2010. augusztus 10., kedd

Living the Dream 18 rész




Reggel a telefonom csörgésére kaptam fel a fejem. „Hová is tettem?” – vakartam meg a fejem, ahogy elkezdtem keresgélni. Végül észbe kapva, hogy tegnap a táskámban hagytam, kivettem és egy gyors pillantást véve a képernyőre, megállapítottam, hogy Michael keres.
- Szia, Michael – nyöszörögtem kómásan.
- Szia, felébresztettelek?
- Nem. Csak pár perce keltem – füllentettem kicsit.
- Arról lenne szó, hogy szeretne valaki megismerni. És, hogy a bandának szóltam mindenről, majd holnap megyünk dél körül próbálni a GMA-ra.
- Rendben. Ki az a valaki? – emelkedett meg a szemöldököm.
- Ő is itt van szerződtetve a Hollywood Records-hoz, és szeretne egy duettet készíteni veled.
- Mondd, el kérlek. Akkor csak annyit, hogy pasi-e?
- Igen az.
- Oké – mondtam unottan. – hány órára menjek?
- Mit szólnál, mondjuk délhez?
- Most hány óra?
- 11.
- Rendben, addig összekapom magam. Lehet, kicsit késni fogok.
- Semmi gond. Akkor majd gyere.
- Oké, szia.
- Szia.
Letettem a telefont és egyből elindultam a gardróbom felé. Nem volt sok kedvem kiöltözni, ezért egy egyszerű citromságra alapon, kék mintás pólót felhúztam magamra és egy csinosabb farmert, aztán elmentem a fürdőbe, rendbe hozni magam. Megmosakodtam, fogat mostam, megcsináltam a hajam, aztán visszamentem a szobámba, felvettem egy a pólóhoz illő táskát belepakoltam a dolgaimat, felhúztam még egy sportcipőt, és már mentem is lefelé. Amikor leértem Nick, Stella és anyukám a konyhában beszélgettek. Próbáltam elosonni a kocsi kulcsig észrevétlenül, de nem sikerült.
- Hová sietsz ennyire? – szólalt meg Nick.
- Megyek a stúdióba. – zártam rövidre.
- Nem akarsz magaddal vinni? – nézett rám Stella aranyosan.
- Hát, ha máskor kérdezted volna, akkor vinnélek, de reggel szólt Michael, hogy valaki, még én sem tudom, hogy ki, akar velem csinálni egy duettet és ezért kell bemennem. Tudod, meg kell ismerkednem vele meg minden – hajoltam közelebb Stellához egy puszit nyomva az arcára.
- Azt hittem már Taylorral találkozol – szúrta oda Nick.
- Képzeld, hogy nem – néztem rá csúnyán.
- Hagyjad már – szólt Nickre anyukám.
- Miért nem mész át Make-hez – mosolyogtam Stellára.
- Hát, nem tudom, de ma veled akartam lenni – vonta meg a kis vállát.
- Ooh, nah ha időben hazajöttem, akkor elmegyünk valahová okés? Ketten – néztem szúrósan Nickre.
- Tényleg? – csillogott a szeme.
- Persze – simogattam meg a fejét. – de most már megyek.
- Reggelizni? – nézett rám anyukám meghökkenve.
- Majd eszek valamit, még amúgy se vagyok éhes.
- Oké – törődött bele.
- Sziasztok – viharoztam ki az autómhoz.
Rendben, időben vagyok. Állapítottam meg, ahogy beültem a kocsiba. Kifaroltam, és már mentem is.

********

Mielőtt oda értem volna, éreztem, hogy kell valami löket a szervezetemnek, hogy beinduljak, ezért még elmentem a Starbucks-ba, venni egy kapucsínót. Bevágtattam, és elvitelre kértem egyet, amit pár másodperc múlva már adtak is jó melegen. A fotósok persze ismét megörökítették a gyors vásárlást, és nem hagytak nyugodni. De nem foglalkozva velük, visszaültem az autómba, és elfurikáztam a Stúdióig. Ott megint csak 1-2 fotós ólálkodott, de most tisztes távolságban voltak, ezért zavartalanul és nyugodtan bemehettem, a kapucsínómat szürcsölgetve. Amikor végre beléptem, nagy izgalommal vártam azt a valakit. Megpillantottam az előtérben Michaelt, akihez rögtön oda siettem.
- Szia – mosolyogtam.
- Áh, már vártunk. Gyere, akkor bemutatlak valakinek. – vonszolt bentebb.
Belépdeltem lassan és vártam ki fog elém jönni. Amikor megláttam, nagy mosoly és ámultság fagyott az arcomra. Persze próbáltam rejteni, hogy milyen nagy rajongója voltam/vagyok.
- Szia, Jesse McCartney vagyok – tárta ki a kezét.
- Szia – fogtam vele kezet még mindig mosolyogva – ja – felejt kezdtem el magamról – én pedig Szandra Burke. Nagy rajongód vagyok – végül bukott ki belőlem.
- Ahogy én is neked. – még mindig fogtuk egymás kezét.
- Szóval …. – térítettem magam észhez – miről lenne szó? – tértem a témára.
- Üljünk le – ültetett le az egyik fotelbe. – Nagyon tehetségesnek tartalak, és a múltkor épp azon morfondíroztam, hogy kivel kellene egy duettet készítenem. És találd ki, ki jutott az eszembe?
- Én? – vontam meg a vállam.
- Pontosan. Így jobb, mert te is ide vagy szerződtetve és már tudod, hogy mennek ezek a dolgok.
- Igen – bólogattam.
- Szóval… mit szólsz hozzá?
- Viccelsz velem? Készítsek egy duettet… veled? – húztam fel a szemöldököm – még jó, hogy benne vagyok – láttam Jesse-n a megkönnyebbülést.
- Rendben – csapta össze a tenyerét – akkor, akár most is belevághatunk. De először is mondd el, milyen stílust szeretnél velem?
- Hogy érted?
- Hát, lassú, rockos, vagy valami menő pop dal?
- Menő pop dal – választottam ki. – úgy tudom, hogy neked is ez fekszik inkább, és én is szeretem az olyan dalokat.
- Remek.– bólogatott elégedetten. – és esetleg, van kedved enni valamit? – dobta be a csábító mosolyát.
- Azt hittem ez csak munka – mosolyogtam
- Ez a munkához tartozik – vonta meg a vállát – ismerjük meg azt, akivel duettet készítünk.
- Jó, rendben. – adtam meg magam – ma még úgysem ettem – vontam meg a vállam.
- Na, ez a beszéd. – állt fel. – és szerintem úgy jobb dalt írni, hogy kicsit jobban ismerjük egymást – segített fel „oh, micsoda úriember” – gondoltam magamban.
- Igaz – bólogattam.
Amíg elment felkapni a dolgait Jesse, addig Michael-nek eltátogtam egy „köszit” és nagy mosollyal vártam vissza.
- Mehetünk? – jött mellém Jesse.
- Ühüm – mosolyogtam rá.
Elkezdtünk lassan lépdelni, amíg eszembe nem jutottak azok a fránya fotósok.
- Várj – szóltam.
- Mi az? – nézett rám értetlenül
- Mi lesz a fotósokkal? Az előbb kint ólálkodott vagy 2.
- Jaj, nem kell velük foglalkozni. Semmi közük ehhez, ez a mi dolgunk. Ne érdekeljen majd az a sok pletyka – kacsintott.
- Jó neked, hogy te csak így veszed ezt. – vontam meg a vállam.
- Komolyan. Vedd úgy, mintha ott se lennének, én is mindig így csinálok. Nem érdekelnek a pletykák. Tudod, volt egy olyan időszak, amikor randiztam egy lánnyal, de nem jártam vele. Rengeteg pletykát híreszteltek rólunk, de egyáltalán nem érdekelt. – húzta meg a vállát.
- Oké – győzött meg.
Nagyon barátságos volt, ami nem volt meglepő, mert mindig is annak tartottam. Lehet, megfogadom ezt a tanácsát. Felesleges kínoznom magam a pletykák miatt. Úgy érzem, jól kijövünk majd egymással. Mosolyogva indultunk el a legközelebbi étteremhez. Amikor leültünk egy helyre, mindketten kértünk magunknak enni és inni valót, aztán csend mentesen elkezdtünk beszélgetni.
- Örülök, hogy rám gondoltál - mosolyogtam végig rá.
- Én is – mosolygott ő is – egyébként úgy hallottam, hogy te magad írod a dalokat igaz?
- Igen, a legtöbbet én. De van 2 segítőm is – húztam meg a vállam.
- Persze, azok nekem is vannak. De nagyon tetszenek a szövegeid. Miből merítel ihletet?
- Az érzéseimből. – hajtottam le a fejem.
- Nagyon szépek.
- Köszi – ült ki az arcomra egy kis pirulás.
- Biztos vagyok benne, hogy ütős számot fogunk összehozni.
- Remélem – húztam el viccesen a szám.
- Bocsi, hogy erre csak így rákérdezek, de jól tudom, hogy van barátod?
- Nincs. Rosszak a forrásaid. – kacsintottam rá.
- Oh. Akkor oké – forgatta a szemét viccesen, mire én elkuncogtam magam. – Mesélj kicsit magadról.
- Mit szeretnél tudni?
- Nem tudom. Mindent. – nézett rám csábosan.
- Most próbálsz elcsábítani? – néztem rá felhúzott szemöldökkel.
- Talán – nevette el magát. – kicsit ideges voltam azért, amikor mondták, hogy még ma találkozom veled. Te vagy az első lány, akivel duettezek. Eddig mindig rapperekkel csináltam.
- Hát, nekem nem te vagy az első pasi, akivel duettezek – forgattam a szemem.
- Tényleg? – hökkent meg.
- Aha. Ugyanis, először David Archuletával sikerült duetteznem – bólogattam elégedetten.
- Oh, ő az American Idolból igaz? – ráncolta a homlokát
- Igen – mosolyogtam.
- Jó tudni – nevetett fel.
- Amúgy, én is nagyon tehetségesnek tartalak. Plusz még jó színész is vagy. Például a Keith filmedet nagyon szeretem. Már láttam ezerszer, de sosem unom meg. De azért… ne hidd, hogy őrült rajongód vagyok – húztam fel a szemöldököm.
- Huh, köszi – mosolygott fülig érő szájjal. – te nem akarsz esetleg, a színészet felé elkanyarodni?
- Nem, tudom. Már gondoltam rá – vontam meg a vállam
- Ha szereted csinálni, akkor bele foghatsz.
- Igen. Majd meglátom.
Az ebéd további részében, folyamatosan beszélgettünk és jobban megismertük egymást. Sok poénos történetet mesélt el magáról Jesse, és én is meséltem neki a turnéról, ami nem rég ért véget. Nagyon barátságos és közvetlen volt velem. Jól éreztem magam az egész ebéd alatt. Megbeszéltük, hogy csütörtökön elkezdünk a dalon dolgozni, és mivel mindkettőnknek a zene a mindenünk, ezért a dal, a zenéről fog szólni. Nem szerettem volna, vele semmiféle szerelmes dalt énekelni, ezért ezt választottuk. Visszamentünk az autónkhoz, és elbúcsúztunk egymástól.

******

Amikor hazaértem még csak fél 2-volt így Stella húgocskám eszembe jutott, és úgy döntöttem, hogy elviszem ma délután vásárolni. Be sem álltam az autóval, hanem megálltam a ház előtt, és gyorsan kiszállva bementem a házba. Anyukám épp a nappaliban tv-zett Stellával.
- Sziasztok, megjöttem – mosolyogtam rájuk.
- Minden rendben ment? – hallottam anyukámtól a kérdést, ahogy közelebb mentem hozzájuk.
- Igen. Jesse McCartney-val lesz egy duettem. Majd csütörtökön kell bemennem a stúdióba. Holnap este pedig az Oprah-ba megyek.
- Huh, Jesse McCartney?? – nyílt nagyra anyu szemei. – nem semmi – mosolyodott el.
- Hát igen. Ma sokat beszélgettünk és együtt ebédeltünk. Nagyon rendes pasas, és igazi nőcsábász.
- Vigyázz vele – kuncogott, amire csak forgattam a szemem.
- Na, Stella. Akkor mehetünk? – csaptam össze a tenyerem.
- Hová?
- Vásárolni! – jelentettem ki nagy mosollyal.
- IGEN – ugrott fel a kanapéról.
- Akkor menjünk – indultam az ajtó felé Stellával.
- Vigyázzatok magatokra – hallottam, még ahogy anyukám utánunk szól.
Beültettem Stellát hátra, és én is behuppanva az autóba, már indultunk is.
- Na, hová szeretnél menni? – kérdeztem tőle mosolyogva
- Rodeo Drive – mondta határozottan.
- Öhm… rendben – hezitáltam tudva, hogy az a terület tele van fotósokkal.
Reméltem, hogy mint ma, a fotósok tisztes távolságban maradnak, és hagyják élvezni a húgommal eltöltött időt.
*****
Amikor leparkoltam egy közeli parkolóba, kiszálltunk és lezártam az autót. Stella egyből az első kirakatra mutatott, ahol menő gyerek cuccok voltak. Így kívánságát teljesítve, bementünk oda, és a ruhákhoz szaladva kezdett el válogatni. Mivel ez egy gyerek bolt, így én nem tudtam itt magamnak vásárolni, de, hogy ne unatkozzak, oda mentem Stellához, és segítettem neki.
Amikor kiválasztott pár cuccot magának, felpróbálta, és ami tetszett neki, azt már meg is vettem. Tovább menve a butikok között, betévedtünk egy olyan boltba, ahol mindkettőnknek tudtam vásárolni. Ami egyből szembe talált az egy lila nyári ruha, ami nagyon megtetszett. Levettem és elmentem felpróbálni. Sikeresen és elégedetten néztem magamon, ahogy a testemre tökéletesen passzolt a ruha. „Ezt megveszem” – döntöttem el magamban. Beletettem a kosárba, ahová már is Stella is rakott 1-2 neki tetsző nadrágot. Miután még mindketten néztünk pár dolgot magunknak, azokat is kifizettem és elvittük a csomagokat az autóhoz, hogy ne keljen cipelni. Jó pár dolgot vettünk, így már úgy gondoltam, hogy elég lesz Stellának is meg nekem is. Az idő is már 4 óra felé járt. De kezdtem kicsit megéhezni.
- Nem vagy éhes? – kérdeztem Stella felé fordulva, ahogy lehajtottam a csomagtartót.
- De, egy kicsit.
- Eszünk valamit?
- Aha – bólogatott.
- Na, gyere- fogtam meg a kezét.
Pont szembe volt egy elegáns büfé szerűség. Oda mentünk és mindkettőnknek kértem. Közben leültünk és pár perc múlva már hozták is a rendelésünket. Éreztem, hogy pár szem ránk szegeződik, ezért körbenéztem és unottan észrevettem, hogy folyamatosan fotóznak minket. „Na, ezt fotózzátok” – haraptam bele a rendelt ételbe. Lassan megettük, aztán visszasétáltunk az autóhoz, beültünk, és hazamentünk. Persze közben beszélgettünk, és elmesélte Stella, hogy milyen volt a tegnap esti parti, amire csak egy tettetett mosollyal reagáltam. Eszembe jutott, Taylor, és amit művelt velem. Ismét éreztem, egy szúrást a szívembe, de színlelve a fájdalmat folyamatosan mosolyogva figyeltem Stellát. Amikor hazaértünk, beálltam a garázsba és kinyitottam a csomagtartót. Egymásra akasztottuk a ruhákat, és bementünk a házba. Meglepetésemre ismeretlen arcok tűntek fel, akiket ezelőtt még nem láttam. Felhúzott szemöldökkel mentem közelebb a nappaliban üldögélő 4 fiúhoz.
- Sziasztok – néztem rájuk értetlenül – ti kik vagytok?
- Nick haverjai! – jelentették ki.
- És Nick hol van? – dülledtek ki a szemeim.
- Itt! – jelent meg mellettem – nyugi, ők csak a haverjaim.
- És én miért nem ismerem őket?
- Miért kellene ismerned a haverjaimat?
- Ja, de máskor szólj, hogy jönnek – húztam fel a szemöldököm és fordultam meg.
Hallottam még 1-2 megjegyzést a fiúktól, de nem érdekelve fellépdeltem a szobámba….

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

You can replace this text by going to "Layout" and then "Page Elements" section. Edit " About "

Powered By Blogger
Üzemeltető: Blogger.