapucsínót, amit pár perc várakozás után már ki is adtak. Visszamentem az autóhoz és elindultam ezúttal a stúdióba. Amikor odaértem, láttam, hogy épp Jesse is pont megérkezett. „Na, ezt a fotósok komálni fogják” – mondtam magamban. Ahogy kiszálltam Jesse édes mosolyára lettem figyelmes. Ő előttem belopakodott, aztán én is utána bementem.

- Oh, megjöttek a sztárocskák – csapta össze a tenyerét Jason. – és egyszerre – hökkent meg.
- Külön autóval, de egyszerre jöttünk – kuncogtam el magam.
- Micsoda véletlen – nézett rám mosolyogva Jesse.
- Ja – sütöttem le a szemem.
- Akkor bele vágunk? – nézett továbbra is Jesse.
- Persze, menjünk – fogtam meg egy gitárt és indultam a másik szobába ahol a dalokat írjuk.
Jesse is megfogott egy gitárt aztán követett engem.
- Akkor, a zene, ami közös bennünk. Szóljon erről! – néztem rá – vagy épp tegnap írtam egy dalt a rajongókról, hogy sokat köszönhetek nekik. Szerintem ezzel te is így vagy.
- Ez tök jó ötlet – ráncolta a homlokát. – és igen, így vagyok vele. Nélkülük sehol sem lennénk ugye bár? – hajtotta le a fejét.
- Ühüm – értettem egyet – akkor… menjek el érte? – néztem rá kérdőn. – és ha valami nem jó akkor belejavíthatsz – mosolyogtam rá.
- Oké. – bólogatott.
- Akkor mindjárt jövök – álltam fel.

Ki iramodtam az autóhoz, beültem és már indultam is visszafelé. Még jó, hogy a stúdió ilyen közel van.
******
Amikor visszaértem a dallal bementem Jesse-hez és letettem elé az asztalra. Ő mosolyogva elkezdte fürkészni.
*****
Végül még sem ennél a dalnál maradtunk, hanem a zene stílusnál. Jesse-nek tetszett, amit írtam, de Jason szerint tudunk mi jobbat is, szóval belekezdtünk és a végén egy nagyon jó kis dalt hoztunk össze. Kábé 7-re végeztünk. Megbeszéltük, hogy ezt a dalt is azután vesszük fel miután hazajöttem Berlinből. Amikor mindennel megvoltunk, én is hazaindultam.
******
Ahogy hazaértem beálltam a garázsba és egyből a házba indultam. Amikor fel akartam menni a szobámba, a nappaliba pislantottam és mosolyogva figyeltem, hogy a család ismét együtt van.

- Wáow. Két nap egymás után. Aszta – mentem közelebb hozzájuk
- Áh, már csak téged vártunk – csapta össze a tenyerét apukám, mire azt hittem, hogy a tegnap estéről akar beszélni.
- Miért? – nyögtem ki halkan.
- Hát, most mindenki itthon van és arra gondoltunk, hogy csináljunk valami családi programot – esett le a kő a szívemről.
- Milyen programot? – mondtam megnyugodva
- Elmehetnénk bowlingozni – szólalt meg Nick.
- Ez jó ötlet – mosolyodtam el. – menjünk. – állt fel mindenki – de előtte – mutattam fel a mutatóujjam – átöltözök. Mégse mehetek miniszoknyába – forgattam a szemem.
- Jó, de siess – szólt utánam anyukám, ahogy neki iramodtam a lépcsőnek.
Gyorsan felszaladtam és a gardróbnál pár perc nézelődés után, egy piros-fehér csíkos felsőt, és egy hamuszínű farmert vettem elő. Gyorsan felvettem, aztán még kivettem gyorsan a fekete converse cipőm és már suhantam is lefelé. Amikor leértem az autó már a ház előtt állt már csak rám várva. Gyorsan bezártam a házat, aztán futásból behuppantam a családi Range Roverbe. Örültem, hogy megyünk egy családi programra. Már rég voltunk nyaralni együtt, vagy akárhol is.

- Egyébként, ha hazajöttünk Berlinből, meglátogathatnád a nagyit – nézett hátra anyukám.
- Sok dolgom lesz. Az új album, a Jesse-vel közös dal stb… - nyeltem nagyot.
- Azóta nem voltál mióta… – nem fejezte be a mondatot. Mivel észrevette az arcomra települő sötétséget.

Igen. Nagyon rég voltam ott. Azóta nem voltam mióta… meghalt a nagypapám. Egyszerűen csak… olyan nehéz oda visszamenni. Pedig imádom a nagyit. Telefonon néha felhívom és rengetegszer mondtam neki, hogy költözzön ide. De mindig nemet mond. Tényleg nehéz oda visszamennem. Pedig rengeteg boldog pillanat köt oda, de… nem tudom. Egyszer majd biztos kész leszek visszalátogatni, de most még nem. Tudom, ha meglátnám a nappalit, a hálószobát vagy csak az udvart, elkezdenék sírni és visszafordulnék. Tudom, sokan ezt furcsának találják. De azt, hiszem, ha nagyon szeretünk valakit és elmegy, akkor utána nehéz visszamenni oda, ahol a legszebb pillanataidat töltötted vele. Nem azért nem megyek vissza, mert félek. Hanem, mert ha odamennék, minden kép bevillanna, és ismét magamba burkolóznék a hiányával. Sőt, az az emlék is oda köt, ahol Taylorral összejöttem. A vízesésnél, a teraszon a beszélgetés. Minden. Még most sem tudok annyira beszélni erről a dologról, úgy, hogy talán 1-2 könnycsepp ki nem jönne. Az egész családból én voltam az egyetlen, aki még 2 hónap után is, esténként sírva feküdtem le, mert hiányzott. Ahogy ezen elgondolkodtam arra eszméltem fel, hogy megérkeztünk. Kissé bágyadt képpel kimásztunk az autóból és bementünk az épületbe. Mivel apukámnak volt valami kártyája, amivel ingyen bemehetünk, így csak fel kellett mutatni és már mehettünk is a pályára. Persze előtte kikértük a lábunkra a megfelelő méretű bowling cipőt. Aztán már kezdődhetett is a játék…

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

You can replace this text by going to "Layout" and then "Page Elements" section. Edit " About "

Üzemeltető: Blogger.